2013. dec. 27.

Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak (Anita Blake, vámpírvadász 1.)

Fülszöveg:
Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol a halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba, vagy patkányemberekbe botlik St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban. Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket.

Sokan istenítették Hamilton könyveit, így természetesen nem sokáig tudtam ellenállni annak, hogy én is megismerkedjek velük. Tudom, hogy a Merry Gentry sorozat jóval az Anita Blake után íródott, én mégis a tündéressel kezdtem, mert akkoriban tündéres történeteket szerettem volna olvasni. A Merry Gentry a kedvencem lett, holott egyáltalán nem tökéletes, mégis az egész világot és a karaktereket szintén a szívembe zártam. Múltkor a könyvtárban járva megpillantottam az Anita Blake sorozat első könyvét, és gondoltam ez egy isteni jel, és bele kell kezdenem ebbe is. Régóta terveztem, csak valahogy most jutottam el idáig.

Anita Blake egy olyan világban él, ahol a természetfeletti lények az emberek között járnak, ahol az emberek nagyon is tisztában vannak a létezésükkel, és ahol ezek a lények megpróbálnak beilleszkedni a társadalomba. Már amennyire az ilyen lények képesek az ilyesmire. St. Louis a természetfeletti központja, és Anita Blake otthona, aki maga se átlagos ember, hanem halottkeltő nekromanta. Ebben a történetben találkozhatunk vámpírokkal, vérfarkasokkal, állatemberekkel (pl. patkányemberekkel, leopárdemberekkel stb.), vadászokkal, ghoulokkal, zombikkal és még sorolhatnám. Ki tudja mennyiféle élőlény jelenik meg a 20 részes sorozat folyamán. Igen, csaknem 20 könyv van eddig a sorozatban, el nem tudom képzelni hogy mi minden fog még itt történni. Egy szépen kidolgozott mitológiai hátteret kapunk, ahol ezek a természetfeletti lények szerves részét képezik a társadalomnak. Vannak olyanok, akik az embereken élősködnek, és kihasználják őket, és vannak, akik megpróbálnak normális életet élni. Persze a bajkeverők vannak a többségben épp ezért nagy szükség van Anitára és társaira.


Az első könyv fő cselekményszála egy rejtélyes gyilkosságsorozat köré épül, miközben megismerhetjük a fontosabb karaktereket. Vámpírokat ölnek meg a városban, és Anitának kell kinyomoznia, hogy ki lehet a tettes, persze nem épp önszántából ajánlkozott a feladatra, hanem a város vámpírúrnője Nikolaus "beszélte rá". (Pontosabban megfenyegette). Közben felbukkannak Anita barátai, társai és ellenségei, érdekes karakterek sorakoznak fel a főszereplőnk mellé, miközben egy izgalmas nyomozásnak lehetünk szemtanúi.

Anita a narrátor, ő vezet minket végig a történeten és igazán szimpatikus főhős, talán elhamarkodott ilyen korán mindössze egy könyv után kijelentenem, de talán az egyik legjobb női főhős, akivel idáig találkoztam. Erős, okos, szarkasztikus és kitartó, mindene a munkája, amiben a legjobb, utálja a természetfeletti lényeket, így a nekromanta állása mellett vadászként tengeti szabadnapjait és előszeretettel gyilkolássza a rossz útra tért szörnyegeteket. Megvédi a barátait, értük mindent megtenne, és közben mégis egy átlagos fiatal nő, aki plüss pingvineket gyűjt és velük szokott aludni. (Pasi helyett, mert ugye az még nincs neki, de gondolom ami késik nem múlik.) Nem akarom hasonlítgatni Merryhez, de Anita sokkal karakteresebb és szimpatikusabb, mint a tündérhercegnő, akit sosem kedveltem meg igazán.


Szerencsére Anita mellett a többi karakter szintén hamar megkedvelhető, nagy részüket én is rögtön a szívembe zártam, és várom, hogy később még jobban meg lehessen őket ismerni. Itt van elsőnek Jean-Claude, a mestervámpír, aki ugyebár megjelöli magának Anitát, ezzel a lányt akarata ellenére a halandó szolgájává változtatva, ami ugyebár még nem teljesedett be, de látom merre haladnak a dolgok. Igazán érdekes helyzetet fest le a jövőre nézve, már előre várom Anita hogy próbál meg szabadulni Jean-Claude "varázsa" alól. A kis vámpírúrnő, Nikolaus inkább csak idegesített, főképp azért mert tisztára olyan volt, mint a Vámpírkrónikákból Claudia csak épp még gonoszabb kiadásban. Mondjuk úgy, hogy nem sajnáltam azért, ami történt vele.Csíptem még Willyt, és Philippet, bár az utóbbit inkább már csak sajnáltam a végén, szegény...:( És az utolsó, akit semmiképp se lehet kihagyni pedig Edward, Anita egyik úgynevezett "kollégája". Na jó, nem épp a megszokott értelemben vett kollégája, de ugyanúgy vadász, mint Anita, csak ő inkább bérgyilkosként keresi meg a kenyérre valót. És Anitánál egy kicsit agresszívabb és törekvőbb, de ő már csak ilyen.

Az első könyv szépen felvezeti ezt a világot, és elindít egy érdekes történetet, amit mindenképp folytatni fogok, egy ideig ezzel is elleszek, még rengeteg könyv várat magára a sorozatból. Már értem miért szeretik olyan sokan, kalandos, vicces, ugyanakkor sötét és borzongató, igazi urban fantasy egy remek főszereplővel, Anita Blake-kel.
Bővebb információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-bunos-vagyak
Értékelés: 5/4

11 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon régóta tervezem ezt a sorozatot. Jövőre csak sikerül elkezdenem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is régóta terveztem, és most végre bent volt a könyvtárban, így el tudtam kezdeni. :) (Hála az égnek!)

      Törlés
  2. Hát mit mondjak, én még néhány évvel ezelőtt egészen a 10 vagy 12. könyvig eljutottam... Egyre bonyolultabb, egyre "furább", olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha nem tudná már hová csavarni az írónő a főhősnő körül a sztorit. Mintha kifordulna teljesen magából. Nem tudom leírni, de ha majd ti is eljuttok 10 fölé, meg fogjátok érteni, mit is akartam nyekeregni. De most, hogy írok róla, lehet elkezdem újra, mert már nagyon elfelejtettem, hogy mi is volt a könyvekben. Nem lehet felvenni a fonalat, újra kell kezdeni. Úgy jártam vele, mint a ward könyvekkel.. kihagytam 1 évet, és a 6. könyv megjelenésekor előtte újra el kellett olvassam az első 5 könyvet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is hallottam már itt-ott, hogy a 10. könyv körül a sztori megváltozik és egyre nagyobb hangsúlyt kap az erotika, a nyomozás és a kalandok meg háttérbe szorulnak.
      Mondjuk gondoltam, hogy majd egyre jobban süllyedni kezd a színvonal, hisz el sem tudom képzelni milyen eseményekkel töltött meg Hamilton majdnem 20 könyvet. Azért bízom benne, hogy minél tovább tart a jó sztori. :)

      Törlés
    2. Fú, most hogy mondod! Tényleg, egyre inkább a szexről szól majd minden, és Anita is elalvilágiasodik, olyan szajhás lesz. Emlékszem, ezért is hagytam abba... Spoiler... Nyilván Jean-Cloude=Eric a True Blood-ból, de a képbe bejön majd Micah, és itt jön a tipródás a két pasi között... Tudod, Damon vs Stefan... boaaa
      jó éjt, Zita

      Törlés
    3. Jaj, ez nem hangzik túl jól a jövőre nézve. Utálom a szerelmi háromszögeket....... :(

      Törlés
  3. (hát ez szerelmi sokszög lesz...) imádom a sorozatot az elő 10 könyvig mindenkinek ajánlani tudom , és szoktam is! :D személyes kedvencem az égő áldozatok, majd megérted mért :D amúgy én 13-14 évesen kezdtem el olvasni, nagyon fiatal voltam még az ilyen szintű erotikához ezért abbahagytam. :) 16 évesen kezdtem újra olvasni (mármint folytatni) de ez még így is durva volt úgyhogy inkább hanyagolom :) amúgy Anita a kedvenc hősnőm, eddigi olvasmányaim során (na jó Elizabeth Bennettet kivéve :) ) olvasd , majd meglátod hogy meddig bírod sok sikert, és élvezd :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen:) Olvasom én majd tovább, ha bent lesz a könyvtárban a többi rész is. Nagyon kíváncsi vagyok én mikor unok bele. :)

      Törlés
    2. Szia Anna! Elővettem újra, és már a fekete vérnél tartok. Visszaszívom, amit Anitáról mondtam, rég olvastam a könyveket, akkor szajhásnak gondoltam Anitát. Ami arra késztetett, hogy ezt megmásítsam, az az, hogy felnőtt létemre teljesen kiborultam egy karaktertől, hangosan szitkozódtam, és elmosott minden Anita féle előítéletem. Spoiler. Ez a Richard egy p....cs. Nem tudom tömörebben megfogalmazni. Ha bővebben kellene, nincs az a webes felület, ahol elférne. Kíváncsi vagyok majd a véleményedre. Természetesen a bajok a 10 magasságában éleződnek ki, de érezhető már az elején is. Ha érdekel e-book, szólj, nekem az van, talán úgy jobban haladsz. Üdv, Zita

      Törlés
    3. Szia!

      Nemsokára olvasni fogom a második részt, már tervbe van véve. :) Sajnos Richardról nem tudok nyilatkozni, mert vele még nem találkoztam, de majd meglátjuk szimpi lesz-e vagy sem. :)
      (Bár ha tényleg egy p*cs, ahogy mondod, akkor biztosan nem fogom kedvelni.:)

      Törlés
    4. Óóó, eleinte naagyon szimpi lesz!!! zita

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...