Sarah J. Maas: Láng és árny háza (Crescent City 3.)

Fülszöveg:

A ​szerelem áthidalja a világok közti távolságot is?

Bryce Quinlan soha nem gondolta volna, hogy Midgardon kívül másik világot is megismerhet. De most, hogy ez megtörtént, másra sem vágyik, csak a hazatérésre.

Minden, amit szeret, Midgardon van: a családja, a barátai, a társa. A furcsa új világban rekedve minden erejére és okosságára szüksége van ahhoz, hogy hazajusson, és ez nem könnyű mutatvány, ha fogalma sincs, kiben bízhat meg.

Hunt Athalar átvészelt már néhány mélypontot az életében, de talán a mostani a legmélyebb. Néhány röpke, felhőtlenül boldog hónap után mindennel, amire valaha vágyott, most újra az Aszterek börtönében találja magát, megfosztva a szabadságától. És fogalma sincs Bryce sorsáról. Kétségbeesetten szeretne segíteni a szerelmének, ám amíg nem tud kiszabadulni az Aszterek fogságából, szó szerint meg van kötve a keze.

Bryce és Hunt világa az összeomlás szélén áll, a jövője pedig csak a szétszakított szerelmespáron múlik…

Kicsit nehéz helyzetben érzem most magam, mert nem tudom, hogy kezdjek bele ebbe a kritikába. Mindenképp szeretném megjegyezni, hogy nagyon vártam a Crescent City harmadik részét még úgy is, hogy elég sok negatív véleményt olvastam vagy épp hallottam róla. Úgy voltam vele, hogy majd én magam eldöntöm, hogy tetszik-e vagy sem ez a könyv, nem kell, hogy valaki más véleményére hallgassak. Bíztam benne, hogy sokan csak túlzottan kritikusok, hogy már semmi sem jó nekik, amit szegény Maas kitalál és mindenki csak vészmadárkokik ezzel a könyvvel kapcsolatban. Hogy nekem tetszett vagy sem? Egyértelműen felemás érzéseim vannak.

Nem voltak elvárásaim és tényleg nem gondolkoztam azon, hogy majd milyen irányba megy el a történet vagy hogy Maas mit fog kihozni az „univerzum építésből”, így nem azt mondom, hogy csalódtam, inkább csak elég sok történetszál előtt értetlenül állok. Úgy érzem mintha az írónő maga se gondolta volna át alaposan a dolgokat, vagy mintha már ő se nagyon tudná, hogy mit írjon vagy hogy mivel bonyolítsa a szálakat. A korábbi könyveiben azért elég logikus, koherens és reális történetszálakat kaptunk, mindegyiknek volt célja és értelme, és ha az elején azt még nem is nagyon értettük, a végére végül minden kristálytisztává vált.

Sajnálom, de végig úgy éreztem mintha Maas verítéket izzadva rakta volna össze ezt a több mint 800 oldalas könyvet, mintha csak az lett volna a cél, hogy minél vastagabb legyen a könyv, de valójában nem voltak értelmes ötletei, hogy mivel töltse ki a 800 oldalt és kitalált egy csomó abszolút felesleges és teljesen lényegtelen történetszálat. Így lett egy vaskos könyv a végére, aminek a fele totál felesleges vagy érdektelen és nem értem minek kellett a fő történetszál mellé vagy hogy mi a jelentősége azon kívül, hogy húzza az időt vele. Ha a Tharion és Ithan fejezeteket kivesszük, akkor a felére csökkent volna a könyv hossza és semmiről nem maradtunk volna le a fő történetszál tekintetében.

Ithan és Tharion

Mondja már meg nekem valaki, hogy mi értelme van Tharion karakterének? Mit ad hozzá ő a fő sztorihoz azon kívül, hogy folyton kavarja a sz*rt maga körül és mindig a többieknek kell őt megmenteni a végén? De tényleg, MINEK KELL Ő IDE? Nincs jól kidolgozva, érdektelen a története, lapos karakter és még idegesítő is. A másik Ithan, akivel nem tudok mit kezdeni. Ithan karaktere mutat azért némileg nagyobb komplexitást, és ott még értem valamennyire a relevanciáját, hisz teljesen nyilvánvaló volt az elejétől kezdve, hogy ő lesz végül az új Falkavezér Danika után. De azt hogy miként lesz belőle Falkavezér sokkal egyszerűbben és rövidebben be lehetett volna mutatni, itt is ezernyi felesleges történetszálat kapunk, aminek mintha csak az lett volna a célja, hogy növelje a lapszámot. És mégis minek kellett behozni az elveszett Fendyr örököst, ha úgyis kinyírták ilyen ostoba és banális módon és nem lett semmi fontos szerepe a karakterének? Nem értem. A sok-sok felesleges kavarás és erőltetetten túlbonyolított konfliktusok mintha mind csak azért kellettek volna, hogy jó vaskos legyen a könyv.

Emlékeztek biztosan, hogy a második részben mennyire szerettem Ruhnt és Lidiát és ezért vártam mi lesz velük a folytatásban. Velük kapcsolatban két problémám akadt. Egyrészt minek kellett behozni, hogy Lidiának van két tinédzser fia? Minek, könyörgöm minek kellett ez ide? Nem lett volna elég Lidiával kapcsolatban annyi, hogy látjuk ahogy a lázadók oldalára áll és ahogy végül igazán megismerik egymást Ruhnnal? Minek ide ez a két gyerek? Teljesen random bedobják ide ezt a két új karaktert és érdekelniük kellene engem vagy aggódnom kellene értük? Rohadtul nem érdekeltek, mert semmit nem tudtunk meg róluk, unalmasak, laposak, feleslegesek. Helyettük az időt inkább arra kellett volna fordítani, hogy még jobban megismerjük az igazi Lidiát, hogy még több közös fejezetük legyen Ruhn-al és a kapcsolatukat kellett volna tovább építeni. Nem azt akartam én látni, ahogy Lidia a két fia miatt nyavalyog. A másik amin inkább csak kínosan pislogtam magamban, hogy ezek ketten éppen mindig akkor estek egymásnak, amikor tök hülyén vette ki magát a dolog. Declan és Flynn eltűnik, ami ugyebár Ruhnnak is feltűnik szerencsére, miközben épp Lidia után csorgatta a nyálát, de nagyjából megvonja a vállát és nem is érdekli mi van az állítólagos két legjobb barátjával, csak az foglalkoztatja, hogy mikor mászhat rá végül Lidiára. Tök hülyén vette ki magát ez az egész.

Ruhn és Lidia

Mi a helyzet a két főszereplőnkkel? Hunt ugyanolyan felejthetően unalmas, mint korábban, sajnálom, de sosem kedveltem őt igazán, nekem súlytalan és abszolút felejthető. Jó, persze tudjuk, hogy Maas nem valami tehetséges az érdekes férfi karakterek megírásában, de Hunt eddig a legrosszabb mind közül. Bryce-t én mindig imádtam, bírtam az első két részben, ahogy folyton játszotta az ostoba libát, miközben mindig a helyén volt az esze és a szíve. De most valahogy még ő is túl sok volt számomra, mintha Maas kicsit túlírta volna a karaktert és valami nagyon de menő és nagyszájú Aelin koppintást akart volna belőle kreálni, csak sajnos ez a próbálkozása most hihetetlen rosszul sült el. Aelint imádjuk, de belőle egy bőven elég, nem kell ide még egy ugyanolyan karakter, főleg hogy eddig Bryce azért teljesen máshogy viselkedett.

Nem az volt a gond, hogy Bryce ment előre és mindent megtett azért, hogy kiderítse, hogy lehetne megölni az Asztereket. Nem az volt a gond, hogy titkos tervei voltak, amibe nem avatott bele másokat és okosan próbált helyezkedni kihasználva a helyzeteket. Nem az volt a gond, hogy az ellentétes érdekeik miatt átverte és kihasználta Nestáékat és szembekerült a két könyv világa, és mert sok az ACOTAR rajongó, a legtöbb személyes sértésnek vette Bryce tetteit az Éjszaka Udvara és annak tagjai ellen. Hanem az a gond, hogy miközben Bryce-t valami nagy konspirációs, stratégikus, rideg és erős harcosnak akarta Maas lefesteni, teljesen elfeledkezett Bryce emberi oldaláról és arról, hogy Bryce-nak mindig fontosak voltak a szerettei és a körülötte élők, szándékosan sosem ártott volna senkinek. Most pedig páros lábbal taposott bele szegény Hunt lelkébe elég sokszor, akit eddig sosem tudott volna bántani. Rengeteg ilyen érzéketlen és „kivagyi” megjegyzése van egy csomó mindenkihez a harmadik rész során, ami annyira karakteridegen volt tőle, hogy csak pislogtam, hogy mi történik itt. Hol az én szarkasztikus és sötét humorú Bryce-om, aki mindig tudta mit kell tennie, de közben azért végig önmaga maradt?

Hunt és Bryce

Direkt a végére hagytam a "Maas univerzumot", mert erről szintén szeretnék pár gondolatot megosztani. Az érdekelt a legjobban, hogy mit hoz ki ebből az egészből az írónő, hogy miért kezdett bele mindebbe, hogy miért kellett az, hogy Bryce átkerült az ACOTAR világába és hogy mi fog ott történni. Iszonyatosan hatalmas köszönet, hogy Rhys és Feyre maradt a háttérben, mert rájuk baromira nem lettem volna kíváncsi és azért még nagyobb köszönet, hogy Nestát megkaptuk ott kvázi főszereplőnek, mert hát tudjátok mennyire szeretem Nestát és jó volt újra látni őt. Oké, Azriel is ott volt Nesta mellett, de Azriel csak azt hozta, amit eddig, vagyis némán állt a háttérben, támadott ha kellett vagy ha mondták neki, de amúgy semmi normális karaktert nem mutatott. Ahogy eddig se.

Nem tudtam, hogy nekem erre szükségem van és sosem hittem volna, hogy valaha Bryce és Nesta interakcióba kerülnek, de örültem minden egyes közös pillanatnak és bírtam ahogy egymásnak feszültek és ahogy kénytelenek voltak együtt dolgozni. Jó persze, az érdekeik és céljaik mások voltak, és Bryce mondhatni csak kihasználta őket, de nekem akkor is tetszett. Ha ezt nem veszem figyelembe, akkor felmerül bennem a kérdés, mi szükség volt arra, hogy Bryce átkerüljön egy másik világba? Ha Maas nagyon akarta volna, akkor meg tudta volna oldani úgy, hogy Bryce a saját világában találja meg valahogy a megoldást a kérdésekre, és ott talál valami eszközt, amivel aztán megölhetik az Asztereket. Mi célja volt az írónőnek ezzel a világjárással? Leginkább emiatt furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy ennek lesz-e bármi következménye később vagy bármi hatása a jövőre nézve mind a két világban vagy ez csak ennyi volt. Meglátjuk.

Bryce és Nesta

Láthatjátok hát, hogy erősen felemás, vagy ha szigorúan vesszük inkább negatív volt az összbenyomásom a Crescent City harmadik részéről. Úgy érzem Maas túlnyújtotta ezt a könyvet, a felesleges és sehova sem futó történetszálakat vagy karaktereket kihagyva a felére simán le lehetett volna csökkenteni ezt a több mint 800 oldalas könyvet és akkor sokkal mozgalmasabb és tömörebb lett volna a történet üresjáratok nélkül. A karakterek, főleg Bryce mintha kissé kifordultak volna önmagukból, mintha velük se tudná már az írónő, hogy mit kezdjen. Lehetett volna ezt sokkal jobban is megírni, ott volt benne a potenciál és ha a lényeget nézzük, az valóban jó volt, csak kár, hogy kaptunk mellé egy csomó unalmas tölteléket és húzórészt, amik nélkül én tökéletesen meglettem volna. A vége után pedig felmerül bennem a kérdés, minek ide még egy könyv? Miről fog szólni a negyedik rész és miért nem volt ez így jó lezárásnak? Miért kell tovább nyújtani valamit, amit már nem kéne?

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-lang-es-arny-haza

Értékelés: 5/3

Sarah J. Maas: Ég és lélegzet háza (Crescent City 2.)

Fülszöveg:

A LEGVESZEDELMESEBB ERŐ. A LEGVADABB SZENVEDÉLY. A LEGKEGYETLENEBB SORS.

Bryce Quinlan és Hunt Athalar próbál visszarázódni a normál kerékvágásba – megmentették Crescent Cityt, de annyi minden fordult fel fenekestül az életükben, hogy leginkább csak pihenni szeretnének. Le akarnak lassítani. Kiderítenék, mit tartogat számukra a jövő.

Az Aszterek eddig tartották a szavukat, békén hagyták őket. De így, hogy a lázadók lassacskán egyre inkább kikezdik az Aszterek hatalmát, az uralkodók jelentette fenyegetés nőttön-nő. Bryce, Hunt és a barátaik belekeverednek a lázadók terveibe, és választaniuk kell: vagy csendben tűrik az elnyomást, vagy megküzdenek azért, amit helyesnek tartanak. És mint tudjuk, a hallgatás sosem volt az erősségük…

Ismét egy olyan könyvet vettem a kezembe, ami a megjelenése óta ott csücsült a várólistámon, csak valahogy még nem került sorra. Alapvetően szeretem Sarah J. Maas könyveit, főleg az Üvegtrón könyvsorozat lett a nagy kedvencem (amiből hamarosan egy teljes újraolvasást tervezek), de összességében a Tüskék és rózsák udvara se olyan rossz a maga nemében. A harmadik sorozataként elindított Crescent City sokaknak nem jött be, mert hát lássuk be merőben más, mint az első kettő volt, de én szerettem a Föld és vér házát és vártam a folytatást. Persze voltak hibái és hiányosságai a Crescent City első részének, de ott volt benne a potenciál, hogy valami jó süljön ki belőle.

Mindez sikerült, tehetnénk fel a kérdést. Nos, szerintem jó úton haladt tovább a történet, de még mindig nem érkezett meg az a nagy lendület, az a valami plusz, amitől naggyá válhatna a könyvsorozat. Most is olyan felemás érzéseim lettek a végére, mert nagyon sok minden tetszett, viszont nagyon sok minden pedig idegesített vagy ha nagyon pontos akarok lenni, akkor inkább csak nem értettem. Nézzük meg pontosabban mi mindenre gondolok.

A "lázadó" csapat

Az első rész befejezése után azt kifogásoltam a legjobban, hogy csak nagyon vázlatos világfelépítést és magyarázatot kaptunk a Crescent City világáról. Sejtettem én, hogy később Maas pótolja ezt a hiányosságot vagy csak eredetileg is az volt a terve, hogy később derülnek ki a dolgok, így ebbe már nem tudok belekötni. Szinte minden titokra fény derült, megtudtuk, hogy jött létre Bryce-ék világa, kik az az Aszterek, honnan származnak az egyes fajok, és mi az egésznek az eredete. Ha ez nem lenne elég, akkor kiderül, hogy Danika újabb titkokat rejtegetett Bryce elől, mert éppen azt kutatta, hogy mi a világuk eredete, így kiderül, hogy Danika halálának hátterében sokkal több minden volt, mint amit korábban Bryce kiderített.

Kicsit fura volt számomra, hogy az írónő Danikát megint belekeverte a dolgokba, azt hittem az ő sztorija az első részben lezárásra került. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről, mert végül is így jobban érthető, hogy miért kellett meghalnia, hisz a kutakodásával olyan darázsfészekbe nyúlt, amit az Aszterek nem hagyhattak szó nélkül. Viszont ha belegondolok mindabba ami még kiderült róla, kicsit sajnálni kezdtem Bryce-t, mert Danika roppant sz*r barát volt, ezt nyugodtan kijelenthetjük. Rengeteg mindent titkolt Bryce előtt, és ez azért eléggé megkérdőjelezi a barátságukat. Hát nem tudom… ennyi titok után, Bryce helyében én lehet már nem siratnám annyira Danika-t és igencsak megkérdőjelezném magamban, hogy valóban barátok voltunk-e vagy sem.

Bryce és Hunt

Bryce nekem még mindig nagy kedvenc, nem értem sokan miért nem kedvelik őt. Vagyis pontosan értem, de Bryce karakterében épp az a jó, hogy csak nyomokban emlékeztet Aelinre vagy Feyre-ra. Bryce egy sokkal modernebb világban nőtt fel, teljesen más háttértörténettel érkezett, mint Aelin vagy Feyre-ra, így sokkal reálisabb így a karaktere. Szerencsére Bryce sokat változott és érettebbé vált a vele történtek hatására, de én még mindig bírom, ahogy játssza néha a szőke libát, ez annyira illik Bryce karakteréhez, hogy szerintem teljesen eltalálta az írónő.

Hunt-ot továbbra se tudtam megkedvelni, szerintem ő annyira semmilyen és szürke karakter, hogy elveszik a sorok között, főleg Bryce mellett, aki teljesen ledominálja őt. Még az első részben csak-csak érdekes volt, de így a második könyvben teljesen eltűnt a karaktere és bármi érdeklődésem az irányába. Persze Maas könyveire eddig is jellemző volt, hogy inkább az erős női karakterek vannak a középpontban és a férfi párjaik elsorvadnak előbb-utóbb mellettük, de azért kérem szépen Rowan, Dorian, Rhysand, de akár még Tamlin is, azért ezerszer izgalmasabb és összetettebb karakterek voltak, mint amilyennek Hunt eddig tűnt.

Nagy örömömre Ruhn ebben a könyvben nagyobb szerepet játszott és kvázi második főszereplővé lépett elő a húga, Bryce mellett. Mindig bírtam Ruhnt, szerintem Crescent Cityben ő a legjobb férfi karakter, ez nem kérdés. Jó volt róla többet megtudni, és örültem, hogy kapott egy saját történetszálat a nyomozással, a lázadókkal és Nap ügynökkel. Sajnos én lelőttem magamnak előre, hogy ki valójában Nap ügynök, így ez nem ütött akkorát, mint kellett volna, de nagyon kíváncsi vagyok mi lesz velük a folytatásban. Nagyon aranyosak voltak együtt, és most hogy kiderült ki-kicsoda valójában, nagyon várom, hogy fog alakulni a kapcsolatuk. Szerintem Ruhn mellé teljesen illik Nap ügynök, jól ki fogják egészíteni egymást, mint egy pár. Jaj, nagyon szurkolok nekik, hogy összejöjjenek a végére.

Nap ügynök és Ruhn

Annak szintén örültem, hogy Ruhn barátai nagyobb hangsúlyt kaptak és a végére összeállt a nagy csapat, akik egytől-egyik belekeveredtek a lázadók tevékenységivel, ezzel kivívva az Aszterek haragját és visszavágását. Kicsit néha feleslegesnek éreztem a Tharion és az Ithan nézőpontot, számomra kicsit kilógtak a történetből, pedig Maas kínosan próbálta őket valahogy belekavarni a többi történetszálba. Remélem lesz valami értelmük a folytatásban, és valami értelmes és hasznos irányba szalad ki az, hogy Tharion és Ithan ilyen sok saját fejezetet kaptak, mert ha nem így lesz, akkor olyan, mintha Maas csak azért írta volna meg az ő fejezeteiket, hogy növelje az oldalszámot.

Éppen ezek miatt a jelenleg teljesen feleslegesen tűnő fejezetek, vagy karakterek miatt számomra iszonyat hosszúnak tűnt a könyv, nyugodtan ki lehetett volna belőle húzni 100-200 oldalt vagy valahogy rövidíteni rajta. Mondjuk kevesebb random szexjelenet, Fury és Juniper karakterének mellőzése (Apropó, ők minek kellettek ide? Semmit, de tényleg semmit nem adtak hozzá a történethez.), Sophie és Emile karakterének törlése (Ők se értem minek kellettek, főleg hogy az egyik meghalt, a másiknak meg nincs semmilyen képessége, tehát a nagy egészhez igazából ők se adtak hozzá semmit.), és mondjuk a Tharion és vízi szál mellőzése és máris vagy 300 oldallal kevesebb lett volna a könyv, de sokkal feszesebb lett volna a tempó és tömörebb a történet.

A könyv végén a nagy meglepetést és a függővéget szintén lelőttem magamnak ezelőtt, így nem ütött akkorát, mint lehetett volna és őszintén szólva nem tudom mit gondoljak Maas ezen nagy lépéséről. Az biztos, hogy kockázatos dolgot lépett meg, és mindez elsülhet nagyon jól, de nagyon rosszul is. Engem nagyon érdekel, hogy mi volt a szándéka mindezzel és hogy milyen irányba akarja vinni tovább a történteket, és épp ezért iszonyatosan várom a Crescent City harmadik részét, ami ha minden igaz a befejező rész lesz. (Bár ugyebár ezt Maasnál sosem lehet tudni.)

Az Ég és lélegzet háza remek folytatása a Crescent City könyvsorozatnak, összességében sokkal pörgősebbnek és kalandosabbnak éreztem ezt a részt, mint az elsőt. Ismét kapunk egy kis nyomozási szálat és a tétek nőnek közben, így a végére hőseink a lázadás kellős közepén találják magukat, és onnan már nincs visszaút. Bryce-t továbbra is imádom, Ruhn szintén nagy kedvenc, kíváncsi vagyok hogyan alakul majd később a történetük főleg a függővég miatt, és éppen ezért iszonyatosan várom a harmadik részt. Remélem valami jó kis lezárást kapunk és nem valami ostobaság lesz ebből, amibe Maas belekezdett. Mert legyünk őszinték, igen kétesélyesen elsülhet a dolog.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-eg-es-lelegzet-haza

Értékelés: 5/5

Sarah J. Maas: Föld és vér háza (Crescent city 1.)

Fülszöveg:

A félig tündér, félig ember Bryce Quinlan imádja az életét. Minden estét bulizással tölt, és eltökélte, hogy kiélvezi mindazt, amit Lunathion – azaz Crescent City – nyújthat. Csakhogy egy kegyetlen gyilkosság alapjaiban rendíti meg a várost, és Bryce világa darabokra hullik.

Két évvel később Bryce még mindig a város legismertebb szórakozóhelyeit járja, immár a feledés reményében, ám hirtelen folytatódnak a gyilkosságok. A hírhedt bukott angyalt, Hunt Athalart megbízzák, hogy figyelje minden lépését, és Bryce rájön, többé nem menekülhet a feledésbe.

Bryce és Hunt igyekszik kideríteni az igazságot – és feldolgozni saját múltjuk szörnyűségeit. A megbolygatott szálak a város legsötétebb részein és a háborúban álló kontinenseken keresztül egyenesen a pokol bugyraiba vezetnek, ahol az évezredek óta szunnyadó erők most ébredezni kezdenek…

Csakúgy, mint mások én is hatalmas elvárásokkal kezdtem neki Sarah J. Maas új könyvsorozata első részének, a Föld és vér házának. Nem néztem utána a történetnek, szimplán csak a fülszöveget olvastam el, hogy tudjam, mire számítsak. A hatalmas elvárásaimat nem minden téren sikerült megugrani, de nyugodtan kijelenthetem, hogy egy egész korrekt könyvet sikerült összehoznia.

Örültem neki, hogy most egy felnőtt urban fantasy történetet kaptam, mert két ifjúsági könyvsorozat után igazán ideje volt némileg más oldalról megközelíteni a dolgokat. Viszont nem akarok hazudni, annyira azért nem éreztem „felnőttesebbnek” a történetet, mint ahogy azt szerettem volna. Számomra attól nem lesz felnőtt urban fantasy egy könyv, hogy nyíltabban és gyakrabban káromkodnak benne, és hogy több erotikát pakolnak a sztoriba. Értem én az írónő próbálkozását, de ha őszinte akarok lenni, ha kivennénk a sok káromkodást, meg az erotikát, akkor simán elmenne egy ifjúsági könyvnek. Valahogy élesebb stílusváltást és több komolyabb témát vártam.

A másik, amiért kicsit keserű szájízzel írom most ezeket a sorokat, hogy így a harmadik könyvsorozat idejére várnék némi megújulást, várnék valami vérfrissítést, várnám, hogy ne önmagát ismételgesse újra és újra. Hisz ismét megtalálhatóak a legfontosabb Maas "motívumok", mert nekem senki se mondja, hogy nem ugyanazt kaptuk ismét kiindulópontnak. Megint egy átlagos(nak tűnő) lány áll a történet középpontjában, akit mindenki lenéz, és akit senki se vesz komolyan, hogy aztán a végére kiderüljön, hogy igenis különleges és ő minden probléma megoldásának a kulcsa. Aztán ott a kemény férfi harcos vele szemben, akivel az elején nem szimpatikusak egymásnak, hogy aztán mégis összejöjjenek és végül az a bizonyos férfi elárulja a főszereplőnket, aki ezért kiábrándul belőle és végül valaki más mellett köt ki.

Aztán ne feledjük el, hogy az első részben mindig meghal valaki, aki nagyon fontos a főszereplőknek, és ez a későbbi események egyik fő mozgatórugója. És sorolhatnám tovább a könyv egyes elemeit és történetszálait, amelyeket szinte művi pontossággal tudnék a korábbi két könyvsorozat történetszálaihoz illeszteni. Egyértelmű tehát, hogy Maas ismétli önmagát, vagyis nagyon úgy tűnik, így az első rész alapján, ami nem feltétlen rossz dolog, főleg ha később javít ezen a hibán. Láttuk már, hogy egy közepes és kissé klisés kezdés után tud ő remek és komplex sztorit felépíteni (lásd Üvegtrón könyvsorozat), de láttuk az ellenkezőjét is, amikor egy remek kezdés végül unalomba és érdektelenségbe fulladt (lásd Tüskék és rózsák udvara könyvsorozat). Nagyon remélem itt az előbbi fog történni, mert igenis vannak jó dolgok ebben a könyvben, amikre lehetne építkezni.

Hunt és Bryce

Személy szerint imádom az urban fantasy könyvsorozatokat, (főleg a felnőtt urban fantasy-t), olvastam is sokfélét. A Föld és vér háza egy remek alapötletet vet fel, csak épp nem kapjuk meg a háttérvilág részletesebb bemutatását, sem a különféle fajok és lények alaposabb leírását. Nagyjából persze érthető, hogy ki kicsoda, ki kinek az ellensége, ki kit nem szívlel és ilyenek, de valahogy a világ kialakulásának és történelmének leírása igencsak hiányosra sikeredett. Nagyon bízom benne, hogy erről többet megtudunk a folytatásban.

Tetszett a fő nyomozási szál és az ahogy eljutottunk végül a nagy leleplezésig, és alaposan meglepődtem a „rossz fiú” kilétén, mert mindenkire tippeltem volna csak épp rá nem. Ezzel a nyomozós stílussal olyan Anita Blake-s beütést kapott a könyv csak persze némileg moderáltabb kiadásban. Az is tetszett, hogy habár kaptunk romantikus szálat Brye és Hunt között, mégse ezen volt a fő hangsúly, hanem a nyomozáson és azon, hogy Bryce hogyan szenved még mindig Danika elvesztése miatt, és hogy miként sikerül a végére túllépni a gyászon és a fájdalmon a barátnője elvesztése miatt. Jó, azt azért elismerem, hogy ez a „Szeretet mindent legyőz és blablabla…” kissé Disney-sen émelygős, de azért még abszolút megemészthető.

Mondjon bárki bármit, nekem nagyon bejött Bryce karaktere és annak kifejezetten örültem, hogy a főszereplő karaktere igencsak távol állt a korábbi két könyvsorozat főszereplőitől. A Tündérkrónikák Mackayla Lane karaktere óta tudjuk, hogy a mihaszna partizós (szőke) cicababák is lehetnek remek karakterek, és hogy az első benyomás nem minden. Hisz ha rossz dolgok történnek az emberrel, akkor bárki össze tudja szedni magát és megkomolyodni az élethez és annak nehézségeihez. Különösen tetszett, hogy Bryce gyakran rájátszott erre a róla mások szemében kialakult elég negatív előítéletre és épp ezt használta ki ellenük.

Bryce és Danika

Bryce-t tehát imádtam, nekem sokkal szimpatikusabb főszereplő, mint mondjuk Feyre valaha volt. Hunt-ot nem tudtam megkedvelni, számomra olyan semmilyen karakter lett és most igenis bízom benne, hogy Bryce nem mellette köt ki végül. Nála komolyan akárki jobb lenne, még a démon Aidas is, de tényleg. Apropó Aidas… csak engem érdekel valamiért különösen a karakter? Vajon mit akarhat Bryce-tól valójában? Szerintem sokkal fontosabb karakter lesz ő a folytatásban, én nagyon bízom benne. Ruhn lett a másik nagy kedvencem, szerintem ő a második legjobb karakter, és nem csak a Bryce-al való testvéri kapcsolata miatt. Kíváncsi vagyok, hogy alakul a testvérek kapcsolata a folytatásban, azért remélem nem negatív irányba, ahogy arra mindenki számítana a könyv végén kiderültek függvényében.

Nagy szívfájdalmam, hogy Danika halálával róla nem olvashatunk többet, és annak igazán örültem volna, ha mondjuk több „visszaemlékezés” van róla vagy a Bryce-al közös múltjukról. Külön öröm volt látni, hogy se Bryce és se Danika nem egy ma született bárány, de épp ezért találtak végül egymásra. Egyikük se tökéletes jó kislány, de egymásért bármit megtettek volna bármikor és igenis ilyen egy igazi örök életre szóló barátság. Úgy érzem, hogy az első könyv központi és talán legfontosabb eleme a barátság és a barátok fontosságának kiemelése lett, ami nekem abszolút bejött.

Az írónő szinte le sem tagadhatná a könyvét, mert nagy vonalakban hasonlóan indította el a harmadik könyvsorozatát, mint ahogy az első kettőt. Nagyon sok történeti szál és igen sok karakter ismerős lehet a korábbiakról, ami ismétlem nem gond, főleg ha aztán merőben máshogy futnak ki a szálak, mint ezelőtt. A könyv közepe kissé leült és igen sok feleslegesen elnyújtott elmélkedés van benne, de az utolsó 100-200 oldal nagyon ott van és igen ütősre sikeredett. Nagyon várom a folytatást, és remélem, hogy Maas meg tud lepni olyan újdonságokkal és váratlan fordulatokkal, amikre nem számítunk, és amit nem láttunk még idáig tőle.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-fold-es-ver-haza

Értékelés: 5/4