V.E. Schwab: Visszavágó (Az elvetemültek 2.)

Fülszöveg:

Bosszúszomjas zsenik szupererejű összecsapása

Magneto és X Professzor. Superman és Lex Luthor. Victor Vale és Eli Eleven. Sydney és Serena Clarke. Eposzi szövetségek, melyek felbomlottak, barátságok, amelyek menthetetlenül megromlottak.

Victor nem menekülhet saját szuperereje csapdájából, mégis mindent elkövet, hogy megszabaduljon az egyre szörnyűbb mellékhatásoktól. Útját kegyetlenül lemészárolt RendKívüliek hullái szegélyezik. Ősellensége, Eli ismét a nyomában van, ám erről még maga sem tud.

Marcellának, a hírhedt maffiózó gyönyörű feleségének jócskán kijutott az árulásból. Kivirult a halál csókjától, a hatalomtól, amit végre megkapott, és amire mindig is vágyott. Saját csatlósokat gyűjt, és belemegy a legveszedelmesebb játszmába is: megpróbálja kihasználni a legendás viszályt…

Habár maga a történet semmi újdonságot nem hozott, hanem csak a szuperhősös sztorik kliséit sorakoztatta fel egymás után, nekem mégis nagyon tetszett a Viszály, ahogy arról nem olyan régen írtam. Telitalálat volt számomra a két főszereplő karakter és a köréjük épített évek óta tartó ellenségeskedés. Imádtam Victort és Elit, és hogy ennyire érdekes karakterek voltak, azt pedig főképp, hogy két gonosztevő feszült egymásnak, hősöket pedig talán csak nagyítóval lehetett találni az első részben. Épp ezért rögtön nekiestem a második résznek, ami a Visszavágó címet kapta.

Nem tudom miből gondoltam vagy hogy honnan szedtem a feltételezést, de én teljesen abban a hiszemben éltem, hogy ez a könyvsorozat a folytatásban szintén Victor és Eli közötti harcra fog koncentrálni és hogy ők maradnak a középpontban, mint főszereplők. Emiatt nagyon meglepődtem, amikor belekezdtem a második könyvbe, és rögtön egy új karakterrel nyitottunk, én meg csak néztem, hogy ki a fene ez és hogy jön ide? Aztán érkezett Victor és Sidney, de igen sokat kellett várnom arra, hogy Eli szintén felbukkanjon, és őszintén féltem, hogy Eli nem fog most szerepelni. Azonnal felmerült bennem a kérdés, ha Eli nem jelenik meg, akkor mégis miről fog szólni a második rész? Miről is szól ez az egész könyvsorozat, ha nem Victor és Eli közti ellenségeskedésről?

Szerencsére aztán megkaptam az Eli felbukkanást, még ha nem is olyan módon, mint azt szerettem volna, de legalább szerepelt ebben a könyvben. Aztán ahogy haladtam előre a történetben és a végére értem, világossá vált számomra, hogy én eddig teljesen félreértelmeztem a fő koncepciót, mert itt nem csak Victor és Eli a lényeg, hanem jönnek újabb és újabb karakterek és mindig más fog a középpontba kerülni. Rögtön rátérnénk ennek a könyvnek a „fő gonoszára”, aki nem más, mint Marcella. Vagyis az egyik talán legjobban megírt női karakter, aki a pusztító „női haragot és hatalomvágyat” nem is mutathatta volna be jobban.

Marcella

Marcella egy remek karakter és ez tényleg így van, imádtam ezt a nőt. Akit mindenki csak a szépsége miatt vett számításba, és akit egyéb téren mindig lenéztek, akit a férje mindig kihasznált és eldobott mikor már nem volt rá szüksége, és aki szinte szó szerint hamvaiból feltámadva tért vissza a halálból, hogy ezért a férjén és aztán gyakorlatilag mindenkin bosszút álljon majd magához ragadja a hatalmat. Azt a hatalmat, amire mindig vágyott, és amit ezelőtt a férjén keresztül próbált meg magához ragadni. Aztán mikor rájött, hogy milyen képességre tett szert, Marcella öntudatra ébredt és elhatározta megszerezni magának a tiszteletet, a hatalmast és az elismerést, amire mindig vágyott. Csak immár saját erejéből, férfiak nélkül. Marcella okosan, kegyetlenül és kíméletlenül tört előre, és ezért csak szeretni tudtam, mert imádom az ilyen elszánt és kissé egoista karaktereket. Ő volt a legnagyobb pozitív meglepetés számomra ebben a könyvben.

Mellé kapunk néhány egyéb új karaktert, talán közülük June-t emelném ki, mert June is érdekes volt, a képessége szintén, na meg a játszmái, csak vele kapcsolatban azt nem értettem igazán, hogy mi a fenét akart Sidney-től. Miért kattant rá ennyire Sidney-re és miért akarta őt megvédeni? Teljesen logikátlan volt számomra ez az egész és nem értetettem, hogy mit akar Sidney-től. Vagy én maradtam le valamiről? Mert ha csak én nem értem a dolgot, akkor nyugodtan világosítson fel valaki.

Victort és Elit még mindig nagyon szeretem és remek karaktereknek tartom őket, csak azt bánom, hogy a második könyvben nem teljesen úgy bukkantak fel újra, ahogy én arra számítottam, és ahogy én reméltem. Mint utaltam rá korábban, ebben a könyvben nem a kettejük közti régi viszály állt a középpontban, mert mindketten más utakon mozogtak. Victor öt évig azon dolgozott, hogy megtalálja a problémájára a megoldást, Eli pedig a börtönben sínylődött és a szökést tervezgette. Jó, igaz a végén van egy kis egymásnak feszülés újra, és azt öröm volt olvasni, de nekem eléggé fáj, hogy most nem ketten voltak a történet középpontjában, hanem másra terelődött a hangsúly. Az a szerencse, hogy Marcella szintén jó kis karakternek sikerült, így nem bántam, hogy róla kell olvasnom.

A könyv lezárását tekintetbe véve pedig csak egyetlen kérdésem van. Eli most komolyan végleg meghalt? Nem, az nem lehet, hisz őt nem lehet megölni, igaz? Tényleg nagyon remélem, hogy ez csak valami szándékos drámai lezárás, hogy várjuk a folytatást, mert annak tényleg jó, de ha Eli karaktere tényleg ennyi volt, akkor én nagyon szomorú leszek. Eddig azt hittem, hogy csak egy duológiáról van szó, és ha valóban ennyi lenne az egész, azt mondom, rendben, de várható egy harmadik könyv a sorozathoz, szóval tényleg fura lenne még egy könyv Eli nélkül. Az egész befejezés olyan esetlen és fura, hogy tényleg nem tudnám megmondani, hogy mi lesz majd a folytatásban.

A második könyvben nem egészen azt kaptam, amire számítottam, így elsőnek értetlenül pislogtam olvasás közben, hogy hol van Eli, vagy hogy épp kik ezek az új karakterek és mi közük a nagy egész történethez. Aztán megértettem, hogy a fő történetszál nem arra megy tovább ahogy én szerettem volna, és mégse az a fő történetszál, amit én vártam, így mikor túltettem magam ezeken a tényeken, akkor elkezdtem élvezni a könyvet. Marcella-t imádtam, mint karaktert, mondjuk úgy, hogy méltó tagja lett a RendKívüli gonosztevők „csoportjának” Victor és Eli mellett. A többi karakter számomra továbbra is mellékes maradt, nem azt mondom, hogy rosszak, csak nem emlékezetesek és nem annyira kidolgozottak, mint a hármasunk. A történet terén nagyjából azt kaptuk, mint az első részben, ezen a téren se volt újdonság, de azért vitt magával a sztori, én nem unatkoztam rajta. Elég sok év telt el a könyv megjelenése óta, és még mindig nem érkezett meg a harmadik könyv, ami fura, mert elvileg lesz harmadik rész. Nem tudom mikor, de én nagyon várom.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/v-e-schwab-visszavago

Értékelés: 5/4

V.E. Schwab: Viszály (Az elvetemültek 1.)

Fülszöveg:

Lehetnek ​szuperképességeid, de attól még nem leszel jobb ember…

Victor és Eli két különc kollégiumi lakótárs, akiket nagyravágyásuk és átlagon felüli intellektusuk egyaránt összeköt. Diplomamunkájukhoz az adrenalin hatásait, és a halálközeli élményeket kutatják, egészen a nyugtalanító eredményig: megfelelő körülmények között bárki szert tehet emberfeletti képességekre. Amikor az elméletet gyakorlattá változtatják, az események nem várt, és borzalmas fordulatot vesznek.

Tíz évvel később Victor megszökik a börtönből, hogy esküdt ellenségévé vált egykori barátja nyomába eredjen. Segítője egy fiatal lány, aki zárkózottságával leplezi bámulatos képességeit. Eközben Eli semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy eltörölje a föld színéről a szuperképességekkel rendelkező egyéneket – kivéve társát, egy vasakarattal bíró, rejtélyes nőt. Az árulás és a veszteség fájdalmától hajtott ősellenségek mindkét oldalon emberfeletti erőkkel felfegyverkezve készülnek beteljesíteni bosszújukat – de vajon melyikük éli túl a végső összecsapást?

Ismét egy olyan könyvet vettem a kezembe, ami régóta szerepelt a várólistámon és ezért épp ideje volt, hogy végre belekezdjek. Nagyjából tudtam mire számítsak így tisztában voltam azzal, hogy a hősök és gonosztevők téma kerül majd a középpontba csak egy kicsit másabb megközelítésben, mint ahogy azt eddig megszokhattuk a tipikus szuperhősös történetekben. A fülszöveg most elég jól összefoglalja az alap szituációt és a kiinduló pontot, így én nem ragoznám tovább a dolgot.

A könyv szerkezeti felépítése több nézőpontot enged láttatni egymás mellett és ha ez így nem lenne bárkinek elég, akkor látjuk a jelent és a múltat, így két idősíkon fut a történet. Az elején tehát figyelni kell, hogy képben maradjunk, bár azért nem olyan nagyon bonyolult a történet, hogy el lehessen veszni benne. Úgy vannak egymás után pakolva a fejezetek és az idősíkok, hogy a jelent a múlt váltja, így fokozatosan láthatjuk mi történt a múltban, ami végül a jelen eseményeihez vezetett.

A könyv tulajdonképpen érdekes kérdéseket boncolgat. Mitől lesz valaki hős vagy gonosztevő? Vagy úgy alapjáraton, mit jelent a hős és mint jelent a gonosztevő? Hisz minden csak nézőpont kérdése, mert a saját szemszögéből a „saját történetében” mindenki hősnek gondolja magát, az pedig más kérdés, hogy a világ, hogy tekint rá. Lehet attól valaki hős mert embereket gyilkol a saját elvei és szabályai szerint, amiben csak ő hisz? Mit tesz az emberrel ha hatalmat kap, ha természetfeletti képességekhez jut valami csoda folytán? Ezek a kérdések futnak végig a karaktereink útja során.

Victor és Eli

Tulajdonképpen két főszereplőnk van, és hozzájuk csapódik három mellékkarakter, de annyira nem mondanám őket se jelentéktelennek, mert meg van a szerepük a történetben, még ha csak kicsi is az. Kezdeném akkor rögtön a főszereplő párosunkkal, Victorral és Elivel. Mindketten iszonyúan komplex karakterek és igazából mindkettejüknek igazat tudok adni. Mert ha külön vizsgáljuk a nézőpontjukat, igazából mindkettejüknek meg van a saját igazsága. Csak kár, hogy ez épp szembemegy egymással.

Victor az, aki tudta magáról mindig hogy különc, kicsit pszichopata vagy szociopata vagy a kettő keveréke, a lényeg, hogy már normális emberként se volt egy átlagos hétköznapi fickó. Magánakvaló, kissé sznob, irigy és amiből szinte minden problémája fakadt, hogy folyamatosan féltékeny Eli-ra szinte a megismerkedésüktől kezdve. Eli éri el azokat a dolgokat, amiket ő szeretett volna, Eli-t kedveli mindenki, a lány is Eli-t választotta és aztán Eli lesz az aki előáll a teóriával, hogy lehetséges természetfeletti képességeket szerezni. Mikor Eli önmagán teszteli az elméletét és képességet szerez, akkor Victor nem tudja tovább kontrollálni magát, a féltékenysége még hatalmasabb méreteket ölt, mint azelőtt. És mikor Eli nem akar segíteni Victornak, hogy neki is legyen valamilyen képessége, akkor Victor magánakcióba kezd. Innen indul az egész viszály közöttük, mert Victor tette olyan események láncreakcióját indítja el, ami miatt végül örökre szembekerülnek egymással. És innen aztán nincs visszaút.

Victor és Eli

Eli-ről szintén sok rosszat tudok mondani, és mindjárt fogok is, de az mindenképp a javára legyen mondva, hogy szerintem őt tényleg csak a jó szándék vezérelte mikor nem akart segíteni Victornak, hogy képességeket szerezzen. Eli nem kicsinyességből vagy önzésből hagyta ott Victort, hanem tényleg féltette a fiú épségét és az életét, nem akarta, hogy rosszul süljön el a kísérlet és Victor tényleg belehaljon. Teljesen jó szándékai voltak ez nem kérdés, de épp ez a jó szándék okozta aztán azt a sok rosszat ami később történt közöttük és a körülöttük élőkkel. Victor tehát saját kezébe vette az irányítást és megszerezte amit akart és ez utána se lesz másképp. Csak a bosszú hajtja és az, hogy revansot vegyen Eli-on, amiért szerinte elárulta őt. Sokkal komplexebb a történet ennél és hogy mi mindent műveltek egymással, de ezt inkább most nem sorolnám fel. Az események láncreakcióját aztán nem lehetett megállítani.

Eli tipikusan az a karakter, aki jónak tűnik, aki jónak mutatja magát és ezt most értsétek a leghétköznapibb módon. Az a legszomorúbb az egészben, hogy ő tényleg elhiszi magáról, hogy jó ember, pedig valójában nem az. Aztán persze kiderül, hogy a lelke mélyén ő se olyan jó és kedves, sőt elég gyakran épp az ellenkezőjét bizonyítja be. Eli talán a legálszentebb karakter, akiről valaha olvastam és ezt komolyan mondom. Teljesen biztos önmagában és abban, hogy jót cselekszik, önmagára valami isteni magasztos lényként tekint, akinek az a feladata, hogy minden képességgel rendelkező emberrel végezzen, természetesen a közjó érdekében. Szerinte minden képességgel rendelkező ember csak gonosztevő lehet (önmagát kivéve persze) és végezni kell velük. És pont.

Az teljesen mindegy hogy valójában nem ismeri azokat az embereket akikkel végez, nem tudja, hogy milyen emberek valójában, mégis megöli őket csakis azért mert képességgel rendelkeznek. Csak mert Victor szerinte „meghülyült” és „megszállta a gonosz” miután képességet szerzett, ezért biztos a többi emberrel is ugyanez a helyzet. Aztán az a leginkább irónikus az egészben hogy épp egy olyan képességgel rendelkező nővel nem végez rögtön, akinek valóban veszélyes a képessége és aki tényleg önző célokra használja azt.

Mitch, Sidney és Victor

Nagyon imádtam ezt a bonyolult harcot Victor és Eli között és azt, hogy mindketten tényleg komplex karakterek. És habár elvileg Victor lenne a gonosztevő és Eli a hős, legalábbis a szuperhősös történetek mindenkori narratívája szerint, de az a szép ebben a könyvben, hogy szinte lehetetlen megmondani kinek van igaza, mert igazából egyiküknek sincs. Mindkettejük szemszöge érthető, mindkettejük indokai reálisak. Az pedig holt biztos, hogy egyikük se hős, inkább két gonosztevő játszmája ez, semmi más.

Utaltam három mellék karakterre, így róluk szintén ejtenék pár szót. Kezdjük Mitch-el, aki az ész és az erő valamiféle különös kombinációja lenne és akivel Victor a börtönben ismerkedett össze. Tényleg érdekes lehetne Mitch, ha többet láttunk volna belőle, de remélem ami késik nem múlik. Aztán ott van Sidney és Serena, a testvérpáros, akiket a két különböző oldalra sodort az élet. Sidney aranyos kislány, de eddig róla se tudtunk meg sok mindent, mindig csak a képessége lett kiemelve, mintha csak az lenne a létjogosultsága a történetben. Mintha csak a képessége miatt lenne hasznos Victor számára. Serena pedig, egy ekkora idegesítő nővel rég találkoztam utoljára, utáltam az elejétől a végéig. Önző, egoista és ostoba. Nekem senki se mondja, hogy tényleg szerette a húgát, ha ilyen könnyen hagyta volna megöletni őt és hónapokig felé se nézett hanem magára hagyta a balesetük után. Serena szőtte a szálakat és Eli-t teljesen az ujja köré csavarta, majd játszott vele, mint egy bábuval. Annyira nem kedveltem ezt a nőt, hogy egy percig se fogok sírni utána, remélem nem fog visszatérni. Victor szerencsére gondoskodott erről.

Sidney és Serena

Egy utolsó szösszenet a végén, de mindenképp meg szeretném említeni, hogy tetszett az a gondolat is, hogy az ki milyen természetfeletti képességet szerez, nagyban függ attól, hogy a halálközeli pillanatban mire vágyik, mit szeretne, vagy hogy alapjáraton milyen a személyisége. Az emberek képessége valamilyen szinten tükrözi önmagukat és ez aztán tényleg úgy is lett.

Habár maga a téma amihez az írónő nyúlt annyira klisés és elcsépelt hogy annál már nem is lehetne jobban, Schwab mégis úgy nyúlt a szuperhősös témához, hogy vitt valami újítást a dologba. Kaptunk két iszonyatosan összetett főszereplőt, akik közül egyik se a hős, hanem inkább két gonosztevő megy itt egymásnak, mindketten a saját igazuk feltétlen tudatában. A történet sem lett unalmas ha engem kérdeztek, hisz voltak azért fordulatok, de számomra inkább maguk a karakterek vitték a hátán a könyvet, imádtam Victort és Eli-t. Rögtön jöhet a második rész, mert érdekel Victor és Eli, hogy szívatják tovább egymást.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/v-e-schwab-viszaly

Értékelés: 5/5