Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély (Ambrózy báró esetei 6.)

Fülszöveg:

1901. ​április 3-án hatalmas tömeg gyülekezik a Monarchia ékköveként emlegetett magyar székesfővárosban, Budapesten, a külső Kerepesi úton. A többezres csődületben inasoktól az arisztokratákig mindenféle rendű és rangú ember képviselteti magát. Reggel 6 óra 20 perckor aztán az izgalom a tetőfokára hág. A tömeg felmorajlik, a rendőrök sorfalat állva próbálják az izgága embereket hátrébb szorítani. A cinkotai vasútállomás különvágányára ekkor pöfög be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozza az amerikai „humbugkirály”, Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a Greatest show on earth-öt, vagyis a Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát.

A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni.

Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd. Tessék betérni! Jó szórakozást, különleges izgalmakat!

Egyik nagy kedvencem ez az igazán egyedi könyvsorozat, aminek összességében minden eddig megjelent részét szerettem. Abban a tudatban éltem, hogy nem érkezik több rész, így képzelhetitek mennyire meglepődtem, mikor tudomást szereztem a folytatásról. Bár nem mintha ez baj lenne, sőt igencsak örültem a hírnek. Nem tudom mit hoz a jövő, de remélem ez se az utolsó rész a sorozatban, hanem érkezik újabb és újabb folytatás, főleg ha olyan jók lesznek, mint ez a hatodik könyv.

Az Ambrózy báró esetei hatodik részében tovább hömpölyög a történet egy újabb izgalmas nyomozással, amiben most Mili és Emma kapja a főszerepet. A történetről nem árulnék el többet, mint ami a fülszövegben olvasható, legyen elég annyi, hogy nekem tetszett az elejétől a végéig. Igazán remek ötlet volt a cirkuszi téma és helyszín és ennek a magyar környezetbe ágyazása, ami hőseinket, Emmát kivéve persze) egy számukra eddig ismeretlen közegbe kényszerítette, de szerencsére itt is sikerült helyt állniuk. A történetre tehát nem lehet panasz, a nyomozás csavarokban és váratlan fordulatokban bővelkedett, most valahogy ezt is sikerült úgy megírni, hogy nem lehetett sejteni már az elején, hogy ki áll a dolgok hátterében.

Igazából csak ismételni tudom magam és ugyanazt tudom dicsérni, amit az előző részeknél. Továbbra is imádom a könyv hangulatát, az írói stílust, a korabeli nyelvezetet, és a humort. A karakterek szinte egytől-egyik, így a hatodik könyvre már szinte mindenki a szívemhez nőtt, de a nagy kedvencek továbbra is a két Hangay lány, a báró és persze Márika. Örültem annak, hogy most a két Hangay lány került a középpontba és annak különösen, hogy Emma visszatért és ismét az események sűrűjébe keveredett. Sőt, ha úgy vesszük, akkor most köré szerveződtek a bonyodalmak, vagyis pontosabban egy régi ismerőse köré.

A nyomozás mellett most kiemeltebb szerepet kapott a lányok magánélete, amit nem bántam, mert valahogy ezek a magánéleti kérdések eddig nem voltak annyira kiemelve. Egyrészt Mili és Richárd friss házasokként gyakorlatilag még mindig úgy viselkednek egymással, mintha két idegen lennének. Persze Milinek mindez így nem felel meg a jövőre nézve, lesz is ebből némi összeveszés és sértődés. Tudom, hogy egyikük se érzelgős fajta, de valamivel több romantikát várnék tőlük főleg az esküvő után. Elvileg szeretik egymást vagy mi a szösz és ezt valahogy ki kellene mutatni, mert így kezd olyan lenni az egész, mintha csak érdekből vagy nem tudom miért házasodtak volna össze.

Emma pedig nem hogy egy, hanem rögtön két kérőt kapott, az egyik inkább a humor szálat erősítette, míg a másik aztán komolyabb szándékokkal érkezett. A "perzsa nemes" nőkérési próbálkozásai inkább voltak viccesek, mint komolyak, legalábbis én mint olvasó jót szórakoztam rajtuk, bár Emma talán már kevésbé. Harry Foster, az amerikai ügynök pedig éppen olyan laza és vagány volt, amilyennek várta az ember, és valahogy tökéletesen passzol Emma mellé, aki sokkal komolyabb karakter, így kiegészítik egymást. Remélem hosszú távon láthatjuk hogy alakul a kapcsolatuk, mert engem mondjuk igencsak érdekelne. Bízom benne, visszatérnek később.

Ebben a részben a báró még mindig az ágyat nyomja, így alig szerepelt, pedig vártam volna tőle is nagyobb aktivitást, hisz az előző részekben szintén a háttérbe szorult. Ha érkeznek további könyvek a sorozatba, akkor remélem, hogy Richard újra a középpontba kerül, mert kezd a perifériára szorulni, pedig ő lenne az egyik főszereplő, ha minden igaz.

Tényleg nem tudok mást mondani, csak mint amit eddig. Az Ambrózy báró esetei könyvsorozat 6. része hozza a korábbiak színvonalát minden téren, nekem ez is nagyon tetszett, igen hamar kivégeztem. Lekötött az elejétől a végéig, a humor, a stílus és a karakterek azok, amik az igazi nagy erőssége a könyveknek. Ezekben pedig most sem szenvedhettünk hiányt.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-a-barnum-rejtely

Értékelés: 5/5

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ (Ambrózy báró esetei 5.)

Fülszöveg:

1901. ​márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.

Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.

A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.

Ismét egy olyan könyvsorozat, amit még nem fejeztem be és aminek le szerettem volna tudni az utolsó részét. Bár ha pontosabb akarok lenni, akkor sokáig abban a tudatban éltem, hogy ez a sorozat már befejeződött, így képzelhetitek mekkora meglepetésként ért, mikor rájöttem, hogy készült még egy folytatás hozzá. Az Ambrózy báró esetei könyvsorozat 5. részének tekinthető, de hogy tényleg a sorozat folytatásaként vagy valamiféle kiegészítő kötetként gondolunk rá, azt mindenki döntse el maga. Én személy szerint csak egy kiegészítő kötetként könyveltem el magamban.

A korábbi negyedik rész végén kaptunk egy megfelelő lezárást a történethez, így ötletem sem volt, mivel lehetne még mindezt folytatni. Persze bármit lehet bármikor folytatni, ha nagyon akarjuk, csak ugyebár az esetek 99%-ban ezt inkább nem kellene megtenni, mert az erőltetett folytatásnak mindig nyűglődés a vége. Aztán mikor megláttam a borítót és elolvastam a fülszöveget és rájöttem, hogy Márika kezd nyomozásba, akkor tudtam, hogy nekem ezt nem szabad kihagynom.

Mindig bírtam Márikát, mert ő az a tipikus karakter, akit nem lehet nem szeretni a maga szeleburdiságával, szabadszájúságával és mérhetetlen hűségével a baráti felé. Korábban mellékszereplőként tökéletesen megállta a helyét, mert éppen annak volt kitalálva. Az egyik fő humorforrás, aki inkább csak segítette a többieket, de ő sosem volt ezelőtt a középpontban. Éppen ezért féltem egy kicsit, hogy miként fog működni a karakter immár kvázi főszereplőként a saját könyvében. De nem kellett volna aggódnom, mert szerencsére kaptunk egy remek és a korábbiakhoz méltó történetet és csavaros nyomozást, ahol Márika remekelt a maga módján.

Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de cseppet sem hiányoltam a bárót és Milit. Persze őket se kellett nélkülöznünk, de a könyv tetemes részében nem ők tündököltek a rivaldafényben, hanem Márika. A fő történetszál mellett kaptunk egy másikat olyan kiegészítésnek. Mikor Mili gyilkosság vádjával börtönbe kerül, akkor ő is megold egy kisebb bűnügyet, és ez amolyan mellékszálként futott Márika nyomozása mellett, aminek fő célja, hogy tisztázhassa Milit a gyilkosság vádja alól. Ha őszinte akarok lenni, akkor én meglettem volna a "Mili a börtönben" történetszál nélkül, mert nem sokat adott hozzá a fő eseményekhez, de mivel korábban is mindig két szálon futottak az események, gondolom most szintén emiatt lett ez kitalálva.

A többi karakter hozta a formáját, amit megszokhattunk tőlük, és nagyjából mindenki felbukkant újra a maga módján. Vilit még mindig nagyon kedvelem, azt mondjuk nem bántam volna, ha ő több rivaldafényhez jut, de hát nem kaphat meg mindent az ember, amit szeretne, nem igaz? A könyvsorozat korábbi stílusa, hangulata és nyelvezete megmaradt, és még mindig nagyon tetszik ez a régi korabeli nyelvezet és kifejezések, amit a karakterek használnak, még akkor is, ha tetemes részüket nem értettem. De épp ezért annyira egyedi ez a könyvsorozat, mert maga az írói stílus és nyelvezet önmagában elég ahhoz, hogy olvastassa magát. Na és a humor, mert abból is kaptunk sokat, főleg Márika jóvoltából.

Habár nem konkrétan a korábbi részek folytatása, hanem én inkább valamiféle kiegészítő könyvként tekintek erre a részre, nekem mégis ugyanúgy bejött, mint a korábbiak. Márika roppant jól működött főszereplőként annak ellenére, hogy korábban csak egy mellékszereplőként láthattuk, és elvitte a hátán a történetet. Majdnem olyan ötletességgel, kitartással és vehemenciával ugrott bele a nyomozásba és a rejtélyek felderítésébe, mint anno Mili és kaptunk tőle egy izgalmas, humoros és az érdeklődést végig fenntartó történetet. Nem tudom, hogy ez tényleg az utolsó része-e a könyvsorozatban vagy sem, de nem bánnám ha kapnánk még folytatást és ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

További információk a könyvről:
https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-szerusz-vilag
Értékelés: 5/5

Böszörményi Gyula: Nász és téboly (Ambrózy báró esetei 4.)

Fülszöveg:

1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak. 
1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?
Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.
A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.

Kicsit mindig félve kezdek neki egy könyvsorozat utolsó részének, mert általában afelé támasztom a legnagyobb elvárásokat. Hisz le kell zárnia egy több részen átívelő történetet, de közben önálló könyvként is helyt kell állnia úgy, hogy minden függőben maradt kérdésre megkapja az olvasó a választ. Nagyon sok könyvsorozat befejezése ezt rontja el, és az utolsó rész valahogy felemásra és hiányosra, vagy ami még rosszabb, feleslegesre sikerül. Az Ambrózy báró esetei első három részét nagyon szerettem, és mivel tulajdonképpen le lett zárva a fő történet, nem nagyon tudtam elképzelni, hogy miről fog szólni a negyedik rész.

Nem azt mondom, hogy nem tetszett, mert igenis szerettem, csak éppen a fő történetszállal akadtak gondjaim. Számomra az egész nagy "titok" könnyen kitalálható volt és már akkor tudtam, hogy ki áll a háttérben, ahogy a neve elsőnek szóba került. Jó, mondjuk szerintem senki se találta ki nehezen a nagy csavart a végén, és igazából nem is ennek kellene lennie a lényegnek, de ha már detektív könyvről beszélünk, akkor valamivel csavarosabb csattanót vártam volna. Főleg a sorozat utolsó részében.

A másik, amit nem tudtam hova tenni, hogy ez a rész teljesen máshogy fókuszált, mint az előzőek. A korábbi részekben Mili és Emma volt a két narrátorunk és a két nővér történetét követhettük nyomon egymással párhuzamosan két idősíkon át, miközben fokozatosan találtak vissza egymáshoz. Két női narrátoros könyv, ezt mindig nagyon szerettem benne. Most pedig Emma gyakorlatilag feleslegessé válik és eltűnik és helyette a báró múltját ismerhetjük meg a párhuzamos narráció segítségével.

Mielőtt félreértenének a dolgot, nem azzal volt a bajom, hogy végre megismerhettem a báró múltját, hogy miként lett az, aki, mert ennek igenis örültem. Legalább ezek a nagy égbekiáltó kérdések nem lebegnek többé a homályban magyarázatra várva. Hanem azzal volt a problémám, hogy így Emma eltűnt, pedig őt annyira szerettem korábban. Ebben a részben szinte nem is bukkant fel. Hiányoltam na, és nem csak őt, hanem például Fecskát is. Legalább Mück Márika nem tűnt el, mert belőle és a naiv szeleburdiságából sosem elég.

Mili szerencsére velünk maradt és ő is az események sűrűjébe keveredik a titokzatos zsaroló révén. Miközben házasságra kényszerülnek a báróval, kizárólag a zsarolás miatt és hogy így megtalálhassák és leleplezhessék a titokzatos "jótevőt" (remélem érzitek az iróniát!), Mili tovább küzd az érzéseivel és azzal, hogy egyszerűen képtelen zöldágra vergődni Richarddal. És itt érkezik a másik, amivel nem voltam maradéktalanul elégedett. Lehet csak az én romantikára hajlamos lelkem látja így, de a negyedik könyvben valamivel több romantikát vagy legalább némi konkrétabb érzelemkinyilvánítást vártam volna. Jó, azt tudjuk, hogy Mili oda van a báróért, de a másik oldal is gyakrabban kimutathatta volna az érzéseit. Értem én, hogy ő férfi és nem egy érzelgős alak a múltban vele történtek miatt, de azért Mili csak rábírhatta volna némi romantikára vagy legalább kedveskedésre.

Habár Emma és Fecska most nem sokat szerepeltek, ahogy már utaltam rá, de a többi kedvencet nem kellett nélkülöznünk. Tarján Vili és Erdős Renée baráti jó tanácsai és ügyködései nem maradhattak el, Mück Márika sem hiányzott, aki nem lehet nem szeretni, és közben Kaméleonka is felbukkant, akinek szintén megismerhettük a múltját, ami nagyon meglepett. Nem számítottam rá, hogy valaha nagyobb jelentőséget fog kapni.

A megszokott stílus és hangulat, a felettébb remekül összehozott nyelvezet és a korszak megjelenítése most sem okozott csalódást. Imádom a könyv humorát, nem lehet betelni vele és ahogy az író csűrte-csavarta a karakterek mondandóját és gondolatait, többször hangosan nevettem fel. Szerintem ez az egyedi nyelvezet és hangulat az, ami a könyvsorozat legnagyobb erőssége.

Nem azt mondom, hogy nem szerettem ezt a részt, hanem inkább azt, hogy nem teljesen azt kaptam, mint amire számítottam. A fő történetszál kicsit kiszámítható volt számomra, így nem okozott nagy meglepetést. De legalább megismerhettük a báró múltját, aminek épp ideje volt így a végén. Egy kicsivel több romantikát a két főszereplőnk között nyugodtan elviseltem volna, de ez megint csak az én véleményem. Sajnálom, hogy ez az utolsó rész, de ha jobban belegondolok, inkább legyen egy korrekt lezárás, minthogy a végtelenségig nyújtsuk azt, amit nem nem muszáj. Egy biztos, az Ambrózy báró esetei könyvsorozat az egyik kedvencemmé vált és biztos újra fogom még olvasni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-nasz-es-teboly

Értékelés: 5/5

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei 3.)

Fülszöveg:

A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek? 
A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.

Még mindig tisztán emlékszem milyen nagy meglepetés volt számomra a könyvsorozat első része. Rögtön levett a lábamról egyediségével, így sosem volt kérdés, hogy olvasni fogom a folytatást. Ahogy lehetőségem adódott rá, nyomban rávetettem magam a második részre, ami szintén nem okozott csalódást. És lám, most értem el oda, hogy végre sikerült a harmadik részt is a magamévá tennem. Hogy tetszett vagy sem? Azt nyomban meglátjátok.

A könyvsorozat szerethetőségét számomra több tényező együttes állása adja meg. Egyrészt imádom a stílust, a fogalmazási módot, a korszak hangulatát, a sajátos és egyedi régi magyaros kifejezéseket, amik körbelengik a könyveket. Látszik, hogy az író alapos kutatómunkát végzett a korszakról, és habár én nem sokat tudok minderről, mégis úgy hiszem, hogy ami a könyvben megjelenik az mind hiteles és autentikus. Az a rengeteg régi magyaros kifejezés és szó manapság már ódivatúnak és legyünk őszinték kissé "parasztosnak" hangzanak, de akkoriban tényleg így beszéltek az emberek, és ide mindez pontosan illik. A korszak szokásainak, stílusának, beszédmódjának reprezentálásával tényleg elhiszem, hogy a 20. század eleji Magyarországon járok. (Vagyis az Osztrák-Magyar Monarchiában, ha pontosak akarunk lenni, de értitek mire célzok.)

Az író olyan kissé fura, ám mégis roppant olvasmányos stílust alkotott meg, amitől szinte lehetetlenség letenni a könyvet. Olvastatja magát az biztos, még akkor is, ha a régi, ismeretlen szavak és kifejezések néhol kizökkenthetik az olvasót. A humort se kell nélkülöznünk, hisz mind a helyzetkomikum, mind a karakterek belső monológjai és cselekedeti igen sok mosolygásra adhatnak okot. A könyv története és stílusa persze nem megy át erőltetett komédiába, hanem a nyomozási szál és a rejtélyek mellett, amik a komolysági faktort szolgáltatják, ott van tökéletes egyensúlyba a humor, és így ez a két tényező éppen megfelelően egészíti ki egymást.

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész végén abbamaradt. Mili és Emma eddig két szálon futó kalandjai egyre jobban közelítenek egymáshoz és ahogy sejteni lehetett itt már (szerencsére) összeérnek a szálak. Nagyon örülök neki, hogy végre kiderült (majdnem) minden rejtély, hogy megtudtuk miért raboltatták el anno Emmát, és (majdnem) minden kérdésre, kételyre és problémára megoldást kaptunk. Ennek már épp itt volt az ideje, nem lehetett volna tovább húzni a szálakat. (És az olvasók idegeit.) Egyik lány sorsa se könnyű, mindketten sok mindenen mentek keresztül, ezzel vitatkozni se lehetne, így épp ezért kíváncsi vagyok, hogy ez miként fog hatni a kapcsolatukra a jövőben. Mert ugyanis lesz még egy rész, ami állítólag tényleg az utolsó. Reméljük ebben erről több szó fog esni, mert itt még nem nagyon láthattuk a történtek hatásait a két lány kapcsolatának tekintetében.

A karakterekről se szeretnék elfeledkezni, hisz megérdemelnek néhány dicsérő szót. Habár korábban is méltattam már őket eleget, főleg a három főszereplőt, a bárót, Milit és Emmát, de rajtuk kívül a többiek se papírmasé figurák. Valahogy mindegyiket sikerült igazi élettel megtölteni és szinte már a legapróbb mellékszereplő is szerethetővé válhat az olvasó számára. Nem éreztem azt, hogy valamelyikük felesleges lenne, és nem idegesített vagy untatott egyik se. Mostanra nőtt a szívemhez például Tarján Vili, akivel szerencsére rövidre zárták a korábban kialakulgató szerelmi háromszöget vagy Frecska és Mari, Emma bolondos és igencsak egyedi barátai, akiket csak imádni lehet ("Szervusz világ!")

Két negatívumot azonban nem hagyhatok szó nélkül, de szerintem ez a kettő is csak engem idegesített kissé. Egyrészt arra vártam, hogy ebben a részben megtudunk legalább valamit Ambrózy báró múltjáról, ami sajnos nem történt meg. Oké, értem, hogy kellett valami rejtély a folytatásba, de engem már tényleg nagyon érdekel a férfi múltja, így remélem az utolsó részben mindenre választ fogok kapni. A másik, amit nem értek, és ami már most sem tetszik, az újabb szerelmi háromszög, ami felütötte a fejét. Miért kellett? Lehet csak nekem tűnik úgy, lehet csak én nézem bele mindezt az apró utalások miatt, de könyörgöm mi szükség volt erre? Nem értem a dolgot, és ne legyen igazam, mert nincs kedvem a folytatásban egy szerelmi háromszöget végigasszisztálni.

Szerencsére a sorozat folytatása most sem okozott csalódást, és ugyanolyan jól szórakoztam rajta, mint az első két részen. Minden megvolt benne, amiért annyira lehet szeretni a könyveket, és a történet ugyanolyan izgalmasan alakult, mint korábban. A karakterek még mindig életteliek és imádnivalóak, a humor még mindig fergeteges és végre a korábbi két külön történetszál összefut, ezáltal érdekes folytatás ígéretével kecsegtetve. Nem tudom, mikor lesz alkalmam olvasni az utolsó részt, de bízom benne, hogy minél hamarabb, mert iszonyatosan kíváncsi vagyok a lezárásra.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-armany-es-kezfogo

Értékelés: 5/5

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei 2.)

Fülszöveg:

1900 ​ősze.
Budapest székesfőváros a perzsa sah látogatására készül. A titokzatos keleti uralkodó teljes udvarházával egyetemben járja be Európát, mindenhol rendkívüli érdeklődést, sőt rajongást váltva ki.
Rudnay Béla rendőrfőkapitányt azonban egészen más nyomasztja: számos olyan gyilkossági ügy aktája hever az asztalán, amit a legkiválóbb detektívjei sem voltak képesek felderíteni. Vajon a ferencvárosi szatócs miért ölte meg a Bécsből öngyilkossági szándékkal Budapestre érkező festőt – a frissen alkalmazott cselédlány miért mérgezte meg úrnője édesanyját, akit addig sohasem látott – a hamburgi kémiatanár miért utazott Triesztbe, hogy ott a vonaton lelőjön egy általa sohasem látott, tízéves kisfiút? A minden lében kanál Hangay Mili kisasszony és az ő morc bárója nyomozásba kezd, nem tudván, hogy életük máris veszélyben forog.

Csaknem egy éve, hogy az első részt nagy szerencsémre a kezembe vettem és még ma is emlékszem, milyen kellemes meglepetést volt számomra. Azért írom, hogy nagy szerencsémre, mert kicsit félve olvasok kortárs magyar könyveket. Ennek egyszerű oka van. Ha negatív kritikát írsz egy magyar könyvről, akkor az író és/vagy rajongói megtalálnak és nekem nincs kedvem senki pocskondiázását olvasgatni. Nem mintha érdekelne ki mit gondol, de azért nem szeretném ha a blogom virtuális csatatérré változna. (Jó tudom, vannak normális magyar írók és rajongóik, de azért lássuk be, az a ritkább eset, hisz mind hallottunk már ezt-azt.)

Szerencsére Böszörményi Gyula új könyvsorozata esetében ez a félsz nem vált valóra, mert az első részről csakis pozitívan tudtam nyilatkozni. Nem volt kétség akkor sem, hogy olvasni fogom a folytatást és lám most került sorra. Valami másra vágytam az előző negatív olvasási élményem után, így műs műfajt vettem elő és kis gondolkodás után erre a könyvre esett a választásom. Ha röviden és tömören kellene fogalmaznom, akkor imádtam. De ez így elég sivár kritika lenne, így következzen egy kis kifejtés, miért lett legalább olyan jó a második rész, mint az első.

A műfaja is szokatlan a maga módján, hisz nem nagyon tudnék mondani hasonló magyar könyvsorozatot. Magyar történelmi nyomozós, méghozzá nem férfi főszereplővel, ahogy azt várná az ember, hanem egy női főszereplővel. Vagyis ha pontosabbak akarunk lenni, akkor két női főszereplővel. Az író olyan aprólékosan alkotja meg a könyv atmoszféráját és hangulatát, hogy tényleg elhiszem, hogy abban a korszakban járok. Persze avatatlanként nem tudom, hogy mi korrekt történelmileg és mi nem, de az író biztos alapos háttérmunkát végzett, így tudom, hogy mindent hitelesen ábrázolt a könyvében.

Komoly kutatói munka áll a háttérben, mely a karakterek szokásain és beszédén érezhető a leginkább. Korabeli jó kis magyaros kifejezések teszik színessé az olvasás élményét. Nekem nagyon tetszik ez a stílus, a hangulat és ez az egyedi műfaj, amivel korábban nem találkoztam. Olvastatja magát a könyv, hisz a történet roppant izgalmas és fordulatos. Ismét egy nyomozási szál áll a középpontban, vagyis ha pontosabb akarok lenni, akkor több nyomozási szál egyszerre. Ambrózy báró és Mili ezeket próbálják megoldani. Érdekes volt ez a történeti szál, próbáltam megfejteni a rejtélyeket, de nem az lett a végkifejlet, amit én magamban kigondoltam.

A második rész ugyanúgy két narrátorral operál, hisz Mili és a báró története mellett, ismét láthatjuk, hogy alakul Emma sorsa. Ugyebár nem halt meg az első rész végén, hiába tudja úgy a húga Mili. Emma pedig ismét nagy galibába kerül. Közben persze közelebb vezet az útja, fokozatosan vissza a családjához és az események különös alakulása révén éppen abba az ügybe keveredik bele hosszú szálak révén, amiben Mili és Ambrózy báró nyomoznak. Jó, persze még messze van a nagy találkozás, és kicsit csalódott is vagyok, mert azt hittem, hogy a könyv végén a két testvér végre megtalálja egymást, de nem így lett. Úgy tűnik erre várnunk kell a következő részig. (Ami szerencsére már megjelent, így tuti hamarosan olvasni fogom.)

Nagyon kedvelem a három főszereplőt, én legalábbis a következő hármat tekintem annak. Mindegyik érdekes és abszolút szerethető karakter a maga módján. Mili a kissé néha naiv, de talpraesett, okos és ravasz fiatal hölgy, aki legalább olyan ügyesen oldja meg a rejtélyeket, mint a báró. Ambrózy báró, vagyis Richárd, aki egyértelműen maga is egy hatalmas rejtély. Mi történt vele, amitől olyan lett, amilyen? Mi az ő története? Hogy lett egy magyar nemesből különc nyomozó? Miért nincs még felesége és családja? Nem sokat tudtunk meg eddig róla, csak tapogatózunk a sötétben Mili-vel együtt. Azért remélem lassan már csepegni fognak az infók, mert engem nagyon érdekelne az ő sztorija is.

Szépen alakulgat Richárd és Mili kapcsolata, lassan, nagyon lassan, de kicsit már forr köztük a levegő. Eddig még nem kaptunk sok romantikát, ami jobb is így, de azért ezen a téren szintén lehetne némi előrelépés. És ott van Emma, aki még mindig bujkál és menekül, aki még mindig nem mer hazatérni a családjához, és aki egy új álnéven próbál boldogulni, de újra hatalmas galibába kerül. Szegénynek egyre rosszabb a sorsa, holott csak annyit szeretne, hogy békében éljen és ne akadjanak a nyomára azok, akik ártani akarnak neki. Közben pedig nem is sejti, hogy a húga közelebb van hozzá, mint ahogy gondolná. Közelednek a szálak és lassan biztosan összeérnek. Mielőtt kihagynám, még mindenképp megemlíteném Tarján Vilit is, akit szintén kezdek megkedvelni. Ez a fiatal újságíró ugyanolyan jópofa, mint a többiek. 

Most sem kellett csalódnom, mert a Rudnay-gyilkosságok talán még jobban tetszett, mint anno az első rész. Imádom a karaktereket, tetszik ez a szokatlan műfaj és a könyv hangulata és a történetre se lehet panasz, mert végig fent tartotta az érdeklődést. Izgalmas volt, nem lehetett unatkozni rajta. A két lány története fokozatosan fut össze, és remélem a következő részben végre egymásra találnak a testvérek. Mihamarabb jöhet a folytatás!

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-a-rudnay-gyilkossagok

Értékelés: 5/5

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)

Fülszöveg:

Budapest, ​​1896. 

A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Még mindig kissé félve kezdek neki egy magyar könyvnek, mert valahogy sosem találom meg azt, amelyik majd igazán tetszeni fog. Nem mintha félnék leírni az őszinte véleményemet egy könyvről, nem ez a gond, hanem az, hogy ha nem muszáj, akkor inkább nem generálom a felesleges balhékat és mivel olyan sok másik van, ami sokkal jobban érdekel, épp ezért szorulnak a magyar könyvek háttérbe. Habár régóta tologatom ezt a könyvet, hirtelen mégis megakadt rajta a szemem, és most valahogy kedvet kaptam hozzá. Manapság próbálok kiszakadni a megszokott kedvenc műfajaimból, és a többinek is esélyt adni.

Nem olyan régi könyv ez, és éppen ezért volt némileg vonzó számomra, na meg azért, mert igen jó értékeléseket olvastam róla. Azt se feledjük el, hogy nem csak úgy magyar a könyv, hogy egy magyar író írta, hanem a szereplők magyarok és ráadásul a történet Budapesten játszódik. Ha ez így nem lenne még elég különleges, akkor azt is hozzátenném, hogy a 19. század végi Magyarország a korszak és ha mindezt így elképzelitek, akkor láthatjátok, hogy valami egészen újat nyújt a könyv.

Rögtön azzal kezdeném, hogy nekem nagyon tetszett a korszak hangulata és az ennek megfelelő stílus, valamint az, hogy magyar környezetben, magyar szereplőkről szól a könyv. Nem szeretem a magyar klasszikus irodalmat, szerintem egyet se olvastam el közülük anno a gimiben, talán csak az Egri csillagokat, most mégsem rettentett el a fura nyelvezet és a "magyaros stílus", hanem inkább magával ragadott. Persze azért vétek lenne ezt a könyvet egy lapon említeni a magyar klasszikusokkal, de azokra mégis jobban hasonlít, mint a mai modern könyvekre.

Szerintem remek ötlet volt a könyv alapvető helyzete, tetszett a korszakhoz igazodó kissé parasztos nyelvezet, mert ide nagyon illett. Voltak olyan szavak, amiket hirtelen nem nagyon értettem, de szerencsére a végén lévő szószedetben megkaptam a magyarázatot hozzá. Ha így vesszük, akkor engem már a könyv alapvető stílusa és szerkezete megvett magának, hisz még ha semmiről se szólt volna, akkor is szívesen olvastam volna pusztán már csak a stílusa miatt. Kissé emlékeztet talán Gail Carriger Napernyő Protektorátus könyvsorozatához, de persze itt a régi magyar szavak és kifejezések, valamint ezek roppant ötletes megfogalmazása teszi egyedivé a szöveget.

A másik, ami miatt érdemes elolvasni a könyvet az maga a két főszereplő és a történet. Mili és Amrózy báró mindketten remek karakterek, és amennyit idáig megtudtunk róluk az épp elég ahhoz, hogy eztán kíváncsian várjam majd a folytatást. Örültem neki, hogy nem kaptunk egyből semmilyen szerelmi szálat, hanem az első rész a megismerkedésről szólt és arról, hogy próbálják egymást megszokni és elfogadni. Sőt, lehet nem is lesz semmilyen szerelmi szál, aminek mondjuk én kifejezetten örülnék, mert sokkal jobb lenne, ha inkább detektívpáros válna belőlük a végére, olyan Sherlock és Watson stílusban.

Mert igen, Ambrózy bárót nyugodtan nevezhetjük a magyar Sherlock Holmesnak. Én imádom a Sherlock történeteket, főleg a modern BBC sorozat változatot, és mikor rájöttem, hogy ez a könyv tulajdonképpen ennek a magyar átirata, akkor csak örülni tudtam. Persze féltem, hogy mi lesz, hogy túl sok lesz a hasonlóság, de szerencsére nem egy totális koppintásról van szó. Ambrózy báró is okos, eszes és ravasz, néha magánakvaló és sznob, és szintén rejtegeti a titkait, de mégse teljesen ugyanolyan, mint Sherlock. Mili-nek nem szimpatikus az elején, de mivel jól jön számára a férfi segítsége, így kénytelen elfogadni azt. A nők hátrányos helyzetének bemutatása és reprezentálása szintén jól lett megoldva, ahogyan az a korszakra volt jellemző. A rejtély egy része megoldódik a végére, de maradnak még nyitott kérdések, így a folyatásban szintén lesz miért izgulni.

Nem sokat tudtam a könyvről, amikor belekezdtem, így gyakorlatilag a stílus és a történet is teljesen meglepetésként ért. De még milyen meglepetés volt! Tetszett a korszakra jellemző magyar beszédstílus és azok a kifejezések, amiket ma már nagyon nem használnak. Tetszett a korszak leírása és a két főszereplő karaktere, akik érdekes párost alkothatnak majd a jövőben. Hogy munka vagy magánéleti kapcsolat  (vagy esetleg mindkettő) lesz közöttük-e, az a jövő zenéje, de engem mindenképp érdekel amellett, hogy miként folytatódik tovább a történet. Már a második rész is megjelent, így bármikor jöhet a folytatás. Mert hogy azt is biztosan olvasni fogom.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-leanyrablas-budapesten

Értékelés: 5/5