2014. júl. 4.

Veronica Roth: A hűséges (A beavatott 3.)

Fülszöveg:
Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.


Valamiért hadilábon állok ezzel a disztópiával. Az első könyv számomra egy erős közepes volt, elolvastam, tetszett, de mégsem tett rám olyan mély benyomást, hogy kedvenccé váljon. Egy ideig szünetet tartottam, és majdnem egy év után folytattam. A második könyv sokkal jobban tetszett, mint az első. Izgalmasabb lett, imádtam olvasni Tris karakterfejlődését és tragédiáját és a végén egy nagy cliffhanger-rel ért véget, így mielőbb folytatni szerettem volna a harmadik résszel. Most értem el idáig, és a trilógia befejezése után kissé vegyes érzéseim vannak. Nem akarok most negatív lenni, így kezdjük a pozitív dolgokkal.

Nem tudom mi történt az írónővel, talán valaki "beszólt" neki, hogy el kéne ide egy normális magyarázat, vagy ezt az elejétől így tervezte, de én annak örültem a legjobban, hogy végre kaptunk egy normális, érthető és érdekes magyarázatot az egész csoportrendszer kialakulásáról. A legnagyobb kifogásom mindig ez volt a könyvvel kapcsolatban, én egyszerűen nagy baromságnak tartottam a csoportrendszert, és sosem tudta bevenni a gyomrom, hogy egy ember magától tudja csak egy tulajdonság szerint élni az életét. Örömmel jelentem, hogy megkapjuk a csoportrendszer magyarázatát, és így már teljesen érthető a dolog, én sem tudok kötekedni. Mellesleg az írónő csavart még egyet a történeten, és nekem tetszett a gondolat, hogy fordult a kocka. Hisz akik korábban a rendszer "ellenségei" voltak, vagyis az Elfajzottak.. kiderült, hogy igazából ők a normálisak, az egyediek és az értékesek, míg azok, akik csak egy tulajdonság szerint élnek, nos, ők pedig éppen a "hibás" emberek. Nekem nagyon tetszett ez a csavar és ez a kis irónia.

Érdekes magyarázatot kaptunk a csoportrendszer kialakulásáról, és kiderült, hogy ez az egész többről szól, mint korábban bárki hitte. Kiderül, mi van Chicago falain kívül, hogy milyen a világ odakint, és mostantól biztosan ki lehet mondani, hogy ez egy ízig-vérig igazi disztópia. A kormány megint irritálóan pökhendi és könnyűszerrel áldoz fel ártatlanokat, és ismét bebizonyosodott, hogy az öncélú kísérleteknek sosem lesz jó vége. A Genetikai Jóléti Hivatal olyan kétszínű szervezet, mint az ilyenek lenni szoktak, és a végén megérdemelték, amit kaptak.

Ezen felül imádtam a karakterek nagy többségét, főleg Trist. Váltott nézőpontos történetmesélés segítségével Tris és Négyes szemén keresztül látjuk a történet alakulását, aminek először nem nagyon értettem az okát, de persze a végén kiderül, miért volt erre szükség. Szeretem a váltott nézőpontos történetmesélést, ha mindkét karakter érdekes és szerethető, ha mindkettőnek leköt a saját kis történetszála, és ha nem csak időhúzásnak írja meg így a könyvet a szerző. Itt kissé mintha ez lenne a helyzet, és talán azért se tudtam élvezni Négyes részeit, mert ebben a könyvben az agyamra ment. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért kellett folyton pont úgy intézni a dolgait, hogy éppen Trissel ellenkezően cselekedjen. Mondjuk ki őszintén, Négyes néha még mindig lenézi Trist, és habár a lánynak gyakorlatilag mindig mindenben igaza volt, Négyes már csak azért se hitt neki, hanem éppen ellenkezőleg cselekedett. És persze mindig Trisnek lett igaza a végén, és aztán meg Négyes elkezdte sajnáltatni magát. Négyes kifejezetten irritált az elejétől a végéig, és nem csodálom, hogy Trisnek is néha már az agyára ment.


Az egész trilógia legösszetettebb és legtöbb mindenen keresztülment karaktere egyértelműen Tris, aki így a végére az egyik kedvenc női főhősömmé lépett elő. Az első könyvben egy gyenge és szégyenlős lányból lett erős, harcos Bátor, a másodikban kissé megtört az őt ért tragédiák miatt, de még mindig harcolt azért, amit igaznak vélt, és itt a harmadikban sem tett másként. Tris igazi lázadóvá vált, egy erős harcossá, aki küzd a céljaiért, aki ezekért bármit hajlandó megtenni, akinek (szerencsére) nem a szerelmi nyavalygásokon jár az esze, akkor mikor nem kellene, és aki a végén igazi hőssé válik. Nem tudom, miért a sok negatív kritika a könyvvel kapcsolatban, és nem értem miért háborodtak fel azon sokan, hogy Tris meghal a végén. Lehet én vagyok vele egyedül, de szerintem ennél tökéletesebb befejezést nem lehetett volna kitalálni. Tris feláldozza magát az ügyért, amiben hisz, és igazi hős lesz belőle. Én imádom a negatív befejezéseket, mert ettől a történetek valahogy még reálisabbak lesznek. Hisz valljuk be, hogy a való életben sincs olyan, hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak".

Most, hogy leírtam a két dolgot, ami nekem legjobban tetszett, következzenek azok, amelyek nem. A könyv első fele számomra kicsit unalmas volt. Persze kiderült rengeteg érdekes titok, de az akció valahogy eltűnt a történetből. Tris és a kis csapat a Hivatalban gyakorlatilag csak üldögéltek a seggükön, és még ők sem tudták, hogy mit kezdjenek magukkal. Veszekednek, kibékülnek, Tris és Négyes romantikáznak egy kicsit, de mindettől leült a történet, így mikor a közepétől beindult újra minden, akkor nagy sóhajjal nyugtáztam a helyzetet, hogy VÉGRE! Mint már írtam, Négyes most az agyamra ment, és mindig mikor épp Tris ellen cselekedett, akkor szépen fejbe kólintottam és ráüvöltöttem volna, hogy "hé, hát nem látod, hogy Trisnek van igaza, de idióta?!". És valamiért számomra az epilógus is teljesen felesleges volt, én boldogan meg lettem volna nélküle. Nem láttam sok értelmét.

A gyenge kezdés ellenére a könyv második felében csak beindultak az események, és a végére egy egész kis izgalmas záró kötet lett A hűségesből. Tris igazi hőssé vált, és számomra ő lett a kedvenc karakter ebben a történetben, míg most Négyes kifejezetten idegesített a "csak azért is pont az ellenkezőjét csinálom annak, amit Tris javasol" hozzáállásával. A negatív végkifejlet nálam telitalálat, és szerintem ennél jobb befejezést nem is lehetett volna írni.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/veronica-roth-a-huseges
Értékelés: 5/4

7 megjegyzés:

  1. Helló! 1 év után most szántam rá magam a 3. könyvre... Az egészet csak amiatt olvastam el, mert kíváncsi voltam az egész csoportos dologra, meg persze rá akartam jönni a végének az értelmére. Hát a negatív végkifejlet több szempontból is sántít. Véleményem szerint az írónő teljesen el volt tájolódva, nem úgy sült el a mondanivalója, ahogy akarta. Értem én, hogy mélyenszántó, elgondolkodtató stb véget akart, méltó véget a hősöknek stb... De ott rontotta el, hogy milyen módon halt meg Tris. Mert ha mindenképp azt akarta, hogy a halálával tegye fel az i-re a pontot, akkor nagyon jó ötlet volt, hogy ezt a szeretet-bűnbánat dolgot fejtette ki, hogy az áldozza fel magát, aki nem bűnbánat miatt akar meghalni stb. Ez nagyon jó, de akkor úgy kellett volna meghalnia Trisnek, hogy végigveri magát a halálszérumon, de meghal tőle, de még van ideje a zöld gombot megnyomni. És akkor nem hiába halt meg. Tobias is elfogadta volna, mert belátta, hogy igen, Tris az, aki bement, ki más lett volna. Elfogadta volna. No de hogy egy szaros golyótól haljon meg.. ugyan már, ebben nincs semmi plusz mondanivaló.. golyó által bármikor meghalhatott volna... Akkor már inkább nem kellett volna meghaljon, élje túl és ennyi. A lényeg akkor is meglett volna, ő volt az, aki meglépte azt a lépést, hogy bement a halálszérumos területre. A lépés volt a lényeg, ebben benne volt minden.. a többi csak sallang. Idióta és elhibázott dolog volt golyóval megölni. Vagy halt volna meg úgy, ahogy gondolta, vagy akkor maradt volna életben.. Minden, amit Tris halála után írt az írónő, csak a saját bizonyítványát magyarázta... semmit sem ért... Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így gondolom, teljes mértékben!

      Törlés
  2. David az utolsó védelmi vonal volt a halálszérum mellett, mivel számítottak a támadásra. Szerintem ez logikus.

    Tris túl sokszor túlélte már a halált, kezdve azzal, hogy elcsalta a félelemszimulációkat, később a halálszérunot is megúszta Peter jóvoltából. Gondoltam, hogy Tris valami valóban nemes célért fog meghalni, de mindenképpen meghal, mert nem élhet túl mindent büntetlenül.
    Végül Tris hozott egy döntést, hogy az életét adja egy nemes célért, márpedig ha nem hal meg, akkor nincs áldozat, akkor csak egy egyszerű Bátor lett volna, így viszont hőssé vált. ... Szabi

    VálaszTörlés
  3. Szerintem úgy kerek az egész, ahogy van. A közepe kicsit tényleg vontatott volt, de az apró részletek kellettek ahhoz, hogy megértsük mi is történt valójában. Az, hogy Tris túlélte volna a halálszérumot csak hab volt a tortán mert így bebizonyította, hogy tényleg "tiszták" a génjei. Én úgy gondolom, hogy nem teljesen a céljuk elérésért ment be ő a Fegyverlaboratóriumba hanem, hogy a testvérét megmentse, elvégre ő abban a hitben élt, hogy túléli a halálszérumot és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Nekem is abszolút tetszenek a negatív befejezések, bár ez szerintem valamilyen részben pozitív is volt. Négyes lehetőséget kapott, hogy legyőzze a félelmét, visszakapja az édesanyját és, hogy valami olyat tegyen amire Tris büszke lenne, illetve visszakapta a kerítés túloldalán maradt barátait. A városlakók számára lehetőséget nyújtottak az újrakezdéshez, egy önálló élet elkezdéséhez. Fanni

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Azthiszem úgy lenne kerek minden hogy Tobias és Tris együtt haltak volna meg! Félre ne értsetek de ha már az egyik főszereplő halálát leli akkor vószínűleg a másik oldalról, tehát a másik főszereplő, ezesetben Tobias szemszögéböl lezáratlan lenne a Sztori! Nem olvastam végig mivel Cara vallomása Tobiasnak, Christinának és a többieknek, engem is lesujtott! Sírtam is eleget de nem Tris.. Hanem Tobias miatt! Én beletudtam képzelni magam a helyébe és abban a helyzetben én magam is véget vetettem volna életemnekert biztosan nem tudtam volna élni Tris nélkül!
    Veronicának annyit hogy, egy részböl elrontottad, másrészt felhívtad a figyelmet a végkifejletre! De szerintem akkorsem így kellett volna vége lennie!

    VálaszTörlés
  6. Hello! Asszem ez a könyvsorozat mindenkiből vegyes érzelmeket váltott ki, és a legtöbben fel is háborodtak a végén. Én kb. 2-3 éve olvastam a könyv első részét, és nekem nagyon tetszett! Talán az második disztópia volt amit életemben olvastam, és a könyv elolvasása után nagyon fel voltam spanolva a film miatt. Úgyhogy elég sokat vacilláltam, hogy a film megnézése előtt elolvassam-e a többi részt, vagy sem. Végülis arra jutottam, hogy haladjunk csak szépen sorjában, és előbb lássuk a filmet. De a várakozásaimmal ellentétben a film egyáltalán nem tetszett. Aztán mire rávettem magam a 2. rész elolvasására az első könyv okozta izgalom már elmúlt, és elég nyögvenyelősen kezdtem neki. És annyira megbántam, hogy egy évet kihagytam a két könyv között, mert így végig hiányérzetem maradt. Egyébként a 3. könyv vége nem ért sokként ugyanis valaki már el spoilerezte -,- Ezért még nehezebben vettem rá magam az elolvasására.
    Egyébként bármilyen nehéz is megemészteni a könyvnek tényleg csak így volt értelme, mert mint ahogy azt Veronica Roth is elmondta a könyv az önfeláldozásról szól. Érdekes hogy a könyv során majdnem minden társadalmi csoport előtérbe kerül: először a bátrak, majd a műveltek, az őszinték, a barátságosak és még a csoport nélküliek is kiemelt szerepet kaptak. Viszont az önfeláldozás végig jelen volt. Ráadásul Tris sohasem érezte magát igazi önfeláldozónak, és emiatt csoportot is váltott, aztán a végén mégis önfeláldozóként halt meg. Talán az írónő tényleg csak a halál módját hibázta el, de ha belegondolunk Tris minden szérumot túlélt akkor miért pont a halálszérum ölte volna meg?
    Egyébként az előttem szólóhoz képest én is csak Tobiast sajnáltam, mert neki kellett továbbélnie az emlékeivel, és én is pityeregtem a végén. Mivel az első olvasásomat elrontottam az időkihagyásokkal, így tervezem a könyv újraolvasását.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...