A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiera cass. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kiera cass. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. okt. 22.

Kiera Cass: A koronahercegnő (A Párválasztó 4.)

Fülszöveg:
35 UDVARLÓ. 1 HERCEGNŐ. KEZDETÉT VESZI EGY ÚJ PÁRVÁLASZTÓ.
Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges. Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.
Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.
HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT. ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE?


Igazából nem is volt nagy kedvem elolvasni a könyvet, mert az eredeti Párválasztó trilógia sem nyűgözött le annyira, hogy érdekeljen a folytatás. Nem értem a könyvek sikerét, mert számomra ezek nem hogy nem kemény disztópiák, de még egy lagymatag romantikus történetnek is kevésnek bizonyultak. Persze tudom, hogy valószínűleg egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, mert mindenki imádja a trilógiát, de hát ez van. Mégis, sokan ajánlották az új trilógia első részét, és azt hallottam, hogy ez sokkal jobb, mint az előző részek, így gondoltam miért is ne? Adtam neki még egy esélyt, és lássatok csodát, nem bántam meg.

Nem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani, de A koronahercegnő nagyon kellemes csalódás volt. Őszintén bevallom tetszett. Persze nem lett többször olvasós kedvenc, annyira azért nem akarok túlzásba esni, de jobban lekötött és elszórakoztatott, mint az előző három rész együttvéve. Nem tudom ennek mi lehetett az oka, talán most jó kedvemben olvastam, talán tényleg jobb lett, mint az előző részek... ki tudja. A lényeg, hogy nem untam magam közben és nem idegesített fel America, akit ki nem állhattam, mint főszereplőt. Csak hogy értsétek miért is tetszett a könyv, megpróbálom kiemelni azt a néhány dolgot, amit pozitívan értékelek benne.

Kezdjük ott, hogy az írónő most már fel merte vállalni, hogy ez egy szimpla romantikus könyv. Nem értettem sosem miért kellett beleerőltetni ezt az egészet egy disztópikusnak tűnő közegbe, amikor ez nem disztópia. Épp ezért nem értem, miért így kell reklámozni. Persze most is zavarognak az emberek, de azzal még annyit se foglalkozunk, mint korábban a felkelőkkel, és ez így volt jól. Végre felvállalta az írónő, hogy ez egy romantikus könyv és semmi több. Ehhez kapcsolódóan tetszett az is, ahogy kezelve lettek a kasztok eltörlésének utóhatásai. Szerencsére reálisan lett ábrázolva a helyzet, és nem lett minden és mindenki csupa boldog. Hanem igenis az emberek még 18 év után se szoktak hozzá teljesen, hogy többé nem kell kasztrendszerben élniük, és hogy még most is adódnak ebből gondok és konfliktusok.

Eadlyn

A másik ok, amiért jobban szerettem ez a könyvet, mint az előzőeket, az maga a főszereplő. Valószínűleg megint egyedül leszek ezzel a véleményemmel, de én roppant érdekes karakternek tartom Eadlynt és ezerszer jobb karakter, mint America valaha volt. America-t sosem csíptem, mindig irritált a személyisége és a legtöbb dolog, amit csinált, ezzel szemben a lányát rögtön a szívembe zártam. Tökéletesen megértem miért nem kedvelik sokan Eadlynt, de én épp azért szerettem meg őt, mert bonyolult, mert elkényeztetett, mert sokkal összetettebb és érdekesebb, mint America korábban.

Eadlyn a palotában nevelkedett trónörökösként, óvták mindentől és mindenkitől. Nem csoda, hogy nem sokat tud a való világról, hogy nehezen ismerkedik és kerül közel bárkihez is, és hogy nehezen tudja kimutatni az érzéseit. A háta közepére se kívánja az egész Párválasztót, de mégis belemegy a szülei és az ország kedvéért. Elkötelezett, elhivatott, magánakvaló, néha hisztis és elkényeztetett, de tudja mi a kötelessége és próbál annak megfelelni. Néhány kényeskedő megnyilvánulása nekem se tetszett, de ennek ellenére sokkal érdekesebb karakternek tartom őt, mint America-t. Emellett tetszett az is, hogy milyen szoros kapcsolat fűzi az apjához, Maxonhoz, és az ikertestvéréhez, Ahrenhez. Épp ez bizonyítja azt, hogy tud ő igazán szeretni és igenis törődik azokkal, akik fontosak neki.

Ha jobban belegondolok van még egy dolog, amiért szerintem sokkal jobb ez a könyv. Alapjáraton fordított a felállás, vagyis igaz, hogy ismét női főszereplőnk van, de most ő az, aki választ. Neki kell döntenie a 35 férfi között, akik jelentkeznek a versenybe, és aki szeretnék elnyerni a kezét. Talán az első trilógia is jobb lett volna akkor, ha Maxon a narrátor, és az ő fejébe láthatunk bele. Eadlyn megfelelően kezelte a helyzetet, amibe került. Számára ismeretlen terepen kellett helytállnia, és olyan helyzetbe kényszerítették, amibe csak nehezen ment bele. Nem akar férjet magának, sőt szerelmes se szeretne lenni. Főképp pedig nem szeretne csak kényszerből házasodni. Nehezen köt ismertséget, nehezen kedvelteti meg magát ismeretlenekkel, és most mégis itt van ez a 35 új és ismeretlen férfi, akik mind őt akarják, és akik között el kell igazodnia. Tehát érdekes volt ez a fordított felállás, és így nekem sokkal jobban tetszett a történet elmesélése, mint amikor America volt versenyben Maxonért.

Tényleg nem hittem volna, de tetszett A koronahercegnő. Sőt, annyira tetszett, hogy máris nagyobb kedvvel várom a folytatást. Mivel szimpla romantikus regényként kezelem, így nem is vártam nagy kalandokat vagy izgalmakat, így nem kellett csalódnom. Tudtam, mire számítsak, és éppen azt kaptam. Mégis, a fordított alaphelyzet, a sokkal érdekesebb főszereplő, és néhány karakterek közötti kapcsolat miatt, megszerettem a könyvet. Eadlynt remek karakternek tartom, és már most a szívemhez nőtt, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi minden fog eztán történni vele. Mondjuk az nem nagy rejtély, hogy ki lesz a végső befutó, de még a Kile-al való évődésüket is bírtam. Várom a folytatást, és azt biztos nem fogom halogatni sokáig.
Ui: A borító ismét csodaszép, de ezen meg sem lepődök. A könyvsorozat összes borítója egy álom. Gyönyörűek. *-*

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4

2014. júl. 14.

Kiera Cass: Az Igazi (A Párválasztó 3.)

Fülszöveg:
A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.


Mikor megjelent a trilógia első része külföldön, akkor annyira megtetszett a történet, hogy elhatároztam, nekem ezt mielőbb olvasnom kell. Annyira érdekelt az egész, hogy az első két részt angolul olvastam még a magyar megjelenés előtt, de ha visszakeresitek a véleményemet róluk, akkor egyértelműen kiderül, hogy a könyvek nálam nem ütöttek akkorát, mint vártam. Szimpla romantikus könyv ez, amibe az írónő próbált némi disztópikus elemet belecsempészni, de hogy minek, arra most sem találtam meg a választ. Az első két rész csalódást okozott, és nem bírtam elviselni America-t, így nem nagyon kapkodtam a trilógia befejező része után. Csak hónapokkal a magyar megjelenés után jutottam hozzá, így a harmadik könyvet már magyarul olvastam.

Elsőnek szeretném kijelenti, hogy az utolsó könyv alapján a magyar kiadó remek munkát végzett. Elégedett vagyok a fordítással, és azzal is, hogy meghagyták számunkra ezeket a csodaszép eredeti borítókat. A Párválasztó trilógia egyik legnagyobb ereje a gyönyörű borító, ami valljuk be minden lány/nő figyelmét egyből felkelti, hiszen ki ne álmodozott volna arról, hogy valaha hercegnő lesz belőle? A magyar cím hangzatos, a fordítással sem volt bajom. Vagyis a magyar kiadó jó munkát végzett. Most pedig térjünk át a lényegesebb dolgokra, hiszen ez a könyv se lett tökéletes. Nem lett se jobb, se rosszabb, mint az előző kettő. Számomra a trilógia egy erős közepes szintet képvisel. Egyszer olvasható, de nem azt adja, amire korábban számítottam. Nálam ez az "egynek elmegy" kategória.

Az a legnagyobb bajom vele, amit az első bekezdésben is megemlítettem. Kiera Cass disztópiát akart írni, és ebben a műfajban csúfosan megbukott. Szerintem ez a legnagyobb hibája a könyvnek. Számomra egy kemény disztópia nem ilyen. Persze van itt kasztrendszer, elnyomás, lázadók meg minden, de a sok romantikus nyál mindezt elnyomja. Az írónő behozta ezeket a disztópikus elemeket, de aztán semmit nem kezdett velük. A lázadókról gyakorlatilag még mindig nem tudunk semmit. Embereket ölnek, két csoportjuk van és miegymás, de szerepelnek összesen két jelenetben, meg a könyv végén random rátörnek mindenkire és a fél szereplőgárdát kinyírják, de ez nem elég számomra. Sőt, mint kiderült még America családjának is van kapcsolata a lázadókkal. Az írónő elénk böki ezt az infót, de aztán nem magyarázza meg, hogy miért és hogyan alakult ez így. Egy jól felépített disztópia nem ilyen, hanem olyan, mint mondjuk Az Éhezők Viadala, a Tiszták, vagy mondjuk A beavatott.

Úgy vélem, hogy a Párválasztó trilógia remek könyv lehetett volna, ha ezt az egész disztópikus vonalat kihagyják belőle, és csakis magán a Párválasztón lett volna a hangsúly. Persze akkor csak egy szimpla romantikus könyvről beszélhetnénk, de hát valljuk be ez az igazság. Ez a trilógia nem több, mint egy kellemes és aranyos romantikus történet a nélkülözhetetlen idegesítő főszereplővel és a szokásos szerelmi háromszöggel. Az írónő nagyot akart alkotni, de csak egy átlagos történet lett belőle, ami nagyobbnak akar tűnni, mint ami.

America és Maxon

America-t most sem kedveltem meg, és ez már nem is fog változni. Annak viszont örültem, hogy azért fejlődött egy kicsit, és végre döntött a két pasi között. Sőt, elismerem, hogy jelentősebb karakterfejlődésnek indult, de még most is nyavalygott egy sort olyan lehetetlen dolgokon, hogy csak fogtam a fejem. Példának okáért: egész végig azon akadékoskodott, hogy ő nem mondja ki elsőnek Maxonnak, hogy szereti a fiút, mert azt jaj, nem teheti meg, hiszen nem is biztos, hogy Maxon szereti őt. Könyörgöm.... már az elejétől teljesen nyilvánvaló, hogy Maxon odavan érte. Mit nem lehet ebből látni? Ezek ketten annyit szenvedtek össze-vissza, hogy a végére meguntam őket. Most a trilógia végére érve gondoljatok bele, hogy mennyivel jobb könyvet lehetett volna írni, ha mondjuk Celeste vagy Kriss a főszereplő. Igazából így a végére engem Kriss története sokkal jobban megfogott, mint America-é. És itt a másik nagy hiba. Az említett két lány ezerszer érdekesebb karakter, mint America valaha volt, bármelyik szemszögéből ezerszer ütősebb lett volna az egész trilógia.

Nem hagyhatom ki a végén, meg kell említenem még valamit. Utálom a szerelmi háromszögeket. Ezt többször le is írtam, aki sokat olvassa az írásaimat az ezzel tisztában van. Ez is egy nyavalygós, nyűglődős, unalmas szerelmi háromszögnek indult. Aspent sosem csíptem, Maxon viszont olyan aranyos és bizonytalan volt, hogy egyből a szívembe zártam. America persze őrlődött köztük, és a végére kiderült, hogy America igazából már nem is szerette Aspent. Csak tartaléknak tartotta meg, hogy akkor jó lesz ő is, ha Maxon véletlenül nem őt választja. Puff. Néztem itt nagyokat, mert America ismét az utálatos kategóriába került át nálam. És aztán kiderült, hogy már Aspen se szerette igazán America-t. Akkor meg könyörgöm mi értelme volt az egész szerelmi háromszöges nyavalygásnak? Miért kellett akkor végigszenvednie America-nak (és nekem) ezt az egészet?!

Ez a könyv is tipikusan az a kategória, ami többnek akart tűnni, mint ami. Ha az írónő elhagyta volna a disztópikus elemeket, és vállalta volna, hogy ez csak egy szimpla romantikus könyv rengeteg nyállal és szerelmi nyűglődéssel, akkor talán nem csalódtam volna ekkorát benne. Nem azt mondom, hogy rossz könyv, csak nem az, aminek mutatni akarja magát. America az egyik legirritálóbb főszereplő, akivel valaha találkoztam, és habár a végére mutatott némi karakterfejlődést, mégsem sikerült megkedvelnem. A trilógia utolsó része pontosan ugyanazt nyújtja, mint az előző kettő, bár szerintem a lezárás mintha kissé el lett volna sietve. De még ha a történet nem is annyira emlékezetes és megragadó, legalább a csodaszép borítókban lehet gyönyörködni. Mert mindhárom borító valami eszméletlen szép.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kiera-cass-the-one-az-igazi
Értékelés: 5/3

2013. máj. 3.

Kiera Cass: The Elite - Az Elit (The Selection - A Kiválasztás 2.)

A történet ismertetője:
"35 lány érkezett a palotába, hogy megküzdjenek a Kiválasztáson. Már csak hatan maradtak. És közülük csak egy lehet Maxon herceg felesége és Illéa hercegnője. America még mindig nem biztos az érzéseiben. Mikor Maxon-nal van akkor teljesen magával ragadja az új és lélegzetelállító románcuk és el se tudná képzelni, hogy valaki mással legyen. De mikor meglátja Aspent, ahogy a fiú a palotában őrködik, eszébe jutnak azon élet emlékei, amit közösen terveztek el maguknak. Most, hogy a csapat csakis az Elitre szűkült le, a lányok egyre elszántabban küzdenek Maxon-ért és America-nak egyre kevesebb ideje maradt, hogy döntsön. És pont mikor America azt hitte, hogy végre döntést tudott hozni egy újabb veszteség miatt ismét mindent meg kell kérdőjeleznie. És miközben próbálná eldönteni milyen jövőt képzel el magának, az erőszakos lázadók, akik a monarchia megdöntését tűzték ki céljuknak, egyre inkább megerősödnek és a tervük akár America minden esélyét elpusztíthatja a boldog jövőre vonatkozóan."

Habár az első könyv nem volt olyan izgalmas mint vártam és America-t nem bírtam elviselni, mégis tetszett a könyv, asszem 10/8 pontot adtam rá, vagyis nem volt ez olyan rossz, csak valahogy többet vártam volna a leírás alapján. Szerencsére (???) pont most jelent meg nemrég a trilógia második része, és mivel KÉSZ LETTEM A SZAKDOGÁMMAL ÉS VÉGRE LEADTAM!!!! (annyira örülök annak, hogy ez is le van tudva!!!!), és újra van időm többet olvasni, így gondoltam elsőnek a The Selection folytatásának kezdek neki. Kíváncsi voltam milyen lesz a második kötet, őszintén bíztam abban, hogy legalább egy kicsit izgalmasabb lesz a történet, hogy America karaktere megváltozik és nem lesz ilyen idegesítő, és hogy többet megtudunk a lázadókról és úgy alapból a disztópiás világ kialakulásáról. Nos, az elvárásaim közül van amelyik teljesült, van amelyik nem.

Kezdjük a történettel. Nekem sokkal jobban tetszett, mint az első könyvben, és ennek több oka is van. Egyrészt nem szerepelt sokat America családja, az egész cselekmény a palotában játszódott, többet tűntek fel a színen a lázadók, és valahogy a lányok "feladatai" is érdekesebbek voltak, mint ezelőtt. Habár a lázadók pontos terve még mindig ismeretlen, jó, azt tudjuk, hogy meg akarják dönteni a monarchiát, de kik ők pontosan, miért, hogyan, mikor, meg ilyenek, ez még mindig nem derül ki, csak annyi, hogy könyveket lopdosnak a palotából, de hogy miért azt sem tudjuk meg.... valószínűleg a titkos könyvek egyikében van valami információ, amivel meg lehet dönteni a monarchiát, legalábbis én így gondolom.
Aztán többet megtudunk Illéa létrejöveteléről, valamint magáról a monarchia megalapítójáról, vagyis Gregory Illéa-ról, aki egyáltalán nem az a hős, akinek a történelem beállította, (bár ezt sejteni lehetett volna, de mindegy). Szóval most annyira nem untam magam, persze még mindig nem egy kalandregény a könyv, de az első kötetet ezen a téren felülmúlta.

Aztán ami szintén tetszett, hogy sokkal jobban megismerhettük a karaktereket, és elsőnek a mellékszereplőkről akarok pár szót mondani. Mivel már csak hat lány maradt, az Elit, így közülük párat (még mindig nem mindenkit) jobban meg lehetett ismerni, Celeste már az első könyvben is kitűnt, őt nem lehet elfelejteni semmiképp, meg Marlee is ismerős volt, de rajtuk kívül nekem még Kriss szintén szimpatikus lett, ő tűnt még ki a lányok közül, de ő is csak azért mert Maxon-nal közelebb kerültek egymáshoz. Plusz, Clarkson királyt is jobban megismerhettük és mint kiderült, egyáltalán nem az a kedves ember, akinek eddig tűnt, ő irányítja a szálakat a háttérben, szinte nem is Maxon választ a versenyen, hanem az apja parancsolgat neki, hogy melyik lányokat kell bent tartani, akiknek valamilyen hasznát lehet venni az ország érdekében. Mellesleg Maxon-t folyamatosan irányítja és vezetgeti, nem éppen finom eszközökkel. Szóval a király rohamos sebességgel utáltatta meg magát velem...

És igen, megint a végére hagytam a főszereplőket, valahogy ezt mindig így alakul. America túlszárnyalta magát, pedig nem hittem, hogy ez lehetséges volna, még idegesítőbb, butább és ütnivalóbb lett, mint korábban volt, és ez már teljesítmény. Vagy azon nyavalygott, hogy ó jaj, Maxon miért nem szereti és miért nem foglalkozik vele (amikor igazából már az első találkozásuktól fogva folyamatosan a lány kedvében járt és mindent megtett érte), vagy sírt valamin, vagy pedig mikor azt hitte Maxon-nak már nem kell, akkor egyből szaladt vissza Aspen-hez. Volt egy nagyon jó kérdése, mikor megkérdezte Aspen-t, hogy miért is szereti őt, vagy, hogy mit lát benne, már nem emlékszem pontosan, és hát ez egy igen jó kérdés.... MERT NEKEM FOGALMAM SINCS, HOGY MAXON ÉS ASPEN MI A FRANCOT SZERETHETNEK EBBEN A NŐBEN! Szóval, America nem változott meg, hanem csak még jobban az agyamra ment.
Egyik percben még Maxon-ért volt oda, a másikban meg Aspen-ért, amikor Maxon pár napra elhagyta a palotát, akkor mi volt az első dolga? Egyből szaladt Aspen-hez. Apropó, azt hittem az, hogy Aspen volt a korábbi szerelme, ki fog derülni ebben a kötetben, de ezek szerint marad az utolsóra.
Aspen meg folyamatosan lohol a lány után, és próbálja magát visszaküzdeni a kegyeibe, hát Aspen, ezt már rég eltoltad, jobb lenne ha feladnád! Maxon pedig, még mindig ő a kedvencem ebben a történetben, habár tett olyan dolgokat, amiken én is csak néztem elsőre, de végül is igaza volt pár dologban, és azt is jól tette, hogy nem egy lapra tett fel mindent, és nem várt örökkön örökké a drágalátos America-ra, amíg kegyeskedik végül dönteni, hanem elkezdett más lányokkal komolyabban ismerkedni és én meg néha azon kaptam magam, hogy nem a főszereplőnek,vagyis America-nak szurkolok, hanem inkább Kriss-nek, vagy pedig Celeste-nek. Na, jó Celeste-nek nem, mert az a nő utálatos, de Kriss sokkal szimpatikusabb, mint America... és ez igen nagy gond lehet. Persze America kisasszony a végére eldönti mit akar (pont mikor már szinte késő) és hát innen már egyértelmű mi következik....

Összességében várom a befejező kötetet, kíváncsi vagyok mi lesz a történet lezárása (persze ez teljesen egyértelmű, csak én a körülményekre vagyok kíváncsi, ahogy eljutunk a végkifejletig), és őszintén remélem, hogy a harmadik könyvben America már nem fog szenvedni tovább a két fiú közt, mert akkor nem tudom mi lesz. Több lázadó támadást várok és még izgalmasabb sztorit, remélem a befejező kötetre, megkapom azt, amiért egyáltalán belevágtam ebbe a trilógiába. Nem tudom mikor jelenik meg a harmadik könyv, de a címe már meg van, a The One ("Az Egyetlen"). A borító még csodásabb, mint az első könyvnél, nekem is kell egy ilyen ruha sürgősen!
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kiera-cass-the-elite
5/4

2013. ápr. 6.

Kiera Cass: The Selection - A Kiválasztás (The Selection 1. - A Kiválasztás 1.)

Már nagyon régóta fájt a fogam erre a könyvre, vártam, hogy megjelenjen magyarul, de csak nem jelentették meg, aztán egy időre feledésbe merült, majd pár nappal ezelőtt eszembe jutott, így nekikezdtem. Sok rosszat olvastam róla, de engem valamiért megfogott a csodaszép borító, meg a történet is, így végül mégis elkezdtem angolul. Asszem, most fog megjelenni nemsokára a folytatás Amerikában, így legalább nem kell rá sokat várnom.

A történet:
35 lány számára A Kiválasztás életük nagy lehetősége. Egy lehetőség arra, hogy kibújjanak a születésük óta nekik szánt élet alól. Hogy a csillogó ruhák és a drága ékszerek életét éljék. Hogy egy kastélyba költözhessenek és a csodálatos Maxon herceg szívéért megküzdhessenek.
De America Singer számára az, hogy Kiválasztott lett maga a rémálom. Mindez azt jelenti, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmének Aspen-nek, aki egy kaszttal alatta áll. Hogy el kell hagynia az otthonát azért, hogy egy ádáz küzdelemben részt vehessen a koronáért, amit nem is akar. Hogy egy olyan palotában kell élnie, melyet a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek. És aztán America találkozik Maxon herceggel. Lassan elkezdi megkérdőjelezni a korábbi az életére vonatkozó terveit és rájön, hogy az élet, amiről álmodott össze sem hasonlítható azzal a jövővel, amit soha el sem képzelt volna magának.

Nem volt olyan rossz ez a könyv, de nem is olyan jó, amit vártam. Úgy reklámozták, hogy a Bachelor (Magyarországon "A Nagy Ő" néven futott reality show évekkel ezelőtt) és Az éhezők viadala keveréke. Nos, a Bachelor-ból volt is benne, de Az éhezők viadalából kevésbé. Persze meg van a disztópikus világ, hiszen a jövőben vagyunk, ahol valamilyen háború után létrejött ez az Iléa ország, ahol különböző kasztok alakultak ki, és szigorú szabályok vannak arra nézve, hogy ki kivel házasodhat össze, házasság előtt tilos a szex, meg hogy kinek mit kell csinálnia, mi legyen a foglalkozása (ezt az határozza meg, melyik kasztba tartozik az ember) meg ilyenek. Ennek ellenére mégsem érzem ezt az egész világot olyan szépen kidolgozottnak/kiforrottnak, mint mondjuk Az éhezők viadala esetében. A disztópia másik jellemzője is itt van, vagyis a lázadások, de ezek annyiban merültek ki, hogy a lázadók néha betörtek a királyi palotába és megdobálták a falakat, nem éreztem azt a nagy fenyegetést. Még a királyi család se tudja mit akarnak a lázadók (vannak északiak és déliek), nem tudom, ez az egész lázadó fenyegetés annyira nem hozott (még) lázba.... ebben az első könyvben nem ezen volt a hangsúly, később biztosan többet megtudunk ezekről a dolgokról.

A főszereplők, vagyis ismét egy (általam mindenképp utált) szerelmi háromszög tagjai, America, Aspen és Maxon, ejtsünk róluk pár szót. Az igazi főszereplőnk természetesen ki más lehetne, mint America, te jó ég mennyire nem bírom én ezt a csajt! Olyan semmilyen karakter, mindenki isteníti, hogy milyen szép, és okos, és tehetséges, meg különleges, ő meg persze nem így vélekedik magáról, de azért mindenki odavan érte, miközben igazából semmi karaktere sincsen. Meg olyan dolgokat levágott, hogy teljesen felidegesített vele. Meg amiket művelt a két fiúval, nos, azt is tanítani kéne, ez az egész szerelmi háromszög az idegeimre fog menni, de az biztos, hogy America egyáltalán nem szimpi.... és mi ez a név, kérem szépen? Ennél hülyébbet nem is hallottam, ki az az idióta, aki egy országról nevezi el a gyerekét?!
Aspen szintén nem lett szimpi, az elején mikor vérig sértődött azért, mert a lány kedvességből sütött neki valamit, akkor csak fogtam a fejem, és ne már, hogy komolyan ezért szakított vele... (jó tudom, hogy nem pont az étel miatt, csak az volt a végső csepp, de akkor is) akkor alapból minek kezdtek egymással kapcsolatot, mikor már az elejétől tudták, hogy nem egy kasztba tartoznak, és hogy ennek amúgy se lesz jó vége. Aztán meg PONT Aspen beszéli rá, hogy menjen el a lány a Kiválasztásra, ezt se értettem teljesen... minek bátorítja arra, hogy jelentkezzen, mikor ezzel akár el is vesztheti a lányt.... kicsit ez logikátlan volt számomra... aztán meg, hogy Aspen végül PONT a kastélyban lett katona, nos, ezen meg se lepődtem, annyira egyértelmű volt, hogy oda fog kerülni, mert máshogy nem tudta volna az írónő a szerelmi háromszöget elindítani.
És akkor végül Maxon hercegről is beszélnünk kell, HISZ Ő ENNEK A KÖNYVNEK A SZÍVE ÉS A LELKE!!!!!!! Fogalmazzunk úgy, hogy engem nem kellett volna noszogatni, hogy jelentkezzek erre a versenyre. :) Komolyan, nélküle ez a könyv sokkal kevesebbet érne, imádom őt. Maxon kedves, kicsit félénk, udvarias, de csupa szív férfi, aki egyáltalán nem olyan, mint ahogy America elsőnek gondolta. Sok teher nyomja a vállát, meg akar felelni a szüleinek, rátalálni a boldogságra, nincsenek barátai, és azt hiszi csak a verseny által találhat magának párt.... a szülei kicsit elnyomták szegényt, hisz nem sok mindent tud az élet dolgairól, kissé naiv, mert hát azt hitte az ő országában minden tökéletesen működik és mindenki boldogan él, és mikor America felvilágosította, hogy bizony sokan éheznek, akkor nem akarta elhinni, de végül mégis tett az emberekért... egy igazi herceg. Nem értem mit lát America-ban, sokkal jobbat érdemelne annál a lánynál, de mindegy. Abból látszik, hogy America milyen irritáló tud lenni, hogy még ezt a kedves és nyugodt embert is ki tudta hozni a béketűréséből, mikor elkezd neki okoskodni olyan dolgokról, amihez semmi köze.

Rajtuk kívül a többi szereplő bennem nem hagyott mély nyomokat, a király és a királynő olyan semlegesek voltak, nem szerepeltek eleget, hogy megkedveljem/megutáljam őket, a versenyen résztvevő lányok közül az összes sablon karakter, ott van a kedves, a halk, a vicces, a nagyképű stb. Semmi egyedi sincs bennünk, talán csak Celeste-re kell odafigyelni, mert szerintem ő lesz America nagy riválisa... te jó ég, az a nő! Humor nem sok volt a könyvben, a történet meg nem lett olyan izgalmas, egy-két igen vérszegény lázadó támadáson kívül, csak a versenyen volt a fő hangsúly, meg azon, hogy America és Maxon összebarátkoznak. A könyv végére már csak 6 lány maradt, ők folytatják a versenyt a további két kötetben. (Bár szerintem senki számára se lesz meglepetés, hogy ki nyer végül).

Olyan vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, végül is nem volt olyan rossz, talán a folytatások kicsit pörgősebbek és izgalmasabbak lesznek, és Maxon még többet szerepel, bár van egy olyan tippem, hogy a második könyvben ismét előtérben lesz ez a szerelmi háromszög dolog. Ennek ellenére várom, és majd olvasni fogom.
UI: Amerikában olyan népszerű a történet, hogy elvileg sorozatot fognak belőle csinálni, most készül a pilot, és majd ha az sikeres lesz, akkor berendelik normális sorozatnak. Hát nem tudom erről hogy lehetne egy izgi sorozatot csinálni, de ki tudja.... én inkább filmként képzelném el.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/kiera-cass-the-selection
5/4
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...