A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kör trilógia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kör trilógia. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szept. 22.

Nora Roberts: A némaság völgye (Kör trilógia 3.)

Mivel lebetegedtem és nem volt más dolgom csak, hogy pihenjek és unatkozzak, így volt időm hamar befejezni a Kör trilógia utolsó könyvét, mely a Némaság völgye címet kapta. Így a mese végére értem és nem is lehetett volna ennél jobb befejezést írni.

Miről is szól az utolsó könyv?
„Összecsapás készülődik a jó és a rossz erői között, több idősíkon kibontakozó háború. Lilith, az alvilág démonja, a vámpírok királynője maga köré gyűjti vazallusait. Morrigan istennő vállalkozik arra, hogy szembeszálljon a sötét erők parancsolójának világok elpusztítására törő terveivel. Vele tart az általa toborzott hattagú csapat, mely különös embereket és lényeket egyesít a magasztos cél érdekében. A végzet lépésről lépésre sodorja őket Geall földjére, onnan pedig a Némaság völgyébe, ahol szembe kell szállniuk a démonok hadseregével. A világok sorsa rajtuk múlik, miközben kivételes képességeiket, bátorságukat és lelkierejüket vetik latba a gonosz feletti győzelemért. Geall királynője vezeti a csatát, akinek egyben a szívében lakozó új érzelmekkel is meg kell küzdenie - vajon kitart-e mellette az a férfi, akinek megadatott az öröklét, ám az idő tagságában képtelen megbirkózni szerelme halandóságának gondolatával? Eközben az összecsapás küszöbön áll... Ki tér vissza Geall biztonságos földjére, ki vész oda, s mi lesz a hattagú kör sorsa a háború után?”

Habár a könyv eleje egy kicsit lassú volt számomra, és a végén a nagy csata is lehetett volna hosszabb és részletesebb, ennek ellenére megkaptam ebben a részben, amire idáig vártam. És hogy mi volt ez a két dolog? Lilith jobb megismerése és Cián és Moira összejövetele. Az első két könyvvel az volt a gondom, hogy igazából nem ismerhettük meg Lilith-et, hogy mit miért csinál, nem láttam az indokait meg ilyenek. Most mégis beleláthattam a fejébe, megtudtam, hogyan lett belőle vámpír, hogyan szerezte magának a fiát, Davey-t (akit most még jobban ütöttem volna, mint a 2. könyvben… még jó, hogy a végén megkapta a magáét a kis elkényeztetett hercegecske)… igazából Lilith egy jól kidolgozott karakter, akinek vannak gyengeségei és erősségei, lehet gyűlölni, de akár még szimpatikus is lehet valakinek. (Nekem nem lett szimpatikus ennek ellenére).

És akkor itt van nekünk Cián és Moira végre valahára... (megjegyzem elég béna név a „Moira”, valami szebb női nevet találhatott volna ehelyett az írónő). Imádtam kettejük kapcsolatának alakulását és fejlődését, és azt, hogy Cián végre a központba került, mert az előző könyvekben inkább csak a háttérben húzódott meg. A történet vége meglepett, mert valahogy nem számítottam erre a fordulatra, talán nem is lett volna szükséges… talán kettejük kapcsolatának tragikus véget kellett volna vetni… így a végére túl mézes-mázosra sikeredett a lezárás, bár ha jobban belegondolok az nem lett volna meséhez illő befejezés… hiszen a meséknek mindig boldog vége van… így gondolhattam volna, hogy ennek is ez lesz.

Most, hogy így az egész történet végére értem elmondhatom, hogy nem tudom miért, de nekem Blair és Larkin kapcsolata tetszett a legjobban, ők nagyon aranyosak voltak a 2. könyvben, Hoyt és Glenna túl unalmas így utólag a másik két párhoz viszonyítva… és a „párok versenyét” csak azért nem Cián és Moira nyerte, mert Moira-t nem annyira csípem… és Cián meg egyedül nem tud párkapcsolatot alkotni…
Viszont mint karakter egyértelműen Cián nyerte meg a szívemet, és nem azért mert vámpír, hanem mert tetszett a búskomorsága és a cinikussága, és mert imádom a hozzá hasonló karaktereket. Őt pedig Blair követi, mert csodálom és tisztelem az erős nőket, mint amilyen ő is ebben a történetben.

Az egyetlen negatívum, amit meg kell mindenképp említenem, hogy nem szeretem, ha egy könyvben úgy állítják be, hogy a vámpírok képesek szeretkezni… nem tudom miért, lehet ez csak az én egyik rigolyám, de szerintem nyilvánvaló, hogy holtak nem képesek szeretkezni, és mivel itt Cián és még Lilith teremtője is képes volt erre, így ez hagyott egy kis keserű szájízt bennem… viszont ha ezt nem számítom az értékelésnél, akkor elmondhatom ez egy csodás kis mese, és örülök, hogy elolvashattam.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/nora-roberts-a-nemasag-volgye
5/5

2012. szept. 20.

Nora Roberts: Istenek tánca (Kör trilógia 2.)

Na, végre sikerült elolvasnom a 2. könyvet is a Kör- trilógiából, mely az Istenek tánca címet viseli.

A történet:
„Blair Murphyre új feladat vár. A démonvadásznak, aki eddig magányosan járta útját, meg kell tanulnia, hogyan működjék együtt a többiekkel, miközben érzelmei választás elé állítják - engedjen-e vonzalmának, ha a szerelem az áthidalhatatlan világok között eleve kudarcra van ítélve? Miközben a kör a végső összecsapásra készül, a helyszín megváltozik: egy írországi dolmen átjáróként szolgál egy régmúlt időbe és helyre, ahol valamennyien találkoznak végzetükkel, s miközben bátorságuk próbára tétetik, a szívük egymáshoz kapcsolja őket, ahogy még sosem...”

Ennek a könyvnek tényleg Blair a főszereplője, ha mondhatok ilyet, ő és Larkin és persze a kapcsolatuk fokozatos leírása. Nem tudnám megmondani, hogy jól tette-e az írónő, hogy ennyire kiemelte kettejüket, hiszen ennek a történetnek mind a 6 szereplőről egyenlő arányban kellene szólnia. Legalábbis szerintem így lenne a helyes, vagy ha már ki kellene emelni valakit, akkor Hoyt-ot és Cián-t kellett volna. Mindegy is, ez csak az én sajátos gondolkodásmódom és annak ellenére, hogy nem értettem miért került ennyire Blair és Larkin a középpontba, mégis imádtam a jeleneteiket.

Szeretem az erős női karaktereket, mint például Blair, talán ezért nőtt a szívemhez ennyire a karaktere és a Larkin-nel való kapcsolatának alakulása – habár egy kicsit klisés volt – mégis magával ragadott. Ha jobban belegondolok akkor az első két könyv középpontjában mindig egy pár kapcsolata állt. Az 1.-ben Hoyt és Glenna, a 2.-ban Blair és Larkin… és ha logikusan gondolkozom, akkor a 3.-ban Cián-nak és Moira-nak kellene összejönnie… már itt is voltak rájuk utalások, így nem nehéz kitalálni, hogy össze fognak jönni a befejező kötetben.

Most, hogy így kiveséztem a párokat, essen néhány szó a történetről, haladnak tovább az események, a Kör még mindig edz és gyakorol, hogy készek legyenek a harcra, egy-kis csetepaté után pedig a kis csapat Gaell-be utazik, hogy ott készülhessenek fel a Lilith-el való összecsapásra. Mindenki megérkezik a Némaság völgyébe és mostmár végképp elkerülhetetlen a harc… ha őszinte akarok lenni, ebben a könyvben sem történt sok akció, igazából elég rövid is, nekem inkább az érzelmi része tetszett, Blair és Larkin kapcsolata… meg a Cián és Moira közti kis feszültség.

Egy kicsit többet láthattunk Lilith-ből, mint az első könyvben, de szerény véleményem szerint még mindig nem eleget, jobban megismerhettük a társait, Lora-t, Davey-t (akit legszívesebben pofoztam volna) és a sötét varázslót, Midir-t. Mindkét fél készül az összecsapásra, mindketten próbálnak a másiknak keresztbe tenni, de már nem lehet visszakozni… hamarosan elérkezik a nagy összecsapás ideje… amiről a trilógia utolsó könyvében olvashatunk.

Tetszik ez a sorozat, hiszen az alap sztori jó, van benne varázslat, mágia, vámpírok, hat különféle szeretnivaló karakter, mindenki találhat magának szimpatikust közöttük… Nora Roberts szépen és kifejezően ír… olvastatja magát a könyv. Amint lesz időm, kezdek neki a 3. kötetnek.
Ui: ja és remélem az utolsó részben Cián és Moira lesznek a főszereplők, és nagyon bízom abban, hogy összejönnek!!!!
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/nora-roberts-istenek-tanca
5/4

2012. szept. 15.

Nora Roberts: Morrigan keresztje (Kör trilógia 1.)

Korábban nem sokat hallottam Nora Roberts műveiről, bevallom azt hittem, hogy csak női romantikus regényeket ír, amelyek nem annyira tartoznak az én kedvenceim közé, de mint kiderült van egy természetfeletti sorozata is, mely a Kör trilógia nevet kapta, ebből az első könyv címe: Morrigan keresztje. Ajánlották nekem ezt a könyvet (köszönet Annie-nek) és mivel most épp semmi más fontosat nem olvastam, így gondoltam megpróbálkozok vele. Nem egy hosszú könyv, így hamar kiolvastam.

A történet:
„Összecsapás készülődik a jó és a rossz erői között, több idősíkon kibontakozó háború. Lilith, az alvilág démonja, a vámpírok királynője maga köré gyűjti vazallusait. Morrigan istennő vállalkozik arra, hogy szembeszálljon a sötét erők parancsolójának világok elpusztítására törő terveivel. Vele tart az általa toborzott hattagú csapat, mely különös embereket és lényeket egyesít a magasztos cél érdekében: egy nagyhatalmú varázslót, egy rejtelmes képességekkel megáldott boszorkányt, egy tudós hercegnőt, egy alakját változtató harcost, egy démonvadászt s végül egy különös figurát, aki nem más, mint egy évszázadokkal korábban lelkét vesztett vámpír. Hoyt Mac Cionaoith, a varázsló belekiáltja elkeseredését a viharba, és szembeszáll a gonosszal, mely kiszakította testvérét a családjából. Lilith sok ezer éve uralkodik, s az idők során számtalan embert kerített hatalmába örökkévalóságot ígérő csókjával. Nincs szándékában megállni, míg uralma alá nem hajtja a jelen világot, s el nem pusztítja a jelenkoron túl létező parányvilágokat. Hoyt Morrigan istennőtől kapta a hatalmát, az ő segítségével gyűjti össze a kiválasztott harcosokat, akiknek ereje legyőzheti a gonoszt.”

Mint említettem már ez egy trilógia első kötete, és mondhatjuk azt, hogy ez meglátszik rajta, hiszen nem sok minden történik, az elején felvázolja az alaphelyzetet, megismerhetjük a főszereplőt, Hoyt-ot, és a testvérét, megtudjuk mi a fő konfliktus, aztán egyesével jönnek az újabb és újabb szereplők egészen addig, amíg össze nem áll a kör. Itt van nekünk Hoyt, a 12. századi varázsló, aki több száz évet utazik előre az időben Morrigan istennő kérésére, aki szerint majd egy nagy háború bontakozik ki a jövőben és Hoyt-nak és csapatának kell megvédenie a gonosz Lilith-től az emberiséget. Aztán ott van a másik főszereplő, Hoyt ikertestvére, Cián, akit még régen Lilith változtatott vámpírrá. Talán nem kellene párhuzamot vonnom a két külön történet között, de nekem Hoyt és Cián tisztára olyanok voltak, mint Stefan és Damon a Vámpírnaplókból. Hoyt a jó testvér, a kötelességtudó, kedves és nagylelkű (mint Stefan), és Cián, aki a sötét útra tévedt, aki gonosznak, nemtörődömnek és hidegnek tűnik, de mi olvasók mégis sejthetjük, hogy valójában nem olyan, mint amilyennek mutatja magát (pontosan, mint Damon).

A Kör többi tagja is mind külön egyéniség, ott van Glenna a modern boszorkány, a Gaell földi hercegnő Moira és unokatestvére, az alakváltó, Larkin, na meg az utolsónak csatlakozó harcos démonvadász Blair. Lassan, de végül összeáll a Kör, elkezdik megismerni egymást, gyakorolnak, hogy képesek legyenek legyőzni Lilith-et és követőit, de mint az ilyen esetekben lenni szokott, ennyi különböző típusú ember kezdetben nehezen tud együtt működni… meg kell tanulniuk bízni egymásban és csak akkor győzedelmeskedhetnek.

Nagyjából erről a folyamatról szól az első könyv, nem sok minden történik egy-két összecsapáson kívül, Lilith-et nem ismerhetjük meg annyira, mint szerettem volna, remélem, a folytatásban jobban ki lesznek bontakoztatva a céljai és az indokai, és nem csak úgy a vakvilágba kezdett el gonoszkodni. (nem bírom a céltalan gonoszokat, akik csak azért akarják elpusztítani a világot, mert épp unatkoznak.)
Ami kifejezetten tetszett az Hoyt és Cián közti kapcsolat leírása, imádtam a párbeszédeiket. A másik meg, ahogyan Hoyt lassan beleszokik a modern világba, és ahogyan próbál eligazodni Glenna-n, aki ugyebár teljesen másmilyen nő, mint akikkel a férfi még régebben a 12. században találkozott.

Ha valamilyen műfaji csoportban kellene besorolnom, akkor vagy urban fantasy-nak mondanám, vagy pedig mesének, bár ha választani kellene, akkor inkább a meséhez áll közelebb szerintem. Ennek ellenére tetszett, szeretem a vámpíros könyveket (ha nem divatvámpír könyvek, mint például az ezernyi Twilight utánzat) és épp ezért kíváncsi vagyok a folytatásra. Mivel azonban jövő héten már kezdődik az egyetem, így valószínűleg lassabban fogok vele haladni, mint szeretném.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/nora-roberts-morrigan-keresztje
5/4
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...