A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leigh bardugo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leigh bardugo. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. máj. 7.

Shadow and Bone (Árnyék és csont) 2. évad összegzés


A történet:
A sötétség nem hal meg soha.
Az Igaz-tengeren át menekülő Alina, akit a Zónában meggyilkoltak szellemei kísértenek, új életet kezd Mallal egy ismeretlen földön, miközben igyekszik titokban tartani napidéző voltát. Ám sokáig nem hagyhatja maga mögött sem a múltját, sem a sorsát.
Az Éjúr rettenetes új hatalom birtokában hagyta el az Árnyzónát, és veszedelmes tervet sző, ami a végsőkig próbára teszi a természeti világ határait. Alina egy hírhedt kalóz segítségével visszatér a szeretett országba, elszántan, hogy elszántan szembeszálljon a Ravkára törő erőkkel. De ahogy a hatalma növekszik, Alina úgy süllyed egyre mélyebbre a tiltott mágiába és az Éjúr játszmájába, és távolodik el egyre jobban Maltól. Választania kell hazája, a hatalom és a szerelem között, amiről mindig úgy hitte, az vezérli – különben azt kockáztatja, hogy mindent elveszít a közelgő viharban. (Leigh Bardugo: Ostrom és vihar könyv fülszöveg)

Anno mikor megjelent, imádtam az Árnyék és csont sorozat első évadát, szerintem remek lett az elejétől a végéig a kisebb hibái ellenére. Jól átgondoltan rakták össze a sztorit, szinte művi pontossággal és igen kreatívan fűzték egybe a Grisa trilóga első könyvének és a Hat varjú duológia karaktereinek a szálait. Nem volt kérdés, hogy várom a folytatást, csak az volt a gond, hogy nagyon sokat kellett várni rá, így mindenki, de én legalábbis valami remekművet vártam, ha már ennyi idejük volt elkészíteni a második évadot. Nagyok voltak az elvárásaim, mert azt szerettem volna, ha a második évad minimum megüti az első színvonalát, de az még jobb lett volna, ha túlszárnyalja azt. Nagy bánatomra egyik sem történt meg.

Tudnotok kell, hogy a Grisa trilógiának csak az első könyvét olvastam, nem hozott lázba a könyv annyira, hogy a kezembe vegyem a folytatást, főleg mivel elég rossz kritikákat olvastam a második és a harmadik könyvről. Így nem tudom a sorozatot a könyvekhez hasonlítani a továbbiakban, csakis arról tudok véleményt írni, amit a sorozatban láttam. A Hat Varjú duológia nagy kedvencem, többször újraolvastam, így ezt betéve ismerem az elejétől a végéig. Nem tudom mi lehetett a gond, talán a Grisa trilógia második és harmadik könyve tényleg olyan unalmas, vontatott és rossz, ahogy több könyves kritikában olvastam, de a sorozat készítői úgy döntöttek, hogy a két könyvet együtt adaptálják a második évadban és ezt megspékelik természetesen a Varjakkal, mert ők nem maradhatnak ki. Az eredmény egy nagy összevisszaság, katyvasz és elsietett történetszálak halmaza lett, így aki az első évadból se értett semmit, az most már végképp nem fog.


Sajnálom, de nekem iszonyat nagy csalódás volt a második évad. Rögtön a márciusi premier során megnéztem, de annyira nem tetszett, hogy hagytam neki egy kis időt és akkor nem írtam róla. Most nemrég újranéztem, hátha másodjára jobb lesz vagy nem tudom, de sajnos másodjára ugyanaz a véleményem. Nagyon rossz lett a második évad, szinte mindenbe és mindenkibe bele tudnék kötni (amit meg is fogok tenni mindjárt szép sorban), és sajnos alig találtam benne néhány dolgot, ami tetszett. És higgyetek nekem ezt én sajnálom a legjobban, mert az első évadot nagyon imádom még mindig, de ahhoz viszonyítva ez a második valami borzalom lett.

Kapkodás, kapkodás hátán, semmi sincs normálisan elmagyarázva, a karaktermélyítést pedig hagyjuk, mert annak szemernyi nyoma sincs itt. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a két főszereplő végtelenül unalmas, Alina és Mal a leggyengébb láncszem az egészben, ami azért gond, mert az idő java részében velük kell foglalkoznunk. Ezzel párhuzamosan alig kaptunk Alina és Éjúr közös jeleneteket, sőt az Éjúr alig szerepelt a történetben és amikor igen, akkor végig messze volt a többiektől önmagában és haldoklott, tehát nem volt valami izgalmas az ő történetszála sem. Bár azon magamban azért elég jót mosolyogtam, hogy részről-részre egyre jobban megnyomorodott szegény és egyre rosszabbul nézett ki. (Bár nem mintha Ben Barnes bármikor rosszul tudna kinézni, hiszen az egyik leghelyesebb férfi a világon, de a készítők azért erősen próbálkoztak, hogy elcsúnyítsák szegényt. Az más kérdés, hogy ezen a téren se jártak sikerrel.)


Nyikolaj rendben volt a maga módján, mint új karakter, bár azért nála is nagyobb meglepetést vártam, az ikrek pedig nem tudom minek kellettek ide, mert semmi létjogosultságukat nem éreztem. Most ők kemény harcosok lettek volna, vagy inkább csak poénforrásnak kellettek ide? Gondoljatok bele, teljesen felesleges karakterek voltak a történetben, nélkülük is meg lehetett volna oldani mindent, sőt mintha ott sem lettek volna sokszor. Így hogy a Varjak beleszövődtek a fő történetszálba, minden lényeges dolgot őt csináltak, így az ikreket ki lehetett volna nyugodtan hagyni. A könyvben biztosan van létjogosultságuk, hisz ott nincsenek ott a Varjak ugyebár.

A következő amit nem tudtam hova tenni, hogy egyrészt miért derült ki ilyen gyorsan, hogy Jesper grisa, én ezt még nem fedtem volna fel, csak később ahogy a könyvben volt. Másrészt értem én, hogy Jesper és Wylan milyen aranyos páros és meg kell adni a népnek amit látni szeretnének, de most komolyan… mi volt ez a sorozatbéli Jesper és Wylan? Hogy egy mit tudom én milyen szórakozóhelyen már korábban összefutottak és összejöttek egyszer, így ismerték egymást ezelőtt? Kérem szépen, Wylan hogy a hét pokolba kerülne ilyen hely közelébe? Most komolyan, Wylan mikor csinálna ilyet? Jesperből még kinézi az ember, oké, de Wylen kérem szépen? Aztán meg csak összegabalyodtak újra nagyjából 2-3 rész alatt és kész. Nagyon nem tetszett, amit a sorozatban a kapcsolatukkal műveltek, szerintem elrontották az egészet.

A Varjakat valahogy bele kellett fűzni a második évad történetszálába ismét, és hát a saját sztorijukat még későbbre tartogatják, így valami új történetet kellett kitalálni. A készítők ezt úgy oldották meg, hogy az évad első felében megkapjuk a Jesper és Wylan szálat, Nyina és Wylan csatlakozik a Varjakhoz, valamint letudjuk Kaz bosszúját Pekka Rollins ellen. Az évad második felében pedig mennek segíteni Alinának, Malnak és Nyikolajnak az Éjúr elleni harcban. Őszintén szólva nem tudom jó volt-e ez így, hogy ilyen hamar letudtuk Kaz nagy bosszúját Pekka Rollins ellen, hisz Kaz ezt direkt mindig a dolgok végére tartogatta. Ez hajtotta, ez űzte előre, a bosszúvágy fűtötte a vágyait és vezette őt az életében, mindent ezért tett. Most hogy túl van rajta, kicsit úgy érzem mintha Kaz karaktere elvesztette volna a lényegét és a fő motivációját. Meglátjuk mi lesz ezzel a folytatásban, talán ennek ellenére Pekka Rollins marad tovább és nem merül ki ennyiben az ellenségeskedésük.


A legnagyobb bajom a második évaddal a vége. Habár nem olvastam a második és a harmadik könyvet, de azt tudom mi lett annak a lezárása, ami kövezzetek meg, de szerintem jó kis lezárás volt. Nem értem miért kellett ezt megváltozhatni a sorozatban és azt sem értem, hogy Alina hogyan lett hirtelen gonosz. Na, jó gonosz még lehetne, amiért tiltott mágiát használt, ezt aláírom. De mégis hogy a fenébe kapta meg az Éjúr erejét? Én maradtam le valamiről vagy mi a szösz? Alina Napidéző volt és kész. Attól mert gonosszá válik, hirtelen nem kap teljesen új képességet. Ha lesz folytatás, akkor remélem ezt értelmesen megmagyarázzák, mert jelenleg ez az egész egy nagy baromság. Meg miért kellett ezt az erőltetett folytatási lehetőséget megteremteni?

Bőven elég lett volna, ha Alina, Mal és az Éjúr története itt lezárul, ha már annyira unalmas és vontatott volt, hogy a két könyvet egy évadban dolgozták fel ugyebár. Aztán folytathatták volna csak a Hat Varjú duológiával, mondjuk az lehetett volna egy spin-off sorozat, egy vagy két évadban tökéletesen fel lehetett volna dolgozni a Hat Varjú könyvek történetét egy spin-off sorozatként. Nyikolaj könyveit még nem olvastam, lehet ezen a vonalon akarják folytatni a sorozatot a harmadik évadban. Hogy nem csak Nyikolajt szállja meg a démon, hanem Alina is gonosz lesz és együtt fognak küzdeni a bennük élő sötétség és gonosz ellen? Milyen másik irányba lehetne tovább vinni ezek után a harmadik évadot?

Kaz és Inej még mindig nagy kedvenceim, bár amit ők leműveltek a második évadban, néhány helyen itt is felszaladt a szemöldököm. Mondjuk a lezárást itt sem tudom hova tenni. Inej miért ment el, mikor most jön majd a jégudvari balhé? Itt is furán oldották meg a lezárást. Nyina és Matthias történetszála több volt, mint amire számítottam, bár nekem még ez is nagyon kevésnek számított, jobb lett volna, ha többet szerepelnek együtt. Külön-külön viszont jók voltak, már amennyi játékidőt kaptak ugyebár.

Összességében hatalmas csalódás lett számomra a második évad, túl zsúfolt, túl sok, túl gyors és ennek ellenére mégis hiányérzetet hagy maga után bizonyos karakterek és a legtöbb történetszál esetében. A Varjakat továbbra is imádom, bár néhány velük kapcsolatos változtatás se tetszett. Úgy érzem, hogy túl sokat akartak a készítők egyetlen 8 részes évadba belepakolni, mindent és mindenkit meg szerettek volna adni a rajongóknak, csak az épp nem úgy sült el, ahogy azt ők szerették volna.
Nem tudom lesz-e harmadik évad, ezek után én személy szerint nem vágyok rá. Viszont azt nagyon remélem, hogy legalább a Varjak spin-off sorozatot megkapjuk, egy évadban tökéletesen fel lehetne dolgozni a Hat Varjú könyveket. Hírek még nincsenek ez ügyben, meglátjuk mi lesz. Addig pedig nem tehetünk mást, csak várakozunk.
Értékelés: 10/5

Előzetes:

2021. dec. 6.

Leigh Bardugo: Bűnös birodalom (Hat varjú 2.)

Fülszöveg:
Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre. Még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busás jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Elárulták őket, meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát.
Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, ami eldönti a Grisaverzum sorsát. Merülj el a világában!

Az Árnyék és csont sorozat első évadáról írt kritikámban elég sokat dicsértem a Varjakat, aztán a Hat varjú könyvet elolvasva csak még jobban nőtt a lelkesedésem feléjük. Máig nem értem, hogy maradhatott ki az írónő másik grisa világban játszódó története az életemből, de szerencsére ami kési, nem múlik. A sorozatnak köszönhetően megismertem a Varjakat, és így a róluk szóló könyveket, aminek nagyon örülök, mert új kedvencet avathattam személyükben.

Nem olyan régen jelent meg a Hat varjú könyv folytatása a Bűnös birodalom, én meg amint csak tudtam rávetettem magam, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy folytatódik a csapat története. Nyugodtan kijelenthetem, hogy egy hasonlóan profin összerakott, az elejétől a végéig izgalmas és fordulatos történetet kaptam, ami méltó folytatása az első résznek. Kicsit féltem, hogy a második rész nem üt majd akkorát, mint az első, mert az majdnem tökéletes lett a maga nemében, de a második rész nem csak hogy elérte az első színvonalát, hanem túlszárnyalta azt.

A Bűnös birodalom ismét több szemszögből meséli el a történetet és mind a hatan megkapják a saját nézőpontjukat. Az különösen jó döntés volt, hogy végre kaptunk Wylan nézőpontot, mert az első részben sajnos ez még nem történt meg, és így kicsit mindig kilógott a többiek közül. Valahogy olyan súlytalan töltelék karakterként lógott a levegőben a többiek mellett és szinte semmit nem lehetett róla tudni azon kívül, hogy ő a "nagy ellenség" fia. Na, de most végre Wylan alaposabb megismerése nyomán, ugyanolyan szerethetővé vált, mint a társai.

Fent balról: Kaz, Nyina és Jesper
Lent balról: Nyina, Matthias és Wylan

A másik, ami nagyon tetszett a könyvben, hogy mind a hat karakter kapott egy kisebb saját történetszálat a fő kalandok mellett. Ennek a karakterük árnyalásában volt fontos szerepe, amit az írónő mondhatni tökéletesen kivitelezett és remekül beépítette ezeket a kisebb történetszálakat a nagy egészbe. Persze egyikük se hazudtolta meg önmagát és senki se várja, hogy a végére mind a hatan ártatlan báránykákká válnak, mert az elég irreális lett volna. De igenis változtak a velük történt sok minden hatására és igenis tanultak abból, amit át kellett élniük.

A szerelmi szálakban sem szenvedhettünk most hiányt, ami szintén kellett ide, mert azért mégis csak egy ifjúsági könyvről van szó. Nyina és Matthias végre nem ellenségeskedtek tovább, bár a kapcsolatuk így se bontakozhatott ki igazán, mert egyszerűen nem volt sok idő romantikus évődésekre. Jesper és Wylan nagy nehezen, de végre szintén elkezdett közeledni egymás felé, és szerintem nagyon jól illenek egymáshoz. Wylan jóval csendesebb és megfontoltabb személyisége tökéletesen passzol Jesper kissé szeleburdi, egoista és bajkeverő személyiségéhez, mert egymásból épp azt hozzák ki, amire a másiknak szüksége van. Jesper nyugodtabbá és normálisabbá válik Wylan mellett, míg Wylan pedig jobban megnyílik és felszabadultabb lesz Jesper mellett.

Aztán ott van nekünk Kaz és Inej, akik a leglassabban és legkörülményesebben kerülgetik egymást szinte a kezdetektől, de ezért egyiküket se lehet hibáztatni, hisz mindkettejüknek meg van a maga keresztje. Épp ezért nehéz megnyílniuk a másik felé és épp ezért nehéz bármiféle romantikus vagy őszinte megnyilvánulást tenniük. Talán jobb is, hogy az ő kapcsolatuk „nyitott kérdés” maradt, mert valahogy ez így sokkal reálisabbnak tűnik, mintha teljesen karakter idegen módon végül egymás karjaiba olvadoztak volna.


Egyetlen negatívumot viszont meg kell említenem a könyv végéről, mert nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Mi a jó fenéért kellett az egyik Varjút megölni a végén és ráadásul ilyen ostoba módon? Valaki magyarázza el nekem mi értelme volt ennek a fordulatnak a végén, azon kívül, hogy legyen egy kis dráma csak a hatás kedvéért. Nem az a bajom, hogy valamelyikük meghalt, sőt, talán annak se örültem volna, ha mindenki túléli, de annak a bizonyos személynek a halála szerintem akkor is olyan erőltetett lett, hogy csak fogtam a fejem miatta. Bár látom azért az iróniát a dologban, hisz a hatos közül épp az halt meg, aki talán a legkevésbé se érdemelte volna meg.

Az írónő remek stílussal ír és hihetetlenül olvasmányos lett ez a rész, alig bírtam letenni és 100 oldalakat olvastam el anélkül, hogy ez feltűnt volna, mert annyira belemerültem a történetbe és az izgalmakba. Nekem iszonyatosan tetszett a Bűnös birodalom és méltó folytatása lett az első résznek. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor túl is szárnyalta az, ami nem hittem volna, hogy lehetséges, mert a Hat varjú szintén tökéletes a maga módján. Kicsit sajnálom, hogy ennyi volt a Varjak története, én szívesen olvastam volna tovább egy újabb balhéról vagy rablásról, de talán jobb a csúcson abbahagyni. Ha viszont az írónő valaha úgy dönt, hogy mégis folytatja a történetüket, én biztos ott leszek.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*

2021. jún. 9.

Leigh Bardugo: Hat varjú (Hat varjú 1.)

Fülszöveg:
Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható, és ezt senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást…
Egy bosszúszomjas elítélt.
Egy szerencsejáték-függő mesterlövész.
Egy különleges múltú szökevény.
Egy Kísértet néven ismert kém.
Egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő.
Egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul.
Hat veszélyes törvényen kívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást.

Egy kis felvezetésnek azzal szeretném kezdeni, hogy én csak valamiféle unaloműzésből néztem bele Leigh Bardugo Árnyék és csont trilógiájának nemrég megjelent Netflixes sorozat adaptációjába. Több évvel ezelőtt olvastam a trilógia első részét és elment a maga nemében, de nem hagyott bennem mély nyomokat, hogy érdekeljen a folytatás. Képzelhetitek mennyire meglepődtem mikor a sorozat első része annyira magába szippantott, hogy alig két nap alatt ledaráltam a teljes 8 részes első évadot.
És képzelhetitek mennyire meglepődtem, mikor megtudtam, hogy a sorozatban nem csak az Árnyék és csont könyveket, hanem az írónő másik, általam még nem ismert duológiáját is fel fogják dolgozni. A sorozatban rögtön a kedvenceimmé váltak a Varjak, így nem volt kérdés, hogy elolvasom azt a két könyvet, ami róluk szól. Így keveredett hát Leigh Bardugo Hat varjú könyve a kezeim közé.

Kicsit sajnálom, hogy nem ismertem ezt a könyvet a Netflix sorozat előtt, mert a sorozat sok mindent lelőtt számomra a Varjakról, így sok mindent tudtam már róluk olvasás előtt. A sorozatban kaptak egy előtörténetet, itt a könyvben viszont már a saját történetük veszi kezdetét. A könyv fülszövege röviden leírja a sztorit és erről nem is lehetne mást mondani spoilerek nélkül, és én se szeretnék. Hat törvényen kívüli bűnöző egy veszélyes, de annál kifizetődőbb küldetésre indul, amihez minden bátorságukat, eszüket és tehetségüket össze kell szedniük. A céljuk a rengeteg pénz, amit a melóért kapnak, és persze az, hogy mindannyian túléljék a kalandot.

Hat főszereplőnk van, és ebből öten nézőpont karakterként funkcionálnak az első könyv folyamán, így több szemszögből láthatjuk az eseményeket, mindig épp más mesél nekünk. Megismerjük a múltjukat, hogy honnan származnak, hogy mi hajtja és motiválja őket a rengeteg pénz ígérete mellett, és hogy kik ők tulajdonképpen. Mindannyian érdekes és összetett karakterek, és senkinek a részeit se untam, mindenki lekötött a maga módján.
Annyira mások és mégis annyira egyformák, hogy náluk jobb csapatot ki sem lehetne találni. És habár a Grisa univerzumban játszódik a történetük, mégis csak ketten grisák közülük, a másik négy pedig "egyszerű" ember, ők másban jeleskednek. Örültem, hogy a normális emberek többségben voltak, és nem csak csupa grisákról szólt megint a történet, mint az írónő másik trilógiájában. A grisa univerzumnak egy másik szegletét ismerhettük meg, ami jó ötlet volt, hisz így nem ismételte magát az írónő, hanem valami újat mutatott.

Bal fentről: Jesper, Kaz, Nyina; jobb fentről: Wylan, Inej, Matthias

De nem csak önmagukban remek karakterekről van szó, hanem érdekesen alakult az egymáshoz való viszonyuk és hozzáállásuk is. Nem sok szerelmi szálat kaptunk, hála az égnek, mert itt inkább a kalandokon, a cselszövésen, és az izgalmakon volt a hangsúly, de azért látni lehet hogy majd ki kihez fog húzni, ha elindulnak a romantikus szálak. Nyina és Matthias fura kapcsolata hol szeretlek, hol gyűlöllek, jó volt nézni az évődésüket. Kaz és Inej még csak szemérmesebben pislognak egymásra, de valószínű, hogy köztük szintén lesz majd valami, vagyis nagyon remélem. Bár nem mintha Inejnek könnyű dolga lenne, mert Kaz elég rideg és megközelíthetetlen, amire mondjuk minden oka meg van szegénynek.

Egyikük múltja és háttérsztorija se egy leányálom, ez holt biztos, de Kazé talán a legdurvább, nem csoda, hogy olyan ember lett belőle, amilyen. És nem csoda, hogy csak a bosszú hajtja, hogy megfizessen azért, amit vele tettek. Kaz komorsága és komolysága mellett Jesper a fő poénforrás, és mintha sokkal humorosabb karakter lett volna belőle a Netflixes sorozatban. Persze poénkodik itt is, de a sorozatban valahogy jobban kiütközik a laza és nemtörődöm poénos oldala. Wylan volt számomra az egyetlen ismeretlen a hatosból, mert ő a sorozatban még nem tűnt fel. Őszintén szólva talán ő a "legegyszerűbb" a csapatból, de igenis meg van a létjogosultsága és igenis odaillik a többiek mellé. Remélem azért majd többet látunk belőle a folytatásban, mert engem nagyon érdekelnének az ő gondolatai is. Remélem a második könyvben nézőpont karakter válik belőle, sajnálom, hogy most nem volt az.

Habár csakis a Netflixes sorozatnak köszönhetően olvastam el a Hat varjú könyvet, rögtön az egyik kedvencemmé vált. Nem is értem, hogy nem került hamarabb hozzám, vagy miért nem hallottam róla, mikor igenis remek kritikákat kapott. A könyv eleje a karakterek bemutatásával, kapcsolataik felvázolásával indul, így kicsit lassabb, de ahogy a csapat elindul a megbízást teljesíteni, rögtön felpörögnek az események. Sodródunk velük együtt előre, és szurkolunk nekik, hogy sikerrel járjanak, mert nem lehet nem szurkolni nekik. Persze aztán nem teljesen úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt eltervezték így a függővég miatt iszonyatosan érdekel a folytatás. Szerencsére már megjelent magyarul, én meg alig várom, hogy olvashassam, mert a Varjakból sosem lehet elég.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*

2015. szept. 27.

Leigh Bardugo: Árnyék és csont (Grisa 1.)

Fülszöveg:
Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. .
Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt.

Ahogy így nézegettem, a korábbi könyvsorozataimmal nagyjából sikerült felzárkóznom, és aminek kijött az utolsó része, azt pedig be is fejeztem. Amivel nem haladtam előre, az pedig olyan, amit nem is tervezek tovább olvasni, mert már az első rész se ragadott magával annyira, hogy érdekeljen a folytatás. Legalábbis addig nem, amíg találok más sokkal érdekesebbet, amit olvashatok. Így most az új könyvek felé vettem az irányt, és épp ezért nem restelltem belekezdeni egy új könyvsorozatba. Régóta érdekelt a Grisa trilógia és most valahogy hozzá volt kedvem, így került hozzám.

Anno a megjelenése alkalmával emlékszem, hogy felfigyeltem a könyvre és rögtön várólistára tettem, de ahogy telt az idő kissé feledésbe merült. (Sok könyvvel vagyok így egyébként.) Most viszont eljött az idő hozzá, de ez idő alatt azt a keveset is elfelejtettem, amit korábban sikerült megtudnom a történetről, így gyakorlatilag nulla információval vágtam neki. Ami végül is remek, hisz nem vonta el a figyelmemet semmilyen spoiler, és nem volt rám hatással mások véleménye. Nem tudtam mire számítsak, de azért nagyjából azt kaptam, amit vártam. Egy tipikus YA könyvet, némi egyediséggel fűszerezve, ami habár tényleg egyedinek hangzik, de valójában mégsem az.

Hogy mit értek ezalatt? Adott nekünk a Grisák világa, akik ebben a misztikus és izgalmas cári királyságban élnek. Természetfeletti erővel rendelkeznek és több csoportba vannak osztva. Mindegyik csoport egy speciális képességgel rendelkezik, és a csoporthoz való hovatartozásukat a ruhájuk színe is jelöli. Természetesen vannak kívülállók is, mint Éjúr, aki egyedi erővel rendelkezik, vagy épp Alina, aki szintén különbözik mindenki mástól. Érdekesen hangzik, de ha jobban belegondolunk ugyanolyan ők, mint a boszorkányok, csak épp a Grisa nevet kapták. Ja és azt majdnem elfelejtettem, hogy minden Grisa csodaszép, mert hát gyönyörű főszereplők nélkül nem is YA regény a YA regény. (Remélem éreztétek az iróniát.) Nem azt mondom, hogy nem tetszett ez a természetfeletti világ, mert végül is tetszett, csak az nem, hogy többnek akart tűnni, mint ami. Szimpla boszorkányokról volt itt szó kérem szépen.

Ami viszont teljesen magával ragadott az maga az orosz folklór és hangulat megelevenítése. A történet egy olyan kitalált cári királyságban játszódik, ahol cár uralkodik, és ahol a Grisák a hadsereg egy speciális alakulatát képezik. Tetszettek az orosz nevek, az orosz királyság dekadenciájának megelevenedése, a hangulat és a miliő, amit az írónő az orosz kultúra köré épített ki. Mindig is vonzott Oroszország és a szépséges nagyvárosai, és életem egyik fő célja, hogy egyszer eljussak Moszkvába és/vagy Szentpétervárra. (Valamikor csak össze fog jönni, ezzel biztatom magam.)


A Grisák vezetője Éjúr, aki a cári hatalom megdöntésére törekszik, és aki a Grisák felemelkedéséért harcol, amit persze a saját hatalmának kiterjesztésére is használ, ehhez sikeresen manipulálva mindenkit maga körül. Főleg Alina-t, ami nem volt számára nehéz feladat, mert Alina az egyik legnaivabb főhős, akivel valaha könyvekben találkoztam. Egy helyes férfi, akitől egyébként mindenki fél és akitől mindenki óva inti, szól hozzá két szép szót, ő pedig szinte rögtön a karjaiba olvad. Azt hittem kénytelen leszek elviselni egy szerelmi háromszöget, de szerencsére a végére ez feloldódott, és nem ebbe az irányba ment el az írónő, és nagyon remélem, hogy ez így is marad. Főleg eztán lenne fura, ha Alina még valaha hinne Éjúr szavainak. (Bár amilyen naiv néha, még azt is kinézem belőle.)

Szóval igen, Alina nem lett a kedvencem, egyszerűen olyan naiv és végtelenül butácska volt végig a történet folyamán, hogy csak fogtam a fejem és nem hittem el, hogy valaki ennyire életképtelen lehet. Erőteljesen hasonlított Bellára az Alkonyatból, ha engem kérdeztek. Semmit nem volt képes egyedül megcsinálni. Vagy Mal, vagy pedig Éjúr irányította az életét, vagy az egyik, vagy a másik alakította a dolgait, ő meg csak tette, amit mondtak neki. Szinte egy önálló gondolata nem volt. Mintha a végére mutatott volna némi fejlődést, ezt nem tagadhatom le, de remélem a folytatásban azért jobban önállósodik és megerősödik lelkileg. Viszont tetszett a közte és Mal közötti gyerekkori barátság leírása és a kapcsolatuk alakulása. Mal sokkal szimpatikusabb számomra, mint Éjúr, és imádtam Alina-t és Malt együtt. Várom, hogy milyen kalandokba keverednek majd a folytatásban, és hogy mikorra tudják végre tisztázni magukban és egymás felé is, hogy mit éreznek a másik iránt.

Összességében tetszett a könyv, de inkább csak az orosz hangulat és a régi orosz dekadencia felelevenítése és egészen kellemes újraélesztése miatt. Több klisével operál sajnos a könyv, amit már ezerszer láttunk a műfajban, mégis a mesésen könnyű hangulat, az olvasmányos stílus és Alina és Mal párosa miatt, akiket imádtam, többnyire tetszett a könyv és egészen elszórakoztatott. Ha a helyén kezeljük, akkor igenis elég jó a műfajában, és ha nem várunk tőle túl sokat, akkor éppen megfelelő olvasmány lehet. Remélem viszont, hogy Alina a folytatásban kellően megerősödik, mert itt egy hihetetlen naiv és butácska fiatal lány volt, akit mindenki dróton rángatott. És ha ilyen marad, azt hosszú távon biztosan nem tudom majd elviselni. A könyv vége jóval izgalmasabb folytatást ígér, így valamikor biztos folytatni fogom.
Ui: A borító nagyon tetszik, mind a kép, mind a színvilág, mind a betűk stílusa. Nagyon egyedi és ötletes.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/leigh-bardugo-shadow-and-bone-arnyek-es-csont
Értékelés: 5/4
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...