2020. jún. 12.

Élite (Elit) 3. évad összegzés


Nagy kedvencem a spanyol tinisorozat, amit bátran ajánlok bárkinek bármikor. Az első évad úgy tökéletes, ahogy van, szerettem az elejétől a végéig. A második évadban ugyan már találtam hibákat vagy nekem nem tetsző dolgokat, de még mindig abszolút jól működött és igazából tetszett. Na, de a harmadik évad! El sem tudom mondani mekkorát csalódtam a folytatásban, mert amennyire vártam, olyan nagy csalódással fejeztem be.

Igazából kedvem se lett nagyon írni róla, de aztán azzal vettem rá magamat, hogy ha kiírom magamból a "bánatomat", akkor talán könnyebb lesz elfelejteni ezt a borzalmat, amit harmadik évad címén elénk pakoltak a készítők. Mert igen, szerintem borzalom lett a harmadik évad és mindjárt kifejtem, hogy miért gondolom ezt. Ismét megkaptuk a szokásos 8 részt az új évadra, még mindig spanyolul néztem magyar felirattal. Ez a kritika sajnos spoileres, így aki semmit nem szeretne megtudni, az inkább ne olvasson tovább.


A történet ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Kiderült a titok és most már mindenki tudja, hogy Polo ölte meg Marina-t. Carla, hogy mentse saját családját visszavonja korábbi vallomását, így Polo szabadon távozhat. Visszatér a Las Encinasba az utolsó tanévre, de azzal nem számol, hogy mindenkit magára haragítva milyen pokoli tanév vár majd rá. A tanév végi bulin aztán Polo-t megölik, így a rendőrség próbálja megtalálni a tettest, aki minden bizonnyal a korábbi barátai közül lehetett valaki. Ismét időugrásokkal láthatjuk, hogy mi történt a tanév folyamán és mi vezetett aztán Polo halálához.

A harmadik évadra megmaradt a sorozat időugrásos felépítése, aminek örültem. Minden egyes rész valakinek a kihallgatására lett felhúzva és a rész az adott karakter történetére volt kihegyezve. Bemutatta, hogy a karakternek milyen nézeteltérése volt Polo-val és hogy milyen oka lehetett arra, hogy aztán megölje a fiút. Kicsit Skins jellegű lett így a harmadik évad, de ennek speciel örültem.
A fő történetszállal alapvetően az volt a gondom, hogy semmi újat nem mutatott, hanem megkaptuk ugyanazt, amit az első évadban, csak most nem Marina halála volt a kérdés, hanem Polo-é. A másik, ami nem tetszett, hogy néhány karakternél elég mondvacsinált okot kreáltak a készítők, hogy miért utálta meg Polo-t és annyira izzadtságszagúan próbálták belemagyarázni a dolgokat, hogy csak fogtam a fejem. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy bárki ölte meg Polo-t nem direkt csinálta, hanem véletlenül, így a gyilkos kilétének kérdése engem speciel annyira nem hozott lázba, főleg a végső megoldás után nem.

Mivel a részek karakterspecifikusak, így gondoltam én is eszerint írom a kritikát, így legalább mindenkit lefedek és mindenkinek a történetéről elmondhatom, hogy mit gondoltam ebben az évadban.


CARLA

Mennyire gyűlöltem én a Carla és Samuel szerelmi szálat a második évadban, te jó Isten! Képzelhetitek mennyire örültem, hogy ebben az évadban végre nem kellett őket néznem. Nem mintha Carla jobb történetet kapott volna, mert tisztán világosság vált, hogy nem tudnak vele mit kezdeni Polo nélkül. Igazából az a szomorú, hogy Carla története lehetett volna érdekes, de az új pasit Yeray-t nem tudtam megkedvelni és a vele való kavarásnak sem láttam értelmét. Aztán mikor Carla elkezdett drogozni, akkor telt be nálam a pohár és csak fogtam a fejem, hogy ez meg mi a fene? Bőven elég lett volna, ha az apja általi elnyomásra, a családjuk nehéz helyzetére helyezik a hangsúlyt és hogy Carla hogy kerül ki az apja hatása alól. Inkább a karakterfejlődést kiemelve, a töltelék dolgokat és Yeray-t kihagyva, talán jobban sikerült volna mindez.


SAMUEL ÉS GUZMÁN

Nem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani, de hogy ezek ketten barátok lettek, az egyik legjobb dolog, ami történhetett. Fura látni, hogy korábban mennyire gyűlölték egymást, de hogy kaptak egy közös "ellenséget", az mindenkit összehoz, nem igaz? Samuel és Guzmán voltak azok, akik végig próbálták megtörni Polo-t és különféle módszerekkel rávenni a vallomásra, amit teljesen meg tudtam érteni, de mégis rossz volt nézni, ahogy Polo-t szinte az egész évben terrorizálták és zaklatták, mint valami pitiáner zaklatók. Persze gondoltam, hogy nem ők lesznek aztán felelősek a haláláért, mert az túl egyértelmű lett volna.


CAYETANA ÉS VALERIO

Caye az egyik karakter, akit nem kedvelek és totálisan feleslegesnek érzem a sorozatba, habár értem miért kellett behozni. Valerio nagy kedvenc és vártam mi lesz vele és Lu-val a folytatásban, de sajnos egyáltalán nem azt kaptam, amit szerettem volna. Imádtam az első évadban a "hármasomat", ők jól működtek együtt. De mégis ki a fenének jutott az eszébe, hogy kellene ide még egy trió és főleg a Polo, Caye és Valerio hármassal? Nem értem, hogy miért kellett ez ide és nem értem mi szükség volt minderre. Olyan volt az egész, mintha ezzel a három karakterrel nem tudtak volna mit kezdeni és ezért összerakták őket a jó sok szexjelenet reményében minden logikát nélkülözve. Persze imádtam nézni a sorozat két legjobb pasiját együtt, ne értsetek félre, hisz ezzel a legvadabb elképzelésem valósult meg, de a történet szempontjából logikátlan volt mindez. Valerio-nak és Lu-nak együtt kellett volna lennie a folytatásban, vagy ha csak Valerio megkomolyodását láttuk volna még az is jobb lett volna mindennél.


LUCRECIA

Nagy szívfájdalmam, hogy nem folytatták a Lu és Valerio kapcsolatot és hogy ebből nem lett semmi. És igen, engem az sem érdekel, hogy féltestvérek, mert iszonyat jók voltak együtt. Csak az kárpótolt, hogy kaptam egy teljesen korrekt Lu történetet, hisz a többiekhez hasonlóan ő is nagyot zuhant és elvesztve családja támogatását, egyedül kellett eztán helytállnia. Ebben az évadban nem kavart senkivel, helyette azt láthattuk, hogy küzd keményen a jövőjéért ismét Nadia-val versengve. Várható volt, de azért jó volt végignézni, ahogy Lu és Nadia ismét egymásnak estek, csak most nem Guzmán miatt, hanem egészséges versengésből, hogy aztán végre igazi barátokká váljanak. Teljesen mások sok mindenben, mégis mindketten okosak, szorgalmasak, és kitartóan küzdenek a céljaikért, ezért válhattak aztán legjobb barátokká. Komolyan mondom Nadia és Lu történetszála volt talán a legértelmesebb az évadban számomra, nekem talán ez tetszett a legjobban.


ANDER

Szegénnyel sajnos szintén nem tudtak mit kezdeni az írók, így előszedték a "beteg lesz valaki a csapatból" kártyát és ennek Ander esett áldozatul. Igazából ez szintén érdekes lehetett volna, hogy miként küzd meg a rákkal és hogy ehhez hogy viszonyulnak a szerettei és a környezete, de annyira távol esett a fő történetszáltól, és annyira nem illett az évad többi történetszála mellé, hogy szerintem számára valami mást kellett volna kitalálni. Persze mondhatnátok, hogy én kértem, hogy külön történetet kapjanak Omarral, mert az első évadban tetszett, hogy ők kimaradtak a drámából és csak élték a saját életüket, de én nem erre a szinte már kötelező "valaki halálos beteg" kártya kijátszására gondoltam.


REBECA

Ő a másik karakter Caye mellett, aki nélkül teljesen működne a sorozat, nem értem mi szükség van rá. Töltelék karakter, semmi több. Most se történt vele semmi értelmes és fontos a fő történetszálra kiható cselekmény, sőt nem is kellett volna hogy saját részt kapjon, ami csakis rá fókuszál. Sajnos marad a folytatásra, pedig mehetett volna nyugodtan. Ismét Samuval szenvedett egy sort, ami másodjára ugyanolyan érdektelen és unalmas lett, mint amilyen elsőre volt.


NADIA ÉS OMAR

A "Nadia verseng Lu-val és végül barátok lesznek" történetszálat imádtam és annak szintén örültem, hogy Nadia és Guzmán végre lezárták a kapcsolatukat és szimplán barátok maradtak, mert rájöttek, mennyire mások és hogy amúgy se lenne jövőjük együtt. Sosem kellett volna összekavarniuk, mindig barátokként kellett volna őket ábrázolni, sehogy máshogy. Itt kapunk egy másik új karaktert, Malikot, aki nélkül szintén meglettünk volna, felesleges, erőltetett és pont ő is meleg így Omar össze tud kavarni valakivel, mikor az állítólagos szerelme haldoklik. Igen, jól olvastátok. Miközben Ander az életéért küzd és a halállal néz szembe, addig Omarnak az a legnagyobb gondja, hogy uncsi az életük és nem dugnak folyton. Ezért jól megcsalja Andert, mert neki kell a szex és a sok buli és pont. Köszönjük Omar, így kell egy amúgy jó kis karaktert a sárba tiporni és nem értem, hogy az írók mindezt hogy gondolták. Én meg ismét csak fogtam a fejem, hogy mi a fene van.


POLO

Komolyan fájdalmas volt végignézni, ahogy Polo-t terrorizálták az egész évadban, pedig tudom, hogy valamilyen szinten megérdemelte. Mégsem tudtam nem sajnálni, hisz sosem volt ő hidegvérű gyilkos, hanem csak szimplán gyáva, aki nem akarta és nem tudta vállalni a tetteiért a következményeket. Gyötörte a bűntudat, igenis megbánta, amit tett, de mindig mikor színt akart vallani, valaki lebeszélte róla, aztán pedig a gyávasága győzött és mégis csendben maradt. Marina-hoz hasonlóan az évad folyamán nagyjából mindenkit véglegesen maga ellen fordít, aztán teljesen magára marad. Szerintem az évad legnagyobb hibája, hogy megölték Polo-t a dráma és a hatásvadászat kedvéért. Sokkal reálisabb és hihetőbb végkifejlet lett volna, ha valahogy nyilvánosan lebuktatják vagy önként ismeri be a bűntudat miatt a tettét, és megkapja az ezért járó büntetést.

Igen eseménydús évadot kaptunk, de a legtöbb történetszál és kavarás nekem nem jött be és a karakterek nagy részével nem az történt, aminek örültem volna, vagy ami szerintem reális lett volna. Mindenkit olyan irányba vittek el, hogy rossz volt nézni. Nem tetszett a végső magyarázat a "gyilkos" kilétére, sőt azt sem, hogy Polo-t megölték, szerintem nem így kellett volna mindezt lezárni.
Először úgy volt, hogy ez az utolsó évad, aztán kaptuk a hírt, hogy mégis lesz folytatás új karakterekkel. Most ott áll a dolog, hogy a régi karakterek egy része marad, és kapunk melléjük újakat. Szerintem jobb lett volna, ha ezt a társaságot elengedjük, és aztán egy új generációval folytatják, mint azt korábban a Skinsnél tették. Meglátjuk, hogy eztán az eddigi fő történetszál lezárásával merre kanyarítják tovább a sztorit. A harmadik évad nagy csalódása ellenére érdekel a folytatás, mindenképp nézni fogom. Bízok benne, hogy egy új fő történetszál és izgalmas új karakterek új lendületet adnak az Élite-nek és visszatér a régi fényéhez.
Értékelés: 10/5

Előzetes:

2020. jún. 1.

Élite (Elit) 2. évad összegzés


Tisztán emlékszem máig, hogy milyen nagy meglepetés volt számomra az Élite első évada. Nem fűztem hozzá nagy reményeket és csakis azért tettem vele egy próbát, mert mindenhol ezt ajánlották, és látnom kellett, mire ez a nagy felhajtás. Még a spanyol nyelv sem tántorított el, így felirattal néztem meg anno az első évadot. A remek kezdés után izgatottan vártam a folytatást, mert sok teóriám volt és szinte az összes szálon izgalmasan ért véget az első évad. Már akkor megnéztem a második évadot, mikor tavaly ősszel kijött, és akkor írni szerettem volna róla, de valahogy aztán a feledés homályába merült a dolog. Na de, ami késik, nem múlik, igaz?

Tehát nagy elvárásokkal kezdtem neki a második évadnak. Ismét 8 részt kaptunk, egy rész körülbelül 1 órás, és ismét felirattal néztem meg eredeti spanyol nyelven. Ha jól tudom a Netflix azóta készített hozzá magyar feliratot, így akit a spanyol nyelv és a felirat tántorított el eddig a sorozattól, annak se kell ezek után félnie és bátran belekezdhet. (De a magyar szinkron minőségéért nem vállalok felelősséget!) Rögtön azzal kezdeném, hogy habár a második évaddal nem voltam annyira elégedett, mint az elsővel, de azért összességében tetszett. Mindjárt kifejtem részletesebben, hogy mi az, ami tetszett benne és mi az, ami nem.


Történetünk ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Marina halála felkavarta a korábban sem épp nyugodt indulatokat. A nyár után elkezdődik a következő félév az iskolában és ez a félév senki számára sem lesz egy sétagalopp. A rendőrség ugyebár tévesen Nano-t tartóztatta le a gyilkosságért, miközben az igazi bűnös még mindig szabadlábon van. Aztán Samuel váratlanul eltűnik, és félvén, hogy valami komoly baja esett mindenki elkezdi őt keresni a rendőrséggel együtt. Ismét két idősíkon ugrálunk, és miközben a jelenben Samu-t keresik, a rendőrség a többiek kikérdezésével próbál a fiú nyomára bukkanni. Közben folyamatos visszaemlékezésekben láthatjuk mi történt a félév folyamán és mi vezetett Samu eltűnéséhez.

Az új történet tehát ismét izgalmas és fordulatosan felépített, nem lehet unatkozni rajta egy percig sem. Samu eltűnése egy újabb rejtélyt vet fel, amit a rendőrséggel együtt próbálunk megfejteni a 8 rész folyamán, csakúgy, mint az első évadban Marina halálakor. Részről részre látjuk, kinek hogy alakult az élete, hogyan változtak a karakterek közti kapcsolatokat, és mi vezetett a végkifejlethez. Kicsit féltem, hogy megint eljátsszák nekünk, hogy meghalt egy karakter, de mivel Samu csak eltűnt, és nem a hulláját találták meg, így sejteni lehetett, hogy nem halt meg, hanem valami más történt vele. A fő történetszál tehát kicsit másabb lett, mint korábban, és ennek kifejezetten örültem, mert nem akartam még egyszer ugyanazt végignézni. Ezzel tehát nem volt gondom.


Igen sok karakterünk van és mindenkivel izgalmas dolgok történtek. Voltak elképzeléseim, hogy mit szerettem volna látni, hogy mi történjen velük. Ez valakinél bejött, valakinél nem. Nagyon érdekelt, hogy mi lesz Polo-val és valami ilyesmire számítottam vele kapcsolatban. Gondoltam, hogy az évadban a lelkiismeret furdalásával próbál megküzdeni, hisz azért nem hidegvérű gyilkos ő, hanem csak véletlen baleset volt, ami történt. Nekem tetszett a fiú történetszála, bár azt hittem, hogy Carla lesz az, aki végig vissza fogja fogni őt, erre az ő kapcsolatuknak befellegzett, és mindketten mással kezdtek el kavarni. Szerintem iszonyatosan jó páros voltak, sőt Cristiannal imádtam a triójukat és szívesen láttam volna őket hárman együtt, de jobban belegondolva, ez nem alakulhatott volna másképp.

A kedvenc trióm tehát szétesett és Cristian igen hamar távozott, amit így utólag annyira nem bánok, mert Cristian magában inkább irritáló volt számomra, mint érdekes. A másik kedvenc trióm egy baráti trió volt, Guzman, Polo és Ander barátsága. Sajnos ez se húzta sokáig, mert a barátságuk szépen szétesett az évad folyamán Polo titka miatt, ami szintén csakis így alakulhatott, de azért rossz volt nézni. Főleg aztán hogy Polo bevallotta Andernek, hogy mit tett, és végül Ander szintén titkolózni kezdett Guzman előtt. Nem csoda, hogy Guzman kiakadt a végén mindkettejükre, főképp Anderre, aki tudott az igazságról, de neki nem mondta el.


A többi karakter kapcsolatai szintén gyökeresen megváltoztak és a korábbi szerelmesek és barátok fokozatosan távolodtak el egymástól, hogy aztán új kapcsolatokat találjanak maguknak. Tudom, hogy én is azt akartam, hogy Guzman és Lucrecia maradjanak együtt, de azt a szenvedést és kavarást, amit a második évadban együtt műveltek, rossz volt nézni. Tudom, hogy nem éppen ideális kapcsolat, ami Lucrecia és Valerio között volt, de ők sokkal jobban működtek együtt és nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de nekik sokkal jobban szurkoltam, mint Guzmannak és Lucrecia-nak. Kaptunk három új karaktert, akik közül szerintem Valerio az egyetlen értékelhető és érdekes, habár látom a másik kettő "fontosságát", és hogy miért kellettek ők ide.

A pozitív és nekem tetsző dolgok után sajnos kell néhány szót ejtenem a negatívumokról, mert itt akadtak bőven. Néhány karakter viselkedése és történeti szála olyan fordulatot vett, amivel nem tudtam kibékülni és amit máig nem tudok hova tenni. Egyrészt nem értem kinek jutott az eszébe, hogy Samuel és Carla jók lesznek szerelmes párként, mert akárki találta ezt ki, szerintem valamit nagyon benézett. Ha csak annyi lett volna, hogy mindketten kihasználják a másikat és próbálják elterelni a másik figyelmét a valós szándékaikról, akkor nem lett volna bajom velük. De miután tényleg egymásba szerettek random és váratlan módon, én csak pislogtam értetlenül, hogy ez most minek kellett.

Guzman és Nadia szintén kavartak egy sort, aminek szerintem nem szabadott volna megtörténnie. Ők barátokként működnek jól és a szerelmi kavarás csak betett mind a két karakternek. Főleg azután nem láttam az egésznek értelmét, hogy végül nem jöttek össze valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, amiről lehet csak én maradtam le. Ander és Omar kapcsolata szintén megjárt egy-két hullámvölgyet. Amikor Omar végre rászánja magát, hogy felvállalja a kapcsolatukat az apja előtt, akkor Ander kezd el magába fordulni a Polo-s titkok miatt, és aztán erre majdnem rámegy a kapcsolatuk. Kicsit erőltetettnek éreztem mindezt és jobban örültem volna, ha ők továbbra is kimaradnak a többiek kavarásaiból és élik a saját életüket.


Valerio mellett kaptunk két másik új karaktert Rebeca és Cayetana személyében. Tényleg megértem miért kellettek ők ide, de egyik lányt se tudtam megkedvelni, valahogy mindkettő olyan erőltetett és felesleges karakternek tűnik számomra. Csak azért kellenek ide, hogy Samu-nak és Polo-nak legyen kivel beszélgetnie és valaki legalább szóljon hozzájuk. Ráadásul mind Rebe és mind Caye saját történetszála olyan, mintha egy latin szappanoperából vették volna kölcsön, így ez sem segített a helyzeten, hogy megkedveljem őket. Jó persze mondhatnátok, hogy mivel az Élite spanyol sorozat, így nem állnak tőle távol a szappanoperás jellemvonások és kavarások, de eddig valahogy ezek nem zavartak, csak most.

Míg az első évad nálam máig tíz pontos és szinte hibát sem találtam benne, addig sajnos a második évadról nem tudom ugyanezt elmondani. Összességében tetszett, hisz a pozitívumok elnyomták azt a néhány negatívumot, amit kiemeltem, de már nem mondanám olyan tökéletesnek a folytatást. Azóta megérkezett a sorozat harmadik évada, amit szintén megnéztem már, de hogy arról írni tudjak, össze kell szednem minden erőmet. Ugyanis a harmadik évad alulmúlta minden várakozásomat és sajnos csakis keserű szájízt hagyott maga után.
Értékelés: 10/7

Előzetes:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...