2020. máj. 16.

Dark (Sötétség) 1.-2. évad összegzés


A történet:
A történetünk egy német kisvárosban, Windenben játszódik. Főhősünk, Jonas édesapja öngyilkos lett 2019 nyarán, ezzel indulnak az események. Ugyanezen idő alatt gyerekek tűnnek el a városban, a rendőrség pedig mindenáron próbálja őket megtalálni. A nyomozás során kiderül, hogy sokkal nagyobb horderejű dolgok állnak a háttérben, mint amire bárki számított volna. Négy család (Nielsen, Kahnwald, Tiedemann és Doppler) életét követhetjük nyomon a múltban, jelenben és a jövőben, ahogy a családtagok sorsa visszavonhatatlanul összefonódik.

Tudjátok milyen érzés, mikor elkezdtek egy sorozatot és rögtön az első rész magával ragad és beszippant, de annyira, hogy aztán nincs megállás és ledaráljátok a részeket olyan hamar, ahogy az csak lehetséges? Nálam sokszor volt ilyen és ezek lettek aztán az örök kedvenc sorozataim. Sőt, a mai online streaming oldalaknak köszönhetően már egy hetet sem kell várni a következő részre, hanem egyben meg lehet nézni a részeket és az évadokat egymás után.
Igazából régóta kerülgettem én a Darkot, mert sok jót hallottam róla, csak valamiért mindig visszatartott a tény, hogy német sorozatról van szó. Azzal nincs gond, ha angolul kell néznem valamit, de a többi nyelvnél inkább a magyar szinkront preferálom. De az utóbbi időben egyre több más nyelvű sorozatot néztem, spanyolt vagy épp norvégot, így gondoltam adok egy esélyt a rég elfeledett német tudásom felfrissítésére. Ha tudtam volna, hogy eddig miről maradtam le, akkor sokkal hamarabb elkezdtem volna a Darkot. Ez egy abszolút spoileres kritika lesz, mert nem lehet máshogy írni róla, így aki semmit nem szeretne megtudni, az inkább ne olvasson tovább.

Eddig két évad készült a sorozatból, az első évad tíz, a második nyolc részes. Német nyelven, felirattal nézhető meg a Netflixen, és én most egyben fogok írni a két évadról. A sorozat hangulata az, ami rögtön megvett magának, és ami odaszögezett a székembe és amitől nem tudtam aztán abbahagyni. Rejtélyes, kissé melankolikus, néha vontatott, de azért végig fenn tartja az érdeklődést és tele van apró előreutalásokkal és visszautalásokkal, amelyek aztán összefűzik a három idősíkot. Tengernyi remek karaktert kaptunk és szerintem mindenki megtalálhatja magának a kedvencet, hisz szinte mindannyian kidolgozott és komplex karakterek a maguk nemében. A történet nem mindig gyors és pörgős, de ilyenkor a karakterek privát történetszála vagy lelki fejlődésének ábrázolása kerül a középpontba, amit ugyanolyan élvezetes nézni.


Az első évad középpontjában kezdetben a gyerekek rejtélyes eltűnése áll, de mielőtt bárki azt hinné, hogy ez lesz a lényeg, rögtön a második rész végén megkapjuk miről fog szólni valójában a sorozat. Nem sok időutazásos filmet vagy sorozat néztem eddig, de mindig érdekesnek tartottam a témát, mert jókat lehet rajta filozofálgatni. A Dark az időutazás témát helyezi a középpontba kezdetben három idősíkon, 1953-ban, 1986-ban és 2019-ben játszódnak az események. Aztán a második évadban tovább folytatódik a történet, de itt már a közelgő apokalipszis lesz az új fenyegetés és kapunk még két újabb idősíkot, 1920-at és 2051-et. Winden városában egy olyan időhúrok jött létre, amelyet kihasználva bárki 33 évet előre vagy visszautazhat az időben. Mármint a "bárkit" úgy értem, hogy aki tud a dologról.

A sorozat hangulata, a remek karakterek, a remek zenék mellett nekem különösen tetszett, hogy olyan remek színészeket találtak a szerepekre, akikről tényleg elhittem, hogy ugyanaz az ember, csak az élete egy másik időszakában. A legjobban szerintem például Helgénél, Katharinánál és Ulrichnál találták el a színészeket, mert a fiatalabb és az idősebb énjük tényleg teljesen hasonlít egymásra. Számomra hatalmas plusz pont, hogy erre ilyen kiemelt hangsúlyt fektettek a készítők, mert ettől igazán reálissá vált mindez.

A történet nagyon izgalmas és fordulatos némi lassabb részekkel vegyítve. Folyamatosan kapjuk a rejtélyeket, de aztán érkezik a magyarázat is, és szinte minden apróságnak jelentősége lehet. Nagyon figyelni kell, hogy ne maradjunk le és hogy később megértsük a magyarázatokat. Rengeteg karakterünk van és mindegyiknek van legalább egy fiatalabb és egy idősebb énje, vagy némelyiknek három különböző korú énje is van, és oda-vissza ugrálunk az idősíkok között. Így nagyon figyelni kell, főleg az elején, amikor még nem tudjuk annyira, hogy ki kicsoda, hogy ne maradjunk le, és ne zavarodjunk össze. Aztán bele lehet jönni és utána normálisan lehet követni a sztorit. Nagy segítség, hogy a készítők igyekeztek a karaktereknek valami speciális jellemvonást adni a könnyebb követhetőség érdekében, pl. Helge sérült arca, Claudia heterokrómiás szeme, Jonas sérülései stb. 


Külön örültem annak, hogy minden egyes apróságra ügyeltek a készítők és hogy fokozatosan kaptuk meg a magyarázatokat. Ahogy a három majd később az öt idősík megjelenik és a karakterek elkezdik az időben való utazgatást, úgy fonódik össze a négy család tagjainak az élete és kiderül, mindenki hatott mindenkire az idők során és mindenkinek köze van mindenkihez. Csak hogy néhány példát említsek. A Nielsen család legfiatalabb gyermeke, Mikkel az egyik, aki eltűnik a történet kezdetén 2019-ben. Aztán megtudjuk róla, hogy nem eltűnt, hanem véletlen visszautazott az időben 1986-ba. Onnan nem tudott visszatérni, így felnőve, belőle lett Jonas apja.
Vagy vegyük például Ulrich Nielsent. Ő a fiát, Mikkelt akarja megtalálni, de sajnos nem abban az időben köt ki, ahol a fiú, hanem korábban 1953-ban. Aztán ott úgy akarja megakadályozni a későbbi 2019-es gyerekeltűnéseket és gyilkosságokat, hogy megöli az akkor még gyerek, későbbi feltételezett gyilkost, Helgét. Ulrich lesz az, aki majdnem agyon veri a kisfiú Helgét, és így megkapjuk a magyarázatot, hogy ki torzította el Helge arcát.

De nem csak a folyamatosan visszautalások és előreutalások vannak iszonyat remek módon megoldva, hanem az is, ahogy a különböző idősíkokon összekapcsolódik bizonyos karakterek sorsa és életének alakulása. Nekem nagy kedvencem Mikkel szomorú története és az ezzel kapcsolatos fordulatok, de Jonast, mint kiemelt főszereplőt szintén nagyon szerettem. Jonas az egyik, aki nagy karakterfejlődésen megy keresztül és az egyik, akinek három énjét látjuk a sorozatban három különböző korban. Mindegyik más, mindegyiknek mások a fő céljai, és kissé fura nézni, ahogy Jonas gyakran "önmaga" ellen küzd vagy hogy épp "önmaga" az, akiben nagyot kell csalódnia. Tetszett, ahogy Ulrich és Egon élete folyamatosan összefonódott és ironikus volt nézni, ahogy mindig megtalálták egymást valahogy. Ők ennek nem nagyon örültek, főleg Ulrich, de hát ilyen az élet. De például a második évadban Egon és a lánya, Claudia sztorija is ütött, főleg a csavar a végén, és nem hittem, hogy Egon ilyen véget fog érni.


Persze felvetődnek a tipikus időutazásos kérdések, amiken aztán mindenki elgondolkodhat a maga módján. Meg tudjuk-e változtatni a múltat, és ha igen, akkor megtehetjük-e, bele avatkozhatunk-e a dolgok alakulásába? Ha megváltoztatunk valamit, akkor annak milyen hatása lehet az életünkre és mások életére? Vagy ennek az ellenkezője. Épp akkor teszünk jót, ha semmit sem változtatunk és mindent hagyunk úgy, ahogy megtörtént korábban? Ezek a kérdések végigvonulnak a sorozaton, és elgondolkodtatnak a karakterek döntései folytán.

Az első két évad engem teljesen megvett magának, de annyira, hogy kétszer megnéztem egymás után, hogy másodjára még jobban figyelhessek minden apró részletre és történésre. Persze nem mindenre kaptuk meg eddig a magyarázatot és maradtak nyitott kérdések, amikre remélem a harmadik, egyben utolsó évadban érkezik a válasz. Remélem az Alexander történetszál nem csak ennyi lesz, mert akkor ez elég gyengére sikeredett, hisz azt hittem, neki valami sokkal érdekesebb titkolnivalója van. Remélem kiderül mi lett Wöller egyik szemével, mert tuti annak is valami fontos jelentősége van és biztosan ő sem az, akinek eddig hisszük. Jobban örülnék annak, ha kiderülne, hogy Adam nem Jonas idős énje, hanem valaki más, aki ezzel akarta megtéveszteni a fiút, de van egy olyan érzésem, hogy ez sajnos nem így lesz.

Két karakter van, akiket sehogy sem sikerült semennyire sem megkedvelnem, és az a gáz, hogy mindketten Jonashoz kapcsolódnak, akit viszont nagyon kedvelek. Martha engem végig irritált és nem értem miért kellett erőltetni ezt a szerelmi szálat Jonassal. Hannah megy egy önző és bicskanyitogató liba, akit semmi és senki nem érdekel önmagán kívül, még a fia, Jonas sem. Remélem nem fog szerepelni a folytatásban, de biztos nem szabadultunk meg tőle, és most hogy "elszabadult" az egyik időgéppel, biztosan kavar egyet a dolgokon, de nem a jó értelemben. Van tehát min morfondírozni és mi miatt izgulni és remélem mihamarabb érkezik az utolsó harmadik évad, elvileg idén nyáron. Remélem nem kell már rá sokat várni.
Értékelés: 10/9

Előzetes:

2020. máj. 11.

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ (Ambrózy báró esetei 5.)

Fülszöveg:
1901. ​márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.
Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.
A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.

Ismét egy olyan könyvsorozat, amit még nem fejeztem be és aminek le szerettem volna tudni az utolsó részét. Bár ha pontosabb akarok lenni, akkor sokáig abban a tudatban éltem, hogy ez a sorozat már befejeződött, így képzelhetitek mekkora meglepetésként ért, mikor rájöttem, hogy készült még egy folytatás hozzá. Az Ambrózy báró esetei könyvsorozat 5. részének tekinthető, de hogy tényleg a sorozat folytatásaként vagy valamiféle kiegészítő kötetként gondolunk rá, azt mindenki döntse el maga. Én személy szerint csak egy kiegészítő kötetként könyveltem el magamban.

A korábbi negyedik rész végén kaptunk egy megfelelő lezárást a történethez, így ötletem sem volt, mivel lehetne még mindezt folytatni. Persze bármit lehet bármikor folytatni, ha nagyon akarjuk, csak ugyebár az esetek 99%-ban ezt inkább nem kellene megtenni, mert az erőltetett folytatásnak mindig nyűglődés a vége. Aztán mikor megláttam a borítót és elolvastam a fülszöveget és rájöttem, hogy Márika kezd nyomozásba, akkor tudtam, hogy nekem ezt nem szabad kihagynom.

Mindig bírtam Márikát, mert ő az a tipikus karakter, akit nem lehet nem szeretni a maga szeleburdiságával, szabadszájúságával és mérhetetlen hűségével a baráti felé. Korábban mellékszereplőként tökéletesen megállta a helyét, mert éppen annak volt kitalálva. Az egyik fő humorforrás, aki inkább csak segítette a többieket, de ő sosem volt ezelőtt a középpontban. Éppen ezért féltem egy kicsit, hogy miként fog működni a karakter immár kvázi főszereplőként a saját könyvében. De nem kellett volna aggódnom, mert szerencsére kaptunk egy remek és a korábbiakhoz méltó történetet és csavaros nyomozást, ahol Márika remekelt a maga módján.

Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de cseppet sem hiányoltam a bárót és Milit. Persze őket se kellett nélkülöznünk, de a könyv tetemes részében nem ők tündököltek a rivaldafényben, hanem Márika. A fő történetszál mellett kaptunk egy másikat olyan kiegészítésnek. Mikor Mili gyilkosság vádjával börtönbe kerül, akkor ő is megold egy kisebb bűnügyet, és ez amolyan mellékszálként futott Márika nyomozása mellett, aminek fő célja, hogy tisztázhassa Milit a gyilkosság vádja alól. Ha őszinte akarok lenni, akkor én meglettem volna a "Mili a börtönben" történetszál nélkül, mert nem sokat adott hozzá a fő eseményekhez, de mivel korábban is mindig két szálon futottak az események, gondolom most szintén emiatt lett ez kitalálva.

A többi karakter hozta a formáját, amit megszokhattunk tőlük, és nagyjából mindenki felbukkant újra a maga módján. Vilit még mindig nagyon kedvelem, azt mondjuk nem bántam volna, ha ő több rivaldafényhez jut, de hát nem kaphat meg mindent az ember, amit szeretne, nem igaz? A könyvsorozat korábbi stílusa, hangulata és nyelvezete megmaradt, és még mindig nagyon tetszik ez a régi korabeli nyelvezet és kifejezések, amit a karakterek használnak, még akkor is, ha tetemes részüket nem értettem. De épp ezért annyira egyedi ez a könyvsorozat, mert maga az írói stílus és nyelvezet önmagában elég ahhoz, hogy olvastassa magát. Na és a humor, mert abból is kaptunk sokat, főleg Márika jóvoltából.

Habár nem konkrétan a korábbi részek folytatása, hanem én inkább valamiféle kiegészítő könyvként tekintek erre a részre, nekem mégis ugyanúgy bejött, mint a korábbiak. Márika roppant jól működött főszereplőként annak ellenére, hogy korábban csak egy mellékszereplőként láthattuk, és elvitte a hátán a történetet. Majdnem olyan ötletességgel, kitartással és vehemenciával ugrott bele a nyomozásba és a rejtélyek felderítésébe, mint anno Mili és kaptunk tőle egy izgalmas, humoros és az érdeklődést végig fenntartó történetet. Nem tudom, hogy ez tényleg az utolsó része-e a könyvsorozatban vagy sem, de nem bánnám ha kapnánk még folytatást és ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

További információk a könyvről:
https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-szerusz-vilag
Értékelés: 5/5

2020. máj. 4.

La Casa de Papel ( A nagy pénzrablás) 2. évad összegzés


A történet:
A pénzverde sikeres kirablása után a nagy csapat szétszéledt és párosával élik tovább életüket a lopott pénzükkel szerte a világban egymástól távol. Tokyo azonban három év után már nem bírja tovább az unalmas és hétköznapi életet, így Rio-t hátrahagyva kikapcsolódni indul be az emberek közé. Rio pedig Tokyo nélkül nem bírja sokáig, és ahogy telefonon megpróbálja őt elérni, ez okozza a vesztüket. A nyomozók nem adták fel, hisz hasztalan rájuk vadásznak, így a telefonhívást befogva Rio és Tokyo nyomára bukkannak, hogy aztán kezdetét vegye a hajsza. Rio-t elfogják, Tokyo elmenekül. Hogy Rio-t megmentsék a Professzor újra összehívja a csapatot és hogy máshogy menthetnék meg a fiút, mint csakis azzal, amihez értenek. Újra rabolni fognak.

Hogy igen későn fedezek fel magamnak egy sorozatot, annak legnagyobb előnye, hogy nem kell évadonként várnom a folytatást tűkön ülve, hanem egyszerre több évadot le tudok darálni egymás után. Ugyanígy jártam A nagy pénzrablással és az első évadot meg a második évad első felét egyben toltam le, és csak pár napot kellett várnom a második évad második felére. Szerencsére, mert nem bírtam volna sokáig és nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. A második évad tehát a fent ismertetett módon indul és ismét két részletben kaptuk meg a Netflixtől. A harmadik és a negyedik rész 8-8 epizódból áll, még mindig csak felirattal elérhető spanyol nyelven.

Nem tudom miért hittem azt, de én úgy vártam, hogy a második évad, vagyis a harmadik és a negyedik rész ismét egy lezárt kerek történet lesz, mint korábban. Képzelhetitek mekkorát néztem mikor a második rész végén nem ért véget sikeresen a rablás, hanem gyakorlatilag egy függővéggel zárult, vagyis a folytatás még mindig ugyanezt a rablást fogja tovább vinni.  Személy szerint jobban örültem volna, hogy ismét egy két részre bontott kerek történetet kapunk, mert ezt már csak izzadságszagúan lehet majd eztán tovább nyújtani.


Persze, értem én, hogy ha sikeres egy sorozat, akkor a készítők mindig kapva-kapnak a folytatás lehetőségén, de szerintem itt senki se bánta volna, hogy ha marad az első évad és kész. (Én legalábbis biztosan nem.) Ha nagyon kötekedni szeretnék, akkor azt kell mondjam néha kevésbé, néha eléggé izzadságszagúnak tűnt a második évad és összességében nem sikerült olyan jóra és pörgősre, mint az első. Nem azt mondom, hogy nem volt nézhető, mert azért még mindig voltak benne csavarok és fordulatok. Újra kaptunk egy előre kidolgozott rablási folyamatot, mellyel hőseink a kormányra és a rendőrségre akartak nyomást gyakorolni, hogy visszakapják Rio-t. Volt izgalom, feszültség, humor, ebben nem találtam hibát, de míg az első évad kompletten tökéletes, addig a másodikban több minden szúrta a szemem, amik mellett nem tudok elmenni szó nélkül.

A második évad első pár része iszonyatosan lassan indul be, többször félre fut a cselekmény és ismét ugyanazokat a köröket kell futnunk, amit egyszer már láttunk. Ezzel persze nem lenne baj, ha kaptunk volna valami pluszt és egyedit mellé, vagy ha a karakterek egy része nem ment volna az agyamra a hülyeségeivel. Maradtak a régi karaktereink, mármint azok akik túlélték a pénzverdei rablást, és kaptunk hozzájuk néhány újat. Az új karakterek teljesen súlytalanok, szinte egyikről se tudunk meg semmit, nem kerülnek közel hozzánk, nem válnak szerethetővé. Csak vannak, mert kellenek a terv szempontjából, de az írók arra nem fektettek hangsúlyt, hogy némi mélységgel megtöltsék őket. Palermo az egyetlen értékelhető, de csak azért mert a Berlin halála miatt keletkezett űrt igyekeztek vele betölteni, és személyében kaptunk egy roppant hasonló karaktert, mint amilyen Berlin volt.


Sajnos a korábban kedvelt párosokat itt szívesen megütögettem volna egy péklapáttal, mert mind a három az agyamra ment a hülyeségeivel. Tokyo és Rio kapcsolatát gyakorlatilag mondvacsinált okok miatt barmolták szét. Tokyo Rio megmentése miatt szedte össze a csapatot, csakis érte csinált mindent, erre mit tesz a fiú, mikor kiszabadul? Fogja magát és random szakít Tokyo-val, mert csak. Ennyi. Nincs magyarázat és én meg csak pislogtam értetlenül. Ezek után nem csoda, hogy Tokyo önpusztításba kezd értetlenségében, teljesen át tudtam érezni. Mondjuk egy rablás közepén éppen erre nem volt senkinek szüksége, de ezt inkább ne ragozzuk tovább.

Aztán Monica, aki már Stockholm néven fut és Denver kapcsolata se alakult sokkal jobban. Nem mintha az első rablás során, nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy Denver tud kemény, erőszakos és agresszív lenni, ha olyan a helyzet, de Monica-nak ez valamiért csak most esik le, és rájön, hogy ő nem ezt a Denvert szerette meg. Bedurcizik, Denver pedig értetlenül pislog, hogy most akkor mi van és mi a baja a nőnek. Mi nézők ugyanígy értetlenül fogadtuk Monica hisztijét, mert lássuk be a nagy része az volt. Nem értettem miért kellett megsértődni azon is, hogy Denver nem szerette volna, ha velük tart a rablás során, hiszen ott volt a kisfiúk, akire szintén gondolni kellett volna. Ezek ketten műbalhék során estek egymásnak, és az már csak a hab a tortán, hogy a két páros szétmenését a négyes "összekavarása" követte, amit szintén nem tudtam hova tenni. Teljesen irreális volt számomra és kissé szappanoperás jellegű, mert szerintem egy rablás közepén épp nem összekavarni kellett volna mindenkinek mindenkivel.

Aztán a Professzorról és Raquelről, aki már Lisbon néven fut, se feledkezzünk meg. Az első évadban tök érdekesek voltak, én imádtam őket ezzel a macska-egér játékkal. Most pedig lesüllyedtek az unalmas nyugdíjas páros szintjére és ha úgy vesszük Raquel totálisan felesleges karakterré vált, aki semmit nem adott hozzá a történet fő alakulásához. Mindig ott állt a Professzor mellette, vele irányította kintről a rablást, de ha nem lett volna, akkor is minden úgy alakult volna, ahogy eddig. Csak mondjuk a végén nem kellett volna abba külön energiát ölni, hogy megmentsék. Igaza volt Sergio-nak mikor kissé kíméletlenül Raquel képébe vágta, hogy ő a gyenge láncszem és ezt én se tudtam volna szebben mondani.


Az új rendőrség, és az új felügyelőnő se hagyott bennem mély nyomokat, de azt mondjuk üdítő volt látni, hogy a Professzornak most olyan rendőrökkel kellett megküzdenie, akiket nem ismert és akiket nem környékezett meg inkognitóban. Megmaradt nekünk Arturo, amit szintén nem tudok hova tenni. Az első évadban jó kis karakter volt a maga módján, de ide már nem illett és nem kellett volna visszahozni. Annyira erőltetett volt, hogy visszahozták, hogy rossz volt nézni, én itt nyugodtan meglettem volna nélküle.

Jól esett ezt a sok-sok idegesítő és irritáló dolgot kiírnom magamból, mert sajnos a második évadban sok-sok minden nem tetszett, ahogy azt olvashattátok. De nehogy azt higgyétek, hogy csakis rossz dolgokat tudok mondani, mert igenis tetszett a folytatás és voltak benne értékelhető dolgok is. Tetszett az újabb rablás ötlete és az, hogy ezt nem a Professzor főzte ki, hanem Berlin és Palermo egy korábbi tervét szedte elő és ezt próbálták megvalósítani. Ismét több idősíkon futott az esemény. Míg a jelenben zajlott a rablás, addig a múltban azt láthattuk, ahogy Berlin és Palermo felvázolja a spanyol jegybank kirablásának tervét. Tokyo pedig tovább narrált nekünk.

A múlt idézés okán újra kapunk tetemes mennyiségű Berlint, aminek nagyon örültem, mert az első évad legnagyobb hibája volt a szememben, hogy megölték őt. Viszont a karakter közönség kedvenccé vált, így az írók a visszaemlékezések révén visszahozták, és ennek minden percét öröm volt látni. Többet megtudhattunk most Berlin hátteréről és karakteréről, mint korábban, amikor élt, és sokkal mélyebb testvéri kapcsolatukat mutatták meg Sergio-val, mint korábban bármikor. Berlin és Palermo furcsa kapcsolata csak hab a tortán, ezt szintén örömmel konstatáltam.


Mivel a spanyol jegybank aranytartalékainak kifosztása nem a Professzor terve volt, hanem Berlinéké, így ebből automatikusan adódik a tény, hogy ez a terv korántsem tökéletes. Sok-sok hiba csúszik a tervbe és olyan váratlan tényezők akadályozzák a rablást, amire a csapat még ha akart volna, se tudott volna felkészülni. Nekem ez is bejött, mert számomra hiteltelen lett volna, ha ismét egy zökkenőmentes tervet kapunk és minden úgy alakul, ahogy azt a "hőseink" elképzelték. Most sem ússzuk meg veszteségek nélkül, ismét egy igen fontos karakter halálával gyarapodunk, amit szintén csak dicsérni tudok. Persze sajnáltam, hogy meghalt a karakter, de ha nincsenek nagy veszteségek, akkor továbbra is hiteltelenné válna a sztori, ez pedig nagyban segít a realitás érzéken.

A második évad első fele lassabb volt és inkább az építkezésről szólt, na meg a szerelmi drámákról, ahogy arra utaltam korábban. De a második felében aztán felpörögnek az események és vesz egy nagy fordulatot a sztori. Palermo kavarása lévén a biztonsági személyzet feje, Gandía kiszabadul és partizán akcióba kezd az épületen belül olyan Die Hard stílusban. Gandía John MacClane-t megszégyenítve megpróbálja a rablóinkat egyesével leszedni és ehhez nem fél bármilyen eszközt felhasználni. Csak itt fordított a felállás, mert míg a Die Hardban McClane-nek szurkoltunk, itt inkább kedvenceinkért aggódunk és azt várjuk, hogy mikor hatástalanítják a partizán Gandíát. Éreztem én az elején, hogy Gandía-nak nagyobb szerepet szánnak, valahogy a karakter többért kiáltott és igen nagy szerepet kapott a végére. Mondhatni nagyobb gondot okozott hőseinknek, mint a  kint tehetetlenül veszteglő rendőrség.

Az első évadot anno majdnem tökéletesre értékeltem, de sajnos a folytatás sokkal megosztóbb lett számomra. Belegondolva sokkal több negatívum jut az eszembe, mint a pozitívumok, így elég nehéz helyzetben vagyok, hogy most milyen értékelést kellene adnom. A negyedik rész jobban tetszett egyértelműen, mint a harmadik, de túl sok volt az idegesítő történetszál, a felesleges kavarás, az irritáló szerelmi drámák, és ezen Berlin visszahozása sem javított. Kicsit erőltetettnek érzem a második évadot és talán az se lett volna gond, ha nem kapunk folytatást. Mindenesetre mivel nem zárult le a történet, érkezik a további folytatás és nagyon bízom benne, hogy ott jobban odateszik magukat az írók.
Értékelés: 10/6

Előzetes:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...