Samantha Shannon: A lázadás dala (Csontszüret 3.)

Fülszöveg:

A Csontszüret-sorozat új kötetében vakmerő lázadók állnak szemben egy legyőzhetetlennek tűnő hatalommal.

A Rózsakoronáért vívott ádáz csatát követően Paige Mahoney a londoni látók szindikátusának alkirálynője lett. Nem egyszerű a bűnbandából hadsereget kovácsolni és a lázadó refaitákkal kötött szövetséget fenntartani, ráadásul bosszúszomjas ellenségei továbbra is vadásznak Paige-re.

Arcturus Mesarthimmal, egykori ellenségével ugyan javul kapcsolata, de ez is veszélyt hordoz: ha kiderülne, hogy beszélnek egymással, a szindikátus biztosan elveszítené a Ranten támogatását.

A Scion kiterjeszti az érzékelőpajzs használatát, ami megpecsételi a látnokok sorsát. Minden áskálódást félre kell tenni. Paige versenyt fut az idővel, hogy uralmát vérbe ne fojthassák.

Nem olyan régen jutott a tudomásomra, hogy Samantha Shannon Csontszüret sorozatát újra kiadják, és ami még ennél jobb hír, hogy azok a könyvek szintén kiadásra kerülnek, amik korábban nem jelentek meg magyarul. Vissza kellett néznem, mikor olvastam az első két részt és hogy milyen benyomásaim maradtak utána, mert nem sok mindenre emlékeztem belőle. Arra viszont igen, hogy az első rész nem lett nagy kedvencem, viszont a másodikat kifejezetten szerettem és akkoriban nagy fájdalommal vettem tudomásul, hogy nem fog több rész megjelenni magyarul. Tíz évnek kellett eltelnie, de egy új kiadó felkarolta ezt a sorozatot és újradolgozva kiadta az első résztől kezdve. Mivel az első két részt olvastam és a kritikáimat átnézve visszajöttek az emlékek, így én a harmadik résznél vettem fel újra a fonalat.

A lázadás dala nem nyújtja hosszúra a bevezetőt, hanem rögtön a dolgok sűrűjébe csapunk és beindulnak az események. Kellett néhány oldal, hogy újra felvegyem a fonalat, hogy eszembe jusson ki-kicsoda és milyen kapcsolatban áll egymással, na meg persze, hogy felelevenítsem a világ alapjait, a konfliktusokat és hogy mi mit jelent. De nem volt nehéz visszarázódni, szerintem igen hamar felvettem a fonalat és sodortak magukkal az események.

És te jó ég, mennyire pörgött a cselekmény, azt szinte el se tudnám mondani. Mondhatnám azt, hogy most csak jókor kapott el engem ez a könyv, vagy épp olyan kedvemben voltam, hogy jól esett egy ilyen történetet olvasni, de ez hazugság lenne, hisz szerintem tényleg nagyon jól sikerült a harmadik rész. Olvastatta magát a történet, Paige és a többiek folyton mentek össze – vissza, mindig történt valami, én egy percig sem unatkoztam rajta. Kitárult a világ, kiléptünk London városából és kicsit jobban bejártuk a karakterekkel együtt Britanniát.

A könyv központi témája két dolog. Egyrészt Paige lett az új alkirálynő és próbál boldogulni ebben az új szerepben, ami korántsem megy könnyen neki. Egyrészt mert lássuk be nem egy igazi vezető alkat, és igazából nem is értem miért ragaszkodott mindenki hozzá, hogy neki kell a vezetőnek lennie. Oké, ő az összekötő kapocs a látók és a refaiták szövetségében, de ez nem jelenti azt, hogy neki is kell a vezetőnek lennie. Hisz mégis csak egy 19 éves fiatal lány, akinek semmilyen tapasztalata nincs ezen a téren. És ahogy annak lennie kellett egy ilyen helyzetben, Paige-nek beletörik a bicskája a vezető szerepbe.

Örültem annak, hogy az írónő ennyire reálisan ábrázolta Paige karakterét és hogy hitelesen mutatta be, hogy Paige milyen baklövéseket és hibákat követ el, miközben pedig igyekszik minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy jó vezető válhasson belőle. És tényleg sok hibát vét, de tesz jó dolgokat is, amiknek aztán később lesz meg a pozitív hatása. Mindezek mellett Paige igen jó kis karakterfejlődésen megy keresztül és sokkal érettebbé és szerethetőbb karakterré válik, mint amilyen korábban volt. A rá nehezedő felelősség és problémák súlya mély nyomokat hagynak benne és a baklövések is sok mindenre megtanítják őt.

A fő történetszál aköré a tény köré épül, hogy a látok megtudják, hogy a Scion most már hordozható érzékelőpajzsokat fejleszt, amivel gyakorlatilag bárhol és bármikor be tudják mérni a látókat, így könnyedén begyűjtve és elkapva őket. Ezt a rendszert egy titokzatos mag működteti és ha ezt a magot megtalálják és semlegesítik, akkor az egész összeomlik és elhárul a látókat fenyegető veszély. Az egész könyvben a rendszer titkát kutatják, hogy miként működhet, hol van a központja és mi az a titokzatos mag, amit el kellene pusztítaniuk, hogy aztán biztonságban lehessenek. Tetszett tehát hogy végig mozgalmas volt a történet, kaptunk akciót bőven, mindig pörögtek az események és egyszerűen olvastatta magát az egész.

Paige és Arcturus

Negatívumként azt tudnám mondani, hogy számomra a többi karakter még mindig olyan kis semmilyen, és egyikük sincs igazán emlékezetesre vagy érdekesre megírva. Két fontosabb karakter van, aki nagyobb hangsúlyt kap és mit ad Isten mindketten Paige-hez állnak közel, aminek annyira nem is kellene meglepőnek lennie. Viszont sem Arcturus, sem Jaxon nem váltotta be most a hozzá fűzött reményeimet. Az elsővel az volt a bajom, hogy egyszerűen nem érzem a közte és Paige közötti romantikus szálat hihetőnek, sem normálisan felépítettnek.

Már ahogy összejöttek az első részben azt sem értettem, hisz majdnem végig utálták egymást, aztán egyszer random hirtelen egymás karjaiba borultak. És azóta ugyanezt érzem velük kapcsolatban, hogy egyszerűen képtelen vagyok megfogalmazni, hogy ezek mit szeretnek egymásban és nekem annyira erőltetettnek tűnik ez a romantikus kapcsolat közöttük, hogy nem tudom komolyan venni. Jaxon pedig a „kedvenc árulóm”, vártam, hogy valahogy többet megtudunk róla és az indítékairól, de alig szerepelt és nagyon hiányoltam a jelenlétét. Inkább róla olvastam volna többet, nem pedig Arcturusról. De talán majd később ismét nagyobb szerephez jut.

Tényleg nagy meglepetés volt számomra, mikor rájöttem, hogy egy új kiadó újra elkezdte kiadni a Csontszüret könyveket, és ennek én kifejezetten örülök. A harmadik résszel vettem fel újra a fonalat és nekem ez most tényleg nagyon bejött. Alig két nap alatt kiolvastam, mert úgy pörgött a történet, hogy sodort magával a cselekmény. Jó volt olvasni Paige karakterfejlődését és hogy végre a lány kezd felnőni, és ennek épp ideje is már. Sikerült visszazökkenni a Csontszüret világába, ami tényleg érdekes és egyedi. Nagyon bízom benne, hogy mostantól kezdve végig kiadásra kerülnek a részek, mert én nagyon várom majd a folytatást.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/samantha-shannon-a-lazadas-dala

Értékelés: 5/4

Samantha Shannon: A Mímes Rend (Csontszüret 2.)

Fülszöveg:

Paige a Csontszüret sorozat első kötetének végén kiszabadul a Sheol I brutális világából, de a bajok csak most kezdődnek: sok szökevény még mindig bujkál, őt pedig mind közül a legveszélyesebbnek nyilvánították… Ahogy a Scion mindent látó szeme Paige után fordul, a mímeslordok és mímeskirálynők bandái számára összehívják az Abnormális Unió tanácsát. Jaxon Hall és a Hét Pecsét vezető szerepre készül, de egy végzetes fenyegetés híre terjed a látók között, és mindenhol sötét titkok sejlenek.

Emlékszem, hogy az első részre csakis azért figyeltem fel, mert akkora nagy "hype" alakult ki körülötte, hogy akkor se tudtam volna észrevétlenül elmenni mellette, ha akartam volna.  Sokan pozitívan nyilatkoztak a Csontszüretről, de persze becsúszott a sok pozitív kritika mellé néhány negatív is, így hosszasan gondolkoztam, hogy kell-e ez nekem vagy sem. Végül rászántam magam, és elolvastam az első részt. Összességében tetszett, de azért néhány dologgal nem értettem egyet, így habár voltak hibái, mégis felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy olvassam majd a folytatást.

Hosszú idő után megérkezett magyarul a könyvsorozat második része, mely A Mímes Rend címet kapta és melyben tovább folytatódik Paige és a többi Látó harca a világot megszálló rephaiták ellen. A könyv pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első rész befejeződött. Paige és a többiek sikeresen megszöktek a táborból, ahol hosszú hónapokon keresztül fogva tartották őket, és az élet visszatér a normális kerékvágásba. Már amennyire normális lehet egy Látó élete. Paige újra Jax jobbkeze lesz és Sápadt Álmodóként tovább dolgozik neki, de képtelen elfelejteni mindazt a sok szörnyűséget, amit a táborban átélt a kegyetlen rephaiták miatt. Tudja, hogy a világ veszélyben van, és szeretne tenni valamit, ehhez azonban olyan tettekre kell elszánnia magát, ami lehet, hogy meghaladja még az ő képességeit is. Paige eldönti, hogy a világnak ideje tudomást szerezni a rephaitákról és sötét testvéreikről, az emitákról, így mindent megtesz, hogy nyilvánosságra hozza a létezésüket.

Rögtön azzal kezdeném, hogy A Mímes Rend sokkal jobb lett, mint a Csontszüret volt, látszik, hogy az írónő meghallgatta a negatív visszajelzéseket, vagy lehet csak magától javította a hibákat, ki tudja, a lényeg, hogy nekem ez a könyv sokkal jobban tetszett. A történet pörög ezerrel, a karakterek sokkal közelebb kerültek hozzám, a szerelmi szál szerencsére elég kicsi ahhoz, hogy még elviselhető legyen, és van itt minden, ami kell egy izgalmas fantasy történetbe. Rengeteg kaland és akció, egy egyre erősebb és elszántabb főhősnő, akinek drukkolni lehet. Szövetségek, árulás, rejtélyek és gyilkosságok és mindez olyan jól adagolva, hogy a könyv rögtön beszippant és aztán nem ereszt el.

Kezdjük először a pozitívumokkal. Paige rengeteget változik és fejlődik, szerencsére pozitív irányba. Az első részben nem kedveltem meg igazán, mert voltak olyan ostoba húzásai, ami miatt egyszerűen nem láttam benne azt az okos, ravasz és körmönfont fiatal lányt, akinek mindenki leírta. Itt azonban végre megcsillantak azok a képességei, ami miatt oly sokan félnek tőle és amiért oly sokan csodálják. Sok szörnyűség történt vele Sheolban, és ettől látványosan megkeményedett. Vissza kell térnie a Hét Pecséthez és újra Jaxonnak kell dolgoznia, hisz nem nagyon van más lehetősége, de mikor elhatározza, hogy mit kell tennie, akkor okosan és taktikusan halad előre a céljai felé. Leleplezi a Mímes Rend korrupcióját, szövetségeket köt ott ahol kell, szembeszáll azzal, akivel szükséges, és keményed küzd a célokért, amiket kitűzött maga elé. Edzi magát fizikailag, edzi a képességét is.

Miközben törtetően és bizakodva halad a céljai felé, közben kétségek gyötrik. Egyrészt szeretné megvédeni a vele szökött többi rabot is, hogy eztán nyugodtan élhessenek, másrészt el kell kerülnie a Scion hatóságait, mert körözött bűnöző révén mindenki rá vadászik. Emellett nehezére esik visszailleszkedni a régi életébe, hogy újra Jaxonnak dolgozzon. A társai megmentették az életét, és ezért Jaxon azt várja el tőle, hogy újra neki dolgozzon engedelmesen. Mégis, az eltérő céljaik és érdekeik egymás ellen fordítják őket, így Paige akármennyire tiszteli és felnéz a mentorára, akármennyire szereti a maga módján, kénytelen elárulni őt.

Paige úgy gondolja, hogy a legfontosabb a rephaiták elleni harc és hogy mindenki tudomást szerezzen a létezésükről, míg Jaxont csak saját mímeslord hatalmának megtartása és esetleges kiterjesztése foglalkoztatja. Leginkább a kettejük közti "hatalmi harc" az, ami tetszett a könyvben. Érdekes volt végig olvasni, ahogy Paige és Jaxon egymásnak feszülnek, ahogy egyre inkább szembe kerülnek egymással, és az ellentéteik a könyv végi nagy összecsapásban érik el a csúcspontot. Jaxon egy remek karakter, a kedvencem jelenleg, és a vele kapcsolatos nagy csavar a könyv végén... hát arra cseppet sem számítottam, de iszonyatosan tetszik.

Örültem annak is, hogy ebben a könyvben a rephaiták a háttérbe szorultak, hisz az első rész gyakorlatilag róluk szólt, és helyettük most a Mímes Rend titkai és rejtélyei kerültek a középpontba. Végre jobban megismerhettük a Látók világát és szervezetét, végre kiderült micsoda korrupció gyökeredzik a szervezet mélyén, és pont azok a legnagyobb árulók és cselszövők, akikről Paige sosem gondolta volna. Maga a Hét Pecsét tagjai is sokkal többet szerepelnek, így jobban meg lehet ismerni őket, és már meg is tudtam különböztetni, hogy ki kicsoda, míg az előző részben azért még kevertem őket. Nem csak a Látokról hullt le a lepel, hanem a rephaiták történetéről szintén, így akinek maradtak kérdései velük kapcsolatban, az nyugodjon meg, itt mindent megtudhat róluk. Hogy honnan jöttek és kik/mik ők tulajdonképpen.

A Hét Pecsét tagjai: Danica, Nadine, Ezekiel, Jaxon, Paige, Nik és Eliza

Sajnos két dolgot mindenképp meg kell említenem, mert a negatív dolgok mellett sem mehetek el szó nélkül. Az egyik ami nem tetszett az maga a szerelmi szál. Az első részben se lett a kedvencem, egyszerűen nem értettem azt a hirtelen vonzódást és szenvedélyt, ami kialakult Paige és fogva tartója Arcturus, a Nagymester közt. Paige félt tőle és gyűlölte, aztán meg váratlanul egymásnak estek, ami számomra teljesen hiteltelen volt. Nem értem én, hogy ezek ketten mit szeretnek egymásban. Most folytatódik a "kapcsolatuk", már ha lehet ezt kapcsolatnak nevezni, és én még mindig nem értem mit szeretnek egymásban, de lehet, hogy ez megint csak engem zavart. Annyi pozitívum azért mindenképp volt ezzel kapcsolatban, hogy szerencsére a szerelmi szál a történet igen csekély részét képezi, így nem kellett őket elviselnem sokáig. A másik, amit nem tudok hova tenni és amit szintén meg kell említenem a magyar borító. Őszintén megmondom nem értem a fekete macskát, hisz a történetben semmi utalás nem volt rá, mellesleg nekem úgy összességében se nyerte el a tetszésemet a magyar borító. Szerintem az eredeti borító ezerszer jobb lett volna, de biztosan volt oka annak, hogy végül nem az lett. A lényeg, hogy a magyar borító senkit se tántorítson el a könyvtől.

A Mímes Rend szinte minden téren sokat fejlődött az előző részhez képest. A történet összetettebb és izgalmasabb, van itt minden, ami egy remek könyvhöz kell. Kényszerű szövetségek, árulás, gyilkosság és halál. A karakterek sokkal közelebb kerültek a szívemhez és Paige végre tényleg kezd azzá az erős, ravasz és eltökélt fiatal lánnyá válni, aminek eddig is mindenki tartotta. Jaxon a nagy kedvencem, és imádtam, ahogy zsinóron rángatta a többieket, és ahogy próbálta "betörni" Paige-t, hogy újra engedelmeskedjen neki. Szerencsére a szerelmi szál igen csekély, így nem zavart annyira, mint amire számítottam. Az írónő látványosan sokat fejlődött az első rész óta, és ennek meg is lett az eredménye. Remélem így folytatja tovább, és később sem kell csalódnom. Várom a harmadik részt, az biztos.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/samantha-shannon-a-mimes-rend
Értékelés: 5/5

A könyvet és az előolvasási lehetőséget köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Samantha Shannon: Csontszüret (Csontszüret 1.)

Fülszöveg:
2059. Scion London.
Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel
Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

Bevallom, engem nem kapott el a nagy láz a könyv magyar megjelenésekor, így csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam. Igazából olvastam róla anno jót és rosszat is, így kissé féltem, hogy ez nem nekem való, és hogy olyan dolgokkal lesz tele, amik felidegesítenek, így halogatni kezdtem, majd pedig elfelejtődött. Hosszú hónapok után végül csak a kezembe került a könyv, és mivel nem nagyon volt más, ami jobban érdekelt volna, így ennek kezdtem neki.

Mielőtt mélyebben belemennénk a dolgokba, annyit még el kell mondanom, hogy ha rossz hangulatomban talált volna a könyv, akkor biztosan nem tetszett volna. Igazából most valami kis könnyed sztorira vágytam, valami kis lagymatag romantikára, valami rejtélyes fantasy-ra, ami kikapcsol és ami elfeledteti velem a hétköznapokat, ami elvarázsol. És erre tökéletesen alkalmas volt a Csontszüret, a fiatal írónő első és máris hihetetlen sikeres könyve. Igen, hallottam én is a körülötte kialakult hatalmas mizériáról, de ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy azért ez mégsem egy Harry Potter, ne legyenek illúzióink. (Úgy utálom, mikor egy új könyvet egy sikeres szériával akarnak eladni, szerintem ez annyira gáz és eleve óvatosan figyelem az ilyeneket, mert általában mindig csalódás a vége.)

Elég legyen a mellébeszélésből, térjünk a lényegre. A könyv egyértelmű erőssége a világ, amit az írónő megteremtett, amiben a szereplőknek élniük kell. Shannon egy teljesen új világot teremtett, saját szabályaival és törvényeivel, saját nehézségeivel és szépségeivel, amivel óriási képzelőerőről tett tanúbizonyságot. Lehet nekem volt most nehéz a felfogásom, de az elején nehezen rázódtam bele ebbe az egészbe. Túl sok volt az idegen szó és kifejezés, "túl új" volt ez a világ, és mire megjegyeztem, hogy ki, micsoda, hol, mikor és miért... na ez csak a könyv végére sikeredett teljesen. Sőt, még most is néha keverem a kifejezéseket. Mondjuk ez lehet csak nekem volt gond, ennek ellenére Shannon egy érdekes világot teremtett. Persze akadt itt néhány logikai baki, és pont azokról nem tudtunk meg sok mindent, akik igen fontosak lennének a történet szempontjából, de gondolom majd erre választ kapunk a folytatásban. Hisz 7 kötetesre tervezi az írónő a sorozatot. (Ötletem sincs mi lesz itt még a maradék 6 könyvben, de kíváncsian várom.)

Rengeteg karakter vonul fel a színen, de valahogy egyik se kapott igazi mélységet, egyiket se lehetett igazán megismerni és megszeretni. Paige ugyebár a főszereplőnk, aki számomra erősen ellentmondásos sok helyen. Nem értem a karakterét. Paige elvileg egy erős, okos, bátor és ravasz fiatal lány lenne, már 19 éves, tapasztalt, otthon mozog ebben a világban, tudja mi a túlélés kulcsa, és mégis néha olyan hülyeségeket csinált és mondott, hogy csak néztem. Mindenki szerint milyen okos meg miegymás, de a cselekedetei valahogy nem épp ezt sugallták.

Például tudja, hogy nem szabadna a metrón utaznia, mert ott folyton felügyelők vagy mik kutatnak a hozzá hasonló látók után, erre mégis mit tesz? Igen, egyedül megy haza metróval és persze hogy elkapják. Mert nem akart várni pár percet, amíg valaki hazaviszi. Aztán mikor fogságba kerül és az élete függ azon, hogy engedelmeskednie kell a fogvatartóinak, akkor is mindig épp az ellenkezőjét csinálja annak, amit mondanak neki. Persze értem én, hogy ezzel lázad, meg hogy ő nem fog behódolni meg ilyenek, de ha már az élete a tét, akkor inkább húzza meg magát és ne ellenkezzen. A nagy túlélőnek, akinek mindig próbálják őt beállítani, ezzel pontosan tisztában kellene lennie. Paige ellentmondásos karaktere volt szerintem a könyv egyértelmű gyenge pontja. Valahogy nem tudtam megkedvelni, nem tudtam őt hova tenni.

Paige a "Sápadt Álmodó"

Rengeteg karakter bukkan fel Paige mellett, de egyiküket se lehet igazán megismerni, így megkedvelni sem. Mindenki irtó keveset szerepel, nem ismerjük meg a céljaikat és a motivációikat, nem kapnak mélységet, így a két "megható halálesetet", aminek szíven kellett volna érintenie, inkább csak ilyen "hmm... oké, de ezek kit érdekelnek?" vállrándítással fogadtam. Egyedül Jax fogott meg valamennyire, de ő is csak talán azért mert egy rohadék volt a maga sajátos főnöki stílusával. Tudom, hogy biztosan sokan odáig lettek meg vissza a Nagymestertől, de nekem valahogy ő is semleges maradt. Az a tipikus komoly és tartózkodó férfi, aki igazából bármit megtenne, hogy megvédje a lányt. Aki titkolózik, és aki titokban szereti a lányt, de neki teljesen mást mutat. Aki csodaszép, tökéletes, erős és minden, amire egy lány vágyik. És aki teljesen klisés.

És itt értünk el az utolsó dologhoz, amit még mindenképp meg kell említenem. Egészen a végéig azt hittem, hogy nem lesz semmilyen szerelmi szál, és ennek el sem tudom mondani mennyire örültem. Gondoltam, végre egy YA könyv, ami be meri ezt vállalni, de aztán a végén nagyot koppantam és pislogtam jobbra-balra, mikor Paige és a Nagymester egymásnak estek random módon. Talán megint csak én nem vettem észre a jeleket, de egyáltalán nem értem, hogy ezek miért estek egymásnak ilyen váratlan módon, mikor előtte gyakorlatilag utálták egymást. Jó, ez nem igaz, Paige utálta a Nagymestert, az meg ki tudja mit érzett iránta. A lényeg, hogy semmilyen romantikus jellegű utalás nem volt köztük, Paige az elejétől megvetette és gyűlölte őt, amaz meg lenézte és folyton okította, de hogy bármilyen szikra lett volna köztük, azt én biztosan nem láttam. Erre a végén teljesen váratlanul egymás karjába omlanak, amit én még most sem tudok felfogni teljesen. Így számomra a romantika olyan hiteltelen volt, hogy ilyet én még esküszöm nem láttam.

Nem tökéletes a könyv, voltak hibái, amiket ki is emeltem, ennek ellenére nem tudom miért, de ez a könyv most teljesen elszórakoztatott és tökéletesen kikapcsolt. Talán csak jó hangulatomban olvastam, talán... nem tudom miért tetszett a hibái ellenére is, mindenesetre tetszett. Kellemes kis ifjúsági könyv volt, egyedi világkidolgozással, ami egyértelműen a legnagyobb érdeme és vonzereje ennek a történetnek. Remélem a második részre az írónő javítja a hibákat és a hiányosságokat, és akkor ennél még inkább jobb lehet majd. Kíváncsi vagyok mi lesz még itt 6 köteten át.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/samantha-shannon-csontszuret
Értékelés: 5/4