Rick Yancey: Az utolsó csillag (Az ötödik hullám 3.)

Fülszöveg:

Az ​ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt. A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát – a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik. 
Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket? Rejtőzködés vagy harc? Megküzdenek még egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani régi ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el. Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót…

Bevallom őszintén igen régen olvastam már az első két könyvet, de nem is ez a fő oka annak, hogy kb. semmire nem emlékszek belőle. Ez sajnos annak a jele, hogy nem hagyott bennem maradandó nyomokat, ami lássuk be nem egy pozitív kezdet. Persze ne úgy értsétek, hogy a nulláról kezdtem neki, mert a karakterek és a fő történetszál rémlett, de az apró kis csavarok és minden egyéb nem igazán maradt meg. Az egyetlen, ami mélyen belém ivódott, hogy mennyire utáltam Cassie és Evan nyáladzását, meg hogy kedveltem Adut és Zombiet. Meg talán annyi, hogy az első rész nem jött be annyira, de ahhoz képest a második már jobban sikerült.

Azt kell mondjam ez is azok közé a könyvsorozatok közé sorolható, amiknek nem tett jót, hogy trilógiává nyújtották az amúgy sem túl bonyolult alap konfliktust. Adott volt egy remek ötlet, amiből annyival de jobb és izgalmasabb történetet lehetett volna kihozni, hogy kár a kihagyott ziccerért. A befejező rész nem nyűgözött le, sajnálom, de ez így van, és ekkor még egészen finoman fogalmaztam. Mondjuk ki nyíltan. Untam. Hatásvadász és nagyon epikus akart lenni, de közben csak ismételte önmagát és nem hozta azt a várva várt katarzist, amit el szeretett volna érni.

Nem kapunk normális magyarázatot a végén a földönkívüliekre, a Némítókra, a technológiai háttérre, a második rész végén belebegtetett "fordulatról" kiderül, hogy nem is úgy van, ahogy eddig hittük. Aztán kapunk egy folyamatosan hisztiző és nyivákoló Cassie-t, meg egy papucs Evant, aki aztán önszántából az ellenség kezei közé kerül, hogy aztán egy tök értelmetlen álhalált haljon. Aztán, ami nem maradhatott ki, Cassie hősi halált hal, mert az kell minden ifjúsági poszt-apokaliptikus könyvbe, mert nem elég drámai, ha az egyik főszereplő nem hal meg a végén. Mondjuk annak legalább örülök, hogy Cassie halt meg, és nem Adu vagy Zombie, mert értük fájt volna a szívem.

Adu

Evan és Cassie szerelmi drámája tovább folytatódott, és nem igazán értettem, hogy akkor ők most mit éreznek egymás iránt. Az egyik percben még nem szeretik egymást, a másikban igen, és ez így folytatódott a végéig én meg csak azért szurkoltam, hogy Vosch tényleg dobja rájuk a bombát, vagy Adu végre puffantsa le Evant. Szóval katyvasz, katyvasz hátán, unalmas és önismétlődő történet, klisés drámák és fordulatok, és mintha a stílus sem lenne a régi. Furán lettek vágva a jelenetek, kaptunk felesleges nézőpontokat, amit nem értettem minek kellett, szóval volt itt minden... csak épp nem az, ami nekem kellett volna.

Adu és Zombie maradtak a kedvenc karaktereim, ők a legérdekesebbek, nem kétség, és csakis az ő történetszáluk ért valamit ebben a részben. Mindketten érdekes karakterek, akik sok mindenen mentek keresztül, de még mindig nem adták fel. Bírtam, ahogy egymást osztották néha, és bírtam a kis szikrát közöttük, ennyi épp elég volt, nem kellett ide semmilyen nyáladzás. Jó páros lennének, csak hát eddig nem igazán jött össze nekik. Mondjuk ez épp így volt jó, ha összejönnek, akkor talán a végén őket is megutálom, mint a másik párost.

Nem sokat vártam a könyvtől, igazából nem tudtam mire számítsak, de nem azzal szerettem volna szembesülni, amivel végül sikerült. Nem kötött le a történet, olyan volt az egész, mintha önmagát ismételte volna és ez mellé kötelezően belepakolták volna a poszt-apokaliptikus sztorik nagy klisés drámáit. Csak hogy ezekkel nem azt érték el, amit szerettek volna, hanem inkább közönyös unalmat.

Sajnálom, de ez most nem jött be.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/rick-yancey-az-utolso-csillag

Értékelés: 5/2

Rick Yancey: Végtelen tenger (Az ötödik hullám 2.)

Fülszöveg:

Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt. 
Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek…
Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő – életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést.

Majdnem két éve volt, hogy a trilógia első könyve, Az ötödik hullám a kezembe akadt és még mindig tisztán él bennem az emlék, hogy mi is volt a véleményem róla. Akkor egy erős közepesnek értékeltem, ami tele van más könyvekből átvett momentumokkal és egy irritálóan lehetetlen és idegesítően unalmas szerelmi szállal, amivel rég találkoztam már. Gondolhatjátok, hogy nem nagyon kaptam kedvet a folytatáshoz. Aztán a napokban végre megnéztem a könyvből készült filmet, ami olyan bűn rossz lett, hogy az hihetetlen, és legyen elég ennyi róla, nem fogok a filmről kritikát írni. Mégis, eszembe juttatta, hogy nem olyan rég jött ki magyarul a második könyv, és valahogy érdekelni kezdett milyen lehet a folytatás. Jobb lett vagy sem? Ez itt a nagy kérdés.

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem a Végtelen tenger sokkal jobban tetszett, mint Az ötödik hullám. Persze érezhető rajta a "második könyvek" átka, vagyis, hogy csak húzza az időt az utolsó nagy hajrá, a befejezés előtt, de tudjátok mit? Ennek ellenére nekem nagyon tetszett és alig két nap alatt sikerült kiolvasnom, mert egyszerűen olvastatta magát. Nem sokat halad előre a történet, nem jutnak messzire a karakterek, mégis a karakterfejlődés, az új nézőpont karakterek és a nagy plot-twist olyan jól lettek megírva, hogy engem teljesen megvett az író. Egyetlen negatívként tehát csupán azt tudnám megemlíteni, hogy nem sokat haladtunk előre, és elég sok húzószál lett beletéve a történetbe, de engem ez most nem nagyon zavart, mert jó dolgokat kaptam mellé.

Ismét hasonló szerkezeti felépítésben tárul elénk a történet, most is több narrátort kapunk egymás mellett. Cassie megmarad az egyiknek, és habár ő lenne a főszereplő, mégis egészen súlytalannak éreztem a szerepét ebben a könyvben. Mondjuk ki egyértelműen... most nem ő volt a lényeg, és a könyvnek mindenképp jót tett, hogy Cassie és az öccse a háttérbe szorultak. Na meg persze Evan is, aki lássatok csodát mégis túlélte az előző könyv végi eseményeket? (Most komolyan! Volt aki kételkedett ebben? Na, ne legyünk naivak! Jól jegyezzétek meg. Egy YA könyvben szinte soha nem halnak meg a főszereplők. Nagyon ritka az ellenezője.)

Én nem hiányoltam Cassie-t, se Evant és iszonyatosan örültem annak, hogy alig szerepeltek ebben a részben, így nem kellett újra végigszenvednem a lehetetlen szerelmi románcukat. Az első könyv legnagyobb gyenge pontja ez a fura szerelmi kapcsolat, amit máig nem értek, így jobb is, hogy nem kellett őket sokáig elviselnem. Zombie-t, vagyis Bent viszont imádtam az első részben, és sajnálom, hogy most nem kapott narrátor szerepet, remélem a harmadik részben vissza fog térni ebbe a "pozícióba".

fent: Cassie, Evan és Sam

lent: Porcelányka, Adu és Zombie (Ben)

Cassie és Ben helyett kaptunk egy teljesen új nézőpont karaktert, aki egyszeriben új főszereplővé lépett elő. Ő pedig Adu. Bevallom őszintén nem sokra emlékszek róla az első könyvből, de mivel a filmet nemrég láttam, így nagyjából tudom ki ő és hogy jön a képbe, de most sikerült a szívemhez nőnie és rögtön megkedveltem ezt az erős, magabiztos ugyanakkor belülről igenis törékeny és sokat szenvedett lányt. Megismerhetjük Adu háttértörténetét, így megtudjuk ki ő és honnan jött és a többiekhez hasonlóan ő sem leányálomként élte meg az öt hullámot. Adu elszakad a csapattól, és mivel elfogják, így visszakerül a Camp Heavenbe, ahol próbálják őt megtörni és újra engedelmességre bírni.

Adu persze nem adja fel egykönnyen és inkább meghalna, minthogy újra engedelmeskedjen Voschnak és a többi űrlénynek. Tetszett ez az út, amit Adu bejárt, tetszett a története, a karakter mélyítése és a saját kis privát története, ami igazán nagy jelentőséggel bírt a fő történetszálra vonatkozóan is. Adu-val együtt olyan titkokat tudhatunk meg Azokról, amire soha nem számítottam volna. Az író egy nagy csavarral tette komplexebbé a sztorit, és szerintem ez irtó jó ötlet volt, és nem is tudom mi lesz eztán vagy hogy ki hogy fog reagálni azokra a dolgokra, amiket majd megtudnak a lánytól. Nagyban megváltoztatja a történteket és mindent, amiben eddig hittek a szereplők (és mi is). Épp ezért már biztos érdekel az utolsó rész, és amilyen hamar lehetőségem lesz rá, biztosan olvasni fogom.

Habár kissé egy helyben toporog a történet a trilógiák középső részeihez méltóan, de most ez zavart a legkevésbé, mert mellette remek karakter mélyítéseket, új szerethető főszereplőt és egy olyan plot-twistet kaptam, hogy csak pislogtam utána egy ideig. Örültem annak, hogy Cassie és Evan most a háttérbe szorult, mert az első könyvben számomra ők voltak a gyenge pont, így a fene se bánta, hogy most alig szerepeltek. Adu most vált a kedvenc szereplőmmé, és még Zombie-t is kedvelem, holott most nem kapott narrátori szerepet. Nekem tetszett a Végtelen tenger, sokkal jobban, mint anno Az ötödik hullám és ezek után biztos olvasni fogom majd a trilógia befejező részét.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/rick-yancey-vegtelen-tenger

Értékelés: 5/5

Rick Yancey: Az ötödik hullám (Az ötödik hullám 1.)

Fülszöveg:
Hogy a végsőkig kitarts, olyan célt kell választanod, amelyért az életedet is feláldoznád.  Az első hullám nyomán sötétség támadt.  A második hullámot csak a szerencsések élték túl.  A harmadikat pedig a szerencsétlenek.  A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán.  Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.
Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. „Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz” – ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?

Nem maradhattam ki én sem a jóból, így ismét elcsábultam egy jelenleg igen népszerű és közkedvelt könyvre, holott inkább próbálok óvakodni attól, amit hirtelen felkap a nagy tömeg. Ugyanis ilyenkor gyakran megesik, hogy én vagyok az egyetlen akinek nem tetszik az adott könyv (vagy akármi) és ettől mindig olyan furán érzem magam. Odakint Amerikában ez az egyik sikerkönyv manapság, a megjelenése után azonnal elkeltek a filmes jogok, sőt már a főszerepre is megtalálták a vezető színésznőt, aki egyébként Chloe Grace Moretz lesz majd. Vagyis nagy a felhajtás Az ötödik hullám körül, és mire észbe kaptam nálunk is megjelent magyarul a Cartaphilus Kiadó gondozásában, így lecsaptam rá.

Habár népszerű és mint említettem felkapott ez a könyv odakint, azért ne legyenek illúzióink. Semmi újat nem hoz, amit ne olvastunk volna már ezerszer valahol máshol. Mielőtt valaki valami új és szuper egyedi történetet vár, szeretném lecsillapítani a kedélyeket. Az ötödik hullám egy középszerű könyv, és az átlagból csak annyi emeli ki, hogyan iszonyat gyorsan és lendületesen lehet olvasni az egyszerű és hétköznapi nyelvezet és a gördülékeny és fiatalos írói stílus miatt. Amúgy semmi újat nem mutat. Látványosan meglovagolja a ma olyannyira divatos disztópia/poszt-apokaliptikus lázat annak minden elengedhetetlen elemével, miközben kapunk egy erős? és bátor? főszereplőt, aki természetesen a kistestvéréért harcol. Ja és ne feledjük a titokzatosan ellenséges természetfeletti lényeket sem, akik minden ifjúsági könyvbe kellenek. Itt űrlényekről beszélhetünk, de hát ezen se lehet manapság meglepődni, hisz az űrlényes téma ma már majdnem annyira népszerű, mint a vámpíros vagy a vérfarkasos.

Tulajdonképpen tetszett a könyv, főleg az első fele, és gyorsan kiolvastam minden középszerűsége ellenére, de azért jobban örültem volna, ha valami egyedit kapok, valamit, ami miatt megértettem volna azt az iszonyat nagy felhajtást, ami odakint van körülötte. Ha nagyon akadékoskodni szeretnék, akkor több dologba beleköthetnék, és sajnos ezt most meg is fogom tenni. Vagyis következzen a víg lista azokról a dolgokról, amik nem tetszettek.

Elsőnek ott van a fő történetszál, amit akár vehetnénk koppintásnak is. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem ez az "űrlények megszállják a Földet és beleköltöznek az emberek testébe" téma kísértetiesen hasonlít Stephanie Meyer A burok című könyvének történetére. Majdnem egy és ugyanaz a könyv fő témája. Gonosz űrlények... pipa. Gonosz űrlények megszállják az emberek testét... pipa. Gonosz űrlények meg akarják ölni az emberiséget, hogy elvegyék tőlük a bolygót... pipa. A megmaradt emberek próbálnak visszavágni... pipa. És a főszereplő beleszeret egy űrlénybe... pipa. Vagyis rengeteg a két könyv között a hasonlóság, és ez engem nagyon zavart.

A másik, ami nagyban rontotta a könyv élvezeti értékét számomra az a szerelmi szál. Ennél irreálisabb és idegesítőbb szerelmi szálat már régen olvastam, és azért is gyűlöltem minden egyes szerelmes jelenetet Cassie és Evan között, mert miután Cassie megismerte a fiút, a lány karaktere egy erős, magabiztos és harcos amazonból egy nyafogó, Evan testére folyamatosan olvadozó kis királykisasszonyba ment át. Cassie kezdeti talpraesett és szimpatikus karaktere rögtön megsemmisült és eztán elkezdtem gyűlölni őt, akit semmi és senki más nem érdekelt ezután már csak Evan és a fiú csodás teste. Komolyan... még az öccsét is elfelejtette egy ideig. Ugyan kit érdekel Sammy, ha itt smárolhat Evannal, akit gyakorlatilag 2 hete ismer és rögtön bele is zúg örökre? Az összes nagy szerelmes jelenetük számomra teljességgel hiteltelen volt, sőt egyenesen irritáló. Mellesleg azt sem értem, hogy Evan miért szeretett bele random módon Cassie-be, ha ezt valaki el tudná nekem magyarázni, annak nagyon hálás lennék.

Igazából azt sajnálom a legjobban, hogy ha nem lett volna benne ez az irritáló szerelmi szál, és ha nem emlékeztetett volna ennyire A burok történetére, akkor talán még az egyik kedvenc könyvem is lehetett volna belőle. Az eleje remekül indult, nagyon jó a hangulata, és úgy éreztem én is részese vagyok Cassie tragikus sorsának, együtt tudtam vele érezni, de miután megjelent a képben Evan... ott romlott el minden. Azért voltak benne szép gondolatok, voltak benne dolgok, amik tetszettek. Egyrészt a váltott nézőpontos történetmesélés nálam mindig nagy előny, főleg ha azt jól meg is írják és indokolt a használata. Az utóbbi nem minden esetben volt most igaz, hisz nem láttam értelmét a Sammy és a Némító nézőpontnak, ezt a kettőt nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Cassie karakterét nem szerettem meg, de hát mivel ő a főszereplő, így kénytelen vagyok narrátorként elviselni. Ellentétben vele Bent, alias Zombit viszont nagyon megkedveltem, az ő fejezeteit szívesen olvastam és maga a fiú is érdekes karakter a saját kis privát történetével.

Nekem ez a könyv nem volt több, mint egy átlagosan közepes olvasmány. A remek első felét és a kedvelhető karaktereket sajnos elnyomta az az émelyítően irritáló romantika, amit egyszerűen képtelen voltam elviselni minél jobban haladt előre a történet. Cassie karaktere ugyanolyan irritáló és unszimpatikus, mint a nagy szerelme Evannel, és annyira sajnálom ezt az egészet, mert ha ez nem lett volna benne, akkor sokkal jobban élveztem volna a történetet. Mert abban tényleg lett volna potenciál, még annak ellenére is, hogy manapság az űrlények és a poszt-apokaliptikus könyvek is szinte már a csapból folynak. Csalódott vagyok, és sajnos annyira nem nyerte el a tetszésemet, hogy érdekeljen a folytatás. Pedig lesz folytatás, hisz ez is egy trilógia első része. (Ki gondolta volna?)

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/rick-yancey-az-otodik-hullam
Értékelés: 5/3