2023. okt. 15.

Maggie Stiefvater: Képtelen küldetés (Álmodók 2.)

Fülszöveg:
Történet ​álmokról és vágyakról, a halálról és a végzetről.
Valami történik az álmodók erejének forrásával. Valaki korlátozza. Egyre csökken, egyre gyengébb. Ha teljesen eltűnik, mi történik az álmodókkal és azokkal, akik tőlük függenek?
Ronan Lynch nem tervezi megvárni, hogy kiderüljön a válasz. Mentora, Bryde támogatásával kész megtenni, amit meg kell tennie, hogy megmentse az álmodókat és az álmodottakat… még akkor is, ha emiatt maga mögött kell hagynia a családját. És a fiút, akit szeret.
Jordan Hennessy tudja, hogy ha az álmodók kudarcot vallanak, ő meghal. Ezért beleveti magát az alvilág sötét bugyraiba, hogy megtalálja azt a tárgyat, ami életben tarthatja.
Carmen Farooq-Lane fél az álmodóktól, ezért is vállalta, hogy levadássza őket. Minél közelebb kerül azonban a céljához, annál inkább összezavarodnak az érzései. Vajon az álmodók pusztítják el a világot… vagy a világ pusztul el az álmodók kiirtása közben?
E csodás folytatásban a szerző felfedi a szereplői végső határait – és megmutatja, mi történik, ha azok a határok lassan eltűnnek. Merülj el a csodájában!

Nem olyan régen jutottam el odáig, hogy elkezdtem az Álmodók trilógiát, holott már évek óta tervben volt, hisz a Hollófiúk sorozat nagy kedvencem az írónőtől. A sólyom nyomában teljes meglepetés volt számomra, ötletem sem volt, hogy mi fog benne történni és miről fog szólni a spin-off sorozat. Összességében tetszett, habár nem lett nagy kedvenc, de azért annak örülök, hogy a Lynch fivérek kerültek most a középpontba és ezért nem volt kérdés, hogy olvasni fogom tovább a sorozatot.

Nagy meglepetésemre időközben megjelent a második rész, a Képtelen küldetés, én pedig izgatottan kezdtem neki, hogy mit lehet még ebből kihozni. Nem tudom mire vártam vagy hogy mire számítottam, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor semmire, mégis meglepett, hogy a második rész mennyire… unalmas lett. Sajnálom, nekem ez a könyv nem tetszett. Unalmas, vontatott és érdektelen lett az elejétől a végéig és ha pisztolyt szegeznének a fejemhez akkor se tudnám elmondani, hogy mi a fene történt itt, mert én magam sem értettem.

És mielőtt bárkitől érkezne a válasz, nem, nem én vagyok ostoba vagy értetlen, hanem tényleg nem szólt semmiről ez a rész és ha mégis történt valami, az unalmasan volt lefestve. Gyakorlatilag erőt kellett vennem magamon, hogy tovább olvassam, mert annyira nem kötött le, annyira nem érdekelt a nagy semmi ami történik, hogy több nap kellett ahhoz, hogy végigrágjam magam rajta. És ahhoz pedig még több nap, hogy rávegyem magam eme sorok megírására.

Ronan és Henessy

Persze most is több szálon futottak az események, csak az volt a bajom, hogy ezek nagy része semennyire se hozott lázba. Ronan, Henessy és Bryde (aki valami random módon idecsapódott Ronan-ékhez, a fiú pedig elkezdte inni minden szavát, holott nem is ismerték ezelőtt egymást) szinte végig egy láthatatlan autóban kocsikáztak és álmodtak. Ennyi. Tényleg csak ennyit csináltak. Emellett Ronan azon nyavalygott, hogy őt senki se érti meg csak Bryde, hogy minden és mindenki ellene van, és ha valaki mégis megpróbált némi értelmet verni a fejébe (mondjuk Adam vagy Declan), akkor azokat egyből ellökte magától, mint egy hisztis ötéves. És ezt én nem voltam képes már a végére elviselni. Ronan az agyamra ment ebben a könyvben és nem értem hogy lehetett ennyire elrontani egy korábban remek karaktert.

Farooq-Lane és Liliana

A másik szálon Farooq-Lane, Liliana és a titkos társaság tovább loholt az álmodók után, hogy egyesével megöljék mindet és megakadályozzanak egy állítólagos világvégét vagy mit. Aztán Farooq-Lane hirtelen támadt öntudatra ébredt és rájött, hogy talán mégse kellene mindenkit ész nélkül megölni, mert nem minden álmodó gyilkos vagy pszichopata, mint az öccse volt, így sebtében oldalt vált. Ezt se tudtam komolyan venni, sajnálom. Aki ennyire elvakultan hisz valamiben, mint ahogy a nő tette korábban, azt nem lehet ilyen könnyen megingatni a hitében és az ellentétes oldalra állítani.

Aztán nem feledkeztem meg Declanról, Jordanról és Matthew-ról sem, mert csakis miattuk olvastam végig ezt a könyvet, ők mentették meg számomra valamennyire ezt az egészet. Csak az ő történetszáluk volt érdekes számomra és mindhármukat bírtam továbbra is. Kár, hogy elég keveset bukkantak fel a lapokon a többiekkel ellentétben, ha több játékidőt kapnak, akkor talán jobban tudnám értékelni ezt a könyvet.

Declant még mindig imádom, örülök, hogy ebben a trilógiában nagyobb szerepet kapott és hogy jobban megismerhettük a karakterét, az érzéseit, céljait és a motivációit. Jordan szintén nagy kedvenc, szerintem remek kis párost alkotnak Declannel és épp azért mert alapjáraton annyira nagyon mások. Ők ketten azon dolgoznak most, hogy találjanak egy módot annak elkerülésére, hogy ha az Álmodó meghal, akkor annak minden „valóra keltett álma” vele együtt jobb létre szenderüljön. Declannek pedig ez igenis fontos cél, hisz míg korábban csak Matthew miatt kellett aggódnia, most már Jordant ugyanúgy elvesztheti bármikor.


Szegény Matthew pedig teljes identitásválságon megy keresztül, amit lehetett volna irritálóan is megírni, de Matthew esetében ez mégis aranyosan sült el, és szegény fiút annyira szívesen megölelgettem volna, hogy némi lelket öntsek belé. Tetszett a megoldás, hogy Jordan ott volt mellette és igenis meg tudta neki mutatni, hogy attól hogy valaki nem igazi ember, hanem csak egy "álom", attól igenis élhet úgy mint egy ember és igenis megérdemel egy normális életet.

Úgy érzem ez egy teljesen „töltelék” rész lett és annak se a legjobb, mintha csak időhúzásnak lett volna megírva a nagy finálé előtt. Tulajdonképpen pár mondatban össze lehetne foglalni a második rész lényegét, maga a történet pedig lassú, vontatott és mondjuk ki... néha egyenesen unalmas. Ronan karakterét nem tudtam most hova tenni, mintha nem önmaga lett volna, most ő idegesített a legjobban. Csak a Declan, Jordan és Matthew hármas mentette meg számomra valamennyire ezt a könyvet, az ő történetszálukat szerettem az elejétől a végéig. Mindenképp el fogom olvasni a harmadik részt, mert tudnom kell mi fog ebből a történetből kisülni, és remélem, hogy a harmadik rész ennél sokkal izgalmasabbra sikeredett.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/3

2023. okt. 5.

Stephanie Garber: A soha többé balladája (Volt egyszer egy összetört szív 2.)

Fülszöveg:
Volt egyszer egy összetört szív folytatása
Amikor nem tudod, miért küzdesz. A szerelemért vagy éppen az ellen?
Miután Jacks, a Szívek Hercege elárulta, Evangeline Fox megfogadta, hogy soha többé nem bízik meg benne. Frissen felfedezett varázserejével azért harcol, hogy visszanyerje esélyét a boldogságra, amitől Jacks megfosztotta.
Csakhogy az útjaik megint keresztezik egymást.
A VOLT EGYSZER EGY ÖSSZETÖRT SZÍV folytatásában Evangeline-t gyilkos átok sújtja, amelynek megtöréséhez kénytelen elfogadni Jacks segítségét, akitől legjobb lenne óvakodnia. Régi barátokkal kerülnek szembe, új ellenségekkel veszik fel a harcot, és próbálnak megküzdeni a gonosz intrikákkal és a rontásokkal, amik fejekkel és szívekkel játszanak.
Evangeline mindig is bízott a szívében, de ezúttal nem biztos, hogy érdemes hallgatnia rá…

Szerencsére nem régen kezdtem bele a könyvsorozat első részébe, így nem kellett sokat várnom a folytatásra, hanem egyből utána kezembe vehetettem a második részt. Sajnos nem lett instant nagy kedvenc a Volt egyszer egy összetört szív, inkább azt mondanám, hogy elment egy olvasmánynak. Tipikus ifjúsági fantasy, kissé unalmas és egysíkú karakterekkel, meg persze Jacks-el, csak az volt a baj, hogy Jacks-et akármennyire imádom, egymaga nem volt elég ahhoz, hogy a könyv nagy kedvenccé váljon. Értem én, hogy Jacks olyan remek karakter, hogy az írónő egy saját trilógiát írt köré építve, de ide annyi nem elég, hogy ott van Jacks, hanem kellene mellé izgalmas és kalandos történet, valamint új érdekes és szerethető vagy komplex karakterek.

Az első részben azt sérelmeztem, hogy Jacks mellé egy összetettebb és emlékezetesebb női főszereplőt vártam volna, mert utáljatok meg érte, de nekem Evangeline olyan kis semmilyen karakter volt. Reméltem, hogy a folytatásban azért valahogy érdesebbé válik, lemegyünk a lelke mélységéig és valahogy komplexebb karaktert kap. Kissé vegyes érzéseim vannak Eva-val kapcsolatban, mert habár most valahogy szerethetőbb volt számomra, de még mindig úgy érzem, hogy az írónő nem hozta ki azt a karakteréből, ami lehetett volna. Most már legalább próbált nem naivan Jacks után olvadozni és minden egyes szavát elhinni, meg próbálta ő alakítani a sorsát, és nem csak sodródni az eseményekkel, de most pedig azzal ment az agyamra, amikor vagy nem tudom hányadik alkalommal keverte magát bajba.

Konkrétan fel tudnám sorolni (nem fogom), hogy minden egyes alkalommal mikor végre kitalált valamit, hogy márpedig ő most kezébe veszi az irányítást, akkor rögtön bajba került és persze, hogy kellett valaki, aki majd megmenti őt. Ez általában Jacks volt, amit kétségtelenül fura volt látni, tekintetbe véve, hogy Jacks azért nem egy önzetlenül segédkező fajta. Persze még mindig szüksége van Evangeline-re, hogy kinyissa neki a Valorok kapuját és érthető, hogy nem akarja, hogy baja essen vagy meghaljon, de azért itt már ennél többről volt szó. És ez teljesen világossá vált mindenki számára.

Jacks és Evangeline

Ezzel a felvezetéssel értem el ahhoz a részhez, ami nagyon tetszett a második részben. Maga a történet vett egy kisebb fordulatot, és kiderült, hogy nem a Valorok kapujának a kinyitása a lényeg, hanem Jacks valami egészen mást próbál elérni. Kicsit meglepődtem ezen a dolgon és őszintén szólva nem számítottam rá, hogy az lesz Jacks valós célja, ami lett végül, és amúgy kicsit nem is értem a dolgot. Vagyis persze érthető, hogy Jacks még mindig Tellára van rákattanva és mivel azt hiszi, hogy a lány az egyetlen igaz szerelme, így nem nagyon tudja őt kiverni a fejéből. A Szívek hercege révén az Jacks legnagyobb késztetése, hogy megtalálja és együtt legyen élete szerelmével, bár ahogy korábban már megfogalmaztam, szerintem sosem volt szerelem, amit Tella iránt érzett, inkább csak megszállottság és birtoklási vágy. De kérem szépen, Tella olyan egyértelmű és félreérthetetlen módon utasította el, (hisz konkrétan tőrt döfött a szívébe és elzavarta) hogy mégis mi a fenének ragaszkodik még hozzá? Azért az elég egyértelmű elutasítás, ha valaki tőrt döf a szívedbe és aztán nagy szerelemben lángolva elmegy egy másik férfival.

Tetszett a könyvben, ahogy Jacks és Eva közt egyre jobban forrt a levegő, mert habár az első részben is voltak aranyos jeleneteik, itt azért sokkal több interakció volt közöttük, és még közelebb kerültek egymáshoz. Mármint azért Eva nem sokáig tudta tartani magát ahhoz a fogadalmához, hogy soha többé nem segít Jacksnek és egy szavát se hiszi, Jacks pedig nem igazán tudta távol tartani magát a lánytól, hanem folyton a segítségére sietett. Jó, az más kérdés, hogy igazából Jacks miatt került ebbe a kalamajkába Eva, szóval a minimum, hogy segít neki, amiben csak tud, de ezt most akkor hagyjuk figyelmen kívül. Szóval Jacks és Eva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ami persze mindkettejüket megrémíti, de azért képtelenek távol maradni a másiktól. Nagyon aranyosak együtt, imádtam őket, bár arra mondjuk nagyon kíváncsi vagyok, hogy az írónő, hogy fogja magát kimagyarázni abból, hogy elvileg Tella Jacks egyetlen igaz szerelme, erre itt van Evangeline, aki nyilvánvalóan szintén Jacks nagy szerelmének tűnik. Remélem erre valami értelmes és épkézláb magyarázat lesz az utolsó részben.

Káosz és Lala

Hogy a többi karakterről szintén ejtsek néhány szót, nem akarom, hogy kimaradjanak és akkor kezdjük Apollóval. Gondoltam, hogy nem fog meghalni, hanem valahogy életre keltik, és kicsit sikerült érdekessé tenni őt ezzel az átok dologgal, meg hogy elkezdett „vadászni” Eva-ra, bár még mindig nem értem, hogy mi a karaktere szerepe a történetben. Mert habár szerelmi háromszögként kezdte Eva-val és Jacksel, de azért mégsem lehet azt igazi szerelmi háromszögnek tekinteni, mert Apollo nagyjából az elejétől kezdve végig valamilyen bűbáj vagy átok hatása alatt állt. Nem értem, hogy ő most akkor tényleg érdeklődik Eva iránt vagy csak a varázslat miatt van az egész? Szerintem ezt nem is lehet megmondani, hisz Eva többször feltette ezt a kérdést magának és erre még mi olvasók se kaptunk konkrét választ.

Szerencsére az álnok Marisol szinte fel se bukkant ebben a könyvben, hanem helyette most nagyobb teret kapott két másik Fátum, Lala és Káosz. Persze ők már az első könyvben is szerepeltek, de csak a mostaniban kaptak kiemeltebb jelentőséget a történet alakulásának szempontjából. Örülök, hogy kicsit jobban megismerhettük őket, bár én valamiért azt hittem, hogy ők össze fognak jönni vagy hogy régen volt köztük valami, vagy nem tudom, de végig egy ilyen érzésem volt, aztán ebből nem lett semmi. De talán majd a folytatásban. Viszont az kiderült, hogy kicsoda Káosz valójában, megismerhettük a múltját és hogy miért akart segíteni Jacksnek a Valorok kapujának kinyitásában. Magamban pedig jót mosolyogtam azon, hogy az írónő mennyire azt akarta bemutatni, hogy milyen rossz a vámpírlét és maguk a vámpírok. Erre ott volt nekünk Luc, akit kissé megsajnáltam a sors miatt, ami jutott neki, valamint megadta nekünk Káoszt, aki egy roppant karizmatikus karakter akkor is, ha elvileg egy vérszomjas ősöreg vámpír. Tehát sajnálom Garber, de a vámpírjaid imádni valóak, ha akarod, ha nem.

Jobban tetszett ez a könyv, mint az első, a karaktereket valahogy jobban kidolgozottnak és izgalmasabbnak éreztem, a történet szintén valahogy kalandosabbak tűnt. Evangeline és Jacks nagyon aranyosak együtt, imádtam olvasni minden közös jelenetüket, Lala és Káosz pedig érdekes mellékszereplők voltak ebben a részben, és Apolló is hozott valami izgalmat a sztoriba. A könyv lezárása brutális függővég, hirtelen nem is tudnám elképzelni hogy mi várható ezek után a folytatásban, de az biztos, hogy kíváncsian várom. Sajnos még külföldön se jelent meg a harmadik rész, így magyarul ki tudja mikor érkezik, de amint megjelenik én azonnal olvasni fogom, ez biztos.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...