Laurell K. Hamilton: Elátkozott kígyók (Anita Blake, vámpírvadász 26.)

Fülszöveg:

A rendőrbíró és vámpírhóhér Anita Blake abban a hitben él, hogy neki a természetfelettiek világa nem mutathat már semmi újat. Amikor azonban két vérleopárd szerelme, Micah és Nathaniel társaságában a legjobb barátja, Edward esküvőjére repül Florida legdélibb csücskébe, és azt tervezi, hogy hosszú évek óta most először végre felhőtlenül fog nyaralni a vőlegényeivel, hirtelen azzal szembesül, hogy még soha nem tévedett ekkorát.

A szállodából elrabolnak egy lányt, és bár Anita nem szeretné beleártani magát a bűnügybe, végül a bűnügy rántja magához őt. Amikor ugyanis előkerül a holttest, az esküvőre érkezett rendőrbírók kötelességüknek tartják, hogy segítsenek a nyomozásban, mert a gyilkosságot minden jel szerint nem emberi lény követte el. Arra azonban senki sem készült fel, hogy még maga Anita is tanácstalanul áll a nyomok előtt…

A környéken ugyanakkor évszázadok óta él egy család, akit különös átok sújt, és akik éppen Micah és a Koalíció segítségét kérték végső kétségbeesésükben. Képtelenek ugyanis együtt élni azzal a soha eddig nem ismert átokkal, amely vadul tekergő mérgeskígyók kupacává változtatja a testrészeiket. Vajon csak véletlen, hogy éppen itt élnek ők is? Lehet közük a gyilkossághoz? És miért keverednek gyanúba Anita vőlegényei?

Igen, egy újabb Anita Blake könyv és csakis azért vettem ilyen hamar a kezembe a következő részt, mert láttam, hogy ebben lesz majd Edward esküvője. Emiatt elég nagy reményekkel kezdtem bele a részbe és vártam, hogy Hamilton valami jó kis sztorit dob össze nekünk. Hogy ez így lett vagy sem, nehéz kérdés, de nekem erőteljesen felemás érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban.

Arra számítottam, hogy Edward esküvőjére az írónő jobban összekapja magát és ír nekünk egy igazi Anita Blake történetet, olyat, amilyenek a régi első könyvek voltak, mert ha már Edward köré épül a sztori, akkor gondoltam ahhoz egy normális könyv dukál. És nem azt mondom, hogy annyira rossz az Elátkozott kígyók, mert azért az írónő próbálta megerőltetni magát, csak az a gondom, hogy hozta mindazt a sok negatívumot, amit szerintem mindenki utál manapság ebben a könyvsorozatban.

Kezdjük ott hogy a könyv szerkezeti felépítése valami borzalmas, mert az első felében gyakorlatilag semmi értelmes nem történik, csak Anita magánéleti nyűglődéseit kell végigszenvednünk. Egy kis erotika, egy kis érzelmi ömlengés és panaszkodás, Micah és Nathaniel folyton nyavalyognak valamin, amivel kezdenek az agyamra menni és tudjátok csak a szokásos. Én meg vártam, hogy végre beinduljon normálisan a sztori, elinduljanak Edward esküvőjére és történjen már valami, vagy legalább az, amit a fülszövegben olvashattunk. Úgy tűnik Hamilton csak nem akarja levetkőzni ezt a sok magánéleti vergődést és drámázást, csak ha már ennyire ragaszkodik mindehhez, akkor valahogy jobban is beépíthetné a drámázást a fő történetszálba.

Mindig mondtam, hogy az a legnagyobb probléma az Anita Blake könyvekkel, hogy teljesen aránytalanul épülnek fel. Manapság már csak nyomokban tartalmaznak egy értelmes történetet, vagy valami nyomozási szálat és a nagy részük pedig az erotikáról és az érzelmi drámákról szól. Az érzelmi dráma pedig abban merül ki általában, hogy persze nem Anita drámázik hanem mindegyik könyvben valamelyik pasija bekattan valamin, elkezd nyavalyogni, hogy jaj, rá senki sem figyel és így tovább, és Anita-nak azzal kell foglalkoznia, hogy megnyugtassa az adott pasi lelkivilágát. Igazából azt nem értem, hogy ezt nem csak Anita unja rohadtul, hanem mi olvasók is, szóval nem értem Hamilton miért ragaszkodik ehhez a sok magánéleti drámázáshoz.

Azt hittem ha Edward esküvője a fő téma, akkor valahogy köréjük fog épülni a történet, vagy nagyobb szerepet kap legalább, de ez sem így történt, mert most is minden Anita körül forgott. Persze örültem annak hogy a dinamikus kvartett megint összeállt és örültem annak, hogy Bernado és Olaf újra felbukkantak, mert őket négyüket mindig nagyon szerettem együtt és talán az a két könyv volt eddig a két legkedvesebb részem a sorozatban, amiben ők négyen nyomoztak együtt. De most valahogy mégis olyan erőltetettnek tűnt a dolog. Oké, Bernardo meghívása rendben, de mégis Olafot ki a fene hívta meg Edward esküvőjére, mikor őt mindenki a háta közepére se kívánja? Igen, értem, hogy Donna akciózott a háttérben, de az kész röhej, hogy erről Edward mit sem tudott és olyan erőltetetten jött ki az egész, hogy valahogy Olafot bele kellett passzírozni a történetbe, mert neki is ott kell lennie.

Nem mintha annyira rossz lett volna Olaf felbukkanása, mert azért hozott némi színt a sztoriba, csak annyira irreális volt az egész felbukkanása számomra, valahogy okosabban meg lehetett volna ezt oldani. Olaf és Anita interakcióit persze mosolyogva olvastam és igazán fura ez a „lágyabb” Olaf, ha engem kérdeztek, és én azt várom már, hogy Olaf-nak mikor esik le, hogy semmi esélye Anita-nál és mikor kattan be végre és feszülnek ezek ketten egymásnak. Vagy legalábbis remélem, hogy ez fog történni, mert ha épp az ellenkezője lesz a vége és Anita összejön valahogy Olaf-al... na, én akkor fogom befejezni végleg ezt a könyvsorozatot, mert akkor tényleg véglegesen elhagyjuk a realitás talaját. Mert értem én, hogy azért Anita pasijai közül egyik se egy ma született bárány, mert mindegyiknek van a rovásán valami a múltjában, de Olaf egy teljesen más kategória. És ha Anita képes lesz összejönni a pszichopata sorozatgyilkos Olaf-al, akkor én tényleg befejeztem ezt a könyvsorozatot, de komolyan mondom.

Maga a fő történetszál olyan mint a szürke szamár a ködben, hisz alig lehet látni és aztán ahogy az lenni szokott két csettintésre megoldódik minden gond és huss megoldják az ügyet. Ha akarnék se tudnék erről többet írni, mert annyira jelentéktelenre sikerült a nyomozási szál, hogy szinte kár volt beletenni, mert semmi jelentős szerepet nem kapott a könyvben.

Az Elátkozott kígyók hozza azt a közepesen jó vagy rossz (mindenki ítélje meg maga melyik jelzőt használná hozzá) színvonalat, ami manapság az Anita Blake könyvekre annyira jellemző szokott lenni. Az írónő persze próbálkozik visszatérni a kezdeti hangulathoz, mert mostanában azért igyekszik összerakni valami gyilkossági és nyomozási szálat, de tényleg igyekszik, azonban még mindig nem tudja megfelelő mennyiségben adagolni a nyomozási szálat és mellette az erotikát és az érzelmi drámázást. A könyv szerkezeti felépítése valami borzalmas, az első felét nyugodtan ki lehetett volna hagyni és semmi lényegesről nem maradtunk volna le. Nem fogok hazudni, attól a könyvtől ami Edward esküvőjéről fog szólni, én nagyobb durranást vártam, így nagyon csalódottan fejeztem be ezt a részt. Remélem, az a könyv, amiben Anita és Jean-Claude esküvője lesz a központi téma ennél azért nagyobbat fog ütni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-elatkozott-kigyok

Értékelés: 5/3

Laurell K. Hamilton: Vérvörös végzet (Anita Blake, vámpírvadász 25.)

Fülszöveg:

Írországról mindenki úgy tudja, hogy az egyetlen olyan hely, ahol nem élnek vámpírok. Az anyaföld élettel teli, ezért semmilyen halhatatlan nem szakadhat ki a halálból, ha egyszer a halandó test porrá lett. Sem vámpírok, sem zombik nem teremtődnek arrafelé. Legalábbis eddig mindenki így hitte. Most azonban egyre több vámpír garázdálkodik Dublin utcáin, éjszakáról éjszakára szaporodnak, szedik áldozataikat.

Az ír hatóságok minden ellenérzésük dacára kénytelenek megbékélni Anita Blake erőszakos módszereivel, és Edward mellett az ő szakértelmét hívják segítségül. Anita, Nathaniel és Damian triumvirátusa így új életre kap, ráadásul az is kiderül, hogy Damian régebben Írországban élt kegyetlen úrnője, Moroven fogságában. Ezért Anita őket is magával viszi a smaragd szigetre más testőrei és szeretői társaságában, hogy valami olyasmivel nézzenek szembe, amivel eddig soha nem volt dolguk.

Tavaly ősszel olvastam utoljára Anita Blake könyvet és tényleg kellett egy kis szünet a következő rész előtt, mert ezek a könyvek már csak ilyenek. Ha túl sokat olvas egymás után az ember, akkor nagyon meg tud csömörleni a dologtól. Jelenleg a sorozat 25. részénél járok és a hullámzó minőség miatt eddig már tényleg csak a „hardcore” rajongók jutottak el, legalábbis szerintem. Hogy én közéjük tartozom-e vagy sem, azt nem tudom, de annyira megszoktam ezt a könyvsorozatot, hogy megszokásból olvasom és időnként kedvet kapok a következő részhez mindig bízva abban, hogy akkor egy igazán izgalmas kalandot fogok ki. Tudjátok, egy olyan igazi véresen izgalmas és humoros klasszikus Anita Blake sztorit, amiért az elején annyira lehetett szeretni ezeket a könyveket.

Most is ilyen várakozásokkal kezdtem bele ebbe a részbe, de sajnos csalódnom kellett. Túl hosszú ez a könyv, túl sok a felesleges rizsa, túl sok a felesleges dráma, az érzelgős drámázás, a sok erotikus jelenet és minden amiért utálni lehet ezeket a könyveket. Nem viccelek, a könyv első felében az égvilágon semmi, de semmi nem történik és kezdtem elveszíteni a türelmemet, hogy induljon már meg Anita Írországba, csak történjen végre valami. A könyv első fele kapcsolati dráma, megint azon agonizál mindenki, hogy ki fekszik le kivel, ki kivel jár együtt, ki kivel akar együtt lenni, ki féltékeny kire és így tovább. Túl sok a pasi, túl sok az új karakter, de a nagy részük felejthető, így én már nem veszem a fáradtságot arra, hogy az új karakterek neveit megjegyezzem, mert számomra mind egy kaptafára megy. Pasi vagy csaj, aki Anitával akar lenni, de tényleg mindenki vele akar lenni. Nincs más egyéb tulajdonságuk.

A régi kedvenceket még mindig szeretem, csak kár, hogy rájuk manapság nem esik olyan kiemelt hangsúly, mint régen. Értem, hogy kell néha a vérfrissítés és Hamilton biztos úgy gondolja, hogy kellenek az új karakterek, hogy ne laposodjon el a sztori, de szerintem pedig éppen attól laposodik el, hogy jönnek a karakterek egymás után úgy, hogy egyik sincs értelmesen kidolgozva és egyiknek sincs semmi szerepe azon kívül, hogy Anita ágyát melegítse egy ideig. Miért nem tudunk nagyobb hangsúlyt fektetni a régi kedvencekre? Miért nem elég a régi csapat? Persze, mondhatnátok, hogy de hát most is felbukkant Jean-Claude, Nathaniel, Edward, és még Richard is benézett, de azt a pár jelenetet én nem mondanám olyan soknak. Edward pedig most inkább csak bábnak volt ott a sztoriban, mint hasznos és segítőkész karakternek.

A könyv szerkezeti felépítése megint a gond, mert mint írtam az első felében semmi nem történik csak a lelki és erotikus dráma, aztán nagyjából a felénél Anita végre megindul Írországba és ott végre történik valami izgalmas. Csak az a kár, hogy addig majdnem halálra untam magam. Szintén írtam többször és megint megteszem, hogy igazából nem a lelki és erotikus drámázással van a gond, hanem azzal, hogy mindig ezeken van a hangsúly és mellé kapunk egy kis odavetett nyomozást vagy természetfeletti szálat. Ha máshogy lennének az arányok, ha mondjuk a nyomozás kapna nagyobb hangsúlyt és mellette ott lenne kiegészítésnek a magánéleti dráma, akkor semmi gond nem lenne ezzel az égvilágon.

Maga a természetfeletti nyomozás olyan esetlenre és kiszámíthatóra sikeredett, mert tudni lehetett az elejétől fogva hogy mi folyik a háttérben és hogy mi lesz a vége. Hisz mindig Anita győz a végén, nem igaz? Anita olyan erős és hatalmas már, hogy nagyjából senki se veheti fel vele a versenyt, én nem is izgulok érte sosem. Ennek ellenére mindig valamiféle banális és ostoba módon keveredik bajba és persze épp úgy, hogy senki más ne tudjon neki segíteni az ezer pasija és testőre közül, hanem valahogy mindig magára marad és aztán egyedül kell megoldania a helyzetet. A könyv végén kaptunk egy kis csavart, annak mondjuk örültem.

A sorozat 25. része hozta az előző részek színvonalát annak minden pozitív és negatív oldalával. Semmi újat nem kaptunk vagy láttunk, amit eddig nem, csak Anita most nem Amerikában gyilkolja a gonosz vámpírokat, hanem Írországban, miközben tovább tolja a pasijaival a magánéleti drámákat elég nagy mennyiségben. A könyv szerkezeti felépítése valami borzalmas, az első felében semmi nem történik, aztán a második felében indul be a nyomozás. Én már tényleg csak azt várom, hogy legyen Edward esküvője Donnával, meg Anita esküvője Jean-Claude-al és a többiekkel, mert azokra tényleg nagyon kíváncsi vagyok és remélem ott jó kis sztorikat fogunk kapni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-vervoros-vegzet

Értékelés: 5/3

Laurell K. Hamilton: Fagyos halál (Anita Blake, vámpírvadász 24.)

Fülszöveg:

Amióta Anita Blake eljegyezte magát Jean-Claude-dal, St. Louis városának vámpírurával, már csak a vámpírkirály menyasszonyaként beszél róla a világ. Minden idők legeredményesebb vámpírhóhérának rendőrbírói hírneve belegabalyodott a menyasszonyi fátyolba, és mindenki csak gyűrűkről és hintókról meg lánykérésről akar vele társalogni. Mielőtt azonban végképp betelne nála a pohár, az interneten felbukkan egy zombipornóval üzletelő rejtélyes társaság, és az FBI-nak ismét eszébe jut, hogy Anitánál jobban senki sem ért a zombikhoz és az egyéb, szörnyekkel kapcsolatos bűnügyekhez.

Valaki elrabolja a holtak lelkét, hogy a zombikba visszaplántálva azt, örökké engedelmes szexrabszolgákat gyártson belőlük. A felfoghatatlan hatalmú vudu varázslat még Anita számára is ismeretlen, mégis meg kell valahogyan oldania az ügyet, el kell kapnia a mindig köddé váló, rejtélyes elkövetőt, hogy a szerencsétlen zombikat felszabadíthassa.

Ismét Anita Blake, itt egy újabb rész, mert ez a könyvsorozat sosem ér véget. Addig legalábbis biztos folytatódni fog, amíg Hamilton tud írni. Az előző rész meglepően bejött nekem, így egészen Anita hangulatban kerültem, gondoltam miért ne, jöjjön a következő. Talán kicsit elhamarkodtam a dolgot, talán kell pár hónap szünet két Anita könyv között, vagy csak a könyvek ingadozó minősége tehet róla, de a Fagyos halál most valahogy nem győzött meg.

Kezdjük azzal, hogy habár van egy nyomozási szál, így szerencsére ebben nem szenvedünk hiányt, ám két problémám is volt ezzel. Az egyik, hogy alig foglalkoztunk vele, az elején ott a rejtély, közben nagy adag szerelmi dráma, majd a végén hirtelen mágikus módon kiderülnek a titkok és elkapják a bűnöst. Ennyi. A másik amiért nem örültem ennek a nyomozási szálnak, az maga a téma, vagyis a zombi pornó. Igen, jól halljátok, zombi pornó, más csak ez kellett ide, de tényleg? Tudom, hogy eddig is sok undorító, sötét és beteges dolgot olvashattunk a könyvsorozatban, de nekem a zombipornó már túl ment minden határon.

Undorító volt mondjuk ki. Így ha másik oldalról nézzük a dolgokat, akkor talán jobb is, hogy ez a történetszál nem kapott olyan nagy szerepet. Maga a rejtély se volt valami nagy durranás, mert a könyv első felében Anita és a társai elejtik, hogy annak a gonosz nekromanta nőnek, akit korábban már megöltek, van egy gonosz unokaöccse amúgy, és mit ad isten a végén kiderül, hogy nem ő a hunyó minden baj mögött? Most komolyan volt aki nem rakta össze a képet Anita-n kívül már akkor az elején? A nyomozási szál tehát undorító, rövid és kiábrándító lett.

Nagy meglepetésemre erotikát se kaptunk most olyan sokat, sőt… vagy lehet, hogy csak az én tűréshatárom nőtt meg így az évek során, de kimondottan keveset kaptunk most belőle. Ráadásul ami volt az még indokolt is volt, tehát nem csak random módon fűzte bele Hamilton a sztoriba, mikor annak semmi helye nem lett volna ott. Na, de kérdezhetnétek akkor, hogy ha ilyen kevés időt tett ki maga a nyomozás, és erotikával se árasztottak el minket, ahogy manapság az Hamiltonnál szokás, akkor mégis mi a fenével töltötte ki az írónő ezt a csaknem 600 oldalas könyvet? Na mivel? Nyavalygással, szerelmi drámával és felesleges picsogással. De tényleg.

Az egész rész során azon szenvedett mindenki, hogy most akkor ki kivel fog összeházasodni a háremből, és hogy kit kellene még befogadni a „gyűrűzöttek” közé, meg hogy random többedik testőrök meg Anita dugópajtijai mit szenvednek magukban vagy épp min húzták fel magukat. Lehet velem van a gond, de engem rohadtul nem érdekel, hogy egy századik testőr csaj, akiről eddig még csak nem is hallottam mit szenved magában és nem értem, hogy Anitának miért kellene vele foglalkoznia? Anita mindig azon puffog magában, hogy neki se ideje, se energiája mások problémáival foglalkozni, aztán valahogy mégis csak ő lesz az, aki mindenki búját-baját megoldja. Most akkor érdeklik őt a többiek vagy nem? Döntse már el.

Abból pedig már Anitához és a többiekhez hasonlóan nekem is kezd elegem lenni, hogy Asher mit hisztizik vagy kavar megint mindenki háta mögött. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni miért viseli el őt ennyi szemétség után bárki is és azt sem, hogy Jean-Claude hogy nem unta még meg a játszadozásait. Ennyi szemétkedés, direkt provokálás és direkt bajkeverés után nekem régen elegem lett volna belőle és páros lábbal rúgtam volna ki az életemből. És nem, az nem mentség, hogy Asher csoda szép, és ezért mindig mindenki végül megbocsát neki, mert ennyi szemétségen és hisztin, amit Asher eddig levágott, semmilyen szépség se segít. Richard most nagy meglepetés volt, csak pislogtam, hogy hirtelen milyen segítőkész lett mindenkivel. Vagy én maradtam le valamiről Richard vonalon?

A könyv nagy részében tehát most a szerelmi drámák és kavarások domináltak, mindenki szenvedett és problémázott, de tényleg mindenki, míg a századik random mellékszereplő is, akire mondjuk én nem igazán voltam kíváncsi. Nem értem miért kell itt ennyi karaktert futtatni és soha nem értem meg, miért kell ennyi pasi Anitának. Nem lenne elég 3-5 db pasi nagyon maximum? Minek ide több tucat? Kérem magyarázza meg nekem valaki. A nyomozási szál inkább csak dísznek volt belerakva a könyvbe, bár az undorító témáját tekintve talán jobb is, hogy csak ennyit láttunk belőle. Ismét egy gyengébb rész a sorozatban, és újfent megállapítom, hogy tényleg ez a séma. Egy erősebb részt, mindig egy jóval gyengébb követ. Sajnos.

UI: Igen, a 23. részt, a Jason kisregényt kihagytam, nem nagyon érdekelt a leírása alapján, és a visszajelzések szerint semmi fontosról nem maradtam le.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-fagyos-halal

Értékelés: 5/3

Laurell K. Hamilton: Ragály (Anita Blake, vámpírvadász 22.)

Fülszöveg:

Egyes zombikat felélesztenek, másokat meg elpusztítanak. Csak kérdezd meg erről a szakma legjobbját, Anita Blake-et, aki mostanáig inkább puszta kellemetlenségként tekintett rájuk, semmint potenciális veszélyforrásként. Persze, mert egészen eddig egyikőjük sem próbálta meg kegyetlenül elpusztítani az embereket. De most valami furcsa dolog történt velük.

Micah apja haldoklik, feltehetőleg egy húsevő zombi marta meg, és talán már csak napjai vannak hátra, mielőtt élve elrohad. Anita, Micah és Nathaniel a coloradói Boulderbe utazik, hogy Micah – közel húsz év után – újra találkozzon a családjával, és elbúcsúzhasson az apjától. A látogatásból azonban gyorsan nyomozás lesz, mert kiderül, hogy a zombik eddig sosem látott módon, tömegesen járnak a hegyekben, ráadásul halálos ragályt terjesztenek.

Több hónapja már hogy Anita Blake könyvet olvastam és gondoltam épp ideje folytatni a soha véget nem érő sorozatot a következő résszel. Kellett most egy kis Anita kaland mielőtt belevetem magam a Mákháború trilógia utolsó részébe, előtte szerettem volna egy kicsit másféle történetet olvasni kis kikapcsolódásként. Őszintén bíztam abban, hogy most egy jobban sikerült Anita könyv következik a sorban, mert nem egy minden értelmet és logikát nélkülöző erotikus sztorira vágytam, hanem valami sötét fantasy nyomozásra.

Részben bejöttek a számításaim, részben nem. Megkaptam ugyanis a nyomozási szálat, amit mindig annyira szerettem, de persze nem maradhatott ki az erotika sem, mert tetszik vagy sem, ez most már elengedhetetlenül a történet részévé vált. És nem azzal van konkrétan a bajom, mert én is szeretek olvasni ilyesmit, hanem azzal, amikor csak az erotikáról szól az egész rész, és mellette nincs semmi más érdemleges. Mintha Hamilton rájött volna, hogy kell ide valami épkézláb történet is, mert a sok szex önmagában nem elég hosszútávon és azzal nem lehet fenntartani a közönség érdeklődését. Az enyémet legalábbis semmiképp sem.

Szerencsére a Ragály című könyvben, ami a 22. rész a sorozatban a nyomozási szál kapott nagyobb hangsúlyt és a többi csak kiegészítésnek volt mellette, ezzel megteremtve azt a tökéletes egyensúlyt, amitől nem kaptam sikítófrászt… hanem ami miatt igenis élveztem ezt a könyvet, de tényleg. Talán jó pillanatomban kapott el, talán most épp egy ilyesmi történetre vágytam, vagy mert itt tényleg újra pislákolni kezdett a régi Anita stílus, de nekem ez a rész kifejezetten tetszett. Sötét volt, izgalmas, félelmetes és mindezek mellett vicces, mert a sötét humort most se kellett nélkülözni, se Anita belső narrációját, amin sokszor jókat mosolygok.

Anita nem az már, aki a sorozat elején volt, tényleg rengeteget változott, és ezzel ő maga is tisztában van. Sok dologban előnyére változott, mondhatjuk úgy, hogy felnőtt és hogy végre már nem az arduer irányítja őt, hanem fordítva, a libidóját is tudja többségében irányítani. Anita kezében van a gyeplő és úgy tűnik már nem gyűjti tovább a pasikat, vagy inkább maradjunk abban, hogy ebben a részben legalább nem szedett össze egy újat... és ez is valami. Csak ismételni tudom magam, én már rég elvesztettem a fonalat a sok pasi tengerében, számomra a nagy részük egy nagy összemosódott massza és ha pisztolyt tartanának a fejemhez se tudnám az összeset felsorolni vagy megkülönböztetni egymástól. Persze ott vannak Anita legnagyobb szerelmei, Jean-Claude, Micah, Nathaniel, ezt a hármat tudom igazán kiemelni, és ők az a hármas akiknek tényleg van valami értelmesen összerakott és kiemelkedőbb karaktere, amitől emlékezetesek maradnak. Aztán a többi… na azokat már felsorolni se tudnám.

Ebben a részben Micah és Nathaniel kapott nagyobb szerepet, Jean-Claude szintén felbukkant, de most nem ő volt a lényeg, ami nagy kár, mert nálam Jean-Claude marad az örök kedvenc pasi és nem is értem hogy nem elég ő egyedül Anitának. De ez legyen csak az én gondom. Aztán mikor felvetődött a házasság kérdése, és hogy többen is összeházasodnak, igen, jól hallottátok, többen egymással, akkor csak pislogtam, mert egyrészt nem értem minek kell ez ide, másrészt azt se értem, hogy fogják ezt kivitelezni, de kíváncsian várom. Lesznek itt még „kakasharcok” Anitáért, és nem lesz ez olyan egyszerű menet, de tényleg kíváncsian várom, hogy fogják ezt megoldani a feltehetően nem távoli jövőben.

Aztán másik személyes kedvencem, Edward beugrott segíteni egy kicsit Anitának a nyomozásban, ami sosem gond, mert Edwardot imádom, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, ebből a történetből szerintem ki lehetett volna hagyni őt. Nélküle szintén működött volna a dolog, de ezen azért nem akadok fenn, mert Edward mindig plusz pont. Arra szintén kíváncsi vagyok, mikor lesz már Edward és Donna esküvője, erről is beszélnek már egy ideje, és remélem nem csak a háttérben lesz lezavarva a dolog, hanem valamelyik következő könyvnek az lesz a középpontjában, mert azt szívesen megnézném, de komolyan.

Tényleg tetszett most ez a rész, valahogy sikerült megtalálni a megfelelő elegyét a természetfeletti nyomozásnak és az erotikának, amit Hamilton minden áron bele akar nyomni az Anita Blake könyvekbe. Úgy tűnik így jó pár rosszabb és unalmas rész után rájött, hogy kell ide az izgalmas, sötét, horrorisztikus kaland és nem elég csak folyton arról írni, hogy Anita épp kivel és hol hempereg. És habár már nem hiszem, hogy valaha visszakapjuk a régi Anitát az első könyvek hangulatát, de ezzel az új kialakult irányvonallal szerintem tovább lehet dolgozni. A lényeg, hogy kell egy izgalmas nyomozás és mellé jöhet az erotika kisebb dózisban, és akkor mindenki elégedett. Én legalábbis az leszek.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-ragaly

Értékelés: 5/4

Laurell K. Hamilton: Halálcsók (Anita Blake, vámpírvadász 21.)

Fülszöveg:

Ismeretlen, magukat függetlennek valló vámpírok csoportja bukkan fel a városban. Gyilkosságok történnek, rendőrök halnak meg. Anita megtudja, hogy vámpír-terrorista csoporttal áll szemben, akik akár az életük árán is bebizonyítják, hogy a vámpír is lehet szabad lény, hogy nem kell felesküdnie egyetlen vámpírmesternek sem, anélkül is civilizált lényként élhet. Eszközeik azonban megengedhetetlenek, ezért Anita harcba száll ellenük. Ugyanakkor házon belül is indulatos napokat él meg: valahogy meg kell emésztenie, hogy egyik legújabb szeretője még a tizennyolcat se töltötte be, és Asher is egyre több konfliktust és indulatot szít a szeretők között. Anitának és Jean-Claude-nak fel van adva a lecke, hogyan kezeljék a lassan veszélyessé váló helyzetet.

Most egy Anita Blake könyv akadt a kezembe az előző héten, itt is bőven van mit bepótolnom, és valami kis könnyedre vágytam, így gondoltam mi lehetne ennél jobb következő olvasmánynak. A minőség továbbra is hullámzó, sosem lehet tudni, hogy épp milyen rész következik ebben a végtelenített sorozatban. Gyakorlatilag egy orosz rulett az egész, mert vagy egy egész jó kis korrekt sztorit kapsz, vagy pedig egy felesleges és irritáló erotikával túlfűtött unalomba fulladó történetet. De tényleg csak ez a két véglet létezik már régóta.

Most valahogy a fülszövegnek sikerült normálisan összefoglalnia, hogy miről szól ez a rész, és ehhez én se tudnék többet hozzáadni. Nagyjából fele-fele arányban oszlik meg az izgalmas és véres nyomozási szál az érzelgős és erotikus magánéleti problémákkal, mintha Hamilton pontos patikamérlegen mérte volna ki ennek a könyvnek az összetevőit. Nem lett nagy kedvenc ez a rész, de olyan rossznak se tartom, mint amilyen kritikákat olvastam róla. Messze van ez az Anita Blake könyvek mélypontjának számító legrosszabb részektől, és szerintem nem volt ez olyan rossz.

Persze ne értsetek félre, jónak se nevezném, mert a legjobb részektől szintén távol áll, nagyon is távol. A nyomozási szál korrekt volt a maga nemében, bár itt se történtek nagy újdonságok. Anitát megint meg akarják ölni, ő pedig ezt nem hagyja. Ennyi. Viszont mellette a magánéleti drámák, a pasik nyavalygásai, a féltékenykedések, az idillinek szánt „Anita és az összes pasija együtt” jelenetek mind-mind az agyamra mentek. Hol nyálas volt, hol idegesített, hol untatott, hol pedig türelmetlenkedtem, hogy haladjunk már tovább és történjen valami érdekes a lepedőakrobatikán kívül.

Régóta elvesztettem a fonalat, hogy akkor most Anita kivel van kapcsolatban, kivel csak hentereg, ki az akit szeret, ki az akit nem, és szerintem ezzel nem én vagyok az egyetlen. A pasikat már meg sem tudom különböztetni, hogy ki-kicsoda, és nem is akarom, mert nekem az összes egy nagy massza, nem bajlódok azzal, hogy megjegyezzem őket. Az én fejemben a régi pasik maradtak csak meg, Jean-Claude, Richard, Nathaniel, Micah vagy esetleg még Damien… a többit pedig hagyjuk. Szerintem így is jó vagyok, hogy legalább ezt az ötöt sikerült fejben tartanom és megkülönböztetnem egymástól a karaktereket.

Nem mintha Hamilton különösebben nagy gondot fordítana arra, hogy egyedivé vagy emlékezetessé tegye az újabb és újabb pasikat karaktereket, mert egyik se lesz az, és ezért mint írót, csakis őt lehetne hibáztatni. Lássuk be számára se az a lényeg, hogy jó karaktereket írjon, hanem az hogy jöjjenek az új pasik sorban egymás után és valahogy mindegyiket Anita ágyába lökje és kész. Ennyi, de tényleg nem több és épp ezért én már nem vesződök azzal, hogy megjegyezzem melyik új karakter kicsoda és micsoda, mert úgyse lesz egyiknek se nagy jelentősége.

És ennyi, ennél többet nem tudok írni erről a részről, mert nem lehet. Egy teljesen korrekt, ámbár rövid és a végére teljesen elnagyolt rendőrségi ügy és nyomozási szál mellé kaptunk sok-sok magánéleti drámát, csak hogy pontosabb legyek pasi drámát, és Anitának ezzel kellett „megbirkóznia”. Ezzel próbált leginkább foglalkozni és valahogy kezelni a kényes helyzeteket, de lássuk be, ha már Anitának is elege van néha a felesleges pasi drámából, akkor képzeljétek el, hogy nekünk mint olvasónak mennyire elegünk lehet. Talán a következő rész megint jobb lesz, legalábbis nagyon remélem.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-halalcsok

Értékelés: 5/3

Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat (Anita Blake, vámpírvadász 20.)

Fülszöveg:

Sorozatgyilkos szedi áldozatait az Államok északnyugati vidékén, módszere kegyetlen és bestiális. A helyi rendőrség arra gyanakszik, hogy „szörnyetegek” is részt vettek a gyilkosságokban, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírók segítségét kéri, hiszen náluk jobban senki nem ismeri igazán a szörnyetegek természetét. Akik közül néhány igenis valóságos.

Minden Sötétségek Anyjának halottnak kellene lennie, de csak a testét pusztították el. Most új porhüvelyre van szüksége, és neki éppen Anita Blake testére fáj a foga.

Edward szerint a sorozatgyilkosságok azt az egyetlen célt szolgálják, hogy Anitát a valaha volt legveszedelmesebb vámpír közelébe csalogassák. S a fajtájuk közt hiába tartják Edwardot a „Halálnak”, Anitát pedig a „Hóhérnak”, most mindennél nagyobb bajban vannak, mert Anyuci Drága eredt a nyomukba, hogy az egyikükkel végezzen, a másikuknak pedig megszállja testét, nem törődve azzal, hogy közben hány ártatlan embernek kell meghalnia.

Vissza kellett néznem, hogy mikor olvastam utoljára Anita Blake könyvet és megdöbbenve tapasztaltam, hogy több mint egy év eltelt azóta. Nem értem, hogy hagyhattam ki ennyi időt, bár azért tegyük hozzá, hogy gyorsan telnek a hetek és nekem már nincs annyi időm és energiám a mindennapi élet mellett olvasni, mint évekkel ezelőtt. De sebaj, most egy kis Anita Blake kalandhoz volt kedvem, így megkerestem, hogy melyik könyv következik a sorozatban, és ezzel kezdtem az olvasmányaimat idén.

A rutinos Anita Blake rajongók tudják, hogy a végtelenségig nyújtott könyvsorozat sajnos már arra a szintre jutott, hogy sosem tudhatod mire számíts a következő részben. Vagy kapsz egy unalmas és erotikával teli történetet, amiben semmi nem történik a rengeteg lepedőakrobatikán kívül vagy pedig kapsz egy izgalmas természetfeletti nyomozós sztorit sok humorral és kalanddal. Gondolom sejtitek, hogy én az utóbbit szoktam preferálni, amiből sajnos egyre kevesebb érkezik. Szerencsére most nem kellett csalódnom, mert a Tigrisvadászat az utóbbi kategóriába való.

Habár az első Anita Blake könyvek színvonalától ez is elég messze van, mégis szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy szerintem jó volt ez a könyv. Ahogy a fülszövegben olvasható, ismét egy gyilkossági ügyben nyomoz Anita és nagy meglepetésemre most Edward is vele tart, aminek roppant mód örültem. Anita és Edward egy haláli páros, külön-külön is jó kis karakterek, de együtt mondhatni legyőzhetetlenek. Minden részt imádok, amiben Edward felbukkan, mert így tudom, hogy valami igazán véres és sötét kalandban lesz részünk. Meg hát mostanában Edward felbukkanása arra szintén jó előjel, hogy így a nyomozás és a vadászat lesz a középpontban és kevesebb erotikát kapunk Anita és a pasijai részéről.

Ha ők ketten nem lettek voltan elég, akkor megkaptuk újra a nagy kvartettet, mert Bernardo és Olaf szintén csatlakozott Anitához és Edwardhoz. Bernardo most nem sokat adott hozzá a sztorihoz, mintha csak azért lett volna itt, hogy kordában tartsa Olafot, ha kell. Olaf viszont hozta a szokott formáját és továbbra is szentül meg van győződve róla, hogy ők ketten Anitával lelki társak lennének vagy mi a szösz. Épp ezért egyre keményebben próbálkozik, hogy Anitát így vagy úgy, de megnyerje magának. Anita pedig hajszálvékony mezsgyén egyensúlyozva próbálja magától távol tartani ameddig csak lehet, hogy ne legyen kénytelen megölni a férfit. Kíváncsi vagyok mennyire fogja befolyásolni Olaf karakterét az, ami a rész végén történt vele, remélem lesz valami értelme, bár valahogy sejtem merre fog kifutni ezt a történetszál. (De remélem nem lesz igazam.)

Az elején rögtön belecsaptunk az események sűrűjébe és kezdődött a nyomozás, majd pedig egy kalandos, ám azért némileg kiszámítható történetet kaptunk. Folyt a sok vér, Anita kapott belőle bőven, természetesen mindenki rá vadászik és őt akarja elkapni a sötét terveihez, ami lehetne erőltetett, de mégis érthető, hisz Anita igenis egyre nagyobb hatalomra tesz szert, így nem csoda, hogy mindenki őt pécézi ki magának. Csak az hihetetlen egy kicsit számomra, hogy valahogy mindig sikerül elkapniuk és elrabolniuk, pedig folyton egy csomóan vigyáznak rá és mindig rendőrök, más vadászok, testőrök vagy a pasijai veszik körül. Régen még érthető volt, mert akkor nem voltak ennyien körülötte, többnyire egyedül kellett boldogulnia, most viszont nem ez a helyzet. Bár igaz, hogy Anitát se kell félteni, sokszor magának keresi a bajt, így nem csoda, hogy mindig történik vele valami.

Nem sok erotikát kaptunk ebben a részben, így ez még elviselhető volt, de valahogy most is olyan bénán lett a sztoriba belerakva, hogy abszolút nem illet oda és nyugodtan kimaradhatott volna, akkor se lett volna semmilyen befolyása a fő történetszálra. Azt meg sem említeném, hogy rég elvesztettem a fonalat, hogy Anitának hány pasija van és ki kicsoda, a többségnek a nevére sem emlékszem. Mondjuk azt tegyük hozzá, hogy ez nem csak az én hibám, hanem a pasik nagy részének semmi karaktere, csak „szexuális eszköznek” vannak berakva a sztoriba. Akiknek pedig van saját történetszála és értelmes karaktere, azok inkább a sorozat elején szerepeltek, mostanában igencsak a háttérbe vannak szorítva. Jean-Claude, Richard, Nathaniel és Micah, ez a négy akit érdemes megemlíteni, akik normális karakterrel és személyiséggel rendelkeznek, vagy akiknek úgy egyáltalán emlékszek a nevére, a többiek csak egy elmosódott nagy massza számomra. Az nem kérdés, hogy nekem Jean-Claude a kedvencem, szerepelhetne mostanában is többet a történetben.

Kellemes kis olvasmány volt számomra a Tigrisvadászat, mindenképp a jobban sikerült részek közé sorolható a sorozatban, de azért lehetett volna ezt még fokozni. Kaptunk egy korrekt nyomozási szálat sok vérrel és kalanddal bár némileg kiszámítható módon, de azért jobb volt mint az ezelőtti néhány rész. Anita és Edward remek páros, szívesen olvasnék több olyan könyvet, ahol ketten nyomoznak, mert bírom a dinamikájukat persze csak ezen a „nyomozó társak” vagy „szinte már testvéri” szinten. Csak így tovább Hamilton és hamarosan jöhet a következő Anita Blake rész, mert egészen kedvet kaptam a folytatáshoz.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-tigrisvadaszat

Értékelés: 5/4

Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó (Anita Blake, vámpírvadász 19.)

Fülszöveg:

Anita Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban – már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró – amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját.

Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt.

Az a helyzet hogy már csak megszokásból olvasom tovább az Anita Blake könyveket, holott tudom, hogy nagy valószínűséggel sosem lesz olyan, mint az elején. Úgy vagyok vele hogy legrosszabb esetben is évente egy Anita Blake könyv belefér az időmbe, és úgy tűnik kis túlzással talán életem végéig olvashatom, mert az írónő nem nagyon akar lezárást kerekíteni a sztorihoz. Ami persze nem lenne baj, ha izgalmasak könyveket írna, csak sajnos ez mostanában nem igen jön össze neki. Itt már csak a pornónak és a sok-sok szexnek van helye, semmi másnak.

Ez a tizenkilencedik rész sem szólt semmi másról csak arról, hogy Anita lenyomott vagy három menetet több különböző emberrel, persze mindig valami hatalmi machináció miatt, de ez akkor sem számít. Engem nem érdekelnek az amúgy elég lapos és inkább megkérdőjelezhető magyarázatok arra, hogy miért kell Anita életének a szex körül forognia. És erre az sem mentség, hogy ő szukkubusz vagy hogy a szex, a kéj és a szerelem Jean-Claude vérvonalának alapja, vagy hogy ott az arduer amit szeretkezéssel kell táplálni. Egyik sem mentség, mert ettől függetlenül lehetne valami értelmes és kalandos sztori az alapja az egyes részeknek, amiben van mellesleg egy kis erotika, és akkor az senkit se zavarna.

Komolyan mondom én régen elvesztettem a fonalat Anita rengeteg szeretője között. A régi karakterek újra és újra visszatérnek, őket bírom továbbra is, de arra a fáradtságot sem veszem, hogy megjegyezzem az újakat. Még ha akarnám se tudnám, mert egyiknek sincs értelmes vagy érdekes karaktere, mindegyik csak egy név, akivel aztán Anita lefekszik valamiért és kész. Utána jön a következő és így tovább. De komolyan. Sőt már ott tartunk, hogy nem csak hármas orgiákat, hanem csoportos orgiákat csapnak, mert miért ne alapon. Anita gyakorlatilag mindenkivel összefekszik és már az sem rettenti vissza ha nő az illető. Már az se gond.

Nem akarok kekeckedni, de nem értem hogy hirtelen mi történt Anitával és Richarddal, mert most gyakorlatilag minden korábbi ellenérzésüket félredobva feküdtek le olyanokkal, akikkel azelőtt azt állították sose fogják megtenni. Anita korábban kijelentette, hogy őt nem vonzzák a nők semmilyen formában, erre most csak ráugrik valami random nőre. Richard pedig kissé homofób módon viszolygott minden olyan szexuális aktustól, ahol más férfiak szintén szóba jöhettek, erre most nem ő is hirtelen pálfordulással összefekszik pasikkal? Számomra ez a két dolog annyira karakteridegen volt Anita és Richard esetében, hogy csak fogtam a fejem hitetlenkedéstől.

Hamilton persze érezte, hogy azért kellene ide valami épkézláb történet is, és próbálkozott valamivel, ahogy a fülszöveg leírja, de ne dőljetek be neki. A történet a könyv alig ha 10%-át teszi ki, a többi csak a szexről és még több szexről szól. És újfent elmondom, hogy nem az ezzel a bajom, hogy nem szeretek erotikus történeteket olvasni, mert igenis szeretek, csak épp egy Anita Blake könyvtől nem ezt várja szerintem az ember. Miért nem lehet visszatérni a régi természetfeletti rejtélyekhez, nyomozáshoz, vérengzéshez és az izgalmakhoz? Miért nem szólhatnának újra erről a könyvek, mint régen? Egyszerűen nem értem mi van Hamiltonnal és hogy miért erőlteti ennyire ezt a sok erotikát, és hogy miért ennek kell lennie a középpontban.

Sajnálom, de számomra ez a könyv se jött be jobban, mint mondjuk az előző és ha arra 1 pontot adtam, akkor erre se tudok többet. Nulla történet, nulla izgalom, még mindig az a sok erőltetett erotika, még mindig akörül forog minden és mindenki. Egyszer talán visszatér a régi Anita és vele együtt a sok izgalom, addig pedig nem tehetek mást, csak reménykedek, hogy ez mielőbb bekövetkezik.

További információk a könvyről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-ezustgolyo

Értékelés: 5/1

Laurell K. Hamilton: Végzetes flört (Anita Blake, vámpírvadász 18.)

Fülszöveg:

Amikor Anita Blake, a dögös vámpírvadász találkozik megbízójával, Tony Benningtonnal, még tele van együttérzéssel. Ugyanis a férfinak nemrég halt meg a felesége, és Anita feladata az lenne, hogy a nőt reanimálja. Vagyis felélessze halottaiból.
Anita tud néhány dolgot életről és halálról, és tisztában van azzal is, mit jelent szeretni valakit. De azt is tudja, hogy amit ő nekromantaként fel tud ajánlani Tony Benningtonnak, az nem egészen az, amire a férfi vágyik. Mert az a teremtmény, akit Anita képes előhívni a néhai Mrs. Bennington sírjából, az nem a csodálatos Mrs. Bennington lesz. Sőt. Nagyon nagyon messze lesz a csodálatostól.

Gondoltam ideje folytatni Anita kalandjait, ezért is vettem a kezembe a sorozat következő részét. Sajnos én gyanútlan beleestem megint abba a hibába, hogy nem néztem utána alaposabban a rész miről fog szólni, így megint csalódnom kellett, pedig azért lássuk be, mintha kezdett volna visszatérni a régi színvonal.

A könyv története egyszerű, mint a faék. Anita nem vállalja el két lehetséges új ügyfél ügyét, akik közül az egyik bepipul, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Nem nehéz kitalálni melyik lesz a hunyó és nem is kell sokáig ezen agyalnunk, viszonylag hamar kiderül a "rosszfiú" személye. A csalódott ügyfél két véroroszlánt bérel fel, hogy Anita pasijait fenyegetve, a nőt együttműködésre kényszerítse és a meggyőzés érdekében Anitát még el is rabolják, biztos ami biztos alapon.

Csak az a probléma, hogy az Anitában lévő véroroszlán igazán "tüzes", és a két véroroszlán hím (mert mit ad Isten, pont "véletlen" az a két elrablója) hatására képtelen uralkodni magán, így sejthetitek, hogy most sem úszhatjuk meg értelmetlen és felesleges dörgölőzés nélkül. Nem mintha ez meglepő lenne, hisz tudjuk, hogy nincs újabb Anita rész szexorgiák nélkül, így hát kellett ez ide. (Remélem érezni lehetett az iróniát.)

Nagyon rövid ez a rész, nem sok minden történik benne azon kívül, hogy Anita vacsorázgat, elrabolják, szenved a tüzeléstől és végül kinyír mindenkit. Mert hát most komolyan? Ki képzelte azt, hogy ennek más lesz a vége? Anita és a pasijai megmenekülnek, sőt tovább bővíti a háremet még eggyel, mert a másik száz pasi még most sem elég neki. Tehát igen, ez a rész irtó gyenge lett, semmi érdekes vagy izgalmas nem volt benne, se fejlődés, se karaktermélyítés, se háttérvilág bővítés, se humor, ami valamelyest megmenthette volna ezt a borzalmat. Semmi. Nyugodtan kihagyhattam volna. Talán a következő jobb lesz. Nagyon remélem.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-vegzetes-flort

Értékelés: 5/1

Laurell K. Hamilton: Fogat fogért (Anita Blake, vámpírvadász 17.)

Fülszöveg:

Anita Blake-nek St. Louis-ból ezúttal az egészen távoli, 2600 kilométerre fekvő Las Vegasba kell repülnie szeretett vámpírjai és vérállatai mellől, hogy eleget tegyen egy meghívásnak. A szívélyes meghívó postán érkezett egy levágott fej képében, feladója a sorozatgyilkos vámpír: Vittorio. Melyik nő tudna ellenállni ilyen ajándéknak, pláne, ha szövetségi rendőrbíró? Anita nem is habozik, bár gyomra eléggé émelyeg a repülőúton, három kollégájával a Bűnös Város táncosait és rendőreit tizedelő vérszívó nyomába ered. Az ő nyomában viszont ott liheg Minden Sötétségek Anyja, valamint Belle Morte, vámpírerejének origója.

Az új olvasási lendületemet mi mással is folytathattam volna, mint egy újabb Anita Blake könyvvel! Tudjátok mennyire imádom az egész könyvsorozatot néhány gyengébben sikerült résztől eltekintve. Olyan számomra, ami mindig segít kikapcsolni és elmerülni egy sajátos világban néhány órán keresztül. Anita és a többiek mintha csak velem élnének, épp ezért mindig izgatottan várom az újabb kalandjaikat. Szerencsére az írónő se hagyta (még) abba a könyvsorozatot és hozza az újabb és újabb részeket.

Az előző rész annyira leszerepelt nálam, hogy azóta teljesen kitöröltem még az emlékét is a fejemből. Így mintha az meg se történt volna, vetettem bele magam egy újabb történetbe. Ha tudom korábban, hogy egy ilyen izgalmas és szórakoztató részt kapok, akkor nem húztam volna idáig, hanem már hamarabb sorra kerül. És mikor azt mondom, hogy szórakoztató, akkor úgy értem, hogy az Obszidián Pillangóhoz hasonlóan szórakoztató. Igen... jól sejtitek. Visszatért a dinamikus kvartett, én meg álmomban sem gondoltam volna, hogy Anita, Edward, Bernardo és Olaf újra együtt fognak nyomozni.

Nekem máig a kedvenc részem a kilencedik kötet, áradoztam róla akkoriban eleget és lám megkaptuk úgymond a folytatását. Anita élete tovább pörög cseppet sem unalmasan. Egy vámpír bérgyilkos Las Vegasba csalja őt, és mivel Anita nem engedheti. hogy az őrült össze-vissza gyilkoljon, így útra kél pasijait hátrahagyva (szerencsére), hogy megoldja az ügyet és elintézze a vámpírt. Mit ad Isten elsőnek Edward bukkan fel "önzetlen" segítség gyanánt, majd hozza magával korábbi csapatukat, Bernardo-t és Olafot.

Teljesen nosztalgikus érzésem lett és e csapat miatt egyszerűen nem tudtam nem szeretni ezt a részt. A csapat dinamikájuk annyira jól működött elsőre is, hogy nem volt kétség ez itt se lesz másként. Edward az Edward, senkinek se kell magyaráznom, miért imádom őt. Most se volt ez másképp. Ha leválasztjuk a másik kettőt, akkor Anita is ő remek párost alkotnak. Mármint fejvadász párost, mert hát a közös gyilkolászási ösztönökön és képességeket kívül mást nem tudnának egymás iránt érezni. Ez így van jól. Egy amolyan testvéri kapcsolat az övék, némi rivalizálással vegyítve, de akkor is prímán működnek együtt.

Bernardo nem sokat változott, őt így szeretjük, de azért volt egy-két jó kis pillanata Anita-val és a többiekkel. És persze Olaf sem maradhat ki a buliból, aki most már egészen más érzelmeket táplál Anita iránt, mint az elején. Tudjuk, hogy Olaf egy pszichopata sorozatgyilkos, aki megveti a nőket és úgy általában körülbelül mindenkit, de Anita-ban mégis emberére akadt. Anita szerencsétlenségére, mert hogy Olaf most már nem megölni akarja, hanem inkább meghódítani. Amit Anita persze nem tud könnyen kezelni. Olaf próbálkozásai és Anita reagálása mindent vitt, jókat mosolyogtam rajtuk. Még szerencse, hogy Anita meg tudja magát védeni. Kíváncsi vagyok Olaf meddig marad a "kedves" próbálkozásoknál és mikor jön rá, hogy hiába minden. Na és hogy aztán mit tesz? Remélem erre választ fogok kapni a későbbi részekben.

Anita és Edward, a gyilkos páros (szó szerint)

Nem csak a négy karakter remek dinamikája és közös munkája miatt jött be ennyire a könyv, hanem végre egy elég rendesen kidolgozott történetet kaptunk, amiben volt egy korrekt nyomozási szál. Nyomoztunk hát ezerrel, és nem mentek könnyen dolgok, de végül Anitáék megoldották a kérdést. Szerencsére Anita háreme most a háttérbe szorult, de azért kaptunk egy-két pikánsabb jelenetet, mert úgy tűnik az már sosem maradhat ki. Persze Anita megint új pasikkal feküdt le, de ezen már fent sem akadok. Végül is az a 10 pasi, aki otthon várja, az még mindig nem elég. (Jó, pontosan most nem emlékszem hány palija van, de elég sok.) Az Anitára leselkedő egyéb veszélyek se maradtak ki, a Sötétség Anyja még mindig azon mesterkedik, hogy új életre kelhessen és ehhez épp Anitára van szüksége. Aztán mikor neki esze ágában sincs segíteni ebben, akkor erőszakkal próbálja elérni a célját.

Az egyetlen negatívum, amit most meg tudnék említeni, az Jean-Claude hiánya. Ha jobban belegondolok nem csak itt került majdnem teljes mellőzésre, hanem már az utolsó néhány részben szintén. Nekem rohadtul hiányzik és igazán lehetne vele kezdeni valami értelmeset, mert ő a harmadik kedvencem Anita és Edward mellett. Kérem szépen Jean-Claude-t vissza!

Szerencsére egy újabb hamisítatlan Anita Blake könyvvel volt dolgom, amiben (majdnem) minden a helyén volt. Egy értelmes és izgalmas nyomozási szál, négy remek karakterrel az élen, akik csapatdinamikája ismét magával sodort és iszonyatosan élveztem, ahogy közösen nyomoztak. Anita most sem okozott csalódást, rengeteg poénnal dobta fel a napjaimat, csak neki lehetnek olyan beszólásai hogy hangosan nevetek fel olvasás közben. Bírtam ezt a részt, nagyon bejött. Talán a második kedvencemmé vált a kilencedik rész után.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-fogat-fogert

Értékelés: 5/5*

Laurell K. Hamilton: Fekete vér (Anita Blake, vámpírvadász 16.)

Fülszöveg:

Anita Blake, nekromanta és vámpírhóhér a világ előtt, szukkubus és vérpán a barátai és szeretői körében, most jó barátként kerül nehéz helyzetbe. Egyik legjobb barátja és egyben szeretője, Jason apja haldoklik. Anita elkíséri hát szülővárosába, hogy örökre elköszönhessen a goromba szülőjétől, aki mintha soha nem olyan fiúra vágyott volna, mint Jason. És ha a családi béke felélesztése nem lenne elég nehéz feladat, kiderül, hogy Asheville nagy szülötte, az elnökjelölt-várományos kormányzó is éppen most utazott haza családjával, hogy itt ülje meg fia lakodalmát, aki a megtévesztésig hasonlít Jasonre. Sajnos, Keith Summerland nem éppen minta-vőlegény, és nemcsak a sajtó érdeklődik minden lépése iránt. Lehet, hogy az élet ismétli önmagát, és Jason megint hasonmás/unokatestvére és volt iskolatársa miatt kerül bajba? És vajon ki vagy mi ébresztette fel Anitában a vértigriseket? Csak annyi biztos, hogy néha még a legnagyobb ellenségünknek is hasznát vehetjük.

A könyvsorozat igencsak hullámzó minősége egy újabb gyengébb részt produkált eme könyv személyében, aminek nagyon nem örültem, mert most egy igazán jó és szórakoztató könyvre vágytam volna. Sajnos nem kaptam meg azt az élményt, amit szerettem volna, sőt... annyira nem hagyott bennem semmilyen pozitív élményt ez a rész, hogy nehezen vettem rá magam, hogy írjak egyáltalán róla valamilyen kritikát.

Több napba tellett mire összeszedtem magam és eldöntöttem, azért mégiscsak kanyarítok hozzá néhány sort, mert valahogy csak nem akartam kritika nélkül hagyni Anita újabb "kalandját". Az idézőjel igencsak erős jelzés arra, hogy Anita "kalandja" nem volt kaland egyáltalán, ha csak azt nem vesszük annak, hogy egy újabb pasit gyűjtött a háremébe. Mert igen... neki még mindig nem elég Jean-Claude, Richard, Nathaniel és Micah, (a legfontosabbak ők, de persze rajtuk kívül is vannak még páran), már kell Jason is. Persze korábban már lefeküdtek párszor, de most hirtelen rájön, hogy Jasonbe is szerelmes. Mert hát totál egyértelmű, hogy a másik négybe is szerelmes, ezért kell neki mindig egy újabb és újabb pasi. Nem tudom mit nem lehet ezen érteni. (Remélem azért ti értitek az iróniát.)

Szóval igen, megint csak a szex körül forgott minden és azon, hogy Anita annyira de csodás és szuper nő, hogy minden pasi őt akarja, és hogy neki senki se elég, még négy pasi sem, hanem kellett egy ötödik is. Hamilton persze próbált némi izgalmat csöpögtetni a történetbe, de az egész Jason körüli félreértések sorozata annyira ostoba műbalhé volt, hogy csak fogni tudtam a fejem. Jasont összetévesztik az unokatestvérével Keithel, akivel szinte ikrek lehetnének, annyira hasonlítanak egymásra, és ebből adódnak a bonyodalmak. Keithre vámpírok vadásznak, mindegy miért, nem lényeges. Most komolyan... azt még megértem, hogy az emberek összetévesztik a két férfit, na de egy vámpír csak meg tud különböztetni egy szimpla embert és egy vérfarkast?! Vagy én gondolom rosszul? 

Ostoba és értelmetlen félreértések és kavarások, nulla történet és nyomozási szál, rengeteg szex... és még a kedvenc karaktereim is hiányoznak. Semmi többet nem lehet erről a könyvről írni. Olyan mintha csak félig lenne kész, vagy mintha csak egy átvezető "valami" lenne két igazi Anita Blake könyv között. Nem értem a dolgot... nem igaz, hogy ezt így kiadták valamikor. Hatalmas csalódás, remélem a következő jobb lesz. Bár igaz, hogy ezt nem lesz nehéz túlszárnyalni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-fekete-ver

Értékelés: 5/1

Laurell K. Hamilton: A Harlekin (Anita Blake, vámpírvadász 15.)

Fülszöveg:

Létezik egy titkos társaság, akiktől még a vámpírok is tartanak. A szervezet neve: Harlekin, tagjai valós személyét rejtély övezi. A vámpírvilág rendőrségeként az a feladatuk, hogy megregulázzák a saját törvényeiket megszegő vérszipolyokat. De mi van akkor, amikor maga a Harlekin hágja át saját szabályait? Hogyan védekezhetnek ellenük az egyszerű vámpírok és alakváltók? Vagy Anita Blake? Miközben Anita szeretői érzelmi viharainak közepette egyensúlyoz, megjelenik a városban a Harlekin, s hamar kiderül, csöppet sem békés szándékkal.

Néha megjön a kedvem Anitához és a pasijaihoz és általában ilyenkor szoktam előszedni a következő részt ebben a szinte már végtelenre nyúlt sorozatban. Most éppen ez történt, így előkeresve az utolsónak olvasott rész értékelését, kicsit félve vágtam neki a következő könyvnek. Nem igazán jött be, sőt talán a leggyengébbnek értékeltem az utolsónak olvasott részt, de gondoltam ennél már csak jobb lehet a folytatás. Szerencsére igazam lett, mert az 1 pontnál kevesebbet már nem nagyon tudnék osztogatni.

Anita élete tovább hömpölyög a már megszokott kerékvágásban. Igazából a fülszöveg remekül összefoglalja A Harlekin lényegét, nem nagyon tudnék mit hozzátenni. Anita próbálja megoldani az éppen felmerülő pasi gondjait. Jelenleg épp Nathaniellel vannak gondok, mert a fiúnak kellene a BDSM szex, Anita meg attól ódzkodik ugyebár, de azért jó barátnőhöz híven próbálja kitalálni mi legyen a megoldás e kényes helyzetre. Aztán Richard is megjelenik, és újra lenyomják régi vitáikat és nézeteltéréseiket, amit őszintén szólva Anitához hasonlóan én is rettentően unok már.

A szerelmi szálak és az erotika ugyanolyan kiemelt szerepet kap a könyvben, mint ahogy azt már megszokhattuk egy ideje. Az érzelmi szálakkal nem lenne gondom, mert Anita belső lelki vívódásait valahogy mindig olyan remekül írja meg Hamilton, hogy öröm olvasni. Az erotika azonban teljesen más tészta, holott azt is kezdem megszokni. Nem a sok szexszel van a gondom, nem az zavar, mert lássuk be, azokat is élvezetes módon írja meg az írónő (de komolyan!), engem csak az zavar, hogy az amúgy most izgalmas történetet oda nem illő és abszolút felesleges szexszel zavarja meg és rontja el.

A Harlekin története izgalmas volt, vagy legalábbis jobban lekötött, mint az előző részeké, mintha a régi hangulat újra felütötte volna a fejét, erre jön Hamilton és megint rengeteg szexszel rontja el az összképet. Nem értem a dolgot. Miért nem lehet megtalálni az egyensúlyt? Miért nem lehet néha csak egy kicsit mellőzni az ardeurt? És miért kell Anitának újabb és újabb ismeretlen pasikkal összefeküdnie? Nem elég az a hárem, ami már most is kielégíti minden igényét? Ott van neki Jean-Claude, Richard, Micah, Nathaniel, Damien, már ez az öt pasi is bőven elég lenne egy nő számára. Tudom, tudom... nem értem én az ardeurt... lehet ez a gond... de tényleg nem értem. Hagyjuk is. Lássuk be, nincs ebben semmi logika. Az írónő szexmániás lett, és ezt az indokot találta, hogy rengeteg szexet írhasson a könyveibe.

A könyvsorozattal kapcsolatos ellenérzéseim azonban nem akadályoznak meg abban, hogy tovább olvassam a következő részeket, mert egyszerűen imádom Anita karakterét. Talán a legjobb női főszereplő karakter, akivel idáig dolgom volt. Ha nem vesszük figyelembe a pasi ügyeit és a szerelmi kavarásait, melyik nő ne szeretne olyan erős, okos, magabiztos és humoros lenni, mint ő? Imádom olvasni a humorát és az elmélkedéseit, mindig jókat mosolygok rajta, mert olyan dumája van, hogy az egyszerűen hihetetlen. Persze néha már kezd zavarni, hogy minden pasi Anitát akarja, de komolyan mindenki, aki csak találkozik vele. Kicsit valószerűtlen a dolog, de hát írjuk ezt is az ardeur számlájára.

Nagyon sokat dobott ezen a könyvön, hogy újra felbukkant Edward, aki Anita férfi tükörképe, és aki a másik kedvenc karakterem. De nem csak Edwardnak örülhettem, hanem Olafnak és Peternek szintén. Olaf ígérte a visszatérését és lám megtörtént, szegény Anita pedig próbált ezzel is megbirkózni az egyéb gondjai mellett. Bírtam ahogy Anita reflektált Olafra, bizarr páros lennének ők... végre egy férfi, akitől még Anita is tart. Peter pedig... nem számítottam rá, hogy ilyen módon fog újra szerepelni, és hogy kiderül Edward ugyanolyan gyilkosnak képzi ki a mostohafiát, mint amilyen jó maga. Persze érthető a dolog, és az, hogy Peter miért lett olyan, amilyen, és ha jobban belegondolunk, nem nagyon lenne reális, ha más módon alakult volna az élete. Edwardnak tanítványa akadt és jó volt azt is látni, hogy a fiú fontos számára, mintha csak a sajátja lenne. Ez a tanár-tanítvány felállás remélem tartogat még meglepetéseket a jövőben.

Az előző részhez képest A Harlekin számomra fényévekkel élvezetesebb olvasmány volt. Volt benne izgalom és némi nyomozás, harcok és összetűzések, de a lelki drámákat és a töménytelen szexet se kellett nélkülöznie annak, aki szereti az ilyesmit. A könyvsorozat stílusa még mindig remek és imádom Anitát és Edwardot, főleg mikor ketten együtt akcióznak valamit. Nekem ez a rész tetszett, és máris nagyobb kedvem van a folytatáshoz.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-a-harlekin

Értékelés: 5/4

Laurell K. Hamilton: Haláltánc (Anita Blake, vámpírvadász 14.)

Fülszöveg:

St. Louis-ban fellép a világhíres vámpír balett-társulat. A nagy eseményre rengeteg vámpírúr érkezik, pomme de sang jelölteket hozva magukkal Anitának, akinek energiaháztartása az ardeur miatt egyre csökken. És ha ez még nem lenne elég, úgy tűnik, teherbe is esett, a teszt pozitív. A lehetséges apák száma viszont majdnem ugyanannyi, mint a pomme de sang jelölteké. Ezzel egy időben a triumvirátus hatalma véletlen események során megerősödik, Anitát pedig több ízben is meglátogatja Minden Vámpírok Öreganyja, a sötét Marée Noire, aki minden jel szerint ébredezik…

Jó, tudom, tudom... az Anita Blake könyvsorozat már régen elért arra a szintre, amikor nem kellene reménykednem, de én balga mégis így teszek. Sok idő eltelt azóta, hogy az előző részt olvastam és mikor választani kellett, hogy mi legyen a következő olvasmányom tudtam, hogy Anita-nak helyet kell szorítanom. Őszintén szólva nem sok maradt meg az előző részek történetéből csak annyi, hogy egyre több volt a szex és egyre kevesebb a nyomozás és az akció. Fura, hogy a könyvsorozat első néhány részére élénken emlékszem, míg a későbbiekre pedig kevésbé.

A jelen könyv befejezése után csak egy kérdés zakatolt a fejemben. Hogy a fenébe fogok én erről a részről kritikát írni? Nem... nem én jöttem ki a gyakorlatból, és nem rajtam múlt a dolog. Nem is lehet nagyon miről írni, mert a Haláltánc nem más, mint egy tömény orgia. Igen, jól olvastátok, egy tömény orgia, és ha akarnám se tudnám szebben mondani. Még szerencse, hogy nem is akarom.

Persze az előző részek is tele voltak már rengeteg szexszel, de eddig legalább próbálkozott Hamilton némi (még, ha csak csekély) nyomozási szállal. Itt ezt most teljesen figyelmen kívül hagyta és írt egy pornó regényt némi romantikával fűszerezve, hogy ne csak a szexről szóljon minden, de a romantika így se kapott akkora szerepet, hogy ne az orgiák kerüljenek a középpontba. Csak hogy lássátok nem túlzok, gyakorlatilag 2 nap alatt játszódik le ez a rész, és ez idő alatt Anita aláfekszik kb. minden férfinak, aki az útjába kerül. Mert hát táplálni kell az ardourt... meg minden, értitek, nem? Csak én most jutottam el arra a szintre, hogy már nekem is megfeküdte a gyomrom ez a töménytelen szex.

Na, nem mintha nem értékelném a sok orgiát, mert pornóregénynek tökéletes lett, csak az a gondom, hogy én egy vérbeli nyomozós Anita Blake történetre vágytam, nem pedig hatalmas orgiákra. (Majdnem csúnyábban fogalmaztam, de nem akarok obszcén lenni.) Tehát igen. Nem nagyon tudok mást írni a Haláltáncról. Történet nuku, karakterfejlődés nuku, izgalom nuku, nyomozás nuku. Anita egyre idegesítőbb és már csak a csípős és karakán dumájában hasonlít régi önmagára, viselkedésében és értékrendjében távolról sem. Néhány beszólásán és gondolatán most is hangosan nevettem fel, de ezen kívül mást nem tudnék említeni, ami igazán érdemleges lenne ebben a könyvben. Talán a következő jobb lesz, de az biztos, hogy ez eddig a leggyengébb rész a sorozatban.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-halaltanc

Értékelés: 5/1

Laurell K. Hamilton: Lidérces álmok (Anita Blake, vámpírvadász 12.)

Fülszöveg:

St. Louis-ban sorra halnak meg a sztriptíztáncosnők, a bizonyítékok pedig nem egy, hanem hét sorozatgyilkos felé mutatnak, egészen pontosan hét vámpír felé, akik élén egy renegát vámpírúr áll. Anitát is bevonják a nyomozásba, és neki is lát a tettesek kézrekerítésének, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy egyedül nem fog boldogulni. Könynyen lehet, hogy Jean-Claude, a város vámpírura és a vérleopárd Micah mellett még keserű exszeretője, Richard segítségét is igénybe kell vennie. Anita nyomozását állandó gyanakvás kíséri, ráadásul közben meg kell küzdenie erőteljes, pusztító vágyaival, valamint vámpírokkal, vérfarkasokkal és alakváltókkal, aminek eredményeként a vámpírvadász új és eleddig saját maga előtt is ismeretlen magasságokat és mélységeket fedez fel.

Az utóbbi néhány alkalommal nem valami jó könyveket sikerült kifognom, (és még finoman fogalmaztam), így gondoltam ideje visszatérni a "Jolly Jokerhez", vagyis az Anita Blake könyvsorozathoz. Mindig akkor szoktam előkapni az újabb részt, ha kezdem elveszteni a hitemet a könyvek iránt, (értsd, vagyis a sok rossz olvasmány után). Szépen haladok előre ebben a végtelenített sorozatban és most került sorra a 12. rész. Nagyon sajnálom, de tényleg! Én sajnálom a legjobban, de most ez a könyv se tetszett.

Kezdjük azzal, hogy nem értem miért kellett a könyvet több mint 720 oldalban elnyújtani. Aránytalan a felépítése, nincs normális, a korábbi könyveknél megszokott történetvezetés, hanem tömény szex és unalom, egy némileg odabökött gyilkossági szállal és nulla nyomozással. Ez a Lidérces álmok és ha kihagytam volna, akkor se vesztettem volna semmit a könyvsorozat fő történetéből. Utólag talán jobb is lett volna, ha kihagyom, mert akkor nem vesztegettem volna el rá napokat. Hosszú a könyv az igaz, de inkább amiatt tartott sokáig, mert egyszerűen nem kötött le. Szenvedés volt az olvasás, mondjuk ki őszintén és nem hittem volna, hogy a többi rajongóhoz híven én is elkezdek pampogni egyszer, de úgy tűnik mégis megértük ezt a napot.

Miért imádom az Anita Blake könyveket? Tökös, vicces és életrevaló főszereplő olyan dumával, hogy csak na. A fő történetszál mindig egy nyomozási szál, vagy lehet kettő is, a lényeg, hogy valami természetfeletti gyilkosság van a középpontban, amit Anita-nak kell megoldania. Közben persze kapunk némi magánéleti drámát Anita pasijai és barátai személyében, de eddig ez az egyensúly olyan szépen volt felépítve, ahogy azt kell. Most meg borul minden és a magánéleti dráma és a töménytelen szex veszi át a vezető szerepet, az icike-picike nyomozási szál pedig nem is tudom minek van belerakva, mikor Anita nagyjából telibe sz*rja, hogy ki a gyilkos. Őt most csak az érdekli, hogy mindenkit megfektessen és hogy bővítse a háremét. Mert igen, Anita-nak háreme lett.

Jó tudom, hogy Hamilton a Merry-s könyvsorozatát később írta, és hogy az Anita-s volt előbb, és míg az előzőnél nem volt gondom Merry háremével, mert ott legalább az elejétől fogva erről szólt minden, itt viszont abszolút nem értem ezt a nagy váltást. Nem igaz, hogy nem lenne elég 1 vagy maximum 2 pasi Anita-nak! Nem! Neki kell 5. Mert hogy Jean-Claude, Richard és Micah után sikeresen beújítja még Damiant és Nathanielt is magának. És igen... a sok pasi, sok szexszel jár. A könyv nagy része, olyan 90% biztosan szexről szól. Vagy csinálják vagy arról beszélnek, a lényeg, hogy semmi nem történt ezen kívül csak mellékesen Anita elutazott két gyilkossági helyszínre, hogy aztán ott is d*gjon valakivel. Remélem ezt az ardeur-os dolgot már nem húzza sokáig az írónő, mert ha még sokáig kell erről olvasnom, akkor egy idő után én is meg fogom unni. Pedig kár lenne érte.

Egyetlen pozitívumot azért mindenképp szeretnék megemlíteni, bár ezt is nagyítóval kellett keresnem, mert nem akartam végig csak panaszkodni. Anita már nem a régi, ez vitathatatlan. Nem is azzal van a baj, hogy változik, komolyodik és más lett a szexuális élete és ezzel kapcsolatos véleménye, hanem azzal, hogy ettől az egész könyvsorozat lényege tűnik el és veszik a homályba a sok szex mellett. Azt viszont értékelni szeretném, hogy Anita néha magába néz és rájön, hogy igenis megváltozott és néha még neki is gondot okoz ez a változás, nem csak nekünk. Keresi magában az okokat és van hogy lelkiismeret furdalása van emiatt, amitől legalább a régi Anita marad valamennyire. Jó hogy néha megszólal a lelkiismerete és hogy néha előtörnek a kétségei. Én legalábbis örülök ennek.

Szerintem ez az eddigi leggyengébb Anita Blake könyv és lassan kezdem érteni miért nyavalyog mindenki a könyvsorozat újabb részei miatt. Sajnos ez most nekem se tetszett, mert vontatott volt, mert unalmas, mert a 10. szex után már rohadtul nem érdekelt, hogy Anita éppen kivel hentereg megint össze-vissza, miközben totál hidegen hagyta a gyilkosság és csakis a pasijain járt az esze. Mert igen, már öt van neki. Bőven sok volt ez a 720 oldal, a fele is elég lett volna és a lényegre koncentrálva talán valami jobbat is ki lehetett volna hozni ebből a könyvből. Talán. Ezt már nem tudjuk meg.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-liderces-almok

Értékelés: 5/2

Laurell K. Hamilton: Égkék bűnök (Anita Blake, vámpírvadász 11.)

Fülszöveg:

Hogy változik a világ. Anita Blake egykoron minden vámpír esküdt ellensége volt, most azonban társa Jean-Claude-nak, a vámpírúrnak és Micah-nak, az alakváltó leopárdnak. A szerelmi élete azonban nem áll meg itt. Nem is állhat. Anitát ugyanis – aki már korántsem annyira emberi, mint régen – egyszerre emészti a vámpírok vágya és a vérleopárdok éhsége. A vágyakat pedig ki kell elégíteni. Újra és újra. Most viszont Jean-Claude-nak van szüksége rá. Legősibb leszármazottja elküldte gonosz és hatalmas követét St. Louis-ba, így Jean-Claude-nak és a klánjának védekeznie kell. Anita nem tudja, hogyan viszonyuljon a betolakodóhoz, ám hamarosan olyan próbákat kell kiállnia, amilyenekről nem is álmodott. Szenvedélye minden sötét erejére szüksége van ahhoz, hogy megmentse azokat, akiket szeret.

Az Anita Blake könyvek számomra olyanok, mint egy remek kis csemege, amit bármikor előkaphatok, amikor elvesztem a hitem a könyvekben. Egy végtelenített sorozat ez, ami sosem ér véget, és amit örökké olvasni lehet, mert úgy tűnik az írónő nem nagyon akar pontot tenni a történet végére. Nem is baj ez, én nem rovóm a szemére, írjon jó sokat, hisz olyan bő és széles ez a világ, hogy mindig van mit róla mesélni. Időnként előkapom az újabb Anita Blake könyvet, és tudom, hogy ilyenkor mindig jó kis szórakozás vár rám.

Most nem teljesen kaptam azt az élményt, amire vártam. Nem azt mondom, hogy rossz ez a könyv, mert nem az, legalábbis szerintem nem, hanem azt, hogy kissé laposabbra sikeredett az előzőekhez képest. Alig volt benne akció, a gyilkosságok ellenére a nyomozási szál totál felesleges és irreleváns volt számomra, arról nem is beszélve, hogy a szex és az erotika vette át a hangsúlyt a történetben az izgalmas kalandok helyett. Persze tudom én, hogy elértem az Anita Blake könyvek paradigmaváltásának határvonalához, és tudtam is, hogy ez be fog előbb-utóbb következni, de azért reménykedik az ember, hogy mégis tetszeni fog neki, amit olvas.

Ismétlem, nem volt ez rossz, csak fura, hogy éppen a nyomozási szál volt az, ami teljesen felesleges volt a történetben, holott korábban mindig az tetszett a legjobban. Két szálon futnak az események. Egyrészt látogatóba érkezik Jean-Claude teremtőjének és vérvonalának fejének, Belle Morte-nak egyik küldötte, Musette és társasága, így Anita és a többiek megint a vámpír politika kereszttüzébe kerülnek. Ahogy sejteni lehet, Belle Morte nem éppen jó szándékkal indította útnak kompániáját, hanem azért, hogy bajt keverjenek. Másrészt ott vannak a rejtélyes gyilkosságok, amit Anita-nak kellene kinyomoznia, és ami ismétlem teljesen felesleges volt a történetbe.

Kicsit úgy éreztem, mintha csak erőszakkal tette volna bele az írónő azt a szálat, hogy azért ne csak a szexről szóljon minden, hanem legyen benne egy kis akció is, miközben nem nagyon fáradozott azon, hogy érdekessé vagy épp izgalmassá tegye a könyvnek azt a részét. Mert hát Anita nyomozó, és milyen lenne már egy könyv nyomozás nélkül? Valami ilyesmi járhatott a fejében, így beleerőltette ezt a szálat, mégsem kezdett vele semmihez. A vége megoldás is olyan volt, hogy paff... ennél azért valamivel összetettebb magyarázatot is kitalálhatott volna hozzá.

Remélem azért a folytatásban nem ehhez hasonló lesz a helyzet, és a sok erotika nem fogja elnyomni az izgalmas nyomozásokat. Nem mintha bajom lenne az erotikával, mert itt legalább van rá normális magyarázat és valamilyen szinten érthető, hogy miért szexel Anita össze-vissza mindenkivel. Anita nem az a nő, akit 10 résszel ezelőtt megismertünk, ez tény, és nincs is ezzel baj, hisz mindenki változik és fejlődik az évek előrehaladtával és a sok minden miatt, ami vele történik. Nekem nincs problémám Anita karakterének fejlődésével, mert igaz, hogy már sokkal természetesebben veszi a sok erotikát és azon sem problémázik, ha egyszerre több pasival kell csinálnia, de azért ő még mindig az az Anita, akit megszerettem... csak hát most már többet szexel és kész.

Ahogy halad előre a történet nem csak Anita karaktere változik, hanem a többiek is. Jean-Claude még mindig nagy kedvenc és imádom a párosukat Anita-val. Örültem annak, hogy ebben a észben Asher nagyobb szerepet kapott, és hogy kicsit jobban megismerhettem, mert mindig is kíváncsi voltam rá. Örülnék annak is, ha többet megtudhatnék Jean-Claude és Asher közös múltjáról. Belle Morte érdekesen veszélyes, az a tipikusan, már bocsánat a nyers kifejezésért "rohadt ribanc", aki csak kavarja a bajt és akinek senki és semmi nem fontos csak önmaga és a saját vágyai. Remélem hamarosan megindul St. Louis-ba és akkor összecsapnak Anita-val. Lesz itt még kavarás az biztos, és én nagyon várom.

Egy újabb Anita Blake könyv és egy újabb kaland, amit végigizgulhattunk Anita-val együtt. A nyomozási szál elég gyenguszra sikeredett és annyira érdektelen volt számomra, hogy akár ki is lehetett volna hagyni és maradhatott volna csak szimplán a vámpír politika és annak zűrzavara. Nem lehet tagadni,  a könyvek stílusváltáson estek át, és az erotika ma már hangsúlyos szerepet kap. Biztos vannak olyanok, akik ennek örülnek, és olyanok is, akik nem, engem egyelőre még nem zavar. Kissé átlagos volt ez a történet az előzőekhez képest, így nem tudom egy közepesnél jobbra értékelni, de bizakodom, hogy a folytatás azért jobb lesz.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/laurell-k-hamilton-egkek-bunok

Értékelés: 5/3