Sarah J. Maas: Fagy és csillagfény udvara (Tüskék és rózsák udvara 3,5)

Fülszöveg:

A Hybern elleni háború nem múlt el nyomtalanul Feyre, Rhys és barátaik életéből, mégis mindent megtesznek, hogy újjáépítsék az Éjszaka udvarát. A küszöbönálló téli napforduló kiváló alkalmat kínálna arra, hogy végre egy kicsit kikapcsolódjanak.

Ám az ünnepi hangulat sem tudja visszatartani a múlt árnyékait. Miközben Feyre az Éjszaka udvara úrnőjeként próbál helytállni, szembesülnie kell vele, hogy barátai sebei mélyebbek, mint hitte, és az udvar jövőjét is tönkretehetik.

Tüskék és rózsák udvara sorozat újraolvasást tartok jelenleg, mert valahogy kedvet kaptam hozzá és nagyon rég volt hogy olvastam a könyveket. Korábban úgy voltam vele, hogy nem nagyon érdekel a harmadik és negyedik rész között megjelent kis kiegészítő rövidke rész, bónuszkiadás, vagy nem is tudom minek nevezzem. De több helyről hallottam, hogy mégis érdemes lenne elolvasni, mert olyan apró utalások vannak benne, amik sok mindenre reflektálnak vissza vagy előre. Szóval most az újraolvasás során, miután végeztem az eredeti trilógiával, gondoltam a negyedik könyv előtt iktassuk be a Fagy és csillagfény udvarát. És ha már vettem a fáradtságot és elolvastam, akkor írnék róla néhány szót.

Kezdeném azzal, hogy továbbra sem értem mi szükség volt erre a kiegészítő kötetre, mert akkor sem maradtam le semmiről, mikor korábban kimaradt az életemből, és most is úgy érzem, hogy nem lettem semmivel sem több, hogy elolvastam. Mármint úgy értem, hogy igaz, hogy kaptunk benne tényleg néhány kis utalást a folytatásokra nézve, de ezek egyike sem olyan nagyon nagy meglepetés, amire nem lehetett korábban számítani. Tehát tovább tartom a véleményem, hogy ez a 3,5-ik rész totál felesleges és ha valaki nem olvassa el, hanem kihagyja, akkor se marad ki valóban semmiből sem.

Alig történt valami ebben a könyvben és azt a kevéske történetet több nézőpontból kaptuk meg, ezzel jelezve, hogy kiknek a történetét tervezi Maas később aztán bővebben kifejteni a további könyvekben. Ugyebár megkaptuk már Nesta és Cassian könyvét, akkor gondolom az ötödik rész Elain könyve lesz, vagyis mindenki erre számít, és szerintem is így lesz. De akkor ezek szerint fogunk még majd többet megtudni Tamlinról, Mor-ról, Erisről, Lucian-ról, Azriel-ről és így tovább. És ez oké, hogy megkaptuk ezeket az utalásokat, de mondom, hogy enélkül a könyv nélkül is sejteni lehetett, hogy az említett karakterek története dehogy van még lezárva, és hogy kapni fogunk még belőlük bőven.

Az pedig hogy az Éjszaka Udvarának kínosan giccses és émelyítően boldog karácsonyi ünneplését végig kellett asszisztálnom, tudom, hogy csak engem idegesített (de engem aztán nagyon!!!), de hát egy karácsonyi különkiadás miről másról szólt volna ha nem erről. És ennyi, tényleg nem lehet erről a könyvről többet írni, és ha akarnék se tudnék. De ami a legnagyobb igazság, hogy nem is akarok.

Számomra semmi pluszt nem adott az ACOTAR élményhez és szerintem nyugodtan ki lehet hagyni, mert ha nem olvassa el az ember, akkor se veszít semmit igazán. A sorozat újraolvasását folytatom Nesta könyvével, amit alig várok, mert tudjátok, hogy nem nekem az lett (eddig) a kedvencem a sorozatban. Az év vége pedig nálam általában mindig így telik, nem szoktam már új könyveket olvasni, hanem régi kedvenceket szedek elő és olvasok újra. Idén karácsonyra szintén vannak terveim miket akarok újraolvasni, remélem minél többet sikerült majd. Új könyvekkel pedig majd jövőre jövök vissza.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-a-court-of-frost-and-starlight-fagy-es-csillagfeny-udvara

Értékelés: 5/1

Sarah J. Maas: Ezüst lángok udvara (Tüskék és rózsák udvara 4.)

Fülszöveg:

Féktelen ​erő. Féktelen szenvedély.

Nesta Archeron mindig is ingerlékeny és büszke volt, hirtelen gerjed haragra, és lassan bocsát meg. Mióta az Üstbe kényszerítették, és akarata ellenére főtündérré vált, nehezen találja a helyét a különös, veszedelmes világban, ahol él. Úgy tűnik, képtelen túllépni a Hybern elleni háború rémségein és mindazon, amit ott elveszített. És van valaki, aki mindenki másnál könnyebben feldühíti: Cassian, a sok csatát megjárt harcos, aki a Rhysand és Feyre uralta Éjszaka udvarában betöltött pozíciója miatt folyamatosan Nesta útjába keveredik. De Cassian nem csak a haragját szítja fel. Le sem tagadhatnák a kettejük közötti szikrákat – és a szenvedélyük fellángol, amikor kénytelenek egy fedél alá költözni.

Mindeközben az áruló emberkirálynők, akik az előző háború során visszatértek a kontinensre, veszélyes új szövetséget kötnek, és a vidék törékeny békéjét fenyegetik. A megállításuk kulcsa pedig azon múlik, képes-e Cassian és Nesta szembenézni az őket kísértő múlttal.

Ők ketten belső és külső rémekkel küzdenek a bizonytalansággal teli világban, miközben elfogadást – és gyógyulást – keresnek egymás karjában.

Sarah J. Maas gazdagon megálmodott, szenvedélyes sorozata Feyre tüzes nővérével, Nestával folytatódik. Kövesd a sorsát!

Mikor meghallottam, hogy újabb folytatás érkezik a Tüskék és rózsák udvara könyvsorozathoz, akkor először ugyanolyan érdektelenül fogadtam a hírt, mint anno a "kis töltelékkönyv”, a Fagy és csillagfény udvara megjelenését. Ezt azóta se olvastam el, és őszintén szólva cseppet sem érdekel, így nem is fogom. Viszont miután kijött az újabb „normális” folytatás, az Ezüst lángok udvara, egyre több pozitív véleményt olvastam és hallottam róla és mikor megtudtam, hogy Nesta és Cassian a könyv főszereplői, akkor tudtam nekem ezt mégis olvasnom kell. Már alapból nagy pozitívum, hogy nem Ferye és Rhysand émelygése van a középpontban, így tudtam itt tényleg csakis valami jó sülhet ki a dologból.

És te jó ég, hogy mennyire jó volt ez a könyv! Nekem iszonyatosan tetszett és nem akarok elhamarkodott kijelentéseket tenni, de talán ez a könyv simán kenterbe veri az összes korábbi könyvet a sorozatban. Vagy tudjátok mit, igenis kijelentem, mert szerintem így van, és lehet ezzel sokan nem fogtok egyetérteni, nekem (eddig) ez lett a kedvenc könyvem a Tüskék és rózsák udvara könyvsorozatban.

Nesta és Cassian

Nesta és Cassian ugyebár ezelőtt mellékszereplőként funkcionáltak a korábbi főhőseink mellett, és a harmadik részben már történt köztük ez-az, de én őszintén szólva nem hittem, hogy az eredeti trilógiának lesz még folytatása, így a harmadik rész olvasása közben nem is értettem miért kellett elkezdeni a Nesta és Cassian (na meg az Elain, Lucien és Azriel) történetszálat, ha azokból végül nem lesz semmi. Úgy tűnik Maas érezte, hogy Feyre két testvérében remek potenciál lehet, így végül csak megírta Nesta és Cassian könyvét. (És ha minden igaz, a következő Elain könyve lesz.) Na, de ne szaladjunk ennyire előre, most szeretném leírni nektek, hogy miért szerettem annyira az Ezüst lángok udvarát.

Nesta egy olyan remek, érdekes és komplex karakter, amilyen Feyre sosem volt, és kövezettek meg érte, de ez így van. A Nesta típusú kemény, önmarcangoló, önpusztító, mindenfajta segítségnek ellenálló, zord és ridegen őszinte karakterek az egyik kedvenceim, és hát lássuk be, hogy Nestának igenis minden oka meg van arra, hogy ki legyen akadva mindenre és mindenkire és hogy önpusztításba kezdjen. Hisz se ő, se Elain nem választotta volna ezt az életet, ők sosem akartak a tündérek világába és harcába csöppenni, azt pedig végképp nem akarták, hogy belőlük is főtündér váljon. Akaratuk ellenére csöppentek bele egy olyan életbe, amit addig a hátuk közepére se kívántak volna. És mégis miért? Mert Feyre véletlen belekeveredett a dolgok sűrűjébe és sajnos a nővéreit szintén magával rántotta.

Nesta persze csak próbál keménynek és erősnek mutatkozni, hogy neki nincs szüksége segítségre senkitől, de persze ennek épp az ellenkezője igaz, és ha úgy vesszük, Nesta majdnem ugyanúgy talált rá a saját boldogságára, ahogy anno Feyre tette. Megtalálta a párját, aki keresztülsegítette őt a nehézségeken és akire éppen szüksége volt maga mellé, valamint rátalált a saját kis „családjára”, akik tényleg elfogadták őt minden hibája és negatív tulajdonsága ellenére. És hogy mennyi türelem kellett mindenkinek Nestához, azt leírni se tudnám! Főleg Cassian volt az, aki nagyon megküzdött a nővel, hogy megadja neki azt a segítséget és támogatást, amire Nestának valójában szüksége volt, még ha ő nem is akarta volna azt soha sem elismerni.

Cassiant mindig is bírtam, és éppen egy olyan karakter, akit Nesta mellé el lehet képzelni, és talán ő azon kevesek egyike, akik tudják őt kezelni. Tud megértő, kedves, kitartó lenni, ezekre mind-mind szüksége volt, mikor próbálta „betörni” Nestát az elején, de ugyanakkor tud erős, határozott és durván kemény is lenni, amikor arra szükség volt, és sokszor igenis szükség volt rá, lássuk be. Cassian tényleg mondhatni egy álompasi, szerintem sokkal jobb karakter, mint Rhysand, mert Rhysandnak az irritáló nagy egóját és felsőbbrendűségérzését valahogy mindig nehezen viseltem. (Pont ahogy Nesta a könyvben kifejtette, hogy miért nem szívleli Rhysandot.) Nem értem miért mindenkinek ő a kedvence, nála Cassian ezerszer jobb, de rajta kívül is tudnék még kapásból mondani vagy három másik ilyen férfi karaktert.

A könyv főként Nesta karakterfejlődésére és Cassiannal való kapcsolatára fókuszál, meg hát van egy kis természetfeletti szál a háttérben, de az annyira csak töltetéknek volt odabökve, hogy nem tudtam komolyan venni. Erről később majd. Nesta nagy utat jár be, miközben feldolgozza a múltjában történt megannyi szörnyűséget, minden hibát és korábbi gonoszságot, amit elkövetett, és rátalál arra a boldogságra, ami eddig hiányzott az életéből. Megtalálja a boldogságát és az erőt, és még milyen erőt kérem szépen!

Megkaptuk a valkűr mitológiát, amit nem teljesen tudok hova tenni, mert szerintem enélkül is megállt volna a sztori a saját lábán. Persze értem én miért kellett, mert így be lehetett vonni a sztoriba Nesta két újdonsült barátnőjét, Gwynt és Emerit, meg nem volt ezzel olyan nagy gond, de ha kimaradt volna a valkűrös dolog, meg hogy a végén ők szintén teljesítik a próbát, szerintem ez a történetszál nem hiányzott volna. Bőven elég lett volna ha Nesta egyedül edz Cassiannal, és egyedül lesz belőle harcos. Talán azért érzek így, mert Gwyn és Emeri számomra olyan kis semmilyen karakterek lettek, valahogy egyiket se tudtam megkedvelni. Nincs semmi gond velük, de súlytalanok és átlagosak, inkább csak töltelékkarakternek vannak ott Nesta mellett, hogy végre neki is legyenek barátnői akikkel beszélhet. (Ha már a húgaival nem tud ugyebár és nem is nagyon akar.)

Külön jót tett a sztorinak, amit korábban már kiemeltem, hogy Feyre és Rhysand alig szerepeltek, és itt ugyanazt tudom elmondani, hogy az se lett volna gond, ha kimaradnak ebből a könyvből. És ebből következik az egyik nagy negatívum, amit nem hagyhatok szó nélkül. Feyre és Rhysand komolyan csak azért jelentek meg ebben a könyvben, hogy a végén Nesta elveszítse a képességeit? Mi szükség volt arra, hogy Feyre most terhes legyen? És miért pont csak úgy lehetett megmenteni a haláltól, ha Nesta feláldozza a képességeit? Komolyan nem tudtak más megoldást kitalálni 9 hónap alatt? Jó, jó, értem, ez Nesta karakterfejlődéséhez tartozik, hogy végre megbékélt mindenkivel és főként a húgával, és épp miatta áldozta fel az erejét, hogy őt megmentse és tegyen végre valami jót és önzetlent érte. De kicsit akkor is erőltetett írói történetszálnak érzem ezt az egészet.

Gwyn, Nesta és Emerie

A másik amit negatívumként tudnék említeni az a természetfeletti „nyomozásos” szál, vagy nem tudom, hogy nevezzem. Mert hát Nesta önmarcangolása és karakterfejlődése és a nyílt erotikával igencsak megspékelt kapcsolata Cassiannal nem volt elég, így kellett bele valami természetfeletti fenyegetés, mert hát sosincs nyugalom és megint valaki háborút akar kirobbantani. Nem mintha nem lett volna totál egyértelmű, hogy kik állnak a dolgok mögött, és nem mintha a végén nem oldották volna meg seperc alatt a „nagy problémát”, így teljesen súlytalan volt számomra ez az egész fenyegetés és pont ez a történetszál volt az, amit a legkevésbé hozott lázba. Ezen a fronton talán csak Eris karaktere volt a nagy meglepetés, és most jöttem rá, hogy én nagyon bírom őt. Nem sokat szerepelt, de jó kis karakter volt a maga módján. Mekkora lett volna ha Nesta és Eris jönnek össze, nem? Két ennyire egyforma karaktert összeereszteni… ott kő kövön nem maradt volna, szétszedték volna egymást. Nem bánnám ha Eris még felbukkanna később is, vagy ha nagyobb jelentőséget kapna valahogy, én szívesen olvasnék róla még.

Imádtam a könyvet és számomra ez lett idáig a kedvenc a könyvsorozatból, és még az se zavart hogy azért indokolatlanul soknak éreztem az erotikus jeleneteket, mert valahogy Nestához és Cassianhez még ez is illett. Nesta és Cassian kedvenc párosom lettek, minden más párost kenterbe vernek. Elain sosem állt közel a szívemhez, de mert Nesta ilyen remek könyvet kapott, esküszöm nagyon várom Elain könyvét, mert kíváncsi vagyok Maas neki mit talált ki. Reméljük mihamarabb érkezik a folytatás.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-a-court-of-silver-flames-ezust-langok-udvara

Értékelés: 5/5*

Sarah J. Maas: Szárnyak és pusztulás udvara (Tüskék és rózsák udvara 3.)

Fülszöveg:

A festményem hazugság volt. Még nem álltam készen. 

Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról. Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát.
A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia.
A Földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja.

Eddig azzal a szent meggyőződéssel éltem, hogy Sarah J. Maas remek fantasy történteket tud írni, hisz minderre ékes példa az első, Üvegtrón könyvsorozata. Aztán megérkezett hozzánk második sorozata, a Tüskék és rózsák udvara, ami nem lett olyan elsöprő siker számomra, mint a korábbi, de azért még szerettem, főleg a második részét. Szerencsére ezt nem nyújtotta szét hét részre, hanem csak egy trilógiát kaptunk és azért mondom, hogy szerencsére, mert ezt nem lehetett volna tovább húzni. Ezt maga az írónő is tudta biztosan és ahogy végre lehetőségem adódott elolvasni a harmadik részt, kijelenthetem, jobb hogy ennek itt a vége.

Nagyon sajnálom, de nekem ez a rész egyáltalán nem tetszett. Mintha Maas se tudta volna már, hogy mi történjen és mintha csak kötelességből írt volna egy több mint 800 oldalas könyvet, amiben igazából semmi sem történik az égvilágon. Na jó, ne legyünk ilyen gonoszak, történnek benne dolgok, de a nagy részük felesleges időhúzás, indokolatlanul túl sok mellébeszélés és random szexjelenet, na meg persze olyan történetszálak, amiket a végére hoz be ismét teljesen feleslegesen. Mert vagy nem futnak ki sehova vagy pedig mert nincs már idő rendesen kidolgozni őket. Úgy tudnám felosztani a könyvet, hogy 700 oldal unalom és végre az utolsó 100 oldalon történik valami érdemleges.

A lassú történetvezetés és az unalmas kidolgozás a legnagyobb problémám, ami miatt a befejező rész egyáltalán nem került közel a szívemhez, mert úgy érzem, hogy végig a nagy semmiről olvastam. Ezen kívül mindenképp meg kell említenem mi az, ami még az idegeimre ment. Főként Feyre. Eddig tényleg kedveltem őt, mert igazán erős és okos nőnek tűnt, de most valahogy az idegeimre ment. Nem is konkrétan maga a karakter, hanem az, hogy mindig ő volt a középpontban, hogy mindig minden épp akkor történt, amikor ő volt ott, ami ha belegondolunk kissé erőltetett történetvezetésnek tűnik. Mellette ott volt Rhys, aki meg gyakorta semmit nem csinált, mert mindig épp "véletlenül" Feyre került az események sűrűjébe és így neki kellett mindent megoldania. Persze, ő a főszereplő, értem én, de annyira izzadtságszagúan mindig épp akkor történt minden, amikor a lány is ott volt, hogy a végére nem tudtam komolyan venni. Így Rhys mellette nem egy hatalmas és könyörtelen főúrnak tűnt, hanem inkább egy töketlen baromnak.

A második részben szerettem a párosukat, jó volt végignézni, ahogy egymásra találtak és akkor a sok romantikázás és émelygés se zavart annyira. Talán mert akkor inkább a lélektani dolgokon, Feyre karakterfejlődésén volt a hangsúly és azt remekül dolgozta ki az írónő. Talán még a kissé sok erotika se zavart, mert mellette érdekes dolgok történtek. Na, most ezt nem mondhatom el. Itt az agyamra ment a sok random szexjelenet Feyre és Rhys között, mert olyan bugyután lett megoldva. Értem ezalatt, hogy mindig épp akkor estek egymásnak, amikor totálisan hülyén jött ki a dolog. Háború van kérem szépen, döntsük már el, hogy egy kalandos és izgalmas háborús könyvet akarunk írni, vagy inkább egy erotikus regényt, mert a kettő valahogy nem fér össze, akárki akármit mond. Vagy ha jobban lett volna elosztva, akkor nem zavart volna ennyire. Mintha az írónő percre pontosan úgy építette volna fel a könyvét, hogy egy megbeszélést egy szexjelenet követ, de tényleg szinte percre pontosan, és ez nagyon hülyén vette ki magát.

Feyre testvérei eddig nem sok vizet zavartak, amit őszintén szólva kihagyott ziccernek éreztem, mert lett volna bennük potenciál. Mass szintén rájött erre, így végre több játékidőt adott nekik, de ennek csak félig örülök. Elain az agyamra ment a sok nyavalygásával és a sok bőgésével, nem tudom miért, de nem tudtam tolerálni szegényt. Pedig értem, hogy ezen át kellett mennie és a karaktere nem reagálhatott volna másképp a vele történtekre, de akkor se tudtam átérezni a fájdalmát, mert a sok nyavalygástól és töketlenkedéstől felállt a hátamon a szőr. Nesta viszont.... ő új kedvenc lett. A harmadik rész egyik nagy pozitívuma Nesta, őt nagyon szerettem most. Kicsit a régi Feyre-re emlékeztetett, aki még nem ment az agyamra, mint a mostani.

Fent balról: Cassian, Azriel, Feyre, Rhys, Amren és Morrigan

Lent balról: Elain, Nesta, Lucien és Tamlin

Az utolsó, amit még negatívumként megemlítenék azok a felesleges történetszálak, amik így az utolsó részben kezdődtek el, és vagy totálisan feleslegesek voltak, vagy nem volt idő a kidolgozásukra, így szintén feleslegesnek tűntek. Mor biszex színvallása komolyan szükséges volt, mikor erre korábban semmi utalást nem kaptunk? Mintha csak hirtelen be lett volna dobva így a végén, mert az írónő most eszmélt rá, hogy korábban elfelejtett egy meleg szálat írni, és az mindenképp kell ide. Aztán azt már meg sem említem, hogy felesleges szerelmi szálak jelentek meg, amikből nem lett semmi vagy csak random jöttek össze, aminek megint nem láttam értelmét. (Pl. Amren és Varian, Nesta és Cassian kacsingatása egymásra, Azriel és Elain.) Az egyetlen, amit vártam és ami érdekelt volna Lucien és Elain "kapcsolata", de abból persze semmit nem láttunk és nem is lett belőle semmi.

Lucient kedveltem ebben a részben, így mikor a könyv felében eltűnt, akkor nagyon nem örültem neki. Több szerepet kaphatott volna és jobban örültem volna, ha a kapcsolata Elainnel másképp alakul. Tamlint se szeretném kihagyni, mert habár ő se kapott valami sok szerepet, de azért szerencsére nem maradt ki. Én vagyok a fura, ha Tamlint jobban kedveltem ebben a részben, mint Feyre-t és Rhysandot? Persze Tamlin se egy ma született bárány, de valahogy együtt tudtam vele érezni, hisz Feyre tökéletesen keresztbe tett neki a kis bosszúja miatt és ezzel igazán megnehezített a dolgát, ami így sem volt épp könnyű. Aztán Tamlin szintén megkapta a maga lezárását, épp azt, amit vártam, és amit lehetett. Máshogy nem lehetett volna az ő történetét zárni, ez így volt teljesen reális.

Én vagyok a legjobban elkeseredve, mert az előző részek alapján valami izgalmas, pörgős és kalandos lezárást vártam, nem pedig azt, amit kaptam. Feyre és Rhys végig idegesítettek más-más okból és az sem segített a dolgon, hogy iszonyú lassan és vontatottan haladt a történet előre tele felesleges történetszálakkal és oda nem illő erotikával. Szerencsére az írónő nem húzta tovább a sztorit, még ő is érezte, hogy ebből nem lehetett volna többet kihozni. Mintha már itt sem tudott volna semmi értelmeset kitalálni és mintha komoly erőfeszítésébe került volna, hogy összehozzon valamilyen lezárást. Kár érte, mert lett volna ebben több potenciál. Remélem az Üvegtrón sorozat nem fullad egy ugyanilyen semmilyen és vontatott lezárásba.

Ui: A borító csodaszép és a neten talált fanart, amit csatoltam szintén lenyűgöző, mindenkit tökéletesen úgy rajzolt meg a készítő, ahogy én azt a fejemben elképzeltem.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-a-court-of-wings-and-ruin-szarnyak-es-pusztulas-udvara

Értékelés: 5/3

Sarah J. Maas: Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.)

Fülszöveg:

Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem. 
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.

Nem olyan régen olvastam a sorozat elő részét, a Tüskék és rózsák udvarát, kizárólag csak azért, mert az írónő másik könyvsorozatát, az Üvegtrónt annyira megszerettem, hogy gondoltam adok egy esélyt a  másik történetének is. Nem aratott nálam osztatlan sikert az első rész és ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz lett volna, hanem inkább csak azt, hogy semmi maradandó élményt nem hagyott bennem. Egyszeri olvasmánynak tökéletes, de valahogy nem vált a kedvencemmé. Mivel az Üvegtrónnal ugyanígy kezdtem, és ott is a folytatások által egyre jobb és jobb lett a történet, így itt is adtam egy esélyt, hogy ez újra megtörténjen.

Nyugodtan kijelenthetem, hogy szerencsére nem kellett csalódnom, mert ez a rész erősen túlszárnyalta a korábbit szinte minden téren. Kezdjük rögtön a kritikát, mert sok minden van, amiről beszélni lehet. Feyre teljesen más emberként éli túl a korábban vele történteket, vagyis miket beszélek én? Ő már nem ember, hanem tündérként élesztették újjá, ezáltal hozzá kell szoknia új énjéhez és életéhez. Tamlinnal visszatérve a Tavasz udvarába próbálnak túllépni mindenen, de a kezdetben boldognak tűnő közös élet elég hamar fojtogatóvá válik Feyre számára. Közben a Sötétség udvarának ura, Rhysand sem felejtette el korábban megkötött alkujukat, így Feyre köteles havonta egy hetet vele tölteni. És csak eztán kezdődnek a bonyodalmak.

Legyen elég ennyi bevezetőnek és nem túlzok, ha azt mondom, hogy eztán tényleg csak bonyolódnak az események. Nagy félelmem volt, hogy egy irritáló szerelmi háromszögben találom magam Feyre-vel együtt, de nem így lett, amiért hálát adok az égnek. Az írónő olyan jól alakította és építette Feyre karakterét és fejlődését, hihetően ábrázolta a Tamlinnal való kapcsolatának a nehézségeit és bonyodalmait és megromlását, hogy nem vált erőltetetté az "átállás" egyik pasiról a másikra. Jó ez így durván hangzik, de egészen hihetően ábrázolta Feyre jellemfejlődését, a hatalmas bukás utáni újbóli megerősödését és felemelkedését, hogy valóban elhittem, hogy kiszeretett Tamlinból a történtek miatt és aztán szeretett bele Rhysbe. Nem ugrott hirtelen egyiktől a másikig, hanem megvolt az az átmenet, azok a reálisok okok és okozatok, amitől hitelessé vált az érzéseinek az alakulása.

Feyre és Rhysand

A nyavalygó szerelmi háromszögtől tehát megkíméltek, amiért hatalmas köszönet. Ehhez kapcsolódva jegyezném meg, hogy igazán tetszett ahogy a két férfiről alkotott képünk lassacskán darabokra tört és szinte egymás ellentéteivé váltak Feyre és egyben az olvasó szemében is. Korábban Tamlin volt a jófiú, a hősszerelmes, Feyre és mi szintén így láthattuk őt. Ám kiderült, hogy nem olyan, mint amilyennek hittük és Feyre-vel együtt csalódtunk benne. Rhys pedig, akit mindenki a negatív hősnek tekintett, levetette rideg álarcát és megtudtuk, hogy mögötte egy igenis érzelmes, hősies, a barátaiért, a népéért és a szerelméért bármit megtevő férfi áll. Korábban is kontraszt volt kettejük közt, de míg akkor Tamlin képviselte a jó oldalt és Rhys a rosszat, most fordult a kocka. Rhyst imádtam, (ki ne imádná?), és jó volt végignézni, ahogy megismerhettük valós énjét és érzéseit. Tamlin nem olyan, amilyennek hittük, de legalább ő is kapott egy kis mélységet és nem maradt egysíkú karakter.

Na, de ne hagyjuk ki magát a főszereplőt. Feyre-t korábban Celaena-hoz hasonlítottam, és már akkor igazam volt abban, hogy az írónő két sorozatának két főhősnője kísértetiesen hasonlít egymásra. Aki korábban kételkedett ebben, az most már tényleg nem vitatkozhat velem, mert itt Feyre olyan karakterfejlődésen megy át, hogy majdnem olyan kemény és elszánt harcos válik belőle, mint Celaena. Feyre szintén sokat változott, és ahogy többször elmondja, már nem az az ember, aki volt (szó szerint, mert már nem is ember, éritek). Megtörték a vele történtek, és ebből a mélységből kell magához térnie és újra felépíteni az életét. Nagyon mélyről indul, hogy aztán meglelje magában az erőt és megtalálja ki ő mostantól és mik az igazi céljai és vágyai. Feyre-t most kedveltem meg igazán.

A három főszereplőn kívül még meg kell említenem az Éjszaka udvarának néhány tagját, Rhys igaz barátait, a "sötét csapatot", ahogy elneveztem őket. Cassian, Azriel, Morrigan és Amren, valahogy mindegyiket sikerül emlékezetes és érdekes karakterré tenni, amiért vártam, hogy újra és újra megjelenjenek. Feyre-vel együtt ismertük és szerettük meg őket, remélem a későbbiekben még többet megtudhatok róluk, mert biztosan több van még bennük ennél. Korábbi kedvencek közül, Lucient se hagyhatom ki, aki most habár keveset szerepelt, de még mindig bírtam, és bízom benne, hogy a folytatásban ismét nagyobb szerephez jut. Mondjuk ez valószínűleg így lesz a könyv végén történtek miatt.

A sötét csapat: Morrigan, Feyre, Rhys, Cassian, Azriel és Amren

A karakterekre és azok fejlődésére, a szerelmi szálak alakulására nem lehetett egyáltalán panaszom. A lelki és érzelmi tényezők mellett maga a történet se állt meg, hanem egyre izgalmasabban alakult, főleg a végére fordult nagyot néhányukkal az élet. A könyv végén két felettébb érdekes csavart kaptunk, főleg a lezárás az, amitől iszonyúan várom a folytatást. Kíváncsi vagyok ebben a helyzetben mi lesz Feyre-vel, hogy miként fog boldogulni egy ilyen kényes szituációban, és arra is, hogy a testvérei mihez kezdenek új önmagukkal.

Egyetlenegy negatívumot azonban meg kell említenem. Utaltam rá, hogy Feyre érzelmeinek változása és alakulása  két férfi között számomra hitelesen lett bemutatva, hisz tökéletesen meg lehetett érteni, hogy miért csalódott iszonyatosan Tamlinban és hagyta ott őt. Kicsit talán korán is adta fel a kapcsolatukat és hagyta őt faképnél. Később kiderül Rhys szintén hazudott neki valamiben, és neki persze elég könnyen megbocsátott. Nem értettem ezt a kettősséget és igaz, hogy nem lehet összehasonlítani a két helyzetet, de ha úgy vesszük, Rhys ugyanúgy hazudott neki, mint ahogy Tamlin be akarta zárni és akár erőszakkal is maga mellett tartani. Talán az lehetett a magyarázat, hogy Tamlinba nem volt igazán sosem szerelmes, csak azt hitte, hogy az, és az az igaz szerelem, amit Rhys iránt érez. Vagy talán azért, mert Rhys az igazi társa, azért bocsátott meg neki könnyebben. Talán erre is kapunk később magyarázatot. Ha nem, akkor pedig erős kettős mércének lehettünk szemtanúi.

Sokkal jobban tetszett a második rész, mint anno a sorozat első része. A karakterek, főleg a főszereplő igen nagyot változott és mindezt hitelesen vázolta fel nekünk az írónő. A szerelmi szálak kuszálódtak és aztán merőben átalakultak, miközben Tamlin és Rhys között fordult a kocka és a korábbi jófiúból lett a rossz és fordítva. Iszonyatosan izgalmasan ért véget ez a könyv, nagyon nagy függővéggel, amitől el sem tudom mondani, mennyire érdekel a folytatás. Remélem jön mihamarabb! Remélem ez a sorozat is egyre jobb lesz, ahogy érkeznek az új részei. Majd meglátjuk. Mindenesetre bizakodok.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-a-court-of-mist-and-fury-kod-es-harag-udvara

Értékelés: 5/5

Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara (Tüskék és rózsák udvara 1.)

Fülszöveg:

A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak. 
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.

Kicsit sokáig tartott mire sikerült leülnöm megírni ezt a kritikát, mert mostanában nem nagyon van kedvem hozzá, de nem akartam tovább halogatni. Mielőtt azonban aggódni kezdenétek ez nem a könyv hibája volt, hanem csupán a saját lustaságom. Valahogy az írásra mostanában elég nehézkesen veszem rá magam, de ma kora reggel csak sikerült. Sarah J. Maas másik könyvsorozatát, az Üvegtrónt imádom, így sosem volt kérdés, hogy esélyt adok a másik sorozatának. Csak az volt a kérdés, hogy mikor leszek olyan hangulatban és mikor jut rá időm. Nos.... ez most történt meg.

Maas ismét egy klasszikus mesét vett alapul és dolgozta át a saját ötleteivel. A Tüskék és rózsák udvara sorozat tulajdonképpen egy modern Szépség és a szörnyeteg átdolgozás fantasy köntösbe ültetve, egy sokkal életrevalóbb és harciasabb főhősnővel és persze tündérekkel. Az írónő úgy látom imádja a tündéreket, mert ez már a második könyvsorozata, ami tündéres világban játszódik. Nem mintha ezzel gond lenne, én is imádom a tündéres könyveket. A remek alap tehát meg van, a tökéletes recept ebből tevődik össze: meseátdolgozás+tündérek+badass főhősnő+remek karakterek= remek könyv.

Tetszett az első rész, sokkal jobban megfogott magának, mint anno az Üvegtrón első része. Az Üvegtrón sorozat aztán remekül alakult és a második részétől már sokkal jobb lett, részről-részre jobb. Kicsit félek, hogy a mostani erősebb kezdést aztán majd gyengébb folytatás követi, de meglátjuk mi lesz. Persze nem volt ez sem tökéletes könyv, néhány dolog kicsit szúrta a szemem, azokról is szeretnék majd néhány szót szólni. Na, de kezdjük azzal, ami tetszett.

Szerencsére nem sokat kellett várni és rögtön beindultak az események. Feyre viszonylag hamar Tamlin udvarába kerül büntetésképp, amiért megölt egy tündért farkas alakjában. (Na... ez furán hangzott, de majd megértitek, ha elolvassátok a könyvet... igen... némelyik tündér farkassá tud változni.) Onnan nem nagy meglepetés, de megpróbál megszökni, miközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz és egyre több mindent tud meg a tündérek világáról és a Tamlin udvarát sújtó átokról. Ez a rész őszintén szólva nem sok meglepetést tartogatott, mert gyakorlatilag ugyanaz történt, mint a Szépség és szörnyetegben. Fokozatosan közel kerültek egymáshoz, aztán egymásba szerettek és így tovább. Nem azt mondom, hogy nem voltak jók együtt, csak semmi meglepetést nem tartogatott a szerelmük alakulása.

Feyre

A legnagyobb különbség azonban a főhősnő karaktere. Nem mintha Belle-el bármi gond lenne, de Feyre egy lapon se említhető a másik lánnyal. Tudatosan vagy sem, de Feyre tisztára ugyanolyan lett, mint az Üvegtrón Celaena-ja. Erős, ravasz, konok, kitartó harcos, aki nehéz helyzetből jön, és akinek egymaga kell boldogulnia a világban. Persze Feyre-nek van családja, de az mondjuk nem sokat ér, mert olyan, mintha nem is lennének. Nincs velük jó kapcsolata, sőt neki kell eltartania őket, amitől még keményebb és megtörtebb ember lett belőle, aki belül magányos, és akivel senki sem foglalkozik vagy törődik igazán. Persze neki is van egy gyengédebb oldala némi művészi vénával megspékelve, de azért legtöbbször elég magánakvaló és komoly szokott lenni, amíg meg nem ismeri őt igazán az ember.

Feyre mellett a másik három fontosabb karakter szintén érdekes a maga módján. Mindegyikben van potenciál, csak némelyik kevesebb időt kapott a kibontakozásra... legalábbis eddig. Tamlin a másik főszereplőnk, akivel nincs semmi baj, de valamiért mégse került közel a szívemhez. Nem tudom miért, mert igazából semmi baj nincs vele, neki is meg van a saját története, nem is unalmas, de valahogy nem lett a kedvencem. Persze Feyre és ő remek kis páros lesznek, de valahogy az erős női főhős mindig elnyomja a mellett lévő férfi főhőst és most szintén ez történt.

Sokkal közelebb került a szívemhez Lucien, Tamlin barátja és udvaronca. Talán mert sokkal szörnyűbb története van, talán mert nagyobb tragédiákat élt át, talán mert bírtam, ahogy az elején osztotta néha Feyre-t. Jó volt nézni, ahogy a lánnyal végül barátokká válnak, nekem tetszett ez a történetszál. Semmi romantikus nem volt benne, tisztán igazi barátság, és remélem ez is marad. Aztán ott van Rhysand, az ügyeletes "rossz fiú", aki eddig csak egy "rossz fiús" kliséhalomnak tűnhet, de szerintem biztosan tartogat még meglepetéseket a jövőre nézve. Biztos több van a karakterben, csak sajnos látom mi lesz a dologból. Ne legyen igazam, de ebből egy (számomra hihetetlenül irritáló) szerelmi háromszög fog kibontakozni. Félek tőle, hogy ez lesz... pedig nagyon efelé halad a sztori.

Tamlin és Feyre

Némi negatívumot megemlítenék a végén. Nem tetszett az írónő megoldása a maszkokkal. Elképzeltem magamban olvasás közben az arcokra ragadt maszkokat, és sajnálom de ez elég bénán nézhetett ki. Jobb lett volna megtartani az eredeti verziót, hogy szörnyként vagy más alakban lettek elátkozva. Jó... értem miért nem akarta így az írónő, mert akkor nem lehetett volna szerelmes jeleneteket írni, mert egy állattal azért mégse kezd el senki fajtalankodni, de azért mégis olyan fura lett ez a maszkos megoldás. Akkor már inkább valami eldeformált, roncsolt arcot és testet kellett volna, vagy nem is tudom.

A másik, ami nem nyerte el a tetszésemet, az maga a fő gonosz, Amarantha. Sajnos ő is egy kliséhalom lett, akinek tervei annyiból állnak, hogy ostoba sérelmei miatt és mert Tamlin visszautasította, el szeretné pusztítani az emberek világát. Valahogy nálam nem érte el azt a félelmetes hatást, amit szeretett volna. És ha már itt tartunk... a három próba. Jó ötlet volt szerintem, csak engem az zavart, hogy iszonyat gyorsan lezavarták mind a hármat és azért lássuk be egyik se volt egy nagy nehézség. Én azt hittem, hogy ez a rész jobban ki lesz fejtve, hogy azért valamivel nehezebb dolga lesz Feyre-nek. Mondjuk ez csak személyes vélemény, de azért lássuk be sokkal eredetibb és izgalmasabb próbákat is ki lehetett volna találni.

Nem volt ez rossz könyv, korrekt sorozat indítóként könyvelem el. Ha az Üvegtrónhoz hasonlítom, akkor ahhoz képest sokkal erősebb kezdés mindenképp. Ugyanaz a recept itt is meg van, mert kaptunk egy tündérekkel tarkított világot, ahol tündérek és emberek egymás ellen harcolnak (vagy fognak), egy erős női főhőst és érdekes férfi karaktereket, akik közül mindenki találhat kedvencet magának. A történet izgalmas a maga módján, de ha jobban belegondolunk semmi újat nem mutatott, mert tulajdonképpen a Szépség és szörnyeteg sztoriját írta le újra, csak a végén vett más irányt a történet. A végén nagyot fordult a világ Feyre-vel és épp ezért nagyon érdekel a folytatás. Remélem érkezik magyarul mihamarabb.

UI: A borító ismét csodaszép lett, de hát ezen már meg sem lepődök. Maas könyveinél ez így szokott lenni. :)

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-a-court-of-thorns-and-roses-tuskek-es-rozsak-udvara

Értékelés: 5/4