Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el

Fülszöveg:
Hadd mondjam el… Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor? Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?
Ezt meséli el a szerző díjnyertes, több nyelvre lefordított, drámai erejű, ugyanakkor az iróniát sem nélkülöző könyvében.

Az írónőtől egy könyvet olvastam csak korábban, a Jégviráglányokat, mely teljesen a szívemig hatolt és napokra a gondolataim közé férkőzött. Akkor világossá vált számomra, hogy Anderson remekül ért a komoly témák ábrázolásához, így tervbe vettem a másik könyvét, a Hadd mondjam el-t. Be kell vallanom, hogy elsőnek a filmet láttam, mert igen, ebből a könyvből filmet készítettek évekkel ezelőtt, Speak (Beszélj!) címmel. Mikor a filmet láttam, akkor még nem tudtam, hogy könyvből készült, és nem sokkal ezelőtt sikerült összekapcsolnom a filmet a könyvvel, ennek következtében pedig még jobban érdekelni kezdett a könyv. Így jutottam el az olvasásáig.

A Jégviráglányokhoz hasonlóan Anderson most is egy komoly témát szedett elő, a nemi erőszakról ír. Melinda-t egy buliban megerőszakolták még az iskola kezdete előtt, és a regény azt mutatja be, hogy egy fiatal 13 éves lány miképp tudja feldolgozni ezt a szörnyű traumát. A könyv egy tanévet mutat be és negyedévekre van bontva. Minden negyedév egy nagy fejezetet jelent, és mindegyikben számos apróbb kis fejezetre oszlik a történet, mindegyik saját címmel lett ellátva. Természetesen Melinda a narrátor, ő meséli el nekünk, mi minden történik vele, hogy milyen érzések kavarognak a fejében, hogy miként próbálja magát túltenni a traumán, és hogy miképp próbálja feldolgozni azt.

Melinda egy igen fiatal lány, és máris olyan rettenetes dolgot ment keresztül, amit én senkinek se kívánok az életben. Még az ellenségemnek sem. A nemi erőszak szerintem a nők ellen elkövethető bűnök egyik legsúlyosabbika, ami engem mindig kifejezetten felháborít, és amelyik férfi ilyen dologra képes, azt én nyugodt szívvel kasztráltatnám. (Elnézést az erős kifejezésért, de ez az őszinte véleményem.) Melinda nehezen dolgozza fel a traumát, hiszen még igazából azt sem tudja felfogni, hogy mi történt vele. Alig volt 13 éves, szégyellte a dolgot, nem mondta el senkinek. Ezért az lett a könyv címe ami, Melinda egy év alatt jut el arra a szintre, hogy képes lesz beszélni a dologról, hogy képes lesz elmondani, mit tettek vele.

Mivel Melinda nem beszél sokat, így a könyv nagy része inkább csak leírásból és Melinda belső gondolataiból áll. Annak ellenére, hogy Melinda fiatal, mégis igen érett, komoly és őszinte gondolatai vannak. Átlátja a családja helyzetét, a szülei igazából nem foglalkoznak vele, folyton dolgoznak, és az egész családi boldogság tulajdonképpen csak egy kirakat. A szülei „annyira figyelnek rá”, hogy csak hetekkel később veszik észre, hogy a lányuk nem is beszél egy ideje, hogy valami baja van. Fel sem tűnik nekik, hogy Melinda-val valami nincs rendben. Melinda azért nem mond nekik semmit, mert szerinte a szülei amúgy se hinnének neki.

Nem csak a családi helyzete bonyolult, hanem a nyár végi buli óta a barátai se állnak vele többé szóba. Melinda kihívta a zsarukat ijedtében, azután, ami vele történt, így a bulit feloszlatták, és a korábbi barátai megharagudtak rá, és többé hozzá sem szóltak. Velük se tudta megbeszélni a dolgot. Egész éven keresztül magányosan próbálja túlélni az iskolát, depressziós, semmi sem érdekli, lóg az órákról, nem tanul, nem beszél, csak a művészetóra érdekli, csak ott tudja kiélni az érzéseit. Az írónő szépen és fokozatosan mutatja be Melinda lelki állapotának romlását, majd pedig javulását, hogy miként dolgozza fel a történteket.

A könyv nagyon rövid, alig 200 oldal, így gyorsan lehet vele haladni, már ha valakinek nem üli meg a gyomrát ez a kényes téma és a kifejezetten depressziós főhősnő. Komoly témáról szól, egy fiatal lány tragédiáján keresztül, érdekes szerkezeti bontásban. Nekem tetszett a könyv, habár nem tudom megmondani miért, nálam mégis nagyobbat ütött az írónő másik könyve, a Jégviráglányok. Lehet azért, mert azt olvastam elsőnek. Ez a könyv is jó, nem azt mondom, hogy nem, csak valahogy mégis a másik jobban a gondolataim közé férkőzött. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki nem rémül meg az ilyen komoly témáktól, és szerintem a film is megérdemel egy esélyt. Senkit ne riasszon el, hogy Kristen Stewart alakítja a főszereplőt, Kristen ebben a filmben valahogy egészen hiteles. (Fiatalabb korában, jóval a Twilight előtt mintha sokkal jobban tudott volna színészkedni, de ez csak saját vélemény.)

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/laurie-halse-anderson-hadd-mondjam-el

Értékelés: 5/5

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

A történet:
Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.

Most fejeztem be nemrég a könyvet és hirtelen azt se tudom, hogy mit kellene írnom róla. Nagyon tanulságos és érdekes történetről van szó, konkrétan egy evészavarokkal küzdő lányról szól, vagyis hát inkább két lányról. Tisztában vagyok vele, hogy az anorexia nagyon súlyos betegség, és hogy manapság egyre több fiatal lánynál jelentkezik, akik ugyebár nem elégedettek önmagukkal, azt képzelik magukról, hogy kövérek, így vagy nem esznek semmit, vagy pedig, amit esznek, azt kihányják. Anorexia és bulémia, két nagyon veszélyes betegség, ami akár az ember életébe is kerülhet.... ha nem tudja, hogy mikor kell segítséget kérni.

Egyrészt itt van nekünk Cassie, Lia barátnője, aki ugyebár a könyv elején meghal. Holtan találnak rá egy motelban, és emiatt Lia még jobban depresszióba esik, annak ellenére, hogy már hónapok óta nem barátkoztak. Cassie hánytatta magát, és nem evett rendesen, így végül a teste feladta a küzdelmet, és belehalt. A halott Cassie folyamatosan visszajár és "kísérti" Lia-t, mindig azt suttogja a fülébe, hogy neki is a túlvilágon van mellette a helye, de ez az egész csak Lia rossz lelkiismerete miatt van. Hisz a lány agyában már ezelőtt se volt minden rendben. Van egy kis hang a fejében, ami mindig megakadályozza, hogy normálisan egyen, kényszeresen le akar fogyni, újra és újra, mindig kevesebbet szeretne nyomni a mérlegen. Már annyira mániákusan elmerült az anorexiában, hogy szinte menekül az ételek elől, folyamatosan számolja miben mennyi kalória van, minden kalóriaszámot pontosan észben tart.... és ezzel beszéli le magát az evésről.

Ha őszinte akarok lenni, engem mindig érdekelt ez a téma, és egyben el is borzasztott. Nincsenek anorexiás ismerőseim (vagy csak jól titkolják előlem, na jó, ez rossz vicc volt), így még sosem láttam testközelből milyen lehet ez az egész, de ha lenne, akkor biztosan felismerném, és megpróbálnék segíteni az adott személynek. Vagy legalább szólni valakinek, aki tud neki segíteni. Mivel nem láttam még ilyet testközelből így csak az általam olvasottakból/látottakból tudok kiindulni... és ha ilyen történetet olvasok/hallok, akkor mindig elsőnek arra gondolok, hogy miként fajulhatnak el annyira a dolgok egy fiatal lány (vagy épp fiú, mert az is megesik) életében, mennyien támadhatják, csúfolhatják, és hogy mennyire nincs saját önbecsülése vagy ereje, hogy végül a koplalásban találja meg a megoldást a problémáira. Mivel én nem vagyok ilyen gyenge személy (értem ezalatt, sose érdekelt mit mondanak rólam mások, vagy, hogy mit gondolnak), talán ezért nem értem meg ezeket a mentálisan labilis lányokat. El nem tudtam képzelni, mi minden van a fejükben, mi irányítja őket, hogy ezt tegyék magukkal.... most, hogy elolvastam ezt a könyvet, talán egy kicsit jobban megértem őket. Most már valamennyire el tudom képzelni mi minden játszódhat le a fejükben.

A könyvben amellett, hogy betekintést nyerhetünk egy anorexiás lány életébe és gondolataiba, egyrészt a gyász leírásával is találkozhatunk, hogy miként próbálta meg Lia feldolgozni Cassie halálát, hogy miként reagáltak arra a többiek, itt található egy igen jó társadalomkritika, miszerint az emberek képesek mindig a legrosszabbat mindenről feltételezni. Emellett képet kapunk Lia családi hátteréről, aminek szerintem igenis nagy szerepe volt abban, hogy végül anorexiássá vált. Hisz az anyja tökéletes gyereket akart belőle faragni már csecsemőkorától kezdve (Lia elmondja, hogy baba korában tápszer helyett már brokkolival etette, és már három évesen beíratta balettra, ami tudjuk, hogy a kényszeres soványság melegágya), az apja meg nem volt épp ez ideális családfő, folyamatosan csalta a feleségét, mindig csak a munkával foglalkozott, így újra és újra veszekedtek. Tehát a nem éppen ideális családi háttér is rontott Lia életén, és saját magáról alkotott képén.

És a könyv egy szép tanulsággal zárul, vagyis inkább kettővel. Az egyik az, hogy ha te nem vagy képes magadon segíteni, akkor kérj segítségét, győzd le a félelmed és a büszkeséged és igenis kérj segítséget, mert vannak olyan helyzetek, hogy te magad kevés vagy a javuláshoz. Lia is rájön, hogy élni szeretne, így végül (a korábbi szüleitől való elzárkózása ellenére) a segítségüket kéri.

A másik pedig, hogy lehetsz akármennyire a gödör mélyén, akármilyen rossz helyzetben, állapotban, mindig van kiút, csak erősnek kell lenned, összeszedni magad, elhatározni, hogy változtatni szeretnél, és tenni ez ügyben valamit. De elsőnek mindig neked kell belátnod, hogy baj van, és akarnod kell változtatni rajta. És ez mennyire, de mennyire igaz mondás. :)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/laurie-halse-anderson-jegviraglanyok

5/5*