Marissa Meyer: Winter (Holdbéli krónikák 4.)

Fülszöveg:

Még a jövőben is egységben az erő…

Luna népe rajong a bájos, kedves Winter hercegnőért, és csodálják a kecsességét. Szépségét még az arcát csúfító sebek ellenére is lenyűgözőbbnek tartják, mint a mostohaanyjáét, Levana királynőét.

Winter megveti a mostohaanyját, és tudja, hogy Levana sosem fogadná el a gyerekkori barátja, a jóképű palotaőr Jacin iránt táplált érzelmeit. De Winter nem olyan gyenge, mint amilyennek Levana hiszi, már évek óta dacol a mostohaanyja kívánságaival. A kiborg műszerésszel, Cinderrel és a társaival akár még egy lázadást is képes kirobbantani, hogy megnyerje a túl régóta dúló háborút. De talán mindent elveszítenek…

Legyőzheti-e Cinder, Scarlet, Cress és Winter a gonosz űrbéli királynőt, hogy aztán boldogan éljenek, míg meg nem halnak? Nem az a mese, amire emlékszel. De az biztos, hogy sosem felejted el!

Egyelőre még mindig azon az elven haladok tovább, hogy a megkezdett könyvsorozataimat kellene befejezni, ahogy csak tudom, így nem volt kérdés, hogy megint eszerint fogok könyvet választani. A Holdbéli krónikák harmadik részét nem olyan régen olvastam és mivel nagyon érdekelt a lezárás, így tudtam, hogy most az utolsó részt kell a kezembe vennem, ami a Winter címet kapta.

A történet ott folytatódik ahol abbamaradt, az összeállt csapat tovább dolgozik Levana holdbéli uralmának megdöntése érdekében és azért, hogy a jogos trónörököst, Cindert hatalomra juttassák. Míg a sorozat elején kevés szereplős történetként indult a sztori, addig könyvről könyvre új és új karakterek jelentek meg és mindannyian fontos részét képezték a fő történetnek és ahhoz is mindannyian hozzájárultak, hogy segítsék Cinder harcát. Az egyik legnagyobb pozitívum, hogy egyik karakter sem felesleges, mindenkinek meg van a maga szerepe és „haszna” és hogy miért kellett a történetbe. Ha ez pedig nem lenne elég, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a karakterek mindannyian remekek a maguk módján, a négy főszereplő páros pedig egyszerűen imádnivaló.

Szerencsére az utolsó részben elég gyorsan beindult a történet, és nem kellett tovább húzni az időt, nem kaptunk felesleges mellékszálakat. Jól is tette ezt az írónő, mert sok mindent kellett megmagyarázni és elvarrni, de ennek maradéktalanul eleget tett Meyer. A fő történetszálon Cinder és a nagy csapat egy csellel jut el a Lunára, hogy ott Levana szülőföldjén csapjanak le a nőre és hogy a saját népe segítségével lázadást szítva döntsék meg a hatalmát. Cinder pedig az elveszett holdbéli hercegnőként igyekszik saját személyében egy jobb alternatívát ajánlani a népnek Levana helyett.

Winter

A fő történetszálon felül aztán több szálon ágazott szét a történet, hogy a végére ezek mind egybeérjenek. Azért volt szükség arra, hogy szétváljanak a karakterek, mert mindenkinek meg volt a saját feladata, a saját felelőssége és igazán jó volt látni, hogy mindannyian, de tényleg mindannyian tettek valamit azért, hogy Levana-t végül sikerüljön legyőzni. Persze volt aki nagyobb szerepet játszott mindenben, volt aki kisebbet, de valamilyen módon mindenki hozzájárult a könyv végi sikeres harchoz és ahhoz, hogy Levana végül megkapta ami neki járt.

Új karakterekként mint ahogy a címből kiderül Winter hercegnőt és Jacint kapjuk, akik valójában nem teljesen új karakterek, de most jutottak nagyobb reflektorfényhez a korábbiakhoz képest. Winter karaktere a Hófehérke mesén alapszik így annak számos eleme visszaköszön ebben a könyvben az ő történetszálukon persze modernebb és sokkal kalandosabb tálalásban. Winter viszont maga egy teljesen más típusú női karakter, mint Cinder, Scarlet vagy épp Cress, náluk sokkal passzívabb, csendesebb, nem egy harcos és nem egy nagy szószóló típus. Mégis Winter szintén erős karakter a maga módján, ő nőiesen erősen karakter, hisz a kedvességével, bájával, jó szándékával és segítőkészségével nyeri meg magának az embereket. Jacin pedig épp a tökéletes társ mellé, a fiú aki mindig védelmezi őt, aki bármit megtenne érte, és aki mindennél jobban imádja. Nagyon édesek voltak együtt, jobb szót nem tudnék rá mondani.

A többi párosról se szeretnék megfeledkezni, mert végül mindannyian révbe értek, és egymásra találtak. Scarlett és Farkas régóta együtt vannak már ugyebár, így náluk inkább csak új problémákkal kellett megküzdeniük, de továbbra se állhatott semmi kettejük közé. Cinder és Kai egészen a végéig kerülgették egymást, aminek tényleg megértettem az okát, de mégis rossz volt látni, hogy még mindig nem lehettek valójában együtt. Igen, más-más dolguk volt, máshogy kellett harcolniuk Levana ellen, más irányba vitte őket az útjuk, így képtelenség lett volna folyton együtt lenniük, de én azért hiányoltam egy kicsivel több romantikát tőlük.

Cress és Thorne történetszála végül is nem volt rossz, nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett, csak kezdtem úgy érezni, hogy az írónő már szinte erőltetetten húzza az időt, hogy mikor jönnek végre össze őket ketten. Mikor a nem tudom hányadik bénázást és félreértést kellett olvasnom velük kapcsolatban, akkor néha majdnem elvesztettem már a türelmem és hangosan itt motyogtam magamban, hogy mit bénáznak már megint. Kezdett kissé szappanoperás jellege lenni a dolognak, így a végén mikor végre összejöttek, akkor csak egy fáradt sóhajt tudtam kipréselni magamból.

Fent balról: Kai, Cinder és Scarlet, Farkas

Alul balról: Throne, Cress és Jacin, Winter

Külön örültem annak, hogy ez az utolsó rész végig Lunán játszódott, mert épp ideje volt, hogy több mindent megtudjunk és jobban megismerhessük Lunát, a helyet ahonnan Levana és Cinder származott. Sok mindent megtudtunk a Luna felépítéséről, rendszeréről, lakóiról és az egész ottani helyzetről, amit érdekes volt olvasni. Az írónő próbálkozott azzal, hogy kicsit szimpatikusabbá tegye Levana karakterét így a végére és hogy kapjunk némi magyarázatot arra, hogy Levana miért olyan, amilyen és hogy vált belőle ilyen megkeseredett és hataloméhes rémes perszóna. Csak sajnos a magyarázatokat és okokat nem tudtam komolyan venni, számomra akkor sem lett több egy kegyetlen szépségmániás ostoba nőnél, aki erőszakkal akarta magánál tartani a hatalmat, megszerezni a holdlakók és az emberek szeretetét és bárkit kegyetlenül elsöpörni aki az útjába merészelt állni.

Mint egy könyvsorozat utolsó felvonása remek lett ez a rész, végig kalandos és izgalmas volt a történet, több szálon futottak az események, több karakter nézőpontján keresztül és a legjobb az volt ebben, hogy mindenkinek meg volt a maga szerepe és célja, senkit se tudnék mondani, aki felesleges lett volna ebben a történetben. A karaktereket még mindig imádom, mind a négy páros remek és aranyos, mindannyian mások, de egyformán érdekesek és szerethetőek. Wintert és Jacint talán kicsit gyengébb karaktereknek érzem a másik három pároshoz képest, de ők legalább hoztak valami újdonságot és valami mást mutattak, amit eddig még nem láttunk. A Holdbéli krónikák könyvsorozat tényleg egy remek olvasmány, én nagyon szerettem az elejétől egészen a végéig. A sajátos, mesésen sci-fis modern stílusa, a remek karakterei és a kalandos történet mind-mind megadja egy remek sztori vázát. Szívből ajánlom bárkinek a teljes könyvsorozatot. A Könyvmolyképző kiadónak pedig még egyszer hálás köszönet, hogy nem hagyta elveszni ezt a sorozatot, hanem újra kiadták az elejétől kezdve az utolsó könyvig.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/marissa-meyer-winter

Értékelés: 5/5

Marissa Meyer: Cress (Holdbéli Krónikák 3.)

Fülszöveg:

Még a jövőben is akadnak bajba jutott hölgyek…

(Mert néha még a legerősebbeket is meg kell menteni…)

Cress mindent kockára tett azért, hogy figyelmeztesse Cindert Levana királynő gonosz tervére; még úgy is, hogy gyerekkora óta egy műholdba zárva él, netmonitorok társaságában. A rengeteg képernyő előtt töltött idő alatt Cress zseniális hackerré vált. Csakhogy parancs érkezett Levanától, hogy keresse meg Cindert és az ő jóképű tettestársát.

Amikor Cinder, Thorne kapitány, Scarlet és Farkas Cress kiszabadítására irányuló merész küldetése félresiklik, a csapat szétválik. Cress végre kiszabadul, ám ezért súlyos árat kell fizetnie. Mindeközben Levana királynőt semmi sem állíthatja meg abban, hogy feleségül menjen Kai császárhoz.

Lehet, hogy Cress, Scarlet és Cinder nem önként vállalkozott arra, hogy megmentse a világot, de talán egyedül ők képesek rá.

Vajon megtalálják a kiutat a legreménytelenebb helyzetekből?

A Holdbéli krónikák szintén egy olyan könyvsorozat, amit évekkel ezelőtt kezdtem el, és amit azóta se sikerült befejezni. Mondjuk ez azért nem teljesen az én hibám volt, hisz én még akkor vettem kézbe elsőnek a sorozatot, mikor az előző kiadó kezdte el megjelentetni a könyveket. Csak hát két rész után a kiadó feladta a dolgot, így egy ideig úgy tűnt, hogy nem fog a többi rész megjelenni magyarul én pedig teljesen letettem róla és elfelejtettem egy időre. Aztán megjelent a Könyvmolyképző, lecsapott a jogokra és újra elkezdte kiadni a Holdbéli krónikákat az első résztől, így már mind a négy rész olvasható magyar nyelven, de amilyen figyelmetlen vagyok, nekem mindez a tény csak pár hónappal ezelőtt esett le. Na, de sebaj, ami késik nem múlik, így végre folytathatom a harmadik résszel.

Az első két részt szerettem, ötletesnek találtam a klasszikus mesék és azok ikonikus szereplőinek egy modern, már-már sci-fi jellegű új világba átültetését, némi extra csavarral megfűszerezve, ami sokat dobott az alap történeten. Hisz itt van nekünk Cinder, a féli kiborg lány, aki nem a cipellőjét hagyja el a bálon, hanem a mechanikus lábát. Vagy itt van nekünk Scarlett, aki nem hogy elmenekülne a Farkas elől, hanem épp Farkas lesz az, akibe halálosan beleszeret. Igen, most az első két rész főszereplőit elevenítettem fel nektek, de a korábbi kritikáimban részletesebb leírást találhattok az első két részről és az eddig történtekről.

Nem állunk meg, hanem tovább halad előre a történet és most a magas várba zárt, hosszú hajú Rapunzel kerül a középpontba Cress személyében. Csakhogy Cress nem egy várba zárt hercegnő, hanem egy űrhajóba zárt hacker lány, aki a monitorok képernyőin át volt részese az eseményeknek… egészen idáig. Mert Cress-nek most lesz elege a sok gonoszságból és igazságtalanságból és elhatározza, hogy csatlakozni fog Cinderékhez és segít nekik a Levana és a holdbéli invázió elleni harcban. Csakhogy Cress nem sokat tud a hétköznapi életről, így a dolgok nem épp úgy alakulnak, ahogy ő azt elképzelte és egy hatalmas kalamajka közepén találja meg Thorne kapitánnyal karöltve.

Annak ellenére, hogy ennek a résznek Cress a központi karaktere és az egyik fő történetszál tényleg róla szól, a többieket se kell hanyagolnunk. Cinder, Scarlet, Farkas és Kai, mind itt vannak, mindenki teszi a dolgát amit kell, a nagy ellenállási harc pedig tovább pörög és egyre inkább haladunk a végkifejlet felé. Cinder úgy tűnik elfogadta a sorsát, hogy ő az elveszett holdbéli hercegnő, és hogy neki kell a Levana elleni lázadás élére állnia, mert másnak esélye sem lehet a másik nő ellen. Próbálják megakadályozni Levana és Kai esküvőjét, megmenteni a Földet Levanától és mindeközben életben maradni a sok-sok rájuk vadászó ember elől.

Cress

Cress néha kicsit kilóg a csapatból, mert hát lássuk be ő a legnaivabb és legesetlenebb, hozzá képest a többiek igazi világlátott emberek, igazi harcosok és kemények a maguk módján. De Cress épp azért fért meg közöttük, mert kellett már oda egy ilyen csendesebb, megfontoltabb és kissé elesettebb lány is, a maga gyermeki naivságával, de mégis örök pozitív szemléletével. Cress és Thorne párosát imádtam, kicsit megmosolyogtam azon a naiv és roppant elfogult szemléleten amivel Cress mindig Thorne-ra tekintett, de hát illett hozzájuk. Cress olvadozott a férfi után, Thorne ebből pedig gyakran mit sem vett észre, ami igazán vicces és néha kínos pillanatokat eredményezett. Nem záródott még le a történetük, kíváncsi vagyok mi lesz eztán velük.

Derült ki néhány titok, haladt előre a sztori, ahogy kell, voltak drámai és váratlan fordulatok, még mindig olvastatta magát a könyv, de valamiért mégis egy kicsit olyan „húzórésznek” éreztem ezt a harmadik könyvet, egy utolsó mellékvágánynak a végső nagy felvonás előtt. Innen már csak egy rész maradt hátra, ahol úgy tűnik a végső nagy harc maradt csak, a végső nagy leszámolás. Egy valamit hiányoltam eddig, én szívesen megismertem volna jobban Levana karakterét, múltját, motivációját, azt, hogy miért lett olyan, amilyen. Remélem ez az utolsó részben megtörténik és bízom benne, hogy nem csak egy egydimenziós gonoszt kapunk a képében, hanem valahogy árnyalja az írónő majd a karakterét, mert igazán ráférne. Kíváncsi vagyok, meglátjuk, milyen lesz a negyedik rész. Igyekszem mihamarabb sorra keríteni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/marissa-meyer-cress

Értékelés: 5/4

Marissa Meyer: Scarlet (Holdbéli Krónikák 2.)

Fülszöveg:
Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál cellájából, de még ha sikerül is neki, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye.
Eközben franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépséggel a nyomozása során egyre különösebb találkozások történnek. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő pankrátorral, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a rejtélyek csak sokasodnak, miután megismerkednek Cinderrel.
Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…

Nem sokkal ezelőtt, május elején olvastam a könyvsorozat első részét, a Cindert, ami rögtön magával ragadott, és amit alig bírtam letenni, annyira tetszett. Akkoriban egy nagyon pozitív véleményt írtam a könyvről, így nem lehetett kérdés, hogy mihamarabb olvasni fogom a folytatást. Nos, amint látjátok nem is húztam sokáig az időt, mert közben sikerült megszereznem a 2. részt, a Scarletet, és egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki. Következzen hát a Scarlet, a Cinder folytatása.

Ha az első rész nagyon tetszett, akkor nem is tudom milyen jelzőket kellene írnom a másodikra. Remek? Kiváló? Felejthetetlen? Ez a három mind egyszerre és nem túlzok. Meyer ismét valami egyedit alkotott, és nem hittem volna, hogy ilyen lehetséges, de nekem a Scarlet még jobban tetszett, mint korábban a Cinder. Annyira magával ragadott a történet, annyira beszippantott ez a meseszerű, de mégis sci-fi-s elemekkel teletűzdelt remekül felépített világ, hogy alig két nap alatt kiolvastam a könyvet. (A szemem majd kifolyt a végére, de esküszöm megérte.) Szeretem, ha ilyen hatással van rám egy könyv, ha teljesen el tudok benne veszni, ha kikapcsol, és arra a néhány órára minden más gondomat elfeledteti velem.

A második rész sokkal kalandosabb és izgalmasabb, mint az első volt. Míg azt egy könnyed romantikus történetként tudnám jellemezni, addig a második inkább hasonlított egy akciófilmre. De komolyan! A karakterek mentek össze-vissza, rengeteg volt a harc és az "összeütközések". Sokkal több vér is folyt, már csak a behozott új karakterek miatt is, és látszik, hogy egyre jobban forrnak az indulatok, és már nem kell sok és hamarosan kitör a háború a földlakók és a holdlakók között. (Oh, Levana, hogy én mennyire, de mennyire utállak és megvetlek téged! Levana egy számító ribanc.)

A történet tulajdonképpen két külön szálról indul, és ahogy sejteni lehet a végére összeérnek, és megtudjuk, hogyan kapcsolódik egymáshoz Scarlet és Cinder, és hogy miként fog egybefonódni a sorsuk. Igazából Cinder lett most itt a mellékszereplő, én valamiért így érzem, amit most őszintén szólva nem is bántam annyira, mert kellett ez a kis idő a karakternek, hogy tisztába jöjjön magával és azzal, hogy mit szeretne a jövőben. Cinder szökevényként menekül a Nemzetközösség katonái és Levana királynő elől újdonsült "barátja" oldalán, akiről majd később. Tetszett, ahogy Cinder küzd önmagával, ahogy próbálja elfogadni azt, ami kiderült róla, hogy próbálja eldönteni, hogy mit is kellene tennie. A helyében én is megzavarodtam volna egy kicsit, és nekem se menne könnyen eldönteni, hogy melyik lenne a helyes út. Kellett neki ez a kis háttérben töltött idő arra, hogy összeszedje magát és tisztázza magában mi a sorsa, és hogy hajlandó-e ezt elfogadni.

A második könyv főszereplője Scarlet és hát Farkas, és szerintem nem nehéz kitalálni, hogy az ő történetszáluk a Piroska meséjének modern feldolgozása. Scarlet valóban egy tűzről pattant fiatal lány, nem fél senkitől és semmitől, ami miatt többször keveredik bajba, mint kellene. Mégis, mindent megtenne azért, hogy megtalálja az elrabolt nagymamáját, akit mindenkinél jobban szeret a világon. Akarata ellenére és tudta nélküli folyik bele a Selene hercegnő ügybe, így keresztezik majd egymást az útjaik Cinderrel. Scarlet szintén kedvenc lett, és habár teljesen más karakter, mint Cinder, én mégis bírom mindkettejüket. Farkas... hát ő pedig Farkas. Ki ne szeretné őt? Kicsit talán túl hamar szerettek egymásba, ezt kifogásolhatnám, de mivel végül is mesefeldolgozásról van szó, és mert amúgy annyira szerettem a könyvet, efölött most szemet hunyok és nem kötözködök. (Azért mégis csak megemlítettem, látjátok, csak nem bírom ki.:)

Scarlet és Cinder mellé kaptunk egy kevés Kaito herceg történetszálat is, aki roppant nehéz helyzetbe került Cinder szökése után, hisz Levana rajta és az összes földlakón tölti ki a haragját. Kai bármit megtenne, hogy megvédje a népét, akkor is, ha még mindig gyengéd érzéseket táplál Cinder iránt. Kai ugyanúgy önmagával küzd, mint Cinder. Küzd a népe iránti kötelessége és a Cinder iránti érzései között, amire végül Levana abszolút ádáz támadása tette rá a pontot. Kai végül beadja a derekát, és feláldozza magát a népéért. Kissé talán naiv, hisz pontosan tudja, hogy ezzel semmit nem ér el, csak az időt húzza, mert Levana királynőnek ennyi nem elég, hanem sokkal többet szeretne. Ő mégis megteszi.

Nem szabad megfeledkezni a harmadik új szereplőről, Thorne-ról sem, aki a humoros srác lett a csapatban, és akit ugyancsak nagyon bírtam. Cinder és ő jó kis csapat lettek a menekülésük során, és valamiért azt érzem, hogy Thorne a következő részben még nagyobb szerepet fog kapni, mint most. Talán ő lenne majd a harmadik részben Cress szerelmi szála? Ezen gondolkoztam, mikor befejeztem a könyvet, és ha jobban belegondolok, akkor sokban hasonlít az Aranyhaj Flynnjére. És hát a harmadik könyvben ugyebár az Aranyhaj modern feldolgozása lesz, Cress-el a főszerepben, aki ugyebár Rapunzel modern verziója lesz. Na, majd meglátjuk. Nem akarom magamnak lelőni a poént, de lehet, hogy eztán utánakeresek.

A Scarlet ha lehet még jobban tetszett, mint korábban a Cinder, és még mindig imádom az írónő által megalkotott és egyedi világot. Nagyon tetszik a könyvsorozat alapötlete, a modern mesefeldolgozás, melyet jövőbeli sci-fi és fantasy köntösbe csomagolt az írónő. Én fantasy-ként tekintek rá, mert szerintem az elsősorban. El sem tudom mondani mennyire várom a következő részt. Nem tudom, hogy lehetne ezt még fokozni, de remélem az írónőnek sikerülni fog.
Ui: A magyar borító pedig ismét iszonyatosan tetszik. Nagyon találó és remek. A színek, a kompozíció, a kép és a háttér. Minden egyszerűen tökéletes.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/marissa-meyer-scarlet
Értékelés: 5/5*

Marissa Meyer: Cinder (Holdbéli Krónikák 1.)

Fülszöveg:
126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot?

Ezt a könyvet lassan hónapok óta tologattam. Régóta tervbe volt véve, de valahogy sose volt kedvem hozzá igazán, így mindig valami mást kezdtem el helyette. Nem tudom miért taszított annyira, nem értem, miért nem támadt hozzá kedvem. Pedig nyitott vagyok a klasszikus tündérmesék modern feldolgozásai felé, és habár a filmek terén eddig egyik se tetszett igazán, de imádom például a Once Upon a Time sorozatot. (Na, jó, a 4. évadot még nem láttam, de nyáron igyekszem pótolni!) A Cinder szintén modern mesefeldogozás, a címéből nem nehéz kitalálni, hogy a Hamupipőke történetet vette alapul az írónő, de valahogy ezzel se sikerült berántania. Nem tudom miért, de valamiért azt hittem, hogy ez nem nekem való, és ezért se volt akkora bűntudatom, amiért mindig inkább valami mást olvastam helyette.

Aztán végül nem nagyon találtam helyette jobbat, kifogytam a kifogásokból, és úgy döntöttem, hogy itt az ideje a Cindernek. Nem kellett volna ennyi ideig halogatnom, mert nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a könyv jó. Nem csak, hogy szimplán jó, hanem jobb az átlagnál. Persze nem ér fel a kedvenc könyveim sorába, de nem is az a kliséhalmaz vagy unalmas sablongyűjtemény, mint aminek korábban képzeltem. Gyerekek... én ezen a könyvön hihetetlen jól szórakoztam, imádtam az elejétől a végéig.

Nem csak egy szimpla modern mesefeldolgozásról van szó, nem ám, hanem az írónő csavart még egyet a dolgon, és a mesét az utópisztikus és hihetetlen fantasy és sci-fis elemekkel társította. Így került a mi kis "Hamupipőkénk" a robotok közé, és így kapott varázserőt, fémvégtagokat és holdbéli ellenségeket. Sokféle műfaj elemeit gyúrta egybe az írónő, hisz valamilyen szinten mesefeldolgozás ez, valamilyen szinten a távoli jövőben játszódó sci-fi, és valamilyen szinten fantasy is, hisz a földi élet mellett megjelentek a holdlakók, akik természetfeletti képességekkel rendelkeznek, és akiknek a királynője szeretné meghódítani a teljes földet. A többféle műfaji elem roppant ötletes és abszolút jól működő keverése a könyv egyik legnagyobb erőssége. Mindegyik téren hiteles, és a történeti elemeket úgy válogatta össze az írónő, hogy mégis hihetően építkeznek egymásra. Nem lett túl zsúfolt az összhatás, hanem minden meg lett magyarázva, és minden egyes elemnek meg van a saját fontos szerepe és jelentősége. Ez az egyik, ami nagyon tetszett a könyvben.

A másik, amit szeretnék kiemelni, az a klasszikus Hamupipőke mese fontosabb elemeinek ebbe a történetbe való átkonvertálása. Persze mesefeldolgozás ez, semmi kétség, mégsem pontosan ugyanazokat az elemeket vette át a meséből az írónő, hanem a háttérvilágnak megfelelően alakította át azokat. Érezni lehet az eredeti mese és e történet elemei közt a kontrasztot, és ezeknek lecserélése szintén nagyon ötletesen lett megoldva. Hamupipőke nem a cipellőjét veszti el a bálon, hanem a fémlábát, nem tökhintón megy a bálba, hanem egy saját maga által megjavított rozzant autóval, a herceg előtt itt is titkolja a valós személyazonosságát, csakúgy, mint a mesében, de valami más miatt kell titkolóznia, és még sorolhatnám tovább ezeket a kis dolgokat. A lényeg, hogy az írónő mindent kreatív módon ültetett át a saját világába, hogy az eredeti dolgok itt is tökéletesen megállják a helyüket. És mindez nem lett nevetséges, hanem teljesen jól működött.

A harmadik, ami nagyon tetszett, a történet fő konfliktusa. Habár elég kiszámítható volt számomra, mármint szerintem attól a perctől fogva teljesen egyértelmű, hogy ki az elveszett holdbéli Selene hercegnő, ahogy elsőnek szóba kerül a lány, (most komolyan, volt aki mást hitt?!) mégis logikusan összerakott a történet, és lehet csak én, mint tapasztalt és sokat olvasott láttam előre a dolgokat, így ebbe se tudok belekötni. Tetszik ez a "holdbéli nép" téma, hogy kiderült, hogy a holdon is él egy sajátos faj, akik különféle képességekkel rendelkeznek, és akiknek a királynője szeretné leigázni a földet és behódoltatni az emberiséget. A holdbéli Levana királynő, amúgy az eredeti Hófehérke mese gonosz királynőjeként jelenik meg ebben a történetben. Azt elfelejtettem mondani, hogy a könyvsorozatba (mert igen, 4 könyvből áll a történet) több klasszikus mesét is beleszőtt az írónő, és megjelenik majd még később a modern Piroska, Hófehérke vagy épp Rapunzel és társaik. Meyer ezeket pedig logikusan szőtte egybe, eddig nem találtam benne hibát.

Végül pedig nem szabad elfelejteni még két dolgot, ami ugyancsak tetszett. Valahogy a karakterek éltek a lapokon. Nem értem miért, hisz egyik se összetett vagy épp komplex, olyan akiket általában kedvelni szoktam, ennek ellenére mégis egészen a szívemhez nőtt Cinder és Kai herceg is. Sőt, Cindert egészen kedveltem, pedig ismétlem nem valami nagy karakter, mégis roppant szerethető főhős lett. Az írói stílus pedig gördülékeny, olvasmányos, egyszerű, és épp ezért nagyon gyorsan lehet haladni a könyvvel. Habár az E/3. személyes írásmód nem a kedvencem, talán ez az egyetlen nagyobb negatívum, amit megemlítenék, most még ez sem zavart. Volt az írónőnek vele célja, és később is szüksége lesz rá, hogy ha érkezik a többi mesehősnő, így végül is érthető, hogy miért ezt választotta. És még én se háboroghatok emiatt.

Nagyon tetszett a könyv, őszintén szólva, sokkal jobban tetszett, mint vártam. A legnagyobb különlegessége számomra az, ahogy három különböző műfaj elemeit logikusan és érthető módon fűzte egybe az írónő, így meg sem tudnám mondani, hogy pontosan mi is ez: modern tündérmese, netán sci-fi, vagy épp egy fantasy? Mindhárom egy kicsit, és higgyetek nekem, mindez remekül működik. Mindenképp folytatni fogom, főleg, hogy a 2. rész már rég megjelent magyarul. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon hamar sorra fog kerülni.
Ui: A borító roppant ötletes és kifejező. Több ilyen kellene a könyvekre. :)

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/marissa-meyer-cinder
Értékelés: 5/5