Jennifer A. Nielsen: Az árnytrón (Hatalom trilógia 3.)

Fülszöveg:

Egy ​háború. Túl sok véres csata. Vajon megmentheti-e a király az országát, ha a saját túlélése is kétséges?
A háború elérte Carthyát. Az ország minden ajtaján és ablakán bekopogtat. És amikor Jaron megtudja, hogy Vargan király elrabolta Imogent, hogy térdre kényszerítse Carthyát, az ifjú király felismeri: az ő feladata, hogy vakmerő mentőakcióba fogjon. Ám minden, ami elromolhat, az el is romlik.
Barátai szétszóródtak Carthyában és a környező országokban. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként, hogy megóvja országát a pusztulástól, Jaron elindul talán utolsó útjára, hogy megmentsen mindent és mindenkit, akit csak szeret.
Ám még pengeéles esze sem elég ahhoz, hogy elhárítsa a hatalmas veszélyt, ami őt és országát fenyegeti. Vajon útközben elveszti azt, ami a legfontosabb? És a végén vajon ki foglalhatja el Carthya trónját?

Tisztán emlékszem rá milyen nagy meglepetés volt számomra anno az első rész, mert nem hittem volna, hogy egy ilyen szórakoztató és egyedi YA könyvet kaparintottam a kezembe. Már akkor megvett magának a történet és az iszonyúan remek főhős, így nem volt kérdés, hogy olvasni fogom az egész trilógiát. A második részt is szerettem, de aztán egy időre elfelejtődött a folytatás. De ami késik, nem múlik. Végre eljutottam odáig, hogy olvashattam a trilógia befejező részét.

Senkinek se okozok meglepetést, de ezt a könyvet is imádtam. Remek folytatása az előzőeknek, és ismét jót szórakoztam Jaronon és azon, amit leművelt. Persze korábban is komoly volt a történet, hisz mindennek volt tétje, ami történt, de most éreztem azt igazán, hogy kezd felnőni a könyvsorozat. Az eleje még inkább gyerekkönyvként indult, de mostanra igazi középkorú stílusú YA történet lett belőle. Jaron most vívja meg legnehezebb és egyben utolsó harcát a koronáért és az ellenséges Vargan királlyal, aki még mindig nem adta fel. Akkor is meg akarja hódítani Carthyát és ezért kész minden eszközt bevetni.

A cselekmény mozgalmasra sikeredett, ez nem kétség, bár ezt is megszokhattuk már. Mondjuk ki a nyilvánvalót, Jaron nem képes megülni a hátsóján és maga indul megoldani a problémákat. Szerencsére van annyi esze, hogy elfogadja a segítséget ha kell, de azért még mindig volt olyan alkalom, amikor saját magának nehezítette meg a dolgokat. Jaron egy remek karakter, és már ezelőtt is hangoztattam mennyire kedvelem őt. Ritkák a fiú főszereplős YA könyvek, főleg az olyanok, amelyek ilyen műfajban íródtak. És az még ritkább, hogy a fiú főszereplős könyvekben a főszereplő maga is érdekes karakter.

Jaron határozottan az és jó volt látni, ahogy lassan "felnő" a szemünk előtt. Persze nem tudja levetkőzni rossz (és idegesítő) tulajdonságait, de azért már sokkal komolyabb, felelősségteljesebb és elkötelezettebb, mint akkor, mikor megismerhettük. Már nem az a szeleburdi árva kölyök, már nem Sage... hanem Jaron, Carthya ifjú, ámde ígéretes és mindenre elszánt királya. Roppant jót szórakoztam a poénjain és a belső monológjain, ismét szolgáltatta a könyv humor faktorát, ebben sem kellett hiányt szenvednünk. Tényleg remek karakter ő, én nagyon szeretem.

Tobias, Jaron és Roden

A fordulatos, izgalmas és pörgős történet, valamint az imádnivaló főhős mellett, az is tetszett ebben a részben, hogy Jaron régi ellenfelei, Tobias és Roden szintén végigjárták saját útjukat. Kár lett volna, ha elvesznek a jelentéktelen mellékszereplők tengerében. Mindketten kaptak egy saját kis történetet és örömmel néztem végig, ahogy révbe érnek. És hogy kiderült Roden valódi származása? Pislogtam nagyokat, mert erre én sem számítottam, így abszolút meglepett a dolog.

A végén egyetlen negatívumot tudnék kiemelni, mert sajnos nem tudok elmenni mellette. Jaron és Imogen.... hát igen, nem úsztuk meg a szerelmi szálat. Sejtettem, hogy ez lesz, nem is itt van a gond, mert szerencsére nem kellett sokáig asszisztálnunk hozzá. Nekem Imogen halálával van a bajom... vagyis a kamu halálával. Mikor "meghalt" a könyv elején, akkor gondoltam végre egy olyan könyv, amiben némi tragikum is történik és milyen jó már, hogy meghalt a főszereplő szerelme. Sokkal hatásosabb lett volna, ha veszít valamit (valakit) a harcban, szerintem nagyobbat ütött volna a sztori, kár hogy nem így lett. Mert persze aztán kiderült, hogy mégse halt meg. Puff, ennél nagyobb klisét nem is lehetett volna kitalálni.

Remek trilógia, remek befejezése. Ha ennyit írnék csak, azzal mindent elárulnék a könyvről. A Carthya trónjáért folytatott harc a végéhez közeledik és Jaron eszét, leleményességét és bátorságát felhasználva küzd meg az ellenséggel, miközben minden téren révbe ér. Jaront csak imádni lehet, ez most sem alakult másképp, és öröm volt nézni, ahogy a másik két fiú is megtalálta a saját útját. Ennél jobb befejezést nem is lehetett volna írni.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/jennifer-a-nielsen-the-shadow-throne-az-arnytron

Értékelés: 5/5

Jennifer A. Nielsen: A szökött király (Hatalom trilógia 2.)

Fülszöveg:

A ​királyság a pusztulás szélén áll. A király eltűnt. Ki éli túl? 
Alig pár héttel az után, hogy elfoglalta a trónt, egy gyilkossági kísérlet veszélyes helyzetbe kényszeríti Jaront. A készülődő háborúról szóló pletykák beszivárognak a kastély falain belülre, Jaron pedig érzi a Carthyára lassan rátelepedő feszültséget. Hamarosan rá kell jönnie, csak akkor mentheti meg királyságát, ha lemond a trónról. De minél távolabb kényszeríti a sors a palotától, annál többet gondol arra, hogy vajon nem megy-e túl messzire?
Visszatérhet-e valaha? Vagy fel kell áldoznia saját életét, hogy megmentse országát?
A Hatalom-trilógia második része igazi hullámvasút, tele árulással és gyilkossággal, izgalommal és veszéllyel. Kövesd a hős királyt!

Nagyjából egy hónapja olvastam el a trilógia első részét és rögtön megvett magának az írónő. A hamis herceget imádtam az elejétől a végéig és rögtön felkerült a kedvenc könyveim listájára. Nem volt kérdés, hogy ezek után mihamarabb sorra kerül a következő rész, és a korábbi olvasmányok kudarcai után, már biztosra akartam menni, ezért vettem elő A szökött királyt. Bíztam benne, hogy ebben nem kell csalódnom, hogy végre újra egy igazán szórakoztató történet tárul elém. Szerencsére ez így is lett.

A második rész semmivel sem maradt el az első színvonalától, aminek kifejezetten örültem, mert féltem, hogy egy gyengébb átívelő sztorit fogunk kapni a végső felvonás elé. Itt nem ez történt, és az írónő izgalmakkal, rejtélyekkel, humorral és csavarokkal vitte tovább a történetet, amin most sem lehetett unatkozni. Jaron trónra került és most uralkodnia kellene. Azonban sem a népe, sem a nemesek, sem a tanácsosai nem bíznak a fiatal fiú képességeiben, így egy tervet szőnek a félreállítására. Közben a szomszédos királyság uralkodója hódító tervekkel érkezik, így Jaron és az országa több szempontból is veszélybe kerülnek. Mi azonban tudjuk, hogy Jaront kemény fából faragták, és nem hagyja ennyiben a dolgokat.

Miért is olyan jó ez a könyvsorozat? Először is adott egy remek, történelmi jellegű történet, ami egy kitalált középkori királyságban játszódik. Mágia és varázslat nincs, vagyis ez nem high fantasy, hanem csak egy "szimpla" könyv. A történetszálak izgalmasak, folyamatosan pörög ezerrel a sztori, egy cseppet se lehet rajta unatkozni. Jaron mindig okoz valami galibát, mindig van valami célja, így meg nem áll a történet, hanem pörög tovább. Ez eddig mind a két részre totálisan igaz volt.

A másik amiért imádom ezt a gyerekkönyvet, az írónő stílusa. Jó, nem akarom csak az írónőt dicsérni, hanem a fordítót is mindenképp szeretném megemlíteni, mert azért neki is nagy szerepe volt abban, hogy ilyen remek lett a magyar szöveg. Választékos, de mégis egyszerű megfogalmazás és rengeteg humor és szóvicc az, amitől olyan szórakoztató olvasni a könyvet. Több ilyen gyerekkönyv kellene a könyvpiacra, legalábbis itt nálunk Magyarországon, és akkor talán több gyerek venne kezébe könyvet. Gyorsan olvasható, izgalmas és érthető a nyelvezete, éppen olyan, amilyet a műfaj megkövetel.

Jaron és Imogen

Aki már olvasta a trilógiát, az gondolom sejti mi a harmadik dolog, ami miatt annyira lehet szeretni ezt a könyvet. Ez pedig maga a főszereplőnk. Jaron már az első részben a szívemhez nőtt. Ki ne szeretne meg azonnal egy ilyen roppant aktív, okos, eszes, talpraesett, humoros és életrevaló kölyköt, amilyen ő? Jaron most sem tud sokáig ülni a babérjain, és hogy megmentse magát és a királyságát, saját maga indul útnak. Elszökik a palotából és újra magára öltve az utcagyerek, Sage személyiségét elvegyül az egyszerű emberek között. Terve világos, de nem olyan egyszerű kivitelezni, mint ahogy remélte, de végül mindig megtalálja a módját, hogy elérje, amit akar. Tetszett, hogy most sem a nemesi és a királyi élettől szólt a könyv, hanem Jaron újra elvegyült az egyszerű emberek között és hogy így megtudhatta, milyen gondok vannak valójában a királyságában.

Kaptunk néhány új szereplőt, de a régiek szintén visszatértek. Bevallom őszintén Connerst hiányoltam, de csak azért, mert mindig bírtam, amiket Jaronnal korábban szívatták egymást. Jó kis szópárbajaik voltak, na. Mondjuk most is kaptunk valami hasonlót Erick és Devlin miatt, és ők is néztek néha nagyokat Jaron miatt, így ha úgy vesszük most is voltak felnőttek, akiknek túljárt az eszén. Imogen most egy kicsit mintha nagyobb jelentőséget kapott volna, bár lehet csak én érzem így, de most még egészen meg is kedveltem őt. Szerencsére szerelmi szál még most se volt, így ennek ugyancsak örültem. Csak egy kis utalás a folytatásra, de az legalább nem idegesítő volt, hanem inkább aranyos.

Nem kellett csalódnom a Hatalom trilógia második részében sem. Legalább annyira lenyűgözött, mint az első rész, és ugyanolyan jót szórakoztam rajta. Remek kis gyerekkönyv ez, nem értem, miért nem ismerik többen. A Könyvmolyképző legjobb könyvei között mindenképp helyet érdemel. Humoros, kalandos, fordulatos és izgalmas történet egy szerethető főhőssel, kell ennél több? Hamarosan jöhet az utolsó rész!

Bővebb információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/jennifer-a-nielsen-the-runaway-king-a-szokott-kiraly

Értékelés: 5/5

Jennifer A. Nielsen: A hamis herceg (Hatalom trilógia 1.)

Fülszöveg:

Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút. 
Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.
Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.
Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.

Ez is egyike azon könyveknek, amik már olyan régóta csücsültek a várólistámon, hogy vissza se tudok emlékezni, mikor került oda. Mostanában viszont mikor keresgettem, mit is kellene olvasni, váratlan megakadt a szemem A hamis hercegen, így ezt isteni jelnek vettem és tudtam, hogy eljött az ideje. Így hát kézbe vettem és milyen jól tettem! Imádtam a könyvet az elejétől a végéig.

Nem is tudom hirtelen hol kezdjem, de próbálom rendszerezni a gondolataimat és valamilyen normálisan felépített véleményt átadni számotokra. Ifjúsági könyvként van aposztrofálva, de szerintem elmenne gyerekkönyvnek is. Mondjuk úgy hogy a két műfaj határán táncol, de bármelyik kategóriába soroljuk, ez egy remek történet gyerekeknek és idősebbeknek egyaránt. Természetesen nem én vagyok a célközönség, mégis szeretek ilyen könyveket olvasni, mert hát néha ilyen is kell.

Tulajdonképpen két részre osztható a könyv. Az első részben Sage az ellen hadakozik, hogy Conner őt válassza a bábhercegnek, mert neki esze ágába sincs senkinek sem engedelmeskedni, míg a második részben Sage beszáll a harcba és szent célul tűzi ki, hogy Conner végül őt válassza. Kicsit fura volt, hogy a versengésben csak három fiú volt az ellenfele, lehetett volna sokkal összetettebb a verseny, mint mondjuk az Üvegtrónban volt, ahol Celaena a király gyilkosa címért versenyzett az ellenfeleivel. Elsőnek furcsálltam a dolgot, de aztán rájöttem, hogy jobb ez így, mert ha kevesebb szereplő van, akkor legalább több esélye van annak, hogy mindenki normális karakterkidolgozást kap.

És szerencsére így lett. Nagyon megkedveltem Rodent és Tobiast, és habár ők voltak Sage ellenfelei, mégis voltak olyan pillanatok, amikor szívesebben drukkoltam nekik. Tudjátok miért? Mert mind a két fiúnak tökéletes indoka és motivációja volt arra, hogy ők győzzenek, és mivel tökéletesen együtt tudtam velük érezni, így néha azon kaptam magam, hogy ők bizony sokkal jobban megérdemelnék a "koronát", mint Sage valaha. Tetszett, hogy a három fiú mind más-más dologban hasonlított az elveszett hercegre, és mindenki a saját erősségeit próbálta kihasználni a győzelem érdekében. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, nem mindig voltak segítőkészen egymással, ott próbáltak keresztbe tenni a másiknak, ahol csak tudtak, de valahogy sosem sikerült győznie senkinek sem. Mindig túljártak a másik eszén és mindig valaki más emelkedett ki hármójuk közül.

Aztán persze nem feledkeztem meg Sage-ről sem, mert hát ő a főszereplő és bizony ő a legösszetettebb és legszerethetőbb karakter a könyvben. Rég olvastam már fiú főszereplős könyvet, nagyon ritka az ilyen, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, most is imádtam a fiú főszereplőt. Sage egy bonyolult fiú, pimasz, ravasz, okos és kissé engedetlen, de éppen emiatt nőtt igen hamar a szívemhez, mert az ilyen szeretnivalóan rosszcsont kölyköt csak szeretni lehet. (Na jó, Connernek inkább néha az agyára ment, de az nem számít!:)) Sage roppant okos a korához képest, és ezt gyakran ki is használja, és mikor azt hittem, hogy ez a fiú már nem tud meglepni, akkor vett egy olyan 180 fokos fordulatot a sztori, hogy csak néztem.

Imádom, ha egy könyv meg tud lepni, és ha olyan csavarokat rak bele az író, amit nem látok előre, és itt most éppen ez történt. Ne értsetek félre, azt tudtam, hogy Sage lesz a választott hamis herceg, mert ha nem ő lenne, akkor hogyan folytatódna tovább a történet? Egyértelmű volt, hogy ő fog győzni és valahogy csak rá veszi Connert a dologra, még ha az elején nem is nagyon akarta ezt a szerepet. De mikor kiderült, hogy ki ő valójában, na akkor dobtam egy hátast. Nagyon meglepett ez a fordulat, mert erre semmiképp se számítottam, és itt fordult egy nagyot a sztori. A végén ismét túljárt Conner és mindenki más eszén, és mindenki megkapta azt, amit érdemelt.

Amit még külön értékelni szeretnék a könyvben, hogy nem volt bennem semmilyen szerelmi szál. Ez az egyik nagy előnye a fiú főszereplős/narrátoros könyveknek, mert a fiúk, főleg a tinédzser fiúk nem szoktak a szerelmükről ömlengeni oldalakon át. Szerencsére Sage-nek nem volt semmilyen szerelmi szála, mármint konkrét szerelmi szála, mert azért volt egy kis utalás a dologra, és sejteni lehet, hogy a jövőben nem fogjuk megúszni a dolgot, de ennyit még én is elviselek.

A csavaros történet mellett, a remek főszereplő, Sage és a többi érdekes karakter, az, ami annyira megfogott ebben a könyvben. Nem volt benne semmilyen szerelmi szál, amiért hatalmas plusz pont. Egy izgalmas történetet kellett végigjárnom a karakterekkel együtt, és közben szurkolhattam Sage-nek, hogy elérje azt, amit akar és mindenki megkapja azt, ami neki jár. Remek kis mese ez, szórakoztató, humoros, fordulatos és letehetetlen. Mindenkinek bátran ajánlom és hamarosan jöhet a folytatás.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/jennifer-a-nielsen-the-false-prince-a-hamis-herceg

Értékelés: 5/5