2020. jún. 12.

Élite (Elit) 3. évad összegzés


Nagy kedvencem a spanyol tinisorozat, amit bátran ajánlok bárkinek bármikor. Az első évad úgy tökéletes, ahogy van, szerettem az elejétől a végéig. A második évadban ugyan már találtam hibákat vagy nekem nem tetsző dolgokat, de még mindig abszolút jól működött és igazából tetszett. Na, de a harmadik évad! El sem tudom mondani mekkorát csalódtam a folytatásban, mert amennyire vártam, olyan nagy csalódással fejeztem be.

Igazából kedvem se lett nagyon írni róla, de aztán azzal vettem rá magamat, hogy ha kiírom magamból a "bánatomat", akkor talán könnyebb lesz elfelejteni ezt a borzalmat, amit harmadik évad címén elénk pakoltak a készítők. Mert igen, szerintem borzalom lett a harmadik évad és mindjárt kifejtem, hogy miért gondolom ezt. Ismét megkaptuk a szokásos 8 részt az új évadra, még mindig spanyolul néztem magyar felirattal. Ez a kritika sajnos spoileres, így aki semmit nem szeretne megtudni, az inkább ne olvasson tovább.


A történet ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Kiderült a titok és most már mindenki tudja, hogy Polo ölte meg Marina-t. Carla, hogy mentse saját családját visszavonja korábbi vallomását, így Polo szabadon távozhat. Visszatér a Las Encinasba az utolsó tanévre, de azzal nem számol, hogy mindenkit magára haragítva milyen pokoli tanév vár majd rá. A tanév végi bulin aztán Polo-t megölik, így a rendőrség próbálja megtalálni a tettest, aki minden bizonnyal a korábbi barátai közül lehetett valaki. Ismét időugrásokkal láthatjuk, hogy mi történt a tanév folyamán és mi vezetett aztán Polo halálához.

A harmadik évadra megmaradt a sorozat időugrásos felépítése, aminek örültem. Minden egyes rész valakinek a kihallgatására lett felhúzva és a rész az adott karakter történetére volt kihegyezve. Bemutatta, hogy a karakternek milyen nézeteltérése volt Polo-val és hogy milyen oka lehetett arra, hogy aztán megölje a fiút. Kicsit Skins jellegű lett így a harmadik évad, de ennek speciel örültem.
A fő történetszállal alapvetően az volt a gondom, hogy semmi újat nem mutatott, hanem megkaptuk ugyanazt, amit az első évadban, csak most nem Marina halála volt a kérdés, hanem Polo-é. A másik, ami nem tetszett, hogy néhány karakternél elég mondvacsinált okot kreáltak a készítők, hogy miért utálta meg Polo-t és annyira izzadtságszagúan próbálták belemagyarázni a dolgokat, hogy csak fogtam a fejem. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy bárki ölte meg Polo-t nem direkt csinálta, hanem véletlenül, így a gyilkos kilétének kérdése engem speciel annyira nem hozott lázba, főleg a végső megoldás után nem.

Mivel a részek karakterspecifikusak, így gondoltam én is eszerint írom a kritikát, így legalább mindenkit lefedek és mindenkinek a történetéről elmondhatom, hogy mit gondoltam ebben az évadban.


CARLA

Mennyire gyűlöltem én a Carla és Samuel szerelmi szálat a második évadban, te jó Isten! Képzelhetitek mennyire örültem, hogy ebben az évadban végre nem kellett őket néznem. Nem mintha Carla jobb történetet kapott volna, mert tisztán világosság vált, hogy nem tudnak vele mit kezdeni Polo nélkül. Igazából az a szomorú, hogy Carla története lehetett volna érdekes, de az új pasit Yeray-t nem tudtam megkedvelni és a vele való kavarásnak sem láttam értelmét. Aztán mikor Carla elkezdett drogozni, akkor telt be nálam a pohár és csak fogtam a fejem, hogy ez meg mi a fene? Bőven elég lett volna, ha az apja általi elnyomásra, a családjuk nehéz helyzetére helyezik a hangsúlyt és hogy Carla hogy kerül ki az apja hatása alól. Inkább a karakterfejlődést kiemelve, a töltelék dolgokat és Yeray-t kihagyva, talán jobban sikerült volna mindez.


SAMUEL ÉS GUZMÁN

Nem hittem volna, hogy ilyet fogok mondani, de hogy ezek ketten barátok lettek, az egyik legjobb dolog, ami történhetett. Fura látni, hogy korábban mennyire gyűlölték egymást, de hogy kaptak egy közös "ellenséget", az mindenkit összehoz, nem igaz? Samuel és Guzmán voltak azok, akik végig próbálták megtörni Polo-t és különféle módszerekkel rávenni a vallomásra, amit teljesen meg tudtam érteni, de mégis rossz volt nézni, ahogy Polo-t szinte az egész évben terrorizálták és zaklatták, mint valami pitiáner zaklatók. Persze gondoltam, hogy nem ők lesznek aztán felelősek a haláláért, mert az túl egyértelmű lett volna.


CAYETANA ÉS VALERIO

Caye az egyik karakter, akit nem kedvelek és totálisan feleslegesnek érzem a sorozatba, habár értem miért kellett behozni. Valerio nagy kedvenc és vártam mi lesz vele és Lu-val a folytatásban, de sajnos egyáltalán nem azt kaptam, amit szerettem volna. Imádtam az első évadban a "hármasomat", ők jól működtek együtt. De mégis ki a fenének jutott az eszébe, hogy kellene ide még egy trió és főleg a Polo, Caye és Valerio hármassal? Nem értem, hogy miért kellett ez ide és nem értem mi szükség volt minderre. Olyan volt az egész, mintha ezzel a három karakterrel nem tudtak volna mit kezdeni és ezért összerakták őket a jó sok szexjelenet reményében minden logikát nélkülözve. Persze imádtam nézni a sorozat két legjobb pasiját együtt, ne értsetek félre, hisz ezzel a legvadabb elképzelésem valósult meg, de a történet szempontjából logikátlan volt mindez. Valerio-nak és Lu-nak együtt kellett volna lennie a folytatásban, vagy ha csak Valerio megkomolyodását láttuk volna még az is jobb lett volna mindennél.


LUCRECIA

Nagy szívfájdalmam, hogy nem folytatták a Lu és Valerio kapcsolatot és hogy ebből nem lett semmi. És igen, engem az sem érdekel, hogy féltestvérek, mert iszonyat jók voltak együtt. Csak az kárpótolt, hogy kaptam egy teljesen korrekt Lu történetet, hisz a többiekhez hasonlóan ő is nagyot zuhant és elvesztve családja támogatását, egyedül kellett eztán helytállnia. Ebben az évadban nem kavart senkivel, helyette azt láthattuk, hogy küzd keményen a jövőjéért ismét Nadia-val versengve. Várható volt, de azért jó volt végignézni, ahogy Lu és Nadia ismét egymásnak estek, csak most nem Guzmán miatt, hanem egészséges versengésből, hogy aztán végre igazi barátokká váljanak. Teljesen mások sok mindenben, mégis mindketten okosak, szorgalmasak, és kitartóan küzdenek a céljaikért, ezért válhattak aztán legjobb barátokká. Komolyan mondom Nadia és Lu történetszála volt talán a legértelmesebb az évadban számomra, nekem talán ez tetszett a legjobban.


ANDER

Szegénnyel sajnos szintén nem tudtak mit kezdeni az írók, így előszedték a "beteg lesz valaki a csapatból" kártyát és ennek Ander esett áldozatul. Igazából ez szintén érdekes lehetett volna, hogy miként küzd meg a rákkal és hogy ehhez hogy viszonyulnak a szerettei és a környezete, de annyira távol esett a fő történetszáltól, és annyira nem illett az évad többi történetszála mellé, hogy szerintem számára valami mást kellett volna kitalálni. Persze mondhatnátok, hogy én kértem, hogy külön történetet kapjanak Omarral, mert az első évadban tetszett, hogy ők kimaradtak a drámából és csak élték a saját életüket, de én nem erre a szinte már kötelező "valaki halálos beteg" kártya kijátszására gondoltam.


REBECA

Ő a másik karakter Caye mellett, aki nélkül teljesen működne a sorozat, nem értem mi szükség van rá. Töltelék karakter, semmi több. Most se történt vele semmi értelmes és fontos a fő történetszálra kiható cselekmény, sőt nem is kellett volna hogy saját részt kapjon, ami csakis rá fókuszál. Sajnos marad a folytatásra, pedig mehetett volna nyugodtan. Ismét Samuval szenvedett egy sort, ami másodjára ugyanolyan érdektelen és unalmas lett, mint amilyen elsőre volt.


NADIA ÉS OMAR

A "Nadia verseng Lu-val és végül barátok lesznek" történetszálat imádtam és annak szintén örültem, hogy Nadia és Guzmán végre lezárták a kapcsolatukat és szimplán barátok maradtak, mert rájöttek, mennyire mások és hogy amúgy se lenne jövőjük együtt. Sosem kellett volna összekavarniuk, mindig barátokként kellett volna őket ábrázolni, sehogy máshogy. Itt kapunk egy másik új karaktert, Malikot, aki nélkül szintén meglettünk volna, felesleges, erőltetett és pont ő is meleg így Omar össze tud kavarni valakivel, mikor az állítólagos szerelme haldoklik. Igen, jól olvastátok. Miközben Ander az életéért küzd és a halállal néz szembe, addig Omarnak az a legnagyobb gondja, hogy uncsi az életük és nem dugnak folyton. Ezért jól megcsalja Andert, mert neki kell a szex és a sok buli és pont. Köszönjük Omar, így kell egy amúgy jó kis karaktert a sárba tiporni és nem értem, hogy az írók mindezt hogy gondolták. Én meg ismét csak fogtam a fejem, hogy mi a fene van.


POLO

Komolyan fájdalmas volt végignézni, ahogy Polo-t terrorizálták az egész évadban, pedig tudom, hogy valamilyen szinten megérdemelte. Mégsem tudtam nem sajnálni, hisz sosem volt ő hidegvérű gyilkos, hanem csak szimplán gyáva, aki nem akarta és nem tudta vállalni a tetteiért a következményeket. Gyötörte a bűntudat, igenis megbánta, amit tett, de mindig mikor színt akart vallani, valaki lebeszélte róla, aztán pedig a gyávasága győzött és mégis csendben maradt. Marina-hoz hasonlóan az évad folyamán nagyjából mindenkit véglegesen maga ellen fordít, aztán teljesen magára marad. Szerintem az évad legnagyobb hibája, hogy megölték Polo-t a dráma és a hatásvadászat kedvéért. Sokkal reálisabb és hihetőbb végkifejlet lett volna, ha valahogy nyilvánosan lebuktatják vagy önként ismeri be a bűntudat miatt a tettét, és megkapja az ezért járó büntetést.

Igen eseménydús évadot kaptunk, de a legtöbb történetszál és kavarás nekem nem jött be és a karakterek nagy részével nem az történt, aminek örültem volna, vagy ami szerintem reális lett volna. Mindenkit olyan irányba vittek el, hogy rossz volt nézni. Nem tetszett a végső magyarázat a "gyilkos" kilétére, sőt azt sem, hogy Polo-t megölték, szerintem nem így kellett volna mindezt lezárni.
Először úgy volt, hogy ez az utolsó évad, aztán kaptuk a hírt, hogy mégis lesz folytatás új karakterekkel. Most ott áll a dolog, hogy a régi karakterek egy része marad, és kapunk melléjük újakat. Szerintem jobb lett volna, ha ezt a társaságot elengedjük, és aztán egy új generációval folytatják, mint azt korábban a Skinsnél tették. Meglátjuk, hogy eztán az eddigi fő történetszál lezárásával merre kanyarítják tovább a sztorit. A harmadik évad nagy csalódása ellenére érdekel a folytatás, mindenképp nézni fogom. Bízok benne, hogy egy új fő történetszál és izgalmas új karakterek új lendületet adnak az Élite-nek és visszatér a régi fényéhez.
Értékelés: 10/5

Előzetes:

2020. jún. 1.

Élite (Elit) 2. évad összegzés


Tisztán emlékszem máig, hogy milyen nagy meglepetés volt számomra az Élite első évada. Nem fűztem hozzá nagy reményeket és csakis azért tettem vele egy próbát, mert mindenhol ezt ajánlották, és látnom kellett, mire ez a nagy felhajtás. Még a spanyol nyelv sem tántorított el, így felirattal néztem meg anno az első évadot. A remek kezdés után izgatottan vártam a folytatást, mert sok teóriám volt és szinte az összes szálon izgalmasan ért véget az első évad. Már akkor megnéztem a második évadot, mikor tavaly ősszel kijött, és akkor írni szerettem volna róla, de valahogy aztán a feledés homályába merült a dolog. Na de, ami késik, nem múlik, igaz?

Tehát nagy elvárásokkal kezdtem neki a második évadnak. Ismét 8 részt kaptunk, egy rész körülbelül 1 órás, és ismét felirattal néztem meg eredeti spanyol nyelven. Ha jól tudom a Netflix azóta készített hozzá magyar feliratot, így akit a spanyol nyelv és a felirat tántorított el eddig a sorozattól, annak se kell ezek után félnie és bátran belekezdhet. (De a magyar szinkron minőségéért nem vállalok felelősséget!) Rögtön azzal kezdeném, hogy habár a második évaddal nem voltam annyira elégedett, mint az elsővel, de azért összességében tetszett. Mindjárt kifejtem részletesebben, hogy mi az, ami tetszett benne és mi az, ami nem.


Történetünk ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. Marina halála felkavarta a korábban sem épp nyugodt indulatokat. A nyár után elkezdődik a következő félév az iskolában és ez a félév senki számára sem lesz egy sétagalopp. A rendőrség ugyebár tévesen Nano-t tartóztatta le a gyilkosságért, miközben az igazi bűnös még mindig szabadlábon van. Aztán Samuel váratlanul eltűnik, és félvén, hogy valami komoly baja esett mindenki elkezdi őt keresni a rendőrséggel együtt. Ismét két idősíkon ugrálunk, és miközben a jelenben Samu-t keresik, a rendőrség a többiek kikérdezésével próbál a fiú nyomára bukkanni. Közben folyamatos visszaemlékezésekben láthatjuk mi történt a félév folyamán és mi vezetett Samu eltűnéséhez.

Az új történet tehát ismét izgalmas és fordulatosan felépített, nem lehet unatkozni rajta egy percig sem. Samu eltűnése egy újabb rejtélyt vet fel, amit a rendőrséggel együtt próbálunk megfejteni a 8 rész folyamán, csakúgy, mint az első évadban Marina halálakor. Részről részre látjuk, kinek hogy alakult az élete, hogyan változtak a karakterek közti kapcsolatokat, és mi vezetett a végkifejlethez. Kicsit féltem, hogy megint eljátsszák nekünk, hogy meghalt egy karakter, de mivel Samu csak eltűnt, és nem a hulláját találták meg, így sejteni lehetett, hogy nem halt meg, hanem valami más történt vele. A fő történetszál tehát kicsit másabb lett, mint korábban, és ennek kifejezetten örültem, mert nem akartam még egyszer ugyanazt végignézni. Ezzel tehát nem volt gondom.


Igen sok karakterünk van és mindenkivel izgalmas dolgok történtek. Voltak elképzeléseim, hogy mit szerettem volna látni, hogy mi történjen velük. Ez valakinél bejött, valakinél nem. Nagyon érdekelt, hogy mi lesz Polo-val és valami ilyesmire számítottam vele kapcsolatban. Gondoltam, hogy az évadban a lelkiismeret furdalásával próbál megküzdeni, hisz azért nem hidegvérű gyilkos ő, hanem csak véletlen baleset volt, ami történt. Nekem tetszett a fiú történetszála, bár azt hittem, hogy Carla lesz az, aki végig vissza fogja fogni őt, erre az ő kapcsolatuknak befellegzett, és mindketten mással kezdtek el kavarni. Szerintem iszonyatosan jó páros voltak, sőt Cristiannal imádtam a triójukat és szívesen láttam volna őket hárman együtt, de jobban belegondolva, ez nem alakulhatott volna másképp.

A kedvenc trióm tehát szétesett és Cristian igen hamar távozott, amit így utólag annyira nem bánok, mert Cristian magában inkább irritáló volt számomra, mint érdekes. A másik kedvenc trióm egy baráti trió volt, Guzman, Polo és Ander barátsága. Sajnos ez se húzta sokáig, mert a barátságuk szépen szétesett az évad folyamán Polo titka miatt, ami szintén csakis így alakulhatott, de azért rossz volt nézni. Főleg aztán hogy Polo bevallotta Andernek, hogy mit tett, és végül Ander szintén titkolózni kezdett Guzman előtt. Nem csoda, hogy Guzman kiakadt a végén mindkettejükre, főképp Anderre, aki tudott az igazságról, de neki nem mondta el.


A többi karakter kapcsolatai szintén gyökeresen megváltoztak és a korábbi szerelmesek és barátok fokozatosan távolodtak el egymástól, hogy aztán új kapcsolatokat találjanak maguknak. Tudom, hogy én is azt akartam, hogy Guzman és Lucrecia maradjanak együtt, de azt a szenvedést és kavarást, amit a második évadban együtt műveltek, rossz volt nézni. Tudom, hogy nem éppen ideális kapcsolat, ami Lucrecia és Valerio között volt, de ők sokkal jobban működtek együtt és nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de nekik sokkal jobban szurkoltam, mint Guzmannak és Lucrecia-nak. Kaptunk három új karaktert, akik közül szerintem Valerio az egyetlen értékelhető és érdekes, habár látom a másik kettő "fontosságát", és hogy miért kellettek ők ide.

A pozitív és nekem tetsző dolgok után sajnos kell néhány szót ejtenem a negatívumokról, mert itt akadtak bőven. Néhány karakter viselkedése és történeti szála olyan fordulatot vett, amivel nem tudtam kibékülni és amit máig nem tudok hova tenni. Egyrészt nem értem kinek jutott az eszébe, hogy Samuel és Carla jók lesznek szerelmes párként, mert akárki találta ezt ki, szerintem valamit nagyon benézett. Ha csak annyi lett volna, hogy mindketten kihasználják a másikat és próbálják elterelni a másik figyelmét a valós szándékaikról, akkor nem lett volna bajom velük. De miután tényleg egymásba szerettek random és váratlan módon, én csak pislogtam értetlenül, hogy ez most minek kellett.

Guzman és Nadia szintén kavartak egy sort, aminek szerintem nem szabadott volna megtörténnie. Ők barátokként működnek jól és a szerelmi kavarás csak betett mind a két karakternek. Főleg azután nem láttam az egésznek értelmét, hogy végül nem jöttek össze valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, amiről lehet csak én maradtam le. Ander és Omar kapcsolata szintén megjárt egy-két hullámvölgyet. Amikor Omar végre rászánja magát, hogy felvállalja a kapcsolatukat az apja előtt, akkor Ander kezd el magába fordulni a Polo-s titkok miatt, és aztán erre majdnem rámegy a kapcsolatuk. Kicsit erőltetettnek éreztem mindezt és jobban örültem volna, ha ők továbbra is kimaradnak a többiek kavarásaiból és élik a saját életüket.


Valerio mellett kaptunk két másik új karaktert Rebeca és Cayetana személyében. Tényleg megértem miért kellettek ők ide, de egyik lányt se tudtam megkedvelni, valahogy mindkettő olyan erőltetett és felesleges karakternek tűnik számomra. Csak azért kellenek ide, hogy Samu-nak és Polo-nak legyen kivel beszélgetnie és valaki legalább szóljon hozzájuk. Ráadásul mind Rebe és mind Caye saját történetszála olyan, mintha egy latin szappanoperából vették volna kölcsön, így ez sem segített a helyzeten, hogy megkedveljem őket. Jó persze mondhatnátok, hogy mivel az Élite spanyol sorozat, így nem állnak tőle távol a szappanoperás jellemvonások és kavarások, de eddig valahogy ezek nem zavartak, csak most.

Míg az első évad nálam máig tíz pontos és szinte hibát sem találtam benne, addig sajnos a második évadról nem tudom ugyanezt elmondani. Összességében tetszett, hisz a pozitívumok elnyomták azt a néhány negatívumot, amit kiemeltem, de már nem mondanám olyan tökéletesnek a folytatást. Azóta megérkezett a sorozat harmadik évada, amit szintén megnéztem már, de hogy arról írni tudjak, össze kell szednem minden erőmet. Ugyanis a harmadik évad alulmúlta minden várakozásomat és sajnos csakis keserű szájízt hagyott maga után.
Értékelés: 10/7

Előzetes:

2020. máj. 16.

Dark (Sötétség) 1.-2. évad összegzés


A történet:
A történetünk egy német kisvárosban, Windenben játszódik. Főhősünk, Jonas édesapja öngyilkos lett 2019 nyarán, ezzel indulnak az események. Ugyanezen idő alatt gyerekek tűnnek el a városban, a rendőrség pedig mindenáron próbálja őket megtalálni. A nyomozás során kiderül, hogy sokkal nagyobb horderejű dolgok állnak a háttérben, mint amire bárki számított volna. Négy család (Nielsen, Kahnwald, Tiedemann és Doppler) életét követhetjük nyomon a múltban, jelenben és a jövőben, ahogy a családtagok sorsa visszavonhatatlanul összefonódik.

Tudjátok milyen érzés, mikor elkezdtek egy sorozatot és rögtön az első rész magával ragad és beszippant, de annyira, hogy aztán nincs megállás és ledaráljátok a részeket olyan hamar, ahogy az csak lehetséges? Nálam sokszor volt ilyen és ezek lettek aztán az örök kedvenc sorozataim. Sőt, a mai online streaming oldalaknak köszönhetően már egy hetet sem kell várni a következő részre, hanem egyben meg lehet nézni a részeket és az évadokat egymás után.
Igazából régóta kerülgettem én a Darkot, mert sok jót hallottam róla, csak valamiért mindig visszatartott a tény, hogy német sorozatról van szó. Azzal nincs gond, ha angolul kell néznem valamit, de a többi nyelvnél inkább a magyar szinkront preferálom. De az utóbbi időben egyre több más nyelvű sorozatot néztem, spanyolt vagy épp norvégot, így gondoltam adok egy esélyt a rég elfeledett német tudásom felfrissítésére. Ha tudtam volna, hogy eddig miről maradtam le, akkor sokkal hamarabb elkezdtem volna a Darkot. Ez egy abszolút spoileres kritika lesz, mert nem lehet máshogy írni róla, így aki semmit nem szeretne megtudni, az inkább ne olvasson tovább.

Eddig két évad készült a sorozatból, az első évad tíz, a második nyolc részes. Német nyelven, felirattal nézhető meg a Netflixen, és én most egyben fogok írni a két évadról. A sorozat hangulata az, ami rögtön megvett magának, és ami odaszögezett a székembe és amitől nem tudtam aztán abbahagyni. Rejtélyes, kissé melankolikus, néha vontatott, de azért végig fenn tartja az érdeklődést és tele van apró előreutalásokkal és visszautalásokkal, amelyek aztán összefűzik a három idősíkot. Tengernyi remek karaktert kaptunk és szerintem mindenki megtalálhatja magának a kedvencet, hisz szinte mindannyian kidolgozott és komplex karakterek a maguk nemében. A történet nem mindig gyors és pörgős, de ilyenkor a karakterek privát történetszála vagy lelki fejlődésének ábrázolása kerül a középpontba, amit ugyanolyan élvezetes nézni.


Az első évad középpontjában kezdetben a gyerekek rejtélyes eltűnése áll, de mielőtt bárki azt hinné, hogy ez lesz a lényeg, rögtön a második rész végén megkapjuk miről fog szólni valójában a sorozat. Nem sok időutazásos filmet vagy sorozat néztem eddig, de mindig érdekesnek tartottam a témát, mert jókat lehet rajta filozofálgatni. A Dark az időutazás témát helyezi a középpontba kezdetben három idősíkon, 1953-ban, 1986-ban és 2019-ben játszódnak az események. Aztán a második évadban tovább folytatódik a történet, de itt már a közelgő apokalipszis lesz az új fenyegetés és kapunk még két újabb idősíkot, 1920-at és 2051-et. Winden városában egy olyan időhúrok jött létre, amelyet kihasználva bárki 33 évet előre vagy visszautazhat az időben. Mármint a "bárkit" úgy értem, hogy aki tud a dologról.

A sorozat hangulata, a remek karakterek, a remek zenék mellett nekem különösen tetszett, hogy olyan remek színészeket találtak a szerepekre, akikről tényleg elhittem, hogy ugyanaz az ember, csak az élete egy másik időszakában. A legjobban szerintem például Helgénél, Katharinánál és Ulrichnál találták el a színészeket, mert a fiatalabb és az idősebb énjük tényleg teljesen hasonlít egymásra. Számomra hatalmas plusz pont, hogy erre ilyen kiemelt hangsúlyt fektettek a készítők, mert ettől igazán reálissá vált mindez.

A történet nagyon izgalmas és fordulatos némi lassabb részekkel vegyítve. Folyamatosan kapjuk a rejtélyeket, de aztán érkezik a magyarázat is, és szinte minden apróságnak jelentősége lehet. Nagyon figyelni kell, hogy ne maradjunk le és hogy később megértsük a magyarázatokat. Rengeteg karakterünk van és mindegyiknek van legalább egy fiatalabb és egy idősebb énje, vagy némelyiknek három különböző korú énje is van, és oda-vissza ugrálunk az idősíkok között. Így nagyon figyelni kell, főleg az elején, amikor még nem tudjuk annyira, hogy ki kicsoda, hogy ne maradjunk le, és ne zavarodjunk össze. Aztán bele lehet jönni és utána normálisan lehet követni a sztorit. Nagy segítség, hogy a készítők igyekeztek a karaktereknek valami speciális jellemvonást adni a könnyebb követhetőség érdekében, pl. Helge sérült arca, Claudia heterokrómiás szeme, Jonas sérülései stb. 


Külön örültem annak, hogy minden egyes apróságra ügyeltek a készítők és hogy fokozatosan kaptuk meg a magyarázatokat. Ahogy a három majd később az öt idősík megjelenik és a karakterek elkezdik az időben való utazgatást, úgy fonódik össze a négy család tagjainak az élete és kiderül, mindenki hatott mindenkire az idők során és mindenkinek köze van mindenkihez. Csak hogy néhány példát említsek. A Nielsen család legfiatalabb gyermeke, Mikkel az egyik, aki eltűnik a történet kezdetén 2019-ben. Aztán megtudjuk róla, hogy nem eltűnt, hanem véletlen visszautazott az időben 1986-ba. Onnan nem tudott visszatérni, így felnőve, belőle lett Jonas apja.
Vagy vegyük például Ulrich Nielsent. Ő a fiát, Mikkelt akarja megtalálni, de sajnos nem abban az időben köt ki, ahol a fiú, hanem korábban 1953-ban. Aztán ott úgy akarja megakadályozni a későbbi 2019-es gyerekeltűnéseket és gyilkosságokat, hogy megöli az akkor még gyerek, későbbi feltételezett gyilkost, Helgét. Ulrich lesz az, aki majdnem agyon veri a kisfiú Helgét, és így megkapjuk a magyarázatot, hogy ki torzította el Helge arcát.

De nem csak a folyamatosan visszautalások és előreutalások vannak iszonyat remek módon megoldva, hanem az is, ahogy a különböző idősíkokon összekapcsolódik bizonyos karakterek sorsa és életének alakulása. Nekem nagy kedvencem Mikkel szomorú története és az ezzel kapcsolatos fordulatok, de Jonast, mint kiemelt főszereplőt szintén nagyon szerettem. Jonas az egyik, aki nagy karakterfejlődésen megy keresztül és az egyik, akinek három énjét látjuk a sorozatban három különböző korban. Mindegyik más, mindegyiknek mások a fő céljai, és kissé fura nézni, ahogy Jonas gyakran "önmaga" ellen küzd vagy hogy épp "önmaga" az, akiben nagyot kell csalódnia. Tetszett, ahogy Ulrich és Egon élete folyamatosan összefonódott és ironikus volt nézni, ahogy mindig megtalálták egymást valahogy. Ők ennek nem nagyon örültek, főleg Ulrich, de hát ilyen az élet. De például a második évadban Egon és a lánya, Claudia sztorija is ütött, főleg a csavar a végén, és nem hittem, hogy Egon ilyen véget fog érni.


Persze felvetődnek a tipikus időutazásos kérdések, amiken aztán mindenki elgondolkodhat a maga módján. Meg tudjuk-e változtatni a múltat, és ha igen, akkor megtehetjük-e, bele avatkozhatunk-e a dolgok alakulásába? Ha megváltoztatunk valamit, akkor annak milyen hatása lehet az életünkre és mások életére? Vagy ennek az ellenkezője. Épp akkor teszünk jót, ha semmit sem változtatunk és mindent hagyunk úgy, ahogy megtörtént korábban? Ezek a kérdések végigvonulnak a sorozaton, és elgondolkodtatnak a karakterek döntései folytán.

Az első két évad engem teljesen megvett magának, de annyira, hogy kétszer megnéztem egymás után, hogy másodjára még jobban figyelhessek minden apró részletre és történésre. Persze nem mindenre kaptuk meg eddig a magyarázatot és maradtak nyitott kérdések, amikre remélem a harmadik, egyben utolsó évadban érkezik a válasz. Remélem az Alexander történetszál nem csak ennyi lesz, mert akkor ez elég gyengére sikeredett, hisz azt hittem, neki valami sokkal érdekesebb titkolnivalója van. Remélem kiderül mi lett Wöller egyik szemével, mert tuti annak is valami fontos jelentősége van és biztosan ő sem az, akinek eddig hisszük. Jobban örülnék annak, ha kiderülne, hogy Adam nem Jonas idős énje, hanem valaki más, aki ezzel akarta megtéveszteni a fiút, de van egy olyan érzésem, hogy ez sajnos nem így lesz.

Két karakter van, akiket sehogy sem sikerült semennyire sem megkedvelnem, és az a gáz, hogy mindketten Jonashoz kapcsolódnak, akit viszont nagyon kedvelek. Martha engem végig irritált és nem értem miért kellett erőltetni ezt a szerelmi szálat Jonassal. Hannah megy egy önző és bicskanyitogató liba, akit semmi és senki nem érdekel önmagán kívül, még a fia, Jonas sem. Remélem nem fog szerepelni a folytatásban, de biztos nem szabadultunk meg tőle, és most hogy "elszabadult" az egyik időgéppel, biztosan kavar egyet a dolgokon, de nem a jó értelemben. Van tehát min morfondírozni és mi miatt izgulni és remélem mihamarabb érkezik az utolsó harmadik évad, elvileg idén nyáron. Remélem nem kell már rá sokat várni.
Értékelés: 10/9

Előzetes:

2020. máj. 11.

Böszörményi Gyula: Szer'usz világ (Ambrózy báró esetei 5.)

Fülszöveg:
1901. ​márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.
Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.
A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.

Ismét egy olyan könyvsorozat, amit még nem fejeztem be és aminek le szerettem volna tudni az utolsó részét. Bár ha pontosabb akarok lenni, akkor sokáig abban a tudatban éltem, hogy ez a sorozat már befejeződött, így képzelhetitek mekkora meglepetésként ért, mikor rájöttem, hogy készült még egy folytatás hozzá. Az Ambrózy báró esetei könyvsorozat 5. részének tekinthető, de hogy tényleg a sorozat folytatásaként vagy valamiféle kiegészítő kötetként gondolunk rá, azt mindenki döntse el maga. Én személy szerint csak egy kiegészítő kötetként könyveltem el magamban.

A korábbi negyedik rész végén kaptunk egy megfelelő lezárást a történethez, így ötletem sem volt, mivel lehetne még mindezt folytatni. Persze bármit lehet bármikor folytatni, ha nagyon akarjuk, csak ugyebár az esetek 99%-ban ezt inkább nem kellene megtenni, mert az erőltetett folytatásnak mindig nyűglődés a vége. Aztán mikor megláttam a borítót és elolvastam a fülszöveget és rájöttem, hogy Márika kezd nyomozásba, akkor tudtam, hogy nekem ezt nem szabad kihagynom.

Mindig bírtam Márikát, mert ő az a tipikus karakter, akit nem lehet nem szeretni a maga szeleburdiságával, szabadszájúságával és mérhetetlen hűségével a baráti felé. Korábban mellékszereplőként tökéletesen megállta a helyét, mert éppen annak volt kitalálva. Az egyik fő humorforrás, aki inkább csak segítette a többieket, de ő sosem volt ezelőtt a középpontban. Éppen ezért féltem egy kicsit, hogy miként fog működni a karakter immár kvázi főszereplőként a saját könyvében. De nem kellett volna aggódnom, mert szerencsére kaptunk egy remek és a korábbiakhoz méltó történetet és csavaros nyomozást, ahol Márika remekelt a maga módján.

Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de cseppet sem hiányoltam a bárót és Milit. Persze őket se kellett nélkülöznünk, de a könyv tetemes részében nem ők tündököltek a rivaldafényben, hanem Márika. A fő történetszál mellett kaptunk egy másikat olyan kiegészítésnek. Mikor Mili gyilkosság vádjával börtönbe kerül, akkor ő is megold egy kisebb bűnügyet, és ez amolyan mellékszálként futott Márika nyomozása mellett, aminek fő célja, hogy tisztázhassa Milit a gyilkosság vádja alól. Ha őszinte akarok lenni, akkor én meglettem volna a "Mili a börtönben" történetszál nélkül, mert nem sokat adott hozzá a fő eseményekhez, de mivel korábban is mindig két szálon futottak az események, gondolom most szintén emiatt lett ez kitalálva.

A többi karakter hozta a formáját, amit megszokhattunk tőlük, és nagyjából mindenki felbukkant újra a maga módján. Vilit még mindig nagyon kedvelem, azt mondjuk nem bántam volna, ha ő több rivaldafényhez jut, de hát nem kaphat meg mindent az ember, amit szeretne, nem igaz? A könyvsorozat korábbi stílusa, hangulata és nyelvezete megmaradt, és még mindig nagyon tetszik ez a régi korabeli nyelvezet és kifejezések, amit a karakterek használnak, még akkor is, ha tetemes részüket nem értettem. De épp ezért annyira egyedi ez a könyvsorozat, mert maga az írói stílus és nyelvezet önmagában elég ahhoz, hogy olvastassa magát. Na és a humor, mert abból is kaptunk sokat, főleg Márika jóvoltából.

Habár nem konkrétan a korábbi részek folytatása, hanem én inkább valamiféle kiegészítő könyvként tekintek erre a részre, nekem mégis ugyanúgy bejött, mint a korábbiak. Márika roppant jól működött főszereplőként annak ellenére, hogy korábban csak egy mellékszereplőként láthattuk, és elvitte a hátán a történetet. Majdnem olyan ötletességgel, kitartással és vehemenciával ugrott bele a nyomozásba és a rejtélyek felderítésébe, mint anno Mili és kaptunk tőle egy izgalmas, humoros és az érdeklődést végig fenntartó történetet. Nem tudom, hogy ez tényleg az utolsó része-e a könyvsorozatban vagy sem, de nem bánnám ha kapnánk még folytatást és ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

További információk a könyvről:
https://moly.hu/konyvek/boszormenyi-gyula-szerusz-vilag
Értékelés: 5/5

2020. máj. 4.

La Casa de Papel ( A nagy pénzrablás) 2. évad összegzés


A történet:
A pénzverde sikeres kirablása után a nagy csapat szétszéledt és párosával élik tovább életüket a lopott pénzükkel szerte a világban egymástól távol. Tokyo azonban három év után már nem bírja tovább az unalmas és hétköznapi életet, így Rio-t hátrahagyva kikapcsolódni indul be az emberek közé. Rio pedig Tokyo nélkül nem bírja sokáig, és ahogy telefonon megpróbálja őt elérni, ez okozza a vesztüket. A nyomozók nem adták fel, hisz hasztalan rájuk vadásznak, így a telefonhívást befogva Rio és Tokyo nyomára bukkannak, hogy aztán kezdetét vegye a hajsza. Rio-t elfogják, Tokyo elmenekül. Hogy Rio-t megmentsék a Professzor újra összehívja a csapatot és hogy máshogy menthetnék meg a fiút, mint csakis azzal, amihez értenek. Újra rabolni fognak.

Hogy igen későn fedezek fel magamnak egy sorozatot, annak legnagyobb előnye, hogy nem kell évadonként várnom a folytatást tűkön ülve, hanem egyszerre több évadot le tudok darálni egymás után. Ugyanígy jártam A nagy pénzrablással és az első évadot meg a második évad első felét egyben toltam le, és csak pár napot kellett várnom a második évad második felére. Szerencsére, mert nem bírtam volna sokáig és nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. A második évad tehát a fent ismertetett módon indul és ismét két részletben kaptuk meg a Netflixtől. A harmadik és a negyedik rész 8-8 epizódból áll, még mindig csak felirattal elérhető spanyol nyelven.

Nem tudom miért hittem azt, de én úgy vártam, hogy a második évad, vagyis a harmadik és a negyedik rész ismét egy lezárt kerek történet lesz, mint korábban. Képzelhetitek mekkorát néztem mikor a második rész végén nem ért véget sikeresen a rablás, hanem gyakorlatilag egy függővéggel zárult, vagyis a folytatás még mindig ugyanezt a rablást fogja tovább vinni.  Személy szerint jobban örültem volna, hogy ismét egy két részre bontott kerek történetet kapunk, mert ezt már csak izzadságszagúan lehet majd eztán tovább nyújtani.


Persze, értem én, hogy ha sikeres egy sorozat, akkor a készítők mindig kapva-kapnak a folytatás lehetőségén, de szerintem itt senki se bánta volna, hogy ha marad az első évad és kész. (Én legalábbis biztosan nem.) Ha nagyon kötekedni szeretnék, akkor azt kell mondjam néha kevésbé, néha eléggé izzadságszagúnak tűnt a második évad és összességében nem sikerült olyan jóra és pörgősre, mint az első. Nem azt mondom, hogy nem volt nézhető, mert azért még mindig voltak benne csavarok és fordulatok. Újra kaptunk egy előre kidolgozott rablási folyamatot, mellyel hőseink a kormányra és a rendőrségre akartak nyomást gyakorolni, hogy visszakapják Rio-t. Volt izgalom, feszültség, humor, ebben nem találtam hibát, de míg az első évad kompletten tökéletes, addig a másodikban több minden szúrta a szemem, amik mellett nem tudok elmenni szó nélkül.

A második évad első pár része iszonyatosan lassan indul be, többször félre fut a cselekmény és ismét ugyanazokat a köröket kell futnunk, amit egyszer már láttunk. Ezzel persze nem lenne baj, ha kaptunk volna valami pluszt és egyedit mellé, vagy ha a karakterek egy része nem ment volna az agyamra a hülyeségeivel. Maradtak a régi karaktereink, mármint azok akik túlélték a pénzverdei rablást, és kaptunk hozzájuk néhány újat. Az új karakterek teljesen súlytalanok, szinte egyikről se tudunk meg semmit, nem kerülnek közel hozzánk, nem válnak szerethetővé. Csak vannak, mert kellenek a terv szempontjából, de az írók arra nem fektettek hangsúlyt, hogy némi mélységgel megtöltsék őket. Palermo az egyetlen értékelhető, de csak azért mert a Berlin halála miatt keletkezett űrt igyekeztek vele betölteni, és személyében kaptunk egy roppant hasonló karaktert, mint amilyen Berlin volt.


Sajnos a korábban kedvelt párosokat itt szívesen megütögettem volna egy péklapáttal, mert mind a három az agyamra ment a hülyeségeivel. Tokyo és Rio kapcsolatát gyakorlatilag mondvacsinált okok miatt barmolták szét. Tokyo Rio megmentése miatt szedte össze a csapatot, csakis érte csinált mindent, erre mit tesz a fiú, mikor kiszabadul? Fogja magát és random szakít Tokyo-val, mert csak. Ennyi. Nincs magyarázat és én meg csak pislogtam értetlenül. Ezek után nem csoda, hogy Tokyo önpusztításba kezd értetlenségében, teljesen át tudtam érezni. Mondjuk egy rablás közepén éppen erre nem volt senkinek szüksége, de ezt inkább ne ragozzuk tovább.

Aztán Monica, aki már Stockholm néven fut és Denver kapcsolata se alakult sokkal jobban. Nem mintha az első rablás során, nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy Denver tud kemény, erőszakos és agresszív lenni, ha olyan a helyzet, de Monica-nak ez valamiért csak most esik le, és rájön, hogy ő nem ezt a Denvert szerette meg. Bedurcizik, Denver pedig értetlenül pislog, hogy most akkor mi van és mi a baja a nőnek. Mi nézők ugyanígy értetlenül fogadtuk Monica hisztijét, mert lássuk be a nagy része az volt. Nem értettem miért kellett megsértődni azon is, hogy Denver nem szerette volna, ha velük tart a rablás során, hiszen ott volt a kisfiúk, akire szintén gondolni kellett volna. Ezek ketten műbalhék során estek egymásnak, és az már csak a hab a tortán, hogy a két páros szétmenését a négyes "összekavarása" követte, amit szintén nem tudtam hova tenni. Teljesen irreális volt számomra és kissé szappanoperás jellegű, mert szerintem egy rablás közepén épp nem összekavarni kellett volna mindenkinek mindenkivel.

Aztán a Professzorról és Raquelről, aki már Lisbon néven fut, se feledkezzünk meg. Az első évadban tök érdekesek voltak, én imádtam őket ezzel a macska-egér játékkal. Most pedig lesüllyedtek az unalmas nyugdíjas páros szintjére és ha úgy vesszük Raquel totálisan felesleges karakterré vált, aki semmit nem adott hozzá a történet fő alakulásához. Mindig ott állt a Professzor mellette, vele irányította kintről a rablást, de ha nem lett volna, akkor is minden úgy alakult volna, ahogy eddig. Csak mondjuk a végén nem kellett volna abba külön energiát ölni, hogy megmentsék. Igaza volt Sergio-nak mikor kissé kíméletlenül Raquel képébe vágta, hogy ő a gyenge láncszem és ezt én se tudtam volna szebben mondani.


Az új rendőrség, és az új felügyelőnő se hagyott bennem mély nyomokat, de azt mondjuk üdítő volt látni, hogy a Professzornak most olyan rendőrökkel kellett megküzdenie, akiket nem ismert és akiket nem környékezett meg inkognitóban. Megmaradt nekünk Arturo, amit szintén nem tudok hova tenni. Az első évadban jó kis karakter volt a maga módján, de ide már nem illett és nem kellett volna visszahozni. Annyira erőltetett volt, hogy visszahozták, hogy rossz volt nézni, én itt nyugodtan meglettem volna nélküle.

Jól esett ezt a sok-sok idegesítő és irritáló dolgot kiírnom magamból, mert sajnos a második évadban sok-sok minden nem tetszett, ahogy azt olvashattátok. De nehogy azt higgyétek, hogy csakis rossz dolgokat tudok mondani, mert igenis tetszett a folytatás és voltak benne értékelhető dolgok is. Tetszett az újabb rablás ötlete és az, hogy ezt nem a Professzor főzte ki, hanem Berlin és Palermo egy korábbi tervét szedte elő és ezt próbálták megvalósítani. Ismét több idősíkon futott az esemény. Míg a jelenben zajlott a rablás, addig a múltban azt láthattuk, ahogy Berlin és Palermo felvázolja a spanyol jegybank kirablásának tervét. Tokyo pedig tovább narrált nekünk.

A múlt idézés okán újra kapunk tetemes mennyiségű Berlint, aminek nagyon örültem, mert az első évad legnagyobb hibája volt a szememben, hogy megölték őt. Viszont a karakter közönség kedvenccé vált, így az írók a visszaemlékezések révén visszahozták, és ennek minden percét öröm volt látni. Többet megtudhattunk most Berlin hátteréről és karakteréről, mint korábban, amikor élt, és sokkal mélyebb testvéri kapcsolatukat mutatták meg Sergio-val, mint korábban bármikor. Berlin és Palermo furcsa kapcsolata csak hab a tortán, ezt szintén örömmel konstatáltam.


Mivel a spanyol jegybank aranytartalékainak kifosztása nem a Professzor terve volt, hanem Berlinéké, így ebből automatikusan adódik a tény, hogy ez a terv korántsem tökéletes. Sok-sok hiba csúszik a tervbe és olyan váratlan tényezők akadályozzák a rablást, amire a csapat még ha akart volna, se tudott volna felkészülni. Nekem ez is bejött, mert számomra hiteltelen lett volna, ha ismét egy zökkenőmentes tervet kapunk és minden úgy alakul, ahogy azt a "hőseink" elképzelték. Most sem ússzuk meg veszteségek nélkül, ismét egy igen fontos karakter halálával gyarapodunk, amit szintén csak dicsérni tudok. Persze sajnáltam, hogy meghalt a karakter, de ha nincsenek nagy veszteségek, akkor továbbra is hiteltelenné válna a sztori, ez pedig nagyban segít a realitás érzéken.

A második évad első fele lassabb volt és inkább az építkezésről szólt, na meg a szerelmi drámákról, ahogy arra utaltam korábban. De a második felében aztán felpörögnek az események és vesz egy nagy fordulatot a sztori. Palermo kavarása lévén a biztonsági személyzet feje, Gandía kiszabadul és partizán akcióba kezd az épületen belül olyan Die Hard stílusban. Gandía John MacClane-t megszégyenítve megpróbálja a rablóinkat egyesével leszedni és ehhez nem fél bármilyen eszközt felhasználni. Csak itt fordított a felállás, mert míg a Die Hardban McClane-nek szurkoltunk, itt inkább kedvenceinkért aggódunk és azt várjuk, hogy mikor hatástalanítják a partizán Gandíát. Éreztem én az elején, hogy Gandía-nak nagyobb szerepet szánnak, valahogy a karakter többért kiáltott és igen nagy szerepet kapott a végére. Mondhatni nagyobb gondot okozott hőseinknek, mint a  kint tehetetlenül veszteglő rendőrség.

Az első évadot anno majdnem tökéletesre értékeltem, de sajnos a folytatás sokkal megosztóbb lett számomra. Belegondolva sokkal több negatívum jut az eszembe, mint a pozitívumok, így elég nehéz helyzetben vagyok, hogy most milyen értékelést kellene adnom. A negyedik rész jobban tetszett egyértelműen, mint a harmadik, de túl sok volt az idegesítő történetszál, a felesleges kavarás, az irritáló szerelmi drámák, és ezen Berlin visszahozása sem javított. Kicsit erőltetettnek érzem a második évadot és talán az se lett volna gond, ha nem kapunk folytatást. Mindenesetre mivel nem zárult le a történet, érkezik a további folytatás és nagyon bízom benne, hogy ott jobban odateszik magukat az írók.
Értékelés: 10/6

Előzetes:

2020. ápr. 30.

Rick Riordan: Az Olimposz vére (Az Olimposz hősei 5.)

Fülszöveg:
Nico ​figyelmeztette őket. Ha bemennek Hádész Házába, a félistenek legrosszabb emlékeit keltik életre. A szellemek nem lelnek többé nyugalomra. Nico maga is kísértetté változhat, ha újabb árnyutazásra indul Reynával és Hedge edzővel. De talán még ez is jobb, mint a másik alternatíva: hagyni, hogy valaki más haljon meg, ahogy azt Hádész is megjósolta.
Jászon rossz szelleme az anyja, aki kiskorában magára hagyta. Még nem tudja, jó vezetőnek bizonyul-e majd, de abban biztos, hogy ő nem fogja megszegni a szavát. Ő beteljesíti a prófécia rá vonatkozó részét: Vihar vagy tűz, mi hull a világra.
Reyna az ősei szellemeitől fél, akikből csak úgy süt a harag. De nem hagyhatja, hogy eltérítsék a szándékától; el kell vinnie az Athéné Parthenost a Félvér-hegyre, mielőtt háború tör ki a rómaiak és a görögök között. Vajon lesz elég ereje ahhoz, hogy sikerrel járjon, különösen úgy, hogy egy rémséges vadász koslat a nyomában?
Leo attól tart, hogy végül mégsem válik be a terve, hogy a barátai közbeavatkoznak. De nincs más út. Mindannyian tudják, hogy a Hetek közül valakinek meg kell halnia, ha le akarják győzni Gaiát, a Földanyát.
Pipernek azt kell megtanulnia, hogyan adja át magát a félelemnek. Csak így teljesítheti a feladat rá eső részét, és mondhatja ki azt az egy szót.
Az Olimposzi vérben – Az Olimposz hősei sikersorozat felvillanyozó fináléjában – a hősök, az istenek és a szörnyek mind hozzájárulnak a prófécia mindent elsöprő beteljesüléséhez.

Most aszerint az elv szerint választom ki az olvasmányaimat, hogy melyek azok a korábbi könyvsorozatok, amiket még nem fejeztem be. Ezeket szeretném szép sorban egymás után letudni, és ez persze csak azokra a sorozatokra vonatkozik, amik érdekelnek és amiket végig szeretnék olvasni. Az Olimposz hősei könyvsorozat utolsó része szintén régóta tervben volt és most végre sikerült elolvasnom.

A Percy Jackson és az Olimposziak sorozatot bevallom sokkal jobban szerettem ennél, nekem az a történet sokkal érdekesebbnek és persze a karaktereik is sokkal szerethetőbbnek tűntek. Nem mintha olyan nagy baj lenne a folytatással, mert hát azt hozta, amit vártam tőle, semmi többet. Gyakorlatilag ugyanarról szól ez is, mint a korábbi, hisz hőseink ismét egy prófécia beteljesülését próbálják megakadályozni, na és persze azt, hogy egy újabb "ősi gonosz" feléledjen és visszatérjen, hogy elpusztítsa a világot. Csak itt nem egy főszereplőnk van, mint korábban Percy, hanem kapunk egy csapatot, szinte teljesen új karakterekkel.


Percy-t mindig nagyon bírtam, és a többieket az előző sorozatból, talán emiatt tűntek az újak utánuk laposnak és kidolgozatlannak. Túl sok az új szereplő, és habár mindenki megkapja a saját kis háttér történetét, saját ki történetszálát, és úgy nagyjából valamilyen karaktert, mégsem kerültek annyira közel hozzám, mint mondjuk Percy és Annabeth vagy épp Nico. Mondanom sem kell, annak örültem a legjobban, hogy a folytatásban őket hármójukat se kellett nélkülöznöm, mert habár nem sokat szerepeltek, mégis sokat segítettek azon, hogy tovább olvassam a könyveket.

Percy és Annabeth kissé háttérbe szorultak, de minden szereplésük kincs és hozták a szokott formájukat. Nico viszont jelentősebb szerepet kapott, aminek még inkább örültem, sőt így az utolsó részre mintha kvázi az egyik főszereplővé nőtte volna ki magát. Ez a legjobb, ami történhetett, mert mindig is többet akartam belőle látni és róla tudni. Korábban csak a mellékszereplők szintjén mozgott, de itt szerencsére már nem így történt. Tehát láthatjátok, hogy a régi kedvencei maradtak, és mellettük az újak nem tűntek valami összetett és érdekes karakternek, és a végére se lettek többek, pedig reméltem, hogy jobban meg tudom kedvelni őket. Az újak közül talán Leo az, akit ki tudnék emelni, talán őt nevezném a legjobbnak. Jászon pedig csak akkor volt jó, mikor Percy-vel néha szívatták egymást.

Az utolsó rész felépítése, stílusa, a humor mind-mind Riordan korábbi könyvei szerint maradt. Hőseink több csapatban, de tovább haladnak a céljuk felé, és mindenkinek meg van a maga szerepe a történet alakulásában. Aztán ahogy haladunk előre, összeérnek a szálak és a végén jön a nagy lezárás és végül megmentik a helyzetet, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Hisz ki várt mást egy gyerekkönyvben? Senki. Itt már csak így végződhetnek a dolgok. Nem értek nagy meglepetések, minden úgy történt, ahogy arra számítottam, de a könnyed írói stílus és a humor most is vitt mindent, ezért igen gyorsan haladtam vele. Egyszerű és szórakoztató olvasmány, annak teljesen tökéletes.

További információk a könyvről:
Étékelés: 5/4

2020. ápr. 24.

Sarah J. Maas: Felperzselt királyság (Üvegtrón 7.)

Fülszöveg:
Elérkezett a végső háború.

Aelin Galathynius rabszolgából a király orgyilkosává, majd egy birodalom királynőjévé vált. Útjának utolsó, szívbe markoló szakasza a háború kitörésével veszi kezdetét.
Aelin mindent kockára tett, hogy megmentse a népét – csakhogy hatalmas árat fizetett érte. A tündérkirálynő vaskoporsóba zárta, és most tüzes akaratának utolsó lobbanására is szüksége van, hogy elviselje a kínokat.
Ha megtörik, Maeve pusztulásra ítél mindenkit, akit szeret. Csakhogy Aelinnek fogytán az ereje…
De hiába került ő fogságba, a barátainak mennie kell tovább. Bizonyos kötelékek elmélyülnek, míg mások örökre megszakadnak.
A tenger túlpartján Rowan, hű társaival foglyul ejtett hitvesét és királynőjét keresi – nehogy végleg elveszítse!
A sors fonalai végül összeérnek, és kénytelen mindenki összefogni, miközben Aelin a saját életéért és egy jobb világért küzd.


Nem olyan régen olvastam a sorozat hatodik részét és ha már így benne voltam a dolgokban, gondoltam miért ne folytatnám a záró kötettel. Úgyis nagyon érdekelt a történet lezárása és szerencsére már megérkezett magyarul az utolsó rész, így semmi akadálya nem volt annak, hogy most ez kerüljön terítékre. Az Üvegtrón könyvsorozat számomra kissé döcögősen indult, de a második és harmadik rész környékén abszolút megvett magának az írónő. Az Üvegtrón ott van mára a kedvenc könyvsorozataim között és szerencsére egy olyan méltó lezárást kaptunk, amit megérdemlünk mi és maga a történet is.

Az ötödik könyv végén történtek után vesszük fel a fonalat, hisz a hatodik könyv egy mellékvágányról szólt, amiben a karakterek nagy része fel sem tűnt. Aelin Maeve fogságában sínylődik, miközben Rowan és a társaik őt keresik, hogy megmentsék. Közben északon már elkezdődött a háború és Morath seregei Terrasent ostromolják. Aedion és csapatai mindent megtesznek a városuk védelmében és megpróbálnak addig kitartani, amíg megérkeznek a felmentő seregek. Dorian, Manon és a felmentő sereg egy része északra tart Terrasen felé. Dorian vállát nyomja a rémkulcsok súlya és a férfi magánakcióba kezd, hogy megtalálja a harmadik rémkulcsot is. Chaol, Yrene és a felmentő sereg másik fele szintén hazaérkezik, de mielőtt Terrasen megsegítésére siethetnének, elsőnek saját magukat kell megmenteniük.

Chaol, Rowan, Aelin, Dorian és Manon

Tehát láthatjátok, hogy 4 fő pontból indulnak a szálak, melyek aztán szép fokozatosan egybefutnak. Közben persze lesz néhány mellékvágány, hiszen a dolgok sosem úgy alakulnak, ahogy azt bárki eltervezte, de a vége úgyis csakis a nagy csata lehet Terrasenben, amire mindenki lassan egy éve készülődött. Sok minden történt ebben a nagy hosszú utolsó részben, és azt kell mondanom, hogy ha már ennyi történetszálat rakott bele az írónő, akkor nyugodtan ketté szedhette volna két könyvé és akkor némelyiket még jobban ki lehetett volna fejteni. Vagy ha már ezt nem akarta, akkor néhány valójában nélkülözhető történetszálat ki lehetett volna hagyni és azzal némileg rövidíteni a könyv vastagságán. Bármelyik megoldást választotta volna, nekem holt mindegy, de ez így, amit végül kaptunk, túl hosszúnak, töménynek, de közben valahol mégis nélkülözhető történetszálakkal megpakolt lezárásnak tűnt számomra.

Ennek ellenére nekem tetszett a könyv, mert logikusan és következetesen építette fel a történeti szálakat, mindenki megkapta a maga lezárását, és habár boldog befejezésünk lett, de mégsem az a teljesen rózsaszín befejezés. Persze itt is lehetne kötözködni, mert igaz, hogy kaptunk néhány halottat és nem minden páros talált egymásra, akit szerettem volna együtt látni, de mégis súlytalanok a negatívumok. Sokkal nagyobbat üthetett volna a sztori, ha fontosabb és jelentősebb karakter(ek) hal(nak) meg a végén vagy ha nagyobb veszteségekkel kellene szembenézniük hőseinknek.

A másik, amit ki szerettem volna emelni így a végén, a történet "fő gonosza(i)". Nem sokat írtam róluk korábban és bevallom azért, mert meg akartam várni, hogy a végére merre futnak ki, hogy végül mi mindent tudunk meg róluk. Ugyebár az elejétől nyilvánvaló, hogy az egyik nagy ellenség Erawan, a démonkirály, ő mozgatta a szálakat a háttérből, ő volt minden gond forrása. Megkaptuk az ő történetét és motivációt, ami nem rossz a maga egyszerűségében, de mivel végig valami nagy ellenségnek volt beállítva, így kissé csalódást keltett bennem, hogy milyen véget ért "szegény". Elég könnyen elintézték, ennél valami komolyabb és drámaibb leszámolásra vártam vele kapcsolatban.

Maeve és Erawan

Mellette ott van nekünk Maeve, aki kezdetben nem annak tűnt, mint aki valójában volt. Aztán róla is kiderült az igazság és előlépett a második számú fő ellenséggé Erawan mellett. Nem tudom, hogy erről mit kellene gondolnom, mert egyrészről Maeve érdekes a maga módján és legalább így még jobb karakter lett belőle. Ám mégis úgy gondolom, hogy szerintem bőven elég lett volna, ha Erawan marad meg nekünk a nagy ellenfélnek. Akkor kaphatott volna még több időt, még nagyobb jelentőséget és lehetett volna tovább építeni a karakterét. Így hogy már ketten voltak az utolsó részben, mindketten lesüllyedtek az egysíkú gonosztevő szintjére, és mindkettejük vége elég laposra és kiábrándítóra sikeredett.

Nem akartam negatívumokkal indítani ezt a kritikát és ezek nem igazán nagy problémák vagy hatalmas negatívumok és talán csak nekem szúrták a szemem. De azért mindenképp meg akartam említeni őket. Na, de térjünk ár a pozitívumokra, mielőtt azt hinnétek, hogy nem tetszett a befejező rész! Igenis tetszett és sok-sok olyan dolog volt, amit imádtam és aminek kifejezetten örültem. Egyrészt az tetszett a legjobban, hogy nem Aelin nagyságára és különlegességére lett kihegyezve a végkifejlet, hogy nem ő lett az egyedüli nagy hős, aki aztán megment mindenkit. Hanem többen kaptak nagy szerepet és jelentőséget és minden főszereplőnk hozzájárult a maga módján a végső sikerhez. Mindenki egy nagy kirakós apró darabja volt és együtt érték el a győzelmet a végén a veszteségeikkel együtt.

Aelin, immár királynőként és ahogy Celaena néven bérgyilkosként a történet kezdetén

Tetszettek a visszautalások a könyvsorozat kezdetére és ujjongtam, mikor az eredeti trió újra egymásra talált és nosztalgiázni kezdtek a múltról, arról, hogy honnan indultak és hova jutottak el. Aelin, Chaol és Dorian, ők voltak azok akik elindították az események láncolatát, és habár a kezdeti szerelmi háromszögüket nagyon rühelltem anno, miután túlléptek ezen, onnantól már csak szeretni lehetett őket. Sok időre távol kerültek egymástól, de kellett ez a távolság, hogy megtalálják a saját útjukat. Szinte mindenki megtalálta a végére a párját, mindenkinek meglett a másik fele, amit jó volt látni, különösen szerettem Elide-t és Lorcant, de Aedion és Lysandra se voltak rosszak. Nagy shippem volt Dorian és Manon, erre pont ők voltak azok, akik végül külön utakon folytatták. Nagyon bántam, de jobban belegondolva, ez így reális, mert hosszú távon nem lennének jó páros együtt.

Láthatjátok tehát, hogy sok minden tetszett és sok minden épp úgy alakult, ahogy azt én vártam. Kaptunk egy korrekt nagy finálét, melyben meg volt a logikus történetvezetés, ahol egyre nőtt a feszültség, ahogy haladtunk előre. Izgalmas, kalandos, érzelmes volt a sztori, és a szokásos kellemes humort se kellett nélkülöznünk. Minden karakter megkapta a maga lezárását, amit érdemelt. Mégis kissé hiányérzettel fejeztem be az utolsó könyvet, mert véleményem szerint nagyobbat ütött volna a befejezés, ha meghal egy-két fontosabb karakter, mert így kissé sziruposra sikeredett az egész. A másik nagy szívfájdalmam a két fő ellenség, akikről szívesebben tudtam volna meg többet, de azt se bántam volna, ha Erawan marad egyedül, és akkor őt jobban ki lehetett volna dolgozni.
Az Üvegtrón könyvsorozat kezdése, és talán a vége nem olyan tökéletes, mint amit szerettem volna, de a összességében nagy kedvenc lett a sorozat, mindenkinek bátran ajánlom. A borító pedig ismét csodaszép, mint a korábbiaknál.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5

2020. ápr. 12.

Manon Fargetton: A lista (A lista 1.)

Fülszöveg:
Két fiú – két lány. Nekik négyüknek sosem lett volna szabad találkozniuk. És most egymásra vannak utalva.
Üldözik őket, az életükre törnek. De ki akar végezni velük és miért? Kinek fontos ennyire négy kamasz? Kik ők valójában? Le kell rántaniuk a leplet a titokról, csak úgy menthetik meg az életüket. Talán…

Igazából meg nem tudom mondani miért érdekelt ez a könyv, de valamiért a fülszöveg felkeltette a kíváncsiságomat, és ezért régóta ott szerepelt az olvasandó könyvek listáján. Mivel nem valami hosszú maga a könyv és most valami kis rövid történetre vágytam, ezért esett erre a választásom. Nem is tudom, hogy mit kellene írnom, de röviden talán annyit, hogy nem egészen azt kaptam, mint amire számítottam.

Nem is tudom igazából, hogy mit vártam ettől a könyvtől. Nem mintha olyan nagy elvárásaim lettek volna, de kicsit így is csalódva fejeztem be. A történetet ezerszer láttuk máshol korábban, a karakterek klisések és laposak, a történetvezetés egysíkú és minden fontosabb mozzanat előre kitalálható annak, aki nem most olvas először életében ehhez hasonló könyvet. Persze alapjáraton mindezzel nem lenne baj, hisz nincs új a nap alatt, ha mondjuk sodort volna magával a történet, ha egyedi lett volna mondjuk az írói stílus, szóval ha lett volna benne valami plusz. Ezt sajnos nem kaptam meg így egy olyan "meh" vállrándítással fejeztem be és valahogy nem érzem a késztetést, hogy kezembe vegyem a folytatást.

Kapunk több főszereplőt és mindenki szemszögéből láthatjuk az eseményeket, ami mindig jó ötlet, persze ha van elég idő mindenkire és van jogosultsága ennek a megoldásnak. Mivel a könyv irtó rövid, így sajnos mindenkiből csak egy halovány szeletet látunk, megtudjuk róluk a legfontosabb jellemzőjüket és kész. Nincs igazi karakterépítés, nincs igazi karaktermélység, és hipp-hopp összejön a csapat minden probléma nélkül, mintha régi nagy barátok lennének, holott ezelőtt nem ismerték egymást. Persze kapunk konfliktusokat, de azok erőltetettek és hiteltelenek.

A fő történetszál a legnagyobb klisé, amit ezerszer láttunk, a titkos kísérletektől kezdve, a váratlan természetfeletti képességeken át, a titkos csoportig, akik félnek a képességekkel rendelkező emberektől, így meg akarják őket ölni bármi áron. Még maga az írónő is kimondja, hogy az X-ment koppintotta, mintha amúgy ez nem lett volna teljesen egyértelmű. És ismétlem nem ezzel van a baj tulajdonképpen, hisz sok ilyen témájú könyvet olvastam korábban, de itt mindezt klisésen, laposan és unalmasan tárták elénk, és hiányzott belőle az a plusz, ami megmenthette volna, amitől valahogy közel kerülhetett volna hozzám. Nem hiszem, hogy folytatni fogom a sorozatot, mert ennél ezerszer izgalmasabb és összetettebb könyvek várnak még rám.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/3

2020. ápr. 4.

La Casa de Papel ( A nagy pénzrablás) 1. évad összegzés


A történet:
A történelem legnagyobb rablásának elkövetését tűzte ki célul egy Professzor nevű titokzatos ember, s ennek érdekében egy nyolc főből álló csapatot toboroz olyan emberekből, akiknek egyetlen közös jellemzőjük van: nincs vesztenivalójuk. (Forrás: www.filmkatalógus.hu)

Éppen az Élite 3. évadát fejeztem be, mikor teljesen véletlenül szembe találtam magam egy másik igen népszerű spanyol sorozattal. Na jó, a teljesen véletlen az erős túlzás, hisz a Netflix pakolta elém a La Casa de Papel-t, én meg utána olvastam, hogy miről szól és már ekkor tudtam, hogy adni fogok neki egy esélyt. És milyen jól tettem, hisz eddig nem sejtettem, hogy miről maradtam le. Magyarul A nagy pénzrablás néven fut, ami ha engem kérdeztek sokkal találóbb cím, mint az eredeti, de ezen most ne akadjunk fenn. Az első évad 22 részből áll, a Netflixen eredeti spanyol nyelven és felirattal érhető el, magyar szinkron nincs hozzá.

A sorozat visszaemlékezésekkel és narrációval operál. Szinte minden részben kapunk visszaemlékezést, ami többnyire a karakterek korábbi összeszokását és a rablásra való felkészülést mutatja be. A narrációt pedig az egyik főszereplőnk, Tokyo szolgáltatja, amivel remek keretet ad a történetnek és az események alakulásának. Most csak az első évadról szeretnék írni, amit a Netflix két részre bontott, így tehát pontosabban az első és a második részről, ez egy kerek történetet mesél el. A folytatás, a második évad, ismét két részletben egy újabb rablást mutat be, de erről majd külön írok később. Na de akkor lássuk, hogy miért imádtam A nagy pénzrablást.


TÖRTÉNET

Fentebb már ismertettem röviden a történetet és a magyar cím szintén árulkodó. Az első évad egy nagyszabású rablást mutat be, csak most nem egy bankrablást láthatunk, hanem "hőseink" a spanyol pénzverdét akarják kifosztani. Vagyis ha pontosabb akarok lenni, akkor nem is éppen kifosztani, hanem szimplán pénzt nyomtatnak maguknak, annyit amennyit csak tudnak csaknem egy hét alatt. Az egész első évad a pénzverdei rablást mutatja be a maszkos rablók, a túszok és az őket körülvevő rendőrség szemszögéből, több főszereplővel és roppant izgalmas és fordulatos történettel. A rablókat kintről a Professzor támogatja, a lángelme az egész rablás mögött.

Az elejétől a végéig izgalmas, szinte minden rész valami fordulattal vagy csavarral ér véget, így egyszerűen képtelen voltam abbahagyni, folytatnom kellett. Kár, hogy a munkát és az alvást nem hagyhattam ki, mert akkor hamarabb ledarálhattam volna. Több szálon fut a cselekmény. Egyrészt látjuk magát a rablást a rabló csapat szemszögéből, és mellettük néhány túsz szintén kiemeltebb szerepet kap. Emellett ott van a rendőrség szála, akik próbálnak túljárni a rablók és a Professzor eszén, és próbálnak valahogy ellenük dolgozni. Megismerni a rablókat, kitalálni mi a valós céljuk és persze elkapni őket, mielőtt meglépnének a pénzzel.

A harmadik szál maga a Professzor, aki kintről segíti a társait, és aki próbálja mindig tévútra terelni a rendőrséget és az akcióval megbízott felügyelőnőt. Ahogy halad előre a történet, úgy derülnek ki újabb és újabb titkok, úgy csavar egyet magát a sorozat, nem lehet unatkozni rajta, végig beszippant és nincs menekvés. Vannak komoly, vicces, de dráma pillanatok, vesztünk el a végére főszereplőket, amire nem számítottam és az egyiküket nagyon bánom is, de hát így van igazi tétje az egésznek. Nekem nagyon tetszett az első évad felépítése, a történet, a fordulatok és a végső megoldás, engem mindenképp megvett magának a sorozat.


KARAKTEREK ÉS SZÍNÉSZEK

Tokyo szolgáltatja számunkra a narrációt és ha mindenképp főszereplőt akarnánk keresni, akkor talán őt mondanám, de sosem volt ő kifejezetten a középpontban. A rablók nagy része mind összetett és érdekes karakter, és egymással való kapcsolataik alakulása és változása az, ami szintén a sorozat nagy erőssége. Mivel rablókról van szó, így egyikük sem egy ma született bárány, sőt inkább antihősnek nevezném őket. Mégis lehet kedvelni mindegyiket, mert a tetteik és motivációk világosak és némi problémától eltekintve mindannyian reális karakterek a maguk módján. Mikor a Professzor összehozza a nagy csapatot, akkor úgy indulnak, hogy nem tudhatnak egymásról semmit, csak a rablás idejére jönnek össze és utána mindenki megy a maga dolgára. Ezért kap mindenki egy város nevet. Aztán ez a személytelenség persze nem sokáig tart, mert fokozatosan megismerik egymást és igazi csapat válik belőlük.

Nekem a személyes kedvenceim Tokyo, a Professzor és Berlin. Tokyo-t azért kedveltem mert egy igazi p*csa tudott lenni néha, és nem az a tipikus jó kislány. (És még finoman fogalmaztam.) Vad, szenvedélyes és lobbanékony, néha kicsit sok, de ezért különleges a maga módján. Ennek ellenére erős, a céljaiért bármire képes, és a szeretteiért bármit megtenne. Ha elunja magát, akkor megkavarja maga körül az életet és máris újra kaland lesz minden számára.

A Professzor a pók a háló közepén, aki összefog mindent, aki kitalálta a tervet, aki kintről irányítja a rabló bandát és aki közben játszik a rendőrséggel és mindezt végtelen nyugalommal és eleganciával teszi. Ő nem az erejével éri el, amit akar, hanem az eszével. Találékony, kitartó és merész. Persze az igazi énje nem ilyen "tökös", mint amilyennek próbálja mutatni magát, hanem tényleg egy szórakozott professzornak tűnik legtöbbször. Mégis ez a kettősség, és ahogy irányította a társait és fokozatosan hajtotta végre a tervüket, emiatt nem lehetett nem csodálni.


Aztán ott van Berlin, aki a legrosszabb mindenki közül és akit a Professzor a csapat benti vezetőjének tesz meg. Berlin pedig nem rest mindezt kihasználni és parancsolgat egyfolytában és az első évad folyamán nagyjából mindenkivel lesz vitája és összezördülése. Nem egy kedves ember, kissé pszichopata, egoista és érzelemmentes, de épp ezért érdekes ő is a maga módján. Aztán a végén épp ő hozza meg azt az áldozatot, amit tőle semmiképp se vártunk volna. Itt még inkább negatív karakterként tűnik fel, de a második évadban aztán egy másabb oldalát is megismerhetjük, mert a készítők árnyaltak némileg a karakterén. Csak kár hogy későn, ha engem kérdeztek.

De nem csak ők hárman remekek. Moszkva és Denver az apa-fia kapcsolatuk alakulása miatt érdekes, Nairobi a cinikus őszintesége és nagy szája miatt, Rio pedig a cuki srác lenne, akiért olvadoznunk kellene, csak hát nekem nem jön be. Igazából Rio-t érzem egyedül kissé laposnak, pedig ő is nagyobb szerepet kapott és a Tokyo-val való kapcsolata miatt van létjogosultsága, csak hát a kedvenceim mellett sajnos nem rúghat labdába. A banda utolsó két csendes tagja, Oslo és Helsinki nem sok vizet zavarnak, de hát ők csak a plusz kiegészítők, akik az erőt képviselik, nem nagyon kaptak karaktert sem.

Ott van még a felügyelőnő, Raquel, aki a Professzor ellentéteként kezdi, majd aztán több lesz köztük, mint amit bármelyikük tervezett. A túszok közül Monica és Arturo kapnak nagyobb jelentőséget, Monica a Denverrel való kapcsolata okán, Arturo pedig, hogy kvázi ő lesz a túszok szószólója, és mindig ő kavarja arról az oldalról az eseményeket. De nagyon szórakoztató nézni, ahogy kavarja a szálakat, és van amikor bejönnek neki a dolgok, van, amikor nem.


KARAKTEREK KÖZTI KAPCSOLATOK

A karakterek közti kapcsolatok közül inkább a barátságok, a bajtársiasság, az ellenségeskedés az, ami jobban lett ábrázolva, a szerelmi kapcsolatok elég elnagyoltra és irreálisra sikeredtek. Tokyo és Rio kapcsolata még a legvalósághűbb, mert ők mégsem egy hét alatt lettek egymásba halálosan szerelmesek, hanem több hónap alatt. Mindent bemutatják nekünk, így nem tűnik légből kapottnak az egész. Csak az a kár, hogy Rio irtó lapos Tokyo mellett és mivel annyira különböznek, így egyértelmű hogy nem lesz nagy jövője a kapcsolatuknak.

Denver és Monica valamint a Professzor és Raquel szerelmi szála szerintem jó lett volna, ha nem vesszük figyelembe a tényt, hogy mind a két páros egy hét alatt szeretett egymásba, mikor gyakorlatilag nem is ismerték meg valójában a másikat. De ha ezt az apróságot elengedjük és nem foglalkozunk vele, akkor ők se lesznek olyan idegesítőek. Igazából ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ez a két szerelmi szál az egyetlen, ami nem tetszett annyira az első évadban, de aztán csak megemésztettem, hogy itt minden gyorsan történik.

Örülök, hogy rátaláltam egy újabb kedvenc sorozatra, és nem bántam meg, hogy esélyt adtam neki. Ezt a sorozatot nekem találták ki. Végig izgalmas, fordulatos, csavaros, remek karakterekkel, megtoldva visszaemlékezésekkel és narrációval, ami az egyik kedvenc sorozatformátumom. A második évad első fele már kijött és hamarosan érkezik a második fele, utána egyben írok majd róluk. Addig meg tövig rágom a körmöm a folytatásért.
Értékelés: 10/9

1. évad előzetes:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...