2017. febr. 19.

13 reasons why (13 okom volt...) sorozat infók


Egyik legelső és máig kedvenc könyvem Jay Asher 13 okom volt... című története, amit sajnos kevesen ismernek, pedig higgyetek nekem, kihagyhatatlan élmény, amit bárkinek bármikor ajánlok. A könyvet évekkel ezelőtt olvastam először és már akkor azt gondoltam, hogy milyen remek lenne filmként vagy sorozatként is elkészíteni. Teltek az évek, jöttek és mentek a pletykák, de aztán tavaly végül hivatalosan bejelentették, hogy sorozatot készít a Netflix Asher könyvéből.

Annyira örültem a hírnek, hogy azt le se lehet írni és azóta várom a fejleményeket, infókat, bármit... és persze magát a sorozatot. Egy 13 részes minisorozatot fogunk kapni a Netflixtől, aminek 2017. március 31.-én lesz a premierje, és ahogy a Netflixen az lenni szokott, egyszerre adják ki az összes részt, így nem is kell hetente várni a folytatásra. Alig van egy bő hónapunk eddig, és én már alig várom, hogy végre láthassam milyen lett a sorozat. Nagyon pozitívan állok a dolgokhoz, és remélem sikerült átadni a könyv lényegét és mondandóját. A szereplőgárda jónak tűnik, és mivel a Netflix remek sorozatokat készít (lásd a Daredevilről írt kritikámat!), így nem aggódok. Remélem nem kell csalódnom, mert akkor nagyon szomorú lennék.

Nemrégen megérkezett az első öt still a sorozatból, az első poszter és az első teaser előzetes. Remélem kapunk még egy rendes, hosszabb előzetest is, mert azért ez nem sokat mond azoknak, akik nem ismerik a könyvet. Addig is hozom, ami eddig van.
Nektek hogy tetszenek a képek és az előzetes? Várjátok a sorozatot? Ilyennek képzeltétek el a színészeket?








2017. febr. 13.

2017 legjobban várt filmjei


Kicsit megkésve, de hozom az év legjobban várt filmjei lista első részét. Ahogy nézegettem az idei premiereket, kissé elkeseredtem, mert nem sok film keltette fel igazán az érdeklődésemet. Találtam azonban párat, ami érdekel, de sajnos azok se annyira, hogy moziba menjek értük. Nagy valószínűséggel idén nem sokszor fogok moziban filmet nézni, de ha kijönnek DVD-n, akkor mindenképp meg fogom őket nézni.

Before I fall (Mielőtt elmegyek)

Nincsenek nagy elvárásaim a film felé, holott a könyvet nagyon szerettem annak idején mikor olvastam. Nem biztos, hogy újraolvasom a film megtekintése előtt, mert akkor az utóbbinak biztos nem lenne esélye, de arra kíváncsi vagyok, hogy mit hoztak ki az alapanyagból.

Az előzetes nem sok jót ígér, inkább csak egy komolynak tűnni akaró tinifilmet sejtet, így bízom benne, hogy azért ennél többről fog szólni és valamennyire sikerül átadni a film hangulatát és mondandóját. Magyar premierről nem tudok, szerintem nem is lesz, ami mondjuk nem akkora baj, mert legalább nem rontják el a szinkront.

Amerikai premier: 2017. március 3.

Előzetes:


Szépség és a szörnyeteg (Beauty and the Beast)

Egyik kedvenc gyerekkori mesém a Disney Szépség és a szörnyetege. Ezért kezdtem el repesni az örömtől, mikor megtudtam, hogy készül egy élőszereplős változat. Tudjuk, hogy nem ez az első, hisz ott van a néhány évvel ezelőtti francia adaptáció, ami elég jól sikerült a maga nemében, nekem csak a túl sok animáció és a sok változtatás nem tetszett.

Az amerikai verzió közelebb fog állni a Disney meséhez, (hála az égnek!) és ha ez nem lenne elég biztató, akkor adott számunkra egy remek szereplőgárda, csodálatos látványvilág fülbemászó soundtrackkel és rengeteg apró utalás az eredeti mesére. Ráadásul musical film lesz, és ez újabb örömhír számomra, mivel nagy musical rajongó vagyok.

Tulajdonképpen minden adott a hatalmas sikerhez és iszonyat csalódott lennék, ha mégis nagyot bukna a film. Persze engem nem a pénzügyi része érdekel, hanem maga a film. Ha a többi mesefeldolgozáshoz hasonlóan ezt is elcseszik, akkor örökre elvesztem a hitemet abban, hogy valaha készülni fog egy jó meseadaptáció.

Magyar premier: 2017. március 23.

Előzetes:


Csodanő (Wonder Woman)

Én még bízom abban, hogy a DC filmes univerzum egyszer összekapja magát és végre normális filmet ont magából, ahogy a Marvel teszi. Próbálkoznak ők, eddig sajnos kevesebb sikerrel (mármint sokak szerint, szerintem azért nem olyan rosszak az eddigi filmek sem, de ez magánvélemény), de hátha a Csodanő más lesz.

Nem tudom, hogy mennyire lesz eladható egy olyan szuperhős itthon, aki nő és akit ráadásul kevesen ismernek, de kíváncsian várom a fejleményeket. A film érdekesnek tűnik, biztos meg fogom nézni valamikor, de azért nem fogom kezem-lábam törni, hogy rohanjak a moziba.

Magyar premier: 2017. június 23.

Előzetes:


Folyt. köv.

2017. jan. 21.

Sherlock 4x03: The Final Problem (A végső probléma)


Megérkezett az utolsó rész a 4. szezonból, és amennyire vártam, annyira szerettem volna azt is, hogy még tovább tartson és ne legyen vége. De minden jó dolognak vége lesz egyszer, és sajnos ismét kell legalább 3 évet várnunk a folytatásra. Már ha lesz egyáltalán... mert nekem eléggé sorozat zárónak tűnt az utolsó rész. Nem tudok semmit, csak egyéni megérzés, de ne legyen igazam.

A 4. évad utolsó részével kapcsolatban nagy elvárásaim voltak csakúgy, mint mindenki másnak. Az első két rész számos kérdés vetett fel és így egy iszonyat jó zárásra számíthattunk idén, ami szerencsére így is sikerült. Minden függőben maradt kérdésre megkaptuk a választ, legyen az hihető vagy sem, de legalább nem maradt semmilyen elvarratlan szál és ez a lényeg. Legalábbis nekem, mert nem szeretem, ha valamit magyarázatlanul hagynak.

Mivel teljes tudatlanságban vetettem bele magam a részbe, így ötletem se volt, mire számítsak. Ismét pislogtam nagyokat, ahogy haladt előre a sztori. Meg kell mondjam, egy veszettül izgalmas és érzelmes résszel zárt a 4. évad, nekem iszonyatosan tetszett az elejétől a végéig és így nyomban csatlakozott a kedvenc Sherlock részeim körébe. Innentől SPOILERESEN folytatom, mert máshogy nem lehet írni róla, így aki nem szeretne semmit se megtudni, az ne olvasson tovább.


Két dolog érdekelt igazán. Ki Eurus és mi a története, valamint, hogy Moriarty hogy a fenébe kapcsolódik mindehhez és hogy visszatér-e vagy sem. Mindkét kérdésemre megkaptam a választ, ezen a téren nem kellett csalódnom. Az írók az egyik legizgalmasabb részt készítették el. Imádom az ilyen "szabadulós" történeteket, mindig érdekes látni az ilyet. Összezárnak egy helyre néhány embert, akiknek különféle feladatok megoldásával vagy próbák kiállásával kell kijutniuk onnan úgy, hogy egymásra vagy csakis önmagukra számíthatnak. Most egy ilyet kaptunk Sherlock stílusba ágyazva és felettébb jól sült el a dolog.

Örültem annak, hogy nem csak Sherlock és John lett bezárva, hanem Mycroftot is hozzájuk csapták, mert nagyon jó dinamika van a három karakter között. Én nagyon bírom Mycroftot, főleg mikor beszólogatnak egymásnak Sherlockkal és a kis testvéri rivalizálást szintén öröm nézni alkalmanként. Tetszett, ahogyan Sherlock és Mycroft testvéri kapcsolata is alakult és sokat változott az évadok folyamán, amire talán most került fel a pont. A rész alap története tehát hibátlan, engem megvett magának. Érdekes, izgalmas és ötletes volt, remek körítéssel és három remek karakterrel.

Az izgalmak mellett kaptunk egy remek "ellenséget" Eurus személyében. Nagyon kíváncsi voltam rá, habár sejtettem, hogy mi lesz a története és végül igazam lett. Tetszett a kontraszt Sherlock és Eurus között, ha úgy vesszük egymás tükörképei ők ketten. Eurus olyan, mint Sherlock, sőt még nála is összetettebb személyiség. Eurus példázza az, hogy mi lehetne Sherlockból, ha a férfi is átlépné azt a bizonyos határt, amire többen utalgattak néha. Eurus szociopata és pszichopata egyben, Sherlock sötét tükörképe, akit kivetett magából a családja és magára hagytak, így nem csoda, hogy (még jobban) bekattant és bosszút akart állni rajtuk. Nem tudom, hogy az eredeti Sherlock Holmes történetekben van-e nővére Sherlocknak vagy sem, de ha az írók csak a modern verzióba találták ki a nő karakterét, akkor is azt kell mondanom, hogy remek ötletnek tartom és nekem nagyon tetszett ez a csavar.


Eurus az elején teljesen negatív színben tűnik fel és teljességgel ellenszenves mindenkinek, főleg amiatt, hogy mit csinál Sherlockékkal, de a végére kiderül, hogy őket igazából soha nem tudná bántani. Inkább csak az évek óta felhalmozódott haragja vezérelte, miközben végig csak arra vágyott, hogy a családja visszafogadja őt és szeressék valamennyire. Kicsit őrült, kicsit veszélyes és tényleg bezárva kell tartani mindenki érdekében, de ha úgy vesszük, nem sokban különbözik Sherlocktól vagy épp Mycrofttól.

Nem szeretnék elmenni szó nélkül Moriarty mellett sem, mert azt egyszerűen nem tehetem meg. Nos... sajnos valójában nem tért vissza (mondjuk, hogy is térhetett volna!), de legalább néhány múltbéli emlékképben és felvett videón újra láthattuk őt, ha csak keveset is. De még ha keveset szerepelt, akkor is uralta az összes jelenetet, amiben felbukkant. Külön tetszett az ötlet, hogy tőle származik Eurus egész terve, és valamilyen átvitt értelemben ismét ő szívatta meg Sherlockot, még a halála után is. Még mindig tartom azt a véleményem, hogy kár volt őt a 2. évadban megölni, később kellett volna eljátszani ezt a "csavart", mert látszik, hogy a rajongók annyira szerették, hogy az írók azóta mindent megtesznek, hogy valahogy visszacsempésszék őt a történetbe. Emlékként, képzelgésként, vagy a múltban, de mindig visszahozzák még ha csak egy kis időre, akkor is.

Ha összességében kell értékelnem a 4. évadot, akkor azt kell mondanom, hogy a gyenge és felejthető kezdést végül két iszonyat izgalmas és érzelmes rész követte, ami felejthetetlenné tette számomra a szezont. Jobban tetszett, mint az előző 3. évad, ezt be kell vallanom. Az utolsó rész pedig tökéletes volt számomra, remek évadzáró, és még sorozatzárónak is elmegy, ha emellett döntenek a készítők. (Remélem nem így lesz, hanem készül 5. évad!) Most újabb három évet kell várnunk a folytatásra... sajnos ez van. Addig is, ha elkészül a magyar szinkron, újranézem a 4. évadot.
Értékelés: 10/10

Előzetes:

2017. jan. 15.

Sherlock: 4x02 The Lying Detective (A hazug detektív)


Eltelt egy újabb hét és így megérkezett a Sherlock 4. évadának második része. Az eddigi tendenciák alapján azt vártam, hogy ez a rész lesz a leggyengébb a három közül (lássuk be, a korábbi évadokban mindig a középső rész lett a legegyszerűbb és mondhatni "legunalmasabb"), de nagy meglepetésemre pozitívan csalódtam. Rögtön az elején szeretném kijelenti, hogy ez a rész sokkal jobb lett, mint az évadnyitó, sőt... engem annyira levett a lábamról, hogy talán a sorozat legjobb részeihez is felér. Lássuk, miért is tetszett nekem A hazug detektív ennyire.

Várható volt, hogy ez a rész a gyászról fog szólni. Nem gondoltam, hogy könnyen túl fogunk lépni Mary halálán, és nem is szabadott volna. Iszonyat jól oldották meg a készítők, hisz az egész részt egy sajátos gyászos, komor és depressziós hangulat lengte körbe. Sherlock és John mindketten megszenvedik Mary halálát, persze más-más módon és mivel John Sherlockot hibáztatja a történtekért, így mindketten magukban szenvednek.


Tetszett a párhuzam a két főszereplő között, hisz mondhatni mindketten hasonló módon gyászoltak, de sajnos egyedül. Mindketten hallucinálnak, mindketten sokkosak, mindketten magukba fordultak, és nem is próbálták meg felkeresni a másikat. Régóta ideje volt egy ilyen résznek, mert még a legjobb barátokkal is megesik, hogy néha összekapnak valamin. Sherlock és John barátságában most jött el ez a törés, és mivel teljesen reális indok miatt történt az egész, így belekötni sem lehet. A végén előtörnek az érzelmek és mindketten kiadjuk magukból, ami eddig belülről marcangolta őket. Ez a tragédia és a miatta kialakult "mosolyszünet" kellett a barátságuk fejlődéséhez, mert ettől válik az eztán még szorosabbá.

Habár szomorkásabb és depressziósabb volt ez a rész, mint talán az eddigiek valaha, mégis sikerült az íróknak több apró kis poént belecsempészni, mint mondjuk az előző részben. Jót mosolyogtam Mrs. Hudsonon, vagy épp Mycroft és Lady Smallwood rész végi "fellángolásán", főleg azon, hogy Mycroft milyen fejet vágott, mikor a nő megadta neki a privát telefonszámát. A rezidens nyomozási ügyünk, most se lett valami emlékezetes, és mivel azt hittem, hogy lesz még itt valami csavar a végére, ezen a téren kissé csalódnom kellett.


Persze nem hagyhatom ki a rész végi nagy csattanót, mert olyan történt amire soha az életben nem számítottam volna. INNENTŐL SPOILERESEN FOLYTATOM!!! Voltak utalások korábban arra vonatkozóan, hogy talán lehetett még egy testvére Sherlocknak és Mycroftnak, de én azt hittem, hogy meghalt vagy valami, így nem lesz sosem nagy jelentősége. Erre kiderül, hogy a testvérük igenis is, és nem bátyjuk van, ahogy arra mindenki számított volna, hanem egy nővérük. És ha ez nem lenne elég, az a bizonyos nővér már az évad eleje óta itt kering a háttérben és szövögeti titkos terveit.

Ezernyi kérdés merült fel bennem a rész után. Ki lehet ez a nő valójában? Tényleg Sherlock és Mycroft testvére lenne? Ha igen, akkor Sherlock, hogy-hogy nem ismerte meg a saját testvérét? Talán nem tudott róla? Hol volt idáig? És mi van Moriarty-val? Akkor nem is fog visszatérni, hanem csak a nővérük szórakozik velük az elejétől? (Jó, kicsi volt az esélye, hogy Moriarty tényleg visszatér, de én azért ragaszkodtam ahhoz a kicsit esélyhez is.) Mellesleg a sminkesek irtó jó munkát végeztek, mert nekem fel se tűnt, hogy az a három nő egy és ugyanaz lenne. Vagy csak én voltam ilyen figyelmetlen? SPOILER VÉGE!!!

Mérföldekkel jobb lett ez a rész, mint az évadnyitó volt, és ezek után iszonyatosan várom az utolsót, mert ezernyi kérdésemre szeretném tudni a választ. Nagyon izgalmas lehet az évadzáró, amint elkészül hozzá a felirat, megnézem, amilyen hamar csak lehet.
Értékelés: 10/9

4. évad előzetes:

2017. jan. 7.

Sherlock: 4x01 The Six Thatchers (A hat Thatcher)


Ahhoz képest, hogy észre se vettem, ez a három év olyan gyorsan röppent el, hogy el se hiszem. Persze közben nem éreztem, hogy ilyen gyorsan telne az idő, de belegondolva abba, hogy három éve, 2014 elején izgalommal telve néztem élőben online a 3. évad új részeit, mégis fura, hogy most meg itt vagyok három év múlva... és végre nem kell tovább várni a Sherlock új részeire. Itt a 4. évad, ismét három ropogósan friss résszel és én már alig vártam. Most valahogy nem volt bennem az a nagy láz, mint ezelőtt, így nem is néztem meg élőben az új részt, hanem inkább megvártam a feliratos verziót és azt, hogy legyen másfél nyugodt órám arra, hogy nyugodtan megnézhessem. A héten tehát kezdett a 4. évad.

Nem tudtam mire számítsak, így gyakorlatilag minden újdonságot jelentett számomra. Nem kaptam el semmilyen spoilert, nem lőttem le magamnak a poént, és nem olvastam utána semminek. Boldog tudatlanságban ültem neki a résznek és izgatottan vártam  Sherlock és John legújabb kalandjait. Örülök, hogy visszatért a sorozat, és szerencsére egy egészen korrekt résszel indult a szezon. Nem azt mondom, hogy maradéktalanul tetszett, fogalmazzunk úgy, hogy kissé felemás érzésekkel írom most ezt a véleményt.


Kezdjük azzal, ami nem tetszett. Nem is az a jó szó rá, hogy nem tetszett, inkább csak úgy érzem, hogy hiányzott néhány dolog. Pontosabban kettő. Valahogy ez a rész lassabb és monotonabb lett, mint az eddigiek valaha. Nem is tudom, hogy fogalmazhatnám meg, mire gondolok. Olyan monoton módon haladtak előre az események, Ha ez nem lenne elég, alig akadt valami poén, ez egy elég "poénhiányos" rész lett, ha engem kérdeztek. Szinte egy vicces beszólás, tekintet vagy szóváltás nem maradt meg bennem, ami fura, mert ilyen eddig sose fordult elő. Jó, értem én, hogy már csak a történet miatt is, ez egy komolyabb rész, lehet, hogy direkt nem akartak "vicceskedni", de nekem akkor is hiányoztak a poénok.

Ami viszont a leginkább nem tetszett, az a nyomozási szálak összevarrása. Számomra mindez annyira nagy véletlennek hatott, hogy el se tudom mondani, mennyire hülyén vette ki magát. Túl nagy véletlen, hogy Sherlock PONT egy olyan nyomozáshoz kerül, ahol PONT az a férfi a hunyó, akinek PONT Mary múltjához van köze, és aki PONT Mary-t keresi, és aki PONT megtalálja a nőt, pedig csak éppen most kereste el keresni. Kissé össze lett csapva ez a szál, egy olyan nagy véletlen, hogy szinte már lehetetlen, és épp ezért hagyott bennem egy kis keserű szájízt.

Mielőtt azonban csak panaszkodásból állna ez a vélemény, tudnotok kell, hogy igenis tetszett összességében a rész. Azok a dolgok, amik tetszettek, inkább a pozitív irányba billentették a mérleget. Kifejezetten örültem annak, hogy nem húzták el Mary terhességét, hanem hamar letudtuk, és hogy Mary és John házasságát reálisan ábrázolták, ahol igenis vannak gondok, és a gyerek megszületése után nem lett minden és mindenki felhőtlenül boldog. Nem hittem volna, hogy valaha megtudjuk Mary múltját, azok után, hogy John elégette a pendrive-t, de szerencsére nem így történt. Csak azzal volt a gondom, hogy olyan NAGY VÉLETLEN folytán derültek ki a dolgok, ami teljesen irreálisan hatott számomra.


Ami a leginkább megdöbbentett, az a rész vége, és innen SPOILERESEN FOLYTATOM!!!!! Nem akartam elhinni és csak pislogtam, mikor Mary meghalt. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar kiírják a történetből. Egyrészt örülök ennek, mert hosszútávon biztos felesleges harmadik lett volna belőle, és hát idegesített volna, hogy mindig ott van Sherlock és John körül. Kövezzetek meg, szerintem Sherlock és John ketten együtt fenomenálisak, és nem kell ide semmilyen nő. Másrészt viszont sajnálom Mary halálát, mert én bírtam őt. Jobb lett volna kicsit jobban megismerni, amire már nem igazán lesz lehetőségünk. Épp, hogy megtudtuk ki ő, már meg is hal. Mondom, felemás érzéseim vannak a rész lezárásával, csakúgy, mint magával az egész résszel. SPOILER VÉGE!!!!

Örülök annak, hogy végre elkezdődött a 4. évad, és habár az első rész nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, mégis várom a folytatást. A középső részek szintén gyengébbek szoktak lenni az eddigi tendencia alapján, így gondolom megint az utolsó fog ütni igazán. Majd meglátjuk.
Értékelés: 10/7

4. évad előzetes:

2016. dec. 31.

Mi a helyzet?!


Kissé eltűntem az utóbbi négy hónapban, tudom, és ezt én sajnálom a legjobban. Idén fejeztem be az egyetemet és kezdtem el dolgozni fő állásban, így sajnos már nincs olyan sok szabadidőm, mint zsenge egyetemista koromban. Mondjuk nem sajnálom annyira a dolgot, mármint azt, hogy vége az egyetemista éveknek, mert már iszonyatosan untam a tanulást és alig vártam, hogy végre dolgozni kezdhessek és elinduljak a "nagybetűs életben". Felköltöztem ismét Budapestre és immár felnőtt, dolgozó nőként kell megállnom egyedül a lábamon. (Jó, nem vagyok teljesen egyedül, mert húgom is Budapesten él, de ez most nem lényeg.)

Nem tudom mások, hogy csinálják, hogy munka mellett van idejük és energiájuk olvasni akár heti több könyvet is, nekem sajnos nincs, még ha akarnám sem. Őszintén csodálom őket, és bárcsak én is így tudnám szervezni a napjaimat, de sajnos nem jön össze és manapság gyakran vonzóbbnak tűnik leülni egy film vagy sorozat elé és csak bámulni a monitort, mint hogy leüljek olvasni. Nemrég a Harry Potter könyveket kezdtem el újraolvasni, de azokkal is lassabban haladtam és nem is fejeztem be a sorozatot, mert az utolsó két rész újraolvasása még várat magára. Tehát olvasok én, csak épp nem olyan sokat és nem olyan ütemben, mint régebben. És ha olvasok, akkor se új könyvet, hanem inkább valamelyik régi kedvenc újraolvasása mellett döntök, de azokról értelemszerűen nem írok még egy bejegyzést a blogra. Ezek tehát az okok, amiért megcsappant a bejegyzések száma az utóbbi hónapokban.

Nem szeretnék magyarázkodni, nem azért írtam le mindezt, csak szerettem volna jelezni, hogy élek és virulok, csak épp olyan irányba haladt az életem, ahol az olvasás és a blog vezetése kissé hátrébb tolódott az egyéb teendőim  mellett. Kissé bánt a dolog, de ugyanakkor örülök annak, hogy van időm pihenni ezen a téren, mert ha őszinte akarok lenni, akkor már kezdtem megcsömörleni a sok könyvtől, így talán jót is tesz ez a szünet. Hogy mi lesz most? Minden megy tovább, ahogy eddig. Nem zárom be az oldalt, és továbbra is írni fogok kritikákat és egyéb posztokat, csak azt nem tudom, hogy mikor és azt nem tudom, hogy mennyit. Ahogy az időm és a kedvem engedi.

Ismét eltelt egy év, és januárban lesz 5 éves a blog, ami szerintem nagyon jó dolog, és örülök, hogy eddig sikerült vezetnem lankadatlan lelkesedéssel. Jövőre folytatom, ahogy eddig.


Végül az év utolsó napján mi mást kívánhatnék nektek, mint Boldog Új Évet! 

2016. nov. 12.

Doctor Strange

A történet:
A világhírű idegsebész, Dr. Stephen Strange élete tragikus fordulatot vesz egy szörnyű autóbaleset következtében. Miután a kezeit attól kezdve használni képtelen orvosnak a hagyományos gyógymódok nem használnak, valószínűtlen helyen talál segítséget - egy titokzatos himalájai enklávé, a Kamar-Taj az utolsó reménye.
Strange hamarosan rádöbben, ez a hely nem pusztán a gyógyításé, hanem a hadviselésé is: láthatatlan, sötét erőket kell visszaverniük, melyek világunk elpusztítására törekszenek. A doktor rövidesen válaszút elé kerül: visszatér régi, vagyonnal és népszerűséggel járó életéhez, vagy hátat fordít múltjának és újonnan szerzett mágikus képességeit latba vetve a világ szolgálatába áll a valaha volt legerősebb mágusként.(Forrás: port.hu)

Megmondom őszintén, én már néha kezdem unni az újabbnál újabb Marvel filmeket. Mikor tudomást szereztem a Doctor Strange filmről, akkor csak egy dolog miatt hozott lázba... hogy Benedict Cumberbatch kapta meg a főszerepet. Őt pedig imádom, és mivel eddig csakis remek filmekben/sorozatokban szerepelt, így gondoltam, talán nem is lesz olyan rossz ez a film sem. Aztán kijöttek az első előzetesek és bennem csak a látványorgia maradt meg, ezért se gondoltam volna, hogy a moziban fogom megnézni. Pedig így lett. A húgomat rávettem, hogy jöjjön el velem, és a héten megnéztük a Doctor Strange filmet, szerencsére feliratosan.

Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog nekem, pedig így lett, és higgyetek nekem, ezen én lepődtem meg a legjobban. Utólag épp azt beszéltük húgommal, hogy nem is értjük, miért kételkedtünk egyáltalán, mikor Benedict Cumberbatch neve a garancia a sikerre. Jól választ filmeket, az biztos, és ezek után, már én se fogok benne kételkedni. A Doctor Srange egy remekül összerakott, tökéletes eredettörténet, olyan, amilyet talán Nolan Batman trilógiájánál, az első Thor filmnél, vagy épp a Daredevil sorozatnál láttam utoljára. Én DC párti vagyok, nem titkoltam sosem. A Marvel rengeteg filmje közül csak a Bosszúállók és Thor 1. része, valamint a Daredevil sorozat az, ami igazán tetszett. Sok Marvel filmet nem is láttam, amit meg igen, azt csak egy vállvonogatással nyugtáztam, hogy volt már ennél jobb is. A lényeg az, hogy engem lepett meg a legjobban, de imádtam a Doctor Strange-t. (És nem csak Benedict miatt!)


Rengeteg pozitív kritika olvasható online a filmről idehaza és külföldön egyaránt, így sajnos nem tudok semmi újdonsággal szolgálni nektek. Ugyanazokat tudom szajkózni, amit már a nálam ?profibb? kritikusok megírtak. Ezt a filmet művészi pontossággal írták meg és készítették el. Tökéletes eredettörténet, ami bemutatja nekünk Stephen Strange történetét a kezdetektől, hogy miként válik belőle mágus, hogy miként változik meg az élete egy váratlan baleset következtében. A film megfelelően egyensúlyoz a komolyság és a humor között. Persze nem olyan komoly ez a film, mint mondjuk Nolan Batman trilógiája, hisz annál könnyedebb, de nem teljesen röhejes vagy unalmas. Van üzenete, van célja, és van benne humor, épp mindig a jó időben és helyen. Bírtam a poénokat, a moziban mindenki szinte egyszerre nevetett fel egy-egy beszólaláskor.

Nem csak emiatt olyan jó ez a film, hanem a tökéletes szereplőgárda is megérdemel néhány szót. Benedict Cumberbatchnél jobb Strange-t az életben nem találtak volna a készítők és iszonyat mázlijuk volt, hogy a színész elvállalta a szerepet. Mintha tényleg élőben elevenedve meg Strange a képregényekből! Hozta, amit kellett, bemutatta a karakter fejlődését, komoly volt, ahol kellett és humoros, ahol kellett. Kicsit fura volt számomra az elején, hogy egy természetfeletti történetben látom, de nem lógott ki a filmből, hanem bele tudta magát élni a szerepbe.
A másik két remek színész, akik mellett nem mehetek el szó nélkül, Tilda Swinton és Mads Mikkelsen. Az előbbi mindig fura szerepeivel él az emlékezetemben és most sem okozott csalódást kopaszra borotvált fejével, míg az utóbbi remek főgonosz volt, még ha a motivációi vagy a céljai számomra túl mondvacsináltak voltak is. Soha nem hittem volna, hogy "Sherlock" (Benedict sorozata) és "Hannibal" Mads sorozata) egyszer egy filmben fog szerepelni és ráadásul egymásnak feszülnek, de örülök, hogy mégis megértem.


Végül nem mehetek el szó nélkül a pazar látványvilág mellett sem. Tudnotok kell, hogy engem egy filmben sosem érdekelnek az effektek vagy a sok animáció és grafika meg miegymás. Nem értek ezekhez a dolgokhoz. Ritka, amikor a látvány megfog, ritka, amikor direkt kiemelem ezt egy filmben. Itt azonban olyan remek effekteket kreáltak nekünk, hogy csak pislogtam. A varázslat és a mágia indokolta is CGI használatát, ami most remekül működött.

Nem hittem volna, hogy ennyire fog tetszeni a film, de így lett. Végül is örülök, hogy moziban néztem meg, szerencsére feliratosan, így a magyar szinkron se rontott semmit az élményből. Remélem lesz folytatás (bár biztosan, olyan nagy siker lett!), és remélem Strange tényleg benne lesz a Bosszúállók következő részében. A Marvel ismét megmutatta, hogy milyen jól építgeti a filmes és sorozatos univerzumát. Tényleg tökéletesen csinálják, ezzel nem tudok vitatkozni. (Az már más kérdés, hogy a legtöbb filmjük szerintem csak egyszer nézős.)
Értékelés: 10/9

Előzetes:

2016. okt. 27.

Dan Wells: Csak a holttesteden át (Nem vagyok sorozatgyilkos 5.)

Fülszöveg:
Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Minden újabb várossal, minden újabb kamionos pihenővel, minden újabb autópályával egyre közelebb kerülnek egy olyan kegyetlen gyilkoshoz, akire John semmilyen jól bejáratott analitikus és előrejelző módszere nem alkalmazható. Közben Brooke meghasadt pszichéje az elméjén osztozó több százezer halott személyiségtől túlterhelve tántorog az összeomlás peremén. Hol birtokában van szellemi képességeinek, hol nem, és minden nap új nevek, gondolatok és emlékek törnek felszínre benne, mígnem felbukkan az a személyiség, akire John végképp nem számított: Senki utolsó áldozata, csapdába esve John egyetlen megmaradt barátjának testében.

Korábban már írtam nektek arról, hogy Dan Wells nemrég Magyarországon járt és a Fumax kiadó éppen a látogatás idejére időzítette a Nem vagyok sorozatgyilkos könyvsorozat következő részének magyar megjelenését. Igazán ideje volt már, mert csaknem egy éve jelent meg az előző rész és Amerikában is már régóta kijött, de szerencsére nem kell tovább várnunk rá. Így lecsaptam az új részre, mert hát tudjátok mennyire IMÁDOM ezt a könyvsorozatot. Nem volt kérdés, olyan hamar kezdtem neki a könyvnek, amilyen hamar csak lehetett, és a hétvégén alig két nap alatt el is fogyasztottam.

Magam sem tudtam, hogy mennyire ki voltam már éhezve egy újabb John kalandra, amíg neki nem kezdtem a könyvnek. Nagy kedvencem a könyvsorozat, az összes részét imádom és mindegyiket többször újraolvastam már. Semmit sem tudtam a folytatásról, csak annyit, amennyit Dan Wells a panelen elárult, így mondhatni teljesen ismeretlenül kezdtem neki. Az első, amit rögtön ki kell emelnem, ez a könyv tényleg egy "road-book". (Szabadon elnevezve a a "road-movie" után.) Épp ezért a hangulatát és a dinamikáját tekintve alapból teljesen más, mint az eddigi részek. Az első három rész Claytonban játszódott, a negyedik pedig egy újabb városban, most viszont John és Brooke végig úton vannak. Menekülnek a negyedik részben történtek óta és közben újabb Sorvadtakra vadásznak Brooke halovány emlékei nyomán.

Igazán ötletes volt a váltás, mert így egy új megközelítést kapott maga a történet és láthattuk, hogy John és Brooke miként boldogulnak úgy, hogy mindig újabb és újabb idegen környezetben találják magukat. Mivel végig úton vannak, így ebből következik a dolog, hogy a szereplők létszáma drasztikusan lecsökkent és mondhatni kétszereplőssé vált a történet. John és Brooke most a lényeg, a két karakter fejlődése, kapcsolatuk alakulása és hogy láthatjuk, miként szoknak össze. John felelősnek érzi magát a lányért, hisz miatta lett belőle ilyen megtört, nem éppen épelméjű egyéniség, (és látjátok milyen finoman fogalmaztam!), és ezért viszi magával. Próbál vigyázni rá, próbálja elfogadni, hogy mi lett a lányból és próbálja őt megvédeni önmagától.

Elsőnek kicsit fura volt számomra, hogy ennyire erősen csak Johnra és Brooke-ra koncentrálunk most, mert a korábbi részekben azért voltak erősebb mellékkarakterek is John mellett, de aztán rájöttem, hogy most erre volt szükség. Így nem csak a fiú karakterét lehetett tovább mélyíteni, (és milyen szépen tette az író!), hanem a lányét is. Sőt! A kapcsolatukat is tovább lehet fejleszteni. John kezd felnőni, ez nem kétséges. Már nem az a 15 éves fiú, aki a kezdetekkor volt, hanem 3 évnyi "horror" van a háta mögött, Már nem az a zöldfülü, aki volt, már tudja, hogy kik azok a a Sorvadtak, és mivel senki más nem teszi meg, így magára vállalja a felelősséget, hogy egyenként pusztítsa el őket. Elvesztette a két legfontosabb embert, akit valaha szeretett, mert mint kiderült, igenis képes a szeretetre és nem olyan veszett ügy, mint ahogy gondolta magáról.

Már nem tud, és talán nem is akar egyedül maradni, ezért viszi magával Brooke-t. Vigyáz a lányra, mint egyetlen megmaradt utolsó barátjára. Tetszett a fordulat, mikor Brooke testében előbukkantak Senki különböző személyiségei és vicces volt látni, hogy John hogyan birkózik meg ennyi különféle lánnyal. Aztán várható volt, hogy egyszer Mary is vissza fog térni, és így is lett, így Johnnak a lány elvesztése és viszontlátása miatti érzéseivel szintén meg kellett küzdenie. Bonyolult volt a helyzet, mert hát Mary meghalt, de mégis itt volt valahogyan, így Johnnak meg kellett emésztenie ezt a szokatlan helyzetet. Tetszett, ahogy alakult John és Brooke kapcsolata a könyv folyamán, jó volt látni őket együtt dolgozni és azt is, hogy John miként kezelte a lány hangulat- és személyiségingadozásait.


Sajnos azonban két negatívumot mindenképp meg kell említenem, amiért nagy kár, mert az eddigi részek mind tökéletesek voltak úgy, ahogy voltak. Az egyik, ami nem tetszett, hogy a fő nyomozási szál, mert hogy abból itt is volt, szerintem a korábbiakhoz képest jóval gyengébbre sikeredett. Persze nem jöttem rá, ki a hunyó, nem a rejtély részével volt a gond, hanem inkább az egész tálalásával, aztán pedig a végső lerendezéssel. Ez a Sorvadt maga se volt olyan érdekes vagy izgalmas, mint az eddigiek, nem nagyon ismerhettük meg, valahogy nem tudta őt közel hozni az író hozzánk, Most gondoljatok bele! Hát nem ezerszer érdekesebb volt Crowley, Forman vagy épp Senki története? Na ugye, hogy igazam van.

A másik, ami nem nyerte el a tetszésemet, az a könyv magyar borítója. Az első trilógia mindegyik magyar borítóját imádtam, a negyedikkel meg úgy elvoltam, de már az se jött be igazán. Ez a mostani pedig egyszerűen ocsmány. Erre nem tudok jobb szót mondani. Nekem nagyon nem tetszik, nem illik a korábbiakhoz, semmit nem fejez ki, a színvilága fura, tehát valahogy nem áll össze az egész. Nem tetszik. Sajnálom, de nem.

Hangulatában és dinamikájában más ez a rész, mint az előzőek. John és Brooke kerülnek egyértelműen a középpontba, így a két karakter fejlődése, kapcsolatuk mélyítése kiemelt hangsúlyt kap a történet folyamán. Ezzel nincs is baj, mert épp ezt imádtam a könyvben. A probléma ott kezdődik, hogy a nyomozási szál így jóval gyengébbre sikerült és a rezidens Sorvadt se lett olyan emlékezetes, mint a korábbiak. Nem lett olyan elsöprő kedvencem ez a rész, mint az előző négy, de egyszeri tökéletesen szórakoztató és izgalmas olvasmányként értékelném.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4

2016. okt. 20.

Dan Wells Magyarországon járt!


Mindenképp szerettem volna erről az eseményről egy rövid kis bejegyzést írni, már csak azért is, mert nem minden nap találkozik az ember az egyik kedvenc könyvsorozatának az írójával személyesen. Mikor megtudtam nyár végén valamikor, hogy Dan Wells októberben Magyarországra látogat, elsőnek el se akartam hinni, de mivel a szemének csak hisz az ember, így ujjongva meséltem el húgomnak az örömhírt és már akkor megegyeztünk, hogy nekünk ott a helyünk. Nem érdekes, hogy hol és pontosan mikor lesz, mi megyünk és kész.

Persze a helyszín épp Budapest másik fele és az időpont se a legjobb, mert munkából kellett loholnom odáig, hogy időben odaérjek, de ez csak részletkérdés. A lényeg, hogy mindkét nap odaértem időben, dacára a budapesti lomha tömegközlekedésnek. Az első nap, okt. 18.-án a Bem moziban egy csaknem egy órás panel beszélgetéssel kezdtünk, amit aztán dedikálás követett. Hangulatos kis helyszín volt, és éppen befértünk, igaz, mi hátul ültünk és a sötét világítás miatt nem is mindig láttam egészen Dan Wells és a fordító srác arcát, de ez már csak az én egyéni szociális problémán volt.

Nagyon örültem, hogy ott lehettem a panelen, mert nagyon érdekes élmény volt, hisz ilyenben korábban még sosem volt részem. Dan Wells szimpatikus volt, és szerintem jól is érezte magát, ahogy kezdett feloldódni a hangulat. A kérdések érdekesek voltak, némelyiken még ő is meglepődött. Viccelődött, mesélt és komolyabb témákról szintén szó esett, vagyis mindenféle dolog szóba került, aminek nagyon örültem. Az egyetlen, amit negatívumként tudnék megemlíteni, hogy nagyon sötét volt odabent. Nem tudom, hogy szándékos koncepció volt-e ez a "rejtelmes" hangulat, vagy csak lusták voltak felkapcsolni a világítást, mindenesetre engem zavart. Nem tudtam saját képeket készíteni éppen-e miatt, de szerencsére volt ott egy fotós, aki végig kattintgatott, így ha felkerülnek a képek a Fumax honlapjára, akkor majd hozok nektek onnan párat.

A panel beszélgetést követően lehetett a könyveket dedikáltatni, és mi húgommal vártunk egy kicsit, hogy fogyjon a tömeg, és majdnem a végére álltunk be. Aztán utánunk jöttek még páran, tehát mégse mi voltunk az utolsók. Mivel az első négy könyv otthon maradtam (mármint vidéken), így csak a frissen megvásárolt új könyvet és az ajándék novellát tudtunk dedikáltatni, de nem baj, mert én ennek is örülök. Mikor odaértünk Dan Wellshez, nem is nagyon tudtunk mit mondani, mert én személy szerint irtóra zavarban voltam, de megkértük, hogy csinálhassunk hármunkról egy közös képet és aztán megköszöntük neki. Fogadjunk, hogy szar lett rólunk a kép, mármint én biztos tök hülye fejet vágok rajta, de ha mégis vállalható lesz, akkor esküszöm kirakom ide az oldalra. Ennyiből persze nem lehet leszűrni semmit, de szerintem nagyon szimpatikus ember lehet, én legalábbis annak találtam. Nem éreztem volna, hogy megjátssza magát, nem is unta a dolgot, hanem normális emberként fogadta a sok rajongót és tette  dolgát. (Na ez jó hülyén hangzott, de értitek a lényeget.:))



Aztán szerdán, vagyis okt. 19-én ismét lehetett vele találkozni immár az Allee Libriben, ahova mi természetesen ismét elmentünk húgommal. Azt hittem, hogy itt is lesz valami beszélgetés vagy nem is tudom, de sajnos csak a dedikálás folytatódott, amit mi már tegnap lerendeztünk, így nem álltunk be újra a sorba, hanem inkább csak lézengtünk ott egy kicsit. Mivel itt már normálisak voltak a fényviszonyok, így tudtam pár képet kattintani az eseményről, amit hozok nektek majd lentebb.

Nagyon jól éreztem magam kedden, számomra az első nap volt az igazi nagy élmény és még mindig alig hiszem el, hogy találkozhattam Dan Wells-el és hogy aláírta az új John Cleaver könyvemet és a novellát, ami örök emlék marad számomra. Alig várom, hogy hétvégén végre elolvashassam az új könyvet, már nagyon izgatott vagyok miatta. Örök hálám a Fumax Kiadónak, amiért lehetővé tették ezt a két napot! :)

És akkor ahogy ígértem itt van néhány kép a két napról. A keddi napról majd akkor hozok képeket, ha felkerülnek a kiadó honlapjára. Már fent is vannak a képek a fumax.hu oldalon, és ebből hoztam párat. A linkre kattintva az összeset megnézhetitek, és még egy interjút is találtok alul. :)







És mivel nem lett annyira vállalhatatlan a közös képünk, így ezt is kirakom. :)

Én, húgom és Dan Wells együtt.
(Nem hittem, hogy ezt valaha megérem!:))

A szerdai Libris dedikálásról viszont itt van néhány. Az első mindjárt különleges, hiszen ezt maga Dan Wells készítette rólunk még az elején, és saját twitter oldalán osztotta meg. (Egyébként több twitet is megosztott a magyarországi tartózkodásáról, így ha fent vagytok twitteren, akkor lessétek meg!)

Forrás: Dan Wells twitter oldala 
(Húgommal mi is rajta vagyunk.)

És itt van néhány saját készítésű kép, csak egy kis ízelítőnek. Nem vagyok profi fotós, csak szólok. :)








(Ez a lány nem én vagyok.)

2016. okt. 4.

Julie Kagawa: A halhatatlanság szabályai (Éden 1.)

Fülszöveg:
Megmentheted az emberiséget, ám válj érte azzá, amitől a legjobban rettegtél. Te mit tennél?
Ha életben akarsz maradni e pusztuló világban, át kell adnod magad a sötétségnek…
Allison Sekemoto a fallal körülvett város legkülső körében, a peremen él. Nappal társaival együtt előmerészkednek, és élelem után kutatnak, éjszaka azonban bármelyikükből áldozat válhat, és nem tudják biztosan, megérik-e a holnapot. Ebben a világban a vámpírok két lábon járó vérzsáknak tekintik az embereket, Allie-t pedig az irántuk érzett gyűlölet tartja életben. Aztán egy éjszaka Allie meghal, és maga is szörnyeteggé változik.
Bár maga mögött hagyja a várost, titkolnia kell új énjét. Továbbra is embernek adva ki magát csatlakozik egy elcsigázott felmentőcsapathoz. Allie válaszút elé kerül, és döntenie kell, hogy miért – és legfőképpen kiért – éri meg feláldoznia halhatatlanságát.


Kicsit sok idő telt el az utóbbi bejegyzésem óta, de ne aggódjatok, olvasok még. Két dolog miatt alakultak így a dolgok. Egyrészt nagy változások történtek az életemben, így még ha akarnék se tudnék több időt olvasásra fordítani, pedig higgyétek el, én örülnék annak a legjobban, ha továbbra is az egyetemisták "lazább" életét élhetném, mint ezelőtt. (Azért van zárójelben a laza szó, mert azért annyira nem könnyű az egyetemista élet, mint sokan hiszik.) Mindenki felnő egyszer és velem is ez történt és kilépve a felnőtt életbe elkezdtem dolgozni az első igazi normális munkahelyemen. Másrészt hiszitek vagy sem, teljesen tönkrement az e-könyv olvasóm, így nem csak az időhiány, hanem az eszközhiány is akadályozza az olvasási tevékenységemet. Na de elég a magyarázkodásból, nem is annak szántam, csak gondoltam tudnotok kell, hogy miért érkeznek ezentúl ritkábban a posztok.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én mindig is imádtam a vámpírokat (igen, még a nagy "láz" kitörése előtt is, hisztitek vagy sem!), most is imádom és valószínűleg örökké imádni is fogom. Ha találok egy jó vámpíros könyvet, akkor arra előbb-utóbb le fogok csapni. Julie Kagawa másik könyvsorozata a Vastündérek nagy kedvencem volt akkoriban, mikor olvastam, így mikor megtudtam, hogy megjelenik magyarul az írónő másik könyvsorozata is, ami mellesleg vámpíros történet, tudtam ezt nekem találták ki. Kicsit sokáig tartott, mire sikerült eljutnom odáig, hogy el tudjam olvasni, de végül csak sikerült.

Nem tudtam semmit a történetről, így csak a fülszöveget átnyálazva vágtam neki a könyvnek. Mégis, a fülszöveg is elég arra, hogy kialakuljon bennünk egy kép a várható történetről, és épp ezért képzelhetitek mekkorát koppantam, mikor rájöttem, hogy ez a könyv korántsem arról fog szólni, mint én azt a kis fejemben korábban összeraktam. A fülszöveg számomra azt sugallta, hogy Allie akarata ellenére lesz vámpír és azt hittem, hogy a könyv majd azt mutatja be, hogy milyen nehéz hozzászoknia az új életéhez, vagy hogy miként küzd a vámpírsága ellen. Persze YA könyv, így mondhatnátok, hogy mégis mit vártam? Jó, jó...  lehet én voltam megint naiv, de én azért nem írnám le a YA könyveket, mert igenis vannak remek darabok a műfajon belül.

Mielőtt megint eltérnék a tárgytól... miről is szól ez a könyv, ha nem arról, amit én hittem? A főszereplőnk, Allie Sekemoto egy árva tinédzser, aki egy vámpírok uralta disztópikus világban él. Egy rejtélyes vírus kitörése után az emberiség nagy része elpusztult, és a vámpírok lelepleződése után a tudósok egy része a vámpírok öngyógyító képességét akarta kihasználni a vírus ellenszerének megtalálásához. Persze a dolgok rosszul sültek el, így a vírus mutálódott, létrehozva a húsevő zombiként vadászó veszetteket, akik szintén az emberek életére törve kezdték pusztítani a népet. A vámpírok erre félteni kezdték saját fennmaradásukat, hiszen ha az emberiség kihal, akkor nem tudnak kiből táplálkozni, így egy bizonyos időn belül maguk is halálra vannak ítélve. Ezért úgy döntöttek, hogy a kezükbe veszik az irányítást és átvéve a hatalmat az emberiség fölött, megpróbálnak úrrá lenni a kényes helyzeten. Így alakultak ki a vámpírvárosok. Az egyik ilyen helyen él Allie három barátjával. Egyik nap mikor éppen élelmet gyűjtenének, váratlanul veszettek támadnak rájuk, és akkor változik meg Allie élete gyökerestül.

Nem szeretnék többet elárulni a történetről, legyen elég ennyi. A lényeg, hogy nem teljesen arról szól, amire a fülszöveg alapján gondolna az ember. (Vagyis amire én gondoltam.) Nincsenek itt nagy filozofálgatások, mint a Vámpírkrónikában, de nem is olyan gagyi a sztori, mint a Twilightban. Nem olyan rossz ez, de más, mint amire számítottam. Két nagyobb részre lehetne osztani a könyvet. Az első felében kapunk egy vázlatos bemutatást a világról és Allie vámpírrá válásának lehetünk szemtanúi. Aztán a második felében, mikor Allie útnak indul egy csapat halandó oldalán, tisztára olyanná válik az egész, mint egy "road-movie", csak épp vámpíros kiadásban. Úgy hírlik, hogy létezik Éden, egy város, amit még mindig emberek irányítanak, és ahol esély nyílhat arra, hogy feltalálják a gyilkos vírus ellenszerét. A kis csapat oda szeretne eljutni, Allie pedig összebarátkozván velük eldönti, hogy minden erejével segíteni fogja őket.

 

                                                         Allie és Kanin

A kezdeti csalódás után, mikor beláttam, hogy nem teljesen azt fogom kapni, amit én előre vártam, úgy döntöttem, hogy nem leszek mufurc, hanem igenis adok egy esélyt a könyvnek és meglátom, mi sül ki belőle. A végére csak összeállt minden és Kagawa ismét bebizonyította, hogy remek kis YA könyveket tud írni, melyekben van izgalom, szerethető karakterek és kalandos történet. Rögtön azzal kezdeném, hogy mit szerettem a könyvben. Örültem annak, hogy kaptunk egy egész jó kis felvezetést az elejére, ahol az írónő bemutatta számunkra a világot és a főszereplőt. Imádtam, hogy sikerült meglepnie, hisz az elején (legalábbis) sose az történt, amit vártam volna. A legtöbb klisét szerencsére el is felejtette, így például engem nagyon meglepett, hogy Allie halandó barátai rögtön az elején meghaltak, vagy hogy a teremtője, Kanin nem a szerelme lett végül.

Az szintén meglepett, hogy a szerelmi szál csak nagyjából a könyv közepe fele indult el, és hogy nem rögtön a tini szerelmi nyáladzásba ugrottunk bele. Tetszett, hogy egy erős és okos főszereplőt kaptunk, aki mégis esendő. Habár próbál felnőttként viselkedni és nem hibázni, néha mégis megtörik és korához illően ostobaságokat művel. Máshol talán zavartak volna Allie "tini hülyeségei", de itt valahogy el tudtam nézni őket, mert alapjáraton Allie igenis remek karakter, akinek vannak hibái, és aki ezek ellenére mégsem válik unszimpatikussá. Aztán tetszett a háttérvilág felépítése és remek ötletnek tartom, hogy Kagawa egy disztópikus/poszt-apokaliptikus környezetbe vetített vámpíros sztorit álmodott meg nekünk. Derültek ki titkok a múltból, de mégse tudtunk meg mindent így rögtön az elején, így maradt még izgalom a folytatásra is. A könyv másik felében kicsit sok volt már az "emberi dolgokból" meg a "tini hülyeségekből", így remélem a folytatásban inkább a vámpírok kerülnek előtérbe, és többet tudunk meg arról, ami a múltban történt és remélem többet fognak azok szerepelni, akikre én kíváncsi vagyok.

Szerintem senkit nem lepek meg vele, hogy két kedvenc karakteremként Kanint és Sakált említem meg. Habár egyikük se szerepelt valami sokat, és nem igazán ismerhettünk meg őket, (na jó, Kanint talán egy kicsit jobban), nekem mégis ők kerültek közel a szívemhez. Remélem a folytatásban jobban előtérbe kerülnek és nagyon bízom benne, hogy többet megtudhatunk róluk. Mindkét karakterben van potenciál és holt biztos, hogy sokkal izgalmasabb karakterek, mint mondjuk Zeke vagy épp bármelyik halandó. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy Kanin és Sakál szoros szálon kötődnek Allie-hez. Érdekes lenne látni, hogy a három karakter eztán hogyan viszonyul egymáshoz és hogy milyen kapcsolatuk lesz a jövőben. Sakálban több van, mint amennyit eddig láthattunk, remélem az ő történetét is megismerhetjük, pl. hogy mi történt köztük Kaninnal.

Habár nem teljesen azt kaptam, mint amire számítottam, a végére mégis sikerült megszeretnem a történetet és a szívembe zárnom a kedvenc karaktereimet. A könyv első fele nekem jobban bejött, a második felében a sok "halandós dolog" miatt néha kissé leült a sztori, majd a végére ismét izgalmassá vált minden és felpörögtek az események. Szerencsére az írónő most megkímélt minket a szerelmi háromszögtől (legalábbis eddig), amiért hálám örökké üldözni fogja. Nagy potenciál van a történetben és remek folytatást lehetne hozzá írni, és bízom benne, hogy az írónő így is tett és a folytatásban egy ennél még jobb és kalandosabb történetet fogok kapni. Remélem a kiadó igyekszik és minél hamarabb érkezik magyarul, mert én már annyira olvasnám.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...