Mindenki arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán már az első tanévben meghal. Violet is ezt hitte. De a Csépelés még csak az első lehetetlen próbatétel volt, amelynek során a gyenge akaratúak, az érdemtelenek és a nem szerencsések kihullanak.
Most tehát megkezdődik az igazi kiképzés, és Violet máris azon tépelődik, hogy fogja ezt átvészelni. Nemcsak arról van szó, hogy a kiképzés iszonyatosan nehéz és szándékosan brutális, vagy hogy megpróbálják a lovasok fájdalomtűrését az elviselhetetlenségig és azon túl is fokozni. De ott az új parancsnok-helyettes, aki személyes küldetésének tekinti, hogy megértesse Violettel, mennyire tehetetlen – hacsak el nem árulja azt a férfit, akit szeret.
Bár Violet teste talán gyöngébb és törékenyebb, mint másoké, de az esze a helyén van, és vasakarata is van. És a vezetés elfeledkezik a legfontosabb tanulságról, amire a Basgiath Violetet megtanította: a sárkánylovasok maguk hozzák a saját szabályaikat.
De ebben az évben nem elég, hogy mindenáron életben akar maradni.
Mert Violet ismeri a Basgiath Katonai Főiskola évszázadokon át őrzött igazi titkát, és semmi, még a sárkánytűz sem elég, hogy a végén megmentse őket.
Arra a döntésre jutottam, hogy folytatom a könyvsorozatot a második résszel, mert annyira tetszett az első könyv, hogy nagyon érdekelt mi fog történni ezután. Az első rész alapján nagyjából tudtam mit várhatok Yarrostól, tisztában voltam a világ és a történet alapjaival, ismertem a karaktereket, így tényleg kíváncsi voltam lehet-e ezt fokozni, vagy sajnos csalódni fogok és egy egészen jó kis kezdés után egy lagymatagabb folytatást fogok kapni. A Vasláng befejezése után erőteljesen felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban. Innentől SPOILERESEN folytatom!!!
Nem mondanám rossznak ezt a könyvet, mert tényleg nem az. Viszont jónak se mondanám kifejezetten. Ülnöm kellett pár napot a dolgon, hogy átgondoljam amit olvastam, mert hirtelen magam sem tudtam volna megmondani, hogy ez tetszett nekem vagy sem. Ezért vannak felemás érzéseim bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor több negatív dolgot találtam benne, mint pozitívat és ezekre egyesével szeretnék kitérni.
Kezdjük akkor azokkal a dolgokkal amik tetszettek. Yarros még mindig ért ahhoz hogy kell egy történetet felépíteni úgy, hogy végig fent tartsa az érdeklődést, hogy egy percig se unatkozzon rajta az olvasó. Lendületesen halad előre a sztori, mindig történik valami, titkok lepleződnek le, kapunk látványos csatákat, vannak érzelmesebb részek, tehát tényleg minden a helyén van éppen megfelelő ütemben és mennyiségben adagolva egymás után. Szeretem a kalandos fantasy-kat, ahol mindig történik valami és ami leköt, így ezen a téren minden rendben volt.
A sárkányok továbbra is valami fenomenálisak, még mindig imádom őket. Örülök, hogy a nagy trió ismét kiemeltebb szerepet kapott, mert én tényleg nagyon bírom őket, de főleg Tairnt és Adarnát. Ha a kis sárkány Adarna nem volt elég aranyos az első részben, akkor most megkapjuk a „tinédzser” korba lépett Adarnát, aki tényleg mint valami hisztis és kibírhatatlan tinédzser panaszkodta végig a második részt. Igazán szórakoztató pillanatokat kaptunk akkor mikor Adarna nyomta a tinédzser hisztiket, Tairn és Violet pedig próbáltak rá hatni és megfegyelmezni, de hát Adarna persze hogy nem hallgatott rájuk. Örültem annak, hogy Adarnáról többet megtudtunk, bár sejteni lehetett azért, hogy ő valami különleges sárkány, így ez a része a dolognak azért nem lepett meg annyira.
Sgaeyl, Xaden, Violet, Tairn és Adarna
A harmadik ami nagyon tetszett, és ami tényleg meglepett az Jack visszahozása. Én teljesen biztos voltam abban, hogy Jacknek vége és ennyi volt a szerepe, így nagyot néztem mikor "visszatért a halálból". Aztán az első gondolatom az volt, hogy mégis minek kellett őt visszahozni és remélem kapunk erre valami értelmes magyarázatot. Elkönyveltem magamban, hogy biztos ő lesz az aki ellenségnek indul majd végül baráttá válik vagy valami ilyesmi. Képzelhetitek mekkorát néztem mikor a végén kiderült, hogy micsoda Jack valójában és hogy miért tért vissza. Nem tudom mi történt velem, pedig én az ilyen fordulatokat messziről látom előre, de most valahogy nem számítottam arra amit végül Jack művelt. Bár így már sok minden értelmet nyer a korábbiakkal kapcsolatban. Az írónőnek sikerült meglepnie ezzel a csavarral, és ezt tényleg csak értékelni tudom.
És ennyi a pozitívumokból sajnos, mert most jön a fekete leves és sajnálom de ezeket szintén le kell írnom. Eddig szerettem Violetet és Xadent, az első részben tetszett ahogy alakult a kapcsolatuk és drukkoltam nekik. A második könyvben viszont mindketten az agyamra mentek ahogy folyamatosan hisztiztek és veszekedtek. Döntsétek már el, hogy most akkor együtt vagytok vagy sem! Ha ennyire szeretik egymást, mármint elvileg szeretik egymást, akkor minek titkolóznak egymás előtt? Csak én nem értem a dolgot? Annyi felesleges műbalhé, erőltetett titkolózás és félreértés volt kettejük közt ebben a könyvben, hogy kezdtem úgy érezni, hogy valami szappanoperát olvasok és abból is a leggyérebb minőséget. A végére teljesen az agyamra mentek és utáltam az összes olyan részt, amikor egy helyszínen voltak, és alig vártam, hogy Xaden megint elmenjen valahova és inkább máshol csináljon valamit.
A Sorrengail testvérek: Violet, Brennan és Mira
A következő ami nem tetszett az Brennan visszatérése a halálból. Igen, még egy karakter, akiről azt hittük, hogy meghalt, de aztán kiderül, hogy mégsem halott. Félreértés ne essék, az első rész végén a függővég nagyon izgatottá tett, mert érdekelt Brennan története és hogy miért kellett eljátszania a halálát. Vártam valami jó kis sztorit vagy nem tudom mit vártam… de azt biztos nem, amit végül kaptunk. Tulajdonképpen miért kellett Brennannak megjátszania a halálát és miért nem tudott hazatérni, hogy onnan harcoljon az ügyért? Mi értelme volt hat évig bujkálnia és hagynia, hogy a családja halottnak higgye? Az pedig hogy mindenki zokszó nélkül vette a visszatérését és úgy fogadták mintha mi sem történt volna, csak még jobban mutatja, hogy mennyire nem volt semmi jelentősége ennek a történetszálnak. Később se kapott Brennan semmi nagy szerepet, csak összefoltozta azt vagy akit épp a történet megkívánt, mintha csak egy eszköz lenne a képességével, hogy amikor szükséges akkor bevesse őt az írónő. Ennél azért többet vártam volna tőle.
Az utolsó negatívum amit mindenképp meg akarok említeni és amire már az első részes kritikámban szintén utaltam, az a mellékszereplők egysíkúsága és felszínessége. Rengeteg karakterrel dolgozik az írónő ebben a sorozatban, tényleg nagyon sokan vannak és így a második részben kapunk még új karaktereket is. Mostanra teljesen világossá vált, hogy nem az a baj, hogy sok a karakter, hanem az, hogy annyian vannak, hogy igazából egyik mellékszereplő sincs normálisan kidolgozva. Értem én, hogy kevés az idő és nem kaphat mindenki érdekes és izgalmas történetszálat vagy némileg összetettebb karaktert, de ha nem is mindenki, azért páran igazán kaphatnának nagyobb figyelmet.
Mindenkiből látunk egy kicsit, az írónő mindenkit egyenlően akar kezelni, de ez így nem fog működni hosszú távon. Mert ha a mellészereplőknek legalább egy része nincs normálisan kidolgozva, akkor mégis miért érintene meg bármelyikük halála? Mit érdekel engem, ha bármelyik meghal? Az első könyvben Liam halála, most Sorrengail anyu halála mind olyan súlytalan és felejthető lett számomra, hogy csak megvontam a vállam és lapoztam tovább, hogy oké, neki vége, mi van még hátra. Hiába halnak meg a karakterek egymás után, ha egyiket se lehet igazán megismerni vagy megszeretni. Ezek a halálok így nem érik el a kívánt hatást, legalábbis nálam semmiképp sem. Dainről viszont megkaptam a válaszom, így már tudom, hogy mi a szerepe a történetben, csak hát szegény jelenléte annyira leredukálódott ebben a könyvben, mintha ott se lett volna. Kár, mert én érdekes karakternek tartom őt.
Felemás érzésekkel fejeztem be a Vasláng könyvet, tetszett is, meg nem is. A történet még mindig izgalmas, egy percig nem lehet rajta unatkozni, a sárkányok pedig még mindig érdekesek. Pörög az adrenalin, kapunk látványos csatákat és mindent, aminek egy ilyen fantasyban lennie kell. Azonban Violet és Xaden ebben a részben az agyamra mentek a folyamatos hisztikkel és műbalhékkal, ahogy haladtam előre a könyvben egyre nehezebben toleráltam őket. A legnagyobb negatívumként mindenképp meg kell említenem, hogy túl sok a karakter, és a főszereplő pároson és a három sárkányon kívül nagyjából senki sincs normálisan kidolgozva. Ez így a második részben már igenis nagy baj, mert ha nincsenek kidolgozva a mellékszereplők, akkor mégis miért kellene engem érdekelnie, ha bármelyikük meghal? Természetesen megint függővéget kapunk, és ezért kíváncsi vagyok mi lesz a folytatásban. Már csak egy könyv maradt, és azt inkább kicsit későbbre tartogatom, mert ki tudja mikor jelenik majd meg a negyedik rész.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése