Karen Marie Moning: Iced - Jégbe fagyva (Dani O'Malley 1.+ Tündérkrónikák 6.)

A történet leírása:
"Az év FLU 1. – vagyis egy évvel a Falak Leomlása Után. A Tündérek szabadok és ránk vadásznak. Odakint egy háborús zóna húzódik és a napok mindig máshogy telnek. Dani O’Malley vagyok, Dublin káosszal teli utcái az otthonom és nem is szeretnék sehol máshol lenni.
Dani „Mega” O’Malley a saját szabályai szerint él – a Sötét Tündérek által uralt világban a legelső szabálya az: hogy tégy meg mindent a túlélésért. Különleges képességei és a Fény Kardjának birtokában mindene megvan ahhoz, hogy el tudja végezni ezt a feladatot. Valójában, egyike azoknak a ritka embereknek, akik képesek magukat megvédeni a Sötét Tündérektől.
Dani volt legjobb barátja, Mackayla Lane holtan akarja látni őt, a szörnyűséges Sötét Tündér Hercegek pedig vérdíjat tűztek ki a fejére, miközben Jayne felügyelő, a rendőrség feje, bármit megtenne, hogy megszerezze tőle a kardot. Mi több, az emberek rejtélyes módon fagynak halálra szerte a városban. Mikor Dublin legkívánatosabb klubja is veszélybe kerül, Dani a klub könyörtelen, halhatatlan tulajdonosának, Ryodan-nak, a segítségére szorul. A férfinak szüksége van a lány gyors eszére és különleges képességeire, hogy rájöjjenek mi fagyasztja halálra az embereket és Tündéreket – és Ryodan bármit megtenne, hogy maga mellett tartsa őt. Dani-nek csalóka alkukat és kényszerű szövetségeket kell kötnie azért, hogy megmentse a szeretett Dublint – még mielőtt abban minden és mindenki halálra nem fagy."

Ez elég hosszú leírás lett, de hát az angolról fordítottam és nem akartam kihagyni egy mondatot sem. Szóval, Moning nem elégedett meg az öt Tündérkrónikák kötettel, és nem zárta le a világot Mac történetével, hanem ott folytatja ahol az Új nap virrad abbamaradt. Csak épp itt már nem Mac, hanem Dani lesz a főszereplő és narrátor. Hogy miért nem Mac-el vitte tovább a történetet, azt nem tudom, és arra se tudnék választ adni, hogy ez jó döntés volt-e vagy sem. Most nem is erről akarok filozofálni, tehát térjünk a lényegre.

A Tündérkrónikákat magyarul olvastam, így az elején kicsit fura volt hozzászokni az angol nyelvhez ebben a történetben, de aztán belejöttem és faltam a lapokat egymás után. Az Iced nem kevésbé izgalmas, mint Moning előző könyvei, ez a nő tudja, hogy mi kell a népnek, van itt kaland, humor, szerethető karakterek, rejtélyek és izgalom.... na és egy borzalmasan szörnyű függővég! (Hogy lehet így befejezni egy könyvet kérem szépen?!) Új rejtélyeket kapunk, ami habár nem volt unalmas, de mégsem fogható Mac történetének rejtélyeihez. Hiszen valljuk be az előző öt kötet rejtélyei valahogy izgalmasabbak voltak, és most, hogy azok kiderültek, már nem olyan az egész, mint korábban volt. Értem ez alatt, hogy tudjuk micsodák Barrons, Ryodan és társaik, tudjuk ki volt a nagy gonosz Tündér, aki a könyvet végig meg akarta szerezni magának stb. Emellett fura volt, hogy a régi főszereplők, értem Mac és Barrons alig szerepeltek, sőt jócskán a háttérbe kerültek. Mac-et nem mindig bírtam, de együtt Barrons-sal felejthetetlen páros voltak, akiket csakis szeretni lehetett. Na, meg V'lane.... őt is hiányoltam.... :) Jó, tudom, hogy ő is szerepelt "valamennyit", de nem úgy, mint régen.

A könyv ennek ellenére olvastatja magát, hisz ez a világ még mindig csodálatos, de szerintem nem a történet viszi a hátán az egészet, hanem a karakterek. Mert akárhogy is nyavalyogtam előbb, hogy hiányolom Mac-et és Barrons-t, ezt a hiányérzetet Moning új szerethető karakterekkel tüntette el. Dani-t már korábban is kedveltem, de most szerettem meg igazán, sőt sokkal jobban bírom, mint Mac-et valaha, olyan kis édes és kemény tud lenni egyszerre, főleg mikor azt bizonygatja, hogy ő már felnőtt, aztán meg a következő pillanatban csinál valami olyan gyerekes dolgot, hogy csak fogtam a fejem. Dani még mindig Dani, semmit nem változott, káromkodik ezerrel, még mindig teljesen egoista és gyerekesen nagyképű, de épp ezért kedvelhető. Egy aranyos kislány, aki sok nehéz dolgon ment át, és ezért hamar fel kellett nőnie. Tetszett, hogy az egész könyvön át Mac elől menekül, és így sokkal reálisabb, hogy nem felejtődött el az a bizonyos dolog, ami kettejük közé állt.

Ja, és azt majdnem elfelejtettem, hogy nem csak Dani a narrátor, hanem rajta kívül még Kate és Christian is. A Kate nézőpontot nem teljesen értettem minek kellett, jó, hogy lássuk, hogyan csábítgatja őt Cruce meg minden, de szerintem enélkül is eladható lett volna a könyv. Christian-t pedig nagyon bírtam, pedig be kell vallanom a Tündérkrónikákban nem volt a kedvencem, sőt ott teljesen semleges volt számomra, szinte nem is emlékeztem rá, hogy mi történt vele. Mondjuk lehet, hogy az keltette fel most a kíváncsiságom iránta, hogy Sötét Tündér Herceggé kezdett átalakulni, meg hogy milyen jók lennének együtt Dani-vel.

És akit még nem említettem, pedig semmiképp se szabad kihagyni az Ryodan. Tipikus Barrons-os viselkedés jellemzi, ő a bunkó férfi, aki valahogy mégis vonzó, és aki teljesen ráakaszkodik Dani-re. És csak mondom, hogy észrevettem, hogy az Iced alapfelállása mondhatni teljesen ugyanaz, mint a Tündérkrónikáké. A főszereplő egy lány, most Dani, korábban Mac, és két pasi közt őrlődik, az egyik Tündér, most Christian, korábban V'lane, és a másik meg az a rejtélyes állat vagy micsoda, most Ryodan, korábban Barrons. Az egy kis negatívum szerintem, hogy ugyanazzal az alapfelállással van dolgunk, mint ezelőtt. Valahogy máshogy is lehetett volna rendezni a dolgokat.

Összességében tetszett Dani sorozatának első kötete, de szerintem nem lett jobb (idáig), mint a Tündérkrónikák, ott mindegyikre max pontot adtam, ez viszont (még) nem érte el azt a színvonalat. (Vagy lehet csak megrögzött Mac/Barrons/V'lane fan vagyok). Mindenesetre várom a folytatást és ennek a magyar megjelenését. Az eredeti borító csodaszép, remélem ilyen lesz a magyar is.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/karen-marie-moning-iced

5/4

Karen Marie Moning: Új nap virrad (Tündérkrónikák 5.)

És végeztem, sikerült befejeznem a Tündérkrónikák sorozatot, szerintem igenis rekord idő alatt. De hát nem tehetek róla, annyira tetszett a történet és olyan izgalmas volt, hogy amikor csak alkalmam volt rá, olvastam és olvastam tovább... amíg el nem értem a végére.:) Kicsit fáj is a szívem, mert nincs tovább, de ennél jobb lezárása nem is lehetett volna. ISMÉT SPOILERES A BEJEGYZÉSEM, ÍGY AKI NEM AKARJA MAGÁNAK LELŐNI A NAGY CSAVAROKAT, AZ NE OLVASSA TOVÁBB!

A történet:
"Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt.
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?"

Az utolsó kötet döbbentett meg eddig a legjobban, voltak olyan "Te jó ég" pillanataim, mikor le kellett tennem a könyvet és csak bámultam magam elé, míg végül sikerült megemésztenem az információt, amit rám zúdított az írónő. Itt aztán tényleg (majdnem) minden titokra fény derül, újabb és újabb csavarokkal tette még rejtélyesebbé a történetet, és mikor már azt hittem, hogy igen, végre mindent értek, akkor csavart még egyet rajta, és megint összezavarodtam. De a végére csak kiderült minden Mac és az olvasó számára is.

Akkor lássuk mi minden történt, kezdjük elsőnek az apró negatívumokkal, mert hát ezek is vannak.

Továbbra se értettem miért kellett az a néhány Dani nézőpont, habár jó volt a lányt olvasni, mert nagyon bírom őt, de olyan mintha csak időhúzásnak lett volna belerakva. Szerintem itt is elég lett volna a Mac nézőpont és kész. Aztán Barrons csak nem halt meg, mint hittük, de szerencsére ez is normálisan meg lett magyarázva, hogy miért van így, bár ez egy kicsit így is klisés húzás volt, de még lenyeltem neki. Bár azt még mindig nem tudom, hogy akkor most micsoda pontosan Barrons és a társai, hogy miképp lettek ilyenek... jó megátkozták őket, de ki és miért? Vagy lehet csak én nem figyeltem oda eléggé. Ennyi negatívum volt benne, vagyis ezek nem feltétlenül azok, inkább csak olyan dolgok, amik nekem személy szerint nem tetszettek. De ezeken kívül minden más szuper volt.

Mac most már véglegesen az egyik kedvenc főszereplőm lett, most, hogy az egész sorozatot elolvastam látom igazán, hogy az írónő milyen szépen és aprólékosan építette fel a jellemfejlődését, hogy a szőke barbiból egy önálló, kemény harcos nőt csinált. Nagyon jól kigondolta és leírta ezt a folyamatot. Mac nekem ebben a könyvben volt a legszimpatikusabb, mert nagyon okosan cselekedett végig. Bátor volt mikor az elején "szövetkezett" Darroc-cal, hiszen nem volt más lehetősége, és igenis megtette, annak ellenére, hogy mindenki árulónak hitte.

Aztán bírtam a fejezetek elején lévő kis idézeteket, amikben Mac és a Sinsar Dubh beszélgettek egymással és az egész könyvön át tartó folyamatot, miközben a könyv üldözte a lányt, csábítgatta, próbálta a gonosz oldalra állítani, míg Mac pedig erősen próbált neki ellenállni. Barrons előkerülése után végre igazán közel kerültek egymáshoz, nem csak testileg, hanem lelkileg is, végre kiderültek az egymás előtti titkaik és Barrons is visszavett egy kicsit a vadállat énjéből. Vicces volt, mikor mindenki együtt tanácskozott arról mi tévők legyenek, és folyamatosan veszekedtek, azokat a jeleneteket nagyon élvezetes volt olvasni.

Dani-t nagyon megszerettem és bírom a kislány stílusát, egyre jobban kíváncsi vagyok arra a könyvre, amiben már ő a főszereplő, olyan igazi kis heves, kemény tinilány, aki felnőtt szeretne lenni, aki utálja, ha parancsolgatnak neki, egy kicsit el van telve magától, de azért szeretné ha valakinek igazán számítana és foglalkozna vele. Szeret káromkodni is, de ez tőle nem alpári volt, hanem inkább aranyos. Nem csoda, hogy Mac ilyen hamar megkedvelte Dani-t, biztosan én is bírnám a "Mega"-t.

A történet még mindig izgalmas volt, szépen haladt tovább az esemény, a karakterek még mindig rendben vannak, szépen fejlődnek, derülnek ki róluk a titkok, megtudjuk ki melyik oldalon áll, és milyen céljai voltak valójában, ugyanúgy meg van a humor a könyvben, ez sem hiányzott és tökéletes lett a befejezés.

A végén pedig muszáj néhány szót szólnom a számomra két legmeglepőbb (és egy előre már sejtett) fordulatról. Az egyik ami megdöbbentett az, hogy Mac micsoda valójában, erre egyáltalán nem számítottam, a másik meg az, hogy V'lane kicsoda valójában. Azt sejtettem, hogy V'lane körül még lesznek nagy titkok, tudtam, hogy van valami hátsó szándéka, de arra még álmomban sem számítottam volna, hogy ő maga Cruce. Habár sejthettem volna, hogy a gyakran emlegetett és halottnak hitt Cruce elő fog kerülni, mert ha valakit egy történetben halottnak hisznek, az sosem az általában. De, hogy mindvégig ő mozgatta a háttérben a szálakat, az még jobban megdöbbentett, és épp ezért az én szememben most sikerült legyőznie Barrons-t. Csakis azért, mert végül is ő volt a gonosz, aki meghúzódott a háttérben, aki türelmesen várt, aki mindent irányított okosan, ravaszan és várva az alkalomra mikor megszerezheti magának a hatalmat. Csak kár, hogy ilyen könnyen elintézték... :(

És hát az is kiderült, hogy ki ölte (ölette) meg igazából Alina-t, ezt sejtettem egy kicsit, Rowena túl gyanús volt nekem, és őszintén szólva ki tudtam belőle nézni, bár az meglepett, hogy Dani-vel végeztette a piszkos munkát. Szegény Dani és Mac, nem tudom mi lesz így a barátságukból, hogy meg lehet-e még ezt menteni ezek után. De legalább Rowena megkapta amit érdemelt.

A Tündérkrónikák bekerült a kedvenc könyvsorozataim közé, ez vitathatatlan. Örültem, hogy olvashattam és Dani könyveit se fogom kihagyni az biztos.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/karen-marie-moning-uj-nap-virrad

5/5*

Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel (Tündérkrónikák 4.)

Nem sok van már hátra a Tündérkrónikákból, és most, hogy befejeztem a negyedik könyvet tudatosult bennem, hogy már csak az utolsó kötet maradt. ELŐRE FIGYELMEZTETEK MINDENKIT, HOGY SPOILERES A KRITIKÁM, SAJNÁLOM EZT MOST NEM TUDOM MEGKERÜLNI, ÍGY MINDENKI CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASSA TOVÁBB!!!

A történet:
"Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni. MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, ám rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál. A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt. Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott.
Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét – hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát –, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen."

Nos, lássuk mi minden történt. A könyv ott folytatódik ahol abbamaradt és hát egy kis gondolkodás után magam is előre rájöttem, mi lesz most Mac-el, és hát tényleg az történt, Pri-ya lett belőle. Szegény lányt Dani menti meg (kérdem én hol a fenébe voltak a többiek ilyenkor, már másodjára hagyták magára). Az első amit nem értek, hogy miért kellett az elejére a Dani nézőpont, és ezzel most nem azt akarom mondani, hogy nem bírtam Dani-t, sőt ebben a kötetben kedveltem meg véglegesen. Korábban igen keveset szerepelt, most meg igazi főszereplő lett belőle, Mac-el tényleg összebarátkoztak, és remek csapatot alkottak. Na, de visszatérve a kérdésemre, nem értem miért kellett a Dani nézőpont, mikor korábban nem volt nézőpontváltás, elég lett volna, ha később mikor Mac jól lesz, akkor elmesélik neki, hogy ki mentette meg.

A Pri-ya Mac igen érdekes volt, és azt vártam, hogy ezt a szexrabszolga létet a könyv nagy részében el fogják húzni, de szerencsére nem így lett, hanem igen hamar túlléptünk rajta. Barrons (önzetlen????) segítségével Mac ismét önmaga lesz, és eztán minden tündérmágiának, tündércsábító erőnek képes lesz ellenállni. Ebben a részben Mac még erősebbé válik, tényleg majdnem teljesen eltűnt a szivárvány lány, rózsaszín Mac halott és helyére az újabb, sötét verziója lépett. Nekem biztos nem hiányzik a barbi Mac, sokkal jobban örülök annak, amivé vált, végre képes magát megvédeni, nem kell senkire se hagyatkoznia... Ebben a részben megkaptam a kívánt Mac és Barrons "akciózást", bár kár, hogy ez nem az érzelmek miatt alakult ki közöttük, hanem csak azért, mert Mac-nek erre volt szüksége.

Közben az emberek világa is teljesen megváltozik, a falak leomlásával minden gonosz tündér a földre érkezik, és hát az emberiség (már ami megmaradt belőlük) természetesen két részre szakad. Egy részük bátran felveszi a harcot a rusnya tündérek ellen, nagyon csodáltam Jeyne felügyelőt és csapatát, a másik részük meg ostoba módon isteníti kezdi a szörnyetegeket, hogy cserébe halhatatlanságot kaphassanak. Vannak hülye emberek, ez itt sincs másképp, én erre csak annyit jegyeznék meg, hogy az ilyenek meg is érdemlik, hogy eztán vacsora legyen belőlük. Könyörgöm, Rowena-t valaki csapja már agyon, az a nő az agyamra megy, nem értem miért pikkel ennyire Mac-re, V'Lane-t még mindig bírtam, de várom már a nagy csavart, ami vele lesz kapcsolatos, mert eddig még nem derültek ki a hátsó szándékai, ez az utolsó kötetre marad. Kíváncsi vagyok mi lesz a Sinsar Dubh sorsa, és arra is, hogy akkor most igaz lenne, amit Darroc állít, mégse ő ölte volna meg Alina-t, vagy csak ezzel akarja félrevezetni Mac-et? Milyen nagy csavar lenne már, ha nem is Darroc ölte volna meg a nővérét, hanem valaki, akire senki nem gondolt?

És direkt a végére hagytam Barrons-t, mert ez döbbentett meg a legjobban. Elsőnek nem értettem, hogy most mi van, de aztán beleolvastam gyorsan az 5. könyv elejébe, és akkor már nem voltak kétségeim. Tényleg Barrons volt az a szörny. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mi a franc lehet Barrons, de erre nem számítottam. Azt hittem valamiféle különleges tündér, de nem találtam el. Barrons igazából egy szörnyeteg. Azt nem tudom, hogy került a földre, hogy pontosan milyen szörny, mert oké, hogy egy szörny, de hogy honnan jött, miként keletkezett, hogy tud ember alakot ölteni, meg ilyen apró kérdésekre még mindig nem kaptam választ, és ezek a dolgok engem nagyon érdekelnének. ÉS HÁT BARRONS MEGHALT!!!!!! Ez most komoly? Úgy értem nem fog többet szerepelni? És akkor nem fogjuk megtudni, hogy akkor ő most tulajdonképpen hogy került ide a földre, mit akart a könyvvel, meg ilyenek? Remélem azért ezt valaki megmagyarázza még később, mondjuk V'lane, ő elvileg úgyis tudja micsoda volt Barrons és most, hogy amaz halott, nyugodtan elmondhat mindent Mac-nek róla.

A könyv vége nagyon meglepett, nem erre számítottam, azt hittem a történet legeslegvégén Mac és Barrons összejönnek, de hát a férfi meghalt, és pont Mac ölte meg, habár nem tudta, hogy a férfi az, de hát mégis ő volt, milyen ironikus nem? Barrons végig azon dolgozott, hogy erős, önálló és magabiztos nőt csináljon Mac-ből, és hát végül mondhatjuk, hogy pont emiatt érte el a végzete. El nem tudom képzelni mi lesz eztán, vagy hogy miként zárják le a történetet, de remélem hogy nem játsszák el azt az olcsó klisét, hogy Barrons mégsem halt meg, ahogy mindenki hitte, mert az igen idegesítő húzás lenne. Majd meglátjuk mi lesz....

UI: Ez a borító tetszik eddig a legjobban.:)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/karen-marie-moning-rossz-hold-kelt-fel

5/5* (Még mindig!!!)

Karen Marie Moning: A hajnalra várva (Tündérkrónikák 3.)

Ez a Tündérkrónikák sorozat harmadik része, az első két könyv nagyon tetszett, így természetes, hogy olvastam tovább a folytatást.

A történet:
"MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még közelebb. Barrons megtanítja használni újonnan felfedezett adottságát: látja a tündéreket, sőt akár megölni is képes a máskülönben halhatatlan lényeket, megérzi a varázserejű tündérrelikviák közelségét, köztük az egymillió éves Sötét Könyvét, a Sinsar Dubh-ét, amelynek tulajdonosa kezében tartja a világ sorsát. Dublinban eluralkodik a káosz , az idő egyre fogy. Közeledik az év világos és sötét felét elválasztó nap, amikor a legkönnyebben lehet közlekedni a világok között. Halloween őrületes éjszakáján Dublinban elszabadul a pokol, Mac pedig ezúttal teljesen magára marad a sötét erőkkel szemben…"

Ezt a könyvet szintén igen hamar kiolvastam, most sem kellett csalódnom, szépen haladnak tovább az események, a stílus még mindig szuper, érdekes és vicces, nem lehet okom panaszra. A történet ott folytatódik közvetlenül ahol a második rész abbamaradt, és végre sokkal több mindent megtudhatnunk magáról a Sinsar Dubh-ról, ami ugyebár korántsem egy egyszerű könyv, és ezen kívül még jó pár rejtélyre is fény derül. Kicsit többet láthatunk a Nagyúrból, vagyis Darroc-ból, V'lane által megtudjuk hogy konkrétan hogyan és miért jöttek létre az Unseelie-k (a sötét tündérek), de persze a számomra legnagyobb rejtélyek még mindig nem derültek ki, például, hogy most akkor micsoda vagy kicsoda Barrons. Valahogy sejtem, hogy erre csak az utolsó kötetben kapok választ, így addig türelmesnek kell lennem.

Mac és Barrons együtt tökéletesek, szépen alakul a kapcsolatuk, tisztára forr köztük a levegő, és nem hiszem el, hogy még mindig nem estek egymásnak. Komolyan, már azért drukkoltam, hogy henteregjenek egyet, még akkor is, ha annak semmi köze nincs a történethez. Barrons még mindig irtó aranyos, mikor féltékenykedik, bár azért már kezdhetne leszokni a bunkó és erőszakos megnyilvánulásairól.

Aztán külön tetszik Mac egyre nyilvánvalóbb jellemfejlődése, vagyis inkább jellemátalakulása, már tényleg kezd eltűnni a rózsaszín kis barbi baba, aki az elején idegesített, Mac egyre önállóbb, magabiztosabb és erősebb lett, szerencsére még mindig nem bízik meg teljesen senkiben, és ezt igen jól teszi, hiszen ebben a részben gyakorlatilag négyen akarták maguk mellé állítani, persze mindannyian alantos és önző célok érdekében, Barrons, V'lane, Rowena, és Darroc. El sem hiszem, hogy ilyen kapós lett Mac, tényleg mindenki őt akarja a képességei miatt.

Nagy örömömre V'lane még többet szerepelt mint korábban, folyton nyomult a lányra, és olyan kis aranyos volt, mikor Mac-el együtt töltötték az idejüket a napon, még ha ezeknek a jeleneteknek gyakran semmi haszna nem is volt. Persze néha előjött a felsőbbrendű tündér egója, de úgy általában tisztára barátságos és segítőkész volt. Kíváncsi vagyok  miben mesterkedik, mert nem hiszem, hogy csak úgy minden ok nélkül kedveskedik a lánynak. Talán most érzem azt először egy szerelmi háromszög esetében, hogy képtelen lennék dönteni közöttük. Barrons és V'lane mindketten erős, érdekes és magabiztos karakterek, komolyan nem tudnék választani közöttük, mindketten vonzóak és veszélyesek, csak más módon.

A várakozásaimmal ellentétben a sidhe-látók csoportját nem ismerhettük meg annyira, amennyire vártam, bár Dani még mindig szimpatikus, Rowena viszont egyenesen ellenszenves, nem értem mi baja van Mac-el, talán féltékeny rá az ereje miatt, vagy azt hiszi, hogy Mac a pozíciójára pályázik vagy mit tudom én, a lényeg, hogy mindig szemét módon viselkedett a lánnyal, még szép, hogy Mac eztán nem lesz a kis csicskása.

A történet végi nagy zűrzavar tökéletesen lett tálalva, és Mac jól tette, hogy nem kezdett el hősködni, hanem inkább meglapult, hiszen egyedül amúgy sem tehetett volna semmit. Vártam mikor robban be Barrons és menti meg a lányt, de ezúttal nem jött... Mac nem volt képes megvédeni magát a három Unseelie herceg halálosan csábító erejétől, és hát finoman szólva átadta magát a kísértésnek, aminek eddig (nem épp magabiztosan, de sikeresen) V'lane esetében ellent tudott állni. El nem tudom képzelni eztán mi lesz a lánnyal, bár tuti nem hal meg, hisz ő a főszereplő, de érzem, hogy mégis sok minden meg fog változni.
UI. Eddig ez a legcsúnyább borító a sorozatban. Nekem egyáltalán nem jön be. :(

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/karen-marie-moning-a-hajnalra-varva

5/5*

Karen Marie Moning: Álom és valóság (Tündérkrónikák 2.)

Mióta belekezdtem a Tündérkrónikák sorozatba tagadhatatlanul bekerült a kedvenc könyveim közé, így elhatároztam addig semmi mást nem fogok olvasni, amíg ezt a sorozatot be nem fejezem. Még szerencse, hogy már mind az öt könyv megjelent, így nem kell tűkön ülve várnom a folytatásra. Nos, ma sikerült megint egy délután alatt kiolvasnom a második kötetet.

A történet:
"Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfigurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni."

A folytatás legalább annyira tetszett, mint az első könyv, a hangulata, a stílusa még mindig magával ragadó, a történet cseppet sem veszett lendületéből, Mac még mindig szerethető, habár nekem úgy tűnt, mintha most kevesebb vicces beszólása lett volna, mint az első könyvben, Barrons-ról pedig még mindig ötletem sincs, hogy ki vagy mi a franc lehet. Összességében tehát nagyon bejött a második könyv és akkor most beszéljünk a részletekről, azokról amik kifejezetten tetszettek, és arról ami esetleg nem.

Kezdjük a pozitív dolgokkal. Szerencsére ebből volt a több. Elsőnek itt van nekünk V'lane, akire én már az első könyvben felfigyeltem és azóta morfondírozom rajta, hogy vajon később fontosabb szereplő válik-e belőle vagy sem, és erre megkaptam a választ Annie-től, hogy igen, és hát itt már tényleg többet szerepelt, és kicsit jobban meg is ismerhettük őt. Bírom a szextündért, nem tudom megmagyarázni miért, talán a pimasz és felsőbbrendű megnyilvánulásai miatt, bár mikor szegény Mac-et párszor majdnem megerőszakolja, akkor annyira azért nem szimpi, de ha akar, akkor tud jó fej lenni. Gondolom ő is rejteget még titkokat előlünk, kíváncsi vagyok miben mesterkedik, mert tuti, hogy mesterkedik valamiben, itt senkinek sincsenek egyenes és őszinte szándékai, csak esetleg Mac-nek. Külön tetszett az a jelenet, mikor V'lane azzal a bizonyos "látomással" megajándékozta Mac-et, az nagyon kedves és megható ajándék volt tőle, így Mac végre elengedhette a nővére emlékét, és túlléphetett valamennyire a gyászon.

Akkor kaptunk új szereplőket, tudomást szerezhettünk a sidhe-látók csoportjáról, kiknek a vezetője az első kötetbéli rejtélyes öregasszony, akivel Mac abban a bárban találkozott, erről a csoportól se tudtunk meg sok mindent, de mivel Mac elhatározta, hogy egy ideig velük fog élni, így biztosan a következő kötetben  több információt kaphatunk róluk. A vörös kislány, Dani szintén szimpatikus egyelőre, olyan kis aranyos volt, mikor mindig azt bizonygatta, hogy ő milyen erős és okos vadász, azért alapjában véve elég gyerekes megnyilvánulásai voltak, valahogy mégis kedveltem. Aztán bírtam Mac és Barrons kapcsolatának alakulását, ezt nagyon szépen és hihetően építette fel az írónő, már várom mikor történik közöttük valami, szerintem nem sokáig képesek már távol tartani magukat egymástól. Most is volt valami, de engem inkább az érdekel, hogy vajon összejönnek-e. Aztán külön élvezettel olvastam, mikor Barrons majd felrobbant a féltékenykedéstől.

Néhány korábbi rejtélyre fény derült, például hogy micsoda Mallucé, és hogy mi nem Barrons, de helyettük újabbakat kaptunk, így megint fúrhatja az oldalunkat a kíváncsiság a következő kötetig.

Az egyetlen ami egy kis keserű szájízt hagyott bennem az olvasás után az a jelen kötet végső nagy "csatája". Ezalatt nem azt értem, hogy nem volt jó és izgalmas, csak a fő ellenfélt nem találtam elég érdekesnek, túl jelentéktelen személy volt szerintem ahhoz képest, hogy igazából ő lett a második kötet főbb ellenfele. Sokkal jobb lett volna, ha az első kötet végén meghal, és most ismét a Nagyúrral néznek szembe. Ja és erről jut eszembe, hogy  mi ez kérem szépen, hogy a Nagyúr is fél Barrons-tól? Mégis mi a fene lehet Barrons, hogy még az a férfi is fél tőle? El nem tudom képzelni.

Természetesen folytatom a harmadik kötettel olyan hamar ahogyan csak tudom.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/karen-marie-moning-alom-es-valosag

5/5*

Karen Marie Moning: Keserű ébredés (Tündérkrónikák 1.)

Mindenhol csak jókat olvastam a könyvekről,  a moly.hu-n nagyon jó értékelései vannak, sőt még Annie is pozitívan írt róluk, és mivel engem is elkezdett érdekelni, így gondoltam megpróbálkozom vele.

A történet:
"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében."

Te jó ég! El sem hiszem, hogy a Tündérkrónikák eddig kimaradt az életemből. Az utolsó fantasy ami ilyen nagy hatással volt rám Julie Kagawa-tól a Vaskirály volt, és az csak különös véletlen, hogy mindkét könyv tündérekről szól. Talán több tündéres történetet kellene olvasnom, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy EZ A KÖNYV HIHETETLENÜL TETSZETT, alig egy délután alatt kiolvastam (szakdoga írás helyett, de ez mellékes). A Vaskirállyal ellentétben, ami egy kedves kis mese inkább, ez valódi felnőtt urban fantasy, egy izgalmas, kalandos történet, amiben minden megtalálható, amire nekem szükségem van egy könyvben. Csavaros és rejtélyes sztori, érdekes karakterek és rengeteg humor. Na de kezdjük az elején.

A történet ahogy már korábban említettem minden csak nem unalmas, a főszereplő nővérét már rögtön az elején meggyilkolják, és mivel a rendőrség nem keresi a gyilkost, így neki kell kézbe vennie a dolgokat. Elindul Dublinba és a gyilkos nyomába ered, közben új embereket ismer meg és egy teljesen új világba csöppen bele, tetszett, hogy nem Amerikában játszódik a történet, hanem Dublinban. A világkidolgozás tökéletes, a téma érdekes, kezdem egyre jobban megszeretni a tündéreket, és egy izgalmas nyomozásnak lehetünk szemtanúi. A szextündérek funkcióját nem értem, mármint azt, hogy miért kellett belerakni, hogy szexxel öljenek, de ez legyen a legkisebb gondom, mikor minden más a helyén van. Az írónő remekül adagolja a rejtélyeket, van amire már az első kötetben megtudjuk a választ és mikor azt hisszük, hogy már nem lephet meg minket, akkor újabb rejtéllyekkel kelti fel a kíváncsiságunkat. A történet vezetése szépen felépített, visszaemlékezve meséli el Mac a sztorit, és folyton előre utalgat a jövőre, elejt egy-egy morzsát, hogy biztos lehessen bele, mindenki kíváncsi lesz a folytatásra és emellett tele van a könyv humorral (főként Mac részéről).

Az elején nagyon nem bírtam a főszereplőnket, azt hittem egy újabb Chloe King-gel kerültem szembe, és az elején kicsit ellenszenves volt, hiszen Barronshoz hasonlóan én sem bírom a rózsaszín barbikat. De ahogy olvastam tovább rájöttem, én bírom Mac-et, nem tudom miért de ennek ellenére nagyon csípem, folyton poénkodik és a legtöbb humor tőle származik, iszonyat vicces és szórakoztató narrátort kaptunk a személyében. Persze mikor a haja miatt elkezdett nyavalyogni, akkor forgattam egyet a szemem, de ezen felül semmi bajom nem volt vele.

Aztán ott van Barrons, akit egyszerűen képtelen vagyok hova tenni, az elejétől a végéig azt hittem ő a gyilkos, akit Mac keres, mert minden jel arra mutatott, de szerencsére az írónő megkímélt ettől a klisétől, bár még mindig nem tudom micsoda vagy kicsoda Barrons, de az tuti, hogy nem normális ember. Az elején nagyon bunkó szegény Mac-el, folyamatosan ütögeti, és szorongatja, aztán meg rátelepszik, és nem hagyja békén, később se lesz udvarisabb, de akkor legalább már nem emel kezet a lányra. Csak végig utasítgatja és parancsolgat neki. Jól tette Mac, hogy nem bízott benne, én se tettem volna, sőt most sem bízok benne, szerintem sokmindent rejteget még előlünk és Mac elől.

Igazából rajtuk kívül a többi karakter egyelőre annyira nem fogott meg, Mallucé, mint Lestat utánzat kifejezetten idegesített, mert ez számomra tisztára olyan volt, mintha az írónő Lestatot szeretné leutánozni, ami nekem nem tetszett, révén imádom Lestat-ot. V'Lane esetleg még érdekes lehet, de olyan keveset szerepelt, hogy azt sem tudom, hogy egyáltalán lesz-e meg nagyobb szerepe a folytatásban.
Egyértelmű, hogy olvasom a folytatást, ki nem hagynám, tudnom kell mi minden fog még itt történni Mac-el és Barrons-sal. Néztem a moly-on, hogy az első könyvnek van a legrosszabb értékelése a többihez viszonyítva, de nekem ez nagyon tetszett, így ezek szerint a folytatások ennél még jobbak lesznek. Ez már csak jót jelent, vagyis, hogy később sem kell csalódnom ebben a sorozatban.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/karen-marie-moning-keseru-ebredes
5/5*