A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jay kristoff. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jay kristoff. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. jan. 14.

Jay Kristoff: Holtbirodalom (Vámpírbirodalom 2.)

Fülszöveg:
Gabriel de León ugyan megmentette a Szent Grál életét, de ezzel elvesztette a lehetőséget, hogy megtalálja a gyógyírt az örök éjre. Kelletlen szövetségese, titokzatos, vámpírrá lett húga oldalán Gabriel kénytelen elvinni a Grált az Esani-vérvonal ősijeihez, hogy megtudja, miként vessen véget a naphalálnak.
De az utolsó ezüstszentnek kettős veszéllyel kell szembenéznie. A Voss-vérvonal szörnyei elől menekülve belekeveredik a Dyvok-vérvonal és a fagyos Felvidék irhatáncosainak háborújába. Azonban a külső ellenségek mellett saját tomboló vérszomjával is meg kell küzdenie. Vajon Gabriel megéri, hogy a Grál megtudhassa az igazságot?
Az igazságot, ami talán minden rémálmot felülmúl…

A tavalyi év egyik nagy meglepetése volt a Vámpírbirodalom című könyv, és te jó ég, hogy én mennyire imádtam azt a könyvet. Persze minden jöhet ami vámpíros történet, csak mindig bennem van a félsz egy kicsit, hogy kapok valami ócska és/vagy gagyi sztorit, amitől aztán csak a falra mászok és azt kívánom, bár sosem vettem volna a kezembe. Szerencsére itt nem ez történt, és a Vámpírbirodalom rögtön levett a lábamról, a könyvről írt kritikámat olvasva végig vehetitek az ajnározásomat. Hogy ilyen későn sikerült csak elolvasnom a könyvet, annak egyetlen egy pozitívuma akadt, hogy tudtam nemsokára kijön magyarul a második rész, így nem kell sokat várnom a folytatásra. Tényleg nem kellett és ezért nem is lehetnénk hálásabb, mert nagyon kíváncsi voltam rá.

Történetünk tovább halad azon az úton, ahogy az első rész végén abbamaradt. Gabriel még mindig fogságban sínylődik és egy kis atrocitás után, mivel továbbra sincs jobb dolga, így tovább folytatja a mesét a krónikásnak a Szent Grál történetéről és abban való szerepéről. Kíváncsi voltam és féltem is egyben, hogy egy ilyen erős kezdés után mi lesz majd a folytatásban, és hogy lehet tovább fűzni ezt a nagy ívű és epikus történetet úgy, hogy ne váljon unalmassá vagy ne menjen el olyan irányba, amit én nem szeretnék. Szerencsére alaptalannak bizonyult a félelmem, mert az író olyan ötletes és izgalmas módon kanyarította tovább a sztorit, hogy kaptunk egy méltó folytatást és egy ugyanolyan erős könyvet, mint anno az első rész volt.

Dior, Celene és Gabriel

A szerkezeti felépítését tekintve történt egy kis változás. Míg az első részben csak Gabriel volt a narrátorunk és az időben ugrálva, három idősíkon futott a történet mesélése, addig a második részben már csak két idősík maradt és váltott nézőpontos mesélésre álltunk át. A több nézőpontos történetmesélésre végképp nem számítottam, azt hittem, hogy Gabriel az abszolút főszereplőnk és ő lesz végig, de úgy tűnik tévedtem. És ez valójában nem is akkora probléma, vagy mondjuk ki nyíltan, egyáltalán nem probléma, mert második narrátornak megkapjuk Gabriel vámpírrá vált rég elveszett húgát, Celene-t. Celene már az első részben is felbukkant egy kisebb mellékszereplőként, de most főszereplővé előlépve ismerhetjük meg őt jobban és nem csak magát a karaktert, hanem a saját történetét és azt hogy ő hogyan látta a múltbéli „közös kalandjait” a bátyjával.

Érdekes kontrasztot alkotott, hogy Gabriel és Celene mennyire más, de mégis hasonló karakterek, és hogy mennyire máshogy meséltek a múltról, a közösen átélt dolgokról, a családjukról, a tragédiákról. Nem csak a kontrasztot hozták a történetbe, hanem a váltott nézőpontra azért is szükség volt, mert a történet egyes hézagait hol az egyikük, hol a másikuk tudta csak kitölteni. Jean-Francois ugyebár a krónikásunk, aki „meginterjúvolja” Gabrielt és Celene-t, ő jegyzi le a Grál történetét, és szintén érdekes volt látni, hogy mennyire máshogy próbálta szóra bírni Gabrielt, és mennyire máshogy Celene-t. Személy szerint én nagyon szeretem a váltott nézőpontos történetmesélést, főleg akkor, ha jól mutatja be, hogy egy történet más-más karakter szemszögén át mennyire máshogy nézhet ki, vagy mennyire máshogy értelmezhető és átélhető. Itt ezt nagyon jól sikerült megragadni.

A Gabriel és Celene közti kontrasztnak adott egy még tovább élt a tény, hogy a testvérek manapság koránt sincsenek jóban egymással, vagy hát nyugodtan kijelenthetjük, hogy egyenesen gyűlölik egymást. Számos múltbéli sérelem és összetűzés kovácsolta az egymás iránti gyűlöletüket, mindkettejüknek meg van a saját oka arra, hogy miért utálja a másikat (persze az kérdés, mennyire megalapozottak vagy indokoltak ezek a tények), és épp ezért folyton leszólják egymást, beszólnak a másiknak és gúnyolják a másik tetteit vagy akár az érzéseit. És mindketten Jean-Francoisnak „panaszkodnak” egymásról, mint ahogy a gyerekek szoktak az anyjuknak panaszkodni és árulkodni a testvérükről, akivel nemrég vesztek össze. Ezen pedig sokszor jót mosolyogtam magamban. És lássuk be, mivel eléggé negatívan állnak egymáshoz, épp ezért mindketten túloznak vagy elferdítve mesélik a történetet ezzel sokszor éppen ellentmondva egymásnak. Tetszett hogy ezt a megbízhatatlan narrációs technikát alkalmazta az író, mert néha tényleg nem lehet már tudni, melyikük mond igazat. Nem csak Jean-Francois, hanem mi olvasók is elbizonytalanodunk néha.

Jean-Francois és Gabriel

A karakterek hozták a formájukat, az első rész főbb karakterei szerencsére maradtak. Gabrielt még mindig egy remek férfi főszereplőnek tartom, és jó volt látni, ahogy tovább fejlődik és változik a karaktere. Még mindig az elveszett múltját gyászolja, a halott szeretteit siratja, de közben mégis talált egy új célt az életébe, Dior megmentése és védelmezése képében. Kísérti még a múlt és a halott családja, de közben mégis éli tovább az életét. Még mindig tesz rossz dolgokat, még mindig nehéz és kemény ember, sokszor hirtelen cselekszik és nem mindig gondolkozik, de a szíve és az esze a helyén, és ez a lényeg. Egy új szerelmi szálat is kap csak úgy kicsi mellékszálként, amit egyelőre még nem tudok igazán hova tenni, kíváncsian várom lesz-e ebből valami komolyabb később, vagy csak egy ilyen rövid kis próbálkozás marad belőle.

Gabriel és Dior útjai sajnos igen hamar elválnak ebben a könyvben bizonyos okokból kifolyólag, és épp emiatt volt szükség aztán a váltott nézőpontos történetmesélésre. Dior sajnos nagy bajba keveredik, és habár Celene ott marad vele, de valójában mégis magára marad így egyedül kell boldogulnia olyan veszélyek közepette, amikre nem nagyon számított volna. Persze Dior sem egy buta lány, hanem igenis okos és találékony, bátor és elszánt, így megtalálja a módját az életben maradásra. Jó volt látni, ahogy egyedül evickél az egyik veszélyes helyzetből a másik veszélyes helyzetbe, és közben sosem omlik össze vagy esik kétségbe, hanem mindig megtalálja a meneküléshez vezető utat. Csak azt sajnáltam kicsit, hogy Dior kalandjait végig Celene szemén keresztül láttuk, ugyebár Celene narrálásában, de gondolom az író nem akarta még Dior „titkait” kiadni és nem akarta még ellőni a Dior nézőpontot, de remélem a harmadik részben ezt megkapjuk, mert engem már nagyon érdekelne egy Dior nézőpont, hogy ki is ez a lány valójában.

Gabriel és Celene

Helyette most Celene karakterét ismerhettük meg jobban, mert mint említettem, ő lett a másik narrátorunk Gabriel mellett, és ennél jobb dolgot nem kaphattunk volna. Imádtam Celene-t, Liathe-t, vagy nevezzük akárhogy. Szegény elég megtört és nem teljesen komplett karakter, ha engem kérdeztek, néha az őrület határain egyensúlyoz, vagy csak jól játssza meg magát. Ő egy erősen depresszív és negatív karakter, a szenvedő vámpír tipikus példája, aki gyűlöl vámpír lenni, utálja magát és azt, ami lett belőle és csak egy szent célja van az életben, amiért bármit képes lenne megtenni. Sajnos ez a cél, nem éppen esik egybe Gabriel terveivel, és ez szintén tovább szítja a köztük lévő ellentétet. Még jó, hogy Celene mérges a bátyjára, még jó, hogy őt hibáztatja mindenért, ami vele és a családjukkal történt, mert szomorú vagy sem, de tényleg minden Gabriel hibája, ha nagyon őszinték akarunk lenni. Celene utálatos és sokszor támadó stílusa tehát abszolút jogos és reális reakció mindenért, ami vele történt. Ezért se tudtam őt utálni vagy ezért se idegesített, amikor sokszor Gabriel idegein táncolt vagy szembekerült vele, mert tökéletesen megértettem őt, hogy miért viselkedik úgy, ahogy.

Tetszett még, hogy például a krónikásunk, Jean-Francois most kiemeltebb szerepet kapott és az ő karakterét is valamennyire jobban megismerhettük. Hogy ki ő és mik a céljai, múltja és a tervei, mi a szerepe a vámpír udvarban, ahol él. Örültem annak, hogy az egyik kedvenc mellékszereplőm, Aaron és szerelme Baptiste kaptak egy saját kis történetszálat a múltban Dior történetén belül. Kicsit ilyen elátkozott szerelmesek sztori volt az egész, egy kis sötét varázslattal ahol a végén aztán az igaz szerelem legyőz mindent és párosunk végül visszatalál egymáshoz. Jobban belegondolva eddig Aaron és Baptiste az egyetlen páros, akiknek eddig még nem lett tragikus a sorsuk és akik még mindig szerelmesen együtt vannak és ez nagyon remélem, hogy így is marad. Ennyi sok tragédia és halál mellé, kell azért egy kis pozitív rózsaszín szerelmes „maszlag”.

Aaron

Meglepve tapasztaltam, hogy a Voss klán most kissé háttérbe szorult, pedig azt hittem, hogy továbbra is az Örök király és Gabriel ellentéte marad a középpontban. Ám a múltbéli fő történetszál most a Dyvok klán köré épült fel, a Dyvok klán vezetőit és tagjait ismerhettük meg jobban és most valahogy ezen vámpírok története is érdekes lett, nekem legalábbis. Jó kis gonosz karakterek voltak a sötét Dyvok testvérek, Nikita és Lilidh, de Kiara-t szintén érdekesnek találtam. Örültem, hogy egy másik vámpír klánt szintén jobban megismerhettünk a Voss-ok mellett.

Ugyanannyira magával ragadott a második rész, mint anno az első. Továbbra is izgalmas, kalandos és fordulatos a történet, és habár az egy narrátoros, három idősíkos történetmesélést a váltott narrátoros két idősíkos történetmesélés váltotta fel, de ez nem hogy nem rontott a könyv felépítésén, hanem csak még jobbá és komplexebbé tette. Imádom az író stílusát és a karaktereket akiket megalkotott, Gabriel, Dior, Celene és Aaron még mindig nagy kedvencek, mindannyian remek karakterek és mindannyian sok mindenen mentek keresztül, sok minden történt velük. El sem tudom mondani, mennyire várom a folytatást és mennyire olvasnám már, mert persze hogy egy nagy függővéget kapunk és persze hogy úgy tűnik igazam lesz és Gabriel-nek van még itt valami terve a háttérben ezzel a rabság dologgal, tudtam én. Kár, hogy még ki se jött a harmadék rész és ki tudja mikor jelenik meg. Úgy tűnik, hogy erre még pár évet biztos kell várni. Csak győzzem kivárni!
UI: Imádtam, hogy illusztrált a könyv és a benne lévő képek csodaszépek, az összes. :)

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*

2024. okt. 13.

Jay Kristoff: Vámpírbirodalom (Vámpírbirodalom 1.)

Fülszöveg:
Huszonhét éve kelt utoljára a nap, így az éj lényei három évtizede prédálnak a halódó nap derengésében.
Saját örök birodalmuk építésével a miénk egyre satnyul. Immár csupán néhány kihunyó fénypetty küszködik a sötétség növekvő tengerében. Gabriel de León a birodalom és az egyház védelmére felesküdött rend, az ezüstszentek utolsó tagja. De a nap eltűnésével már az Ezüst Rend sem bír az áradattal.
Ősellenségei fogságában az utolsó ezüstszent kénytelen elmesélni a történetét. Legendás csaták és tiltott szerelem, elveszett hit és újjáéledő barátságok, a Vérháborúk és az Örök Király történetét, aminek végcélja az emberiség utolsó reménye:
A Szent Grál.
A Vámpírbirodalom illusztrált, epikus, dark fantasy; az Interjú a vámpírral, Az út és A szél neve törvénytelen gyereke. Az utóbbi évek legegyedibb vámpírregénye.
Fedezd fel a mélységeit!

Jay Kristoff Vámpírbirodalom című könyvével régóta szemezgettem már, mert hát ahogy a nevéből is sejteni lehet, vámpíros könyvről van szó. A vámpíros történetek pedig még mindig nagy kedvenceim, jöhetnek bármilyen mennyiségben, de persze csak ha azok jól vannak megírva. Eddig valahogy mindig hátrébb került az olvasmány listámon, általában volt valami más, ami jobban érdekelt, ezért se kezdtem bele hamarabb. A nem olyan régen olvasott Vér és hamu után teljesen vámpíros hangulatba kerültem és vágytam valami hasonlóra, csak remélhetőleg jobb kiadásban, ezért esett most a választásom a Vámpírbirodalom könyvre. Ha csak egy szóval kellene jellemeznem ezt a könyvet, akkor IMÁDTAM. És igen, csupa nagy betűvel.

Most épp egy ilyen sötét fantasy történetre volt szükségem, egy igazi kalandos sztorira, ami rögtön az elején magával ragadott és a végéig el sem eresztett. Olyan remekül lett megírva, hogy olvasás közben végig el tudtam képzelni az egészet, mintha filmként elevenedne meg a lelki szemeim előtt. Olyan az egész mint egy klasszikus kaland fantasy történet, amiből ma már nem sokat lehet olvasni. (Vagy csak én nem találkozok ilyenekkel.) Külön tetszett a szerkezeti felépítés, mert három idősíkon fut a történet és az egész egy „interjú” keretébe van ágyazva. Na jó, az interjú talán nem a legmegfelelőbb szó rá, mert főhősünk Gabriel de León, az utolsó ezüstszent, fogságban szenved az egyik nagy hatalmú vámpírklánnál, mikor is megjelenik a vámpírkirálynő krónikása, aki arra kéri Gabrielt, hogy a halála előtt mesélje el nekik a teljes élettörténetét. Egy kis győzködés és némi vérporral történő kecsegtetés után és mivel Gabrielnek úgysincs semmi dolga a fogságban, végül belemegy a dologba és mesélni kezd. Múltjának két fontos időszakát meséli el.

A fiatal és a felnőtt Gabriel

Elsőnek a gyerekkorát és hogy lett belőle ezüstszent, egyike a vámpírvadászok szent rendjének, majd a másik idősíkon azt osztja meg velünk, hogy immár kiábrándult és megkeseredett harmincas felnőttként, hogy keveredett bele a Szent Grál utáni hajszába. A harmadik idősík pedig ugyebár a jelen, maga a fogság és a mesélés. Ezek az idősíkok végig váltakoznak, ami folyamatosan fenn tartja az érdeklődést és egy percig se lehet unatkozni rajta. Külön öröm volt számomra, hogy a rengeteg fantasy hősnő után végre egy férfi főhőst kapunk, kell néha a változatosság és Gabriel olyan remek karakter, hogy egyszerűen csak imádni lehet.

Életének mindhárom szakaszában egy teljesen másmilyen Gabrielt látunk. Fiatalkorában, mint minden ifjú ő is a dicsőségre, a harcokra, elfogadásra, erőre és persze barátokra vágyott. Nem a legjobb körülmények között kerül a Szent Ezüst Rendbe, hisz családját hátrahagyva gyakorlatilag nincs más választása, minthogy beálljon a rendbe. Utána viszont belátja, hogy ez az ő útja és semmi sem lesz fontosabb, minthogy végigmenjen a kiképzésen és a rend tagjává válhasson. Fiatal korában kissé még naiv, de lelkes és bizakodó, mint minden fiatal, akit még nem tört meg az élet. Aztán persze jön a váratlan szerelem, Astrid teljesen megbabonázza a fiút, és innen nincs megállás, a szerelem lesz az, ami végül az élete talán legnagyobb csalódásához vezet.

Astrid

A másik idősíkon már egy harmincas évei elején járó Gabrielt látunk, akit megtört az élet, aki megkeseredett, kissé megtébolyult és mint holmi roncs egyedül járja a világot. Persze ő a híres Fekete Oroszlán, az ezüstszent, aki temérdek vámpírt megölt és akinek mindenki rettegi a nevét. Mégis egyedül van, iszik, mint a gödény, vérport szív, mint egy igazi függő és semmi és senki nem érdekli. Ebben az állapotban keresztezik egymást útjai egy régi ismerőssel és néhány új baráttal, akik próbálják a segítségét kérni, hogy védje meg őket, mert az Örök Király egy fiatal, Dior után kajtat és el akarja kapni őt. Gabriel cseppet sem önzetlen módon, inkább csak főleg saját önző érdekek által vezérelve segít nekik, de csak hogy az Örök Királlyal való régóta tartó viszályát folytassa és bosszút állhasson az ősöreg vámpírkirályon. Aztán persze egy olyan titokba keveredik bele, ami által a saját sekélyes bosszúja már nem is tűnik fontosnak, hanem visszatér belé az élet és célt kap végre, hogy Diort és a társaságát védelmezve valami hasznosat tegyen újra az életben.

Ezt a két idősíkot, amik szinte művi pontossággal váltogatják egymást, közben a jelen töri meg, mert Gabriel gyakran kommentálja a múltját, és a krónikás is folyamatosan belekérdez a dolgokba. Rengeteg minden történik Gabriel életében, ilyen mozgalmas kalandot régen olvasta már, és ha mindez nem lenne elég, kapunk remek karaktereket is mellé. Gabriel egy igazán összetett főszereplő, akit látunk élete gyakorlatilag minden pillanatában, a legboldogabb és a legrosszabb éveit is. Látjuk őt fent és lent. Egy igazi férfi minden jó és rossz tulajdonságával, mert hát cseppet sem tökéletes, de ettől valós és igazi. És épp ettől lehet őt nagyon kedvelni.

Nagy szerettem még Astrid-ot, egy igazi kajakán egyéniség volt Gabriel mellé, tökéletesen kiegészítették egymást. Láthatjuk a fiatal éveiket, hogy ismerkednek meg, hogy bonyolódnak titkos viszonyba az Ezüst Rendnél, ami nem lenne szabad, hisz a rend tagjaként Gabriel nőtlenségi esküt tesz, Astrid pedig elvileg nővérnek készült ugyebár. De hát a szerelem az szerelem. Ezzel kapcsolatban egyik negatívumként azt kell megemlítenem, hogy a boldog éveikről nem sokat olvastunk, el tudtam volna viselni több információt arról, hogy milyen életük volt mikor boldogan éltek egy családként, és mielőtt újra elromlott volna minden. Persze, értem, hogy Gabriel nem szívesen gondol vissza a szörnyűségre, ami a családjával történt, de akkor is, szerintem sokat adott volna hozzá a történethez, ha erről többet mesél.

Dior

Két mellékszereplőt még mindenképp ki kell emelnem. Az első Aaron de Coste, akinek a saját történetszálát nagyon szerettem. Ugyebár Aaron és Gabriel riválisokként kezdenek és mindent utálnak egymásban, amit csak lehet, de aztán az élet úgy hozza, hogy jobban megismerik egymást és igaz barátokká válnak. A másik Dior, a rejtélyes fiatal, akit az Örök Király hajszol és mindenáron el akar kapni, és aki igazán üde foltként toppant be a felnőtt megkeseredett Gabriel életébe. Dior az, aki folyamatosan szembesíti Gabrielt azzal, hogy milyen lecsúszott szerencsétlen nótás vált belőle, és aki az elején nem is igazán kér a férfi segítségéből, de a közös kalandok úgy hozzá, hogy aztán jobban megismerik egymást és egyfajta apa-gyermek viszony alakul ki köztük. Gabriel kap egy mondhatni második esélyt az élettől, mert míg a saját családját nem tudta megmenteni, talán Diort igenis megmentheti és a fiatal védelmezésében találja meg az új életcélját.

Amit még mindenképp ki szeretnék emelni az maga az Ezüst Rend és annak kétszínű és álszent ábrázolása. A szent rend, ami félvámpír (kesevér) férfiakból áll, akik önön sötétségük leküzdése révén harcolnak a gonosz vámpírok (dérvérek), főleg az Örök király és csatlósai ellen. Akik próbálják a tetteiket magasztos mázba csomagolni, akik mindent a felsőbb jó érdekében tesznek, akik szinte már szentnek képzelik magukat és akik sosem tévedhetnek. Szent katonák ők, vagyis ennek tűnnek az elején, így nem csoda, hogy Gabriel mindenáron közéjük akar tartozni. Aztán persze kiderül, hogy nem olyan tökéletesek és szentek ők és szinte mindenkire rá lehetne húzni a vizes lepedőt. Gabrielt és Aaront száműzik a rendből a vétkeik miatt, holott az összes többi harcos ugyanolyan vétkes mint ők. Aki pedig valami véletlen folytán nem vétkes, az pedig olyan elvakult vallási fanatikus, hogy semmilyen észérv nem segít rajta, és sosem értené meg, hogy a világ nem olyan fehér és fekete, mint amilyennek ők azt hiszik. Az Ezüst Rend és tagjai ábrázolása a vallások metafóriájaként jelenik meg a könyvben, pontosabban szólva a szélsőséges bigott vallásokról lett mintázva.

Az Örök Király két kedvenc gyermekével: (balról jobbra: Dante, Az Örök Király, Laure)

A háttérvilág felépítését nagyjából jónak mondanám, itt sokkal érthetőbben el van magyarázva, hogy mi a fő konfliktus, ki-kicsoda és mi a célja, hogy kik a dérvérek, kesevérek, milyen vámpír vérvonalak vannak és kit milyen képességekkel áldott meg a sors. Egyetlen amit nem tudtam hova tenni, hogy a félvámpírok, vagyis a kesevérek miért csak férfiak lehetnek. A félvámpírok ugyebár azok akiknek az apjuk vámpír, az anyjuk halandó nő, és ha fiú születik az kesevér lesz, mint Gabriel, de ha lány, akkor az sima halandó lesz, nem örökli a „sötét géneket”. Így van és kész, nincs megmagyarázva, hogy miért. Nem értem miért lett ez így, főleg hogy semmilyen értelmes magyarázatot nem kaptunk rá. Ha úgy vesszük a női félvámpírokból ugyanúgy lehetett volna harcost faragni. Ez lehet csak engem zavart, de engem nagyon.

Tényleg nagyon levett a lábamról ez a könyv, imádtam az elejétől a végéig. Egy igazi kalandos, fordulatos és izgalmas vámpíros fantasy, egy komplex főhőssel Gabriel személyében, és remek mellékkarakterekkel. Több idősíkon fut a történet, amitől még izgalmasabbá vált a könyv, tetszett ez a megoldás, és hogy a főhősünk mindig más életszakaszát látjuk miközben a jelenben kommentálja a múltját és mindent ami vele történt. Hihetetlenül várom a folytatást, nagyon kíváncsi vagyok mi fog még itt történni. Várom a csattanót még a jelenben, mert van egy olyan sejtésem, hogy Gabriel önként került fogságba és ez csak valami csel, vagy valami célja van azzal, hogy oda került. Bízom benne, hogy így lesz, mert az mennyire Gabrielre vallana. Remélem mihamarabb érkezik a folytatás.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...