Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje és más történetek (Üvegtrón előzménykönyv)

Fülszöveg:

Celaena Adarlan legfélelmetesebb orgyilkosa.

Az orgyilkosok törvényei szerint teljes engedelmességgel tartozik mesterének, de ő senkire sem hallgat, és csak társában, Samben bízik. Celaena öt kockázatos küldetésre indul távoli szigetekre és ellenséges sivatagokba, ahol a rabszolgák felszabadításáért küzd, és egyben elégtételt akar venni a kegyetlen királyon. Ám eközben megszegi mestere, Arobynn parancsait, egy ilyen árulásért pedig elképzelhetetlenül súlyos büntetés jár…

Fedezd fel az öntörvényű hősnő sötét és izgalmas világát, és tudd meg öt fordulatos előzménytörténetben, hogyan kezdődött az Üvegtrón-sorozat legendája!

Az Üvegtrón könyvsorozat olvasása során valahogy sosem éreztem a késztetést, hogy el kellene olvasom a sorozathoz írt előzménykönyvet, bevallom őszintén nem nagyon érdekelt mi van benne. Úgy voltam vele, hogy sosem fontosak ez ilyesfajta kiegészítő részek és amit belőlük a nagy egész történethez tudnom kell, az később úgyis le lesz írva újra, a többi pedig csak valamiféle plusz, ami nélkül is tökéletesen érthető a többi könyv története. Ám mivel egy teljes Üvegtrón sorozat újraolvasást szeretnék, így eszembe jutott, hogy akkor talán most kellene sort kerítenem az előzménytörténetre, és akkor már ezzel is kezdek. Nem valami hosszú a könyv, így tudtam most kell elolvasnom, mert máskor talán újra nem lesz kedvem hozzá.

Az orgyilkos pengéje és más történetek címen futó előzménykönyvet tekinthetjük egy teljes könyvnek, mert ha úgy vesszük akkor egy nagy kerek történetet mesél el, csak épp azt öt „kisebb” történetre bontva. Mint megtudtam, Maas ezeket a kis sztorikat külön-külön írta meg korábban és tette fel ingyen az internetre, és végül egységesítve adták ki aztán egy könyvbe összefoglalva. Öt történetet kapunk, mindegyik Celaena egyik korábbi kalandját meséli el még az orgyilkos éveiből, tulajdonképpen öt küldetést láthatunk melynek keretein belül Celaena megismerkedik néhány mellékszereplőként megismert karakterrel.

Celaena és Sam

Az első történet során Celaena és Sam, Arobynn megbízásából Rolfe-al indul üzletelni, de persze a dolgok nem épp úgy alakulnak, ahogy azt bárki szerette volna. Celaena és Sam olyan leckét adnak Rolfe-nak, amit a férfi aztán soha nem felejt el. A második történetben azt tudhatjuk meg, hogy Celaena hogy ismerkedett meg Yrene Towerssel, a harmadik történetben pedig azt, Celaena hogyan ismerte meg Anselt és a lány hogyan árulta el végül őt.

A negyedik történetben Celaena és Sam újabb megbízást kap Arobynn-tól, de a férfi átverése nyomán nem épp úgy alakul a küldetésük, ahogy azt szerették volna, miközben Celaena és Sam egyre közelebb kerül egymáshoz. Majd az ötödik történetben Celaena és Sam Arobynn átverése miatt és mert elegük van az orgyilkosok királyából és annak manipulációjából és az életből amit éltek akkoriban, megfizetik adósságukat Arobynn felé, és eldöntik, hogy ketten együtt elhagyják a várost és valahol máshol új életet kezdenek. Persze Arobynn ezt nem hagyja annyiban és Rourke Farrannal olyan tervet sző ellenük, ami aztán mindenkit a pusztulásba vezet.

Összességében tetszett mind az öt történet, de nekem az utolsó kettő lett a kedvencem. Annak örültem, hogy a történetek révén több betekintést nyerhettem Celaena orgyilkosként töltött éveibe, és láthattam, hogy miért érdemelte ki azt a hírnevet, amit aztán mindenki ráaggatott. Azért is nevezhetjük előzménytörténetnek ezt a könyvet, mert pontosan azt mutatja be, hogy Celaena hogyan és milyen események következtében került aztán Távolvég bányáiba rabszolgaként, és ugyebár onnan indul aztán az első rész, az Üvegtrón története.

Korábban hallottam már Samről, de jó volt róla most többet megtudni, és látni, hogy pontosan mi történt közte és Celaena közt. Szegény fiú igen tragikus véget ért, tudtam mi lesz a sorsa, de azért így sem volt könnyebb olvasni, főleg, hogy ő volt Celaena első szerelme és első igazi nagy vesztesége az életében. Sam, a lány vele való rövid, de azért igenis fontos kapcsolata, és Sam elvesztése voltak azok a kezdőlépések amik aztán Celaena-t elkezdték megváltoztatni és az igazi útjára terelni.

A másik akinek örültem ki más lehetett volna, mint Arobynn. Belőle se kaptunk sokat a könyvsorozat során, nagyon keveset szerepelt, és inkább csak Celaena meséiből hallottunk róla, aztán ugyebár pedig igen hamar meghalt, ami ha engem kérdeztek nagy vétek volt, szívesen olvastam volna róla többet. Most megkaptam az Arobynn adagomat bőven, bár most is némi hiányérzetem maradt vele kapcsolatban, nem bántam volna, ha többet szerepel, ha már ennyire adott volt ennek a lehetősége.

Mindig érdekesnek gondoltam Arobynnt, kicsit talány volt számomra, mert sosem tudtam hova tenni őt. Ő tipikusan az a „szürke” karakter, akit nem tudsz se jónak, se rossznak nevezni, bár ha nagyon választani kellene, akkor természetesen inkább a negatív karakterek köré sorolnám, de azért sosem volt ő teljesen olyan rossz, mint amilyennek Celaena gyakran lefestette.

Celaena gyakran küzd magában az érzelmeivel, ő se tudja, hogy viszonyuljon Arobynn-hez, hisz akármennyi rossz dolgot tett ellene, akárhányszor átverte, kínozta és kihasználta, akármennyire kemény volt vele, Celaena igenis csakis Arobynn miatt élte túl gyerekkorában a vele történteket és igenis Arobynn faragta belőle azt a kemény, ravasz és önálló nőt, akivé aztán vált. Arobynn nélkül Celaena régen halott lenne, és ő pontosan tudja ezt. Nagyon komplex kapcsolat az övék, Arobynn se nagyon tudja eldönteni, hogy mit akar a lánytól. Persze tudjuk, hogy Arobynn nem az önzetlen fajtából való, és mikor látja, hogy Celaena és Sam kezdenek kicsúszni az irányítása alól, akkor nem tudja legyőzni bosszúra kiáltó ösztöneit és innen nincs visszaút. Arobynn a saját sírját ásta meg azzal, amit tett ellenük, innen már nem volt visszaút számára, Celaena a történtek után soha nem bocsátott volna meg neki, innen volt véglegesen megpecsételve a kapcsolatuk alakulása.

Nem bántam meg, hogy elolvastam az előzménykönyvet, mert így többet megtudhattam kedvenc orgyilkosunk igencsak véres és kalandos múltjáról és jobban megismerhettem Sam-t és Arobynn-t. Továbbá olyan érdekes háttér történeteket és kiegészítő információkat kaptam, amik nem feltétlenül szükségesek a fő könyvsorozat ismeretéhez, de ennek ellenére mindenképp szórakoztatóak voltak. Most pedig indulhat az Üvegtrón könyvsorozat teljes újraolvasása, meglátjuk másodjára mennyire fognak tetszeni a könyvek.

Frissítés - 2023.05.07.

Nemrég fejeztem be a teljes Üvegtrón könyvsorozat újraolvasását és továbbra is imádom, bár azt azért meg kell jegyeznem, hogy az első könyv a leggyengébb,és a második résztől lesz igazán jó az egész. Tehát a korábbi véleményem a könyvekről nem változott. :)

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-the-assassins-blade-az-orgyilkos-pengeje-es-mas-tortenetek

Értékelés: 5/4

Sarah J. Maas: Felperzselt királyság (Üvegtrón 7.)

Fülszöveg:

Elérkezett a végső háború.

Aelin Galathynius rabszolgából a király orgyilkosává, majd egy birodalom királynőjévé vált. Útjának utolsó, szívbe markoló szakasza a háború kitörésével veszi kezdetét.

Aelin mindent kockára tett, hogy megmentse a népét – csakhogy hatalmas árat fizetett érte. A tündérkirálynő vaskoporsóba zárta, és most tüzes akaratának utolsó lobbanására is szüksége van, hogy elviselje a kínokat.

Ha megtörik, Maeve pusztulásra ítél mindenkit, akit szeret. Csakhogy Aelinnek fogytán az ereje…

De hiába került ő fogságba, a barátainak mennie kell tovább. Bizonyos kötelékek elmélyülnek, míg mások örökre megszakadnak.

A tenger túlpartján Rowan, hű társaival foglyul ejtett hitvesét és királynőjét keresi – nehogy végleg elveszítse!

A sors fonalai végül összeérnek, és kénytelen mindenki összefogni, miközben Aelin a saját életéért és egy jobb világért küzd.

Nem olyan régen olvastam a sorozat hatodik részét és ha már így benne voltam a dolgokban, gondoltam miért ne folytatnám a záró kötettel. Úgyis nagyon érdekelt a történet lezárása és szerencsére már megérkezett magyarul az utolsó rész, így semmi akadálya nem volt annak, hogy most ez kerüljön terítékre. Az Üvegtrón könyvsorozat számomra kissé döcögősen indult, de a második és harmadik rész környékén abszolút megvett magának az írónő. Az Üvegtrón ott van mára a kedvenc könyvsorozataim között és szerencsére egy olyan méltó lezárást kaptunk, amit megérdemlünk mi és maga a történet is.

Az ötödik könyv végén történtek után vesszük fel a fonalat, hisz a hatodik könyv egy mellékvágányról szólt, amiben a karakterek nagy része fel sem tűnt. Aelin Maeve fogságában sínylődik, miközben Rowan és a társaik őt keresik, hogy megmentsék. Közben északon már elkezdődött a háború és Morath seregei Terrasent ostromolják. Aedion és csapatai mindent megtesznek a városuk védelmében és megpróbálnak addig kitartani, amíg megérkeznek a felmentő seregek. Dorian, Manon és a felmentő sereg egy része északra tart Terrasen felé. Dorian vállát nyomja a rémkulcsok súlya és a férfi magánakcióba kezd, hogy megtalálja a harmadik rémkulcsot is. Chaol, Yrene és a felmentő sereg másik fele szintén hazaérkezik, de mielőtt Terrasen megsegítésére siethetnének, elsőnek saját magukat kell megmenteniük.

Chaol, Rowan, Aelin, Dorian és Manon

Tehát láthatjátok, hogy 4 fő pontból indulnak a szálak, melyek aztán szép fokozatosan egybefutnak. Közben persze lesz néhány mellékvágány, hiszen a dolgok sosem úgy alakulnak, ahogy azt bárki eltervezte, de a vége úgyis csakis a nagy csata lehet Terrasenben, amire mindenki lassan egy éve készülődött. Sok minden történt ebben a nagy hosszú utolsó részben, és azt kell mondanom, hogy ha már ennyi történetszálat rakott bele az írónő, akkor nyugodtan ketté szedhette volna két könyvé és akkor némelyiket még jobban ki lehetett volna fejteni. Vagy ha már ezt nem akarta, akkor néhány valójában nélkülözhető történetszálat ki lehetett volna hagyni és azzal némileg rövidíteni a könyv vastagságán. Bármelyik megoldást választotta volna, nekem holt mindegy, de ez így, amit végül kaptunk, túl hosszúnak, töménynek, de közben valahol mégis nélkülözhető történetszálakkal megpakolt lezárásnak tűnt számomra.

Ennek ellenére nekem tetszett a könyv, mert logikusan és következetesen építette fel a történeti szálakat, mindenki megkapta a maga lezárását, és habár boldog befejezésünk lett, de mégsem az a teljesen rózsaszín befejezés. Persze itt is lehetne kötözködni, mert igaz, hogy kaptunk néhány halottat és nem minden páros talált egymásra, akit szerettem volna együtt látni, de mégis súlytalanok a negatívumok. Sokkal nagyobbat üthetett volna a sztori, ha fontosabb és jelentősebb karakter(ek) hal(nak) meg a végén vagy ha nagyobb veszteségekkel kellene szembenézniük hőseinknek.

A másik, amit ki szerettem volna emelni így a végén, a történet "fő gonosza(i)". Nem sokat írtam róluk korábban és bevallom azért, mert meg akartam várni, hogy a végére merre futnak ki, hogy végül mi mindent tudunk meg róluk. Ugyebár az elejétől nyilvánvaló, hogy az egyik nagy ellenség Erawan, a démonkirály, ő mozgatta a szálakat a háttérből, ő volt minden gond forrása. Megkaptuk az ő történetét és motivációt, ami nem rossz a maga egyszerűségében, de mivel végig valami nagy ellenségnek volt beállítva, így kissé csalódást keltett bennem, hogy milyen véget ért "szegény". Elég könnyen elintézték, ennél valami komolyabb és drámaibb leszámolásra vártam vele kapcsolatban.

Maeve és Erawan

Mellette ott van nekünk Maeve, aki kezdetben nem annak tűnt, mint aki valójában volt. Aztán róla is kiderült az igazság és előlépett a második számú fő ellenséggé Erawan mellett. Nem tudom, hogy erről mit kellene gondolnom, mert egyrészről Maeve érdekes a maga módján és legalább így még jobb karakter lett belőle. Ám mégis úgy gondolom, hogy szerintem bőven elég lett volna, ha Erawan marad meg nekünk a nagy ellenfélnek. Akkor kaphatott volna még több időt, még nagyobb jelentőséget és lehetett volna tovább építeni a karakterét. Így hogy már ketten voltak az utolsó részben, mindketten lesüllyedtek az egysíkú gonosztevő szintjére, és mindkettejük vége elég laposra és kiábrándítóra sikeredett.

Nem akartam negatívumokkal indítani ezt a kritikát és ezek nem igazán nagy problémák vagy hatalmas negatívumok és talán csak nekem szúrták a szemem. De azért mindenképp meg akartam említeni őket. Na, de térjünk ár a pozitívumokra, mielőtt azt hinnétek, hogy nem tetszett a befejező rész! Igenis tetszett és sok-sok olyan dolog volt, amit imádtam és aminek kifejezetten örültem. Egyrészt az tetszett a legjobban, hogy nem Aelin nagyságára és különlegességére lett kihegyezve a végkifejlet, hogy nem ő lett az egyedüli nagy hős, aki aztán megment mindenkit. Hanem többen kaptak nagy szerepet és jelentőséget és minden főszereplőnk hozzájárult a maga módján a végső sikerhez. Mindenki egy nagy kirakós apró darabja volt és együtt érték el a győzelmet a végén a veszteségeikkel együtt.

Aelin, immár királynőként és ahogy Celaena néven bérgyilkosként a történet kezdetén

Tetszettek a visszautalások a könyvsorozat kezdetére és ujjongtam, mikor az eredeti trió újra egymásra talált és nosztalgiázni kezdtek a múltról, arról, hogy honnan indultak és hova jutottak el. Aelin, Chaol és Dorian, ők voltak azok akik elindították az események láncolatát, és habár a kezdeti szerelmi háromszögüket nagyon rühelltem anno, miután túlléptek ezen, onnantól már csak szeretni lehetett őket. Sok időre távol kerültek egymástól, de kellett ez a távolság, hogy megtalálják a saját útjukat. Szinte mindenki megtalálta a végére a párját, mindenkinek meglett a másik fele, amit jó volt látni, különösen szerettem Elide-t és Lorcant, de Aedion és Lysandra se voltak rosszak. Nagy shippem volt Dorian és Manon, erre pont ők voltak azok, akik végül külön utakon folytatták. Nagyon bántam, de jobban belegondolva, ez így reális, mert hosszú távon nem lennének jó páros együtt.

Láthatjátok tehát, hogy sok minden tetszett és sok minden épp úgy alakult, ahogy azt én vártam. Kaptunk egy korrekt nagy finálét, melyben meg volt a logikus történetvezetés, ahol egyre nőtt a feszültség, ahogy haladtunk előre. Izgalmas, kalandos, érzelmes volt a sztori, és a szokásos kellemes humort se kellett nélkülöznünk. Minden karakter megkapta a maga lezárását, amit érdemelt. Mégis kissé hiányérzettel fejeztem be az utolsó könyvet, mert véleményem szerint nagyobbat ütött volna a befejezés, ha meghal egy-két fontosabb karakter, mert így kissé sziruposra sikeredett az egész. A másik nagy szívfájdalmam a két fő ellenség, akikről szívesebben tudtam volna meg többet, de azt se bántam volna, ha Erawan marad egyedül, és akkor őt jobban ki lehetett volna dolgozni.
Az Üvegtrón könyvsorozat kezdése, és talán a vége nem olyan tökéletes, mint amit szerettem volna, de a összességében nagy kedvenc lett a sorozat, mindenkinek bátran ajánlom. A borító pedig ismét csodaszép, mint a korábbiaknál.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-kingdom-of-ash-felperzselt-kiralysag-1-2

Értékelés: 5/5

Sarah J. Maas: A hajnal tornya (Üvegtrón 6.)

Fülszöveg:

Egy csodálatos birodalom.

Egy kétségbeesett küldetés.

Egy ősi titok.

Chaol Westfall és Nesryn Faliq azért érkezett Antica tündöklő városába, hogy szövetséget kössön a déli kontinens kagánjával, akinek hatalmas serege jelenti Erilea utolsó reménysugarát. De nem ez az egyetlen oka, hogy Anticába utaztak: gyógyírt keresnek Chaol Résvárban szerzett sebeire a legendás Torre Cesmében.

A gyerekként iszonyatos borzalmakat átélő Yrene Towers a legkevésbé sem kíván az ifjú adarlani nemesen segíteni, meggyógyítani meg aztán főleg nem akarja. Csakhogy esküt tett, miszerint segíti az elesetteket – és tartja is a szavát. Azonban Lord Westfallt sötétség kíséri, és Yrene hamarosan rádöbben, hogy a fiú múltja mindkettejüket magával ragadhatja.

A távoli hegyekben harcosok lenyűgöző rukokon szárnyalnak, és az árnyak mélyén régóta várt válaszok lapulnak. Olyan tudás, ami a túlélést jelentheti a világ számára – vagy a végső pusztulást.

Ahogy haladtunk előre az újabb részekkel, úgy került fel az Üvegtrón sorozat a kedvenc könyveim előkelő listájára. Máig tisztán emlékszem, hogy az első rész anno nem nyűgözött le teljesen, de aztán a folytatás annál inkább, és onnan nem volt megállás. Azóta folyamatosan folytatom a sorozatot és nemrég jutottam el a hatodik részhez, A hajnal tornyához. Mivel semmit nem tudtam róla, sem arról, hogy mi fog várni ebben a részben (még a fülszöveget se olvastam el előtte), így képzelhetitek mekkorát néztem mikor elkezdtem olvasni és leesett, hogy mi fog itt történni.

Nem számítottam rá, hogy ez egy "kitérő" rész lesz kvázi mellékszereplőkkel az élen és arra sem, hogy a főszereplők fel sem bukkannak benne, sőt a fő történetszál nem halad benne semmit előre. Nem mintha nem bírtam volna korábban Chaolt és Nesrynt, de nem vártam, hogy kapnak egy saját könyvet, főleg azért mert pont ők azok a tipikus mellékszereplők, akikre nem nagyon lehet ilyet építeni. A kezdeti lelkesedésem tehát alaposan megcsappant, de aztán ahogy olvastam a könyvet, rájöttem, hogy habár nem olyan izgalmas, mint mondjuk az előző két rész, de valahogy mégis olvastatja magát és csak bekebelezett a történet.

Pontosabban szólva nem maga a történet, mert az nem valami izgalmas és bonyolult, hanem Chaol karakterútja és felépülésének története a múltbéli dolgok miatt, amiken át kellett élnie. Nem csak fizikailag kellett helyrejönnie, hanem lelkileg szintén, sőt az talán fontosabb is, hisz mint végül kiderül, az vezetett aztán a fizikai felépüléséhez. Új fontosabb karakterünk, Yrene, akinek tényleg értem a jelentőségét Chaol életében és ahogy kiderült a fő történések alakulásában is, de valamiért nem sikerült megkedvelnem. Talán azért, mert olyan laposnak és egysíkúnak tűnt a többiek mellett, hisz valljuk be nála nagyjából mindenki más ezerszer érdekesebb és összetettebb karakter. Viszont Chaollal nagyon aranyosak voltak együtt és kétségtelenül kiegészítik egymást. Ahogy Chaol története lezárást kapott, azt öröm volt látni, mert Chaol volt az első kedvenc férfi karakterem és mindig is sajnáltam, hogy végül Aelinnel nem jöttek össze a dolgaik.

Yrene és Chaol

Nesryn szintén kapott egy saját történetszálat, amit szintén súlytalannak és némileg feleslegesnek éreztem, ezt például nyugodtan ki lehetett volna hagyni. Kicsit olyan volt számomra, mintha csak helykitöltésnek lett volna mindez megírva, szerintem ez a történetszál felesleges, ha úgy nézzük és semmit nem vesztettünk volna, ha kimarad. Az Anticában történt udvari dráma kissé kiszámítható volt a maga módján, és valahogy ezt is feleslegesnek éreztem. Kaptunk egy újabb birodalmat, egy újabb királyi családot, akik reménybeli segítség lehetnek a várható nagy háborúban, de nem láttam értelmét, hogy miért volt szükség minderre.

Ha nagyon kritikus akarok lenni, akkor igazából az egész könyvvel kapcsolatban azt érzem, hogy az elejétől a végéig felesleges. Mintha csak időhúzás lenne a nagy finálé előtt. Hisz lássuk be, hogy ami ebben a könyvben történt, azt vagy az előző rész vagy a következő egyik mellékszálaként rövidebben el lehetett volna mondani. Maas mégis tud írni, és ezek ellenére olvastatta magát a könyv, amikor túltettem magam azon, hogy most csak Anticában leszünk és hogy a fő történetszál és a nagy kedvenceim most nem fognak szerepelni. De szerencsére megjelent már az utolsó rész, így bármikor olvashatom a nagy finálét, amire nagyon kíváncsi is vagyok. Biztosan hamarosan sorra kerül.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-tower-of-dawn-a-hajnal-tornya

Értékelés: 5/4

Sarah J. Maas: Viharok birodalma (Üvegtrón 5.)

Fülszöveg:

A világot az álmodók mentik meg és építik újjá.
Alig kezdődött meg Aelin Galathynius hosszú útja a trónjáig, máris háború fenyeget. Útja során elveszített, de szerzett is szövetségeseket, barátságok köttettek és szakadtak meg, miközben a mágikus erőt birtoklók és azt nélkülözők is konfliktusba kerülnek.
Aelin szíve az oldalán harcoló hercegé, hűsége pedig a védelmére szorulóké, akikért mágiája utolsó cseppjét is kész odaadni. Ám a múlt borzalmas bugyraiból szörnyetegek bukkannak fel, és a sötét erők felsorakoznak, hogy leigázzák a birodalmát. Egyetlen esélye marad, egy kétségbeesett küldetés végrehajtása, ami a végét jelentheti mindannak, ami Aelin számára drága.
A kirobbanó sikerű Üvegtrón sorozat lélegzetelállító ötödik kötetében Aelin válaszút elé kerül: mit és kit áldozzon fel azért, hogy megakadályozza Erilea széthullását.

Jó ötlet volt az Üvegtrón következő részét a kezembe vennem, mert szükségem volt arra, hogy Sarah J. Maas visszaadja a hitemet a könyveiben. A Tüskék és rózsák udvara utolsó része nekem nem jött be és kezdtem aggódni amiatt, hogy talán a korábban egyre jobb Üvegtrón sorozat folytatása szintén hasonló sorsra jut. Nagy megkönnyebbülésemre ez nem így lett és a Viharok birodalma az a remek folytatás, amire vágytam.

Nyugodtan kijelenthetem, hogy most jutottam el arra a szintre, hogy az Üvegtrón könyvsorozat csatlakozott az örök kedvenc könyveim szűk, de annál elitebb csoportjához. Tisztán emlékszem, hogy még az első rész nem vett le annyira a lábamról, de ahogy utána a folytatásban fokozatosan bővült a világ, új karakterek bukkantak fel miközben a régiek szépen fejlődtek, egyre inkább beszippantott Maas története. Ez most sem történt másképp.

A Viharok birodalma ott folytatódik ahol az előző rész abbamaradt. Több szálon indul a cselekmény, melyek aztán végül egybefutnak. Nagyon tetszett, hogy mindegyik történetszál izgalmas volt a maga módján, és hogy mindegyiknek meg volt a maga jelentősége és fontossága. Egyik sem csak azért lett megírva, hogy növelje az oldalszámot, így a könyv egyik részén se lehetett unatkozni. Maas szinte mérnöki pontossággal építi és szélesíti tovább a történetet, reálisan és teljesen hihetően vezeti tovább a cselekményt és a karakterei útját, aminek eredményeképp egy izgalmas, fordulatos és közben érzelmekkel teli fantasy-t kapunk.

Aelin visszatért hazájába, hogy visszafoglalja az őt megillető trónt és aztán felvegye a harcot a démonkirály és szövetségei ellen. Azonban nem úgy mennek a dolgok, ahogy arra Aelin számított, mert királyságának nemesi kijelentik, hogy nem fogadják el királynőnek és nem támogatják abban, hogy a trónja üljön. Érthető a döntésük, hisz Aelin korábbi bérgyilkos múltja, a rengeteg róla keringő negatív és nem éppen szívélyes történet, na és persze a tény, hogy nincsen serege, se nagy szövetségei, akikre támaszkodhatnak, nem épp szívélyes királynő jelöltként mutatják be. Aelin persze nem adja fel, hanem terveket szövöget, hogy orvosolja a legnagyobb hiányosságát... szövetségeseket kell szereznie, hogy bebizonyítsa vannak, akik hisznek benne és vannak, akikre támaszkodhat a közelgő háborúban.

Manon és Dorian

Egyik kedvenc női főhősöm lett Aelin, imádom látni a karakterfejlődését és az utat, amin halad. Sokat változott a kezdetek óta, de azért belül ugyanaz maradt. Nem egy teljesen "jó" karakter, vannak hibái és nem mindig egy kedvelhető személyiség, de igenis ott van benne a potenciál. Rowan és ő remek párost alkotnak, nagyon aranyosak voltak és szerencsére nem kaptunk túl sok romantikus émelygést, hanem más fontosabb dolgokon volt a hangsúly ebben a részben. Az egyetlen problémám, hogy Aelin erős és karakán karaktere mellett Rowan gyakran eltörpül, pedig Rowanban szintén lenne potenciál, csak hát ahogy a mondás tartja, két dudás nem fér meg egy csárdában. Maas erős női karakterei mellett a férfi karakterek néha csak dísznek tűnnek és nem is mindig kapnak elég időt, hogy önmaguk kibontakozzanak, de ennek sajnos ez a következménye.

Egy másik történetszálon Manon bukásának és másik oldalra állásának lehetünk szemtanúi. Manon a másik kedvenc karakterem, ugyanannyira szeretem, mint Aelint és öröm nézni, ahogy ez a két ugyanolyan erős és komplex női karakter néha egymásnak feszül, vagy ahogy később szövetségesek lesznek. Manonnal nagyot fordul a világ, olyan titkokat tud meg saját múltjáról, amitől alapjaiban át kell értékelnie korábbi életét, és emiatt arra az oldalra kényszerül, ahova nem gondolta volna, hogy valaha tartozni fog. Végre, végre bekövetkezett a Manon és Dorian egymásra találás, amire vártam, és jól éreztem én korábban, hogy lesz kettejük közt valami. Most még nem komoly a dolog, de remélem később azzá válik. Dorian helyzete sajnos hasonló, mint Rowané, Manon mellett néha laposnak tűnik, pedig Dorianban is annyi, de annyi potenciál lenne. Szerencsére a szerepe egyre fontosabb a közelgő eseményekben és kíváncsi vagyok mi lesz vele a folytatásban így hogy Aelin egy időre az oldalvonalba került.

Elide és Lorcan

A harmadik történetszál szereplői Elide és Lorcan. Mindketten fontos küldetést teljesítenének. Elide úton van Aelinhez, hogy átadja neki a rémkövet, amit megszerzett és hogy csatlakozzon királynőjéhez a harcban. Lorcan pedig Maeve parancsait követi. Véletlen találkoznak össze, és aztán közösen folytatják útjukat, miközben kezdeti ismertségüket hazugságokra alapozzák. A kezdeti ellenszenv és bizalmatlanság aztán megváltozik és közelebb kerülnek egymáshoz, amit végül Lorcan árulása tesz tönkre, de legalább maradnak még izgalmak a folytatásra az ő történetükben. Elide és Lorcan magukban nem valami nagy karakterek, de a közös történetszálukat élveztem, aranyosak voltak együtt.

Ahogy láthatjátok mind a három történetszál izgalmas volt és emiatt a könyv egyik részén se lehetett unatkozni. Ha ehhez még hozzávesszük Aedion és Lysandra bimbózó románcát és Aedion és az apja bonyolult kapcsolatának nehézségeit, akkor láthatjátok, hogy még a kisebb történetszálak se lettek unalmasak. Akárhogy próbálkoznék, nem tudok hibát találni ebben a könyvben. A történet logikusan felépített és mindennek és mindenkinek meg van a szerepe. Izgalmas és sodró lendülettel haladunk előre. A karakterek komplexek és jól kidolgozottak, vannak jók és rosszak, vannak olyanok, akik kicsit mindkettő, és mindenki találhat köztük kedvencet. Nagyon negatívan ér véget ez a rész, egy kisebb bukással és ezért iszonyatosan kíváncsi vagyok mi lesz a folytatásban. Lehet hogy hamarosan sort kerítek rá. Még szerencse, hogy már az is megjelent magyarul.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-empire-of-storms-viharok-birodalma

Értékelés: 5/5*

Sarah J. Maas: Árnyak királynője (Üvegtrón 4.)

Fülszöveg:

Celaena Sardothien mindenkit elvesztett, aki a szívéhez közel állt, végül mégis visszatért a birodalomba, hogy bosszút álljon, felszabadítsa egykor dicsőséges királyságát és szembeszálljon múltja árnyékaival…

Tiszta szívéből elfogadta, hogy ő Aelin Galathynius, Terrasen királynője. De mielőtt visszaszerezné trónját, harcolnia kell.

Küzdeni akar unokatestvéréért, aki harcosként az életét is kész feláldozni érte, a barátjáért, aki egy borzalmas tömlöcben sínylődik és a kegyetlen király rabságában tengődő népéért, akik rendületlenül várják eltűnt királynőjük dicső visszatérését.

A New York Times bestseller sorozat negyedik kötetében folytatódik Celaena szenvedélyes és időnként fájdalmas epikus utazása, mely fenekestül forgathatja fel az életét.

Tisztán emlékszem még, hogy amikor a sorozat első részét olvastam, akkor egyáltalán nem nyűgözött le. Olyan "közepes" olvasmánynak minősítettem, és nem igazán éreztem a késztetést a folytatáshoz, de aztán mégis kezembe vettem a második részt. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, mert az Üvegtrón könyvsorozat mára a kedvenceim egyikévé vált. Már rég kijött a negyedik rész, én viszont csak most jutottam el odáig, hogy végre olvasni tudjam.

A történet ott folytatódik, ahol a harmadik rész végén abbamaradt. Celaena immár teljesen elfogadva sorsát, miszerint ő Aelin, Terrasen igazi örököse, visszatér Adarlanba, hogy leszámoljon ellenségeivel, megmentse unokatestvérét és közben a királyságot is. Imádom látni, ahogy bővül az Üvegtrón világa, ahogy bonyolódik a cselekmény, ahogy újabb és újabb karakterek lépnek színre, miközben a régieket is jobban megismerhetjük. Az Üvegtrón sorozat igazi fantasy történet, mely igaz, hogy a klasszikus fantasy elemekből épít és nem sok újat mutat, mégis annyira remekül van összerakva, olyan kellemes élményt nyújt, hogy nem lehet egy percig sem unatkozni rajta.

Aelin és Rowan

Imádtam a negyedik részt, ez nem kérdés, volt olyan jó, mint az előző kettő. Így haladva előre, már lassan kezdem végleg elfelejteni az első rész gyengeségeit és feltűnő hibáit, mert a folytatás annyira remek és szerethető, hogy nyugodt szívvel bocsátom meg azt a sok klisét és lehetetlenséget, amivel elindult Aelin története.  Pörgős a sztori, abszolút szerethetőek a karakterek, titkok derülnek ki, árulások és rejtélyek lepleződnek le, néhányan meghalnak, néhányan megmenekülnek... olyan sok minden történik ebben a részben is, hogy csak kapkodtam a fejem. Kaland tehát van bőven... pörög a történet ezerrel és mivel a könyv iszonyatosan olvastatja magát, így alig bírtam letenni. Csak az a fránya időhiány miatt nem tudtam olyan gyorsan olvasni, mint szerettem volna.

Na, de hogy mi is tetszett nekem különösen? Íme egy kis ízelítő. Tudom, hogy már sokszor leírtam, de engem három dolog fog meg igazán egy könyvben. Kell egy érdekes, kalandos és összetett történet. Kellenek komplex és szerethető karakterek, akik valamiért közel kerülnek a szívemhez. És kell egy kis humor vagy pedig kellő komolyság a témához, amivel az adott könyv foglalkozik. A kettő közül értelemszerűen az adott könyv stílusának megfelelően. Itt mindezek teljesülnek. Nem akarok semmit sem elárulni a történetből, pedig volt itt csavar ezerrel, pislogtam is nagyokat néhány dolog közben. Meghalt egy olyan karakter, akiről nem hittem volna, hogy meg fog, kiderült hogy más a fő gonosz, mint akit korábban annak hittünk, ellenségekből barátok lettek és fordítva. Van itt tehát minden, izgalom és izgalom hátán, némi humorral és romantikával fűszerezve, de éppen abban az arányban, hogy az egy kellemes egyveleget alkosson.

Dorian és Manon

És a karakterek! Te jó ég! Komolyan... már azt sem tudom kit szeretek jobban, vagy hogy ki az igazi kedvencem. Már ott tartok, hogy egy kedvencet nem igazán tudok kiemelni, mondjuk nem is akarnék. Aelin révbe ért és elfogadta a sorsát. Teljes erejével azért harcol, hogy visszavágjon azoknak, akik tönkretették az életét és hogy visszaszerezze azt, ami őt illeti. Hosszú még az út, és számos bökkenő akad, de halad előre és ez így van jól. Aelin és Rowan remek párost alkotnak ketten, és én meg annyira örülök annak, hogy Aelin végül nem Dorian vagy Chaol mellett kötött ki. Elsőnek fura volt számomra, hogy egy harmadik pasit is behozott neki az írónő, mert korábban Chaolt szerettem volna mellette látni, de mára teljesen világos, hogy Rowan az ő igazi másik fele minden értelemben véve. Szerencsére nem vitték túlzásba a romantikázást, hanem éppen annyi volt belőle, amit még elbírtam viselni.

Aztán ott van Aedion, aki szintén érdekes lehetne, ha többet szerepelt volna. Kissé másodhegedűsnek éreztem, pedig szívesen láttam volna többet együtt Aelinnel. Lysandra szintén előkerült, és ugye nem is olyan idegesítő r*banc, mint amilyennek Aelin korábban hitte. Aztán persze Arobynnt se kellett nélkülöznünk,.. már amíg Aelin el nem intézte. Tovább alakult a karakterek közötti kapcsolati háló. Chaol és Aelin lezárták a múltat és mindketten továbbléptek, hogy aztán együtt mentsék meg Doriant. Kaptunk ismét egy új szereplőt Elide személyében, akit korábban Manonhoz hasonlóan még nem igen tudok hova tenni, de talán később lesz valami fontosabb szerepe.

Aelin és Manon egymásnak feszül

És ha már Manon és Dorian... Dorian sosem volt a kedvencem és most sem lett az szegényke. Pedig érdekes lehetett volna a belső vívódása és harca az őt megszálló démonnal. De mégsem láttam az egésznek értelmét, mert ahhoz túl keveset olvashattunk róla, hogy igazán átérezzem a dolgot. Talán jobb lett volna, ha kimaradnak a részei, vagy ha az írónő érzékeltetni akarta Dorian belső harcát, akkor sokkal jobban be kellett volna mutatnia azt több Dorian-es fejezettel. Manon most vált hivatalosan az újabb kedvencemmé. Alig vártam, hogy egymásnak feszüljenek Aelinnel és szerencsére ez már ebben a könyvben megvalósult... szép kis harc volt közöttük, végre mindketten méltó ellenfélre találtak. Sok mindenben hasonlítanak egymásra, mindketten erős, karakán és veszedelmes nők, igazi harcosok, akik küzdenek a céljaikért és azért, amiben hisznek. Aelin és Rowan mellett, milyen jó páros lenne Dorian és Manon, nem igaz? Nem tudom, hogy mi lesz a folytatásban, de nekem úgy tűnt a kis utalásokból, hogy talán lesz köztük valami. Én örülnék neki, az biztos.

Remélem sikerült átadnom, hogy mennyire imádtam és mennyire magával ragadott ez a könyv, mert tényleg olvastatta magát. Izgalmas, pörgős, rejtélyes, vicces és romantikus volt egyben egy tökéletes keveréket alkotva. Ilyen egy jó fantasy és öröm látni, ahogy bővül a világ, ahogy fejlődnek a karakterek és a kapcsolataik. Úgy olvasnám az ötödik részt... remélem minél hamarabb érkezik magyarul.

Ui: A borító pedig csodaszép és remekül illik az előzőek mellé. Mondjuk ezen nem is kellene meglepődnöm. :)

További információk a könyvről:
https://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-queen-of-shadows-arnyak-kiralynoje
Értékelés: 5/5*

Sarah J. Maas: A tűz örököse (Üvegtrón 3.)

Fülszöveg:

„Nincs szükséged fegyverre, ha te magad is fegyvernek születtél. Azt kívánom, hogy az legyén, akinek születtél. Királynő.” A bűntudattól és haragtól gyötört Celaena képtelen lenne Adarlan királyáért egy csepp vért is kiontani. Nincs más választása, fel kell vennie ellene a harcot… 

A Tündérkirálynő talán segít neki elpusztítani a királyt, de ennek ára van. Celaena egyszerre küzd sötét emlékeivel, és a szíve is majd' megszakad egy kilátástalan szerelem miatt. Tudja-e így teljesíteni az alku ráeső részét, és képes lesz-e az egykor erős és hatalmas terraseni királyság élére állni? Talál-e segítőtársakat?

Könyvtári körutam újabb fordulójában ismét remek könyveket zsákmányoltam, így egy időre el vagyok látva olvasmánnyal. Nem mintha a hónapban olyan sok időm lenne majd olvasni, de azért próbálkozom majd, ne féljetek. Figyelek arra, hogy azért ha nem is könyves, de másfajta posztok kerüljenek ki az oldalra. Várható néhány sorozatos és filmes értékelés, így nem fogok eltűnni teljesen. Na, de a lényeg, hogy a könyvtári kupacból elsőnek az Üvegtrón 3. részét vettem kézbe, mert már nagyon érdekelt a folytatás, így tudni szerettem volna, hogyan folytatódik a Celaena története.

Az első rész, az Üvegtrón, nem fogott meg magának annyira, de ahhoz elég volt, hogy adjak esélyt a folytatásnak, az Éjkoronának. És milyen jól tettem! Imádtam az Éjkoronát, mert egyszerre volt izgalmas, rejtélyes, kalandos, humoros, és nem lehetett unatkozni rajta. Épp ezért magasan volt a léc a folytatás számára és féltem attól, hogy csalódni fogok, de nem így lett. A tűz örököse nem teljesen olyan, mint amilyet vártam, és nem vagyok vele maradéktalanul elégedett, de ez nem jelenti azt, hogy ne szerettem volna. Csak hát voltak benne olyan dolgok is, amik miatt nem tudom maximum pontszámmal értékelni. De kezdjük az elején.

A harmadik rész hangulatra teljesen más lett, mint az előzőek voltak. Az egész könyvet a gyász, a belső harcok, az önmarcangolás és az "énkeresés" járja át. Most nincsenek nagy látványos harcok és izgalom, vagy legalábbis nem olyan sok, mint korábban, hanem sokkal inkább a karakterekre és azok belső vívódásaira helyezte az írónő a hangsúlyt. Több szálon fut az esemény, több karakter útját követhetjük nyomon, hiszen a főszereplők elszakadtak egymástól, de nyugalom, mindenkit látunk külön-külön, senkit se kell nélkülöznünk. Kapunk három fontosabb új szereplőt is, akik szintén ígéretes karakterek. Tényleg a karaktereken és a karakterfejlődésen van a hangsúly, ami nem gond, sőt én imádom a karakterközpontú sztorikat, csak hát ehhez is kell egy hangulat, ami szerencsére az én esetemben éppen adott volt.

Celaena elmenekül Adarlanból és eszébe sincs teljesíteni a király újabb parancsát, helyette saját céljai érdekében tevékenykedik. Ellátogat a Tündérkirálynőhöz, hogy válaszokat kérjen tőle a rémkulcsokról és tanácsot, hogyan hozhatnák vissza a mágiát a királyságokba, de nem kap könnyen segítséget. A Tündérkirálynő úgy véli Celaena-nak először ki kellene fejleszteni a mélyen elnyomott és szunnyadó erejét és elfogadni azt, hogy ki is ő valójában, és csak ha készen áll, akkor adja meg számára a szükséges információkat. Kinevezi a tündérherceget, Rowant a lány tanítójának, így ők ketten kénytelenek együtt dolgozni, ami mondanom sem kell nem megy zökkenőmentesen.

A Tündérkirálynő egy számító és nagyravágyó perszóna, aki aljas és csak a saját céljai érdeklik, persze, hogy hátsó szándékai vannak Celaena felé. Rowan az egyik új karakter, aki nyilván fontosabb szereplő marad eztán is. Először nem tudtam őt hova tenni, és elkönyveltem egy újabb otromba pasinak, egy sablon karakternek, aki nem kellett volna ide, és féltem, hogy ő lesz a szerelmi sokszög újabb ága, amitől már előre frászt kaptam, de szerencsére az írónő a végére nem így kanyarította a szálakat. Celaena és Rowan mindketten erős és határozott egyéniségek, így nem kérdés, hogy nehezen barátkoznak össze, de a végére egy remek harcos páros válik belőlük és igazi barátok lesznek. Tetszett a bajtársiasság, és az a szoros barátság, ami felépült közöttük, szinte már testvérekké váltak a végére.

Nem csak a két karakter kapcsolatának tökéletes íve nyerte el a tetszésemet ezen a történetszálon, hanem Celaena karakterének mélyítése is. Celaena még nem dolgozta fel barátnője, Nehemia halálát, még mindig önmagát hibáztatja a történtekért annak ellenére, hogy már bosszút állt a gyilkosokon. Gyászol és szenved, miközben meg kell küzdenie azzal is, hogy elfogadja igazi önmagát és az erőt, amit eddig elfojtott magában. Ő Terrasen királyságnak elveszett Ealin hercegnője, hatalmas erő birtokosa, és ezzel a belső tűzzel világokat dönthetne romba, ha úgy tartaná kedve. Keresi az útját, azt, hogy ki is ő, mit kellene tennie, és hogy mit várnak tőle mások. Végül elfogadja azt, aki és az utat, amin járnia kell.

Celaena (mint Aelin, a Tűzszívű)

Nem csak Celaena küzd a belső démonaival, hanem Chaol és Dorian is. A nagy hármas eltávolodott egymástól. Celaena messze van a két férfitől és nem is hallanak felőle egészen a végéig, és közben Dorian és Chaol barátsága is megromlott, eltávolodtak egymástól. Chaol védelmezi a lány titkát, Dorian pedig saját titkai miatt van nehéz helyzetben. Nem tudja mit kezdjen a képességeivel, amiket felfedezett magában, és közben haragszik Chaolra, amit titkolózott előtte, és amiért nem fogadja el őt és Celaena-t annak, akik ők. Chaolt is meg tudtam érteni, hiszen nem lehet könnyű feldolgozni, hogy a nőnek, akit szeret van egy kegyetlen oldala is, és azt sem, hogy kiderült, Dorian képességekkel rendelkezik, amiért az apja, a király biztosan nyomban kivégeztetné. Chaol őrlődik a királynak és az apjának tett hűsége és a barátai elfogadása és támogatása között, de a végére megjön az esze és a bátorsága, hogy azt tegye, ami a helyes, még akkor is, ha ehhez lázadóvá kell válnia.

Chaolt még mindig jobban kedvelem, mint Doriant, és sajnos ez most sem változott. Doriant nem tudom egyszerűen megszeretni, még mindig csak egy tehetetlen és unalmas hercegecskének tartom, aki nem ért máshoz, minthogy hajkurássza a nőket. De legalább rájött, hogy nem is szerette soha igazán Celaena-t, és végre szabad utat engedett a lánynak és Chaolnak. Most egy új nőt szemelt ki magának, az egyik szolgálót, Sorscha-t, aki ugyanolyan súlytalan és rémesen unalmas karakter, mint Dorian, így a végén a lány halála cseppet sem rázott meg, sőt még örültem is neki, mert abszolút felesleges karakter volt. Nem tudtuk annyira megismerni és megszeretni, hogy dráma legyen a halála, de legalább elérte a célját, és segítette Doriant abban, hogy szembeszálljon kegyetlen apjával, és hogy Chaol is végre a sarkára álljon és döntsön a hűség vagy a lázadás közt.

Van még két fontosabb új szereplőnk, Aedion, Celaena unokatestvére, aki nem is olyan áruló és léhűtő, amilyennek mutatni akarja magát. Nem árulta ő el a királyságát, hanem csak így próbált az évek alatt életben maradni a zsarnok király mellett. Mikor megtudja, hogy a lány életben van, akkor csatlakozik a lázadókhoz, hogy a háttérből dolgozzanak Chaollal együtt Aelin visszatéréséért. Kíváncsi vagyok mi lesz vele a továbbiakban, lehet még belőle ígéretes karakter. És nem akartam kihagyni a harmadik új szereplőt sem, Manont, aki egy sötét boszorkány, és aki révén egy teljesen új történetszál került a könyvbe. Egy olyan szál, ami nem kapcsolódott szervesen a többihez és a főszereplőkhöz. Manon maga érdekes karakter, és a története se volt unalmas, csak épp nem látom át, hogy mi értelme volt ennyire kiemelni ezt a történetszálat, nem értem miért olyan fontos, ami vele történt. De ha később lesz erre valami épkézláb magyarázat, akkor vegyétek úgy, hogy nem szóltam semmit.

Az előző kettőnél hosszabb könyv lett a harmadik rész, de ez egyáltalán nem baj, mert rengeteg minden történik benne. A fontosabb karakterek szétszéledtek, de mindenki útját nyomon követhetjük és szerencsére mindegyik történetszál elég érdekes ahhoz, hogy ne unatkozzunk egyik részen sem. Tetszett, hogy a könyv a karakterfejlődésre, és a karakterek belső vívódásaira és énkeresésére helyezte a hangsúlyt, még akkor is, ha emiatt kissé lassabb lett a történet és hogy nem volt benne olyan sok izgalom, mint mondjuk az előző részben. Az írónő okosan építgeti a világot, a karaktereit és a köztük lévő kapcsolatokat és örülök annak, hogy egyre komplexebb lesz a történet. Egyre jobban kezdem megszeretni az Üvegtrón könyvsorozatot, Celaena-t és a többieket is, és ha így haladunk, akkor a végén még odakerül a kedvenc high-fantasy sorozataim közé. Várom a negyedik részt, remélem mihamarabb érkezik  magyarul. És mondanom sem kell, de a borító megint csodaszép lett, nekem ez a zöldes tetszik eddig a legjobban.

További információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-heir-of-fire-a-tuz-orokose

Értékelés: 5/5

Sarah J. Maas: Éjkorona (Üvegtrón 2.)

Fülszöveg:

Celaena könyörtelen küzdelemben legyőzte ellenfeleit és a király bajnoka lett. Ezentúl a király ellenségeit kell elpusztítania, akik kegyetlen uralmának akarnak véget vetni. A lány azonban ahelyett, hogy eltenné őket láb alól, figyelmezteti őket és ezzel segít nekik. Szörnyű titkát eleinte még Chaolnak sem meri bevallani, akihez akarata ellenére egyre inkább vonzódik. Mennyire bízhat meg benne? Végül is Chaol a királyi testőrség kapitánya. A szívére vagy az eszére hallgasson?

Több mint másfél évvel ezelőtt olvastam az Üvegtrónt, ami egyike volt a legjobban várt könyveknek akkor ősszel. Emlékszem milyen nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a könyvbe, és hogy milyen izgalommal olvastam, mert egyszerűen bevonzott a fülszöveg és a csodaszép borító. Természetesen tetszett a könyv, kinek ne tetszene egy ilyen remek történet, (még a kisebb hibái ellenére is), így nem volt kérdés, hogy olvasni fogom a folytatást. Közben kijött a második rész, az Éjkorona, de én valamiért csak most jutottam el odáig, hogy végre kézbe vehessem. Pont egy ilyen high-fantasy-hoz volt kedvem, így tudtam, hogy a könyvnek most jött el az ideje.

El sem tudom mondani mennyire tetszett az Éjkorona, ezerszer jobban, mint korábban az első rész, így most egy istenítő kritika következik és előre elnézést kérek a túlzott fényezésért és dicsőítésért, de olyan remek és tökéletes volt ez a könyv, hogy egy apró hibát nem találtam benne. De tényleg! Ami fura, hisz azért a legjobb könyvekben is szokott lenni némi kisebb hiba, vagy olyan dolog, ami nekem nem tetszett vagy amivel nem értek egyet, de itt nem találtam ilyet. Még ha szándékosan kötözködni szeretnék, akkor se tudnék semmit se mondani, ami nem tetszett volna. Imádtam az elejétől a végéig, annyira, hogy ezt a majdnem 500 oldalas könyvet két nap alatt kiolvastam. Annyira jó volt elveszni egy kicsit ebben a világban, hogy rég szórakoztam ilyen jól olvasás közben.

Imádtam tehát a könyvet, úgy az egészet, de nem szeretném csak ennyivel letudni a kritikát, hanem ki fogom nektek emelni azt a néhány elemet, ami különösen tetszett, és amelyek jelentősen hozzájárultak a remek könyv élményhez. Mielőtt azonban ebbe belekezdenék, annyit szeretnék még elmondani, hogy örülök, hogy az írónő meghallgatta a visszajelzéseket és orvosolta azokat a problémákat vagy hiányosságokat, amiket az első résznél megemlítettem. Jó az ilyet látni, mikor egy író nem sértődik meg a negatív kommenteken, hanem tanul belőlük és jobbá válik tőlük. Sarah J. Maas így tett, és ezért máris jobb író vált belőle.

Nézzük akkor hát, melyek azok a legfontosabb elemek, amik nagyon tetszettek a könyvben:

1. Celaena karaktere

Az első részben az egyik legnagyobb hibaként azt róttam fel, hogy nem teljesen jött át nekem Celaena mindenki szerint könyörtelen és vérszomjas bérgyilkos énje. Számomra csak egy csinos, kedves és elszánt fiatal nőnek tűnt, aki mindent megtesz a túlélésért, aki sötét titkokat rejteget, és aki képes gyilkolni, de az Üvegtrónban vajmi kevés esélye volt arra, hogy bemutassa, milyen bérgyilkos is ő valójában. Akkor mindenki csak mondogatta, hogy milyen félelmetes, hogy milyen kegyetlen, de én ebből semmit se éreztem a tettei alapján. Na de most! Celaena beindult, és végre tanúbizonyságot tett bérgyilkosi képességeiről.
Már nem csak a könyvek és a csinos ruhák után epekedik, hanem végre én is el tudom hinni, hogy tényleg ő a világ egyik leghírhedtebb bérgyilkosa. Most tényleg az volt, akinek mindenki korábban leírta, most néha még én is féltem volna tőle. Az írónő okult az első rész hibáiból, és tovább mélyítette a lány karakterét, egy érzelmi hullámvasútra tette fel őt és vezette végig rajta, így Celaena ezernyi oldalát láthattuk ebben a könyvben. Volt kegyetlen és vérszomjas, volt remek barát, volt átvert személy, volt szerelmes és boldog, gyászolt és megbosszulta a barátja halálát és közben rejtélyek után is nyomozott. Így Celaena végre tényleg azzá a komplex karakterré vált, aminek látni szerettem volna.

2. Gyorsan lezárt szerelmi háromszög

A másik, amit nem szerettem az első részben a kialakulóban lévő szerelmi háromszög. Én teljesen azt hittem, hogy már megint egy szerelmi háromszöget kell majd elviselnem a könyvsorozat további részeiben, de az írónő fogta magát és teljesen váratlanul véget vetett ennek. Igen, jól hallottátok, és ennek nálam jobban senki sem örülhet, hisz szerencsére megkímélt minket a további szenvedéstől. Celaena nem nyafogott tovább, mint a YA főhősnők nagy többsége tenné, hanem döntött és végül Chaol mellett kötött ki. Annyira remek páros ők ketten, és annyira szerettem a kapcsolatukat, hogy remélem nem így ér véget az egész. Dorian pedig szerencsére vette a lapot, és elfogadta, hogy Celaena nem őt akarja, így lassan, de végül továbblépett.

3. Remek történet és történetvezetés

Imádom, ahogy halad előre a történet és az írónő olyan remek történetvázat épített ki a második részben, hogy belekötni se tudnék. A történetszálak külön indulnak, majd összefutnak akkor, mikor épp szükséges. Mindenki titkolózik és rejteget valamit, van aki átver másokat, van, akit átvernek, pörögtek az események, hullottak az emberek, főként Celanena jóvoltából, én meg egyszerűen képtelen voltam letenni a könyvet, mert tudni akartam mi lesz a következő fejezetben. Az írónőnek engem is sikerült megtévesztenie az áruló kilétével kapcsolatban, nem csak Celaena-t. Emellett tetszik, ahogy fokozatosan bevezeti a történetbe a mágiát, és ahogy lassan derülnek ki a titkok, amire nem is számítottam volna.  Dorian új képességei, a lázadók terve, Celaena múltja és igazi kiléte mind-mind meglepett és mind iszonyat remek lehetőségeket teremtettek a folytatáshoz, és remélem az írónő remek dolgokat fog kihozni belőlük.

4. Szerethető és szimpatikus karakterek

Celaena-t most szerettem meg igazán, és most csatlakozott a kedvenc női főhőseim sorához, de nem csak ő remek karakter a könyvsorozatban, hanem a többiek is. Nagyon kedveltem Nehemia-t, akit sajnáltam a történtek után, és most, hogy vége lett a szerelmi háromszögnek egészen megszerettem Chaolt és Doriant is. Chaolt mondjuk előtte is jobban bírtam, mint a herceget, már csak azért is mert sokkal több potenciál van benne, mint Dorianban bármikor lesz, és mert jobban szeretem a hozzá hasonló kemény, de mégis szerethető férfi karaktereket. Dorian még nem nyert meg magának, bár az mindenképp plusz pont számára, hogy elfogadta, hogy Celaena nem őt választotta, és többé nem akadékoskodott, hanem továbblépett. Dorian a jövőben válhat érdekes karakterré attól függően, hogy az írónő mihez kezd most a fiúval történtek után.

Az Éjkorona sokkal átgondoltabb és remekül felépített történet lett, és míg az Üvegtrónban voltak dolgok, amik nem tetszettek, vagy amivel nem értettem egyet, itt semmibe se tudnék belekötni. Celaena karakterén végre érzem, hogy ő tényleg az a kegyetlen és vérszomjas bérgyilkos, akinek mindenki tartja és tetszett ahogy a lány karakterét ügyesen és logikusan árnyalta az írónő. Megszabadultunk a szerelmi háromszögtől, amiért hatalmi köszönet jár, és egyszerűen imádtam a könyvet az elejétől a végéig. Ezek után iszonyatosan várom a harmadik részt, remélem mihamarabb érkezik. És talán nem is kell mondanom, de azért mégis leírom, hogy a borító ismét csodaszép lett.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-crown-of-midnight-ejkorona
Értékelés: 5/5*

Sarah J. Maas: Üvegtrón (Üvegtrón 1.)

A történet:
Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

A megjelenése óta olvasni szerettem volna ezt a könyvet. Figyelemfelkeltő volt az fülszöveg, gyönyörű a borító (régen láttam ilyen jót, és egyszerűen nem tudok vele betelni), mégis csak most sikerült megvásárolnom és elolvasnom. Ezt a könyvet meg kellett vennem, mert biztos voltam benne, hogy nem fogom megbánni... és milyen igazam lett. Nagyon tetszett az egész, és biztos a polcomon marad sokáig. Még sok újraolvasás követi majd a mostanit. Egy igazi high-fantasy történet ez ifjúsági köntösbe bújtatva, amiről nem sok jót gondolnék, ha előítéletes lennék. Szerencsére nem vagyok az, annak ellenére, hogy manapság a Könyvmolyképző Kiadó szinte szalagon gyártja az egy kaptafára épülő tini történeteket, amelyek nagy részét kifejezetten unom már. De ez megint csak az én gondom, tudom, hogy sokan szeretik ezeket a történeteket. A lényeg, hogy a megnevezett kiadó ezzel a történettel szerintem most igen bele talált.

A fülszöveg igen szépen összefoglalja miről is szól a könyv, így ezt nem akarom még egyszer leírni. Bár azért megjegyezném egy kicsit mintha eltúlozták volna az egészet. Ugyanis Celaena egyáltalán nem az a kőkemény és könyörtelen lány, akinek el akarják nekünk adni. Egyáltalán nem az... de erről inkább majd a karakterek elemzésénél később. A történet szépen felépített ívben halad előre, E/3. nézőpontos írással, ami nem a kedvencem, de hát ez van. Így több karaktert megismerhetünk közelebbről, mégse szerepelnek annyit és olyan fajsúllyal, hogy indokoltnak éreztem volna, hogy külön saját részeket kaptak. Bár gondolom ennek is inkább később lesz nagyobb jelentősége. Természetesen Celaena szemén keresztül látjuk a dolgok nagy hányadát, de kapunk egy kis Dorian, Chaol, Kaltain és még egy picike király szemszögéből írt részeket is.

A könyv elég vastag, majdnem 550 oldal, szerintem egy kicsit lehetett volna rajta rövidíteni, találtam benne egy-két felesleg részt, amelyeket nyugodtan ki lehetett volna hagyni és a könyv nem vesztett volna az értékéből. Nem pontosan azt kaptam, amire számítottam, hiszen azt hittem a történet tetemes része majd arról fog szólni, hogy képzik ki őket majd a végső párbajra, gondoltam a próbák, a gyakorlások, az edzések lesznek a középpontban, meg a bajnokok közti ellentétek... persze ezek a dolgok is megjelentek, csak nem kaptak olyan nagy szerepet, mint ahogy vártam. Így kissé hiányérzettel fejeztem be a könyvet, a vége se ütött akkorát, mint szerettem volna. A végső párbaj izgalmas volt, de nem olyan nagyszabású, mint reméltem. Véleményem szerint a sok bálozást, a csevegést, a sok könyvolvasást és zongorázást ki lehetett volna hagyni, mert pont ezek voltak azok, amik untattak és amik elrontották valahogy Celaena karakterét.

És akkor így a végén térjünk rá a karakterek kivesézésére. Kezdjük mindjárt a főhőssel, ha már így megemlítettem. A fülszöveg alapján én valami nagyon kemény, jégszívű, koravén lányra számítottam, és az elején ez még stimmelt is. De aztán valahogy Celaena karaktere hirtelen nagy ellentmondásokba keveredett. Persze kemény volt, erős, talpraesett és ravasz. De senki ne próbálja nekem bemesélni, hogy egy könyörtelen orgyilkos imád könyveket olvasni, hogy szeret báli ruhákban flangálni, hogy elolvad egy kiskutya láttán, és hogy gyönyörűen zongorázik. Egy elvileg könyörtelen orgyilkos nem nyafog magában azon, hogy milyen rosszul néz ki, nem érinti mélyen 500 ember halála, hisz maga is rengeteget ölt már. És nem kezd el olvadozni egy jóképű fiú láttán, mint valami szűzlány. Megmondom őszintén épp ezek a dolgok miatt nekem Celaena karaktere rettentően ellentmondásos volt. (Mellesleg azt is nehezen hittem el, hogy pont egy 17 ÉVES lány Adarlan leghíresebb és legügyesebb bérgyilkosa. Valahogy nehéz elképzelnem, pl. a mestere Arobynn biztosan sokkal jobb nála. Tehát ne akarjunk már egy 17 éves lányt valami félelmetes gyilkosnak beállítani, amikor egyáltalán nem az.) Nem azt mondom ezzel, hogy nem kedveltem őt, csak nagyon ellentmondásos volt számomra. Remélem később jobban letisztázódik majd a karaktere.

Ami igazán meglepő, hogy most a többi karakter se tűnt annyira papírmasé figurának, mint várható lett volna. Persze kell ide a szerelmi háromszög, ami még nem az, de nagyon abba az irányba halad, bár ne legyen igazam és akkor én lennék a legboldogabb. Dorian tipikusan az a felelőtlen, szoknyapecér herceg, aki mit nem ad Isten pont abba szeret bele, akibe nem kellene. (Természetesen a bérgyilkos Celaenaba.) Az írónő kedvelhetőre akarta őt megírni, engem mégse hozott lázba. Szerintem Chaol sokkal érdekesebb és szerethetőbb, de hát nekem mindig is a mogorva, kemény és magába zárkózó, bizalmatlan (könyves) pasik voltak a gyengéim, így biztosan sorsszerű, hogy nekem Chaol lett a kedvencem. Aztán ott van még Nehemia hercegnő, akit az elejétől nagyon csípek, neki tuti nagy szerepe lesz még a jövőben, és annak ellenére, hogy az elején nem bírtam Kaltain úrnőt, mégis a végére valamilyen szinten megszerettem a karakterét, habár az elejétől sejtettem, hogy Perrington csak át akarja őt vágni és majd a végén rákenni a dolgokat, ami ugyebár úgy is lett. Érdekel mi lesz vele később.

Persze a könyv nem okoz meglepetéseket, hiszen szerintem mindenki sejtette, hogy Celaena nyeri meg a párbajt, (hisz ha nem így lenne, akkor miről szólna a maradék 5 könyv), így hivatalosan a király bajnoka lett belőle. Közben a mágia is visszatérőben van a világukba, Adarlan királya is gonosz terveket szövöget... nagyon várom a folytatást. Remélem mihamarabb érkezik majd a magyar megjelenés.
UI: A borító csodaszép. Imádom a rajzolt borítókat, tisztára így képzeltem el Celaenat. Tökéletes lett.

Bővebb információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/sarah-j-maas-uvegtron
Értékelés: 5/5 (Celaena ellentmondásos karaktere néha idegesített, mégis megadtam a max pontot.)