Richelle Mead: A szukkubusz éjszakája (Georgina Kincaid 2.)

A történet:
Georgina Kincaid, Seattle város szukkubusza pokoli elismerésben részesül kiemelkedő lélek-megrontási teljesítményéért, és békességben él nagy szerelmével, a halandó Seth Mortensen regényíróval. Szerelmük egyetlen hiányossága a testi beteljesülés: könnyű csókokon és gyengéd simogatáson túl nem merészkedhetnek, mert azzal Georgina elszívná Seth életerejét. Kényszerű önmegtartóztatásuk dacára igen harmonikusan építik kapcsolatukat mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen Georgina régi inkubusz barátja, a sármos csábító, Bastien. Az inkubusz rejtélyes feladattal érkezik a városba: meg kell rontania egy híres tévésztárt, a bigott Dana Daileyt, akinek szervezete szigorú konzervatív értékeket hirdet, így igyekezve gátat vetni a földi romlottságnak és az ördög csábításának. Georgina természetesen barátja segítségére siet, ám miközben Bastien Danát igyekszik a romlásba vinni, Georginának is szembe kell néznie saját démonaival.

Richelle Mead felnőtteknek szóló könyvsorozata engem megvett magának. Nem tudom miért, de teljesen beleszerettem Georgina Kincaid történetébe, az ilyen sztorikat szeretem a legjobban, amiben mindenből található egy kicsi, amire nekem szükségem van egy jó könyvben. Felnőtt karakterek, rengeteg humor, szimpatikus narrátor, és izgalmas történet, amin nem unom magam halálra. Ez a Georgina Kincaid sorozat. Az első rész azonnal kedvenc lett, így nem vártam sokáig, hanem olvastam a másodikat, ami már szintén megjelent magyarul. Remélem a sorozat kiadását nem szakítják félbe, mint a Vérvonalakét, mert szerintem ebben sokkal több a lehetőség. Majd meglátjuk.

Georgina élete cseppet sem unalmasan folytatódik tovább, minden halad a megszokott kerékvágásban. Tovább dolgozik a könyvesboltban, miközben "főállásban" pedig lelkeket ront meg és taszít kárhozatba, hogy azok életenergiájából tarthassa fenn magát. Nála ez a szükséges rossz, hiszen szukkubusz, egy a testi gyönyörök közben a halandóktól életenergiát elszívó démon, aki halhatatlan, és akinek ezen múlik a fennmaradása. A korábban Jeromeal kötött alku fényében, Georgina ugyan nem vesztette el halandó szerelmét, de ezért cserébe még több lelket kell megrontania. A dolgok tovább bonyolódnak, mikor váratlanul felbukkan, Georgina régi jó barátja és "kollégája" Bastien, az inkubusz (ami Georgina munkájának férfi megfelelője), és a segítségét kéri egy küldetésben, miközben alaposan feldúlja a lány amúgy sem éppen hétköznapi életét. Tehát a történet pörög tovább ezerrel, és közben pedig egy elfeledett régi Isten jelenik meg a színen, aki valamilyen különös anyaggal pörgeti fel a halandókat, köztük Georgina egyik barátját, Dougot, aminek súlyos következményei lehetnek, ha valaki nem lép közbe. Georgina persze nem hagyja annyiban a dolgot.

A történetre nem lehet panasz, bár be kell vallanom nekem az előző könyves nephelimes dolog valahogy jobban tetszett, vártam, hogy azt mondjuk folytatni fogják, mert hát Roman nem halt meg, és volt is utalás arra, hogy még visszatérhet, de ez nem történt meg. Bár az is igaz, hogy még van négy könyv a sorozatban, így van bőven rá ideje. Én várni fogom. Igazából három fő szálon futott a történet. Az egyik a halandókat veszélyeztető ismeretlen Isten felbukkanása és ténykedése, a másik Bastien terve, amiben Danat akarja megrontani, a harmadik meg Georgina és Seth kapcsolatának alakulása. A Dana tervben már az elejétől sejtettem mi lesz a nagy csavar, és igen, bejött a számításom. Mégis ha választanom kellene, hogy mi tetszett a három történetszál közül a legjobban, akkor a főhőseink kapcsolatának alakulását mondanám, mert számomra hitelesen volt ábrázolva az egész. (Kivéve talán Seth túlságosan tökéletes karakterét.)

Azt korábban sejtettük, hogy nem lesz épp egyszerű ez a kapcsolat, hiszen Georgina és Seth között nem is lehet VALÓBAN igazi kapcsolat. Mert álszenteskedhetünk, de egy jól működő felnőtt kapcsolatnak igenis szerves részét képezi az szex, ők meg ugyebár nem érhetnek úgy egymáshoz, mert a lány nem akarja bántani kedvesét. Georgina persze őrlődik magában, kínozza a bűntudat, mert folyamatosan gyakorlatilag megcsalja Sethet. Közben egyre inkább lenyugszik a férfi mellett, és ezt jó volt látni. Persze néha nem tudott teljesen kivetkőzni magából, és csinált megint egy-két ostobaságot, de ezen meg se lepődtem, mert tudom, hogy Georgina nem tökéletes. Az elejétől tudni lehetett, és ő pont ezért remek karakter. Mégis, azt meg kell jegyeznem, hogy annak ellenére, hogy én bírom a csendes és udvarias Sethet, valahogy nehezen hiszem el, hogy tényleg nem zavarja az a sok dolog Georginával kapcsolatban. Meg, hogy tényleg nem bánja a szexmentes kapcsolatot. Legyünk őszinték, akármennyire cuki Seth, ilyen pasi egyszerűen nincs a világos és kész.

Mégis, remekül szórakoztam ismét olvasás közben, mert a humor még mindig igen aktívan megjelent a sorok között, az erotika úgyszintén, amit itt nem bánok egy cseppet sem, mert nem megy a történet rovására. A karaktereket bírom továbbra is, és Bastien, pedig természetesen csatlakozott kedvenceim sorához. Tisztára olyan volt, mint Georgina, csak pasiban, sőt ha mondhatok ilyet még nála is őrültebb. Mint egy őrült testvérpáros olyanok voltak ők ketten. Várom vissza a fiút, remélem később szintén felbukkan még a sztoriban valamikor. És különösen örültem a kevéske, de pont a történet bizonyos részéhez illő néhány visszaemlékezésnek is.
Aki még nem próbálkozott meg ezzel a könyvsorozattal, annak mindenképp ajánlom, mert szerintem remek lett. Remélem, hogy a harmadik könyv mihamarabb érkezik magyarul. A magyar borító ismét szép lett és illeszkedik az előző sémájába, csak így tovább.:)

Bővebben a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-a-szukkubusz-ejszakaja
Értékelés: 5/5

Richelle Mead: A szukkubusz dala (Georgina Kincaid 1.)

A történet:
Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz. Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.
A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan…

Richelle Mead a Vámpírakadémia könyvsorozattal szerettette meg magát velem, így nem volt kérdés, hogy a többi könyvével is bepróbálkozom idővel. A Vérvonalak tetszett már amennyire, de mégse lett annyira kedvenc, hogy mondjuk földhöz vágjon a tudat, hogy nem tervezi a kiadó tovább megjelentetni a folytatást. Szerencsére Meadnek van egy harmadik könyvsorozata is, a Georgina Kincaid sorozat, amiből eddig két könyv jelent meg magyarul. Nos, ezt kezdtem el most olvasni, és egyértelműen kijelenthetem, hogy ismét új kedvencre leltem. Mead tud írni, és szerencsére nem fogyott ki az ötletekből, és örömmel látom, hogy a vámpírokon túl is van számára élet.

Mead szerencsére tovább lépett a sablonos tinikavarásoktól, és nem azt mondom, hogy a Vámpírakadémiát nem szerettem, de abban mindig idegesített a sok tini nyavalygás, amitől a falra tudok mászni. Itt most nem ezt kaptuk, hanem egy igazi felnőtt urban fantasyt. A karakterek felnőttek, sőt mi több nagy részük halhatatlan, vagyis igen sok mindent megélt már élete során... ami azt jelenti, hogy nem kell idióta tinilányokról és tinirománcokról olvasnom. Persze szeretem én az olyat is, ha nem sablonos és nem a szokásos klisékkel operál, hanem tényleg jól meg van írva, de manapság egyre kevesebb ilyet lehet találni. Mindegy, most nem ez a lényeg, hanem térjünk vissza Georgina történetére, ami szórakoztató, olvastatja magát és egyáltalán nem unalmas.

Nem csak azért figyeltem fel erre a könyvre, mert Mead írta, hanem a szokatlan főszereplő miatt is nagy szerepet játszott ebben. Georgina ugyanis egy szukkubusz, egy démon, aki férfiak életerejéből táplálkozik amit szex közben szív el tőlük. Ez aztán tényleg egyedi, nem hallottam még ilyenről más könyvek esetében. Legfőképp ezért akartam elkezdeni ezt a könyvsorozatot, és nem kellett benne csalódnom, hála az égnek. A történet, mint mondtam pörgős, mindig történik valami izgalmas, szerethetőek a karakterek, szinte mindegyikük, és habár a nyomozós szál (számomra) igen átlátszó volt, mármint ugyan már! Tök egyértelmű már az elejétől, na jó, nem az elejétől, de a közepétől biztosan, hogy ki a hunyó a dologban. Mivel felnőtt urban fantasyról van szó, így természetesen vagy egy-két részletesebb szexleírás, már csak Georgina munkája miatt se lehetett ezt kikerülni, de az egész nem nyomta el magát a történetet, hanem Mead pont megfelelő mennyiségben adagolta azt nekünk.

Itt tényleg minden rendben volt, amire nekem szükségem van egy könyvben. Izgalmas sztori? Pipa. Szerethető karakterek? Pipa. Humor? Pipa. Folytatás? Pipa. És most az utóbbinak kifejezetten örülök. Mégis, szerintem a könyv talán legnagyobb erőssége maga a főszereplő, vagyis Georgina karaktere. Nem egy angyal, ez világos. De nem is maga az ördög, hanem valahol a jó és a rossz határán ingázik. Van, amiben nem értettem vele egyet, de mégis megértettem. Érdekes volt a múltját olvasni, én részletesebben is kíváncsi lettem volna rá, hogy mi mindent láthatott az évszázadok folyamán, amióta él. Georginán kívül a többiek is mind éltek a lapokon, Romant bírtam, Seth a kis visszahúzódó és egyszerű módján volt aranyos és kedvelhető, és annak is kifejezetten örülök, hogy a főszereplő későbbi nagy szerelme, vagyis Seth (ez olyan nyilvánvaló, nem?) nem az a macsó, nagyképű rossz fiú. Jó látni, hogy most egy menő, szószátyár és nem éppen jó kislány főszereplő mellé raktak egy csendesebb, visszafogottabb és kedvesebb pasit. Rajtuk kívül bírtam még Georgina barátait is,  és Jerome meg Carter néha tényleg olyanok voltak, mint egy zsörtölődő házaspár.

Nagyon tetszett a könyv, mindenképp olvasni fogom a folytatást. Ez nem lehet kérdés.

UI: A magyar borító kifejezetten tetszik, nagyon ötletes és szép az illusztráció. Mintha tényleg Georginát látnám a képen.

Bővebb információk a könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-a-szukkubusz-dala

Értékelés: 5/5

Richelle Mead: Vérvonalak (Vérvonalak 1.)

A történet:
"Vámpírakadémia spinoffjaként kezelendő új sorozat meglepő fordulatokkal teli első részében sok eltemetett titok kerül a felszínre, és az új szereplők mellett olyan régi ismerősöket is üdvözölhetünk, mint Adrian Ivaskov, a lélekmágus szépfiú, vagy Abe Mazur, a tetteivel a törvényesség határán táncoló kalandor. Ahol pedig ők jelen vannak, ott a baj sem járhat messze.
A történet szerint Sydney, az Alkimista élete teljesen új fordulatot vesz, amikor kegyvesztett státuszából hirtelen a mora vámpírtársadalom egyik legrangosabb és legféltettebb tagja, Jill Mastrano személyes testőrévé nevezik ki. A vámpírok közelsége miatti viszolygása hirtelen eltörpül egy sokkal ijesztőbb probléma mellett: magántanulóként töltött gyermekkora után Sydney belecsöppen a gimnáziumi élet kellős közepébe. Miközben egy zaklatott lelkivilágú – mellékesen vámpír – kamaszról gondoskodik, és az iskolai klikkek között próbál eligazodni, az Alkimista berkeken belüli ármánykodással is meg kell küzdenie. Sydney hamarosan ijesztő események középpontjában találja magát. A diákok különleges képességeket biztosító tetoválásainak titkát, valamint a vámpírgyilkosságok rejtélyét is kénytelen lesz felderíteni. A tét a szeretett húga jövője, a saját karrierje és az akarata ellenére egyre jobban megkedvelt Jill élete."

Igazán pozitívan álltam hozzá ehhez a könyvhöz, és mivel igen olcsón sikerült beszereznem, így elég hamar ki is olvastam. (Így a vizsgák után bőven van szabadidőm). Persze voltak fenntartásaim a történettel kapcsolatban, gondoltam én mit lehet még kihozni ebből a Vámpírakadémiás sztoriból, meg fura lesz, hogy a régi annyira kedvelt szereplőim nem fognak benne megjelenni. Nagy Vámpírakadémia rajongó lettem az utóbbi asszem két hónapban, mikor egyhuzamban kiolvastam a sorozatot, imádtam Rose-t és Dmitrij-t, na meg persze Lissat-t és Christian-t, így el sem tudtam képzelni milyen (igazán jó és érdekes) történetet lehet még itt kitalálni, amiben ők nincsenek benne... és amiben Sidney, az Alkimista lesz a narrátor és főszereplő. Nem tudtam mire számítsak, így kicsit félve kezdtem neki ennek a könyvnek.

Be kell vallanom a könyv első fele annyira nem nyűgözött le, hiányoltam Rose-t, akit nagyon megszerettem, ő sokkal érdekesebb személyiség, és ezáltal narrátor, mint amilyen Sidney valaha is lesz. Emellett Sidney korábban se hagyott bennem mély nyomokat és valahogy az Alkimisták se keltették fel annyira a kíváncsiságom, hogy szívesen olvastam volna olyan történetet, amiben ők vannak a központban. És igen, elsőnek azokat a dolgokat fogom megemlíteni, amik a Vérvonalakban nem tetszettek.

Elsőnek is, akkor itt van a főszereplő. Semmi érdekes, olyan semleges karakter, (tudom, hogy már mondtam, de Rose nagyon hiányzik ebből a sztoriból, és annak kifejezetten örültem, hogy legalább egy kis rövidke jelenetben szerepelt), aki az elején szinte már untatott, aztán mikor kezdtem jobban megismerni, akkor kezdtem megszeretni. Mert rájöttem, Sidney igenis érdekes karakter, csak pont ellentétes módon, mint Rose. Ő nem lázadó, erős és harcias, Sidney a felé támasztott követelményeknek és elvárásoknak igyekszik megfelelni, egy okos, két lábbal a földön járó lány, aki kissé még naiv és nem tud magáért kiállni. Folyamatosan meg akar felelni mindenkinek, miközben önértékelési gondokkal küszködik. Vagyis egy tipikus tinédzser. A végére már kezdtem egészen megkedvelni.

És hogy mi van a többi karakterrel? Hát, ők se nyűgöztek le teljesen. A pasi felhozatal valami siralmas volt, semelyik új férfi karakter se nyerte el a tetszésem, mindegyik átlagos figura, és Lee meg Keith már az elejétől tisztára gyanúsak voltak, sejtettem, hogy ők lesznek a dolgok mögött, és be is jött a gyanúm. Érdekes viszont, hogy a Vérvonalakban két olyan Vámpírakadémiás karaktert kedveltem meg nagyon, akikre ezelőtt annyira nem figyeltem fel, vagy csak nem érdekeltek. (Mert hát Rose és Dmitrij mellett szegények nem rúghattak labdába nálam). Az egyik Eddie. Nem tudom miért de őt most nagyon bírtam, és igazán tetszett az ő történetszála, ahogyan ez a Mason hasonmás Micah előkerült, szegény Eddie-nek eszébe jutott korábbi jó barátja, és külön örültem annak, hogy ez a dolog nem felejtődött el, hanem igenis még mindig a múlt tragikus eseményeivel birkóznak meg a szereplők, vagyis jelen esetben Eddie.... na meg persze Adrian, akit nem lehet kihagyni. Na, nem arról van szó, hogy korábban nem kedveltem volna Adrian-t, de a Vámpírakadémiában én egyértelműen Gyimka párti voltam és végig Rose-nak és Dmitrij-nek szurkoltam, Adrian-re meg csak valamiféle zavarótényezőként gondoltam. Ez most teljesen megváltozott. Most szerettem meg véglegesen Adrian-t, és igazán öröm volt olvasni, hogy ő se tette még túl magát Rose-n, hogy nem lépett olyan könnyen tovább, és hogy Sidney hatására végre igazi jellemfejlődésnek indult. Adrian és Sidney, na ők tényleg szép pár lennének. Eztán nekik fogok szurkolni.

Összességében a történet nem volt annyira izgalmas, mint a Vámpírakadémia, és nehezen szoktam meg, hogy  most az emberek közt élnek főhőseink, nem az Akadémián, és hogy egy csomó normális ember is feltűnik a történetben, és valljuk be a rejtélyek se voltak annyira érdekesek, mint vártam. Kicsit csalódtam ebben a könyvben, de ennek ellenére olvasni fogom a folytatást. Ki nem hagynám, hisz Mead még mindig szépen ír. Remélem a folytatás valahogy pörgősebb lesz.

UI: és nem mintha baj lenne, de ez a borító egészen kis egyszerű és szerény lett a korábbiakhoz képest.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-vervonalak

5/4

Richelle Mead: A végső áldozat (Vámpírakadémia 6.)

A történet:
Ezúttal maga Rose Hathaway kerül őrizet alá, és nem is akármiért. A vád: a morák királynőjének, Tatjanának meggyilkolása. Az örökmozgó dampyrt azonban apja, az extravagáns öltözködéséről és titokzatos kapcsolatairól ismert és hírhedt Abe Mazur megszökteti a fogdából. Rose így Dmitrijjel nekivág a nagyvilágnak, hogy elrejtőzzön rosszakarói, valamint a királyi udvar testőrei elől. Rose persze nem tűrheti tétlenül, hogy valaki a nyakába varrta a gyilkosságot, és nyomozni kezd az igazi tettes után. Ehhez azonban meg kell találnia a királynő neki írt levelében említett utolsó Dragomir leszármazottat. Eközben barátnője, Lissa, az Udvar politikai intrikái közepette a királyi trón várományosai között találja magát…
Kiben bízhatnak, miközben halálos ellenségeik nyújtanak segítséget, és barátaik árulják el őket? Ki fogja meghozni a végső áldozatot a családért, a szerelemért és a túlélésért?

El sem hiszem, hogy ilyen hamar ledaráltam a Vámpírakadémia sorozatot, de hát nem tehetek róla, nagyon tetszenek Mead könyvei és az biztos, hogy a Vámpírakadémia könyvek mostantól ott lesznek a kedvenceim között. Mead nagyon szórakoztatóan ír, és habár a történetek nem mindig eredetiek, hanem teljességgel kiszámíthatóak, mégis van valami a könyvekben, ami megfogja az olvasót, jelen esetben engem. Az biztos, hogy olvasni fogom majd a spin-off sorozatot is, a Vérvonalakat, sőt még a Georgina Kincaid immár felnőtteknek írt másik sorozatát is megpróbálom.

Persze kicsit szomorú vagyok, hogy ilyen hamar a végére értem, mert a karakterek nagyon a szívemhez nőttek, de annak örülök, hogy most találtam rá a könyvekre, mert egybe tudtam olvasni az összeset, és nem kellett éveket várnom két rész között. Na, de lássuk mi a véleményem a befejező kötetről. Mindenképp tetszett önmagában, bár ha úgy nézem, hogy ez egy könyvsorozat utolsó kötete, akkor nagyobb durranásra számítottam így  végére. Ismét nem volt valami sok akció, szinte nem is voltak harcok, inkább a rejtélyeken és azok megoldásán volt a hangsúly.

Két részre osztható a történet, egyszer ott van Rose, aki a barátai segítségével megszökik a börtönből és Dmitrijvel bujdosni kényszerül, közben persze nem tud nyugton ülni, hanem elindul, hogy kiderítse ki lehet Lissa eltitkolt törvénytelen féltestvére, közben régi vad módon élő morák csoportjába botlanak bele, újra találkoznak Sidney-vel az Alkimistával, sőt még Viktor és testvére is a nyakukra járnak a saját önző céljaik és terveik érdekében. Hogy ki Lissa féltestvére, nos itt bejött a tippem. Szerintem mindenkinek teljesen egyértelmű, hogy Jill az. A kislányt annyira hirtelen előtérbe helyezte Mead az előző két kötetben, hogy tudtam valami fontosabb szerepe lesz. A történet másik fele meg az Udvarban játszódik, Lissa és a többiek Tatjana gyilkosa után kutatnak (elég uncsi módon), közben meg Lissa elindul a királynői címért, és én már az első kötetnél tudtam, hogy később királynő lesz belőle.... ez is teljesen nyilvánvaló volt. De, hogy ki volt a gyilkos? Hát ezt nem találtam el, én soha nem tippeltem volna arra a személyre, így legalább ebben az egy dologban sikerült megdöbbentenie Mead-nek.

A Vámpírakadémia karaktereit még mindig imádom, Rose és Dmitrij nagy kedvenceim, és örülök annak, hogy végül mégis összejöttek, ennek ellenére NAGYON SAJNÁLTAM szegény Adriant, Rose végig csak kihasználta őt, és nem tudom mi lesz eztán szegény fiúval, tud-e még valaha bízni a nőkben. (Szerencsére a Vérvonalakban is szerepel, így gondolom majd látjuk mi történik vele eztán). A végén a legtöbben megkapták a maguk kis boldogságukat, valahogy hiányoltam a nagyobb csatákat, harcokat, és egy kis negatívumot is a végére, mindenki túl boldogan fejezte be ezt az egészet, túl rózsaszín lett így a befejezés.

Nagyon örülök annak, hogy a kezeim közé akadt a Vámpírakadémia könyvsorozat, és eztán természetesen nagyon várom a filmet, ami az első kötetből készül és 2014. február 14.-én jelenik meg.

UI: Mi ez a borító? És ki ez a rózsaszín hajú csaj? Jaj, te jó ég....

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-a-vegso-aldozat

5/4

Richelle Mead: Örök kötelék (Vámpírakadémia 5.)

A történet:
Rosemarie Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina…
Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör. Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét?

IGEN, IGEN ÉS IGEN! Szerintem most sem leptem meg senkit azzal, hogy az utolsó három kérdésre igen lesz a válasz, de hát nem is baj, hogy ilyen kiszámítható a történet, nem ezért szeretem. Egyre jobban haladok a Vámpírakadémia sorozattal, és már csak az utolsó kötet van hátra, amit szerintem még ezen a héten ki is olvasok. Nagyon szeretem ezt a sorozatot és máig örülök annak, hogy a filmes infók felkeltették a kíváncsiságom iránta annyira, hogy belekezdtem. Mert ha nem kezdtem volna el olvasnia könyveket, akkor még mindig nem lennék vele tisztában, hogy milyen jó könyvekről maradok le. Na de mielőtt elkezdeném isteníteni Mead-t vagy a Vámpírakadémia sorozatot (ezt az utolsó kötetes értékeléshez terveztem!), lássuk miről szólt és mit tetszett/nem tetszett az Örök kötelékben.

Ez már a sorozat 5. része, és lehet valaki már elkezdett beleunni az egészbe, és már a harmadik kötetnél befejezte volna, és nem érti Mead hogy bírja ennyire elnyújtani ezt az egészet, de nekem nincs bajom azzal, hogy 6 kötetből áll a sorozat, hiszen eddig minden egyes könyvnek megvolt a saját kis története, amelyek nagyobb vonatkozásban is összefüggtek, és habár nem mindegyik volt olyan izgalmas, Mead mégis olyan szépen és kifejezően ír, mellesleg Rose kellemes és szerethető narrátor, hogy még ha nem csinálnának semmit, csak folyton buliznának a szereplők, én akkor is szívesen olvasnám. Szerencsére azért van normális története mindegyik könyvnek.

Az Örök kötelék szerintem nem lett olyan gyenge történetét tekintve, mint a második vagy a negyedik, Mead ismét egy izgalmasabb és kalandosabb kötettel örvendeztetett meg bennünket, és bízom abban, hogy a séma nem fog folytatódni, mert akkor ezek szerint a hatodik (egyben befejező) kötet megint unalmasabb lesz. Tehát most a történettel nem volt bajom, kellően izgalmas volt számomra egészen Viktor szöktetésétől kezdve, Dmitrij és a strigákkal való harcig, talán a vége már egy kicsit laposabb lett, mikor Dmitrij önmarcangolástól és bűntudattól szenvedve visszatér az Udvarba, de azt meg az érzelmek miatt szerettem olvasni. És a vége! Jaj, te jó ég.... Rose mi lesz eztán veled?

A Vámpírakadémia képregény borítója, rajta balról jobbra: Lissa, Rose és Dmitrij

A karakterek még mindig szerethetőek és habár Rose most tett néhány dolgot, amivel nem értek egyet (például, hogy szegény Adrian-t teljesen kihasználja, mikor annyira világos, hogy még mindig Dmitrijt szereti, aztán, hogy kiszabadítja az egyik legveszélyesebb mora bűnözőt, Viktort, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy meg fog majd szökni és ezzel újra csak gondot jelent, akkor kihasználja talán az egyetlen megmaradt dampyr barátjának, Eddie-nek, az önzetlen barátságát és bajba keveri őt stb.), de ennek ellenére nem tudok vele nem szimpatizálni, mert amúgy remek karakter és főhős, erős, karizmatikus, okos és talpraesett, mindent megtenne a szeretteiért, egy erős női karakter, akit csak tisztelni és csodálni tudok.

Aztán még mindig nagy kedvencem Dmitrij, nekem örökre ő marad a favorit, sajnálom, de Adrian nem hozott annyira lázba, mint vártam. Végre Dmitrij-t visszaváltoztatták normális dampyrrá, de itt meg kell jegyeznem, hogy azért elég fura, hogy korábban SENKI nem tudott arról, hogy van egy módszer arra, hogy a strigákat vissza lehessen változtatni olyanná, amilyenek előtte voltak. Kicsit fura, hogy PONT CSAK MOST derült ki ez a dolog, mikor Dmitrijről volt szó. Mellesleg elég egyszerű volt a striga visszaváltoztatási dolog, így még inkább hihetetlen. Félreértés ne essék, jobban örülök annak, hogy Gyimka visszatért és újra normális dampyr lett belőle, mintha meghalt volna, de ez történeti csavar kissé erőltetettnek és furának tűnik számomra.

Lissa végre tett valamit Rose-ért, és nem egy gyenge virágszálként várta, hogy most is a barátnője oldjon meg mindent helyette, és a végére Lissa és Christian VÉGRE összejöttek újra, már kezdtem unni a bénázásukat! Abe még mindig Abe, őt nem lehet nem szeretni, habár csak keveset szerepelt ismét, aztán meg Viktor... jaj, te jó Isten, ő meg mi a fenét tervezhet a szökése után, inkább el se merem képzelni. És akkor a két nagy titok, amivel vége lett a könyvnek. Ki Lissa törvénytelen féltestvére és ki ölte meg a mora királynőt valójában? Mindkettőre van tippem, és majd az utolsó kötet elolvasása után elmondom, hogy bejöttek-e. (Habár szerintem teljesen nyilvánvaló mindkettőre a válasz, de hátha meglep Mead.)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-orok-kotelek
5/4

Richelle Mead: Véreskü (Vámpírakadémia 4.)

A történet:
"Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt. Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt…
Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágus-árnyékcsókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur. Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz? Netán egy élőhalott vérszajhája? Ki ez a titokzatos Abe, a vénember? S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?"

Ez a negyedik kötet ismét érdekesre sikeredett. Nem tudom mi van Mead-el, de mintha direkt úgy írná meg a könyveit, hogy egy kalandosabb részt egy nyugisabb követ, vagyis ezalatt azt értem, hogy a Véreskü ismét nem az izgalmakra és az akcióra helyezte a hangsúlyt. Ennek ellenére mégis nagyon tetszett a második kötettel ellentétben. A történetet megint csak három részre lehet felbontani, és ez is mintha ismétlődő tendenciaként mutatkozna meg a Vámpírakadémia könyvekben. Az első felében Rose megérkezik Oroszországba, kutat Dmitrij után, találkozik néhány új emberrel, és egy időre megállapodik Dmitrij családjánál. Itt szinte semmi izgalmas nem történik, Rose próbál megbirkózni Dmitrij elvesztésével, és próbálja a lelkét felkészíteni arra, hogy mikor szembekerül élete szerelmével, akkor ugye képes legyen őt megölni. Közben Dmitrij családja közelében úgy érzi valamennyire ott van vele a férfi, így nem nagyon akar tőlük elszakadni.

Eztán persze rájön, hogy nem vesztegetheti tovább az idejét, hanem újra útnak indul, és végül csak megtalálja Dmitrij-t Novoszibirszkben. De ez kb. csak a könyv felénél következik be, én meg már kezdtem azt hinni, hogy meg se találja. Dmitrij persze nem adja könnyen magát, Rose meg nem képes megölni a férfit, aki magával viszi és rá akarja kényszeríteni, hogy a lány önként váljon strigává, és akkor örökre együtt maradhatnak. Kifejezetten szórakoztató és érdekes volt olvasni a könyv ezen részét, habár Rose egy időre itt  is elfelejti a küldetését, de legalább együtt voltak. Aztán a végén csak összeszedi magát, és mindent bevet annak érdekében, hogy megölje a strigává vált Dmitrij-t és ezzel megmentse a lelkét... (Persze, azzal szerintem semmi újat nem mondok, hogy ez nem fog sikerülni SZERENCSÉRE!!!!! Nagyon hiányoltam volna Gyimkát!)

A könyv nagyon tetszett az adrenalin hiány ellenére is, ez inkább ilyen szomorkás-gyászoló érzelmeket dolgozott fel és mutatott be, végig Oroszországban játszódott, Szentpéterváron, Novoszibirszkben és még egyéb városokban, igazi orosz hangulatban íródott, ami nekem nagyon bejött, mert imádom Oroszországot! Közben otthon Lissa és a többiek se unatkoztak, - habár engem nagyon UNTATTAK - nyugodtan ki lehetett volna hagyni az ő történetszálukat, elég lett volna, ha csak a Rose-al történteket látjuk, a többi teljesen felesleges volt (és nagyon kiszámítható).

Az új karakterek közül csak Abe Mazurt kedveltem meg, pedig nem sokat szerepelt, és nagy bánatomra nem ütött akkorát, hogy ő Rose apja, mert hát ezt a spoilert korábban előttem magamnak, így már az elejétől mikor megjelent kerestem a jeleket, talán csak ezért kedveltem meg. Bízom benne, hogy még később is fog szerepelni. Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a könyvsorozattal, így mihamarabb elkezdem az ötödik kötetet, habár már előre sejteni lehet, hogy az miről fog szólni. (Hiszen baromi nagy utalások vannak rá!). Lesz benne ismét Viktor, Dmitrij és még ki tudja kicsoda és micsoda... Szerintem jó volt ez a kis kitérő, és annak is örültem, hogy végre nem csak az Akadémián vagyunk folyton, hanem egy kicsit átköltözött a fő történetszál Oroszországba.

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-veresku

5/4

Richelle Mead: A halál csókja (Vámpírakadémia 3.)

A történet:
"Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának, és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős dampyr testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett. Rose nehezen összepontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére tört. Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtunkon kívül utat nyitnak a Szent Vladimir Akadémiába a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt. Rose körül pedig egyre nagyobb a zűrzavar."

Bekövetkezett, amire vártam, a második rész egy kicsit lagymatagabb története után egy jóval izgalmasabb és eseménydúsabb folytatás következik, ami már vetekszik az első színvonalával, sőt, nem hittem volna, de A halál csókja nálam egyértelműen lekörözte a sorozat első részét. Ami a legjobban bejött ebben a kötetben a már említett folyamatos izgalmas történet, tényleg szinte soha nem untam magam. Kezdve az elejétől, amikor minden testőrtanoncnak a kötelező terepgyakorlatát kell végeznie, aztán a közepén az Udvarban tett látogatáson és Viktor tárgyalásán át, egészen a könyv harmadik felében található striga támadás és harcokkal bezárólag.

A terepgyakorlatos hetek nagyon szórakoztatóak voltak, és igen hasznosnak gondolom a testőrtanoncok tanulási időszaka folyamán, hiszen az elméleten kívül, a gyakorlatban is tapasztalatot kell szerezniük, és éppen erre lett ez az egész kitalálva. Szegény Rose-nak az elején nem mennek könnyen a dolgok, hiszen nem tud mit kezdeni Mason szellemével, ami folyamatosan kísérti őt, de aztán hozza a formáját és minden kialakul. Külön plusz pont azért, hogy nem Lissa-val került párba, hanem Christian-nal, mert én valamiért nagyon bírom mikor Rose és Christian együtt vannak és csipkelődnek egymással. Persze nem romantikus értelemben, mert Christian-nak Lissa mellett a helye, csak mint barátok. Emellett kissé irigyeltem őket, hiszen milyen jó lehet már, hogy engedélyed van arra, hogy letámadd és megpüföld egy kicsit a tanáraidat. Ha nekünk is lett volna ilyen "terepgyakorlatunk" a középsuliban, én biztos nem szégyenlősködtem volna, hanem pár nem annyira kedvelt tanárt felkentem volna a falra.:)

Külön tetszett az Udvarban tett látogatás, habár a mora királynő, Tatjana azonnal elvágta magát nálam, főleg akkor mikor kitalálta ezt a "Lissa-t és Adrian-t majd kiházasítom" tervet és erről senkit meg sem kérdezett, aztán meg nekiesik Rose-nak puszta pletykákra hivatkozva. És végül a könyv végén a striga támadás.... ott aztán tényleg volt akció és adrenalin, és végre igazán történt valami, hullottak az emberek, egyszóval izgalmas volt... a vége meg egyszerűen döbbenetes és megható, erre nem számítottam, és fogalmam sincs mi lesz eztán....

A kedvenc karaktereim még mindig nem változtak, habár itt már több dologban nem értettem egyet Rose-al, vagyis nem pontosan értettem miért kell folyton titkolóznia. Oké, nem akar nyavalyogni, és nem akarja, hogy örültnek vagy gyengének higgyék, de azért vannak olyan dolgok az életben, amikor nem árt, ha valakitől segítséget kérünk. Például ha szellemeket látunk. És vannak olyan dolgok, amiket nem titkolunk el az állítólagos legjobb barátnőnk elől. Például, hogy kibe szerettünk bele halálosan. Na, de végre Lissa is megtudta a dolgot, így ez már nem okoz több gondot, valamint arra se kell tovább várnom, hogy Rose és Dmitrij ne bénázzanak tovább, hanem jöjjenek végre össze. Ujjongva és elégedetten olvastam mikor végre összejöttek, egészen a végéig.... nem hiszem el, hogy Mead meg merte lépni ezt a fordulatot... el sem tudom képzelni eztán mi lesz velük, most, hogy Dmitrij strigává vált. Aztán a végén nagyot csalódtam Rose-ban, mikor arcátlanul kihasználta Adrian iránta érzett vonzalmát.

Adrian-nal nem tudom mihez kezdjek. Valamennyire érdekes, és természetesen kedvelem őt is, ott van a kedvenc karakterek között, de valamiért mégsem ért még fel nálam se Christian-hoz... se pedig (főleg) Dmitrij-hez. És mivel nagyon úgy tűnik, hogy Adrian komolyabb érzelmeket táplál Rose iránt, így van egy olyan érzésem, hogy Rose majd vele fog vigasztalódni, most, hogy hát... Dmitrij már nem lesz elérhető. Ezzel pedig ismét kialakul egy szerelmi háromszög, amiből már kifejezetten elegem van manapság. Aztán külön tetszett még a kötet végén Lissa és Rose elválása, szerintem megható jelenet lett, Rose végre egy kicsit kiállt magáért, és rájött, hogy néha magával és a saját gondjaival is kell foglalkoznia, nem csak a morák védelmezésével. Mellette Lissa itt egy kicsit gyerekesen önzőnek tűnt, ahogy szinte már könyörgött/parancsolt, hogy nem menjen el Rose, szerintem ki kellet volna állnia a barátnője mellett, és megérteni miért teszi ezt az egészet, és mindenben támogatni. De majd csak megjön az esze később.

Nagyon tetszett a harmadik kötet, véleményem szerint eddig ez a legjobb a Vámpírakadémia sorozatból, így mindenképp jöhet a folytatás. (Főleg egy ILYEN befejezés után!)

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-a-halal-csokja

5/5*

Richelle Mead: Dermesztő ölelés (Vámpírakadémia 2.)

A történet:
"Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg.
A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re. Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell. De a hősiességnek mindig ára van."

Az első rész azonnal levett a lábamról, így minden mást az olvasólistámon egy időre félretettem, és úgy döntöttem, elsőnek végigolvasom az egész Vámpírakadémia sorozatot. Így nagy várakozással ültem neki a második résznek, és most is pontosan azt kaptam, amire vártam. Nagyon tetszett a második kötet, bár valamiért még mindig az első kötet nálam a favorit.

Úgy éreztem, hogy a történet maga most nem lett annyira izgalmas, talán csak azért mert már elmúlt az újdonság varázsa, vagy lehet csak azért, mert az első kötet után túl nagyok voltak az elvárásaim. A könyv eleje egy mészárlással indul, de akkor se Rose és barátaik keverednek bajba, és aztán egészen az utolsó 50 oldalig szinte semmi kalandos nem történik. Csak vannak az iskolában, meg elmennek a sítáborba, ott telelnek, buliznak, partikra járnak, meg egyebek.... persze jönnek a hírek a striga támadásokról és arról, hogy két nemesi mora családot majdnem eltöröltek a föld színéről, ezen aggodalmaskodnak egy kicsit, de aztán meg Rose megy tovább bulizni meg szórakozni. Valahogy nem éreztem azt a nagy fenyegetést, amit kellett volna. Persze a végére megkaptam az akcióhiányomat, és az utolsó 50-60 oldal izgalmas lett, de előtte nem sok minden történt. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy untam magam, hiszen Mead remekül ír, és a kalandok hiánya ellenére, és Rose remek narrációja miatt ugyanolyan gyorsan olvasható a regény.

Persze ha nagyon akarnék akkor elkezdhetnék kötekedni néhány dologban, például, hogy a morák miért csak most jöttek rá, hogy a különleges képességeikkel talán képesek lennének magukat megvédeni, és nem is annyira gyengék, és talán nem kellene annyira a dampyr testőreikre hagyatkozniuk? Vagy hogy a végén Mason és társai minek indulnak el egyedül a strigák után, mikor teljesen nyilvánvaló, hogy két testőrtanonc és egy mora nem lesz képes legyőzni egy csapatnyi strigát? És aztán mikor Rose rájött, hogy eltűntek, akkor miért nem szólt a tanároknak, hogy segítsenek és menjenek vele megmenti a három diákot? Jó persze, értem ezekre a magyarázatokat, ennek ellenére mégis néha a józan ésszel ellentétben cselekedtek a szereplők.

A történetbeli hiányosságokat és logikátlanságokat a remek karakterek ellensúlyozták, meg a könyv könnyen olvasható és vicces stílusa. Rose még mindig kedvenc, és még én is csodálkozom magamon, hogy most a főszereplő és narrátor az egyik kedvencem (nem sok ilyen van), Lissa, Christian és Dmitrij most egy kicsit háttérbe szorultak, de még őket is nagyon bírom. Itt már kifejezetten kezdtem megkedvelni Mia-t, főleg a végén, mikor elkezd kedvesebb lenni Rose-al, és Mason-t is kezdtem volna megkedvelni.... ha nem ölette volna meg saját magát.

A régi kedvenc karakterek mellé kapunk újakat is, nekem közülük csak Rose anyja, Janine, és egy mora vámpírherceg, Adrian, maradt emlékezetes. Janine azért kiemelkedő, mert végre nem egy tipikus sablon szülő karakter, aki csak dísznek van a főszereplő mellett, hanem érdekes a háttértörténete, nincsenek jó kapcsolatban a lányával, és ezért érdekes volt a köztük lévő kapcsolatról olvasni. Adrian meg habár nem sokat szerepelt, mégis ígéretes a jövőre nézve, remélem a többi kötetben jobban megismerhetem, de azt nagyon ajánlom, hogy ne barmoljon bele egyik lány kapcsolatába se, mert ha tönkreteszi Lissa és Christian vagy Rose és Dmitrij románcát, akkor sajnos az utálatos karakterek csoportjába fogom száműzni. Természetesen jöhet a harmadik kötet, remélem abban több lesz az akció, a nyomozás és a rejtélyek, mint ebben.

Ui: Ki a franc a borítón ez a vörös hajú csaj? Akárhogy töröm a fejem nincs is ilyen karakter a könyvben...

A könyvről:

http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-dermeszto-oleles

5/4

Richelle Mead: Vámpírakadémia (Vámpírakadémia 1.)

A történet:
"A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk."

Már korábban is hallottam erről a könyvsorozatról, de hogy őszinte legyek eddig nem nagyon keltette fel a kíváncsiságom, simám elmentem mellette évekig. Hogy most mi változott meg? Hallottam, hogy filmet készítenek az első részből, így gondoltam itt az ideje, hogy megpróbálkozzak vele. Mostanában nem sok vámpíros könyvet olvastam, így kicsit hiányoltam a kis kedvenceimet, érdekelt itt milyen vámpírokról van szó. Nem tudom mit vártam ettől a könyvtől, de az biztos, hogy nem untam magam rajta, sőt kifejezetten tetszett. Lássuk, hogy miért.

Egyből már az elején a történet közepébe vágunk, főhőseinket, Rose-t és Lissa-t elkapják a menekülés során, és visszahurcolják őket a Vámpírakadémiára, ekkor még nem derül ki miért szöktek meg, és egy ideig nem is fog, csak majd fokozatosan később. A történet szépen halad előre, és habár ezek a tipikus tini kavarások is jelen vannak benne (értem ezalatt az ármánykodást, mindenki népszerű akar lenni, buliznak és báloznak meg egyebek), mégsem untatott a dolog, mert mellé kaptam egy remek fantasy történetet, amiben érdekes karakterek és egy szépen kidolgozott háttérvilág szerepel. Minden el van magyarázva, mindent meg lehet érteni. Világosan felvázolják előttünk a vámpírtársadalom rendszerét, hogy kik azok a morák, dampyrok és strigák, hogy kik hogyan jöttek létre, milyen jellemzőik vannak, miben hasonlítanak egymásra és miben különböznek, hogy ezek a csoportok hogyan viszonyulnak egymáshoz... egészen érdekes és általam eddig nem olvasott módon hozta létre az írónő ezt a világot, ami kifejezetten tetszik. Így a történetre és az alaposan kidolgozott háttérvilágra nem lehet panaszom.

De nem csak az előbb említett dolgok miatt olyan élvezetes olvasmány a Vámpírakadémia sorozat első kötete, hanem ebben kiemelt szerepet játszanak a szerethető és szimpatikus karakterek is. Ami a legfontosabb, hogy a narrátor Rose, igazán kedvelhető a kissé bulizós, léha és néha talán "ribis" életvitele ellenére, hiszen amellett láthatjuk, hogy mennyire védelmezi Lissa-t, hogy milyen mély baráti kötelék van kettejük között, hogy akár a saját életét is feláldozná a mora úrnője kedvéért. Egy igazi kemény testőr, aki néha talán el van telve magával, mégsem lesz ennek ellenére unszimpatikus, legalábbis én bírtam őt. Aztán ott van az ellentettje (mind külső, mind belső adottságok szempontjából), vagyis Lissa (még jó, hogy van egy normálisabb neve a mora hercegnőnek, mert a Vasilisa valami borzalmas!), akit szintén a szívembe zártam a maga kis kis félénk, bizonytalan és szégyenlős módján, remélem a végén ő lesz a mora királynő, hiszen remek királynő lenne belőle, minden meg van benne, amire egy sikeres uralkodónak szüksége van. Szerintem a könyv legszebb kapcsolata az, ami a két lány között van, és habár a két szerelmi szál is igen ígéretes, mégis nekem a lányok közötti erős baráti, már-már nővéri kapocs tetszett a legjobban.

Hogy a többi szereplőről is essen pár szó, bírtam a két lány két szerelmi szálát, Lissa és Christian, valamint Rose és Dmitrij már látom előre milyen szép pár lesznek, mindkét párost és fiút nagyon megszerettem, sőt még a maga eszelős módján Mia is érdekes volt, hogy a kötet "nagy gonoszáról" ne is beszéljek. Én nem számítottam rá, hogy nála lesz a fő csavar, így sikerült meglepődnöm. (Most direkt nem akarok spoilerezni, csak mert nem, most nem akarom elárulni a nagy csavart).
Izgalmas olvasmány volt a könyv, így jöhet a folytatás, ha jól tudom még van öt másik könyv, így lesz egy ideig mit olvasnom, és sajnálom, de az előre betervezett Smaragzöld, most egy kicsit így háttérbe szorul. Először szeretném végigolvasni a Vámpírakadémia sorozatot, mert az biztos, hogy Rose és Lissa történetében egy új kedvencre leltem.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-vampirakademia
5/5*