2013. máj. 23.

Richelle Mead: Vámpírakadémia (Vámpírakadémia 1.)

A történet:
"A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk."

Már korábban is hallottam erről a könyvsorozatról, de hogy őszinte legyek eddig nem nagyon keltette fel a kíváncsiságom, simám elmentem mellette évekig. Hogy most mi változott meg? Hallottam, hogy filmet készítenek az első részből, így gondoltam itt az ideje, hogy megpróbálkozzak vele. Mostanában nem sok vámpíros könyvet olvastam, így kicsit hiányoltam a kis kedvenceimet, érdekelt itt milyen vámpírokról van szó. Nem tudom mit vártam ettől a könyvtől, de az biztos, hogy nem untam magam rajta, sőt kifejezetten tetszett. Lássuk, hogy miért.

Egyből már az elején a történet közepébe vágunk, főhőseinket, Rose-t és Lissa-t elkapják a menekülés során, és visszahurcolják őket a Vámpírakadémiára, ekkor még nem derül ki miért szöktek meg, és egy ideig nem is fog, csak majd fokozatosan később. A történet szépen halad előre, és habár ezek a tipikus tini kavarások is jelen vannak benne (értem ezalatt az ármánykodást, mindenki népszerű akar lenni, buliznak és báloznak meg egyebek), mégsem untatott a dolog, mert mellé kaptam egy remek fantasy történetet, amiben érdekes karakterek és egy szépen kidolgozott háttérvilág szerepel. Minden el van magyarázva, mindent meg lehet érteni. Világosan felvázolják előttünk a vámpírtársadalom rendszerét, hogy kik azok a morák, dampyrok és strigák, hogy kik hogyan jöttek létre, milyen jellemzőik vannak, miben hasonlítanak egymásra és miben különböznek, hogy ezek a csoportok hogyan viszonyulnak egymáshoz... egészen érdekes és általam eddig nem olvasott módon hozta létre az írónő ezt a világot, ami kifejezetten tetszik. Így a történetre és az alaposan kidolgozott háttérvilágra nem lehet panaszom.

De nem csak az előbb említett dolgok miatt olyan élvezetes olvasmány a Vámpírakadémia sorozat első kötete, hanem ebben kiemelt szerepet játszanak a szerethető és szimpatikus karakterek is. Ami a legfontosabb, hogy a narrátor Rose, igazán kedvelhető a kissé bulizós, léha és néha talán "ribis" életvitele ellenére, hiszen amellett láthatjuk, hogy mennyire védelmezi Lissa-t, hogy milyen mély baráti kötelék van kettejük között, hogy akár a saját életét is feláldozná a mora úrnője kedvéért. Egy igazi kemény testőr, aki néha talán el van telve magával, mégsem lesz ennek ellenére unszimpatikus, legalábbis én bírtam őt. Aztán ott van az ellentettje (mind külső, mind belső adottságok szempontjából), vagyis Lissa (még jó, hogy van egy normálisabb neve a mora hercegnőnek, mert a Vasilisa valami borzalmas!), akit szintén a szívembe zártam a maga kis kis félénk, bizonytalan és szégyenlős módján, remélem a végén ő lesz a mora királynő, hiszen remek királynő lenne belőle, minden meg van benne, amire egy sikeres uralkodónak szüksége van. Szerintem a könyv legszebb kapcsolata az, ami a két lány között van, és habár a két szerelmi szál is igen ígéretes, mégis nekem a lányok közötti erős baráti, már-már nővéri kapocs tetszett a legjobban.

Hogy a többi szereplőről is essen pár szó, bírtam a két lány két szerelmi szálát, Lissa és Christian, valamint Rose és Dmitrij már látom előre milyen szép pár lesznek, mindkét párost és fiút nagyon megszerettem, sőt még a maga eszelős módján Mia is érdekes volt, hogy a kötet "nagy gonoszáról" ne is beszéljek. Én nem számítottam rá, hogy nála lesz a fő csavar, így sikerült meglepődnöm. (Most direkt nem akarok spoilerezni, csak mert nem, most nem akarom elárulni a nagy csavart).
Izgalmas olvasmány volt a könyv, így jöhet a folytatás, ha jól tudom még van öt másik könyv, így lesz egy ideig mit olvasnom, és sajnálom, de az előre betervezett Smaragzöld, most egy kicsit így háttérbe szorul. Először szeretném végigolvasni a Vámpírakadémia sorozatot, mert az biztos, hogy Rose és Lissa történetében egy új kedvencre leltem.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/richelle-mead-vampirakademia
5/5*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...