Az Éhezők Viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája (film)

Egyik örök nagy kedvencem Az Éhezők viadala trilógia, de nem csak a könyveket szeretem nagyon, hanem a később készült filmeket szintén. Így mikor az írónő megjelentette a Snow elnök fiatalkori éveiről szóló előzménykönyvét, hirtelen nem tudtam, hogy ennek örülnöm kellene-e vagy sem. Persze a könyv elolvasása után minden korábbi kétkedésem elpárolgott, mert az Énekesmadarak és kígyók balladája remek lett, imádtam az elejétől a végéig.

A könyv sikere után nem volt kérdés, hogy ebből szintén készül majd film valamikor, és végre a héten kijött a film, így nem volt kérdés, hogy nekem ezt mielőbb látnom kell. Csak az első megjelent előzetest láttam, többet nem akartam előre lelőni magamnak és mielőtt megnéztem volna a filmet, a könyvet újraolvastam, hogy teljesen friss emlékekkel láthassam.

Idén talán ez az egyetlen film, ami kifejezetten vártam, mert manapság egyre ritkábbak a könyvadaptációk (aminek ugyebár meg van az oka, de azt most inkább hagyjuk), így sejthetitek, hogy elég nagy elvárásokkal ültem be a moziba. Kezdjük azzal, hogy nekem nagyon tetszett ez a film, szinte művi pontossággal rakták össze úgy ahogy azt kell egészen könyvhöz hű módon, mintha csak a lapok elevenedtek volna meg előttem a vásznon. Néhány apróbb részlet persze kimaradt, amit nem lehetett máshogy megoldani, mert eléggé limitálva volt a játékidő és még így is elég hosszú lett a film a maga 2,5 órájával.

Szerencsére csak a nem létfontosságú részek vagy karakterek maradtak ki, vagy ha nem is hagyták ki őket, akkor pedig eléggé megkurtították a szerepüket, de ezek éppen azok a részletek voltak, amik nélkül is tökéletesen érthető a fő történetszál. A film felépítése a könyvhöz hasonlóan lett összerakva, így ugyanúgy három nagy fejezetre lett osztva, amit elsőnek nem tudtam hova tenni, de jobban belegondolva, ez igen okos ötlet volt. Tehát a könyv adaptálásáért jár a hatalmas taps, mert igen remek módon sikerült ezt megoldani

A következő amit csak méltatni tudok az maga a szereplőgárda, mert olyan jó színészeket sikerült találni gyakorlatilag minden egyes szerepre, mintha ők is konkrétan a könyv lapjai közül léptek volna elő. Persze sajnos nem mindenkinek jutott elég játékidő, és volt akinek kevesebb szerep jutott a filmben, mint a könyvben, de sajnos ezt megint csak a kevés idő számlájára lehet írni. Mindenki korrekt volt a maga módján és korrektül kihozta, amit ki lehetett hozni az adott szerepből.

A három főszereplőnket ismét szeretném kiemelni, mert hát mégis csak ők a főszereplők és róluk azért szeretnék több szót ejteni. Lucy Gray és Sejanus nem okozott nagy meglepetést, hozták a könyves karakterüket, gyakorlatilag nem tudnék beléjük kötni, mert nem is lehet. Mivel a könyvben csak annyit tudunk meg róluk, amit Coriolanus lát belőlük, így a filmben ugyanez történik, ezért se lehetett volna őket jobban elmélyíteni. Mondjuk ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a Sejanus történetszálat mintha kicsit megkurtították volna, bár lehet csak nekem tűnik így, így nem nagyon lehetett átérezni a fiú lázadását a rendszer ellen és a nagy fájdalmat a végén a bukásakor. Abban szerintem mindenki egyetért velem, hogy a filmben nagyobb hangsúlyt kapott Coriolanus és Lucy Gray kapcsolata és annak bemutatása, így Coriolanus és Sejanus barátságának nem jutott már annyi idő. Ami nagy kár, mert a két fiú barátsága és annak alakulása éppen olyan kiemelt fontosságú a könyvben, mint Snow és a lány kapcsolata.

És rögtön itt forduljunk át a negatívumok felé, mert párat meg kell említenem. A film készítői vitathatatlanul Coriolanus és Lucy Gray kapcsolatát és ennek a fiú életére való hatását helyezték a film középpontjába. Persze értem én, hogy a szerelmi szállal lehet eladni a filmet és a tiltott szerelem, az árulás meg a sok-sok rózsaszín szerelmi dolog mindig bejön és sok fiatal lányt lehet vele becsábítani a moziba, még azokat is, akik nem is olvasták a könyvet. De kérem szépen, a könyvnek sosem ez volt a lényege, hanem a fiatal Snow hataloméhségét és a hatalomhoz vezető útját mutatja be, mert azt már az első oldalaktól kezdve tudjuk, hogy Coryo számára semmi se fontosabb annál, hogy visszaszerezze családja rég elvesztett hatalmát, ami szerinte mindennél jobban megilleti őt. És a hatalomhoz vezető úton számára Lucy Gray, Sejanus, de még a saját családja is csak bábok, akiket úgy és addig rángatott, amíg meg nem szolgálták a célt, hogy ő minél feljebb kerüljön a ranglétrán és minél közelebb jusson ahhoz a hatalomhoz, amire annyira vágyott.

Értem én, hogy a film egy teljesen más műfaj, és míg a könyvben Coriolanus a narrátorunk és végig olvashatjuk a fiú gondolatait, vágyait, sérelmeit és véleményét mindenről és mindenkiről maga körül, ezt a filmben nem lehetett így megoldani. Persze a fiút játszó színész hozta a maximumot, amit tudott, nem azt mondom, hogy rossz volt, mert szerintem nem az ő hibája, hogy a filmben nem teljesen jött át Snow valódi személyisége, ő azzal dolgozott, amit kapott. Annyira pedig azért sajnos nem jó színész, hogy a gesztusaival, az arcjátékával vagy a pillantásával át tudja nekünk adni Snow valódi belső sötétségét. Mert hogy Coriolanus Snow nem jó ember, sosem volt az, és nem is akart soha az lenni. (Ugyanez volt a gondom Az Éhezők viadala filmekkel is, sokszor hiányzott Katniss narrációja a könyvből, csak ott Jennifer Lawrence fényévekkel jobb színész volt, és narráció nélkül is át tudta adni Katniss bonyolult és néha ellentmondásos karakterét.)

Ezért sem értem, hogy a filmben miért lett ennyire más a fókusz és miért próbálták úgy beállítani a dolgot, mintha Coryo és Lucy Gray olyan nagyon szerelmesek lettek volna egymásba és csakis a lány árulása miatt „kattant” volna meg Snow a végén és választotta a másik utat magának. Holott igazából számára sosem volt hosszútávon opció az, hogy szerelmesen andalogva elvonulnak a vadonba a lánnyal. És attól pedig egyenesen kezdek rosszul lenni, hogy Coriolanust valamiféle hősszerelmesként mutatja be a film, holott távolabb nem is állhatna valójában az igazságtól.

A másik negatívum, ami szerintem csak engem idegesített, az a sok dalolászás. Igen, értem én, hogy Lucy Gray éneklésének kiemelt szerepe volt a könyvben (bár már ott is untam a sok dalolást), de ott más, mert csak végigfutottam a szemem a pár sornyi dalszövegen és kész. Viszont itt a filmben nagyjából minden 10 percben énekelgettek valamit, főleg a film második felében és kicsit néha kezdtem úgy érezni magam, mintha valami musicalt néznék vagy nem tudom. Nem kell nekem támadni, tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg ez csak engem zavart ennyire, de engem akkor is zavart.

Az utolsó negatívum, amit nem szeretnék kihagyni, hogy számomra a film harmadik része, teljesen össze lett csapva. A viadal előtti rész, valamint maga a viadal egy teljesen korrekt munka, de a 12. körzetben töltött idő számomra rövid, összecsapott és némileg zavaros lett. Nem lett normálisan bemutatva, hogy Snow hogyan küzdi fel magát szimpla békeőrből a magasabb pozíciót rejtő lehetőségek felé, és az sem, hogy ismeri meg ezt a számára annyira idegen világot, annak embereivel és számára lenézendő dolgaival és szokásaival. A lázadókról alig tudtunk meg valamit, és ha nem olvastam volna a könyvet, szerintem azt se értettem volna, hogy Sejanus, a polgármester lánya és Lucy Gray korábbi párja, Billy mégis hogy a fenébe kapcsolódnak a lázadókhoz és hogy mibe keveredtek bele pontosan. Szerencsére a végét nem rontották el, mert Lucy Gray sorsa a filmben is rejtély maradt, kicsit féltem attól, hogy itt valami konkrét magyarázatot kapunk, de örülök, hogy a készítők ezt nem változtatták meg.

Nekem tetszett a film és mint könyvadaptáció kifejezetten jónak tartom a hibái ellenére, amik nélkül nem tudtam elmenni szó nélkül. Szinte majdnem pontosan a könyv kelt életre a szemünk előtt a vásznon, jók a színészek, izgalmas és kalandos a film, ahogy annak lennie kellett, mégis kis hiányérzetem maradt utána. Hiányzott az a plusz, amit Az Éhezők viadala filmek után éreztem, vagy lehet csak túl nagyon voltak az elvárásaim és amiatt nem vagyok maradéktalanul elégedett. Annyi biztos, hogy később újra fogom nézni még, ez nem kétség.

Értékelés:

10/7

Előzetes:

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Röviden, csak annyival indítanék, hogy most egy vendégposzt érkezik a blogra, ami igen régen volt utoljára. Húgom írt kritikát egy filmről, amit nemrég látott és ami annyira bejött neki, hogy mindenképp ki kellett adnia magából a véleményét. Az ő összegzését olvashatjátok alább.

A történet: 

Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) az első magyar tini thriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története. (Forrás: port.hu)

Azzal kezdeném, hogy ez a film mekkora nagy meglepetés volt számomra, mind a téma mind a megvalósítás ügyében. Az előzetes és az összefoglalók alapján azt gondoltam, hogy a film arról fog szólni, hogy van nekünk egy lila hajú lány, akinek a személyiségét – jó magyar filmhez hűen – az adja, hogy lila a haja…, majd ő beleszeret az angol tanárába, aki ezzel visszaél, és kompromittáló felvételeket ad ki a lányról, amiért azt az iskolában elkezdik bullyingolni (szép magyar szóval élve), ezért pedig a lány megpróbál öngyilkos lenni. Azt gondoltam, hogy ez a történetszál a film első fele lesz, aztán pedig azt fogja bemutatni, hogy Eszter hogyan folytatja tovább az életét a történtek után és, hogy hogyan viszonyuknak hozzá ezután az emberek.

Hát nem ez történt, amiért én kifejezetten hálás vagyok, mert ez az egyik olyan jellemzője a magyar filmeknek, amiért pont, hogy nem nézek magyar filmeket: hogy pontosan tudod, hogy mi fog történni a film elején, közepén és végén. Persze gondolom, hogy az „átlag filmfogyasztó” éppen az ilyen filmeket keresi, ahogyan szokták mondani az emberek: egy fáradt nap után csak szeretnének leülni a képernyő elé és kikapcsolni, tehát ebbe nem fér bele az, hogy esetleg gondolkodni is kelljen egy filmen.

Én nem ilyen néző vagyok, úgyhogy nagyon örültem, hogy a filmnek sikerült meglepnie a történetben, mert igaz az elején arra enged következtetni, hogy tényleg csak ennyiről fog szólni a film, hogy egy diáklány beleszeret az angol tanárába, majd pedig ez az érzelem viszonzásra kerül. Viszont a film fele körül kapunk egy másik nézőpontot, és ez volt az első, ami nagyon meglepett és elnyerte a tetszésemet, mert ilyet még magyar filmben nem is láttam: kezdődik a film Eszter nézőpontjából, majd hirtelen a semmiből kapunk egy másik szereplőt, akinek a gondolatait végigkövethetjük és megpillanthatjuk, hogy amiket addig a filmben megélt Eszter, azokat ez az új nézőpontkarakter hogyan élt meg. Nagyon érdekes volt, főleg úgy, hogy ennek a másik szereplőnek a szemszögéből nézve a történeteket, teljesen más értelmezést kapott a cselekmény.

A másik dolog, ami tetszett, hogy a „rosszfiú” „jófiú” lesz történetszál remekül meg lett írva, valamiért itt nem idegesített sem a szerelmi szál, sem pedig az elcsépelt sablon sztori a suli rosszfiújáról, akit ha az ember jobban megismer, kiderül, hogy igazából egy rendes srác. Beni és Eszter tök cukik voltak, az elején nem hittem, hogy ők fognak végül összejönni, azt hittem, hogy a Beni csak megjátssza, hogy bejön neki a lány, hogy aztán majd ő is megalázza és kihasználja. Ebben is sikerült átvernie a filmnek, de ennek is örültem, mert szépen fel volt építve a történetük és a jellemük.

A harmadik dolog, ami megfogott az, hogy a film közepén kiderül, hogy tulajdonképpen nem az angol tanár és nem is Beni lesz a „rosszfiú” ebben a történetben – akiket mindenki várt volna ugye -, hanem éppen az a gyerek, akire senki nem számított. Az osztályterem végében meghúzódó, visszafogott, szótlan, de egyébként kedvesnek és aranyosnak tűnő normális fiú, akiről kiderül, hogy szerelmes a főszereplő lányba, de nem csak, hogy szerelmes belé, szinte már megszállott is. Persze lehet mondani, hogy egy tizen x éves srác érzelmei még nem kiforrottak és ilyen bárkivel előfordulhat, de én azt mondom, hogy amit ez a fiú csinált, ilyet egy épeszű tinédzser sem csinál. Nagyon tetszett, hogy a végén az ő megszállott „szerelme” teszi tönkre a lány életét, azé a lányét, akit állítólag szeret. Hogy a film tulajdonképpen lerombolja azt a sémát, amit szoktunk látni: hogy a rosszfiú árt a lánynak, majd az addig a háttérben meghúzódó, egyébként kedves srác vigasztalja meg, majd lesz a párja a film végén. Itt nem ez történt, Beniről derült ki, hogy igazából nem is olyan tuskó, mint az gondolnánk, és az aranyosnak és normálisnak tűnő kisfiú, meg igazából egy pszichopata. Szó, ami szó, azt a gyereket addig ütném, amíg él.

A film képi világa szép, az, hogy láttuk a szereplők közötti cseteléseket a vásznon nagyon jó és fiatalos ötlet, az egész újnak és izgalmasnak hatott. Az is remek, hogy a film bemutatta, hogy a mai világban, ahol már mindenki hozzáfér az internethez, milyen könnyű létrehozni egy email fiókot vagy akár egy facebook fiókot és másnak kiadni magad.

Egyetlen negatívumot szeretnék kiemelni, az pedig nem más, mint a film vége. Szerintem nem jó helyen vágták le a végét, még azt megmutatathatták volna, hogy kiderül, hogy igazából nem is az angol tanárral csetelt Eszter és, hogy azért, amit tett, megkapja a méltó büntetését az a bizonyos másik nézőpontos karakter. Így viszont nekem kicsit befejezetlen lett a vége, olyan, mintha csak levágták volna a film végéről azt a 3-5 jelenetet, ami szerintem még kellett volna.

Összességben a film 10/8, ajánlanám bárkinek.

Előzetes:

Bosszúállók: Végjáték

A történet:

Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban. (Forrás: port.hu)

Nem mondok újdonságot azzal, hogy én is nagyon vártam a Bosszúállók: Végjáték című filmet sokakhoz hasonlóan. A Marvel remek logikával felépített univerzuma elérkezett egy lezáráshoz és ezért mindenkinek óriási elvárásai voltak ezzel a filmmel kapcsolatban. Elég nagy cliffhangerrel ért véget a Végtelen háború, így vártam mi fog történni utána. Részben bejöttek a számításaim, részben nem, de azt nyugodtan kijelenthetem, hogy egy egészen korrekt lezárást kaptunk. Ez a kritika teljes mértékben SPOILERES, így csak ennek tudatában olvassatok tovább!!!

A több mint három órás filmbe sok mindent belepasszíroztak. Több szálon kellett felvenni az eseményeik fonalát, több karakternek kellett megadni azt a lezárást, amit vártunk és közben meg kellett oldani Thanos tetteinek következményét is. Nem hiszem, hogy bárki számára újdonságot jelentett a megoldás módja, hisz az időutazáson kívül máshogy nem nagyon lehetett volna megoldani a helyzetet. Abba most ne menjünk bele, hogy tényleg megvalósítható lenne-e az időutazás azon a módon, ahogy azt itt láthattuk, hisz képregény film révén ne ez legyen a fő szempont. Itt meg lehetett oldani és a megmaradt szereplők ezt az utat választják a halottaik megmentésére.

A film felépítésére nem lehet panasz. Tulajdonképpen három részre lehetne felosztani. Az első harmadában a megmaradt szereplők próbálják feldolgozni a történteket, mindenki gyászol valakit és össze vannak törve. Megbosszulják Thanoson mindezt, de ezzel se nyernek megnyugvást. Gyászolnak és próbálnak tovább élni, de az életük már nem lehet a régi. Itt csak azt nem értettem, hogy Thanost miért lehetett olyan könnyen megölni. Miért pusztította el a köveket? Miért hagyta hogy megöljék? Számomra kissé logikátlan mindez, hiszen még rengeteg bolygó van a világűrben, ahol folytathatná a "munkáját". Meg Thanos amúgy se tűnt olyan ostobának eddig, hogy magát védtelenül hagyja. Ha nagyon keserves munkával végre megszerezte mind a hat követ, akkor miért pusztította el aztán őket? Nem értem.

Aztán hőseink előállnak a tervvel hogyan lehetne megmenteni a halott társaikat és a Hangya ötlete révén elkezdenek dolgozni az időutazás megvalósításán. Kidolgozzák mi legyen, majd három csapatra osztva indulnak vissza a múltba, hogy onnan szerezzék meg a végtelen köveket és azok segítségével visszahozzák meghalt társaikat. A Végtelen háború végén éppen azok a nem fontos karakterek haltak meg, akik nekem nem nagyon hiányoztak és örültem annak, hogy az eredeti bosszúállók maradtak életben így a végére és ismét a "kemény mag" került a középpontba és ők oldották meg a problémákat, még egyszer utoljára együtt. Hisz az mindenki számára teljesen egyértelmű lehetett, hogy utoljára harcolnak együtt.

Aztán a film utolsó harmadában a nem éppen jól sikerült időutazási terv következményeként Thanos és seregei visszatérnek, így újra fel kell venni vele a harcot. Egy hatalmas és grandiózus csatát kapunk a végén, olyat, amit jó volt látni és amit remekül megcsináltak a készítők. A film és az egész eddig felépített Marvel univerzum legkatartikusabb pillanata, mikor a végén mindenki összegyűlik a csatára Thanos ellen és megindul a csihi-puhi. Megadták a módját a dolognak és ebben fut ki a film leghatásosabb jelenete.

A történet tehát logikusan és reálisan felépített, mindent megkapunk, amire csak vágyhatunk. Gyászolást, tervezgetést és akcióba lendülést és a végén a nagy katartikus harcokat. Korábban biztos említettem már, hogy Amerika kapitány és Vasember nem tartoznak a kedvenceim közé, így annak nem örültem, hogy megint rájuk volt a leginkább kihegyezve a film. Elég nagy hangsúlyt kaptak, amit mondjuk megértek, miért volt rá szükség, hisz megkapták a saját lezárásukat, mindketten a maguk módján. Csak az vigasztalt abban, hogy már megint őket helyezték a középpontba, hogy eztán többet nem fognak szerepelni, így még egyszer utoljára elviseltem őket.

Ez a három óra túl hosszú volt és a végén már azt sem tudtam hogy üljek a moziban és minden bajom volt. Értem én, hogy sok volt a történetszál és mindent el akartak varrni, de azért biztosan lehetett volna rövidíteni rajta mondjuk legalább egy fél órával. Nem tudom mit lehetett volna kihagyni, de az írók biztosan megoldották volna, ha nagyon akarták volna. Ha nagyon kötözködni akarnák, akkor tudnék és megjegyeznék pár dolgot. Miért kellett ide Marvel kapitány? Jó, az én saram, hogy nem láttam a saját filmjét, így fogalmam sincs ki ő, de ha már ilyen nagy ereje van, akkor miért csak az elején és a végén segített a többieknek? Miért nem maradt velük végig és utazott vissza velük a múltba? Ha már behozták a történetbe, akkor jobban ki lehetett volna használni a benne rejlő potenciált.

Azt se tartom túl életszerűnek, hogy a múltba visszautazva gyakorlatilag játszi könnyedséggel szerezték meg a végtelen köveket, mikor azelőtt Thanos hosszú évekig ezen szenvedett. Jó, persze, tudták, hogy melyik merre van, így előnyben voltak, de a múltbéli karakterektől elég könnyen meg lehetett szerezni, én valami komolyabb kavarodásba számítottam a múltban.

Nagyon jól adagolták a készítők a drámai és a poénos részeket, és ahogy korábban írtam a film elejét inkább a gyász és megtört érzelmek uralják, aztán egyre több poén jelenik meg és szerencsére visszatér a Marvel filmek poénosabb hangulata. Ebben a legnagyobb szerepe Mordálynak volt, akit csak imádni lehet, ő szállította a humor nagy részét. Nekem mindig az elejétől fogva Thor a kedvenc Bosszúállóm (és nem csak Chris Hemsworth miatt, de lássuk be azért vitathatatlanul ő néz ki a legjobban), aki szintén nagy utat tett meg. Ebben a filmben pedig olyan mélypontra süllyed önsajnálatában és annyira kivetkőzik korábbi önmagából, hogy csak szánni lehetett. Mégis vicces volt nézni, ahogy szakállt és pókhasat növesztve sajnáltatta magát. A poénok másik része hozzá, a kinézetéhez és a bénázáshoz köthető. Fura volt így látni, ennyire kivetkőzve korábbi önmagából, de mégis működött a dolog. Más volt, de nekem nagyon bejött.

Összességében nekem tetszett a film, habár bevallom azért kicsit túl hosszúnak találtam, és azt se bántam volna, ha Steve és Tony nem kap olyan nagy kiemelt szerepet. Kaptunk drámát, poénokat, időutazást és nagy csatát a végén, a történet logikusan felépített módon haladt előre, miközben a főszereplők révbe értek és mindenki megkapta a maga lezárását. Ebben a formában az eredeti Bosszúállók nem fognak újra összeállni, amibe fura belegondolni, de az élet már csak ilyen, megy előre és kész. Jönnek helyettük újak. Számomra az a lényeg, hogy Thor maradt és kíváncsi vagyok, mit fog csinálni a Galaxis őrzőivel.

Értékelés: 10/9

Előzetes.

Bohemian Rhapsody (Bohém rapszódia)

A történet:

A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténelem egyik legnagyszerűbb koncertjét adják. A Queen nem csupán zenekar, hanem egy család is volt, s máig megihletik a kívülállókat, az álmodozókat és a zene szerelmeseit. (Forrás: port.hu)

Korábban is ismertem a Queen zenekar és Freddie Mercury történetét, de ezelőtt be kell vallanom sosem voltam valami nagy rajongó. Rójuk fel mindezt annak, hogy mindössze 1 éves voltam, mikor Freddie meghalt és hát lássuk be a Queen nem az én generációm idején élte a fénykorát. Persze ennek ellenére lehettem volna rajongó, de ez sajnos nem így alakult. Aztán ahogy érkeztek a hírek a filmről és záporoztak az infók és előzetesek, kezdte felkelteni az érdeklődésemet, így gondoltam ezt nekem meg kell néznem. Amúgy is imádom az életrajzi ihletésű, az igaz történet alapján készült filmeket, az pedig csak a hab volt a tortán, hogy zenés filmről van szó. Vagy nagyon béna lesz, vagy nagyot fog ütni, gondoltam én... és szerencsére az utóbbi lett az igaz.

El sem tudom mondani nekem mennyire bejött a film, egyszerűen imádtam az elejétől a végéig. A Queen zenekar befutását követhettük nyomon több mint két órán keresztül, ami habár soknak hangzik, valóban nem az. Ez a két óra olyan gyorsan röppent el a moziban, hogy mire vége lett, csak meglepetten pislogtam, hogy csak ennyi volt. Én néztem volna tovább. A történet kapott egy szép ívet, megelevenednek a leghíresebb számok a képernyőn, és mindez középpontjában természetesen ki más állhatna, mint maga Freddie és az ő összetett és rendkívül karizmatikus személyisége.

Queen a filmben

Én se tudok mást mondani, mint amit a kritikusok többsége. Rami Malek tökéletes választás volt a szerepre és profi munkát végez a főszerepben. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem csak ő volt remek választás, hanem az együttes másik három tagja szintén. Nem tudom honnan tudtak ennyire hasonló külsőségekkel rendelkező színészeket találni, de mintha mindegyik az ikertestvére lenne a Queen tagjainak. A Bohém rapszódia szerintem egyetlen nagy hibája, hogy nem igazán döntötte el, hogy miről akar tulajdonképpen szólni. Magáról az együttesről és annak az útjáról, vagy inkább Freddie életéről? Kaptunk mind a kettőből, és igazából az egyikből se, ha úgy vesszük. Nem mintha a két dolgot élesen el lehetne különíteni egymástól, nem ezt mondom, de ha már az egyikről van szó, akkor a másik ne kapjon olyan nagy hangsúlyt. Kicsit itt zavar volt a képben, legalábbis számomra. Ha Freddie Mercury életéről kellett volna szólnia a filmnek, akkor elég sok minden kimaradt. Ha pedig magáról az együttesről, akkor Freddie mellett a többiek nagyon el voltak nyomva.

Engem cseppet sem zavartak a filmbeli pontatlanságok, amit a legtöbb kritikus a legnagyobb hibák közé sorolt. Most komolyan mit vártak? Hogy minden egyes dátum, minden egyes mozzanat és történés ugyanúgy fog visszaköszönni? Mi ez kérem szépen? Egy dokumentumfilm? Nem. Ez egy szórakoztató film és nem olyan meglepő, hogy pár dolgot átírtak, kihagytak és miegymás. Nem értem miért ezeken kell lovagolni. Persze kissé idealizált képet kaptunk mindenkiről, és sokakat biztosan ez idegesített leginkább, de számomra mindez eltörpült a film hangulata, a zenék és az érzés mellett, amit adott számomra. Mert a Bohém rapszódia rögtön levett a lábamról és most egy héttel később is a fejemben zakatolnak a dalok és a film majdnem minden egyes mozzanata. (Azóta rengeteget olvastam a Queenről és Freddie Mercury-ról, és el se hiszem, hogy eddig nem voltam oda értük. Miről maradtam én le csak azért mert nem a fénykorukban születtem?)

Személy szerint örülök annak, hogy elkészült a film, mert ennek épp ideje volt ennyi év után. Egy ilyen volumenű zenekar igenis megérdemli, hogy film készüljön róluk. Olvastam egy kritikát, aminek az írója azon nyavalygott, hogy szerinte ez a film csak lehúzás, hogy csak a még két aktív Queen tag újabb pénzbeli forrása és hogy ezzel még az utolsó bőrt is le akarják húzni Freddie-ról és a munkásságáról. Nem értem, hogy lehetett ilyet leírni, mikor ennek a filmnek már jóval korábban el kellett volna készülnie. Általa a fiatalabb generációk megismerhetik az együttest és felfedezhetik maguknak a zenéjüket (mint ahogy én tettem), és ez cseppet sem lehúzás. Ahogy az sem, hogy a Queen zenekar még mindig aktív és más énekesekkel turnéznak manapság. (Jelenleg éppen Adam Lambert a vezető énekesük.) Freddie meghalt, mindenki sajnálja és mindenkinek hiányzik, őt senki se tudja pótolni, ez holt biztos. De ettől nem áll meg az élet. Épp azzal, hogy filmet készítenek róla, épp azzal, hogy még mindig játsszák a dalait és őrzik az emlékét, azzal tisztelegnek előtte.

Az igazi Queen

Freddie elég sajátos életet élt és nem volt mindig egy kedves és szimpatikus ember, ahogy ezt a film korrektül bemutatja. Élvezte az életet ezerrel, tudott bulizni, és még sorolhatnám. Sok kritikus azon akadt fenn, hogy Freddie személyiségét is idealizálta a film és nem olyannak mutatta, amilyen valójában volt. Kérdem én, milyen filmet néztek ezek az emberek? Pont hogy láthattuk Freddie rossz oldalát és a cseppet sem vonzó tulajdonságait, és azzal sem fukarkodtak, hogy a biszexualitásáról, vagy a betegségéről beszéljenek. Mindenből kaptunk, mindenre volt utalás, de gondolom azt senki se akarta volna, hogy a széles vásznon lovagoljon meg egy férfit premier plánban (mellesleg én szívesen megnéztem volna, de a férfi nézőközönség nagy része már egy meleg csóktól is hányingert kap). Sajnálom, ezt nem tudom szebben megfogalmazni, mert egyszerűen nem értem a sok negatív kritikát, amelyek mindezeket kifogásolják és róják fel a film legnagyobb hibáinak. Mintha az első kritikus elkezdte volna az ostobaságait és a többi csak szajkózta volna ugyanazt.

Számomra hihetetlen élmény volt a film és teljesen levett a lábamról. Zenés életrajzi filmnek tökéletes az apróbb csúsztatásai és ferdítései ellenére is, hisz ez egy szórakoztató film. Aki a száraz tényekre kíváncsi, nézzen egy dokumentumfilmet. Kicsit olyan, mint a Killing Bono vagy a Runaways, azokat a filmeket is szerettem a maguk nevében. Az egyetlen problémám, hogy a Live Aid koncert után vége, pedig én szívesen néztem volna tovább a történetet mondjuk Freddie haláláig. Persze mivel ez nem egy Freddie Mercury életrajzi film volt tisztán, így valamilyen szinten érthető, hogy a későbbi évekre már nem tértek ki. Az biztos, hogy a Queen számok most a nagy kedvenceim és hogy a filmet még párszor meg fogom nézni, mert egyszerűen lenyűgöző.
Ui: Szigorúan csak eredeti nyelven, maximum felirattal ajánlom, mert az akcentusok mindent visznek.
Értékelés: 10/10

Előzetes:

Bosszúállók: Végtelen háború

 A történet:

A Marvel mozis univerzumának egészét felölelő, tíz év eseményeinek tetőpontját jelentő Bosszúállók: Végtelen háborúban minden idők legnagyobb és leghalálosabb leszámolására kerül sor. A Bosszúállóknak és szövetségeseiknek mindent kockára kell tenniük, hogy megfékezzék a nagy erejű Thanost, aki egy szemvillanás alatt elpusztíthatja a világot. (Forrás: port.hu)

A Marvel előre kigondolt tervvel és alaposan megfontolva építgeti filmes univerzumát több mint tíz éve. Vitatkozhatunk rajta vagy sem, de azt mindenképp el kell ismerni, hogy ezalatt a tíz év alatt igen sok jó film került ki a kezeik közül. Persze én se láttam az összeset, és biztosan sokan vannak még így, mert azért annyira fanatikus rajongó nem vagyok. Engem például mindig totál hidegen hagytak a Vasember, az Amerika kapitány és az új Pókember filmek, vagy épp a Thor folytatásai, nem említve az idei év nagy sikerét, a Fekete párducot. Vagyis jól sejtitek, nem tökéletes ismeretekkel ültem be a harmadik Bosszúállók filmre.

Azért ezzel kezdtem a kritikát, mert az, hogy nem láttam az összes korábbi filmet, most kapott igazán nagy jelentőséget. Eddig nem nagyon maradtam ki semmiből, legalábbis én nem éreztem, mostanra viszont elértünk arra a pontra, mikor a nagyra nőtt univerzum szinte minden szálát ismernünk kellene ahhoz, hogy a Végtelen háború maradéktalan élményt nyújthasson. Nem azt mondom, hogy voltak olyan részek, amiket nem értettem a filmben, mert ez nem lenne igaz. Inkább ott éreztem a hiányosságokat, mikor a karakterek közötti kapcsolatokat vagy épp az apró kis poénokat/beszólásokat kellett volna igazán megértenem.

Mivel nem láttam minden egyes önálló filmet, így például nekem totál kimaradt, hogy Tony és Steve min vesztek össze, hogy ki ez a Fekete párduc és mi ez a hely, ahol él, vagy hogy milyen is az új fiatal Peter Parker. Jó, tudom, ez az én hibám, nem is itt a gond, hanem inkább ott, hogy ha valaki teljes élménnyel akarja élvezni ezt a filmet, akkor sürgősen pótolja be előtte a korábbiakat. Nem azt mondom, hogy ezek nélkül totál érthetetlen és követhetetlen a film, hanem azt, hogy csakis így lehet megérteni minden apróságot. Meg lehetett volna csinálni úgy, hogy önállóan is teljesen érthető legyen azok számára szintén, akik néhány korábbi filmet kihagytak? Igen. Lett volna értelme úgy csinálni? Nem. Mert a Végtelen háborúnak direkt az a célja, hogy végre összehozza és egybekapcsolja a teljes univerzumot. Ez pedig éppen ezzel jár együtt.

Ha kötekedni szeretnék, akkor mindenképp meg kell említenem, hogy ahogy az lenni szokott, megint egy iszonyat hosszú filmet kapunk. Az eleje kicsit lassabb, míg mindenki megjelenik a színen és kialakulnak a "csoportok", de aztán gőzerővel beindul a harc Thanos megállításáért. A látvány és a humor a lényeg, ezt korábban is megszokhattuk és ennél többet ne várjunk egy képregény adaptációtól, főleg Marveléktől, mert akkor csalódni fogunk. A történet nem nagy durranás, hisz megint egy nagy hatalommal rendelkező, világuralomra törő, (de komolyan, nem csak képletesen, hanem valóban az egész világot akarja uralni) gonoszt kell megállítani, akinél erősebbel még nem volt dolguk hőseinknek. A néhány logikai bukfenctől tekintsünk el, mert ilyen téren ne keressünk értelmet képregény filmben.

Nekem két nagy problémám/kérdésem volt, amitől sajnos nem tudok eltekinteni, és ezekre még mindig keresem a választ. Először is, ott van nekünk Dr. Strange, aki ha jobban belegondolunk az idő és térmanipulációval könnyedén hatástalaníthatta volna Thanost az elején, mielőtt az nagyobb hatalomra tesz szert. Mondjuk visszamegy az időben, vagy manipulálja a valóságot, vagy mit tudom én. A lényeg, hogy ha valóban bevetette volna magát, akkor nem kellett volna ilyen sokáig tökölni. Persze ha így tett volna, akkor nem lehetne két több mint két órás filmet összehozni, így ne kötekedjek, mondhatnátok, de ezt a hatalmas logikai hibát, meg kellett említenem. Aztán lehet ez lesz a vége, így oldják meg végül a gondot, és kiderül, hogy annak, ami közben megtörtént, meg kellett történnie valamiért. Mindez kiderül a negyedik rész végén, ha valóban így lesz. (Bár én kétlem.)

A másik, amit nem tudtam hova tenni, az Thanos és Gamora hirtelen támadt "apa-lánya" kapcsolata. Ne nézzetek hülyének, mert igenis láttam mind a két Galaxis őrzői filmet, és abban egy csepp szó se esett arról, hogy Thanos egyáltalán szereti Gamorát, meg úgy általában bárkit is. Ha már egy ilyen csavart szerettek volna beletenni a filmbe, ami lássuk be igenis nagy mozgatórugója volt a történet alakulásának, akkor nem csak most, hanem korábban is kellett volna rá utalni. Mert ez itt így légből kapott ostobaságnak tűnt és Thanos egész áldozata hiteltelenné és lássuk be nevetségessé vált, legalábbis számomra. Mutattak nekünk két múltbéli emléket, és ennyiből higgyem el és érezzem át, hogy ő valóban szereti a lányát, és hogy mekkora áldozatot hoz a céljai megvalósítása érdekében. Meghatóra szerették volna, hogy némileg érezzünk együtt Thanossal, de sajnálom, ez elég bénán jött ki végül.

Nem szeretném végig csak kritizálni a filmet, mert igenis tetszett. A hossza ellenére szinte hirtelen röppent el az a két óra és mire feleszméltem már jött a stáblista. A humor és a látvány vitte a hátán az egészet, ahogy erre korábban utaltam, na meg az, hogy a karakterek hogyan ismerkednek össze és reflektálnak egymásra. Erre nem lehetett panasz, kihoztak mindent, amit ki lehetett hozni ezen a téren. A látvány pazar és a nagy összecsapások olyan gyönyörűek, hogy élvezet volt nézni. A humor ütős és főleg a karakterek különbözőségéből adódik és abból, hogyan szoknak össze. Nincs új a nap alatt, főleg azok nyomják a poénokat, akik korábban is, de ők ismét odateszik magukat.

Három részre oszlik a csapat és így veszik fel a harcot Thanos és követői ellen. Szükség volt erre a felosztásra, mert olyan sok karakter van, hogy ha mindenki egy helyen nyomná, akkor egyszerűen nem lehetett volna mindenkinek rendes mozgásteret adni és túl sok lett volna az egy négyzetméterre eső tesztoszteron. Komolyan rengeteg karakter találkozik össze ebben a filmben, és ez lehetne jó, de lássuk be a nagy részük nélkül is remekül működött volna a film. Nem mindenki kap elég teret arra, hogy fontosabb szerephez jusson, és sokan csak a háttérben maradnak és mondhatni "statisztaként" asszisztálják végig az egészet. Tony, Thor, Strange és a Galaxis őrzői, ők lettek az abszolút főszereplők, ez nem kétség. Ezt én abszolút nem bántam, mert Thor az egyik kedvencem, a Galaxis őrzői pedig mindig nyomják a poénokat, így belőlük sosem elég.

Egy szó mint száz, kaptunk egy igazán remek, egész Marvel filmes univerzumot átölelő újabb Bosszúállók filmet, amin iszonyat jót lehet szórakozni, már ha valaki szereti az ilyen filmeket. Erősen ajánlatos a korábbi filmek megtekintése, mert anélkül lesznek dolgok, amiket nem fogunk érteni (velem is így volt), így akit ez zavar, az mindenképp pótoljon a mozi előtt. Hatásos lett a vége, bár tudjuk, hogy úgyis megoldják a dolgot, de legalább elérték vele, hogy mindenki tűkön ülve várja a folytatást. Sokat kell várni rá, de van egy olyan érzésem, hogy még egy ennél is ütősebb és grandiózusabb filmet fogunk kapni. Csak bírjuk kivárni.

Értékelés: 10/9

Előzetes:

Az Igazság Ligája (film)

A történet:

Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz.

Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash.
És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír. Nincs metahumán, aki képes lehet megállítani. (Forrás: mafab.hu)

Az ide év egyik (általam) legjobban várt filmje a héten megérkezett a mozikba és ilyenkor nem engedem, hogy valami közbejöjjön. Ha törik, ha szakad én ott vagyok legkésőbb hétvégén a moziban, mert az ennyire várt filmeket minél hamarabb látnom kell. Szerencsére pénteken sikerült eljutnom a vetítésre, ráadásul a még nagyobb szerencsémnek hála feliratosan tudtam megnézni. Hála az égnek! De hogy tetszett? Mindjárt leírom nektek.

Nagy DC és Batman rajongóként félelemmel vegyes izgalommal vártam a filmet. Habár a kritikusok és a nézőközönség sem ájult el az eddigi DC filmek többségétől (Az acélember, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala, Öngyilkos Osztag), mely alól talán csak a Wonder Woman a kivétel, nekem nem volt igazán nagy gondom velük. A Batman Superman ellen egyszer nézhető, az Öngyilkos Osztag nekem tetszett, akárki, akármit mond, a Wonder Womant pedig én is csak méltatni tudom. A sok negatív kritika miatt azt hihetnénk, hogy a DC tanult a korábbi hibákból és most végre odateszik magukat, sajnos azonban ez csak félig meddig jött össze nekik.

DC és Batman rajongó lévén nem tudok nem elfogult lenni a filmmel kapcsolatban és rögtön az elején szeretném kijelenteni, hogy nekem tetszett. Már a feliratos verzió nagyot dobott az élményen, és habár látom a hibákat és a hiányosságokat, nekem összességében mégis bejött a film. Kezdjük akkor a pozitívumokkal.

Képregény film révén nem is várhatunk mást, mint töménytelen harcot és verekedést, ahol képregényes karaktereink életre kelnek a vásznon, hogy megmentsék a világot valami fő gonosztól. Erről szólnak ezek a filmek és nem értem, hogy miért is várnánk mást tőlük. Az Igazság Ligája ezt a részét tökéletesen hozta. Kapunk töménytelen verekedést és bunyót, szerencsére ezen a téren egyik karakter se maradt le, mindenki bemutathatta a képességeit és az erejét. Ez a film jóval humorosabb lett, mint a Batman Superman ellen, ami igazán jót tett neki. Főleg Flash fiatalosan naiv és általában esetlen megnyilvánulásai, Batman emberi "gyengesége" szuper képességek híján, valamint a karakterek közötti különbözőségek szolgáltatták a poén forrásokat.

Hat karakter alkotja a Ligát, melyek közül egyértelműen a "szentháromság" a legismertebb. Róluk tudunk a legtöbbet, Superman, Batman és Wonder Woman így nem kapnak most nagy bemutatást. A film elején viszont megjelenik a másik három, Flash, Aquaman és Cyborg. Kezdjük ott, hogy ők amúgy se annyira ismert képregény karakterek idehaza, talán csak a Flash, (de ő is csak a pár éve futó DC sorozat miatt, itt azonban egy teljesen más verziója jelenik meg) Aquaman és Cyborg viszont gyakorlatilag ismeretlenek. Sajnos nem kaptak sok időt a film elején a bemutatkozásra, így szerintem teljesen érthetetlen, hogy kik és mik ők tulajdonképpen. De még ha többet is megtudtunk volna róluk, akkor se lennének olyan érdekesek, mint a többiek.

Imádom Ezra Millert, nem tudom ezt említettem-e már korábban, de ha nem, akkor most mondom. Épp ezért kíváncsi voltam, milyen lesz Flashként. Ő se kapott sok időt a kibontakozásra és valahogy nem is egy ilyen esetlen és gátlásos Flashre számítottam tőle, ám mindezek ellenére ő is tetszett a karakterben. Vitathatatlanul ő hozta a legtöbb humor forrást, és szerethetővé tette Flashnek ezt a verzióját. Főleg azt bírtam, mikor le akarta csapni Supermant, amikor az bevadult, de Superman meg ugyanolyan gyorsan felvette vele a harcot. Mindketten olyan fejet vágtak akkor, hogy kb. mindenki egyszerre nevetett fel a moziban.

Azonban sajnos látom a film hibáit és hiányosságait, nem tudom letagadni. Egyrészt a fő gonosz valami irdatlan nagy kliséhalmaz, akinek szokás szerint az a célja, hogy elpusztítja a világot, mert csak. Ennyi, nincs több magyarázat. Ráadásul egy totál ismeretlen gonoszt szedtek elő, mikor annyi, de annyi ikonikus fő gonosz található a DC univerzumban. A film eleje kissé lassan indul be, talán túl lassan is, így aki nem olyan nagy rajongó, mint én, az kb. halálra unhatta magát rajta. A túl sok CGI-t t sem hagyhatom ki, és nem is azzal van a baj, hogy túl sok lett, hanem azzal, hogy annyira, de annyira látszik, hogy CGI az egész harcjelenet, főleg a végén a nagy összecsapás, hogy csak fogtam a fejem. Nem igaz, hogy ennyi pénzből nem tudták volna ezt valahogy jobban megoldani.

Az új karakterekről nem tudunk meg annyit, hogy érdekessé és így szerethetővé váljanak, súlytalanok, főleg Aquaman és Cyborg. Nagyon látszik az önálló filmek hiánya, és itt merül fel a kérdés, hogy a DC jól tette-e, hogy rögtön a közös filmekkel kezdett. A Marvel ezt okosabban csinálta, lépésről lépésre, tökéletes megfontoltsággal építette ki az univerzumát először saját karakterfilmekkel, majd utána a közösekkel. Van még valami, ami lehet csak nekem nem tetszett, de remélem nem szeretnék Bruce-t és Diana-t összeboronálni, mert akkor nem állok jót magamért. Lehet csak én képzelem bele, hogy erre felé haladnak a dolgok, de ne legyen igazam.

Összességében nekem tetszett a film és mindenképp újra fogom nézni, ha kijön DVD-n, ez nem kétség. A Batman Superman ellennél jobban sikerült, ezt nem lehet vitatni, de még mindig nem az igazi, valami még mindig hiányzik. A DC valahogy nem érzi, hogy mit várunk mi nézők. Mindenesetre bízzunk a legjobbakban és reméljük idővel megtalálják a tökéletes receptet.
UI: Csak nekem tűnt indokolatlanul soknak a meztelen férfi felsőtestek száma, vagy másnak is? Na... nem mintha baj lenne vele, mert Henry Cavill és Jason Momoa nem ocsmányságok, és elnézegetem én őket világhosszat, de itt valahogy olyan hülyén jött ki az egész.

Értékelés: 10/8

Előzetes:

Wonder Woman (A Csodanő)

A történet:

Nem hívták mindig Wonder Womannek. Valaha ő volt Diana (Gal Gadot), az amazonok hercegnője, aki egy távoli, titkos szigeten, csupa nő között élt. Uralkodónak nevelték, legyőzhetetlen harcosnak képezték ki, de békében teltek a napjai.
Míg meg nem látta az első férfit.
Egy pilóta (Chris Pine) lezuhan a parton, és óriási háborúról beszél a páncélba öltözött nőknek, amely a kinti világban dúl. Diana biztos benne, hogy ő véget tudna vetni a vérengzésnek, a lábadozó pilótával együtt elhagyja az otthonát, és beleveti magát a harcba.
Csak a küzdelem közben érti meg, mibe keveredett, de akkor már nincs visszaút. Véget akar vetni minden háborúnak, és közben rácsodálkozik saját, emberfeletti erejére... és megsejti, hogy mi a végzete... (Forrás: port.hu)

Gyermeki rajongással várom és figyelem, ahogy a DC próbálja felépíteni saját filmes univerzumát a Marvel példáját követve. Habár DC rajongó lévén egyértelműen elfogult vagyok, azt még én is beismerem, hogy eddig inkább kisebb sikereket tudhatnak maguk mögött. és lássuk be nem nagyon jöttek be a számításaik. A Superman filmet hagyjuk, mert én kétszer is bealudtam rajta, miután csak sikerült végig néznem. A Batman Superman ellen - Az igazság hajnala nekem bejött sokakkal ellentétben, de azért azon is lehetett volna mit javítani. És az Öngyilkos Osztag. Nekem ez is tetszett, annak ellenére, hogy láttam és elismerem a hibáit. (Elfogult vagyok, kövezzetek meg érte.)

Idén elérkezett a következő filmes próbálkozás, a Wonder Woman, mely gyakorlatilag a novemberben érkező Igazság Ligája film felvezetőjének tekinthető. Wonder Womanről nem sokat tudtam, gyakorlatilag csak annyit, amennyit az előzetesben tudni lehetett, így mondhatni "szűz fejjel" ültem be a moziba, mert nem tudtam, mire számítsak. Hallottam a sok pozitív kritikát, így megnőttek hirtelen az elvárásaim, melyeket a film szerencsére sikeresen megugrott. Igazak voltak a pozitív elismerések, ez a film egy korrekt módon összerakott darab.

Nekem nagyon tetszett és örülök annak, hogy a DC végre egy olyan filmet rakott le az asztalra, amit nem csak a rajongók, hanem a kritikusok szintén elismernek. Hirtelen azt sem tudom, hol kezdjem, de azért megpróbálom részletezni, miért olyan jó film a Wonder Woman. A legfontosabb indok mi más lehetne, mint hogy végre egy női szuperhős kerül a középpontba. Ez azért korszakalkotó a maga módján, mert ilyen nagy költségvetésű, hollywoodi produkcióban először láthatunk női szuperhőst főszereplőként megelevenedni a vásznon. Szeretem a női főszereplős történeteket, főleg akkor ha az a főszereplő tényleg érdekes és szerethető karakter. Diana pedig mindenképp az.

Ennyi persze nem lehet elég a sikerhez, kellett ide más is. A film tulajdonképpen Diana történetének kezdetét tárja elénk, életének azt a korszakát, mikor kilépve a naiv és ártatlan "gyerekkorból" megismeri a való világot annak minden borzalmával együtt. A történet az 1. világháború idején játszódik és habár a háború nagy szerepet kap benne, mégse azon van a hangsúly. A történet izgalmas és látványos, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Diana hogyan ismerkedik meg a "való világgal", hogyan illeszkedik be az emberek életébe, hogyan ismeri meg a szerelmet és hogyan szenvedi el élete első nagy csalódásait és veszteségét.

Diana, mint karakter szép utat tesz meg. Okos, bátor, erős, ám végtelenül naiv fiatal lányként kezdi, és közben fokozatosan alakul át egy olyan igazi női példaképpé, akire mindannyian bátran felnézhetünk. Aki kitartóan és félelmet nem ismerve küzd a céljaiért, aki nem fél senkitől és semmitől, aki hisz az emberekben és a barátaiban, aki végtelenül hűséges azokhoz, akiket szeret. Igazi nő ő minden porcikájában, igazi példakép lehet bárki számára.

Személy szerint nekem az is tetszett, hogy habár volt a filmben némi romantikus szál, nem ezen volt a hangsúly, hanem finoman maradt a háttérben a fő történetszál mögött. Ha jobban belegondolunk, nem is nagyon volt itt semmi említésre méltó, mert mielőtt jobban kibontakozhatott volna a dolog, a sors ugyebár közbeszólt. Örültem annak, hogy ezen a téren tragikus lett a film vége, mert így valahogy még nagyobbat ütött számomra. Ez a veszteség kellett ide, hisz ezek azok a dolgok, amik igazán formálhatják egy karakter jellemét. Diana életútjába kellett mindez, az első igazi nagy veszteség.

A film szépen egyensúlyoz a komolyság és a poénok között. Szerencsére a poénos részek tényleg azok voltak, többször is őszintén mosolyodtam el, nem érződött az erőltetettség, mint néha szokott az ilyen esetekben. Két kisebb negatívumot nem szeretnék kihagyni. Személy szerint örültem volna annak, hogy ha az amazonok nem csak az elején szerepelnek, hanem mondjuk később szintén feltűnnek, nekem hiányoztak a film többi részéből. A másik a papírmasé fő gonosz, akinek most sem tudtak értelmesebb célt kitalálni, minthogy el akarja pusztítani a világot, mert éppen ahhoz van kedve. Fő gonoszok terén a DC most sem erőltette meg magát. Jobb lett volna, ha a végén kiderül, nincs semmilyen Árész, én őszintén azt hittem, így lesz, de sajnos nem ez lett a vége.

Valóban jól sikerült film lett a Wonder Woman, a DC most valahogy megragadta azt, amit kellett és szerencsére nem lőttek (ismét) mellé. Ezek után bizakodva várom az Igazság Ligáját, remélem nem kell majd csalódnom. És talán a korábbi negatív kritikák hatására, a DC végre összeszedi magát és  a soron következő filmjeik is jobban sikerülnek majd, mint a korábbiak. Meglátjuk, de én drukkolok.

Értékelés: 10/8

Előzetes:

Doctor Strange

A történet:

A világhírű idegsebész, Dr. Stephen Strange élete tragikus fordulatot vesz egy szörnyű autóbaleset következtében. Miután a kezeit attól kezdve használni képtelen orvosnak a hagyományos gyógymódok nem használnak, valószínűtlen helyen talál segítséget - egy titokzatos himalájai enklávé, a Kamar-Taj az utolsó reménye.
Strange hamarosan rádöbben, ez a hely nem pusztán a gyógyításé, hanem a hadviselésé is: láthatatlan, sötét erőket kell visszaverniük, melyek világunk elpusztítására törekszenek. A doktor rövidesen válaszút elé kerül: visszatér régi, vagyonnal és népszerűséggel járó életéhez, vagy hátat fordít múltjának és újonnan szerzett mágikus képességeit latba vetve a világ szolgálatába áll a valaha volt legerősebb mágusként.(Forrás: port.hu)

Megmondom őszintén, én már néha kezdem unni az újabbnál újabb Marvel filmeket. Mikor tudomást szereztem a Doctor Strange filmről, akkor csak egy dolog miatt hozott lázba... hogy Benedict Cumberbatch kapta meg a főszerepet. Őt pedig imádom, és mivel eddig csakis remek filmekben/sorozatokban szerepelt, így gondoltam, talán nem is lesz olyan rossz ez a film sem. Aztán kijöttek az első előzetesek és bennem csak a látványorgia maradt meg, ezért se gondoltam volna, hogy a moziban fogom megnézni. Pedig így lett. A húgomat rávettem, hogy jöjjön el velem, és a héten megnéztük a Doctor Strange filmet, szerencsére feliratosan.

Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog nekem, pedig így lett, és higgyetek nekem, ezen én lepődtem meg a legjobban. Utólag épp azt beszéltük húgommal, hogy nem is értjük, miért kételkedtünk egyáltalán, mikor Benedict Cumberbatch neve a garancia a sikerre. Jól választ filmeket, az biztos, és ezek után, már én se fogok benne kételkedni. A Doctor Srange egy remekül összerakott, tökéletes eredettörténet, olyan, amilyet talán Nolan Batman trilógiájánál, az első Thor filmnél, vagy épp a Daredevil sorozatnál láttam utoljára. Én DC párti vagyok, nem titkoltam sosem. A Marvel rengeteg filmje közül csak a Bosszúállók és Thor 1. része, valamint a Daredevil sorozat az, ami igazán tetszett. Sok Marvel filmet nem is láttam, amit meg igen, azt csak egy vállvonogatással nyugtáztam, hogy volt már ennél jobb is. A lényeg az, hogy engem lepett meg a legjobban, de imádtam a Doctor Strange-t. (És nem csak Benedict miatt!)

Rengeteg pozitív kritika olvasható online a filmről idehaza és külföldön egyaránt, így sajnos nem tudok semmi újdonsággal szolgálni nektek. Ugyanazokat tudom szajkózni, amit már a nálam ?profibb? kritikusok megírtak. Ezt a filmet művészi pontossággal írták meg és készítették el. Tökéletes eredettörténet, ami bemutatja nekünk Stephen Strange történetét a kezdetektől, hogy miként válik belőle mágus, hogy miként változik meg az élete egy váratlan baleset következtében. A film megfelelően egyensúlyoz a komolyság és a humor között. Persze nem olyan komoly ez a film, mint mondjuk Nolan Batman trilógiája, hisz annál könnyedebb, de nem teljesen röhejes vagy unalmas. Van üzenete, van célja, és van benne humor, épp mindig a jó időben és helyen. Bírtam a poénokat, a moziban mindenki szinte egyszerre nevetett fel egy-egy beszólaláskor.

Nem csak emiatt olyan jó ez a film, hanem a tökéletes szereplőgárda is megérdemel néhány szót. Benedict Cumberbatchnél jobb Strange-t az életben nem találtak volna a készítők és iszonyat mázlijuk volt, hogy a színész elvállalta a szerepet. Mintha tényleg élőben elevenedve meg Strange a képregényekből! Hozta, amit kellett, bemutatta a karakter fejlődését, komoly volt, ahol kellett és humoros, ahol kellett. Kicsit fura volt számomra az elején, hogy egy természetfeletti történetben látom, de nem lógott ki a filmből, hanem bele tudta magát élni a szerepbe.
A másik két remek színész, akik mellett nem mehetek el szó nélkül, Tilda Swinton és Mads Mikkelsen. Az előbbi mindig fura szerepeivel él az emlékezetemben és most sem okozott csalódást kopaszra borotvált fejével, míg az utóbbi remek főgonosz volt, még ha a motivációi vagy a céljai számomra túl mondvacsináltak voltak is. Soha nem hittem volna, hogy "Sherlock" (Benedict sorozata) és "Hannibal" Mads sorozata) egyszer egy filmben fog szerepelni és ráadásul egymásnak feszülnek, de örülök, hogy mégis megértem.

Végül nem mehetek el szó nélkül a pazar látványvilág mellett sem. Tudnotok kell, hogy engem egy filmben sosem érdekelnek az effektek vagy a sok animáció és grafika meg miegymás. Nem értek ezekhez a dolgokhoz. Ritka, amikor a látvány megfog, ritka, amikor direkt kiemelem ezt egy filmben. Itt azonban olyan remek effekteket kreáltak nekünk, hogy csak pislogtam. A varázslat és a mágia indokolta is CGI használatát, ami most remekül működött.

Nem hittem volna, hogy ennyire fog tetszeni a film, de így lett. Végül is örülök, hogy moziban néztem meg, szerencsére feliratosan, így a magyar szinkron se rontott semmit az élményből. Remélem lesz folytatás (bár biztosan, olyan nagy siker lett!), és remélem Strange tényleg benne lesz a Bosszúállók következő részében. A Marvel ismét megmutatta, hogy milyen jól építgeti a filmes és sorozatos univerzumát. Tényleg tökéletesen csinálják, ezzel nem tudok vitatkozni. (Az már más kérdés, hogy a legtöbb filmjük szerintem csak egyszer nézős.)

Értékelés: 10/9

Előzetes:

I am not a serial killer (Nem vagyok sorozatgyilkos) (film)

A történet:

John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket. 

Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír. (Könyv fülszövege)

Dan Wells John Cleaver könyvsorozata az egyik nagy kedvencem, és mikor megtudtam, hogy film fog készülni az első részből, rögtön izgatott lettem. Aztán mikor megtudtam, hogy alacsony költségvetésű indie filmként készül el, akkor csak hevesen bólogattam és bíztam abban, hogy így egy sokkal jobb film készülhet el, mintha egy hollywoodi szuperprodukció karolta volna fel. A film már hónapokkal ezelőtt kijött némelyik filmfesztiválon és végre augusztusban eljutottunk odáig, hogy Amerikában mozikba került.

Tudtam, hogy amint lehetőségem adódik, nyomban lecsapok rá és mivel magyar megjelenés valószínűleg nem várható (igen, sajnos nem fogják vetíteni a mozik a jelenlegi tudomásom szerint, de javítsatok ki, ha tévedek!), így maradtam a másik megoldás mellett. Eredeti angol szinkronnal és angol felirattal vágtam neki, amint megtaláltam normális nézhető minőségben. Utólag kicsit bánom, hogy a film előtt nem olvastam újra a könyvet, mert így jobban össze tudnám hasonlítani a kettőt. Vagy talán jobb is, hogy így alakult? Nem tudom, de az biztos, hogy így nem fogok minden apró-cseprő dolgot egymáshoz hasonlítani.

Nem is tudom, hol kezdjem. Azzal indítanék talán, hogy tetszett a film meg nem is, és rögtön elmondom, hogy mit értek ezalatt. Kezdjük a pozitív dolgokkal. Mindenképp értékelem, hogy indie filmként készült el kvázi ismeretlen színészekkel, mert ugyebár csak Christopher Loyd ismert a színészgárdából. Főleg a két főszereplő telitalálat, ha engem kérdeztek, nem is lehetett volna jobb színészt találni John és Crowley szerepére. Mikor megjelentek az első képek és előzetesek a filmből, akkor sokan azon akadtak ki, hogy miként néz ki John és hogy ők nem így képzelték el

Szerintem Max Records tökéletes a szerepre, mind külsőre és mind a játékát tekintve, hisz ő megtette azt, amit tudott és ami hiányzott, az se rajta múlt, de erről később. A lényeg, hogy nem értem mi a baj Jonh külsejével. Komolyan kérdezem az elégedetlenkedőket: ti egy Brad Pittet vártatok, vagy mi? Ott van a könyvben világosan leírva, hogy John egy átlagos fiú, kissé depresszív beütéssel és emós hangulattal. Persze nem a karakter külseje a lényeg egy filmben, ezt én szoktam gyakran hangoztatni, de most épp sikerült a készítőknek jól eltalálnia a dolgot, és nem értem, miért van ezzel sokaknak baja. Végre egy olyan film, ahol a szereplők külsején nem kell panaszkodnunk.

Tetszett még, hogy a filmet az elejétől a végéig ugyanaz a sötét, komor és kissé ijesztő hangulat lengte végig, ami a könyvre is annyira jellemző volt. Nem kell megijedni azonban, mert annak ellenére, hogy horrornak van besorolva, semmi ijesztő nincs benne, így szerintem bárki megnézheti. Nagyjából követi a könyv cselekményét, csak egy-két kisebb változtatás van benne. Néhány karakter szerepét lecsökkentették, néhány jelenetet kihagytak, de azok nem is annyira fontosak, így nem érezni, hogy mindez okozza a gondokat.

Ha nem ezek okozzák a problémát, akkor kérdezhetnétek, hogy mi a gond. Merthogy sajnos... akármennyire szeretnék csak istenítő litániát zengeni a filmről, nem tudom megtenni és beszélnem kell arról, hogy mit hiányoltam. Nehéz egy könyvet jól, sikeresen és érthetően filmként adaptálni, és épp ezért bukik meg sok könyvadaptáció. Nem azt mondom, hogy a Nem vagyok sorozatgyilkos film megbukott, mert önmagában elég korrekt film lett, de ha összehasonlítom a könyvvel, akkor éppen az hiányzik belőle, amit a könyvben annyira szerettem. Maga John bonyolult lelki világa és zavart gondolatai.

Nem tudom miért, de én azt hittem, hogy a film narrátoros felépítésű lesz. Tudjátok olyan, amikor a főszereplő magában kommentálja az eseményeket. Azért lett volna ez jó, mert akkor sokkal mélyebben megismerhettünk volna John gondolatait  és fura rögeszméit, és mivel a filmből mindez hiányzott, így csak a színész gesztusaiból, tekintetéből és stílusából lehetett mindezeket kiolvasni. Nem Max Records hibája, hogy nem sikerült teljesen átadni John összetett és fura karakterét, mert egyszerűen nem kapott arra lehetőséget. A rendelkezésére álló dolgokat megpróbálta maximálisan kihasználni, játszott az előbb említett tekintetével, a gesztusaival, a hangjával, vagyis az összes "látható" dologgal, ami egy színész rendelkezésére állhat. Nekem azonban mégis hiányzott a narráció, és hogy így John gondolatai hallhatóan megelevenedjenek.

A másik, amit hiányoltam a filmből, hogy nem egészen jött át számomra John megszállottsága a sorozatgyilkosok iránt. Ennek egyik oka ismét a narráció hiánya, és épp ezért kellett volna valahogy ezt jobban beépíteni a dialógusokba. Aztán ha azt vesszük, hogy a könyv lényege sem az volt, hogy ki a gyilkos, ami mellesleg igen hamar kiderül, hanem az, hogy John mennyire megszállottá válik az irányába, hogy mennyire próbálja megismerni és megérteni azt, hogy mit miért tesz, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy ezt is hiányoltam a filmből. John szabályosan "játszani" kezd a gyilkossal, élvezi, hogy hatalma van fölötte, próbál közelebb kerülni hozzá és próbálja kideríteni, hogy mi motiválja őt. A sok éves megszállottsága után egy igazi sorozatgyilkos kerül közel hozzá, és ezt maximálisan ki is használja. Ez a könyvben egyértelműen jelenik meg, míg a filmben nem kap akkora jelentőséget.

Utolsóként pedig azt említeném meg, hogy mennyire sajnálom, hogy Dr. Neblin szerepét ennyire lekurtították. A doktornak sokkal nagyobb szerepe van John életében annál, mint ami a filmben átjött. Mellesleg a beszélgetéseik során ismerhettük meg Johnt igazán, és ha a filmben már hiányzott az általam annyira vágyott narráció, akkor legalább a beszélgetések adta lehetőséget kellett volna kihasználni arra, hogy jobban belemerüljünk John lelkének sötét bugyraiba. Itt csak szimpla beteg és páciens kapcsolatként jelent meg az övék, miközben a könyvben valahogy sokkal mélyebb volt ez a dolog. Nem azt mondom, hogy John szerette volna vagy törődött volna a férfival, mert nyilván nem, de azért valamennyire mégis ragaszkodott hozzá, mert csak neki beszélhetett őszintén az igazi gondolatairól.

Lehetett volna ez a film sokkal, de sokkal jobb is, ha az általam negatívként értékelt dolgokat nem így oldották volna meg. A könyv rajongóiban talán hagy némi hiányérzetet a film megtekintése, mert a könyv most is ezerszer jobb, mint a film lett. Csak az a kérdés, hogy aki nem ismeri a könyvet, az mennyire fogja érteni a filmet vagy hogy egyáltalán nem unja-e magát halálra rajta. Nem tudom, ezt mindenki döntse el maga.

Értékelés: 10/7

Előzetes:

Suicide Squad (Öngyilkos Osztag)

A történet:

Elkapták őket, és mindenre hajlandóak, hogy újra kiszabadulhassanak. Egy titkos állambiztonsági szervezet, az A.R.G.U.S. összefogdosta a gonosz szuperhősök leggonoszabbjait, és különleges börtönökben helyezte el őket: úgy, hogy semmiképpen ne szökhessenek meg.
A Cég saját maga akarja szélesre tárni a zárkaajtókat. A raboknak szabadságukért cserébe szolgálatot kell vállalniuk. A gonoszok kénytelenek jót cselekedni. Létrejön az Öngyilkos Osztag, mely akkor indul bevetésre, ha az emberiség már nagy bajban van. Tagjai őrültek, kegyetlenek, kiszámíthatatlanok... mégis a mi oldalunkon állnak. Remélhetőleg. (Forrás: port.hu)

Számomra talán az idei év legjobban várt filmje volt az Öngyilkos Osztag. Lelkesedésem akkor kezdődött a sztori iránt, mikor két éve elsőnek láttam a Batman: Assault on Arkham című animációs filmet, ami nagyon tetszett (és mindenkinek ajánlom, akinek bejött ez a film is). Aztán nem sokkal robbant a hír, hogy érkezik az élőszereplős Öngyilkos Osztag film, és azóta izgatottan figyeltem a szereposztást, az előzeteseket és a film reklámkampányát. Ahogy jöttek és jöttek az anyagok, úgy körvonalazódott bennem a tény: ez a film vagy nagy siker lesz vagy pedig nagy bukás. A kritikusok szerint egyértelmű bukás, ez már nem kétséges. De hogy mit gondolok én? Hát lássuk.

Nem értem a sok negatív kritikát, de komolyan. Nem tehetek róla, de nem bírtam megállni, hogy elolvassam a kritikákat, én meg nagy hiszékenyen megint abba a hibába estem, hogy elhittem, amit írtak. Nem is értem miért olvasom el a "profi kritikusok" írásait, mikor a legtöbb esetben (szinte mindig) épp ellenkező a véleményem, mint az övék. Én sem értem magamat, és igazán megtanulhatnám, hogy ne foglalkozzak velük. Nem azt mondom, hogy sosincs igazuk és mindig baromságokat írnak, de én inkább mindenkit arra buzdítok, hogy nézze meg maga a filmet (vagy bármilyen más műről is van szó), és ne valaki más véleménye alapján ítélje meg azt. Mindenki maga döntse el, hogy neki tetszik vagy sem, és ha nem az se baj, de legyen az a saját véleménye, és ne másét szajkózza.

Milyen is lett a film? Mégsem jött be a korábbi számításom, mert végül se nagy bukás, se nagy siker nem lett belőle. Nem olyan rossz, mint ahogy sokan állítják, de nem olyan jó, mint amilyen lehetett volna még egy kis odafigyeléssel és a hibák vagy épp nekem nem tetsző dolgok elhagyásával. Megmondom őszintén nekem se tetszett maradéktalanul, mert azért voltak benne hibák, mégis összességében egy igen korrektül összerakott, felettébb szórakoztató, látványos és humoros képregényfilmet kaptunk remek színészekkel és iszonyatosan fülbemászó soundtrackkel.

Kezdem akkor azzal a néhány dologgal, ami nem tetszett, vagy, amit kisebb hibaként jegyeznék meg. Tudom, hogy így is elég hosszú a film és hát végül is érthető volt a karakterek háttértörténete, de nem lett volna baj, ha többet kapunk belőle. Deadshot és Harley még rendben voltak, de a többiekről kapunk egy mondatot és kész, és épp ezért, mivel semmi lényegeset nem tudunk róluk, nem is válnak igazán érdekessé vagy szerethetővé. Csak léteznek a főszereplők mellett kiegészítőként, és vagy meghalnak, vagy pedig ágyútöltelékként rohangálnak a harcokban. Emellett azt sem is értem miért kellett ennyi ember az Osztagba. Én például kihagytam volna Slipknotot, Katanát és Gyilkos Krokot nyugodt szívvel, mert nélkülük is megállta volna a helyét a történet és így több idő juthatott volna a többiekre.

Aztán ez lehet nem is hiba, csak én nem értettem a dolgot. Hogy maradt a végén életben Amanda Waller és Joker? Az egyik percben még totál halottnak tűnnek, aztán meg vígan jelennek meg újra és meg sincs magyarázva hogy élték túl a dolgot. Lehet csak én nem figyeltem eléggé, és nekem nem tűnt fel a magyarázat, és ha így van, akkor nem szóltam. A másik, ami nem tetszett Joker outfitje. A ruháival még nem lett volna annyira nagy baj, de a sok arany fux engem kifejezetten idegesített, meg a néhol fura sminkje se lett éppen az igazi.

A végére hagytam a talán legnagyobb hibát. Az Öngyilkos Osztag olyan bűnözőkből áll, akik mondjuk ki menthetetlenek. Önzők, gyilkosok, pszichopaták, tolvajok és még sorolhatnám, vagyis nem épp a mintapolgárok közül valók. Akaratuk ellenére fogják be őket és akaratuk ellenére kell a megmentőt játszaniuk. Ez egészen így is megy a végéig, amikor hirtelen morális átalakulás keretében mindannyian önzetlen, önfeláldozó és segítőkész hősökké válnak. Mert hát azzá válnak. Akkor már úgy tudták a bomba nem működik, így semmi okuk nem lett volna megállítani az ellenséget, hanem régen menekülniük kellett volna, ameddig csak tudnak. Ezt igen nagy hibának gondolom, mert egy igazi bűnöző nem változik meg hirtelen ilyen radikálisan, és emiatt kicsit hiteltelen és hihetetlen volt a film vége számomra. Talán El Diablo jellemfejlődése az egyedüli, amit megértek, de annak oka is van. (Az Assault on Arkham animációs filmben ezt a kérdést például sokkal jobban megoldották.)

Na de, hogy ne csak panaszkodásból álljon ez a kritika, mindenképp szeretném megemlíteni a film pozitív dolgait, mert abból is volt bőven. Egyrészt remek a szereplőgárda, főleg a főszereplők voltak az igaziak, de a többiek esetén se lehet okunk panaszra. Mindenki kihozta azt, amit lehetett a karakteréből. Értelemszerűen akinek kevesebb ideje volt a képernyőn, az nem tudott olyan mélységeket felmutatni, mint például a főszerepeket alakító Will Smith vagy épp Margot Robbie. Már az előzetesekből látni lehetett azért, hogy kik lesznek a középpontban, és ez így is lett, ami nem baj, mert épp ők az érdekesebb karakterek. Örültem a Batman és Flash cameo jeleneteknek, pont elég volt belőlük ennyi ebben a filmben.

A másik, ami nagyon tetszett a film látványvilága és a soundtrack. Igazi képregényes színes és egyben darkos képi világot kaptunk, látványos harcjelenetekkel, izgalmas bunyókkal, tehát erre sem lehetett panasz. Persze nem volt itt sem új a nap alatt, a nagy részét ezeknek láttunk már más képregény filmekben. A jelenetek mellé tökéletes zenéket választottak, színes és vidám zenelista tartozik a filmhez, sokat már az előzetesekben hallani lehetett. A stílust éppen eltalálták, kicsit sötét és komoly, kicsit humoros, épp meg van az az arány, ami szükséges. Az se lett volna jó, ha túl komolyra veszik a filmet, mert az nem illett volna ide, de az se ha túl gyermetegre veszik. Persze lehetett volna benne kicsivel több bunyó és vér meg némi trágárság, lehetett volna 18 karikás és akkor talán még jobb lett volna a tökössége miatt, de hát ez már így alakult.

Az előzetesekből nem lehetett előre tudni, hogy ki lesz a "főgonosz", vagyis az ellenfél a filmben, és ez jól volt így. A rajongók két ellenfélre tippeltek és ebből az egyik be is jött. Nem akarom lelőni a poént, de én is rá tippeltem, így aztán nem okozott olyan nagy meglepetést. Persze a gonosz indokai megint mondvacsináltak és a megoldásai kissé "túl érthetetlenül" vannak tálalva, de hát ezt már megszokhattuk a képregényfilmek esetében. Sajnos itt a főgonosz nem annyira érdekes, mint mondjuk Loki volt a Bosszúállókban, de hát nem rá épült ez a történet, így nem is ő volt a lényeg.

A végére hagytam a két kedvencemet, és ki mások lehetnének azok, mint Joker és Harley. Jared Leto és Margot Robbie két tökéletes választás volt a szerepre, Harley a legjobb karakter a filmben, ez nem kérdés, az összes férfit lemossa a vászonról, és igazán üdítő volt látni egy ilyen erős és érdekes női főszereplőt egy képregényfilmben. Joker most egy egészen más oldalát mutatta, hisz a korábbiakkal ellentétben most nem Batman ellen áskálódott. Most Harley múltjának bemutatása okán tűnt fel, de ne aggódjatok a jelenben is kapott némi szerepet. Nem értem a kritikusok mit panaszkodtak azon, hogy alig van jelen a filmben, mikor éppen elégszer tűnt fel. Itt ő csak mellékszereplő, amit előre tudni lehetett, így nem értem a nagy felháborodásokat.

Ez a Joker tehát kissé más, mint a korábbiak, mert most nem Batman elleni fondorlatait próbálja megvalósítani, hanem inkább a Harley-hoz fűződő "érzései" és a fura kapcsolatuk révén van jelen a filmben. Harley egyik fő motivációjaként kap szerepet, ő a magyarázat Harley karakterére és tetteire, ő alakítja a lány életét és cselekedeteit. Sokkal mélyebben bele lehetett volna menni ennek az abuzív, pusztító és káros kapcsolatnak a mélységeibe és engem mondjuk az is érdekelt volna, hogy Joker mivel érte el, hogy Harley beleszeressen, de persze most nem ez volt a lényeg, így ilyen részletesen már nem kerülhetett bele a múltjuk a filmbe. Ha Harley tényleg kap egy önálló filmet, abban sokkal részletesebben ki lehetne ezt fejteni, a múltját, a Jokerrel való megismerkedését, a fura kapcsolatuk mélységeit és minden ezzel kapcsolatos dolgot.

Vannak hibái a filmnek, ez nem kétség, és néhány dolgot nyugodtan ki lehetett volna hagyni vagy sokkal alaposabban kidolgozni, de ezek ellenére én nem tudom azt mondani, hogy nem szórakoztam jót rajta. Hamar elröppent az a két óra a moziban, és mire feleszméltem már jött is a film vége. Nekem nagyon tetszett az Öngyilkos Osztag minden hibája és hiányossága ellenére. Imádtam a színészeket, a látványvilágot, a humort, a főszereplőket, különösen Harley-t és Jokert, és persze a fülbemászó zenéket. Remélem anyagilag nem lesz nagy bukás és akkor érkezhet a folytatás.

Ui: A magyar szinkron se maradhat ki. Sajnos csak magyarul tudtam megnézni, ami nagy kár, mert az eredeti angol szinkron biztos ezerszer jobb, de a végére csak megszoktam a hangokat és összességében a magyar szinkron se lett olyan rossz.

Értékelés: 10//8

Előzetes: