Gabriel de León ugyan megmentette a Szent Grál életét, de ezzel elvesztette a lehetőséget, hogy megtalálja a gyógyírt az örök éjre. Kelletlen szövetségese, titokzatos, vámpírrá lett húga oldalán Gabriel kénytelen elvinni a Grált az Esani-vérvonal ősijeihez, hogy megtudja, miként vessen véget a naphalálnak.
De az utolsó ezüstszentnek kettős veszéllyel kell szembenéznie. A Voss-vérvonal szörnyei elől menekülve belekeveredik a Dyvok-vérvonal és a fagyos Felvidék irhatáncosainak háborújába. Azonban a külső ellenségek mellett saját tomboló vérszomjával is meg kell küzdenie. Vajon Gabriel megéri, hogy a Grál megtudhassa az igazságot?
Az igazságot, ami talán minden rémálmot felülmúl…
A tavalyi év egyik nagy meglepetése volt a Vámpírbirodalom című könyv, és te jó ég, hogy én mennyire imádtam azt a könyvet. Persze minden jöhet ami vámpíros történet, csak mindig bennem van a félsz egy kicsit, hogy kapok valami ócska és/vagy gagyi sztorit, amitől aztán csak a falra mászok és azt kívánom, bár sosem vettem volna a kezembe. Szerencsére itt nem ez történt, és a Vámpírbirodalom rögtön levett a lábamról, a könyvről írt kritikámat olvasva végig vehetitek az ajnározásomat. Hogy ilyen későn sikerült csak elolvasnom a könyvet, annak egyetlen egy pozitívuma akadt, hogy tudtam nemsokára kijön magyarul a második rész, így nem kell sokat várnom a folytatásra. Tényleg nem kellett és ezért nem is lehetnénk hálásabb, mert nagyon kíváncsi voltam rá.
Történetünk tovább halad azon az úton, ahogy az első rész végén abbamaradt. Gabriel még mindig fogságban sínylődik és egy kis atrocitás után, mivel továbbra sincs jobb dolga, így tovább folytatja a mesét a krónikásnak a Szent Grál történetéről és abban való szerepéről. Kíváncsi voltam és féltem is egyben, hogy egy ilyen erős kezdés után mi lesz majd a folytatásban, és hogy lehet tovább fűzni ezt a nagy ívű és epikus történetet úgy, hogy ne váljon unalmassá vagy ne menjen el olyan irányba, amit én nem szeretnék. Szerencsére alaptalannak bizonyult a félelmem, mert az író olyan ötletes és izgalmas módon kanyarította tovább a sztorit, hogy kaptunk egy méltó folytatást és egy ugyanolyan erős könyvet, mint anno az első rész volt.
Dior, Celene és Gabriel
A szerkezeti felépítését tekintve történt egy kis változás. Míg az első részben csak Gabriel volt a narrátorunk és az időben ugrálva, három idősíkon futott a történet mesélése, addig a második részben már csak két idősík maradt és váltott nézőpontos mesélésre álltunk át. A több nézőpontos történetmesélésre végképp nem számítottam, azt hittem, hogy Gabriel az abszolút főszereplőnk és ő lesz végig, de úgy tűnik tévedtem. És ez valójában nem is akkora probléma, vagy mondjuk ki nyíltan, egyáltalán nem probléma, mert második narrátornak megkapjuk Gabriel vámpírrá vált rég elveszett húgát, Celene-t. Celene már az első részben is felbukkant egy kisebb mellékszereplőként, de most főszereplővé előlépve ismerhetjük meg őt jobban és nem csak magát a karaktert, hanem a saját történetét és azt hogy ő hogyan látta a múltbéli „közös kalandjait” a bátyjával.
Érdekes kontrasztot alkotott, hogy Gabriel és Celene mennyire más, de mégis hasonló karakterek, és hogy mennyire máshogy meséltek a múltról, a közösen átélt dolgokról, a családjukról, a tragédiákról. Nem csak a kontrasztot hozták a történetbe, hanem a váltott nézőpontra azért is szükség volt, mert a történet egyes hézagait hol az egyikük, hol a másikuk tudta csak kitölteni. Jean-Francois ugyebár a krónikásunk, aki „meginterjúvolja” Gabrielt és Celene-t, ő jegyzi le a Grál történetét, és szintén érdekes volt látni, hogy mennyire máshogy próbálta szóra bírni Gabrielt, és mennyire máshogy Celene-t. Személy szerint én nagyon szeretem a váltott nézőpontos történetmesélést, főleg akkor, ha jól mutatja be, hogy egy történet más-más karakter szemszögén át mennyire máshogy nézhet ki, vagy mennyire máshogy értelmezhető és átélhető. Itt ezt nagyon jól sikerült megragadni.
A Gabriel és Celene közti kontrasztnak adott egy még tovább élt a tény, hogy a testvérek manapság koránt sincsenek jóban egymással, vagy hát nyugodtan kijelenthetjük, hogy egyenesen gyűlölik egymást. Számos múltbéli sérelem és összetűzés kovácsolta az egymás iránti gyűlöletüket, mindkettejüknek meg van a saját oka arra, hogy miért utálja a másikat (persze az kérdés, mennyire megalapozottak vagy indokoltak ezek a tények), és épp ezért folyton leszólják egymást, beszólnak a másiknak és gúnyolják a másik tetteit vagy akár az érzéseit. És mindketten Jean-Francoisnak „panaszkodnak” egymásról, mint ahogy a gyerekek szoktak az anyjuknak panaszkodni és árulkodni a testvérükről, akivel nemrég vesztek össze. Ezen pedig sokszor jót mosolyogtam magamban. És lássuk be, mivel eléggé negatívan állnak egymáshoz, épp ezért mindketten túloznak vagy elferdítve mesélik a történetet ezzel sokszor éppen ellentmondva egymásnak. Tetszett hogy ezt a megbízhatatlan narrációs technikát alkalmazta az író, mert néha tényleg nem lehet már tudni, melyikük mond igazat. Nem csak Jean-Francois, hanem mi olvasók is elbizonytalanodunk néha.
Jean-Francois és Gabriel
A karakterek hozták a formájukat, az első rész főbb karakterei szerencsére maradtak. Gabrielt még mindig egy remek férfi főszereplőnek tartom, és jó volt látni, ahogy tovább fejlődik és változik a karaktere. Még mindig az elveszett múltját gyászolja, a halott szeretteit siratja, de közben mégis talált egy új célt az életébe, Dior megmentése és védelmezése képében. Kísérti még a múlt és a halott családja, de közben mégis éli tovább az életét. Még mindig tesz rossz dolgokat, még mindig nehéz és kemény ember, sokszor hirtelen cselekszik és nem mindig gondolkozik, de a szíve és az esze a helyén, és ez a lényeg. Egy új szerelmi szálat is kap csak úgy kicsi mellékszálként, amit egyelőre még nem tudok igazán hova tenni, kíváncsian várom lesz-e ebből valami komolyabb később, vagy csak egy ilyen rövid kis próbálkozás marad belőle.
Gabriel és Dior útjai sajnos igen hamar elválnak ebben a könyvben bizonyos okokból kifolyólag, és épp emiatt volt szükség aztán a váltott nézőpontos történetmesélésre. Dior sajnos nagy bajba keveredik, és habár Celene ott marad vele, de valójában mégis magára marad így egyedül kell boldogulnia olyan veszélyek közepette, amikre nem nagyon számított volna. Persze Dior sem egy buta lány, hanem igenis okos és találékony, bátor és elszánt, így megtalálja a módját az életben maradásra. Jó volt látni, ahogy egyedül evickél az egyik veszélyes helyzetből a másik veszélyes helyzetbe, és közben sosem omlik össze vagy esik kétségbe, hanem mindig megtalálja a meneküléshez vezető utat. Csak azt sajnáltam kicsit, hogy Dior kalandjait végig Celene szemén keresztül láttuk, ugyebár Celene narrálásában, de gondolom az író nem akarta még Dior „titkait” kiadni és nem akarta még ellőni a Dior nézőpontot, de remélem a harmadik részben ezt megkapjuk, mert engem már nagyon érdekelne egy Dior nézőpont, hogy ki is ez a lány valójában.
Gabriel és Celene
Helyette most Celene karakterét ismerhettük meg jobban, mert mint említettem, ő lett a másik narrátorunk Gabriel mellett, és ennél jobb dolgot nem kaphattunk volna. Imádtam Celene-t, Liathe-t, vagy nevezzük akárhogy. Szegény elég megtört és nem teljesen komplett karakter, ha engem kérdeztek, néha az őrület határain egyensúlyoz, vagy csak jól játssza meg magát. Ő egy erősen depresszív és negatív karakter, a szenvedő vámpír tipikus példája, aki gyűlöl vámpír lenni, utálja magát és azt, ami lett belőle és csak egy szent célja van az életben, amiért bármit képes lenne megtenni. Sajnos ez a cél, nem éppen esik egybe Gabriel terveivel, és ez szintén tovább szítja a köztük lévő ellentétet. Még jó, hogy Celene mérges a bátyjára, még jó, hogy őt hibáztatja mindenért, ami vele és a családjukkal történt, mert szomorú vagy sem, de tényleg minden Gabriel hibája, ha nagyon őszinték akarunk lenni. Celene utálatos és sokszor támadó stílusa tehát abszolút jogos és reális reakció mindenért, ami vele történt. Ezért se tudtam őt utálni vagy ezért se idegesített, amikor sokszor Gabriel idegein táncolt vagy szembekerült vele, mert tökéletesen megértettem őt, hogy miért viselkedik úgy, ahogy.
Tetszett még, hogy például a krónikásunk, Jean-Francois most kiemeltebb szerepet kapott és az ő karakterét is valamennyire jobban megismerhettük. Hogy ki ő és mik a céljai, múltja és a tervei, mi a szerepe a vámpír udvarban, ahol él. Örültem annak, hogy az egyik kedvenc mellékszereplőm, Aaron és szerelme Baptiste kaptak egy saját kis történetszálat a múltban Dior történetén belül. Kicsit ilyen elátkozott szerelmesek sztori volt az egész, egy kis sötét varázslattal ahol a végén aztán az igaz szerelem legyőz mindent és párosunk végül visszatalál egymáshoz. Jobban belegondolva eddig Aaron és Baptiste az egyetlen páros, akiknek eddig még nem lett tragikus a sorsuk és akik még mindig szerelmesen együtt vannak és ez nagyon remélem, hogy így is marad. Ennyi sok tragédia és halál mellé, kell azért egy kis pozitív rózsaszín szerelmes „maszlag”.
Aaron
Meglepve tapasztaltam, hogy a Voss klán most kissé háttérbe szorult, pedig azt hittem, hogy továbbra is az Örök király és Gabriel ellentéte marad a középpontban. Ám a múltbéli fő történetszál most a Dyvok klán köré épült fel, a Dyvok klán vezetőit és tagjait ismerhettük meg jobban és most valahogy ezen vámpírok története is érdekes lett, nekem legalábbis. Jó kis gonosz karakterek voltak a sötét Dyvok testvérek, Nikita és Lilidh, de Kiara-t szintén érdekesnek találtam. Örültem, hogy egy másik vámpír klánt szintén jobban megismerhettünk a Voss-ok mellett.
Ugyanannyira magával ragadott a második rész, mint anno az első. Továbbra is izgalmas, kalandos és fordulatos a történet, és habár az egy narrátoros, három idősíkos történetmesélést a váltott narrátoros két idősíkos történetmesélés váltotta fel, de ez nem hogy nem rontott a könyv felépítésén, hanem csak még jobbá és komplexebbé tette. Imádom az író stílusát és a karaktereket akiket megalkotott, Gabriel, Dior, Celene és Aaron még mindig nagy kedvencek, mindannyian remek karakterek és mindannyian sok mindenen mentek keresztül, sok minden történt velük. El sem tudom mondani, mennyire várom a folytatást és mennyire olvasnám már, mert persze hogy egy nagy függővéget kapunk és persze hogy úgy tűnik igazam lesz és Gabriel-nek van még itt valami terve a háttérben ezzel a rabság dologgal, tudtam én. Kár, hogy még ki se jött a harmadék rész és ki tudja mikor jelenik meg. Úgy tűnik, hogy erre még pár évet biztos kell várni. Csak győzzem kivárni!
UI: Imádtam, hogy illusztrált a könyv és a benne lévő képek csodaszépek, az összes. :)
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése