Darrow békében élt, de az ellenségei háborúba kényszerítették. Az Arany uralkodók felakasztották a feleségét és rabszolgasorba taszították a népét. Ő azonban nem törődött bele a sorsába, nem adta fel: mindent kockáztatva beépült az Aranyak közé, és lehetetlent nem ismerve harcolt és élt túl mindent, hogy végül elindíthassa a forradalmat, ami darabjaira szedi a marsi rendszert.
MOST ELJÖTT AZ IDŐ, A FORRADALOM KEZDETÉT VESZI.
Nem várhattam tovább és nem is nagyon akartam, és mivel nagyon tetszett a Vörös lázadás trilógia első két része, így nem volt kérdés, hogy rögtön olvasni fogom a folytatást. Elérkeztem hát az eredeti trilógia utolsó befejező könyvéhez, és éppen olyan nagy lezárást kaptam, mint amit reméltem és amire számítottam. A történet tovább folytatódik a második könyv végén történtek után. Az Uralkodó és Adrius győzelmét követén, Darrow fogságba esik csaknem egy évig egészen addig míg váratlanul meg nem szöktetik és vissza nem kerül az Árész fiaihoz. Ott újra belecsöppen a dolgok sűrűjébe és most már vitathatatlanul kitör a lázadás a kasztrendszer és az Uralkodó hatalmának megdöntésére.
Nem volt meglepő, hogy ebbe az irányba mozdult el a történet, mert lássuk be végig efelé haladtak az események. Mindig tudtuk, hogy egyszer elkezdődik a nyílt lázadás, és a harmadik rész éppen ezt a folyamatot mutatja be. Darrow és a többiek szövetségeseket gyűjtenek maguk köré, míg próbálják elkerülni ellenségeiket, de a harcokat és a nyílt ütközeteket nem lehet sokáig elkerülni. Megindul a nyílt lázadás az Uralkodó és a Társadalom ellen aminek még mindig jelentős motivációja az egyes főbb szereplők személyes bosszúja is. Mindenkinek van valakije, akiért bosszút szeretne állni.
Az egész harmadik rész tehát a lázadásról szól, hogy állnak fel egymással szemben a felek és hogy Darrow-ék, hogy szereznek maguknak szövetségeseket. Közben derülnek ki titkok és megtudjuk azt is, hogy ki árulta el az előző részben Darrowt és hogy ki miatt derült ki, hogy Darrow kicsoda valójában. Hát, megmondom őszintén, bárki másra tippeltem volna, csak arra a személyre nem, aki lett végül. Végig mozgalmas, izgalmas és adrenalinnal teli a harmadik könyv, szinte végig az űrben játszódik a történet, a karakterek folyamatosan úton vannak, így itt már kilépünk a Mars eddigi környezetéből és máshova terelődik a történet fő központja. Kapunk fordulatokat és csavarokat bőven, most se tudtam letenni a könyvet, csak faltam egymás után a lapokat. Nem laposodott el a sztori, az író még harmadjára is tudott izgalmasat alkotni, anélkül hogy ne kezdje el ismételni magát, és ezért hatalmas köszönet.
.jpg)
Darrow
Imádott kis kedvenc karaktereim szintén nagy utat jártak be most is, szinte mindenkinek volt valami nehézség amivel meg kellett küzdenie a fő történeten felül. Darrow összetörve kezdi a részt, de aztán ahogy megmentik és újra „összerakják” nem pocsékolja tovább az idejét, hanem rögtön beleveti magát a lázadásba és a harcok kellős közepébe. Persze abban az egy évben sem állt meg az élet, míg Darrow fogoly volt, addig Sevro vette át az Árész fiai vezetését, és ők törtek borsot a Társadalom orra alá. Darrow visszatérésével kis súrlódás alakul ki Darrow és Sevro közt, mert hát hamar egyértelművé válik, hogy Sevro nem egy igazi vezető alkat és nem mindig úgy cselekszik, ahogy egy igazi megfontolt vezetőnek kellene. Nem sok kell utána hogy újra Darrow vegye kézbe az irányítást és utána nincs megállás.
Mostanra már szó szerint mindenki tudja, hogy kicsoda Darrow valójában, és hogy nem igazi Arany, hanem Vörösnek született. Mindez nehezíti a helyzetét és hogy komolyan vegyék őt, de Darrow szerzett már eddig is olyan hírnevet magának, hogy akik eddig hittek be, azok ezután is fognak. Fokozatosan szerez újabb és újabb szövetségeseket az ügyük mellé, több kasztból is kapunk kiemeltebb karaktereket, és jó volt látni, hogy a többi kaszt képviselteti magát legalább egy-két karakterrel a történetben, és nem csak még mindig az Aranyak és a Vörösek vannak a középpontban. Az igazság kiderülése nagy segítség volt abban, hogy Darrow sokakat az ügyük mellé tudott állítani, mert épp ő maga az élő példa, hogy egy alsóbb kasztbeli is ki tud állni magáért ha akar és igenis fel tudnak lázadni az Aranyak elnyomó rendszere ellen.
Darrow igazi tisztelt vezérré növi ki magát, de azért továbbra is marad önmaga minden jó és minden rossz tulajdonságával. Sajnos most is azokban bízik meg, akikben nem kellene, és azokban nem, akikben pedig kellene, és ahogy észrevettem, általában ebből következnek utána a problémák. Hoz rossz döntéseket, néha túl gyorsan és meggondolatlanul cselekszik, aminek aztán mások látják a kárát, de Darrow soha nem tudta igazán legyőzni a haragját és a gyűlöletét. A harag és a gyűlölet a két legnagyobb gyengesége, de szerencsére ezt már ő is belátja a végére és igyekszik valamennyire dolgozni a problémán. Darrowt tehát még mindig egy rendkívül remek antihős főszereplőnek tartom, imádom a karakterét.
Sevro és Victra
A többi kedvencemet se kellett nélkülöznöm, Sevro, Musztáng és a többiek mind felbukkantak, ki több, ki kevesebb ideig. Melléjük új karaktereket szintén kaptunk, bár azt kicsit sajnálom, hogy semelyik új karakter se lett annyira erős vagy érdekes, hogy felérjenek a főszereplőink mellé, így róluk nem nagyon tudok sokat mondani. Sevro most igen kiemelt szerepet kapott, és elfoglalta méltó helyét az apja örököseként, majd pedig Darrow mellett a harcokban és mint korábban is mindig, végig Darrow mellett állt hű baráthoz méltóan. Sevro talán Darrow egyetlen igaz barátja, végig egymás mellett álltak, és néhány kisebb összezördülésen kívül sosem vesztek még össze. Az pedig hogy Sevro beültette magának Darrow eredeti Vörös szemeit, ezen csak kínomban nevetni tudtam. Ennél közelebb már nem is tudnának egymáshoz kerülni.
Most esett le, hogy a második részben írt kritikám során Victráról egy szót se ejtettem, pedig nagyon szerettem már az előző részben is. Azonban ki szerettem volna várni, hogy mi lesz a karakterrel, hogy melyik oldalon fog végül állni, és szerencsére nem kellett csalódnom, mert Victra tényleg az, akinek eddig mutatta magát. Mikor az előző részben folyton flörtölgetni próbált Darrow-al, azon nagyot mosolyogtam, de szerencsére ezen már túlléptünk. Victra olyan számomra, mintha Darrow női megfelelője lenne, tényleg nagyon hasonlóak, és most nem a külső, hanem inkább a belső tulajdonságokra gondolok. Ezért örültem annak, hogy inkább ilyen testvéri és bajtársi kapcsolat lett végül köztük. Aztán mikor Victra elkezdett kavarni Sevro-val, akkor elsőnek nagy meglepetésemben csak felvontam a szemöldökömet, mert első blikkre annyira nem illettek ők ketten össze, de aztán beláttam, hogy igenis remek páros lehetnek. És azok lettek a maguk módján. Mindketten tökéletlenek, összetörtek, ridegek és a végletekig hűségesek Darrow-hoz.
Virginia és Darrow
Ha már a szerelmi szálakra tértem át, akkor folytassuk azzal, hogy sajnáltam, hogy ebben a részben se szerepelt valami sokat Musztáng, és amikor előkerült és újra csatlakozott a lázadókhoz, akkor pedig kicsit távolságtartóan állt Darrow-hoz. Igen, értem, hogy nagy sokk volt neki az igazság kiderülése, igen értem, hogy mi történt vele ebben az egy évben és ez igen nagy változás, aláírom. De nem ott hagytuk abba a dolgot, hogy Darrow és Musztáng végre összejöttek, mielőtt Darrow elmondta volna neki az igazat? Ha sikerült túltennie magát a dolgot, akkor miért nem omlott egyből Darrow karjaiba? Bevallom őszintén kicsit furcsálltam, hogy a rész végén kiderült, hogy Virginia gyereket szült Darrow-nak ebben az egy évben amíg eltűnt, és azt pedig még inkább, hogy erről egészen a hatalom megdöntéséig és a könyv végéig egy szót se szólt Darrow-nak.
Mármint… ha gyereket szülsz életed állítólagos szerelmének és megtudod, hogy mégis életben van, pedig halottnak hitted, akkor nem az első dolgod mikor újra látod, hogy a nyakába veted magad és elmondod, hogy gyereket szültél neki? Vagy én gondolom rosszul? Jó, persze kapunk egy magyarázatot Virginia tettére, de szerintem az baromság. És ha már itt tartunk és nagyon őszinte akarok lenni, nem értem minek kellett ez a terhesség és gyerekszülés dolog így random a végére. Nekem annyira elütött a fő történetszáltól, főleg hogy semmi jelentősége nem volt a történetre nézve, mert csak a végén derült ki és addig semmit nem tudtunk róla, sehogy se befolyásolta a cselekményeket és a történet alakulását. Bőven elég lett volna ha csak később lesz közös gyerekük, itt még abszolút ki lehetett volna hagyni ezt a gyerek témát.
Roque és Cassius szintén megkapták a saját lezárásukat szerencsére. Roque-t nem tudtam sajnálni és együtt se érezni vele. Tulajdonképpen nem is értem miért szúrta hátba Darrowt és hogy miért árulta el őt mondvacsinált okokra hivatkozva. Vagy hogy mi volt a baja tulajdonképpen azon kívül, hogy Darrow nem mindig foglalkozott vele és gyakran nem avatta be a terveibe. Értem én Roque karakterének drámáját, de egy ekkora árulás után holmi ostoba okokra hivatkozva, képtelen voltam őt megsiratni.
Cassius viszont újra előre lépett és ismét nagyobb reflektorfényt kapott, és örültem annak, hogy ilyen sok év után végre visszatalált a helyes útra és túltette magát a múlton és azon a sok rossz dolgon, amit egymással műveltek Darrow-al. Néha megcsapkodtam volna, mikor folyton a becsületről meg a kötelességről papolt, de csak papolt, mert valójában sosem volt se becsületes, se olyan jó, mint amilyennek szerette volna magát előadni. Cassius az a megtört karakter, aki eredendően jó, de akit megtört az élet és aztán annyira mélyre süllyedt a saját önsajnálatában, hogy éppen azzá vált, ami sosem szeretett volna lenni. Majdnem szívrohamot kaptam mikor a végén megint Darrow-ék ellen fordult, de bíztam benne, hogy ez csak egy közös csel vagy valami, és szerencsére így lett, így Cassius bejárta az utat, ami előre meg volt számára írva. Barátból lett ellenség, majd újra barát, Cassius Darrow jobbik fele, a tükörképe, a lelkiismerete és örülök, hogy végül ismét barátok lettek.
Adrius
Nem, nem felejtettem el az utolsó kedvenc karakteremet sem, és tudom, hogy nagyjából minden főbb karakterre azt mondom, hogy a kedvencem, de hát ha ilyen remek karakterek vannak ebben a könyvsorozatban, akkor nincs mit tenni. Direkt hagytam Adriust, vagyis a Sakált utoljára, és tudom, hogy a Társadalom eltörlése és az Uralkodó hatalmának megdöntése a fő történetszál és az Uralkodó lenne az egyik nagy ellenfél Adrius mellett, de ha engem kérdeztek, szerintem Adrius a harmadik könyv fő gonosza, sőt visszanézve azt is ki tudom jelenteni, hogy talán az egész első trilógiáé. Hogy miért imádom ennyire Adrius karakterét, arról a második rész kritikájában bővebben írtam, azon felül annyit tennék még hozzá, hogy végre most már a valós arcát láthatta mindenki és Adrius nem játszotta meg magát ezentúl senki előtt. Megszállottan tör a hatalomra és próbál mindenkit kijátszani egymás ellen, még mindig az eszével „harcol” és ezért nehéz ellenfél. Ismeri Darrowt és annak észjárását, így Darrow bármit talál ki, Adrius ott van és sosem tudja őt átverni. Sőt, gyakran Darrow előtt jár két lépéssel.
Adrius vitathatatlanul egy negatív karakter, hatalommániás pszichopata tendenciákkal, nem érdekli senki és semmi, csak önmaga, nem törődik egyetlen emberrel sem, számára mindenki csak egy játékszer, egy bármikor eldobható húsdarab. Életének egyetlen célja volt, hogy elnyerje az apja elismerését és mikor rájött, hogy ezt soha nem fogja megkapni, akkor gurult el nála végleg a gyógyszer és előtört belőle az igazi sötét énje. Minden rossz dolog ellenére, amit tett és amit tenni akart Darrow-al, Musztánggal és persze mindenki mással, valamilyen szinten mégis sajnálni kezdtem őt. Hisz ha jobban belegondolunk, ő csak az apja szeretetére vágyott és mások elismerésére, de soha senki nem szerette igazán és nem állt mellette, és ezért lett végül olyan, amilyen. Kövezzetek meg érte, de Adriust egy roppant tragikus karakternek tartom és érdekesnek azért, mert végre egy olyan ellenfélt kaptunk a személyében, aki az eszével harcol és nem a testi erejével.
Láthatjátok, hogy a harmadik rész sem okozott csalódást számomra, imádtam az elejétől a végéig. Izgalmas, fordulatos, kalandos volt, mint az előző részek és itt ért a történet a csúcspontjára, itt kaptuk meg az első trilógia nagy lezárását, olyat, amit megérdemelt. A karaktereket továbbra is imádom, a kedvenc hármasom Darrow, Sevro és Adrius, őket találom a legkomplexebb és legérdekesebb karaktereknek ebben a trilógiában. Sajnos az első trilógiának vége, de kaptunk hozzá folytatást és újabb négy könyvet, így mint kiderült számomra egy jóval hosszabb könyvsorozatról van itt szó. Ennek persze nagyon örülök, ha értelmes és logikus lesz a folytatás, bár azt sajnálom, hogy Darrow lázadás történetének itt vége van és elég sok karakter meghalt és így ők nem lesznek benne a folytatásban. De kíváncsi vagyok mit lehet kihozni még ebből a világból és mi fog a következő négy könyvben történni. Szerintem tartok egy kis szünetet a Vörös lázadás könyvekben, és egy ideig más könyveket fogok most olvasni, de még idén mindenképp tervezem folytatni a sorozatot.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése