Az Arany háborúban folytatódik Darrow tragédia kovácsolta bosszúhadjárata: eltökélten vezeti harcba elnyomott népét a szabadságért egy hazugságokra épült elitista utópiában. Arannyá vált ő is, és belülről tervezi megdönteni a Társadalmat. Azonban nem csak leggyűlöltebb ellenségeit kell legyőznie, hanem a benne lakozó bosszúvágyat is, hogy végül erőszakos polgárháború helyett világa újjászületését hozza el.
Nem sokkal ezelőtt kezdtem el olvasni a Vörös lázadás könyvsorozat első részét, ami ugyanezen a címen fut. Ha olvastátok a könyvről írt véleményemet, akkor már tudhatjátok, hogy mennyire tetszett így sosem volt kérdés, hogy mielőbb folytatni fogom a következő résszel. Minden benne van ebben a történetben, amit szeretek, mintha csak az én ízlésem szerint írták volna meg, és őszintén bíztam abban, hogy a folytatás sem fog csalódást okozni. És te jó ég, dehogy okozott csalódást! A második rész, ami az Arany háború címet viseli, még jobban tetszett mint az első. Lássuk, hogy miért.
Ugyebár ha egy könyvsorozat első része nagyon tetszik az embernek, akkor utána mindig ott van a félsz, hogy a következő rész csalódás lesz, vagy hogy egy jó kezdés után kapunk egy „húzórészt” a további nagy izgalmak előtt. Nagyon sok trilógia esetében történt már így, hogy a középső részek sokkal laposabbak lettek az elsőhöz és aztán az utolsóhoz viszonyítva. Szerencsére most nem ez történt, hanem az író egy olyan izgalmas és fordulatos második könyvet rakott össze nekünk, amit tényleg nem vártam volna, és most felteszem a kérdést, hogy eztán vajon milyen lesz a harmadik rész? Nem nagyon tudom elképzelni, hogy lehet majd ezt később újra felülmúlni, de ennek a kérdésnek a megválaszolása a jövő zenéje, így inkább térjünk vissza most a második részre.
Tényleg nagyon tetszett az elejétől a végéig, egy percig se lehetett unatkozni rajta. Nem sokat ülünk a babérjainkon, hanem néhány éves ugrással folytatódik a sztori. Az Akadémia végeztével Darrow egyre közelebb kerül a célhoz, hogy beépüljön az Augustus család és főként Nero Főkormányzó bizalmi köreibe, egészen addig amíg egy küldetés rosszul sül el. Darrow eddigi fényesen ragyogó pályafutása gyökeres fordulatot vesz és mikor úgy tűnik, hogy kezd kiesni Augustus kormányzó kegyeiből, akkor egy bátor és drasztikus lépésre szánja rá magát, hogy újból bizonyítsa, hogy igenis ér valamit. Azzal persze senki nem számol, hogy közben a háttérben az Uralkodó a Bellona családdal szövetkezve az Augustus család hatalmának eltörlésére és megsemmisítésére szervezkedik, így végül kitör a polgárháború. Az Arany családok két részre szakadnak és Darrow mindent megtesz azért, hogy Augustus és szövetségesei győzedelmeskedjenek.
Azt most tegyük félre, hogy a második könyv fő konfliktusa szinte művi koppintása a Dűne könyvek kiinduló történetének, mert igenis észrevettem a sok hasonlóságot, és ezt szerettem volna mindenképp kiemelni. Azzal folytatnám viszont, amit minden ilyen esetben mondani szoktam, hogy nem az a probléma, hogy hasonló a történet, a csavarok vagy a fordulatok, hiszen mindent megírt már valaki korábban, nincs új a nap alatt. Hanem az a probléma, mikor ennek ellenére nem jól megírt a könyv, vagy az író nem ad hozzá valami pluszt, valami többet, amitől a sok hasonlóság ellenére azt tudom rá mondani, hogy márpedig igenis jó ez a könyv a maga nemében is és nem csak egy ócska koppintás. Az Arany háború nem egy ócska koppintás, annál sokkal több. Tulajdonképpen nem is teljes koppintás, csak az alap kiinduló helyzet ugyanaz, mert itt Darrownak hála az Augustus családot nem sikerül rögtön az elején kiirtani, hanem megmenti őket és így tör ki aztán az űrbéli polgárháború.
Virginia és Darrow
Míg az első részben én sokkal inkább disztópusnak éreztem a stílust és a hangulatot, itt már jobban elmozdultunk a sci-fi irányába. Hogy ez jó vagy rossz, azt nem tudom, engem nem zavart a dolog, bár az igaz, hogy kicsit nehéz volt hozzászokni a sok sci-fis modern kifejezésekhez, a modern felszerelésekhez, a sok űrcsatához és így tovább. Kétség kívül nagyobb léptékűvé vált a történet, nagyobbak lettek a célok, a tétek és a veszteség bukás esetén. Most már nem csak egy kicsi véres iskolai „játékról” van szó, aminek a célja, hogy felkészítsen utána az életre. Hanem ez már maga az élet, ahol minden véresen komoly. Ha itt elbukik valaki, az végül az életével fizet mindezért. A történet tehát továbbra is izgalmas és fordulatos, én egy percig sem unatkoztam rajta, sőt annyira magával ragadott, hogy igen hamar sikerült kiolvasnom, és az se zavart, hogy a végére majdnem kifolyt a szemem a helyéről a sok gyors olvasástól, amihez manapság már nem vagyok annyira hozzászokva.
A másik ami nagyon tetszett az maguk a karakterek és ez most sem változott. Korábban már írtam róla, hogy az író milyen remek karaktereket alkotott és a korábbi kedvencek még mindig meg vannak. Darrow egy szinte művi pontossággal megalkotott főhős, aki se nem jó, se nem rossz, inkább egy antihősnek mondanám. Valójában nem tisztán jó ember, és habár a szándékai és a céljai inkább nemesek mint rosszak, de mégis sok szörnyűséget tesz vagy sok olyan dolgot, ami végül valami más szörnyűséghez vezet. Tetszett, hogy Darrow karakterét továbbra sem próbálta meg az író tisztára mosni, hanem maradt olyan antihős, amilyen korábban volt, a számos hibájával és gyengeségével, amiktől éppen igazán emberi marad. Darrow nem tökéletes, neki is vannak hibái és sokszor ezek a hibák azok, amik miatt végül mindig bajba kerül és amik aztán a bukáshoz vezetik őt.
Sevro és Musztáng szintén nagy kedvencek, bár annak annyira nem örültem, hogy ebben a részben nem sokat szerepeltek és az is inkább csak a könyv második felében történt. Jó, értem, kellett az idő arra, hogy más karakterek nagyobb szerephez jussanak, vagy hogy mások is kapjanak némi játékidőt, de Sevro és Musztáng voltak azok, akikre Darrow mindig számíthatott és akikben feltétlenül megbízott és hát látszott is, hogy mikor ők nem voltak vele, akkor Darrow egymás után követte el a hibáit. Örültem annak, hogy mindketten megtudták az igazságot Darrow-ról, ha engem kérdeztek épp ideje volt, hisz ha tényleg igaz barátoknak tartja őket Darrow, akkor nem hazudhatott tovább nekik. Kicsit leesett az állam mikor megtudtam Sevro és az apja Fitchner titkát és hogy ki Fitchner valójában, és erre tényleg nem számítottam, pedig én általában kilométerekről előre látom az ilyen fordulatokat.
Musztángban viszont kicsit csalódtam, ha nagyon őszinte akarok lenni, mert én azt hittem, hogy könnyebben fogja venni az igazságot, mikor megtudja, hogy ki valójában Darrow és hogy honnan származik. Jó persze, Virginia egy született Arany, így valamilyen szinten érthető az első kiakadása, de hogy aztán sértetten elvonult és ott hagyta Darrowt, azt már nem tudtam hova tenni. Remélem van itt még valami a háttérben és van oka arra, hogy eltűnt, mert annak úgy már lenne értelme. Meglátjuk, kiderül a harmadik részben. Most se kaptunk valami sok romantikus szálat, amit tényleg nem hiányoltam ez alkalommal sem, amit kaptunk az épp elég volt és reális ilyen körülmények között. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezek után mi lesz Darrow és Virginia közt a folytatásban és hogy alakulnak a dolgaik, mert ők igenis remek páros és tökéletesen kiegészítik egymást. Darrow az erő és Virginia az ész, mint ahogy korábban is hangsúlyoztam.
Roque
Várakozásaimmal ellentétben Cassius most nem sok vizet zavart, azt hittem valahogy nagyobb hangsúlyt kap a Darrow és közte lévő ellentét, de ebből most nem sokat láttunk. Volt viszont három másik karakter, aki ebben a részben kiemeltebb szerepet kapott és ettől nem is lehettem volna boldogabb. Kezdjük a költő lelkű csendesebb Roque-al, aki szintén Darrow egyik jó barátja… vagy ezek után inkább az a pontosabb kifejezés, hogy csak a jó barátja volt. Én tényleg próbáltam megérteni, hogy Roque mit „nyavalyog” végig ebben a könyvben és tényleg próbáltam vele együtt érezni amiatt, hogy Darrow semmit nem mond el neki és hogy a sok harc közepette Darrownak a legkisebb dolga is fontosabb annál, hogy Roque lelki világát ápolgassa. De tényleg próbáltam együtt érezni Roque-al és elismerem, hogy valamilyen szinten igaza volt, amiért neheztelt Darrowra, de azok után amit a végén leművelt, inkább csak jó alaposan képen töröltem volna, mert ilyen árulásra tőle soha nem számítottam volna.
Nem értem miért tette, és nem értem, hogy árulhatta el Darrowt, habár ezt éppenséggel láttam, hogy valami ilyesmi fog következni. Roque fokozatosan távolodott el Darrowtól és Darrow pedig nem látta a jeleket, vagy inkább nem volt ideje vele foglalkozni, pedig sejthette volna, hogy valami ilyesmi fog következni. Akkor lettem bizonyos abban, hogy Roque el fogja őket árulni, mikor kétszer arcon csókolta búcsúzáskor Darrowt, mert ez kétséget kizáróan Brutus és Cézár esetére emlékeztetett. A végén csak bebizonyosodott, hogy igaza volt Darrownak, amiért nem bízott meg soha teljesen Roque-ban és hogy nem mondta el neki az igazat. Ha pedig Roque tényleg az igazi barátja lett volna Darrownak, akkor sosem árulta volna el ilyen rútul csak azért, mert kiderült, hogy Darrow valójában Vörösnek született. Szegény Darrow mindig azokban bízik akikben nem kellene és éppen azok árulják el utána, akiktől nem várta volna.
Az Augustus család: Adrius, Nero és Virginia
Itt szeretnék áttérni a személyes kedvencemre, a Sakálra. A Sakált már az első részben érdekes karakternek tartottam, csak ott még nem kapott ilyen kiemelt szerepet, nem sokat tudhattunk meg róla, én pedig szerettem volna ha ez a folytatásban máshogy alakul és többet láthatjuk őt. Ez valóban így történt és a Sakál nem hazudtolta meg önmagát. Nála az elejétől fogva tudni lehetett, hogy mesterkedik valamiben, benne egy percig se bíztam meg és szerencsére Darrow sem, de kényszerből szövetkeznie kellett vele, így hát szövetségre léptek. Csak Darrow úgy gondolta, hogy végül előre fogja látni az árulást és hogy kordában tudja tartani a Sakált, hogy Adrius nem lehet nála okosabb és körmönfontabb.
Nos, Adrius pedig igenis okosabb és ravaszabb Darrownál, ezt már korábban is tudtuk, épp ezért sokkal nehezebb ellenfél, mint bárki más. A Sakál csakúgy mint a nővére, Musztáng az eszével és nem az erejével jeleskedik. Csak míg Musztáng az eszével Darrowt segíti és kiegészíti, addig a Sakál az eszével épp tökéletes kontrasztot alkot Darrow-al szemben. Sajnos Darrow későn kapcsolt és nem látta meg időben az árulást, bár a Sakál esetében erre számított ő, és szerintem mi olvasók is. Nem hiszem, hogy bárki komolyan gondolta volna, hogy Adrius megváltozott vagy hogy jó útra tért és mikor Nero folyton a földbe döngölte Adriust a kemény szavaival, tudtam, onnan már nincs visszaút. Adrius régóta az apja elismerésére vágyott, semmi más nem érdekelte, és mikor belátta, hogy ezt tényleg soha nem fogja megkapni, bármit is csinál, tudtam, hogy innen nincs visszaút.
Végül pedig néhány szó a nagy „fő gonoszról” vagyis Nero Augustusról, és azért az idézőjel, mert hát Nero se az a nagy gonosz, aminek korábban le lett festve vagy aminek eddig Darrow gondolta. Mert hogy itt senki sem csak jó vagy gonosz, itt komplex karakterek vannak célokkal és hibákkal, és miután Darrow jobban megérti az Arany társadalom felépítését és működését, rájön, hogy az Aranyak szintén csak emberek. Mindenkinek meg van a saját értelmezése az életről és a világról, amiben élnek és mindenki csakis a saját céljait és álmait szeretné megvalósítani, semmi több. Darrow pedig rájön, hogy ő sem jobb vagy épp rosszabb, mint a nagy ellenségei, akik ellen eddig harcolt, csak épp mások a céljaik és a világképeik, de mindannyian tettek rossz és megkérdőjelezhető dolgokat. És épp ezért annyira remek szinte mindegyik karakter eddig ebben a két könyvben, mert valósak és igazak, minden jó tulajdonságokkal és gyarlóságukkal együtt.
Még jobban tetszett ez a rész, mint az első és ez igen nagyon szó, mert nem hittem, hogy ez valaha lehetséges lesz. Szerencsére a folytatás még fordulatosabb, még grandiózusabb, mint az első könyv volt. Egy percig sem unatkoztam rajta, olyan lendületesen haladnak előre az események, hogy szinte letehetetlen a könyv. Imádom Darrowt és az összes többi karaktert, mindenki komplex és valós a maga nemében. Kapunk sok árulást és a könyv végén teljesen leesett az állam, habár azért sejteni lehetett, hogy valami ilyesmi fog történni, csak szegény Darrow nem látta át előre időben a dolgokat. Rögtön jöhet a harmadik rész, mert tudnom kell mi történik ezután. Olvasom tovább a könyvsorozatot és remélem nem okoz csalódást majd a harmadik rész sem.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése