A fiatal Darrow a Marson él, bányász, és Vörösnek született, a színekről elnevezett kasztokra épülő társadalom legalacsonyabb rétegébe. Fáradtságot nem ismerve kockáztatja az életét a beomló alagutak és lándzsaviperák közt abban a hitben, hogy sorstársaival lakhatóvá teszi a bolygó felszínét a jövő generációi számára. Darrow még sosem látta a szabad égboltot, ám a kötelességét mégis teljesíti, mert reméli, hogy emberfeletti munkájával a saját gyermekeinek is jobb életet teremt. Egy nap azonban megtudja, hogy a Vörösök elől eltitkolják az igazságot, ugyanis a Mars felszíne már alkalmas az emberi életre. Méghozzá nem is akármilyenre.
Igazságot követelve a kasztjának és bosszúra szomjazva meggyilkolt szerelme miatt Darrow csatlakozik a földalatti ellenálláshoz, hogy megdöntse az Aranyak zsarnoki uralmát. S céljának elérésében semmi sem gátolhatja meg… Még az sem, hogy olyanná kell válnia, mint gyűlölt ellenségei.
Valami újdonságra vágytam, egy olyan könyvsorozatra, amit még nem olvastam és az most teljesen mindegy volt, hogy régebben jelent meg vagy mostanában. A lényeg az lett volna, hogy egy olyan új izgalmas történetet fedezzek fel, ami leköt, amin nem unatkozok egy percig sem és amit szívesen olvasok aztán tovább. Keresgéltem olyan könyvsorozatok között, amik nem annyira ismertek nálunk vagy nem olyan felkapottak, hátha találok egy gyöngyszemet, ami korábban valahogy kimaradt az életemből, pedig igenis megérdemli a figyelmet. Idén már megtaláltam a Mákháború trilógiát, ami instant hatalmas kedvenc lett és valami ahhoz hasonlót kerestem volna. Ajánlások útján került a kezembe végül a Vörös lázadás, és rögtön kijelenthetem, hogy nem bántam meg, hogy ezt választottam, mert imádtam.
Nehéz beszélni erről a könyvről, mert annyi mindent lehetne írni róla és igyekszem minden pontot érinteni, hogy megértsétek miért tetszett nekem annyira. Ha meg szeretném határozni a műfaját roppant nehéz dolgom lenne, mert van ebben minden. Kicsit disztópia, kicsit sci-fi, kicsit bosszútörténet, kicsit olyan modern Monte Cristo feldolgozás és kicsit olyan modern Spartacus rabszolgafelkelés történet. Igen, ez mind egyben. Fantasy-nak viszont semmiképp se nevezném, inkább csak sci-fi és disztópia keveréknek. Egy modern jövőben járunk, ahol az emberiség a Marson telepedett le és ahol kasztrendszer működik, ahol a legfelső kaszt, az Aranyak állnak mindenki más felett és diktatórikusan uralkodnak a többi szerintük „alantasabb” kaszt felett. Mindenkinek meg van a feladata és a szerepe a társadalomban, a kasztok élesen elkülönülnek egymástól és ezt a rendszert az Aranyak elnyomása működteti és irányítja.
Ebben a világban él főszereplőnk, a még csak 16 éves Darrow, aki a legalsó kasztból, a Vörösök közül származik. A Mars legmélyén bányászként élnek a többiekkel és életük célja, hogy kibányásszák azt a nagyon is nélkülözhetetlen elemet a föld mélyéről, amire a felsőbb kasztoknak szükségük van. Darrow egyszerű ám mégis boldog élete akkor vesz gyökeres fordulatot, amikor egy tiltott kis kalandjuk után, elfogják kettejüket és feleségét Eo-t kivégzik és mert el szeretné őt temetni, végül Darrowt szintén elkapják, és ugyancsak halál lesz a sorsa. Nagy meglepetésére azonban Darrow nem hal meg, hanem az Árész Fiai nevű Vörös lázadó csoport megmenti őt és felajánlják neki a bosszú lehetőségét. Aranyat csinálnak belőle és immár Aranyként be kell épülnie a legfelső kasztba és onnan aztán belülről elkezdeni bomlasztani a rendszert. És mivel Darrow igencsak bosszúszomjas kedvében van a felesége igazságtalan kivégzése miatt és mert vele is végezni akartak, így belemegy a dologba. Innentől kezdődik aztán a valós történet, mert az első nagy kihívás, hogy az Aranyak Akadémiáján megnyerje a versenyt és bekerüljön az egyik legbefolyásosabb Arany család párfogásába.
A Vörös és az Arany Darrow
Nagyon sok mindent pakolt bele az író ebbe a könyvbe és mindez elsülhetett volna rosszul is, de itt valahogy mégis jól lettek összepakolva az egyes történeti elemek. Van itt tehát egy bosszú történet, van egy halálos verseny, amit a főszereplőnknek meg kell nyernie, van itt társadalomkritika, van a főszereplőnk identitásválsága, hisz épp az lett a végére belőle, amit annyira utált és megvetett korábban, és ott van a levegőben a jövőbeli lázadás lehetősége, egy jó kis „rabszolgafelkelés”, mert hát oda fognak kifutni a dolgok minden jel szerint. De egyelőre maradjunk csak az első könyvnél.
Tulajdonképpen le is írtam miért tetszett nekem ennyire a Vörös lázadás, mert olyan történeti elemeket és fordulatokat pakolt bele az író, amiket külön-külön is imádok, de így egybe pedig még nagyobbat ütöttek. Ezek mellett férfi főszereplőt kapunk, az ő narrációjában elevenedik meg előttünk a történet, ami kész felüdülés a sok női főszereplős könyv között. Nem mintha azokkal bármi baj lenne, hisz tudjátok mennyire szeretem a komplex, erős és badass női főszereplőket, de néha igazán üdítő férfi főszereplős könyvet olvasni. Az pedig csak a hab a tortán, hogy a YA könyvek általam annyira nem kedvelt elemei most kimaradtak, értem ezalatt leginkább a szerelmi háromszöget (ezt utálom a legjobban). Sőt… ha úgy vesszük, nagyon szerelmi szálat se kaptunk az első részben, ami teljesen reális és hiteles volt a történet szempontjából. Hisz Darrow végig a halott feleségét gyászolta, miatta ment bele ebbe az egész bosszúba, és hogy vette volna már ki magát, ha rögtön elkezd romantikázni egy új lánnyal?
Darrow karakterét jól sikerült felépíteni és egy annyira remek főszereplőt kaptunk a személyében, hogy az hihetetlen. Darrow egy egyszerű, kedves, jó kedélyű és szorgos tinédzserként kezdi, aki elégedett az életével, aki nem vágyik semmi másra, csak békés életre szeretett feleségével. Aztán Eo igazságtalan halála annyira megtöri, hogy egy megfáradt, bosszú- és vérszomjas ember válik belőle, aki végül aztán semmitől nem riad vissza, de szó szerint semmitől, hogy győztesen kerüljön ki a játékból és elérje a célját, amiért az Akadémiába került. Ahogy halad előre a történet, Darrow egyre több rossz és megkérdőjelezhető dolgot tesz, de számára a cél szentesíti az eszközt és nem érdekli már senki és semmi csak a küldetése. Keserű, megtört, gyűlölködő, haragos és rideg lesz. A játék során viszont sokat tanul az Aranyak személyiségéről, hogy milyenek ők valójában, és rájön, hogy nem mindegyik Arany olyan rossz és kegyetlen, mint amilyennek hitte őket. Önmagáról szintén sokat tanul, és habár sok hibát követ el a játék során és sokszor a saját hibás és nem alaposan átgondolt döntései vagy tettei miatt kerül aztán nagy bajba, végül mindig megtalálja az utat, amivel végül eléri a célját. Kivívja magának a tiszteletet és némi kultuszt kezd építeni maga köré. Imádtam Darrow karakterét.
Cassius és Sevro
Rajta kívül még rengeteg érdekesnek tűnő karaktert kapunk, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor mindegyik (eddig legalábbis) egy tipikus karakter sémát testesít meg. Ott van Cassius, az Aranyak egyik legkiválóbbika, aki habár minden jót megtestesít, amit egy Arany jellemez, azért mégsem tökéletes, hanem sajnos az Aranyak rosszabbik oldalát is hozza. Nem mintha hibáztatni tudnám, hisz a helyében pontosan ugyanígy reagáltam volna, ha Darrow ugyanazt teszi velem, mint amit Cassiussal tett. Cassius karaktere az a hős fehér lovon, aki dicsőséges, akinek van becsülete és aki alapjáraton mindenkihez szeretettel fordul, és nem csoda, hogy annyira kiakadt Darrow árulása miatt. Jó barátból ellenségek lettek ők ketten, és nagyon várom, hogy mi lesz velük a folytatásban. Mert ott van benne a potenciál, hogy Cassius lehet talán Darrow igazi nagy ellensége, és nem azok akikről korábban hittük volna.
Musztang, Sevro, Roque és Sakál azok a karakterek számomra, akik kiemelkedtek a tömegből, és akikről szeretnék néhány szót szólni. Musztangot nevezhetnénk talán a női főszereplőnknek, bár én nem szeretném így nevezni, mert ebben a részben nem sok romantikus szálat kaptunk... hála az égnek! Nem is hiányzott. Mégis Musztang a másik, akit Darrow igazán megkedvel, és aki nem olyan, mint a többi Arany. Persze ők is elárulják egymást, egyszer az egyikük győzi le a másikat, aztán fordítva, de közben mégis megmentik egymás életét, és aztán szövetkeznek a többiek ellen, mikor mindenki más ellenük fordult. Darrow pedig igenis sokat tanulhatna és tanul Musztángtól arról, hogy milyen egy jó stratéga, hogy nem mindig a nyers erő a megfelelő út, és hogy milyen vezetői képességek kellenek ahhoz, hogy valakit kövessenek hűségesen az emberek és felnézzenek rá. Musztáng remek vezetői képességekkel rendelkezik és szerintem senki más nem tudta volna legyőzni őt, csak Darrow volt az egyetlen. És ő is inkább nem csak az eszével, hanem csakis a nyers erejével. És ez mindent elmond arról, hogy Darrow és Musztáng miért lehetnek igazán jó páros majd valamikor. Mert együtt az erő és az ész szinte legyőzhetetlen.
Sevro pedig az a különc, de roppant hűséges és megbízható barát, akire Darrownak igenis szüksége volt nagyon és szüksége lesz a jövőben is. Sevro talán az egyetlen, akire jelenleg azt tudnám mondani, hogy Darrow igazi barátja és hogy megtennének bármit egymásért. Aztán mikor megtudtam, hogy kicsoda Sevro, akkor kicsit leesett az állam, mert erre tényleg nem számítottam. Roque a csendes, kicsit gyengébb karakter, aki szintén Darrow barátja lesz, bár itt nem igazán nevezném egyenrangú kapcsolatnak, ami köztük kialakul. Hisz itt inkább arról van szó, hogy Darrow a szárnyai alá veszi Roque-t, segíti és védi őt ha kell, Roque viszont ezt fordítva nem nagyon tudja megtenni a másikért. Roque a költő, a lelkiismeret inkább, amire Darrownak szintén szüksége van néha.
Eo és Musztáng
Sakál pedig… hát igen, megmondom őszintén ahogy végig be lett harangozva Sakál, hogy milyen ijesztő meg mennyire félni kell tőle és így tovább, egy kicsit csalódás lett számomra. Valahogy nagyobb durranásra számítottam és hogy többet fogjuk őt látni, erre csak a legvégén bukkant fel és még így is alig kaptunk belőle valamit. Persze ott van benne a potenciál, mert félelmetes ellenséget lehet belőle kreálni, mert Sakál éppen azon a téren jeleskedik, azokban erős, amikben Darrow talán a leggyengébb. Sakál tényleg nem egy bátor és hősies harcos, ő inkább az eszével és a rideg, érzelemmentes számító jellemével lehet érdekes kontraszt majd Darrow-al szemben. Meglátjuk mi lesz kettejük közt a folytatásban, vagy mennyire feszülnek továbbra is egymásnak.
Kisebb negatívumként megemlíteném, hogy hiányoltam magának a kasztrendszernek a részletesebb bemutatását. Persze röviden megkapjuk, hogy melyik kasztnak mi a feladata, hogy épül fel a rendszer, ki hogy néz ki, ki-ki fölött áll és ilyenek, vagyis az alapok megvannak. Csak részletesebb kifejtést nem kaptunk és a kasztok nagy része meg sem jelent. Persze ez csak az első rész és nincs idő mindenre és mindenkire, értem, de ezt akkor is hiányoltam. Azt viszont ötletesnek találtam, hogy minden kasztot egy szín jelképez és maga a szín jellemzi az adott kaszthoz tartozó emberek külső megjelenését. A Vörösöknek például vörös hajuk és szemük van, kicsik, vékonyak habár erősek, hisz a bányász lét nem egy könnyű munka. Az Aranyak viszont robusztosak, arany hajuk és szemük van, magasak, izmosak, csoda szépek, tökéletesek, mondhatjuk így. És így tovább.
Nagyon imádtam a könyvet, mintha ez is épp nekem lett volna kitalálva. A bosszúálló téma, a sci-fi disztópia műfaj, az izgalmas és fordulatos történet, a halálos verseny, ahol csak egy győzhet, a férfi narrátor mind-mind olyan könyves elemek, amiket nagyon szeretek, és így egy könyvben még nem is nagyon láttam. És szerencsére kimaradt a szerelmi háromszög, amiért hatalmas köszönet. Darrow az egyik legkomplexebb főszereplő, akit valaha olvastam, imádom a karakterét. Azonban látszik, hogy az az első rész csak egy hosszabb sorozat bevezetője, és annyi remek potenciál van a történetben a folytatást tekintve, hogy remélem nem lesz elrontva később a sztori. Nagyon bízom abban hogy egy az elvárásaimnak megfelelő nagyívű epikus történet fog mindebből kikerekedni. Hamarosan olvasom a második részt, ez nem kérdés, mert tudnom kell mi minden fog még itt történni.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése