Még a jövőben is egységben az erő…
Luna népe rajong a bájos, kedves Winter hercegnőért, és csodálják a kecsességét. Szépségét még az arcát csúfító sebek ellenére is lenyűgözőbbnek tartják, mint a mostohaanyjáét, Levana királynőét.
Winter megveti a mostohaanyját, és tudja, hogy Levana sosem fogadná el a gyerekkori barátja, a jóképű palotaőr Jacin iránt táplált érzelmeit. De Winter nem olyan gyenge, mint amilyennek Levana hiszi, már évek óta dacol a mostohaanyja kívánságaival. A kiborg műszerésszel, Cinderrel és a társaival akár még egy lázadást is képes kirobbantani, hogy megnyerje a túl régóta dúló háborút. De talán mindent elveszítenek…
Legyőzheti-e Cinder, Scarlet, Cress és Winter a gonosz űrbéli királynőt, hogy aztán boldogan éljenek, míg meg nem halnak? Nem az a mese, amire emlékszel. De az biztos, hogy sosem felejted el!
Egyelőre még mindig azon az elven haladok tovább, hogy a megkezdett könyvsorozataimat kellene befejezni, ahogy csak tudom, így nem volt kérdés, hogy megint eszerint fogok könyvet választani. A Holdbéli krónikák harmadik részét nem olyan régen olvastam és mivel nagyon érdekelt a lezárás, így tudtam, hogy most az utolsó részt kell a kezembe vennem, ami a Winter címet kapta.
A történet ott folytatódik ahol abbamaradt, az összeállt csapat tovább dolgozik Levana holdbéli uralmának megdöntése érdekében és azért, hogy a jogos trónörököst, Cindert hatalomra juttassák. Míg a sorozat elején kevés szereplős történetként indult a sztori, addig könyvről könyvre új és új karakterek jelentek meg és mindannyian fontos részét képezték a fő történetnek és ahhoz is mindannyian hozzájárultak, hogy segítsék Cinder harcát. Az egyik legnagyobb pozitívum, hogy egyik karakter sem felesleges, mindenkinek meg van a maga szerepe és „haszna” és hogy miért kellett a történetbe. Ha ez pedig nem lenne elég, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a karakterek mindannyian remekek a maguk módján, a négy főszereplő páros pedig egyszerűen imádnivaló.
Szerencsére az utolsó részben elég gyorsan beindult a történet, és nem kellett tovább húzni az időt, nem kaptunk felesleges mellékszálakat. Jól is tette ezt az írónő, mert sok mindent kellett megmagyarázni és elvarrni, de ennek maradéktalanul eleget tett Meyer. A fő történetszálon Cinder és a nagy csapat egy csellel jut el a Lunára, hogy ott Levana szülőföldjén csapjanak le a nőre és hogy a saját népe segítségével lázadást szítva döntsék meg a hatalmát. Cinder pedig az elveszett holdbéli hercegnőként igyekszik saját személyében egy jobb alternatívát ajánlani a népnek Levana helyett.
Winter
A fő történetszálon felül aztán több szálon ágazott szét a történet, hogy a végére ezek mind egybeérjenek. Azért volt szükség arra, hogy szétváljanak a karakterek, mert mindenkinek meg volt a saját feladata, a saját felelőssége és igazán jó volt látni, hogy mindannyian, de tényleg mindannyian tettek valamit azért, hogy Levana-t végül sikerüljön legyőzni. Persze volt aki nagyobb szerepet játszott mindenben, volt aki kisebbet, de valamilyen módon mindenki hozzájárult a könyv végi sikeres harchoz és ahhoz, hogy Levana végül megkapta ami neki járt.
Új karakterekként mint ahogy a címből kiderül Winter hercegnőt és Jacint kapjuk, akik valójában nem teljesen új karakterek, de most jutottak nagyobb reflektorfényhez a korábbiakhoz képest. Winter karaktere a Hófehérke mesén alapszik így annak számos eleme visszaköszön ebben a könyvben az ő történetszálukon persze modernebb és sokkal kalandosabb tálalásban. Winter viszont maga egy teljesen más típusú női karakter, mint Cinder, Scarlet vagy épp Cress, náluk sokkal passzívabb, csendesebb, nem egy harcos és nem egy nagy szószóló típus. Mégis Winter szintén erős karakter a maga módján, ő nőiesen erősen karakter, hisz a kedvességével, bájával, jó szándékával és segítőkészségével nyeri meg magának az embereket. Jacin pedig épp a tökéletes társ mellé, a fiú aki mindig védelmezi őt, aki bármit megtenne érte, és aki mindennél jobban imádja. Nagyon édesek voltak együtt, jobb szót nem tudnék rá mondani.
A többi párosról se szeretnék megfeledkezni, mert végül mindannyian révbe értek, és egymásra találtak. Scarlett és Farkas régóta együtt vannak már ugyebár, így náluk inkább csak új problémákkal kellett megküzdeniük, de továbbra se állhatott semmi kettejük közé. Cinder és Kai egészen a végéig kerülgették egymást, aminek tényleg megértettem az okát, de mégis rossz volt látni, hogy még mindig nem lehettek valójában együtt. Igen, más-más dolguk volt, máshogy kellett harcolniuk Levana ellen, más irányba vitte őket az útjuk, így képtelenség lett volna folyton együtt lenniük, de én azért hiányoltam egy kicsivel több romantikát tőlük.
Cress és Thorne történetszála végül is nem volt rossz, nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett, csak kezdtem úgy érezni, hogy az írónő már szinte erőltetetten húzza az időt, hogy mikor jönnek végre össze őket ketten. Mikor a nem tudom hányadik bénázást és félreértést kellett olvasnom velük kapcsolatban, akkor néha majdnem elvesztettem már a türelmem és hangosan itt motyogtam magamban, hogy mit bénáznak már megint. Kezdett kissé szappanoperás jellege lenni a dolognak, így a végén mikor végre összejöttek, akkor csak egy fáradt sóhajt tudtam kipréselni magamból.
Fent balról: Kai, Cinder és Scarlet, Farkas
Alul balról: Throne, Cress és Jacin, Winter
Külön örültem annak, hogy ez az utolsó rész végig Lunán játszódott, mert épp ideje volt, hogy több mindent megtudjunk és jobban megismerhessük Lunát, a helyet ahonnan Levana és Cinder származott. Sok mindent megtudtunk a Luna felépítéséről, rendszeréről, lakóiról és az egész ottani helyzetről, amit érdekes volt olvasni. Az írónő próbálkozott azzal, hogy kicsit szimpatikusabbá tegye Levana karakterét így a végére és hogy kapjunk némi magyarázatot arra, hogy Levana miért olyan, amilyen és hogy vált belőle ilyen megkeseredett és hataloméhes rémes perszóna. Csak sajnos a magyarázatokat és okokat nem tudtam komolyan venni, számomra akkor sem lett több egy kegyetlen szépségmániás ostoba nőnél, aki erőszakkal akarta magánál tartani a hatalmat, megszerezni a holdlakók és az emberek szeretetét és bárkit kegyetlenül elsöpörni aki az útjába merészelt állni.
Mint egy könyvsorozat utolsó felvonása remek lett ez a rész, végig kalandos és izgalmas volt a történet, több szálon futottak az események, több karakter nézőpontján keresztül és a legjobb az volt ebben, hogy mindenkinek meg volt a maga szerepe és célja, senkit se tudnék mondani, aki felesleges lett volna ebben a történetben. A karaktereket még mindig imádom, mind a négy páros remek és aranyos, mindannyian mások, de egyformán érdekesek és szerethetőek. Wintert és Jacint talán kicsit gyengébb karaktereknek érzem a másik három pároshoz képest, de ők legalább hoztak valami újdonságot és valami mást mutattak, amit eddig még nem láttunk. A Holdbéli krónikák könyvsorozat tényleg egy remek olvasmány, én nagyon szerettem az elejétől egészen a végéig. A sajátos, mesésen sci-fis modern stílusa, a remek karakterei és a kalandos történet mind-mind megadja egy remek sztori vázát. Szívből ajánlom bárkinek a teljes könyvsorozatot. A Könyvmolyképző kiadónak pedig még egyszer hálás köszönet, hogy nem hagyta elveszni ezt a sorozatot, hanem újra kiadták az elejétől kezdve az utolsó könyvig.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése