Volt egyszer egy összetört szív folytatása
Amikor nem tudod, miért küzdesz. A szerelemért vagy éppen az ellen?
Miután Jacks, a Szívek Hercege elárulta, Evangeline Fox megfogadta, hogy soha többé nem bízik meg benne. Frissen felfedezett varázserejével azért harcol, hogy visszanyerje esélyét a boldogságra, amitől Jacks megfosztotta.
Csakhogy az útjaik megint keresztezik egymást.
A VOLT EGYSZER EGY ÖSSZETÖRT SZÍV folytatásában Evangeline-t gyilkos átok sújtja, amelynek megtöréséhez kénytelen elfogadni Jacks segítségét, akitől legjobb lenne óvakodnia. Régi barátokkal kerülnek szembe, új ellenségekkel veszik fel a harcot, és próbálnak megküzdeni a gonosz intrikákkal és a rontásokkal, amik fejekkel és szívekkel játszanak.
Evangeline mindig is bízott a szívében, de ezúttal nem biztos, hogy érdemes hallgatnia rá…
Szerencsére nem régen kezdtem bele a könyvsorozat első részébe, így nem kellett sokat várnom a folytatásra, hanem egyből utána kezembe vehetettem a második részt. Sajnos nem lett instant nagy kedvenc a Volt egyszer egy összetört szív, inkább azt mondanám, hogy elment egy olvasmánynak. Tipikus ifjúsági fantasy, kissé unalmas és egysíkú karakterekkel, meg persze Jacks-el, csak az volt a baj, hogy Jacks-et akármennyire imádom, egymaga nem volt elég ahhoz, hogy a könyv nagy kedvenccé váljon. Értem én, hogy Jacks olyan remek karakter, hogy az írónő egy saját trilógiát írt köré építve, de ide annyi nem elég, hogy ott van Jacks, hanem kellene mellé izgalmas és kalandos történet, valamint új érdekes és szerethető vagy komplex karakterek.
Az első részben azt sérelmeztem, hogy Jacks mellé egy összetettebb és emlékezetesebb női főszereplőt vártam volna, mert utáljatok meg érte, de nekem Evangeline olyan kis semmilyen karakter volt. Reméltem, hogy a folytatásban azért valahogy érdesebbé válik, lemegyünk a lelke mélységéig és valahogy komplexebb karaktert kap. Kissé vegyes érzéseim vannak Eva-val kapcsolatban, mert habár most valahogy szerethetőbb volt számomra, de még mindig úgy érzem, hogy az írónő nem hozta ki azt a karakteréből, ami lehetett volna. Most már legalább próbált nem naivan Jacks után olvadozni és minden egyes szavát elhinni, meg próbálta ő alakítani a sorsát, és nem csak sodródni az eseményekkel, de most pedig azzal ment az agyamra, amikor vagy nem tudom hányadik alkalommal keverte magát bajba.
Konkrétan fel tudnám sorolni (nem fogom), hogy minden egyes alkalommal mikor végre kitalált valamit, hogy márpedig ő most kezébe veszi az irányítást, akkor rögtön bajba került és persze, hogy kellett valaki, aki majd megmenti őt. Ez általában Jacks volt, amit kétségtelenül fura volt látni, tekintetbe véve, hogy Jacks azért nem egy önzetlenül segédkező fajta. Persze még mindig szüksége van Evangeline-re, hogy kinyissa neki a Valorok kapuját és érthető, hogy nem akarja, hogy baja essen vagy meghaljon, de azért itt már ennél többről volt szó. És ez teljesen világossá vált mindenki számára.
Jacks és Evangeline
Ezzel a felvezetéssel értem el ahhoz a részhez, ami nagyon tetszett a második részben. Maga a történet vett egy kisebb fordulatot, és kiderült, hogy nem a Valorok kapujának a kinyitása a lényeg, hanem Jacks valami egészen mást próbál elérni. Kicsit meglepődtem ezen a dolgon és őszintén szólva nem számítottam rá, hogy az lesz Jacks valós célja, ami lett végül, és amúgy kicsit nem is értem a dolgot. Vagyis persze érthető, hogy Jacks még mindig Tellára van rákattanva és mivel azt hiszi, hogy a lány az egyetlen igaz szerelme, így nem nagyon tudja őt kiverni a fejéből. A Szívek hercege révén az Jacks legnagyobb késztetése, hogy megtalálja és együtt legyen élete szerelmével, bár ahogy korábban már megfogalmaztam, szerintem sosem volt szerelem, amit Tella iránt érzett, inkább csak megszállottság és birtoklási vágy. De kérem szépen, Tella olyan egyértelmű és félreérthetetlen módon utasította el, (hisz konkrétan tőrt döfött a szívébe és elzavarta) hogy mégis mi a fenének ragaszkodik még hozzá? Azért az elég egyértelmű elutasítás, ha valaki tőrt döf a szívedbe és aztán nagy szerelemben lángolva elmegy egy másik férfival.
Tetszett a könyvben, ahogy Jacks és Eva közt egyre jobban forrt a levegő, mert habár az első részben is voltak aranyos jeleneteik, itt azért sokkal több interakció volt közöttük, és még közelebb kerültek egymáshoz. Mármint azért Eva nem sokáig tudta tartani magát ahhoz a fogadalmához, hogy soha többé nem segít Jacksnek és egy szavát se hiszi, Jacks pedig nem igazán tudta távol tartani magát a lánytól, hanem folyton a segítségére sietett. Jó, az más kérdés, hogy igazából Jacks miatt került ebbe a kalamajkába Eva, szóval a minimum, hogy segít neki, amiben csak tud, de ezt most akkor hagyjuk figyelmen kívül. Szóval Jacks és Eva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ami persze mindkettejüket megrémíti, de azért képtelenek távol maradni a másiktól. Nagyon aranyosak együtt, imádtam őket, bár arra mondjuk nagyon kíváncsi vagyok, hogy az írónő, hogy fogja magát kimagyarázni abból, hogy elvileg Tella Jacks egyetlen igaz szerelme, erre itt van Evangeline, aki nyilvánvalóan szintén Jacks nagy szerelmének tűnik. Remélem erre valami értelmes és épkézláb magyarázat lesz az utolsó részben.
Káosz és Lala
Hogy a többi karakterről szintén ejtsek néhány szót, nem akarom, hogy kimaradjanak és akkor kezdjük Apollóval. Gondoltam, hogy nem fog meghalni, hanem valahogy életre keltik, és kicsit sikerült érdekessé tenni őt ezzel az átok dologgal, meg hogy elkezdett „vadászni” Eva-ra, bár még mindig nem értem, hogy mi a karaktere szerepe a történetben. Mert habár szerelmi háromszögként kezdte Eva-val és Jacksel, de azért mégsem lehet azt igazi szerelmi háromszögnek tekinteni, mert Apollo nagyjából az elejétől kezdve végig valamilyen bűbáj vagy átok hatása alatt állt. Nem értem, hogy ő most akkor tényleg érdeklődik Eva iránt vagy csak a varázslat miatt van az egész? Szerintem ezt nem is lehet megmondani, hisz Eva többször feltette ezt a kérdést magának és erre még mi olvasók se kaptunk konkrét választ.
Szerencsére az álnok Marisol szinte fel se bukkant ebben a könyvben, hanem helyette most nagyobb teret kapott két másik Fátum, Lala és Káosz. Persze ők már az első könyvben is szerepeltek, de csak a mostaniban kaptak kiemeltebb jelentőséget a történet alakulásának szempontjából. Örülök, hogy kicsit jobban megismerhettük őket, bár én valamiért azt hittem, hogy ők össze fognak jönni vagy hogy régen volt köztük valami, vagy nem tudom, de végig egy ilyen érzésem volt, aztán ebből nem lett semmi. De talán majd a folytatásban. Viszont az kiderült, hogy kicsoda Káosz valójában, megismerhettük a múltját és hogy miért akart segíteni Jacksnek a Valorok kapujának kinyitásában. Magamban pedig jót mosolyogtam azon, hogy az írónő mennyire azt akarta bemutatni, hogy milyen rossz a vámpírlét és maguk a vámpírok. Erre ott volt nekünk Luc, akit kissé megsajnáltam a sors miatt, ami jutott neki, valamint megadta nekünk Káoszt, aki egy roppant karizmatikus karakter akkor is, ha elvileg egy vérszomjas ősöreg vámpír. Tehát sajnálom Garber, de a vámpírjaid imádni valóak, ha akarod, ha nem.
Jobban tetszett ez a könyv, mint az első, a karaktereket valahogy jobban kidolgozottnak és izgalmasabbnak éreztem, a történet szintén valahogy kalandosabbak tűnt. Evangeline és Jacks nagyon aranyosak együtt, imádtam olvasni minden közös jelenetüket, Lala és Káosz pedig érdekes mellékszereplők voltak ebben a részben, és Apolló is hozott valami izgalmat a sztoriba. A könyv lezárása brutális függővég, hirtelen nem is tudnám elképzelni hogy mi várható ezek után a folytatásban, de az biztos, hogy kíváncsian várom. Sajnos még külföldön se jelent meg a harmadik rész, így magyarul ki tudja mikor érkezik, de amint megjelenik én azonnal olvasni fogom, ez biztos.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése