Két fiatal rivális szerelemre talál egy mágikus kapcsolaton keresztül, és szembe kell nézniük a pokol bugyraival egy istenek közötti háború viharában, ami örökre megpecsételheti a sorsukat.
Évszázadokig tartó álmukból felébredve az istenek ismét háborúznak. De a tizennyolc éves Iris Winnow csak a családját próbálja egyben tartani. Az anyja függőségével küzd, míg a bátyja eltűnt a fronton. Iris egyetlen reménye, hogy megszerzi a rovatvezetői előléptetést az Oathi Közlönynél.
Hogy megbirkózzon aggodalmaival, Iris leveleket ír a testvérének, majd becsúsztatja őket a szekrénye ajtaja alatt, azonban eltűnnek – és egyenesen Roman Kitt, a rideg, de jóképű vetélytársa kezébe kerülnek. Amikor a férfi névtelenül visszaír Irisnek, kettejük között olyan kapcsolat alakul ki, ami elkíséri a lányt egészen a testvéréért, az emberiség jövőjéért és a szerelemért vívott háború csatájának frontvonaláig.
Nem igazán emlékszek, miért figyeltem fel erre a könyvre korábban, talán valaki ajánlotta nekem, hogy mindenképp olvassam el, mert tetszeni fog. Régóta kerülgettem, mert valahogy mindig akadt valami érdekesebb, amit hamarabb a kezembe vettem, és ez emiatt a háttérbe szorult. Most viszont az előző olvasmányom után ismét valami kis könnyedre vágytam, így gondoltam kezdjünk most bele az Isteni riválisok könyvbe.
Nem tudtam, miről fog szólni és igazából a fülszöveget se olvastam el, így teljesen „vakon” vágtam neki, várva, hogy mit fogok kapni. A címből annyit sejtettem, hogy ez valami „ellenségekből szerelmesek” talán fantasy történet lesz, így ilyesmit vártam. Rögtön azzal szeretném kezdeni, hogy habár vannak a könyvben fantasy elemek, de ezek olyan kicsik és jelentéktelenek az én mércémmel mérve, hogy semmiképp se nevezném igazi fantasy-nak. Inkább csak háttérként szolgálnak a fantasy elemek és arra, hogy magyarázatot adjon a történet keretének.
Két isten, Dacre és Enva harca adja a háttértörténetet, az ő harcuk miatt háború dúl az országban, de nem maguk az istenek vagy az ő sztorijuk a lényeg, ez csak valamiféle magasztosabb magyarázat arra, hogy miért dúl a háború. A másik fantasy elem, hogy a két főszereplőnk egy-egy mágikus írógépen keresztül kommunikál egymással, ami annyit tesz, hogy az írógépen megírt levél valami csoda folytán egyből a címzetthez kerül, legyen az a személy bárhol, bármikor és bármilyen messze. És ennyi, ennyiben kimerültek a mágikus elemek, ezekre se kapunk normálisabb és bővebb magyarázatot, csak épp annyit, hogy mint olvasók elfogadjuk a tényeket, és tovább tudjunk lépni, hogy aztán élvezni kezdjük magát a könyvet. Tehát szerintem ez semmiképp se egy fantasy könyv, ha engem kérdeztek.
Roman és Iris
Így felmerült bennem a kérdés, hogy mi értelme volt ezeket a fantasztikus szálakat belerakni a könyvbe, ha igazából semmi fontosabb szerepet nem kapnak? Mert ha kivennék ezeket belőle, akkor is működött volna a dolog. Iris és Roman történetét belehelyezhettük volna valamelyik valós történelmi esemény közepébe, valamelyik valós háborúba és ugyanúgy működött volna minden. A levelezős részt kihagyva pedig máshogy kerültek volna közelebb egymáshoz és ugyanez lett volna a végeredmény. Tudjátok, hogy én mennyire nagy fantasy rajongó vagyok, de még én is azt mondom, hogy az Isteni riválisok egy realista háborús romantikus regényként ugyanennyire működött volna, ha nem még jobban. Ennyi lett volna a kritika, és lehet ez csak engem zavart.
Térjünk rá arra, hogy miért szerettem annyira ezt a könyvet. Nem sok szimplán romantikus könyvet olvasok, ez feltűnhetett már annak, aki régebb óta olvassa a blogomat és a kritikáimat. Engem valahogy sosem kötöttek le igazán a szimpla romantikus könyvek. A Isteni Riválisok viszont valahogy mégis közel került a szívemhez, és ezen én lepődtem meg a legjobban. Persze egyértelmű és világos okai vannak annak, hogy miért tetszett nekem ez a könyv, amiket azért nem olyan nehéz kitalálni. Olyan könyves elemek találhatóak meg benne, amikről én mindig szívesen olvasok.
Kezdjük azzal hogy nagy kedvencem a több nézőpontos történetmesélés, és ezen belül pedig különösen kedvelem azt, amikor a két főszereplőnk váltott nézőpontban meséli ez a történetet. Így mindkét fél szemszögét, mindkét fél gondolatait és érzéseit láthatjuk. Itt éppen ez történik, mert kapunk Iris és kapunk Roman nézőpontot, bár annak jobban örültem volna, hogy kicsit kiegyenlítettebb a megoszlás kettejük között. Hisz Iris szemszögét azért többet kapjuk meg, de szerencsére ott volt mellette Roman párhuzamosan.
Másik nagy kedvencem, mikor a főszereplőink az elején ki nem állhatják egymást, és aztán mégis egymásba szeretnek. Mondjuk ezt elég rosszul fogalmaztam meg, mert Iris és Roman igazából nem az hogy ki nem állhatják egymást, inkább csak az a kettejük közti konfliktus forrása, hogy ugyanarra a munkára pályáznak. És mivel ugyanazt a munkát akarják megszerezni, így riválisokként egymásnak feszülnek, hogy legyőzve a másikat aztán fölébe tudjanak kerekedni. Aztán persze a rivalizálásba közbeszól az élet és mikor Iris élete a feje tetejére áll, akkor minden gyökeres fordulatot vesz és az ilyen kicsinyes versengés már nem tűnik többé fontosnak az élet valós nehézségeihez viszonyítva.
Roman és Iris
Tetszett ahogy Iris és Roman kapcsolata alakult és tetszett ez a „titkos levélváltás” megoldás, nagyon aranyosak voltak együtt végig. Onnantól kezdve mikor az elején még szívatták egymást, odáig, hogy végül valóban megismerve a másikat aztán bármire képesek lettek volna egymásért. A romantikus szál hihetően lett felépítve számomra és a túl sok rózsaszín ömlengést szerencsére kiegyenlítette a háborús szürkeség és borzalmak, amikkel a karaktereinknek szembesülnie kellett.
Az utolsó dolog amiért ez a könyv annyira tetszett az maga a hangulata és az írói stílus. Kicsit romantikus, kicsit borús, vannak benne érzelmes, humoros és komoly részek. Olyan szépen a levelek amiket Iris és Roman egymással váltanak, hogy öröm volt őket olvasni és rengeteg szép és igaz gondolatot találhatunk ezekben a levelekben. Ez a könyv az egyik ékes példája annak, hogy mennyit számít az, ha egy könyvnek saját egyedi hangulata és stílusa van, mert ezek még a legközépszerűbb és legátlagosabb történetet is fel tudják dobni.
Zárásként pedig még annyit, hogy az se hátrány, hogy az írónő megalkotta nekünk az egyik legjobb férfi főszereplőt Roman Kitt személyében, mert ez a fiú egy igazi álompasi, ha engem kérdeztek. És ehhez az sem kellett, hogy valami hatalmas erővel rendelkező fantasy főhős legyen, hanem csak egy szimpla fiatal férfi, akit valljuk be mindenki szeretne maga mellé. Mert Roman az, aki bármit megtenne Iris-ért, de tényleg bármit, és ezt a könyv folyamán igen sokszor bebizonyította. Ahogy a mondás tartja egy férfi esetében nem azt kell nézni, hogy mit mond vagy mit nem mond, mert a férfiak szavai semmit sem érnek. Azt kell nézni, hogy egy férfi mit tesz meg vagy nem tesz meg érted, mert a tettek mindent elmondanak. Nem is értem Iris-nek hogy nem esett le hamarabb, hogy Roman teljesen oda van érte, és csakis ezért ment utána, nem pedig azért hogy tovább rivalizáljanak. Persze jó volt olvasni mikor szívatták egymást és a szellemi csatározásaikat is, de azt még jobban, amikor végre egymás karjaiba olvadtak.
Annak ellenére, hogy nem egészen azt kaptam ebben a könyvben, mint amire számítottam, nekem mégis tényleg nagyon tetszett. Semmiképp se nevezném fantasy könyvnek, inkább csak egy háborús romantikus regénynek, és ha kimaradtak volna a fantasy elemek, egy szimpla romantikus könyvként ugyanúgy működött volna mindez, ha engem kérdeztek. Az bizonyítja ezt a legjobban, hogy én alapjáraton nem vagyok az egyszerű romantikus könyvek nagy rajongója, de ez a történet még engem is levett a lábamról csakis a főszereplő párosunk és a köztük lévő szerelmi szál miatt. A függővég után nagyon várom a folytatást, kész szerencse, hogy megjelent magyarul, így biztos hamarosan olvasni fogom.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése