2013. jan. 26.

Kerstin Gier: Rubinvörös (Időtlen szerelem 1.)

Sokan odavannak a trilógiáért, láttam a márciusban megjelenő film előzetesét és csakis (szinte) pozitív véleményeket hallottam/olvastam ezekről a könyvekről, így nekem is el kellett olvasnom, hogy tudjam miért vannak olyan sokan odáig meg vissza érte. Karácsonyra megkaptam az első kötetet, de csak most értem el odáig, hogy elkezdjem az olvasását.

A történet:
"Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron…"

Kezdjük egy kijelentéssel: IMÁDTAM A KÖNYVET!
És hogy miért imádtam ennyire? Mert minden meg van benne, ami egy szerethető, izgalmas és érdekes könyvbe kell. (Én hülye miért nem kezdtem már el hamarabb olvasni???) Most kezdjük a szereplők kivesézésével. Gwendolyn egy igazi vidám, kellemes és ami igen ritka vicces főhős, elég jó humorral áll hozzá az élet dolgaihoz és mindenhez, ami vele történik. Nem utáltam, sőt kifejezetten megszerettem. Persze azt nem értettem, hogy az elején miért nem mondta el az anyjának azonnal, ami történt vele, akkor igen bután viselkedett, de ezen felül semmi másban idegesített fel. Mindenre a megfelelő módon reagált, úgy ahogy egy hozzá hasonló lánynak az ő helyében reagálnia kellett.

Aztán itt van nekünk a férfi főszereplő, Gideon... aki szerintem elég keveset szerepelt, remélem a folytatásokban gyakrabban megjelenik, mert belőle sosem elég. Mondjuk nem valami egyedi, hisz az a tipikus "a kezdetben bunkó vagyok, de később mégis megtetszik a lány" típusú karakter. Az elején tényleg eléggé bunkó és szemét volt Gwen-nel, én biztosan képen töröltem volna egy-két megszólalása után, aztán meg hirtelen átváltott kedves szerepbe. Jó, értem, hogy az elején, csak púpnak érezte szegény lányt a hátán, és nem akart egy "amatőrt" maga mellé, de attól moderálhatta volna magát. Persze Gideon sem hülye és hamar rájön, hogy Gwen nem olyan, amilyennek képzelte, így hamar szimpatikusak lesznek egymásnak.

Ami nekem még kifejezetten üdítő volt, az Gwen barátnője, Leslie... őt is megkedveltem, és ennek csakis az lehet az oka, hogy nem az az odabökött "barátnő karakter", ami kell a főhős mellé, hogy legyen kinek nyavalyognia és panaszkodnia, hanem igenis kedves, vicces, és szerethető, csakúgy, mint Gwen.
Nos, nekem ez a három karakter lett az egyértelmű kedvencem, a többiek annyira nem emelkedtek ki szerintem semmiben, még persze bírtam James-t, meg érdekes volt a gróf és Rákóczy is, de ők alig szerepeltek, így nem tudok még róluk kiforrott véleményt alkotni. (Csak talán annyit, hogy a gróf igenis rossz ember, akárki akármit állít róla, és biztosan ő a nagy gonosz ebben a történetben, ebben halál biztos vagyok). Ja és akit majdnem elfelejtettem az Mr. George, valami nem stimmel vele, túlságosan kedves és lelkes... lehet van valami hátsó szándéka, vagy nem is tudom, lehet csak én képzelem bele ezt az egészet. Majd meglátjuk mi lesz vele később.

Aztán essen pár szó a történetről. Az eleje számomra egy kicsit lassú volt, de aztán beindultak az események, és nem lehetett okom a panaszra. Gier mindent aprólékosan kidolgozott, ez az időutazásos téma igen érdekes, még nem olvastam könyvet, ami erről szólna és sok mindenbe bele tudtam volna kötni (főleg apróságokba), de nem találtam egyszerűen hibát. Az írónő mindenre gondolt, például arra, hogy az időutazókat felkészítik gyerekkoruktól kezdve, hogy ha visszamennek a múltba, akkor ne vesszenek el, hanem mondjuk ismerjék a történelmet, a régi szokásokat, a régi divatot, hogy ez segítse őket az eligazodásban... nyelveket tanulnak, vívni, lovagolni, meg miegymás... ezzel segítve a múltba való beilleszkedést. Persze mivel senki nem tudta, hogy Gwen az időutazó a családban, őt ezekre a dolgokra nem tanították meg, de például Gideon-t igen. Ja és szerintem teljesen biztos, hogy Lucy és Paul Gwendolyn igazi szülei. Ez csak egy tipp, de majdnem teljesen biztos vagyok benne... annyira egyértelmű számomra. (Így ez nem volt valami nagy rejtély, legalábbis nekem).

Tehát összességében, imádtam a könyvet, az apró kezdeti lassúsága ellenére, és természetesen elolvasom a folytatást, egy másik könyvet terveztem eztán olvasni, de előrébb hozom a Zafírkéket, mert kíváncsi vagyok mi lesz itt ezek után. És természetesen még jobban várom a filmet ezek után!
Ui: Csak a borító ne lenne rózsaszín....!!!! (Ezen felül igazán ötletes és egyedi)
A könyvről:
5/5*

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Szerinted érdemes elolvasni az egész sorozatot?
    Mindenki azt mondja, hogy jó, de szeretném hallani hogy miért.
    Köszi :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Mind a három könyvről írtam bejegyzést az oldalamon, ha elolvasod a kritikákat, akkor szerintem látni fogod, hogy neked bejön-e vagy sem. Persze ha nem akarsz spoilerekbe véletlenül belefutni, akkor inkább ne olvasd el.

    Nekem nagyon tetszett a trilógia, mindegyiket max pontosra ítéltem, ha jól emlékszem, szerintem ez elmond valamit.
    Röviden, hogy miért tetszhet neked:
    1. Iszonyú vicces főszereplő csajszi, érdekes narrátor.
    2. Időutazós történet, ami valljuk be manapság igen ritka.
    3. Gideon de Villiers. Ha elolvasod megérted miért szereti mindenki a csávót. :)
    4. Vicces mellékszereplők, köztük a legviccesebb majd a 2. könyvtől Xemerius. :)
    5. Könnyű kis, vicces, aranyos történet, inkább YA kategória. Az első könyvből filmet készítettek, szerintem az se lett rossz. (Bár még csak felirattal lehet megnézni, mert nem adták a magyar mozik.)

    Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésed. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...