2013. jan. 15.

The perks of being a wallflower (Egy különc srác feljegyzései)

Régóta szemeztem ezzel a történettel, és azért történetet írtam, mert van film és könyv is, nos nekem elsőnek a film jutott a kezeim közé, megnéztem csak úgy kíváncsiságból (és mert unatkoztam) és megint egy csodálatos és érdekes élménnyel gazdagodtam. (Egyébként észrevettem, hogy a kedvenc filmjeimre unatkozás közben találok rá, ez elég elgondolkodtató).
Azért az angol címet írtam előre, mert a magyar mozik nem adták, és dvd-n csak január végén jelenik meg, így még nincs hivatalos magyar címe, de remélem lesz annyi eszük, hogy a könyv után ugyanaz lesz a cím, ugyanis a könyv már megjelent magyarul.

A történet:
Adott nekünk Charlie, egy kedves, félős elsős gimnazista fiú, aki tavaly vesztette el legjobb barátját, aki fejbe lőtte magát. Azóta nem tudja feldolgozni a tragédiát, mellesleg egyéb családi gondjai is vannak, és nincs a legjobb pszichés állapotban, hallucinál és képzeleg és egy gyerekkori traumát se tudott feldolgozni. Leveleket kezd ez írni egy képzelt személynek, és neki önti ki a szívét, valamint számol be arról, hogy mi minden történt/történik vele, ezzel hátha sikerül feldolgoznia a bánatát. Mikor elkezdődik a gimi akkor elhatározza, hogy most változtatni szeretne a dolgokon, barátkozni és visszailleszkedni a normális életbe, de ez nem egy könnyen... egészen addig míg nem barátkozik össze Sam-mel és Patrick-kel, két igen belevaló végzőssel, akik befogadják maguk közé és megismertetik vele milyen is az igazi tinédzser élet.

Nos, nem tudom hol kezdjem, mert ez egy olyan film, amiről én nem tudok értelmes és összefüggő véleményt írni, annyira jó és annyira érdekes, mindenkinek meg kell néznie, és csak akkor jöhet rá miért olyan nagyszerű. A tinédzser korról szól, nem cukrozott és nem rózsaszín felhők mögé rejtve az igazi gondokat, van itt szó mindenről, ami a fiatalok valódi életében megjelenik. Önértékelési gondok, a "meleg" kérdés, megcsalás, szexualitás, drogok, meg miegymás... egy igazi lélektani film, ami nekem nagyon bejött, mert megható és mert olyan igaz.

Nézzük elsőnek Charlie-t, aki Logan Lerman előadásában egyszerűen nagyszerű (ez a szóösszetétel furán hangzott, de mindegy, lépjünk tovább), tökéletesen vissza tudja adni a félénk, néha kissé őrült, vagy épp teljesen magába zuhant 15 éves fiút, aki keresi a helyét, aki igazából sokkal érettebb, mint a vele egykorú elsősök, hisz szeret olvasni, összebarátkozik a tanárával, aki már az első nap felfedezi, hogy Charlie milyen más, mint a többi gyerek, és azzal, hogy figyel rá és segít neki, egy biztost támaszt nyújt, amire a fiúnak ekkoriban nagy szüksége van. Mivel Charlie sokkal érettebb a koránál, így szinte törvényszerű, hogy két végzőssel barátkozik össze, akik szintén érdekes és összetett karakterek.

Itt van nekünk Patrick (Ezra Miller), akiről ugyebár kiderül, hogy meleg, így a melegellenesség is megjelenik a könyvben, hogy titkolnia kell a kapcsolatát az egyik focistával, mert annak a családja nem fogadná el ezt meg ilyenek... szegény Patrick-ot sajnáltam a végén, nagyon szemét módon bánt vele Brad. Amúgy egy minden gond nélküli és életrevaló fiúnak látszik, aki rejtegeti a problémáit. És akkor itt van nekünk Sam (Emma Watson), aki ugyanolyan stílusú, mint a mostoha bátyja, Patrick, vidámnak és boldognak tűnik, pedig vele is sok rossz történt, a szülei megromlott házassága, az, hogy gimiben elsős korában csakis a bulizással foglalkozott és nem tanult, most meg az egyetemi felvételi előtt parázik, hogy nem fog bejutni oda, ahova szeretne. Nem hisz sokat magáról, ő is önértékelési gondokkal küszködik, azt hiszi a fiúknak csak akkor kell, ha buta libának mutatja magát.

Ez a három érdekes és megtört karakter egymásra talál és egymásban találják meg a megnyugvást, segítenek a másikon és jó barátok lesznek. Patrick és Sam barátsága fontos lesz Charlie-nak, és mikor a történet végén ők ketten elmennek egyetemre, Charlie meg még mindig a gimiben marad, elsőnek azt sem tudja mihez kezdjen nélkülük. Igazából még hosszan fejtegethetném, hogy miről van szó, de egyrészt nem akarom lelőni a nagy titkokat és csavarokat, másrészt ezt mindenkinek látnia kell és akkor lehet igazán megérteni, hogy mit ad ez a film. Majd a könyvet is szeretném olvasni, ha a kezembe akad, ez természetes.

A végén ejtenék pár szót a színészekről, mint azt már korábban írtam Logan Lerman nagyon jó, Izra Miller-t, eddig nem ismertem, de engem meggyőzött, és Emma Watson volt ennek a filmnek a nagy meglepetése, jó tudni, hogy a Harry Potter Hermione-ján kívül másra is képes. Külön érdekes, hogy a Vámpírnaplók Elena-ja, vagyis Nina Dobrev szintén játszik a filmben, habár nem nyújt valami emlékezeteset, de legalább komolyabb filmekkel is próbálkozik.
10/10
Trailer:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...