Avery pontosan tudja, mi kell a szebb jövőhöz: túlélni a gimit, szerezni egy jó egyetemi ösztöndíjat, aztán irány a nagyvilág. Az élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor kiderül, hogy a kőgazdag Tobias Hawthorne ráhagyta a teljes vagyonát. A dologban az a legfurcsább, hogy a lány nem is ismerte az idős férfit, és fogalma sincs, mivel érdemelte ki az ölébe hulló milliárdokat.
Az örökséget viszont csak egy feltétellel kaphatja meg: ha beköltözik a kastélynak beillő, titkos folyosókkal és kódokkal teli Hawthorne-házba. Ez még nem lenne vészes, de ott laknak a hoppon maradt rokonok is, köztük Tobias unokái: négy veszélyesen vonzó, zseniális srác, akik abban a hitben nőttek fel, hogy egy napon milliárdok szállnak rájuk. Az örökség legfőbb várományosa, Grayson pénzéhes szélhámosnak tartja Averyt, és mindent elkövet, hogy elüldözze. Öccse, Jameson nagyapjuk utolsó feladványának tekinti a lányt – fejtörőnek, amit meg kell oldaniuk ahhoz, hogy megértsék, miért hagyta Tobias Hawthorne egy vadidegenre a vagyonát.
Averynek két választása van: vagy elmenekül, és ezzel lemond az örökségről, vagy beszáll a játékba, amelyben az élete a tét.
Nem olyan régen találtam rá erre a könyvsorozatra, és mikor elolvastam az első rész fülszövegét, akkor tudtam, hogy nekem ezt olvasnom kell. Elég jó értékeléseket kaptak az egyes részek, így ez még inkább megerősített abban a tudatban, hogy adnom kell neki egy esélyt. Más információm nem volt a történetről mint amit a fülszövegben olvashatunk, így minden további nélkül kezdtem bele az első részbe. Nem tudom elmondani mennyire tetszett nekem az Örökösök viadala, és el se hiszem, hogy nem hallottam róla idáig. Nem lett akkora hírverés a könyvek körül, mint amekkorát megérdemelnének, így szeretném kivenni a részem a népszerűsítésből, kezdve rögtön az első rész kritikájával.
Nekem nagyon tetszett az első rész, rögtön beszippantott a történet és annyira sodort magával az egész, hogy alig két nap alatt sikerült kiolvasnom. Ahogy haladtunk előre és jöttek az újabb és újabb rejtvények és feladványok, úgy lett minden egyre izgalmasabb, és úgy kezdtem el én is Avery-vel együtt belemerülni a játékba. A magyar cím kissé félrevezető lehet, mert a viadal megnevezés alapján lehet néhányan majd nagy küzdelmekre, fizikai harcokra számítanak, de itt semmi ilyesmi nem történik. Az eredeti cím ugyebár az „Inheritence Games”, talán találóbb lett volna „Örökösök játékának” vagy valami ehhez hasonlónak fordítani magyarul. Semmilyen fizikai küzdelem nem történik a karakterek között, itt szimplán csak rejtvények, titkos utalások és feladványok, rejtett alagutak és múltbéli titkok megfejtése történik, melyeknek végig egyetlen célja van. Megtalálni a választ a nagy kérdésre, vagyis hogy Tobias Hawthorne miért épp Avery-re hagyta a több milliárdos vagyonát a saját családja helyett. A történet tehát inkább hasonlít valamiféle „kincskeresős” kalandhoz.
Nem tehetek róla, de rögtön észrevettem a sok párhuzamot az Örökösök viadala és a Hollófiúk könyvek között, és aki ismeri a Hollófiúk könyveket, az nagyjából tudhatja máris, mint várhat az Örökösök viadalától. Mindkét esetben egy kívülálló szegény lány a főszereplő, aki odacsapódik négy gazdag fiúhoz és velük együtt indul el egy „kincskeresős” kalandra. Csak míg a Hollófiúkban Glendower sírjának megkeresése a fő cél, addig itt a nagy rejtély kitalálása, hogy miért pont épp Avery-ra hagyták a hatalmas Hawthrone vagyont. A Hollófiúkban a négy fiú egy baráti társaság, itt pedig négy testvérről van szó, de szinte pontosan ugyanaz a négy karaktertípus jelenik meg mindkét könyvsorozat esetében. Persze nincs új a nap alatt, és nem is zavart igazán ez a sok párhuzam a két könyvsorozat között, de mindenképp meg kellett jegyeznem, hogy észrevettem a dolgot.
Avery
Avery mint főszereplő remekül működik, és külön örültem annak, hogy az ő narrálásán keresztül ismerjük meg a történetet. Így kicsit olyan érzés, mintha Avery által mi olvasók is részt vennénk a játékban, hisz vele együtt csöppenünk bele ebbe a fura helyzetbe. Vele együtt ismerjük meg a Hawthrone család tagjait egymás után, vele együtt kezdünk bele a játékba és vele együtt próbáljuk megfejteni a rejtélyeket és a titkokat, felfedezni a Hawthorne ház rejtett járatait, zugait és titkos folyosóit és megtalálni a végső megoldást. A könyv nagyon olvastatja magát, végig fenntartja az érdeklődést, én egy percet sem unatkoztam rajta, mert jöttek az újabb és újabb fordulatok. Izgalmas volt az elejétől a végéig.
A négy Hawthorne fiú közül eddig leginkább Jameson és Grayson azok, akik nagyobb szerepet kaptak, főképp azért, mert ők azok, akik a legaktívabb szerepet „vállalták” eddig a játékban és akik vagy Avery mellett vagy pedig ellen próbáltak haladni előre. A legidősebb fiú, Nash nem sok vizet zavart, és ő talán az egyetlen, akit nem érdekelt a nagyapja feladványa és aki nem nagyon vett részt a történtekben. A legfiatalabb fiú, Alexander szintén úgy tűnt nem sok vizet fog zavarni, és nagyon gyanús volt nekem, hogy az írónő próbálta igen erőltetett módon ilyen vicces, nemtörődöm karakterként lefesteni. Aztán persze kiderült, hogy ő is rejtegetett titkokat és igenis meg volt a maga szerepe a játékban. Talán Nash sem olyan érdektelen és „kívülálló” mint amilyennek eddig tűnik, van egy olyan érzésem, hogy vele kapcsolatban szintén lesznek még itt csavarok a későbbiekben.
Grayson és Jameson pedig mint a tűz és víz, egymás majdnem tökéletes ellentéteként vetik vele magukat a játékba, és próbálják megoldani a nagyapjuk utolsó nagy rejtélyét és rájönni Avery hogy illik a képbe. Mindketten máshogy állnak a lányhoz és más módon közelítenek felé. Időközben kiderül, hogy Grayson és Jameson közti egy múltbéli titok miatt mély ellentét húzódik és ezért se jönnek ki valami jól egymással. Avery megjelenésével úgy tűnik a múlt ismételni fogja önmagát, eddig legalábbis abba az irányba mutat minden, mert kapunk kis utalásokat egy szerelmi háromszög kialakulásáról. Mivel én utálom a szerelmi háromszögeket, így nagyon remélem, hogy mégse az lesz belőle, és csak én értettem félre a jeleket vagy valami. Meglátjuk.
A főbb karaktereken kívül a mellékszereplők történetei és titkai adtak még hozzá némi pluszt a fő történetszálhoz, és nem azt mondom, hogy engem ezek a történetszálak nem érdekeltek, hanem csak azt, hogy várom mi fog belőlük kisülni és majd akkor nyilatkozom a dologról. Ha már szerelmi háromszögről van szó, akkor az egyetlen ami némileg felkeltette az érdeklődésemet az a lehetséges Alexander, Thea és Rebbecca szerelmi háromszög, mert az ilyen fordított felállást mindig érdekesnek tartottam. (Amikor két lány és egy fiú van a szerelmi háromszögben.) Vagy lehet itt is csak én értem félre a jeleket és semmi nem lesz a dologból, kiderül később.
Nekem nagyon bejött ez a könyv, teljesen elvesztem benne és élveztem az elejétől a végéig ezt a kis kreatív és roppant izgalmas „kincskeresős” játékot. Jó kis felütése volt ez egy valószínűleg hosszabb és nagyobb játéknak. Néhány kérdésre kaptunk választ, még többre nem, így mivel függővéggel zárul az első rész, adottak a további rejtélyek és titkok a folytatásra. Nagyon tetszett, hogy most nem az erőn és fizikai harcokon volt hangsúly, hanem a karaktereknek inkább az eszükre, találékonyságukra és logikus gondolkodására kellett támaszkodnia, igazi észjáték volt ez a javából, ahol csavart egy újabb csavar követett, nem lehetett egy percig sem unatkozni. Tényleg imádtam és jó kis felvezető első részt kaptam, jöhet is a folytatás, mert nagyon érdekel merre fog tovább menni a történet és mi mindent tartogat még számomra a könyvsorozat.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése