2016. ápr. 8.

2016 legjobban várt filmjei 2.


A szokásos "legjobban várt filmek" bejegyzésem újabb részével érkeztem ma. Az év első felében három filmre voltam a legjobban kíváncsi, erről már írtam nektek korábban. A három filmből kettőt moziban néztem meg, így már írtam is róluk az oldalon. Az 5. hullám még kimaradt, de hamarosan azt is megnézem, ha kijön DVD-n. (Bár ha igazak a hírek, nem jó a film, így elvileg nem sokat vesztettem vele, hogy eddig kimaradt az életemből.)

A lényeg, hogy a következő hónapokban két film van, ami felkeltette az érdeklődésemet. Mindkettő képregényadaptáció, ami nem meglepő, mert imádom az ilyen filmeket. Lássuk melyik kettőre gondolok.

X-men: Apokalipszis

Az X-men: Elsők-et szerettem, viszont az Eljövendő múlt napjai nem nyerte el annyira a tetszésemet, mint szerettem volna. Ezért nem is hozott annyira lázba a folytatás... egészen addig, amíg meg nem láttam a filmhez készült előzeteseket.

Míg az első előzetes csak kíváncsivá tett, addig a második előzetes miatt ugyanolyan lelkesen kezdtem el várni a filmet, mint a korábbiakat.

Érdekes lesz a helyzet, és kíváncsi vagyok mit hoznak ki a sztoriból. Kapunk új karaktereket, új főgonoszt, akinek a motivációja még mindig nem valami ésszerű, de legalább erős és komoly ellenfélnek tűnik, és közben nagy összecsapásokra is számíthatunk. Látványos film lesz, az biztos. Jövő hónapban érkezik a mozikba.

Magyar premier: 2016. május 19.

Előzetes:


Suicide Squad: Öngyilkos Osztag

A Batman Superman ellen mellett az Öngyilkos Osztag az, amit az idén mindennél jobban vártam. Egyrészt az új Joker miatt, mert hát belőle sose elég, és Jared Leto biztos remek lesz a szerepben. Másrészt mert imádom az Öngyilkos Osztag történetét, már a mesét is szerettem, ami szintén róluk készült.

Rengeteg híres színész lesz a filmben, jobbnál-jobb karakterek, de engem főképp Joker és Harley érdekel, ami biztosan nem meglepő, hisz szinte mindenki rájuk kíváncsi a leginkább.

Az előzetesek biztatóak, humoros és sötét hangulatú lesz a film, legalábbis eddig úgy tűnik, bár az még mindig nem derült ki, hogy ki lesz az Osztag ellenfele, vagyis hogy mi célból, vagy ki ellen fogják őket bevetni. Alig várom már az augusztust, és ezt biztos moziban fogom megnézni.

Magyar premier: 2016. augusztus 4.

Előzetes:


Folyt. köv.

4 megjegyzés:

  1. Sya Anna!

    Lenne egy kérdésem. Hogy csinálod azt a bejegyzésekbe, hogy a képek mellett tudsz írni. Pl. beillesztesz egy képet és normálisan írod a sorokat, mint, ha ott se lenne, mert nekem nem megy...

    Előre is köszi a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nekem automatikusan lehet mellé írni. Mármint beszúrom a képet, bal oldalra rakja, és mellé ugrik a kurzor, így mellette tudom folytatni az írást.

      Törlés
    2. Mikor a bloggerbe beilleszted a képet?

      Törlés
    3. Mikor írom a bejegyzést, és beillesztem a képet, azt automatikusan bal oldalra rakja, így a kurzor pedig mellé ugrik, és lehet folytatni az írást.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...