2012. dec. 4.

E.L. James: A szürke ötven árnyalata (Ötven árnyalat trilógia 1.)


A tanulás közben szükségem van néha egy kis kikapcsolódásra, (vagy valamire ami elvonja a figyelmem a sok zh-áról) így közben olvasgattam A szürke 50 árnyalatát. Igazából már régebben elkezdtem egyszer, de aztán abbahagytam, mert annyira felidegesített, most mégis sikerült befejeznem, de nyögvenyelősen. Lássuk elsőnek miről szól ez a "remekmű".

A történet:
"Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait."

Ez a könyv teljesen kiakasztott, lefárasztott és felidegesített és ezt mindhármat egyszerre, ami igen szép teljesítmény azt nézve, hogy igenis nyugodt és békés személyiség vagyok. Egyszerűen nem értem, hogyan lehetett egy ilyen zagyvaság bestseller és hogy ez a világ legolvasottabb könyve? Kérem szépen.... ha ez valóban így van (márpedig elvileg ezt a kijelentést eladási adatokkal tudják alátámasztani) akkor ez sok mindent elmond a mai felnőtt közönség olvasási szokásairól. Nem tudom, de biztosan olyan nőkről lehet szó, akiknek otthon unalmas a szexuális életük és ezért ebben a könyvben élik ki a vágyaikat. Vagy pedig mindannyian olyan perverz és szadista pasit akarnak maguk mellé, mint Christian. Nem tudom felfogni, hogyan lehetett ez a könyv ekkora világsiker, mikor az egész egy nagy "szent sz*r". (Ana-t idézve)

Miről is szól ez a könyv? Semmiről, alig történik benne valami és az is mindössze pár nap leforgása alatt. Ana elmegy az interjúra, aztán szinte egyből Christian ágyában köt ki, hemperegnek mindenhol és mindenféle módon egyet, végül egy diplomaosztó, egy vacsora és egy kirándulás. Ennyi történik és semmi más. Semmi izgalom, semmi dráma, semmi jellemfejlődés. Semmi nem történik, de tényleg. Csak folyamatosan szeretkeznek. Azt pedig már meg sem említem, hogy ez ugyebár egy Alkonyat fanfiction volt, (ami nagyon meglátszik rajta, hiszen az események nagyjából stimmelnek) csak a neveket cserélték ki benne. És akkor itt említek egy kis pozitívumot. A két főszereplő neve csodaszép. Anastasia és Christian. Csak a nevük tetszik, de az nagyon.

És igen. Itt áttérek a karakterek jellemének vizsgálatára. Csak a két főszereplőt érdemes megemlíteni, hisz a többiek csak bábnak vannak mellettük. Kate azért, hogy Ana tudjon kinek nyavalyogni és bőgni, és Christian családja pedig csak azért, mert az Alkonyatban Ednek is volt családja. Lássuk elsőnek a főszereplőnket, a narrátorunkat, a hírhedt Ana-t. Ez a nő Bellánál is rosszabb, ami igen nagy teljesítmény. Nincs semmi jelleme, és komolyan, ilyen nő a világon nem létezik. Egy pasi odaáll elé egy olyan szerződéssel, melyben arra kéri, hogy legyen gyakorlatilag a szexrabszolgája, az a hülye kiscsaj meg elgondolkozik rajta, sőt a végén igent is mond. Ha egy pasi ilyet kérne tőlem alig pár nap ismertség után, elsőnek képen törölném, majd feljelentém, és ha folyton követne és nyomozna utánam, akkor meg sírva menekülnék el előle a világ másik végébe. Ana nem ezt teszi. Ő, az érett, felnőtt, diplomás, okos nő, aki elvileg tudja mi a normális és mi nem az, mit tesz?

Válasz: nekiadja a szüzességét, amit idáig szépen őrizgetett. Ne mondja már nekem, hogy ha idáig őrizte a szüzességét, akkor pont ennek a férfinak kellett odaadnia. Ilyen a világon nincs, ilyet egy ép elméjű nő sem csinálna. És erre mi a magyarázat? Mert Christian milyen szép és gazdag és kedves meg mit tudom én. Csak ezért tetszik neki a férfi, mert hát ő se mutat túl nagy jellemet, mert jó pasi és kész, csak ezért fekszik le vele mindjárt egy napos ismertség után. Ja és Ana folyton káromkodik, amivel az idegeimre ment. Ezt ismételgette végeláthatatlanul, hogy "szent szar", "basszantyú", "szent tehén", meg ezekhez hasonlókat. Minek kell folyton káromkodni? Komolyan, MINDEN MÁSODIK MONDATA EZ VOLT! (Már a fejemet vertem a falba a végén miatta).

Most, hogy Ana jellemtelenségét tisztáztuk, jöhet Christian. Ez a pasi viszont érdekes lehetne, mint karakter és csakis miatta érte meg ezt a könyvet végigszenvedni. Persze én nem estem bele rögtön, mint rezidens főhősnőnk, csak azért tartom érdekesnek, mert érdekel, mi történt vele fiatalkorában, amitől ilyen lett. Kíváncsi vagyok Mrs. Robinsonra, és próbálom őt megérteni, tényleg, de mégsem megy. Sajnálom, de ez a pasi egy pszichopata és én biztosan nem mennék a közelébe. Ha engem is a tulajdonaként akarna kezelni, mint Ana-t, akkor egyből távoltartási parancsot kéretnék ellene. Kiráz tőle a hideg és szerintem egyáltalán nem szexi és izgató, ahogyan viselkedik. Nem tudom Ana erre miért indult be.

Nem értem hogy lett ekkora siker ez a könyv. Szerintem ez nem is normális könyv, ez egy szimpla pornó regény. Ennyi és kész, és ha annak vesszük, mármint pornó regénynek, akkor tökéletesen szerepelt. Pont annyit nyújtott, mint amennyit az említett műfaj megkövetel, vagyis jó sok és különféle típusú szexet, minimális egyéb eseményekkel, valamint nulla karakterfejlődéssel és normálisan kidolgozott karakterfelépítéssel.

Persze ez is egy trilógia első része, ez ma már nem meglepő. Csak azért olvasom tovább, mert kíváncsi vagyok kiderül-e még valami Christian múltjából (és Mrs. Robinsonról), és mert érdekel javulni fog-e a színvonal. Mellesleg, mielőtt azt hinnétek, én sem vagyok kőből és jól esik néha olvasni pár forró jelenetet. De tisztázzuk, ez nem egy igazi könyv. Nincs irodalmi értéke, nincs mondanivalója, nincs semmi értelme, és épp ezért se értem, miért vannak oda érte annyian. Sajnálom a fákat, amiket kivágtak miatta. Legyünk őszinték, ez csak egy kis pornó, ami éppen nem a tévében megy, hanem papírra vetették.
A könyvről:
http://moly.hu/konyvek/e-l-james-a-szurke-otven-arnyalata
5/1

18 megjegyzés:

  1. Huh, amikor ezt elolvastam, úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. A véleményedet megértem, és részben egyet is értek vele, de...

    A történet: James nagyon ügyesen magára vonta a figyelmet ezzel a könyvsorozattal. Ahogy az Alkonyat is megosztja a tömegeket, úgy ez a fanfiction is, ami szerintem sokkal jobb, mint a vámpírhorda, halandóstul. A könyv mozgatórugója a szex, ezt nem is lehet tagadni. A szereplők mást nem is nagyon csináltak... de a nép közül soknak ez jött be, nekem is, pedig semmi gond nincs a hálószoba dolgaimmal.

    A karakterek:
    Ana - ő csak az első két könyv elején Bella (a harmadiknál nem tudom mi a helyzet, mert még várom a magyar kiadást), a későbbiekben sokkal, de sokkkkkal szimpatikusabb, mint az a vinnyogó rinyagép (bocs Alkonyat fanok), és van jellemfejlődése. Már Grey árnyalatának végén feltűnhetett, hogy bár bevállalta a verést, nem volt hajlandó még egyszer eltűrni, és faképnél hagyta Christian-t, vagyis kiállt magáért, nem hagyta, hogy továbbra is odapakolják, ahová más akarta. 21 éves lány, nagyon fiatal és tapasztalatlan. Nemcsak szex terén, hanem az egész életben. Erre találkozik egy hapsival, aki nagyon jól néz ki, és beleesik. Nem hibáztatom azért, mert 100 oldal után lefeküdt vele. Én is ámultam anno, amikor megláttam a páromat... álltam ott bambán, és bámultam, mert az egész pasi megfogott. Szóval ebben együtt tudtam érezni Ana-val, akit abszolút nem érdekelt Christian pénze, csak maga a titokzatos férfi, akit megakart ismerni, lelkileg is.
    A szóhasználatai engem is felpumpáltak idegileg, főleg a "szent sz*r". A "szent tehén"-nél már fellélegeztem a változatosság miatt. :D A "basszantyú" szóval én még életemben nem találkoztam addig, amíg el nem olvastam a könyvet. Szerintem ezek nem is igazi káromkodások, nem lepődtem meg rajtuk, csak sokszor idegesítettek gyakoriságuk miatt. Utóbbi meg szerintem egy síkon van a basszuskulccsal... például.

    Christian - szadista, jah... viszont engem megfogott. Érdekes karakter, az biztos. Olyan mint egy kisgyerek, aki féltve őrzi a játékát. Néha mi magunk sem figyelünk oda, és picit máris uralkodni akarunk a másikon - ezt csináld, ne azt -, vagy megfojtjuk túlzott szeretetünkkel. Az olyan ember, akinek nem volt normális gyerek/tinédzserkora, annak nehéz rendesen beilleszkednie. Christian is ilyen karakter. Hiába fogadták örökbe gazdagék, ha ott a nyakában Mrs. R, aki elkapja a grabancát, és a saját kedvére formálja a srácot. Mr. Grey lelkivilága elég torz, ami a második könyvben derül ki igazán. És hiába néz ki a külvilág felé jól, ha a lelke háborog. Ijesztőnek néz ki emiatt, de Ana, a tapasztalatlan kislány mégis akarja ezt a férfit, és nem csak a külseje miatt, vagy azért, mert naponta többször képes a csúcsra juttatni.

    Nekem kicsit többről szól ez a köny puszta pornónál. Marhajó reklámot csináltak ennek a sztorinak. Hisz a rossz reklám is jó reklám, és igaz, mindenki erről beszél. Ha jót mondanak, ha rosszat. Mindenki foglalkozik vele, ugyanúgy, mint az Alkonyat esetében. Még Te is! ;) Hiába nem tetszett, de James elérte a célját, mert kíváncsivá tett, hogy elolvasd a következő árnyalat részt, még ha nem is vetted meg a magas áron adott regényét. :)
    Amúgy nem lepett meg túlságosan az értékelésed, inkább akkor néztem volna nagyobbat, ha bejött volna. ;)

    VálaszTörlés
  2. Húúú... te aztán jó hosszú kommentet írtál!!! Tudom, hogy neked nagy kedvenced és bárcsak nekem is tetszett volna, de sajnos nem így alakult. Most így visszaolvasva, tényleg egy kicsit elszaladt velem a ló, nem akartam senkit se megbántani (főleg téged nem:) ), de ez a könyv nem jött be.
    Chistian tényleg érdekes figura és azt írtam is, hogy csak miatta olvasom tovább, tudni akarom mi történt vele konkrétan, ami miatt ilyen lett (remélem ez a 2. részben kiderül), és bízom abban, hogy ha javul a színvonal, akkor nem fogom ennyire utálni ezt a könyvet.
    Végülis nem az volt a bajom, hogy tele van szexxel, az engem sosem zavar, hanem az, hogy mellette semmi nem történt és majdnem az összes karakter egysíkú és unalmas volt.
    Ana még jó, hogy a végén elutasította, akkor néztem volna nagyot, ha nem teszi meg. Mondjuk gondolhatta volna magától, hogy fájni fog, ha megkorbácsolják, ehhez nem kell kipróbálnom, hogy tudjam igenis fáj, ha kötéllel ütögetik az embert. Ami nagyon hiányzott az izgalmas történet és a karakterek jellemfejlődése, ha ezeket még beépítette volna valahogyan az írónő, akkor lehet jobban szerettem volna.
    Például az egyik kedevenc sorozatom Philippa Gregory-tól a Tudor sorozat (A másik Boleyn lány, A Boleyn örökség stb). Ezek a könyvek is tele vannak szexxel (na nem ilyen durva szexxel, hanem normálissal, méghozzá elég sokkal), ami ott kifejezetten tetszik, mert szerves része a történetnek, mellette izgalmas a sztori és a karakterek fejlődnek, változnak.
    A lényeg, hogy igen, E.L. James jól eladta ezt a könyvet, minden kétséget kizáróan remek reklámot építettek köré, és igen még én is elolvastam (mert meg kellett tudnom, hogy mi ilyen nagyszám benne), de ha már ennyit meg bírt írni akkor igazán vehette volna a fáradtságot és egy izgalmasabb történetet kerít köré, a karaktereknek jellemfejlődésen kellett volna keresztül menniük (és logikusabban gondolkodniuk). És akkor még nagyobb siker lett volna, legalábbis szerintem.
    Ja és pénzt biztosan nem adtam volna érte, de köszi, hogy elküldted, nagyon hálás vagyok érte. :)
    UI: Ugye a 2. részben van valami sztori is, nem csak megint össze-vissza szeretkeznek mindenhol?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is tisztázzunk valamit! Csajszikám, egyáltalán nem sértettél meg a véleményeddel, abból a korszakomból már kinőttem. ;) Minden vélemény számít, te alaposan kiadtad magadból, de az első gondolatnyilvánítás a legjobb, szóval nem baj, ha elszaladt veled a ló. :)
      Igen, James jobban is megírhatta volna ezt a könyvet. De először is el kellett mélyítenie ezt az Ana/Christian kapcsolatot. A második könyvben már nemcsak a szex a téma, mert akad pár személy, aki beleköp a párocska levesébe. Őszintén, nekem a második fejezet nem jött be annyira, mint az első, pedig ebben már több történet, konfliktus van. Christiannal van bajom, mert... majd meglátod.
      A színvonal valamelyest javul, a szent sz*r biztosan kevesebb lesz... azt hiszem. :D
      Ana szerelmes lett a pasiba, vele akart lenni, és hát kíváncsi volt, ha ezt a kapcsolatot elfogadja, akkor mivel jár. Megtudta, nem kért belőle, a többit meg tudjuk.

      Én adtam érte pénzt, de nem bánom .;) Most már csak azokért fogok, amiket elolvastam, és tetszettek. Ha ennek a regénynek a második részére nem is adtam 10-est, de a polcomra akarom tenni mindhárom részét.
      Ó, hát nagyon szívesen küldtem. :D Esetleg kell majd a harmadik is?

      A Tudor kor engem is foglalkoztat, a sorozatot nagyon szerettem, szóval ha a felsorolt könyveknek esetleg megvan valamelyik darabja neked e-bookban, nyugodtan megdobhatsz vele. :)

      Törlés
    2. Hát utána nézek, hogy megvan-e ebook-ban és ha megtalálom akkor mindenképp küldöm... :)
      Mindenesetre biztató, hogy a 2. részben legalább történik már valami. Holnap el is kezdem a 2. részt. Amúgy a 3. rész az még nem jelent meg magyarul, igaz? (Vagy rosszul tudom?)

      Törlés
    3. Utánanéztem a Gregory könyveknek, és kiadott pár darabot. Megtennéd, hogy leírod ezeknek a könyveknek a címét sorban? Hogy tudjam melyik az első, és így tovább... köszi. :)
      Az Ötven árnyalat 3. része eddig úgy volt, hogy e-hónap ötödikén jön ki, de láttam már tizedikei dátumot is. Még nem néztem utána pontosabban.

      Törlés
  3. Amúgy a fenti könyvek menüpontban megtaláltad volna az első négyet, amit én olvastam, de azért leírom ide neked.
    1. A másik Boleyn lány (nekem ez a kedvencem) (Ez Henrikről, Annáról és Maryről szól)
    2. A Boleyn örökség (ezt is imádom) (Ez Henrik utolsó 3 feleségéről)
    3. A királynő bolondja (Ebben egy kitalált karakter a főszereplő és Mary (Henrik idősebb lánya) uralkodása alatt játszódik)
    4. A szűz királnyő szeretője (Erszébet uralkodása alatt játszódik, főszereplő Robert Dudley).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj tényleg, a múltkor néztem is a fenti oldalakat, csak sietve írtam, és kiment a fejemből, hogy hol találom a kérdésemre a választ. Amúgy köszi szépen! :)

      Törlés
  4. Sziasztok! Először is, szerintem ez a könyv nem 18 karikás kell, hogy legyen, hanem 30 karikás. Szerintem ahhoz, hogy ezt valaki megértse, ahhoz nem kevés tapasztalat kell. Miután már valaki megunta a vaníliaszexet, muszáj, hogy tovább lépjen. Másodszor pedig a könyv azért izgalmas, mert szokatlan és olvasás közben rengeteg kérdést feltesz magában az ember. Ez persze nem azt jelenti, hogy követendő és kellemes dolog ez a perverzió, de az emberi elme számára mindenképpen érdekfeszítő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 30 karikás??? Hát ezen jót nevettem... de valamilyen szinten igazad van.:)
      Hát az biztos, hogy érdekes a könyv, ezt én sem tagadhatom, mert ilyen semmi történettel, logikátlan és nulla karakterekkel és csakis a szexre helyezve a hangsúlyt ilyen nagy sikert ért el. Az az érdekes, hogy ezt hogyan tudta megcsinálni.

      Törlés
  5. A siker titka csakis a szex, ez örökké sláger lesz :) Visszatérve a történetre, a legnehezebben azt tudom elfogadni, hogy egy fiatal lány, aki normális körülmények között nő fel, hogyan élvezheti a szado-mazohizmust. Itt ugye nem csak arról a tipikus esetről van szó, hogy majd én megváltoztatom a szeretett pasimat, hanem arról, hogy a testi fájdalom számára is izgató. Nem értem. Szerencsére nem az én világom. Szerintem szólni kellene mindenkinek, hogy ez a könyv elejétől a végéig kemény pornó és semmi több.

    VálaszTörlés
  6. Szerinted is csak egy pornó regény és semmi több? Hát én is ezen a véleményen vagyok, annak tökéletesen megfelelő, viszont normális könyvnek nem mondanám.

    Épp azért írtam, hogy logikátlan az összes karakter, mert ahogy te is mondod, egy hétköznapi egyszerű lány nem veszi ilyen könnyen ezeket a szado-mazo dolgokat, hanem azért kicsit elborzad legalább. Itt meg Ana szinte rögtön benne van mindenben és még csak meg sem ijed. Ha hozzám egy ismeretlen pasi odaállítana egy olyan szerződéssel azért néznék egy nagyot és következőleg biztosan elkerülném jó nagy ívben.:)

    Abban is igazad van, hogy a szex mindig jól eladható téma, és az is érdekes, hogy most nem a férfi közönségnek tudták ilyen sikeresen eladni ezt az egészet, hanem a nőknek, akik ugyebár kevésbé fogékonyak erre, a nők inkább a romantikára buknak.
    A szex inkább a férfiaknak eladható, most mégis a nőknél értek el vele sikereket. Bár lehet ez csak a tipikus "megváltoztatom a rossz fiút és pincsikutyát csinálok belőle" klisé miatt van. Ki tudja... nem értem ezt a nagy felhajtást a könyv körül.

    VálaszTörlés
  7. Viszont a könyv vége tetszett, és ha jobban belegondolunk a srác korrekt volt a biztonsági szavak használatának engedélyezésével :)

    VálaszTörlés
  8. Igaz, hogy a bejegyzésed régi, de csak most találtam rá a blogodra, ami meg is tetszett. A te értékelésed alapján úgy látom nem veszítettem vele sokat, hogy nem olvastam végig a könyvet, én kb a 100 oldalnál letettem, és többet elő sem vettem. Azt tapasztaltam, hogy ez a könyv, főleg a 18 év alattiaknak tetszik, viszont mikor mondtam valakinek, hogy nem tetszik, azt írta rá, hogy akinek ez nem tetszik, az nem elég érett rá. Azt már nem vette figyelembe az illető, hogy leírtam, nem a szex zavart benne, nincs vele semmi bajom, kiskorú sem vagyok már, viszont a stílus, a fogalmazásmód, meg az egész történet annyira untatott, hogy nem bírtam továbbolvasni, pedig elég kitartó vagyok, de ezzel nem haladtam semerre sem.

    VálaszTörlés
  9. Kedves Mindeni!
    Érdekes, hogy a könyv kapott hideget meleget és valóban a mai olvasó ember ízlése eléggé megváltozott. Igen egy ilyen a könyv jelent sikert mert túlmutat az átlagon még akkor is ha számomra is kissé összeszedetlen. De ha már itt tartunk módomban állt elolvasni egy regényt, illetve egy kétkötetes regény kéziratát. Mira Sabo - Amíg kinyílik a szemünk. Magyar író, Magyarországon játszódó történet, hasonló sztori bár szerintem százszor izgalmasabb és sokkal többet nyújt mint a szürke. Nincs telenyomva az erotikával mégis az. Májusban lesz a boltokban és engem lenyűgözött míg a szürke csak súrolta az én mércém. Kíváncsi leszek arról is születnek e hasonló bejegyzések. De ha igen én itt leszek.

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. A konyv egyszeruen magval ragat de a filem akora nagy csalodas volt szamomra ! :( Ha nagyon osszente akor leni.nagyon jo szinben tuti.fel.a.szadista hajlamu.emberekt anyira jo szinben h sztem egy no.sem.bana ha egy ilyen feri toppana be az eleteben !!! Amivel.nem.is lene baj h a szdista hajlamu embetek ilyen jo szinben tuntetik.fel de azert valjuk be biztios nem olyan fenekik tejfol veluk az elet mint a konyvben !!! am Most jarok a 3 trilogianal alig varom mar h el kezgyem !!! :).

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...