2012. dec. 20.

A kísérlet


Egy újabb érdekes film, egy újabb megrázó élmény és egy újabb igaz történet. Vagyis a mai film is valós eseményeken alapszik, ez pedig az 1971.-es Stanfordi börtönkísérlet. Nem hallottatok róla? Hát akkor most nagyon figyeljetek mert igen érdekes.

A történet:
"A film alapjául az 1971-es, hírhedt Stanford-i börtönkísérlet szolgál. A kutatólaborban egy valódi börtönt modelleznek, cellákkal, rácsokkal és megfigyelő kamerákkal felszerelve. Két héten keresztül 20 férfi játssza el a börtönőrök és a rabok szerepét, miközben a tudósok az agresszív viselkedést vizsgálják. A rabok el vannak zárva, és látszólag enyhe megkötések vonatkoznak rájuk, az őrök pedig azt az utasítást kapják, hogy fizikai erőszak nélkül próbáljanak meg rendet tartani. A résztvevők közül bárki bármikor kiléphet, de a szereplőknek fizetett díjat ebben az esetben nem veheti fel.
Az első napokban a két csoport közötti hangulat inkább csak bizonytalan, de ahogy telik az idő egyre több valódi konfliktus alakul ki, az őrök pedig egyre drasztikusabb korlátozásokat vezetnek be a fegyelem megtartása érdekében. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kísérlet túl jól sikerül."


Imádom az igaz történeten alapuló filmeket, hiszen mikor nézem az adott filmet akkor arra gondolok, hogy nem lehet igaz, hogy ez valóban megtörtént valahol, valakivel és habár a filmekben legtöbb esetben egy kicsit feltúrbózzák az eseményeket, hogy izgalmasabb legyen a sztori, de az alapok mégis igazak. És főleg akkor döbbent meg ez a valós történeten alapult dolog, mikor olyen szörnyűségeket látok, mint például itt. Ezt a filmet stílusban A hullámhoz hasonlítanám, hiszen itt is az emberi jellem hirtelen változásának lehetünk szemtanúi, hogyan vetkőzik le a felnőtt normális emberek a civilizációs mázat és válik belőlük kegyetlen, gyilkos és őrült állat. Egyénként a kísérletről szólva.... észre vette valaki, hogy ha a filmekben valaki valamivel kísérletezik annak általában rossz vége lesz? Így ha egy kísérletet látok egy filmben vagy sorozatban akkor máris tudom, hogy itt még nagy baj lesz.

Ez a kísérlet is nagy gondokat okoz, hisz a kiválasztott emberek rövid időn belül a pozicízójuknak megfelelően kezdenek el viselkedni, főleg az őröknél látható a legnagyobb változás, agresszívak, szemetek és hataloméhesek lesznek. Az egész kísérletnek épp ez volt a lényege, hogy az emberi viselkedést vizsgálják és ebből is bebizonyosodik, már ha csak a valós Stanfordi börtönkísérletet nézzük, hogy minden emberben ott van az állat, a kegyetlen szadista, ami ha nem vigyázunk és extrém helyzetbe kerülünk akkor hirtelen előbújhat belőlünk... és akkor onnan már nincs visszaút. Ez egy német film, ami 2001-ben készült, a színészek nagy része számomra ismeretlen, de mégis jónak találom őket, mindenki hozta azt, amit kellett, engem csak a főszereplő csaja idegesített, meg az sok visszaemlékezés, azt totál feleslegesnek gondolom. És mivel ez német film, így persze kicsit változtattak az alap sztorin, feltúrbózták mert ahogy utánaolvastam semmi olyat nem találtam, hogy a valóságban is ilyen durva lett volna a vége ennek a kísérletnek, mint a filmben.

Külön tetszettek az alanyok kis videói, amiben az elején mesélnek, miért jelentkeztek, meg magukról beszélnek általánosságban, aztán ahogy telik az idő, újabb és újabb kis videókat készítenek velük és látszik, hogy egyre jobban kezdenek meghülyülni, bedurvulni, hogy szinte mindenkire rossz hatással van ez az egész, hogy kezdik nagyon komolyan venni a feladatukat (főleg az őrök), majdnem halál komolyan, annak ellenére, hogy ez csak egy szimuláció.

A lényeg, hogy aki szereti az ilyen pszichológiai thrillereket (és mondjuk tetszett neki A hullám), annak mindenképp ajánlom. És NEM!!! már csak elvből nem fogom megnézni az amerikai koppincs filmet, mert ebből is csináltak egy hollywood-i remake-t és engem az ilyen mindig idegesít, így az nem érdekel. ( A tetovált lány esetében is még mindig szúrja a szemem, hogy minek kellett egy amerikai filmet csinálni, mikor még nem olyan régen készültek el a tökéletes norvég változatok, amelyek nagyon jók lettek és megállják a helyüket a filmpiacon.)
10/8
Ezen a linken utána tudtok olvasni az igazi Stanfordi börtönkísérletnek:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Stanfordi_b%C3%B6rt%C3%B6nk%C3%ADs%C3%A9rlet

És akkor végül itt az előzetes: (nem találtam feliratosat, de németül tudók előnyben).
http://www.youtube.com/watch?v=QdTafti2wdY

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...