2024. márc. 20.

Tahereh Mafi: Ne felejts (Ne érints 6.)

Fülszöveg:
Juliette Ferrars.
Ella Sommers.
Vajon melyik az igazi, és melyik a hamis?
Most, hogy Ella tudja, kicsoda Juliette és mire rendeltetett, a dolgok még jobban összekuszálódtak. Miközben azért küzd, hogy megértse múltját, és egy olyan jövő felé tekint, amely bizonytalanabb, mint valaha, elmosódnak a jó és a rossz – Ella és Juliette – közötti határok. És mikor a jól ismert ellenségek újra fenyegetni kezdik, nem biztos, hogy képes a saját kezébe venni a sorsát.
Közeleg a Regenerációval való végső leszámolás napja. De mikor bekövetkezik, amire mindvégig várt, lehet, hogy nem dönthet arról, kinek az oldalán harcol.

Nehéz kezdet volt számomra Tahereh Mafi Ne érints könyvsorozatának első része még évekkel ezelőtt, mert annyira nem tetszett, hogy a folytatástól rögtön elment utána a kedvem. De mivel nagyjából mindenhonnan azt hallottam, hogy később jobb lesz, majd meglátom, így aztán végül csak adtam esélyt a folytatásnak. Nálam olyan közepesen erős minőséget üt meg ez a könyvsorozat, nem a magas minősége miatt olvasom, inkább már csak azért tartottam ki a végéig, mert érdekelt, hogy mi lesz a lezárás.

Sajnos most is csalódnom kellett, ez a hatodik rész olyan gyenge lett, hogy azt el sem tudom nektek mondani, de azért mindenképp megpróbálom. Nagyon rövid a könyv, alig történik benne valami, fura nézőpont felosztások vannak és a vége annyira egyszerű mint a faék. De tényleg. A sztori röviden annyi, hogy Ellát vagy Juliette-t vagy tudom is én már, hogy hívják a főszereplőnket, (igazán eldönthetné már végre mi lesz a neve) a Regeneráció elrabolja (megint), a többiek ezen szomorkodnak és idegeskednek (megint), majd pedig megmentik (megint). Pontosan ugyanez volt az ötödik rész története szinte az elejétől a végéig, csak ott legalább kaptunk Aaron nézőpontot Juliette (eldöntöttem, hogy nekem Juliette marad a csaj és kész) és Kenji mellé.

Komolyan nem értem, hogy az írónő miért nem talált ki egy új történetszálat, egy új bonyodalmat, valami új történeti csavart, vagy nevezzük akárhogy, de hogy a hatodik könyvben gyakorlatilag ugyanaz történt, mint az ötödikben, erre csak annyit tudok mondani, hogy unalmas és fantáziátlan. A másik amit nem értek, hogy miért tartotta jó ötletnek, hogy most csak Kenji és Juliette nézőpontot kapunk, főleg hogy az még egyenlőtlenül is lett elosztva. Egyszerűen nem értem a logikát benne.

Nazeera, Aaron, Juliette és Kenji

Az első trilógiában ugyebár csak Juliette volt az egyedüli mesélő, aztán a második trilógiában megkaptuk Aaront és Kenjit mellé. Mármint persze csak akkor ha Mafi-nak úgy tartotta kedve. Teljesen következetlen a dolog, ha egyszer már elkezdi azt, hogy három narrátorunk lesz, akkor maradjon így végig. Vagy itt most azért hagyta ki Aaront, mert nem tudott vele mit kezdeni, nem akarta leírni, ahogy Juliette eltűnése után a fiú mit érez és gondol magában? Pedig ebből jó dolgokat lehetett volna kihozni, nem értem miért hagyta ki ezt a ziccert. Ha mindez nem lenne elég, Aaron ebben a részben alig tűnik fel a színen és amikor igen, akkor mufurc módjára magában szenved Juliette eltűnése után és közben mindenkit kioszt a sárga földig. Annyira nem illet ez a reakció Aaron korábbi karakteréhez, Aaron sosem volt egy összeomlós fajta, hanem inkább mindig tettre készen indult a dolgára, főleg ha Juliette-ről volt szó vagy a lány került bajba.

Ha eltekintünk a hiányzó Aaron nézőponttól, ami nagy hiba szerintem, akkor nézzük mi a helyzet Kenji és Juliette narrációjával. Nem mintha nem bírnám Kenji-t, bár ő nekem mindig inkább az a vicces barát karakter volt, akit inkább a mellékszereplők közé sorolnék. És nem az a gond, hogy kapott saját nézőpontot, hanem az, hogy ilyen kiemelt szerepet kapott, mintha ő lenne a férfi főszereplőnk Aaron helyett. Jó, gondoltam, ha sok Kenji-t kapunk, akkor legalább halad a kapcsolatuk Nazeera-val, legalább erről olvashatok többet. A nagy fenét, ezek most gyakorlatilag alig romantikáztak és az „alig” alatt értsétek azt, hogy semmi nem volt köztük. Most nem is tudom, összejöttek akkor vagy nem? Ha pisztolyt tartanának a fejemhez se tudnám megmondani, hogy akkor Kenji és Nazeera egy pár lett a végére vagy sem. Függőben maradt ez az egész, vagy javítsatok ki ha tévedek, de semmi olyasmi nem rémlik, ahol konkrétan összejöttek volna.

Juliette pedig, te jó ég, ettől a nőtől én most falra másztam, de tényleg. Elrabolja a Regeneráció, átmossák az agyát, kitörlik az emlékeit, hogy agyatlan szuper katonát kreáljanak belőle, és így látjuk, hogy mi minden történik vele. Adott volt egy érdekes helyzet, szívesen olvastam volna arról, hogy viseli ezt a sorsát, hogy nem fura neki, hogy semmire és senkire nem emlékszik, vagy hogy lelkes katonaként, hogy bízik meg a Regenerációban és Adersonban, tehát az agyatlan fanatizmus, ész nélküli engedelmesség kérdéskörét olyan szépen körbe lehetett volna járni. Ezt néhány mondatban letudtuk és miről szóltak Juliette részei? Na, miről? Hogy a lány hogyan nyáladzott Anderson után.

Anderson

Igen, jól olvastátok, Juliette végig Anderson után csorgatta a nyálát, hogy miért azt nem tudjuk, mert hát nem is érdekes. Az írónő valamiért úgy gondolta, hogy ha Juliette már végigment Adamen és Aaronon, akkor jöhet az apjuk is, mert miért ne? A következő esetleg James lett volna? Nem értettem miért értelme volt ez a „Juliette epekedik Anderson” után történetszálnak, mert kezdjük ott, hogy miért is kezdene el epekedni utána? Jó, kaptunk valami idióta magyarázatot erre, de az egy erőltetett baromság, és ennek a történetszálnak semmi, de semmi értelme nem volt a fő történet szempontjából.

Ha Juliette nem kezd el bociszemekkel epekedni Anderson után, akkor is lehetett volna engedelmes katona, semmi szükség nem volt ezt még mellé belerakni a könyvben. Ha azt a tényt nem vesszük figyelembe, hogy Anderson van vagy 40 éves míg Juliette csak 17 ha jól emlékszem, és ennek az egésznek már csak a szimpla gondolata is undorító, még csak semmi értelme se volt mindezt beleírni a könyvben, enélkül ugyanígy működhetett volna a dolog. Ami pedig valószínűleg csak engem idegesített személy szerint, most akkor hogy a fenébe néz ki Anderson? Nem arról volt szó korábban, hogy Aaron kiköpött apja, szőke haj, zöld szem stb? Erre most Anderson barna hajú és szürkés szemű lett. Vagy itt is én emlékszek rosszul? Na mindegy.

Úgy érzem Mafi egyáltalán nem gondolta át ez a befejező részt, mert gyakorlatilag önmagát ismételte, ugyanaz a történet, mint ami ötödik könyvben volt. Nem értem Aaron miért nem kapott saját nézőpontot, nem értem miért kellett Juliette olvadozása Anderson után, nem értem most akkor mi lett Kenjivel és Nazeera-val a végén, és a sok értetlenség mellé, még elég vontatott is volt a könyv, semmi izgalmat nem találtam benne. Nem erre számít az ember egy hosszú könyvsorozat lezárása során, nekem hatalmas csalódás volt a hatodik rész, ennél azért ezerszer jobbat vártam volna.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...