2014. márc. 4.

Véget ért a Magyar Könyvek Viadala 2013!


Bő két hónap után véget ért az idei év egy teljesen új kezdeményezése, a Magyar Könyvek Viadala, amibe én is részt vehettem. Elsőnek hozom a sajtóközleményt, amit nemrég kaptam, és ami összefoglalja a viadal lényegét és eredményeit:

"Véget ért az I. Magyar Könyvek Viadala

Egy ötlet, huszonkilenc könyvekkel (is) foglalkozó blogger és a nemes cél: a magyar szerzők műveinek a népszerűsítése. Idén első alkalommal került megrendezésre a Magyar Könyvek Viadala elnevezésű verseny, melynek tíz kategóriában az olvasók választottak „legjobbakat” a 2013-as év hazai könyvterméséből.


A magyar könyvek megérdemlik a reflektorfényt – szól a Magyar Könyvek Viadalának szlogenje. A verseny ötletgazdája és főszervezője, Rácz Tibor a következőképpen vélekedik a kezdeményezésről: „Meglehetősen általános jelenség, hogy a magyar olvasók ellenérzéssel fogadják a hazai szerzők könyveit, sokan bizonytalanok abban, hogy honfitársaik megütik-e azt a színvonalat, melyet a külföldi íróktól megszokhattak. A viadal egy fő célja éppen az, hogy bebizonyítsuk az olvasóközönségnek, hogy a magyar írók is tehetségesek. Sőt, a mai magyar szerzők számos műfajban alkotnak maradandót, érdemes figyelmet szentelni a műveikre”.

A viadal az alábbi ütemezés szerint zajlott: könyvekkel (is) foglalkozó bloggerek kategóriánként összesen tizenöt pontot oszthattak szét, maximum három jelöltre. Végül a 29 (ennyien jelentkeztek) blogger jelölőköre után, az öt-öt legtöbb pontot kapott mű került kategóriánként az olvasók elé, ahol már csak és kizárólag ők dönthettek voksaikkal. A jelöltek összesen tíz kategóriában várták a voksokat, a többi között fény derült Az év elsőkönyves debütálására, Az év írójára/írónőjére és Az év könyvére is.

A Viadal szervezői fontosnak tartják, hogy ne csak a reflektorfényben álló szerzők, hanem a háttérben dolgozók munkája is elismerésre kerüljön. Kamper Gergely lett Az év fordítója, és Krajcz Vivien „Scar”-terve Az év legszebb könyvborítója.

A viadal legnagyobb győztese a három kategóriában is arató Leiner Laura lett, aki Az év írónője, Az év ifjúsági könyve mellett Az év könyve elismerést is begyűjtötte. Leiner A Szent Johanna gimi könyvsorozatával fiatalok ezreivel szerettette meg az olvasást, és pont a napokban jelent meg új regénye, az Akkor szakítsunk, mely már most vezeti az eladási toplistákat. Két díjat zsebelt be Lakatos Levente, az Ulpius-ház szerzője, aki Bomlás c. könyvével az erotika és a krimi rajongóit egyszerre szólította meg, így Az év írója mellett Az év szórakoztató könyve kategóriában is győztes lehetett.

Az „utánpótlás” segítése is a Magyar Könyvek Viadala célkitűzései között szerepel, Az év elsőkönyves debütálása-kategória ráadásul a lehető legszorosabb eredménnyel zárult: egyedülálló módon itt született döntetlen eredmény. Az egyik győztes mű Lylia Bloom alkotása, az Ellopott életek, mely egy prostitúcióra kényszerített lányról szólt. A másik pedig Tavi Kata vidám hangvételű könyve, a Nyitótánc, mely magyar tánc- és sporttagozatos diákok életét mutatja be. Tavi Kata sikeres időszakot tudhat maga mögött, hiszen nemrég megnyerte a II. Aranymosás Irodalmi Pályázatot.

Az év szépirodalmi könyve kategória győztese Benyák Zoltán Az idő bolondjai című kötete lett, mely egy olyan világban játszódik, ahol szó szerint megáll az idő. Az év mesekönyve L. Molnár Edit interaktikus meséje lett, a kötet kizárólag digitálisan elérhető, és például táblagépen olvasható fel a gyerkőcöknek. A történetek a gyerekszobából már angol nyelven is elérhető, sőt, a közelmúltban már a második kötete is megjelent.

Az első Magyar Könyvek Viadala tehát sikert aratott, a bő két hónapig tartó szavazási időszak alatt csaknem húszezer egyéni szavazat érkezett. A munka azonban itt nem áll meg, jövőre ugyanis, néhány új kategóriával kiegészülve folytatás következik. A II. Viadalig a kezdeményezés egyre gyarapodó Facebook-oldala látja el friss hírekkel az olvasókat."


(Az egyes kategóriák győzteseinek listáját itt tudjátok megtekinteni, ha esetleg még nem tettétek volna meg. Bár ezt kétlem. :) Gratulálok minden győztesnek! :)

A végén pedig gondoltam megosztom veletek a személyes véleményemet a viadallal kapcsolatban. Már akkor tetszett a kezdeményezés ötlete, mikor Tibi felkeresett vele decemberben valamikor, nem is emlékszem pontosan mikor volt már. Így természetesen igent mondtam, és jelentkeztem nomináló bloggernek, pedig úgy vélem pont az én jelöléseim számítottak a legkevésbé. Egyrészt mert tavaly nagyon kevés magyar könyvet olvastam (meg sajnos úgy általában is ez az igazság), így igazából nem is volt nagy választási lehetőségem a jelöltjeim között.

Akkor miért akartam részt venni a Magyar Könyvek Viadalán? Egyrészt mert szeretem támogatni az ilyen hasznos és csakis pozitív céllal létrejött kezdeményezéseket, és a legkevesebb, amit megtehetek, hogy segítek egy ilyen ügyben. A Magyar Könyvek Viadala két legfontosabb célja az olvasás szeretetének terjesztése és főképp a magyar könyvek iránti figyelem felkeltése. Ez a két cél pedig szerintem igenis fontos és úgy érzem megvalósult. A nominálási és a szavazási időszak alatt rengeteg magyar könyvet ismertem meg, amelyekről bevallom ezelőtt nem hallottam, de mindenképp megérik a figyelmet. Így nem csak a közönség ismerkedhetett meg jobbnál-jobb magyar könyvekkel, hanem én is. Megfogadtam, hogy idén próbálok több magyar könyvet olvasni és remélem sikerül ezt majd betartanom.

Vannak kategóriák, amelyek nem állnak hozzám olyan közel, és annak ellenére, hogy igen sok magyar könyv jelenik meg évről-évre, sajnos ezek közül csak nagyon kevés kelti fel a kíváncsiságomat. Mindig olyan könyvet olvasok, ami valamiért érdekel, így akármennyien szeretik vagy rajonganak mondjuk Leiner Laura könyveiért vagy épp Lakatos Leventéért (akik biztosan okkal nyertek a viadalon több kategóriában is, ezt nem vitatom és szívből gratulálok nekik!:), én tudom, hogy ezek a könyvek nem nekem valóak, így inkább meg sem próbálkozom velük. Tudom előre, hogy nekem nem tetszene, egyszerűen nem az én műfajom, így inkább meghagyom azoknak, akik rajonganak értük.

Hozzám a fantasy, a disztópia, a realista és talán a sci-fi műfaj áll a legközelebb, és ahogy a blogomból le lehet szűrni leginkább ifjúsági irodalmat olvasok, de persze gyakran a kezembe akad felnőtt irodalom is. Sajnos, legnagyobb bánatomra ezekben a műfajokban kevés magyar könyvet adnak ki, vagy csak én nem találom meg őket, ki tudja; a lényeg, hogy talán ez a legnagyobb oka annak, hogy kevés magyar könyvet olvasok. Próbálok nyitni a magyar könyvek felé és szerencsére manapság egyre több magyar könyv látszik megjelenni az én műfajaimban, és ezekkel fokozatosan ismerkedem meg. Nagy kedvencem Benina Bíborhajú könyvsorozata, egy igazán szerethető ifjúsági urban fantasy történet, amit szerintem a műfaj szerelmeseinek mindenképp ismerniük kell, de szintén tetszett Kemese Fanni Pippa Kenn sorozatának beveztő könyve, ami ugyebár poszt-apokaliptikus disztópia, vagy épp On Sai sci-fi könyve a Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál. Ezeket biztosan folytatni fogom és alig várom az új könyvek megjelenését. De idén tervbe van még véve néhány másik magyar könyv is.

Egy szó, mint száz: megéri magyar könyveket olvasni, hiszen azok lehetnek ugyanolyan jók, sőt talán jobbak is, mint egy amerikai bestseller. Amerikában rengeteg kiadó van és gyakran az "olvashatatlan szemetet" is megjelentetik. Rosszul hangzik tudom, de sajnos ez az igazság. Egymás után ontják a szinte ugyanolyan könyveket. Ott sajnos egyre kevésbé válogatják meg, hogy mit jelentetnek meg. Magyarországon amerikai viszonylathoz képest kevesebb könyvkiadó van, és ők igazán megválogatják, hogy kinek adnak lehetőséget a publikálásra, hiszen a kicsi magyar piacon nem mindegy melyik szerző és könyv mellé adják a nevüket és a forrásaikat, mert azért ne legyünk naivak, a kiadók sem önmaguk ellenségei. Fontos számukra a profit, hiszen pénzből élnek. (A magánkiadásokat most ne vegyük ide.) Vagyis csak annak adnak lehetőséget, aki valóban tehetséges és aki valóban valami egyedit és értékeset alkotott, akármelyik műfajról is beszélünk. És akiről tudják, hogy lesz majd rá kereslet. (Tudom vannak kivételek, de azt inkább most hagyjuk.) Épp ezért érdemes odafigyelni a magyar könyvekre is. Győzzétek le előítéleteiket vagy félelmeiteket velük kapcsolatban és adjatok esélyt a magyar könyveknek. Higgyetek nekem, nem fogtok csalódni, ha jól választotok. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...