2013. nov. 5.

Hajsza a győzelemért

A történet:
1976 - a Forma 1 aranykora, a hihetetlenül izgalmas, és látványos száguldó cirkusz legendás szezonja, két felejthetetlen versenyző harcával: James Hunt, a vagány brit pilóta, a Forma 1 rocksztárja, és Niki Lauda, az osztrák fegyelmezett zseni, az 1975-ös világbajnok néz egymással farkasszemet a világ legveszélyesebb pályáin. Igazi ellenfelek, akik bármire képesek a győzelemért.
Lauda a sporttörténelem egyik legemlékezetesebb teljesítményét viszi véghez: alig hat héttel balesete után újra volán mögé ül, hogy visszaszerezze bajnoki címét, és bebizonyítsa, hogy ebben a hajszában mindenkinél gyorsabb. Mert minél közelebb vagy a halálhoz, annál jobban dübörög benned az élet. (Forrás: port.hu)


A sport nagyon távol áll tőlem, talán csak a foci EB/VB-t szoktam nézni (HAJRÁ NATIONALELF!!!), a Forma 1 annál még távolabb. Igazából semmi bajom a Forma 1-el, csak ha őszinte akarok lenni, akkor baromi unalmasnak találom, hogy a kocsik körbe-körbe rohangálnak és én ezt nézzem órákon át. Mégis, akkor hogyan gondoltam, hogy nekem ezt a filmet látnom kell? Nem, nem vagyok olyan sekélyes, hogy csak Chris Hemsworth miatt bevállaljak egy mozit, hanem még korábban láttam egyszer ennek a filmnek az előzetesét, ami egyből felkeltette a kíváncsiságomat, aztán szinte csakis pozitív kritikákat olvastam róla és tudtam, hogy ezt nekem látnom kell. Tudnotok kell rólam, ha egy filmről megtudom, hogy "igaz történet" alapján készült, akkor én máris vetem rá magam. Persze tudom, hogy az "igaz történet alapján" nem teljesen úgy van, ahogy a valóságban volt, a filmeket általában felturbózzák és néhány dolgot megváltoztatnak, de a tudat, hogy ezek a dolgok valós személyekkel történtek meg valamikor, engem mindig megdöbbent és egy az egyben fellelkesít.

Így kissé megkésve a premier után majdnem két hónappal végre húgommal beültünk a moziba múlt hétvégén, és egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem a filmet, mert minden kritika igazat szólt... ez a film valami zseniális és mondhatnám azt, hogy tökéletes. Tudjátok mit? Mondom is... ez a film számomra tökéletes volt az elejétől a végéig. Szerencsére nem a sportról szól, és nem a Forma 1 van a középpontjában, persze ezek a dolgok szintén megjelennek benne, de még a versenyeket is olyan olyan izgalmasan csinálták meg, hogy egyáltalán nem untam magam rajta, hanem a székemben fészkelődve szurkoltam hol az egyiknek, hol a másiknak. Nem tudtam sok mindent a cselekményről, hogy mikor ki fog nyerni, és hogy kivel mi történik, csak a balesetről volt tudomásom, azt is az előzetesből, így végig izgalommal követtem az eseményeket.

Az igazi Niki Lauda és James Hunt

A film tökéletesen van felépítve, váltott narrációval látjuk a két főszereplőnket, így kikerülve azt, hogy valamelyiküket a másik fölé helyezzék. A cél, hogy mindkettejüket megismerhessük és megérthessük (vagy épp megszerethessük/megutálhassuk). A film eleje szépen építkezik, inkább a karakterek bemutatásával, megismerkedésük körülményeivel foglalkozik, aztán a nagy riválisok egymásnak feszülnek, és láthatjuk hogyan halad a pályájuk egyre feljebb és ezzel párhuzamosan hogyan fejlődik a kapcsolatuk. Nekem nagyon tetszett a filmzene, főleg az a szám ami a film elején és végén található, szépen keretbe foglalta így az egészet.

A jól felépített történeten, fülbemászó filmzenéken és az egyáltalán nem unalmas autóversenyeken túl egyértelműen a két főszereplő közti rivalizálás és a két karakter kontrasztja adja meg a film lényegét. Nekem az tetszett különösen, hogy a két párhuzamos narráció miatt egyikük se került a másik fölé, nem akarták a készítők a képünkbe nyomni, hogy Huntot vagy Laudat kedveljük meg, mindkettőnek megjelentek a rossz és jó tulajdonságaik is, így mindenki maga döntheti el, hogy ő melyikükkel szimpatizál. Már ha képes választani, ami szerintem igen nehéz dolog. Szerintem mégis a legtöbben Hunttal tudnak azonosulni, hiszen Lauda sokkal bonyolultabb és ellenszenvesebb férfi, nehezebb megérteni és kedvelni. Nekem mégis az ő karaktere tetszett jobban.

A színészi játékra sem lehet panasz. A film után kicsit utánakerestem, ki hogy nézett ki eredetileg, és meglepetten tapasztaltam, hogy szinte minden szereplőnek a tökéletes színészt sikerült megtalálni. A filmben mindegyikük NAGYON hasonlít az igazi emberekre, még a feleségek, vagy akár más csapattársak is, és szerintem ez igazán megdöbbentő. Örülök, hogy ezt így sikerült összehozniuk. Persze a két főszereplő volt a leglényegesebb és véleményem szerint egyikükre se lehet panasz. Chris Hemsworthnek ugyebár nehezebb dolga volt James Hunt megformálásában, hiszen Hunt már nem él, így nem tudott kitől segítséget kapni, csak maximum régi felvételeket nézhetett meg róla. Mondjuk Hunt karaktere azért annyira nem bonyolult, lazán élte az életét, csajozott, ivott, drogozott, kiélvezett mindent, amit lehetett. Élvezte az autóversenyzést és kihasználta az ismertségéből adódó előnyöket.
Niki Lauda mint már mondtam sokkal bonyolultabb személyiség, mégis Daniel Brühl nagyszerűen megoldotta a feladatot. Persze nagyban segítette a munkáját, hogy az igazi Niki Laudától rengeteg segítséget kapott, elleste tőle a Laudára annyira jellemző osztrákos angol akcentust, a stílusát, a viselkedését, segített neki a szerep megformálásában. Lauda a film megnézése után azt nyilatkozta, hogy elégedett lett a végeredménnyel, és tetszett neki a film, csak azt sajnálta, hogy James Hunt nem láthatta azt, hisz feltehetőleg nagyon élvezte volna.

Niki Lauda és Daniel Brühl az egyik premieren

Aminek még különösen örültem, hogy felirattal ment a mozikban a film, ez fontos az akcentusok miatt és mert több nyelven beszélnek benne. Másrészt pedig a film végén néhány eredeti archív felvételt is bevágtak Huntról és Laudáról, így még az avatatlanok is megláthatták, hogy kik voltak valójában ezek a híres riválisok. (Akik persze valójában inkább barátok voltak, mint riválisok, csak a média fújta fel az egész ellenségeskedést.) Összegezve ez egy remek film, nekem nagyon tetszett és szerintem meg fogom még nézni párszor. Megunhatatlan.

Értékelés: 10/10

Előzetes:

4 megjegyzés:

  1. Nagyon, nagyon, nagyon szeretem ezt a filmet! :) :*

    VálaszTörlés
  2. 2013 év legjobb filmje volt! És ami plusz érdekesség, hogy annak a versenyzőnek a fia is szerepelt a filmben, aki a valóságban kimentette a tűzből Laudát. És sajnos a forgatás után a versenyző meghalt autóbalesetben.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...