Elveszíthetjük-e az emlékét annak, ami egykor a szívünk része volt?
Két cselszövő, egy lány és egy mindhalálig tartó harc a boldogságért.
Evangeline Fox a Fenséges Északon révbe ért: hozzáment a jóképű herceghez, egy fantasztikus kastélyban lakik, minden álma teljesült.
Boldogan él.
Tényleg boldogan él?
Evangeline nem is sejti, milyen pusztító árat fizetett ezért a tündérmeséért. Nem tudja, mit veszített, a férje pedig minden erejével és hatalmával azon van, hogy soha ne is tudja meg. Ennek érdekében először is meg kell ölnie a Szívek Hercegét.
És amikor Jacks felbukkan, a szálak még jobb összekuszálódnak…
Vér, átok, összetört és ellopott szívek – a VOLT EGYSZER EGY ÖSSZETÖRT SZÍV-trilógia lélegzetvisszafojtva várt befejezésében kegyetlen próbát kell kiállnia hőseinknek az igaz szerelemért.
Nem olyan régen jelent meg a Volt egyszer egy összetört szív trilógia utolsó része magyarul, amit én személy szerint kifejezetten vártam. Nem azt mondom, hogy az első két rész olyan nagy kedvenc lett, hogy többször újra fogom olvasni, de azért tetszett annyira, hogy ha már elkezdtem, akkor befejezzem a könyvsorozatot. Meg persze Jacks mint karakter nagy kedvenc, így vártam, hogy milyen lezárást kap a saját története és hogy milyen grandiózus végső csavart kapunk, amitől aztán majd leesik az állam. Voltak tehát elvárásaim és sajnos azt kell mondjam, hogy csalódnom kellett a harmadik részben.
Teljesen másmilyen lezárást képzeltem el, és most nem arra gondolok, hogy tragikus véget vártam volna. Hisz mindannyian tudjuk, hogy ez egy mágikus mesebeli fantasy történet, aminek csakis boldog befejezése lehet, így mindenképp erre számítottam. Nem illett volna ide másmilyen befejezés, csakis a boldogan éltek amíg meg nem haltak. De valahogy sokkal kalandosabb, csavarosabb, izgalmasabb és fordulatosabb utolsó részt vártam, amivel aztán elérünk a boldog befejezéshez. És most nem is azt akarom mondani, hogy untam a könyvet, mert nem, egyszeri olvasmánynak tökéletes volt, de semmi maradandó nyomott nem hagyott bennem. Gyorsan kiolvastam, mert nagyon rövid a könyv, kifejezetten rövid, és most nem tudom azért, mert az írónő nem tudott már mit kitalálni vagy ezt tényleg csak ennyire tervezte.
Evangeline és Apolló
Három nézőpontot kapunk a három főszereplőnk személyében, és amíg az Evangeline vagy a Jacks nézőpontnak örültem, addig az Apollóét nem tudtam hova tenni. A korábbi két részben nem sokat tudtunk meg Apollóról, és nem nagyon értettem magát a karaktert, és ha nagyon őszinte akarok lenni, most se lettem vele kapcsolatban okosabb. Az egész karakter egy kész ellentmondás, mert nem értem a motivációit, és nem értem minek kellett a sztoriba azon kívül hogy a szerelmesek útjába álljon. Apolló sosem szerette igazán Evangeline-t, ezt mindenki tudja, hisz korábban végig átok és varázslat hatása alatt állt.
Akkor most mégis mi a fenének akarta magának megtartani őt? Vagy minek kellett neki egyáltalán, ha a végén könnyűszerrel feláldozta volna a saját önző hatalmi céljai érdekében? Miért ragaszkodott hozzá ennyire kétségbeesetten, ha a végén simán végignézte volna a halálát? Nem értem, egyszerűen nem értem. Azt pedig főleg nem, hogy minek kellett Apolló nézőpontot kapnunk, mikor semmi értelme nem volt a karakterének. Apolló csak egy olyan erőltetett, de valójában sosem normálisan kidolgozott „gonosztevő” volt ebben a trilógiában, akit az elejétől kezdve nem tudtam hova tenni.
Evangeline ugyebár a második rész végén elvesztette az emlékeit, így a harmadik könyv első felében nem tud semmiről és senkiről, Apolló pedig az orránál fogva vezeti őt. Evangeline pedig rögtön mindent elhisz neki, holott még az ösztönei is azt súgják, hogy valami nem stimmel. Eva habár nem emlékszik semmire, de a saját ostobaságait továbbra sem képes levetkőzni, mert folytatja a korábbi húzásait és most is önként és dalolva keveri önmagát bajba, amiből aztán végül mindig valakinek, főleg Jacksnek kell megmentenie. Jacks pedig továbbra sem tudja, hogy mit akar, mert egyik pillanatban kell neki a lány, aztán inkább elengedné őt, de valahogy mindig egymáshoz keverednek és csak nem bírnak egymástól elszakadni.
Jacks és Evangeline
Nem azt mondom, hogy nem voltak aranyosak együtt, és amikor forrt köztük a levegő, akkor csakis szurkolni tudtam nekik, de hogy már a harmadik könyvben se tudják eldönteni mit akarnak egymástól, attól kezdtem igazán méregbe gurulni. Talán Eva volt ezen a téren az érettebb, mert miután visszakapta az emlékeit, már biztosan tudta, hogy szereti Jackset és megpróbált mindent megtenni azért, hogy mindezt ki is mutassa a férfinak. Vele ellentétben Jacks meg hol akarta őt, hol nem, és ezt kezdett igazán felhúzni. Hát nem az lett volna végig a célja, hogy megtalálja élete szerelmét, akivel megtörik az őt sújtó átok? Nem ezt kereste 1000 éven át? És most hogy itt van a valódi igazi szerelme, Evangeline, akkor mi a fenét bénázik tovább és miért nem vallja be neki az érzéseit? Nem értem.
Őszintén szólva azt vártam, hogy Jacks végig azon fog dolgozni a harmadik könyvben, hogy Evangeline visszakapja az emlékeit és hogy utána együtt legyenek, mert végül rájött, hogy szereti őt és hogy őket egymásnak teremtették. Erre Jacks végig kérette magát, mint egy szűz lány a nászéjszaka előtt és hol Evangeline után loholt, hol pedig menekült a lány elől félelmében, mint valami gyáva nyúl. És ezzel az a legnagyobb gondom, hogy Jackset korábban nem ilyennek ismertük meg. Ő aztán mindig tudta mit akar, és azért bármit hajlandó volt megtenni. Kicsit nekem ez az egész olyan karakteridegen volt Jackstől, kövezettek meg érte.
Káosz és Lala se maradt ki a történetből, bár hogy minek voltak benne azt nem tudom, mert semmi érdemlegeset nem adtak hozzá a sztorihoz. Azt pedig főleg nem értem, hogy minek csipkelődnek és kacsintgatnak egymásra, ha nem is lett köztük semmi a végén. Vagy csak én képzeltem bele többet annál, mint amit az írónő tervezett számukra? Mert nekem végig úgy tűnt, hogy talán össze fognak jönni, erre is számítottam volna ebben a könyvben, de ebből se lett semmi, amit kifejezetten sajnálok.
Átgondolva a könyv olvasása során szerzett élményeket és megfogalmazva ezt a kritikát, arra jöttem rá, hogy az a legnagyobb gondom a trilógia harmadik részével, hogy nem ilyen befejező kalandra számítottam. Nagyon nem. Szinte teljesen máshogy alakult a történet, mint ahogy szerintem logikus lett volna, és a karakterek és viselkedésük is hagyott némi kívánnivalót maga után, amit nem tudtam hova tenni. Nem értem miért kellett az Apolló nézőpont, semmi relevanciáját nem láttam, és valahogy Evangeline és Jacks is mintha kifordultak volna magukból. Csalódott vagyok, mert ennél ezerszer izgalmasabb és fordulatosabb befejező történetet vártam. Könnyed kis mesés fantasy történetnek elmegy, egyszeri olvasásra tökéletes, ha semmi különlegeset nem vár az ember. Én azonban ennél többet vártam volna.
További információk a könyvről:
Értékelés: 5/4
