Maxton Hall (A világ, ami elválaszt) 1. évad összegzés

Ha pisztolyt tartanának a fejemhez, se tudnám már megmondani, hogy fedeztem fel ezt a sorozatot. Talán Tiktok-on került velem szembe vagy Youtube-n, tényleg nem emlékszem már rá, de mikor megtudtam, hogy „ellenségekből szerelmesek” a központi történetszál és hogy tini elit iskolás sorozat, akkor kicsit olyan Elite vibe-t éreztem, így gondoltam, adok neki egy esélyt. Gyakorlatilag egy hétvégén ledaráltam a sorozatot kis túlzással egy lendülettel, és ebből máris sejtitek, hogy mennyire imádtam. Na, de először lássuk miről szól a történet.

Az okos, céltudatos és roppant szorgos Ruby, akinek legfőbb célja, hogy lehetőleg láthatatlanul és minden balhétól mentesen sikeresen elvégezze a Maxton Hall iskolát és bejusson utána az álom egyetemére, teljesen véletlenül egy olyan titokkal találja szembe magát, amitől aztán gyökeresen megváltozik az élete. James Beaufort a Maxton Hall legmenőbb, leggazdagabb és legjóképűbb fiúja szó szerint bármit megtenne, hogy rávegye Ruby-t, hogy tartsa a száját és ne mondja el senkinek azt a bizonyos titkot, aminek a lány véletlen lett a szemtanúja. James változatos és egyre gorombább módokon próbálja Ruby-t "elhallgattatni", Ruby-nak pedig igen hamar elege lesz a másikból. A kezdeti csatározásaik, szóváltásaik és előítéleteik után végül lassan rájönnek, hogy talán mégse olyan rossz ember a másik, mint amilyennek hitték. Ahogy pedig egyre inkább megismerik egymást, úgy lobban fel köztük a szikra.

A történet kiindulópontjáról legyen elég ennyi és innentől kezdve spoileresen folytatom. A sorozat Mona Kasten Maxton Hall trilógiájának első része, a Save me (Ments meg) alapján készült. Ha minden igaz az első évad az első könyvet fedi le és azért írom, hogy ha minden igaz, mert a könyveket én személy szerint nem olvastam, és még meg sem jelentek magyarul. (Elvileg hamarosan érkeznek majd magyarul, ha valakit esetleg érdekel.) Az első évad mindössze hat részből áll és ezek is csak alig 40 perces részek, így tényleg akár egy lendülettel meg lehet nézni az összeset, ha nagyon érdekli az embert. A Prime Video kínálatában található egyébként, szinkronnal, felirattal, ki hogy akarja nézni.

Ruby és James

Kérdezhetnétek teljes joggal, hogy mégis miért tetszett nekem ennyire ez a sorozat, mikor az eddigi leírása alapján pont olyannak tűnik mint bármely másik tini sorozat a világon. Nem fogok hazudni, megkapjuk a világ összes kliséjét és minden fordulatot, amit csak egy tini sorozatban el tudtok képzelni. Maga történet elég kiszámítható, szinte mindig lehet előre tudni mi fog és mikor történni. Láttuk már ezerszer. Ezen a téren tehát nem mutat semmi újdonságot.

De akkor mi fogott meg engem benne? Sokat kellett azon gondolkoznom, hogy fogalmazzam meg és írjam le, és végül arra jutottam, hogy azért olyan szerethető ez a sorozat mert van lelke. Igen, van lelke. Egyrészt maguk a főbb karakterek szerintem jól lettek megírva és összerakva, és az pedig csak plusz pont, hogy a színészek milyen remekül hozzák azt, amit kell. Nem írtam még, de egyébként egy német sorozatról van szó, többnyire ismeretlen német színészekkel, de szerintem mindenki kihozta a szerepéből a maximumot amit ki lehetett. Én a három főszereplőnek, Ruby-t, James-t és Lydia-t számítom, mert ők kapták a legtöbb műsoridőt, róluk tudhattunk meg a legtöbbet, ők voltak azok a karakterek, akik a leginkább mozgatták és alakították az eseményeket.

Ruby ugyebár teljesen más világból, háttérből és családból érkezik, mint a Beaufort ikrek, James és Lydia. Máshonnan származnak, más világban nőttek fel, így teljesen más emberek lettek, más és más problémákkal és gondokkal. A sorozat szinte tökéletes pontossággal állította szembe egymással Ruby és James világát és családját. Persze itt a szokásos klisé, hogy a normál „szegény” háttérből származó Ruby legalább egy boldog és szeretetteljes családból érkezett, míg James családja vagyonos és olyan gazdagok, mint a királyi család, miközben a szülei ridegek, merevek, kontrollmániásak és mindent előre eldöntöttek a gyerekeik jövőjével kapcsolatban. James és Lydia egy vagyonos, privilégiumokkal és előjogokkal teli családból származnak, mindenük meg van és annál is több minden, ennek ellenére mégis boldogtalanok, elveszettek az életben, azt sem tudják, mit akarnak magukkal kezdeni és hogy milyen jövőt szeretnének. Főleg az apjukkal bonyolult az ikreknek kapcsolata persze más okokból, bár egy ilyen rideg és érzéketlen emberrel nem csoda, hogy egyikük se jön ki valami jól.

Ruby és James oldalának is megvannak a maga drámái, nehézségei és kihívásai, és a sorozat ezt szépen szembe tudta egymással állítani. Ruby és James kezdetben ki nem állhatják egymást és a másik puszta látványától a falra tudnának mászni, de ahogy néhány esemény hatására kénytelenek egymást jobban megismerni, rájönnek, hogy a másik mégse olyan rossz ember, mint aminek hitték és természetesen romantikus kapcsolat szövődik köztük. Persze a kapcsolatuk alakulása során ismét megkaptuk a szokásos kliséket, félreértéseket, mondhatni ugyanazokat a köröket futottuk le, mint minden tini sorozatban, de a két főszerepet játszó színész között annyira izzik a kémia és annyira remekek együtt, hogy a sok klisé ellenére öröm volt őket nézni. Főleg azokat a jeleneteket bírtam nagyon, mikor Ruby mindig elég keményen, néha a bunkóság határait súrolva kiosztotta Jamest. Ruby és James között végig izzott a levegő és imádtam a párosukat.

Aztán meg szerettem volna még említeni James és Lydia testvéri kapcsolatának ábrázolását is, mert ez volt a másik, ami nagyon tetszett a sorozatban. Egyrészt imádják egymást és bármit megtennének a másikért, de azért ott van köztük a féltékenység és a lenézés is. Hisz Lydia nem csoda, hogy féltékeny a bátyjára, amikor az apjuk mindig Jamest helyezte az előtérbe és a lányáról gyakorlatilag tudomást sem vesz. James pedig habár mindig védi Lydia-t és mindenben igyekszik mellette állni, de azért benne van egy kis lenézés a húga irányába, aki folyton bajba sodorja magát és akit folyton meg kell valahogy menteni.

Hisz a fő konfliktus is abból indult ki, hogy Lydia ugyebár az egyik Maxton Hall-os tanárral jött össze és Ruby szemtanúja lett az enyelgésüknek, amikor azt nem kellett volna látnia. Lydia és Mr. Sutton kapcsolata szintén érdekes és morális kérdéseket is felvet ugyebár, és lehet ezért most valaki meg fog kövezni, de szerintem ők szintén nagyon aranyosak voltak együtt. És az utolsó dolog, ami mindenképp fő pozitívum számomra, hogy a történet mesélése váltott nézőpontból folyik, így jobban beleláthatunk mindkét oldal világába. Ruby és James mindketten megosztják velünk a gondolataikat a sorozat folyamán, amitől még jobban megismerhetjük a két főszereplőt, gondolataikat, céljaikat, vágyaikat és érzéseiket, hogy mit miért csinálnak és mi motiválja őket.

Láthatjátok hát, hogy igazából semmi újdonság, semmi olyan, amit ne kaptunk már volna meg korábban párszor, de mégis engem teljesen levett a lábamról ez a sorozat. Imádtam az elejétől a végéig. Rövid, tömör, de roppant szórakoztató, talán ez is az egyik nagy előnye, hogy nem húzták szét a sztorit jobban, hanem mindössze hat részbe tömörítették, és ez épp elég volt így az első felvonásra. Olyan nagy siker lett az első évad, hogy már forog a második, ami valószínűleg jövőre várható, gondolom a trilógia második részét fedi majd le. Kíváncsi vagyok, hogy a folytatás milyen lesz és hogy sikerül-e megismételni ezt a varázst, amit az első évadban össze tudtak hozni a készítők és a színészek. Meglátjuk.

Értékelés: 10/8

Előzetes:

Marissa Meyer: Winter (Holdbéli krónikák 4.)

Fülszöveg:

Még a jövőben is egységben az erő…

Luna népe rajong a bájos, kedves Winter hercegnőért, és csodálják a kecsességét. Szépségét még az arcát csúfító sebek ellenére is lenyűgözőbbnek tartják, mint a mostohaanyjáét, Levana királynőét.

Winter megveti a mostohaanyját, és tudja, hogy Levana sosem fogadná el a gyerekkori barátja, a jóképű palotaőr Jacin iránt táplált érzelmeit. De Winter nem olyan gyenge, mint amilyennek Levana hiszi, már évek óta dacol a mostohaanyja kívánságaival. A kiborg műszerésszel, Cinderrel és a társaival akár még egy lázadást is képes kirobbantani, hogy megnyerje a túl régóta dúló háborút. De talán mindent elveszítenek…

Legyőzheti-e Cinder, Scarlet, Cress és Winter a gonosz űrbéli királynőt, hogy aztán boldogan éljenek, míg meg nem halnak? Nem az a mese, amire emlékszel. De az biztos, hogy sosem felejted el!

Egyelőre még mindig azon az elven haladok tovább, hogy a megkezdett könyvsorozataimat kellene befejezni, ahogy csak tudom, így nem volt kérdés, hogy megint eszerint fogok könyvet választani. A Holdbéli krónikák harmadik részét nem olyan régen olvastam és mivel nagyon érdekelt a lezárás, így tudtam, hogy most az utolsó részt kell a kezembe vennem, ami a Winter címet kapta.

A történet ott folytatódik ahol abbamaradt, az összeállt csapat tovább dolgozik Levana holdbéli uralmának megdöntése érdekében és azért, hogy a jogos trónörököst, Cindert hatalomra juttassák. Míg a sorozat elején kevés szereplős történetként indult a sztori, addig könyvről könyvre új és új karakterek jelentek meg és mindannyian fontos részét képezték a fő történetnek és ahhoz is mindannyian hozzájárultak, hogy segítsék Cinder harcát. Az egyik legnagyobb pozitívum, hogy egyik karakter sem felesleges, mindenkinek meg van a maga szerepe és „haszna” és hogy miért kellett a történetbe. Ha ez pedig nem lenne elég, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a karakterek mindannyian remekek a maguk módján, a négy főszereplő páros pedig egyszerűen imádnivaló.

Szerencsére az utolsó részben elég gyorsan beindult a történet, és nem kellett tovább húzni az időt, nem kaptunk felesleges mellékszálakat. Jól is tette ezt az írónő, mert sok mindent kellett megmagyarázni és elvarrni, de ennek maradéktalanul eleget tett Meyer. A fő történetszálon Cinder és a nagy csapat egy csellel jut el a Lunára, hogy ott Levana szülőföldjén csapjanak le a nőre és hogy a saját népe segítségével lázadást szítva döntsék meg a hatalmát. Cinder pedig az elveszett holdbéli hercegnőként igyekszik saját személyében egy jobb alternatívát ajánlani a népnek Levana helyett.

Winter

A fő történetszálon felül aztán több szálon ágazott szét a történet, hogy a végére ezek mind egybeérjenek. Azért volt szükség arra, hogy szétváljanak a karakterek, mert mindenkinek meg volt a saját feladata, a saját felelőssége és igazán jó volt látni, hogy mindannyian, de tényleg mindannyian tettek valamit azért, hogy Levana-t végül sikerüljön legyőzni. Persze volt aki nagyobb szerepet játszott mindenben, volt aki kisebbet, de valamilyen módon mindenki hozzájárult a könyv végi sikeres harchoz és ahhoz, hogy Levana végül megkapta ami neki járt.

Új karakterekként mint ahogy a címből kiderül Winter hercegnőt és Jacint kapjuk, akik valójában nem teljesen új karakterek, de most jutottak nagyobb reflektorfényhez a korábbiakhoz képest. Winter karaktere a Hófehérke mesén alapszik így annak számos eleme visszaköszön ebben a könyvben az ő történetszálukon persze modernebb és sokkal kalandosabb tálalásban. Winter viszont maga egy teljesen más típusú női karakter, mint Cinder, Scarlet vagy épp Cress, náluk sokkal passzívabb, csendesebb, nem egy harcos és nem egy nagy szószóló típus. Mégis Winter szintén erős karakter a maga módján, ő nőiesen erősen karakter, hisz a kedvességével, bájával, jó szándékával és segítőkészségével nyeri meg magának az embereket. Jacin pedig épp a tökéletes társ mellé, a fiú aki mindig védelmezi őt, aki bármit megtenne érte, és aki mindennél jobban imádja. Nagyon édesek voltak együtt, jobb szót nem tudnék rá mondani.

A többi párosról se szeretnék megfeledkezni, mert végül mindannyian révbe értek, és egymásra találtak. Scarlett és Farkas régóta együtt vannak már ugyebár, így náluk inkább csak új problémákkal kellett megküzdeniük, de továbbra se állhatott semmi kettejük közé. Cinder és Kai egészen a végéig kerülgették egymást, aminek tényleg megértettem az okát, de mégis rossz volt látni, hogy még mindig nem lehettek valójában együtt. Igen, más-más dolguk volt, máshogy kellett harcolniuk Levana ellen, más irányba vitte őket az útjuk, így képtelenség lett volna folyton együtt lenniük, de én azért hiányoltam egy kicsivel több romantikát tőlük.

Cress és Thorne történetszála végül is nem volt rossz, nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett, csak kezdtem úgy érezni, hogy az írónő már szinte erőltetetten húzza az időt, hogy mikor jönnek végre össze őket ketten. Mikor a nem tudom hányadik bénázást és félreértést kellett olvasnom velük kapcsolatban, akkor néha majdnem elvesztettem már a türelmem és hangosan itt motyogtam magamban, hogy mit bénáznak már megint. Kezdett kissé szappanoperás jellege lenni a dolognak, így a végén mikor végre összejöttek, akkor csak egy fáradt sóhajt tudtam kipréselni magamból.

Fent balról: Kai, Cinder és Scarlet, Farkas

Alul balról: Throne, Cress és Jacin, Winter

Külön örültem annak, hogy ez az utolsó rész végig Lunán játszódott, mert épp ideje volt, hogy több mindent megtudjunk és jobban megismerhessük Lunát, a helyet ahonnan Levana és Cinder származott. Sok mindent megtudtunk a Luna felépítéséről, rendszeréről, lakóiról és az egész ottani helyzetről, amit érdekes volt olvasni. Az írónő próbálkozott azzal, hogy kicsit szimpatikusabbá tegye Levana karakterét így a végére és hogy kapjunk némi magyarázatot arra, hogy Levana miért olyan, amilyen és hogy vált belőle ilyen megkeseredett és hataloméhes rémes perszóna. Csak sajnos a magyarázatokat és okokat nem tudtam komolyan venni, számomra akkor sem lett több egy kegyetlen szépségmániás ostoba nőnél, aki erőszakkal akarta magánál tartani a hatalmat, megszerezni a holdlakók és az emberek szeretetét és bárkit kegyetlenül elsöpörni aki az útjába merészelt állni.

Mint egy könyvsorozat utolsó felvonása remek lett ez a rész, végig kalandos és izgalmas volt a történet, több szálon futottak az események, több karakter nézőpontján keresztül és a legjobb az volt ebben, hogy mindenkinek meg volt a maga szerepe és célja, senkit se tudnék mondani, aki felesleges lett volna ebben a történetben. A karaktereket még mindig imádom, mind a négy páros remek és aranyos, mindannyian mások, de egyformán érdekesek és szerethetőek. Wintert és Jacint talán kicsit gyengébb karaktereknek érzem a másik három pároshoz képest, de ők legalább hoztak valami újdonságot és valami mást mutattak, amit eddig még nem láttunk. A Holdbéli krónikák könyvsorozat tényleg egy remek olvasmány, én nagyon szerettem az elejétől egészen a végéig. A sajátos, mesésen sci-fis modern stílusa, a remek karakterei és a kalandos történet mind-mind megadja egy remek sztori vázát. Szívből ajánlom bárkinek a teljes könyvsorozatot. A Könyvmolyképző kiadónak pedig még egyszer hálás köszönet, hogy nem hagyta elveszni ezt a sorozatot, hanem újra kiadták az elejétől kezdve az utolsó könyvig.

További információk a könyvről:

https://moly.hu/konyvek/marissa-meyer-winter

Értékelés: 5/5

Interview with the vampire (Interjú a vámpírral) 2. évad összegzés

                              

Teljesen váratlanul kaptuk meg idén az Interjú a vámpírral sorozat második évadát, aminek persze nagyon örültem. Lehet, hogy csak nekem volt újdonság a dolog, de mikor megláttam, hogy idén nyáron érkezik a folytatás, akkor tudtam, hogy nekem ezt mielőbb látnom kell. Mivel tudtam, hogy a hétről-hétre nézés nálam nem válik be és egyben akarom majd letolni a teljes évadot, így megvártam míg kijön az összes rész és utána néztem meg. Nem csak egyszer, hanem kétszer is, mert kétszer látnom kellett egymás után, hogy normális kritikát tudjak írni róla. A második évad nyolc részt kapott, én felirattal néztem, és most hogy a bevezetőn túl vagyunk, térjünk rá, hogy tetszett az új évad.

A sorozat második évada Anne Rice Vámpírkrónikák könyvsorozatának első része, az Interjú a vámpírral című könyv második felét fedi le. Olvastam a könyvet és láttam a filmet, így tudtam mi fog itt történni, viszont arra kíváncsi voltam, hogy a sorozatban hogyan változtatják meg a dolgokat és hogy mennyivel lesz más a „könyves alapanyaghoz” képest. Már az első évadban kaptunk elég sok változtatást így a történetben előrehaladva még több várható. Hogy ez jó dolog vagy rossz, azt mindenki döntse el maga.

Aki ismeri a történetet az pontosan tudta, hogy mit fogunk a második évadban kapni. Megmondom őszintén a legnagyobb félelmem az volt, hogy Lestat hiányával mennyire válik unalmassá a sorozat, vagy ha Lestat nem tűnik fel a színen, akkor mivel fogják feldobni a készítők a sztorit. Szerencsére maguk a készítők is érezték, hogy Lestat nélkül ez nem működhetne úgy ahogy szeretnék, így minden kreativitásukat bevetve és szinte vért izzadva jobbnál jobb módokon oldották meg, hogy Lestat-ot senkinek se kelljen most se nélkülöznie. Louis képzeleg Lestat-ról, kapunk visszaemlékezéseket Lestat-ról, és az évad végére Lestat visszatér normál valójában, így habár az első évadhoz képest jelentősen kevesebbet szerepelt, mégse kellett sokat nélkülöznünk őt. Ezért pedig iszonyat nagy hála az íróknak.

Louis és Claudia ugyebár Európába megy, hogy más vámpírok után kutasson, mert hiszik, hogy nem ők az egyetlenek és úgyis találkozni fognak valakivel. Aztán Párizsban összefutnak a párizsi klánnal, megtudjuk hogyan ismerkedtek meg Armanddal, hogy próbáltak boldogulni a városban, miközben Claudia igyekezett beilleszkedni a klán tagjai közé, Louis pedig egyre nagyobb vonzalmat kezd érezni Armand iránt. Aztán persze a kezdeti öröm hamar tragédiába fullad és kiderül, hogy Lestatnak végig igaza volt. A többi európai vámpír rossz és kegyetlen és itt éri el a tragikus vég Louist és Claudia-t.

Claudia szerepében ebben az évadban egy új színésznőt láthatunk, hogy ez miért volt így, az teljesen irreleváns számomra, mert így se sikerült megszeretnem Claudia-t. Az már az első évadban világos volt, hogy Claudia karakterét és a karakterének tragédiáját teljesen kifacsarták a sorozatban, (erről az első évados kritikámban írtam bővebben), így továbbra sem tudtam megkedvelni és átérezni a fájdalmát és a szenvedését. Talán az egyetlen dolog, amiért sajnáltam, hogy abban végül is igaza volt, hogy sosem volt igazi otthona, sosem szerette őt senki igazán, és éppen ezért keresett kétségbeesetten egy helyet, ahol szeretik és elfogadják olyannak, amilyen. Szegény mindig csak egy bábú volt Lestat és Louis kapcsolatában, akit dróton rángattak össze – vissza épp ahogy szükségük volt rá. De azért se akadtam fent és most sem fogok sokáig róla beszélni, mert Claudia elég hamar távozik a történetből, így nem kell őt sokáig elviselni.

A jelenben pedig tovább folytatódik az interjú, Daniel immár nem csak Louist, hanem Louist és Armand-ot kérdezgeti tovább. Innentől kezdve Armand hivatalosan az interjú résztvevőjévé válik, és ha eddig nem lett volna világos, akkor most már teljesen az, hogy ez a nagy boldognak tűnő kapcsolat kettejük között, korántsem olyan tökéletes. Visszatekintve Armand eddig se nagyon hagyta, hogy Louis nyugodtan interjút adhasson, végig ott figyelte őket és kémkedett utánuk, és csak nem bírta ki a végén, hogy bele ne szóljon. Daniel átlát Armand-on és az elejétől fogva sejti, hogy Armand titkol valamit és manipulálni próbálja az eseményeket körülöttük, a végén pedig kiderül, hogy ez valóban így van. Fokozatosan derülnek ki újabb és újabb titkok a múltból és hogy Armand hogyan mesterkedett mindenki háta mögött. Mivel én ismertem a sztorit, így tudtam, hogy mi szerepe volt Claudia halálában és minden azzal kapcsolatos eseményben, csak azt nem tudtam, hogy a sorozatban ezt hogyan fogják átdolgozni és átírni, hogy stimmeljenek az idővonalak és a megváltozott idősíkok.

Külön érdekes volt látni, hogy amíg az évad elején dúl a „szerelem” Louis és Armand közt, egymáshoz bújva, mosolyogva és szoros közelségben adják az interjút Daniel-nek, ahogy haladunk előre az eseményekkel, ahogy derülnek ki Armand és Louis titkai, úgy kerülnek egyre távolabb egymástól. A végére már az asztal két végében egymással szemben beszélgetnek, mintha ellenfelek lennének vagy két ellentétes oldalon állnának. Daniel pedig mindent megtesz, hogy az igazság mélyére ásson és hogy mindent kiderítsen és azért is, hogy leleplezze Armand-ot. Félelmet nem ismerve szól be nekik, ugratja őket és kutat a lelkük mélyén, hogy mindent a felszínre hozzon. Az idős szarkasztikus és nagyszájú Daniel továbbra is telitalálat, az egyik legjobb módosítás a könyvekhez képest. Bírtam ahogy továbbra is osztotta néha a vámpír párost és amilyen fejeket vágott néha rájuk.

Nagy meglepetésemre kaptunk egy kis Armand visszaemlékezést, aminek persze nagy részét erős fenntartásokkal kell kezelni, hisz mind tudjuk, hogy vámpírjaink nem a legmegbízhatóbb narrátorok, ez pedig Armand-ra különösképpen igaz. Mikor azt mesélte, hogy ismerte meg Lestat és hogy lettek „jóban”, nos annak csak a megismerkedés része az igaz, a többi nem és ezt nyugodtan kijelenthetjük, ha valaki esetleg nem tudta volna. Lestat és Armand közt mindig egy nagyon komplikált kapcsolat volt, ez nem kérdés, én imádtam a könyvekben a dinamikájukat, de őrülten sose voltak szerelmesek, ezt engedjük is el. Inkább ilyen „gyűlölve-szeretlek sötét testvérem” módon álltak egymáshoz, amiben általában több volt a gyűlölet, mint a szeretet.

Az évad végére szerintem kivétel nélkül mindenki meggyűlölte Armand-ot, még az is, aki korábban némi szimpátiát érzett iránta. Mindezt tökéletesen megértem, mert itt még tényleg Armand az úgynevezett gonosztevő a történetben. De mivel nekem Lestat és Armand a két kedvenc karakterem a Vámpírkrónikák könyvekből, és mivel pontosan tudom, hogy Armand egy sokkal komplexebb karakter annál, amit eddig láttunk belőle és még mindig imádom. Mostanra sikerült megszoknom a sorozatos Armand-ot és igyekszem nem bosszankodni azon, hogy neki is elég jelentős módon megváltoztatták a karakterét, korát és a hátterét, mert ezek ellenére igenis sikerült megragadni Armand karakterének legfőbb esszenciáját. Armand-ról és Lestat-ról, mint karakterekről hosszú oldalakon keresztül tudnék értekezni, de nem fogok, ne aggódjatok, mert nem ez most a lényeg.

Az évad első részét kövezzetek meg, de teljesen feleslegesnek tartom, nyugodtan kezdődhetett volna ott a történet, hogy Louis és Claudia Párizsba érkeznek. Viszont a második résztől kezdve az utolsóig végig remek lett a második évad. A kedvenc részeim természetesen a harmadik, mikor Armand mesél a Lestat-tal való megismerkedéséről, az ötödik, mikor az első interjún történtek újra megelevenednek és megkapjuk a nagyon aranyos fiatal Danielt, valamint az utolsó kettő rész. A hetedik rész ugyebár teljes egészében a tárgyalást fedi le, amire értem miért volt szükség és miért kapott ilyen nagy hangsúlyt, ám kövezzetek meg, ha akartok, de nekem maga a tárgyalás túlságosan el lett nyújtva. Azt sem bántam volna, ha nem arról szól az egész rész. Ismétlem, értem mi célból írták így meg a készítők, de nekem akkor is túl hosszú lett és azt se bántam volna, ha nem kell újra végighallgatnom azt ami az első évadban történt. A tárgyalás idején tért vissza Lestat, és amit ott lenyomott alakítást, azt persze semmi sem tudja túlszárnyalni. Hatásos és emlékezetes visszatérés.

Itt kanyarodnék rá az egyetlen negatívumra, amit mindenképp meg kell említenem. A könyvekben teljesen máshogy van maga az egész tárgyalás, Claudia és Madeline kivégzése és Lestat tanúskodása. Itt a sorozatban nem teljesen jött át nekem, hogy Lestat miért tért vissza Párizsba, hogy tanúskodjon ellenük. Armand mivel vette rá? Mert míg a könyvekben Lestat egy roncs ugyebár azért, mert kétszer is próbálták megölni, és csakis azért tér vissza Párizsba, hogy minden büszkeségét lenyelve Armand segítségét kérje, a vérét, hogy gyorsabban meggyógyulhasson és rendbe jöjjön. Armand pedig kihasználva az alkalmat és hogy bosszút akar állni Lestat-on, mert az korábban többször elutasította őt, megígéri, hogy ad neki a véréből, ha tanúskodik Claudia ellen. Persze Armand átveri és utána nem segít Lestat-nak, de a könyvekben így meg van Lestat oka minderre.

A sorozatban miért is jött vissza tanúskodni? Bosszúból? Ez baromság, mert Lestat igazából soha sem akarta sem Louis, sem Claudia halálát. Ráadásul a sorozatban elég hamar helyrejött, így végül elég könnyen túlélte az ellene elkövetett merényletet. Meg Lestat amúgy se az a bosszúálló típus ugyebár. Hogy magát mentse amiért ő is áthágta a nagy szabályokat Claudia megteremtésével? Szintén baromság, mert Lestat sosem követte a szabályokat, és sosem érdekelte ki mit mond neki. Miért érdekelte volna, hogy mit gondol róla a párizsi klán? Nem értem tehát a dolgot jelenleg, de ha erre később kapunk egy magyarázatot, akkor visszaszívom mindent szavamat. Ha nem lesz normálisan megmagyarázva, akkor viszont tényleg nem értem a dolgot és elég nagy bakinak tartom, ahogy mindezt a sorozatban megoldották.

Az utolsó rész nagyon meghatóra és érzelmesre sikeredett, és mikor minden titok kiderült, és minden a helyére került, akkor öröm volt nézni az egészet. Külön tetszettek az apró utalások az egész évad folyamán arra vonatkozóan, hogy mi minden várható a folytatásban. Nagyot néztem mikor kaptunk egy kis Nicki felbukkanást a visszaemlékezés révén, örültem a Mariusra és Magnusra való utalásoknak, elégedetten mosolyogtam, mikor Akasha neve elhangzott és vidáman bólogattam, mikor megjelent a Talamasca és Raglan James, aki ugyebár később még nagy bajt fog kavarni nekünk. Nem sokat láthattunk belőlük, de a folytatásban mind benne lesznek elvileg.

Mert hogy időközben berendelték a sorozat harmadik évadát, tehát biztos lesz folytatás, aminek mint mindenki én is nagyon örülök. A harmadik évad a Lestat, a vámpír könyvet dolgozza fel, vagyis megkapjuk Lestat-ot narrátornak és végre megismerhetjük az igazi „Kópé királyfit”, és hogy Lestat mennyire remek karakter a maga módján. Alig várom és bízzatok bennem, ennek a narrátor váltásnak mindenki fog örülni. Lestat sokkal szórakoztatóbb, mint Louis. Kíváncsi vagyok, hogy fogják megoldani ezt a Lestat elmeséli az életét dolgot, mert a könyvben ugyebár válaszul Louis könyvére, Lestat szintén ír egy sajátot. Örülnék neki ha a sorozatban majd mondjuk az immár vámpírrá vált Daniel környékezné meg a rocksztárként híressé vált Lestat-ot, hogy adjon neki interjút és mesélje el az ő verzióját mindenről. Daniel amúgy is egy nagy Lestat imádó, szóval szerintem igen érdekes lenne ez az interjú, ha engem kérdeztek.

Ha minden igaz a harmadik évadban érkezni fog Nicki (ő ugyebár szerepelt már keveset visszaemlékezésben), Marius, Gabrielle és Akasha és én alig várom, hogy végre Lestat könyve kapjon egy hiteles és érdemes adaptációt. (A Kárhozottak királynője című filmet inkább hagyjuk, mert az csak nyomokban tartalmazta a könyvek eseményeit, én inkább próbálok megfeledkezni róla.) Nem tehetünk mást csak várunk, szerintem 2026-nál hamarabb biztos nem jön ki a harmadik évad. De itt a hosszú várakozás mindenért kárpótolni fog minket, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy a harmadik évad nagyot fog szólni. Alig várom.

Értékelés: 10/8

Előzetes: