2015. dec. 26.

Maggie Stiefvater: Kék liliom (A Hollóciklus 3.)


Fülszöveg:
Az álom veszélyes műfaj, ám az ébredés talán még veszélyesebb.
Blue Sargentnek szerencséje volt. Életében először olyan barátokra lelt, akikben megbízhat, akik nem vetik ki maguk közül. A hollófiúk befogadták őt, és jóban-rosszban kitartanak mellette.
A szerencsével azonban van egy óriási baj, tudniillik forgandó.
A barátaid elárulhatnak.
Anyukád eltűnhet.
A látomásaid megtéveszthetnek.
A magabiztosságod meginoghat.


Egyik nagy kedvencem a Hollófiúk könyvsorozat, és általa figyeltem fel Maggie Stiefvater munkásságára, akit a többi könyvének elolvasása után egyre jobban és jobban megszerettem. Amennyire elvarázsolt és magával ragadott az első rész, A Hollófiúk, annál még jobban tetszett a második rész, Az álomrablók, pedig nem hittem volna, hogy lehet még hova fokozni a dolgokat. Épp ezért is vártam tűkön ülve a folytatást, és végre csaknem két évvel a második rész után itt van magyarul a Kék liliom. Persze kérdezhetnétek, hogy ha ennyire érdekelt, akkor miért nem olvastam el angolul. Hát azért, mert iszonyú jó a fordítás, és ezt a könyvet megéri magyarul olvasni.

Egy kis idővel vesszük fel a fonalat a második könyv eseményei után. Blue anyja, Maura eltűnt és a lány a nagynénjeivel őt keresi. Nem nagy meglepetés azonban, hogy Maura anyjának eltűnése és a Glendower elveszett sírja utáni kutatás összekapcsolódik, így gyakorlatilag ugyanazt kell keresnie a kis csapatnak. Egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, és egyre közelebb jutnak a sír, és így Blue anyjának megtalálásához. Közben persze tovább bonyolódnak a kapcsolatok, új ellenség jelenik meg a városban, titkok lepleződnek le és újak merülnek fel.

Egyszerű oka van annak, hogy miért imádom ennyire ezt a könyvsorozatot. Már az elején azonnal beleszerettem a remek karakterekbe, és máig egyenesen imádom őket. Egyszerűen nem tudom elmagyarázni, mennyire szeretem a négy Hollófiút és Blue-t, sőt már a lány bolondos családját, Szürkét, de még az ellenségeket is valamennyire a szívembe zártam. Természetesen az öt főszereplő a kedvencem, mindegyik egy tökéletesen összerakott karakter és imádom a kapcsolataik alakulását, azt amennyire kötődnek egymáshoz, ahogy együtt egy pompás csapatot alkotnak. Kiegészítik egymást, és igazi barátok, még ha néha vannak is gondjaik és nézeteltéréseik. Maga a történet néha kissé lassú folyású és nem egy kalandregényről van szó, ez nem vitás, de én itt nem is ezt keresem. A remek, összetett karakterek kárpótolnak mindenért.

Mivel egy négykötetes sorozat harmadik részéről van szó, az ember elvárja, hogy azért néhány rejtélyre megkapjuk a magyarázatot és hogy végre kezdjenek összeállni a dolgok a végső felvonás előtt. Részben teljesül ez a kérés, hisz megtudjuk például ki az Greenmantle, aki megölette Ronan apját, vagy hogy nem is csak egy sír fekszik a mélyben, hanem rögtön három, amiből egyiknek a "lakóját" nem is szabadna felébreszteni. És előkerül Blue apja is, akinek sokkal több köze van Glendowerhez, mint azt korábban hittük volna. De az írónő nem lenne az aki, ha nem vetne fel újabb kérdéseket és rejtélyeket, amelyekre csak az utolsó részben kapjuk meg a választ. Remélem ott tényleg megkapjuk, és hogy nem marad semmilyen elvarratlan szál.

Blue és a Hollófiúk: Noah, Gansey, Ronan és Adam

A másik, ami tetszett a könyvben, hogy most Blue került a középpontba és ha jobban átgondolom, akkor tényleg köré szerveződtek a történések. Az ő anyját kutatták, ő vesztette el az egyik rokonát, az ő apja került elő és mint kiderült, ő sem pusztán véletlen barátkozott össze a Hollófiúkkal, hanem az apja révén sokkal erősebb szálakon kapcsolódik a Glendower körüli rejtélyhez. Nem szeretném elfelejteni megemlíteni az új ellenséget sem. Greenmantle és a felesége, Piper két nagy figura, akik roppant röhejesek a maguk módján. Tetszett a csavar, hogy a végén Greenmantle gyáván megfutamodott és hogy igazából nem is tőle kellett volna félni, hanem inkább a kissé bolond feleségétől, Pipertől. Úgy tűnik az írónő minden részben behoz egy új ellenséget, hisz az elsőben ott volt Whelk, a másodikban Szürke és most Greenmantle. Kíváncsian várom kivel fogok találkozni a negyedik részben.

És végül, de nem utolsó sorban szeretnék néhány szót említeni a szerelmi kapcsolatokról is. Valahogy sosem ez volt idáig a középpontban, aminek mindig is nagyon örültem, és ha mégis volt valami, akkor az is olyan kevés, inkább csak sejtelmes szerelmi szálként jelent meg, ami inkább volt szép és aranyos, mint idegesítően bugyuta. (Mint általában az a YA könyvekben lenni szokott.) Gansey és Blue annyira aranyosak együtt, hogy arra szavak sincsenek, nagyon drukkolok nekik. És végre megértettem, hogy miért emlegették sokan a Ronan és Adam szálat.

Bevallom, én ebből konkréten semmit nem vettem észre a korábbi két részben, de itt már tényleg egyértelmű utalások voltak arra nézve, hogy Ronan érez valamit Adam iránt. Adamet meg inkább hagyjuk, mert szerintem ő képtelen arra, hogy viszonozza az érzéseit. Jó páros lennének ők is, és az a kevés, ami velük történt szintén aranyos volt, de Adam egyszerűen képtelen normális érzelmekre, legalábbis szerintem. Egy érzelmi roncs és Ronan iránta érzett vonzalmából is csak annyit szűrt le, hogy mennyire jó már, hogy egy Ronan féle fiúnak ő és nem Gansey tetszik. Adam örökös rivalizálása és kisebbsége komplexusa, amit Gansey miatt érez még életének erre a területére is rányomja a bélyegét.

Imádom a Hollófiúk könyvsorozatot és a harmadik rész legalább annyira tetszett, mint az első kettő. Mindig mikor leülök olvasni az egyik könyvet, akkor annyira magával ragad a történet és maguk a karakterek, hogy képtelen vagyok tőlük elszakadni. Ezt a részt is majdnem egy lendülettel olvastam ki, és a végén is csak azért tartottam egy kis szünetet, mert majd kifolyt a szemem. El sem tudom mondani mennyire várom már a negyedik és egyben befejező részt, csak kár, hogy magyarul legjobb esetben is talán jövő karácsonyra érkezik.
Ui: A borító az elején nem tetszett, nekem valahogy nem illett be az előző kettő mögé a sorba, de már megbarátkoztam vele.

További információk a könyvről:
Értékelés: 5/5*

3 megjegyzés:

  1. Szia!

    Jövök az Adam/Ronan dolgot védeni, mármint főleg az Adam részét, mert én azért kicsit másként értelmezem az ő viselkedését. Hozzáteszem, hogy csak angolul olvastam (egyelőre) ezt a könyvet, szóval nem tudom, a fordítás mennyit ferdített az eredeti szövegen. Mindenesetre nekem például annál a résznél, amit kiemeltél, pont az jött le, hogy mennyire el van ájulva attól, hogy Ronan, pont Ronan! (akiről már nem egyszer elmondta narrációban, hogy milyen helyes, meg ugye gazdag és öntörvényű, és úgy egyébként eléggé hasonlít Greenmantle-re és a fickóra, akiről képet őrizget Adam), szóval ez a Ronan pont rá vetett szemet. Ezzel szembeállítva viszont, mikor azt tudja meg, hogy Helennek tetszik, az fél sor, jót tett az egójának, és ennyi.

    A másik, hogy úgy tűnik, Adam nem abban a pillanatban döbbent rá, hogy Ronannek tetszik, hanem vagy az előző rész végén, vagy a két kötet között. Na, most innentől kezdve azért simán lehet flörtölésnek tekinteni sok mindent, amit csinálnak, miközben Ronan bámulja őt, Adam is bámulja Ronant stb. Aztán akárhányszor átbillenne valami túl meghittbe a helyzet, valamelyikük (és nem mindig Adam), bedobja a Greenmantle-témát. Ó, plusz van egy érdekes párhuzam aközött is, ahogy Blue ebben a kötetben jön rá, hogy eddig csak egy részét látta Ganseynek, de Gansey nem csak ez a rész, és pont ezt tapasztalja itt Adam Ronannel kapcsolatban.

    Tény, hogy Adamnek sok mindent rendeznie kell magában ahhoz, hogy működőképes kapcsolata lehessen Ronannel, mindenekelőtt le kellene számolnia az elképzelt jövőképével a karrierrel, a nagy házzal, a hiperdrága kocsival és a feleséggel, mert tulajdonképpen nem is ez az, amire vágyik. Ugyanakkor Ronan sem egy egyszerű eset, kábé képtelen a kompromisszumra, ami egy kapcsolatnak azért komoly akadálya lehet… Szóval bár én nagyon reménykedem, hogy a végére összejön a két srác, és nem csak egyszer csókolóznak és annyi, abban szerintem egyetértünk, hogy még kétesélyes a végkimenetel.

    (És ó, amúgy szeretem olvasni a hollófiúkos értékeléseidet, nagyon összeszedettek, és sok mindenben egyetértünk. A Pynch – Adam/Ronan – a kivétel.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is igazad van, és abban egyet kell értsek veled, hogy sokat kell mindkettőjüknek változnia, ha valaha egy normális kapcsolatot szeretnének.
      Adamet egy roppant bonyolult karakter, és egy érzelmi roncs. Ez teljesen nyilvánvaló. Hisz a Blue-val való rövid kis kapcsolatát is hogy elrontotta. Nem tudom, hogy valaha képes lesz-e egy normális kapcsolatra. De én örülnék neki, ha a végén ő és Ronan összejönnének. Aranyosak lennének együtt. :)

      Törlés
    2. :)) Mondjuk, Blue-hoz azért eleve rosszul állt hozzá. Azon túl hogy tetszett neki, vonzódott hozzá, akármi, inkább csak a Barátnőt látta benne (valakit, aki beleillik a tökéletes jövőképébe), és nem feltétlenül látta meg Blue-t. (És oooké, ezt így nem tudom, mennyire sikerült normálisan leírnom. xD)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...