2015. máj. 10.

Gotham 1. évad összegzés


Talán annak aki régóta olvassa a blogomat, feltűnt már, hogy imádom a Batman univerzumot, és mindent, ami vele kapcsolatos, így nem volt egy percig sem kérdés, hogy nekem ezt a sorozatot néznem kell. Így az elejétől elkezdtem nézni, és habár voltak kétségeim felőle, és féltem attól, hogy nem éri el azt a szintet, amit szerettem volna, így az első évad végén nyugodtan kijelenthetem, hogy jó ez a sorozat. Nem azt mondom, hogy tökéletes, mert nem az, de bőven hozza azt a színvonalat, amit egy tévés sorozattól várhat az ember. Az évad 22 részes, egy rész olyan 40 perces átlagban.

A Gotham egyfajta eredettörténet, mely a már annyira jól ismert Batman történet hőseinek és ellenfeleiknek útját mutatja be a kezdetektől. Ott veszi kezdetét az első évad, hogy megölik Bruce szüleit, és Gordonnak kell kinyomoznia, hogy ki lehetett a tettes. Így láthatjuk, hogy Bruce hogyan küzd meg a szülei elvesztésével, hogy Gordon hogyan válik azzá az erkölcsös és elkötelezett nyomozóvá, akinek ismerjük, emellett néhány jól ismert ellenfél felemelkedésének is szemtanúi lehetünk. Az első évadban nagyobb szerepet kapnak a bandaharcok, a Maroni és a Falcone klán küzdelme, emellett láthatjuk az ismertebb ellenfelek közül Pingvin, Rébusz, vagy épp a Macskanő ténykedéseit is.


Tulajdonképpen tetszett az első évad annak ellenére, hogy elég sok "időhúzó" rész volt benne, amiknek úgy alapjáraton semmi értelmét nem láttam. A sorozat eddigi koncepciója az "egy rész, egy nyomozási szálra" épült, vagyis minden részben valami más gyilkost kellett Gordonéknak elkapniuk, miközben a mellékszereplők is kavarták a dolgokat a háttérben. Ezek közül a nyomozások közül a nagy része elég kiszámítható volt, vagy épp unalmas, nem is ezek miatt kedveltem a sorozatot. Hanem a karakterek miatt, és azért mert a Gotham megtalálta azt a tökéletes humor-sötét stílus közötti egyensúlyt, amitől kedvelhetővé vált. Se nem túl humoros, se nem túl sötét, hanem valahol a kettő határán mozog, és ez így lett jó.

A karakterek azok, akik miatt megéri elkezdeni a sorozatot. Gordon és Harvey nem lettek a kedvenceim, de úgy alapjáraton semmi bajom sincs velük, csak az a helyzet, hogy rajtuk kívül majdnem mindenki más érdekesebb és összetettebb karakter. Ugyanez a helyzet Bruce-al és Alfreddal, akikkel szintén nincs semmi gondom, és jók is voltak a maguk módján, de annyival érdekesebbek és izgalmasabbak a többiek, hogy ők eltörpültek mellette.

Még a sorozat kezdetén úgy promózták be az egészet, hogy a nagy ellenségek közül találkozni fogunk majd a Macskanővel, Pingvinnel, Rébusszal, Méregcsókkal és a bandavezérekkel, vagyis megismerhetjük az eredetüket. Nos, Selina és Bruce gyerekrománcát nem kellett volna ide behozni, nekem így nem tetszik a dolog, mert annyira erőltetett lett, hogy azt el sem lehet mondani. Szerintem nem is kellett volna még találkozniuk, csak sokkal később, de lehet hogy ezt csak én látom így. Selina-t bírtam többségében, csak az utolsó részben nem értettem, hogy mit is keresett pontosan Fish bandájában, de szerencsére nem maradt velük sokáig. Apropó... hogy én mennyire, de mennyire utáltam Fisht. A lehető legirritálóbb karakter volt az egész sorozatban, és hála az égnek kinyírták az évad végén, remélem nem tér vissza, mert nem hiányzik ide. És ha már az utált karaktereknél tartunk, Barbara-t legalább ugyanannyira utáltam, mint Fisht. Barbara talán a legfeleslegesebb karakter a sorozatban, és még a végére se lett izgalmas, holott gyilkost faragtak belőle. Remélem kiírják a második évadban, mert őt is rohadtul unom.


Nem hittem volna, hogy ennyire kedvelni fogom, de egészen megszerettem Pingvint. Egyértelműen ő az első évad fő "gonosza". Láthatjuk, ahogy kicsibe kezdi, hogy ravaszul és tökéletesen átgondolt tervvel sikerül elérnie, hogy Gotham két nagy bandája egymásnak essen, hogy Fish eltűnjön a képből, és hogy végül átvehesse a város fölötti uralmat. Pingvin egy hihetetlenül okos és talpraesett karakter, emellett humoros is a maga módján, főleg, amikor bénázik és gonoszkodik valamin, épp ezért könnyen meg lehet kedvelni. Én se tudtam nem szimpatizálni vele, holott még az évad elején nem hittem volna, hogy ennyire megkedvelem.

Rébusz volt az, akit az elejétől vártam, kíváncsi voltam mit hoznak ki belőle. Az ő történetszála a másik, ami kifejezetten tetszett az első évadban, csak azt sajnálom, hogy végig mellékszereplő maradt és nagyon keveset szerepelt a képernyőn. Mégis, mellékszálként saját kis történetet kapott, és végül csak előjött belőle a kissé pszichopata, kissé őrült igazi énje, így már előre várom, hogy mi minden történik majd vele a második évadban. Remélem ott főszereplővé lép elő, és sokkal több műsoridőt kap. Ivy-t az évad második felére eltüntették, ami nagy kár, mert rá is nagyon kíváncsi voltam, bár így utólag belegondolva talán jobban tették volna, ha be se hozzák a karakterét ilyen korán. Talán a második évadra ő is visszatér, és nagyobb szerepet kap, mint most.


Semmiképp sem hagyhatom ki a végén, mert egyszerűen nem lehet, épp ezért meg kell említenem Jokert. Végül csak behozták őt az első évadban, így belőle is láthattunk egy keveset, hogy honnan indult, hogy ki is ő, mielőtt Batman fő nemezisévé válna majd valamikor a jövőben. Nem hittem volna, hogy ilyen jó színészt találnak a szerepre. Imádom Cameron Monaghant, egy iszonyat tehetséges ifjú színész, amit a Shameless sorozatban évek óta bizonyít, így mikor megtudtam, hogy ő kapta a fiatal Joker szerepét, akkor örömömben ujjongtam vagy napokig. Itt sem kellett benne csalódnom, és habár csak egy részben szerepelt, de abban imádtam, és nagyszerű Joker lesz. A sorozat írói azt nyilatkozták, hogy a második évadban Jerome/Joker nagyobb szerepet kap, így valószínűleg több részben fog szerepelni, aminek el sem tudom mondani mennyire örülök.

Jövő ősszel érkezik a második évad, remélem kissé átgondoltabb és összetettebb történettel, valamint tényleg előtérbe kerülnek azok a karakterek, akikre a leginkább kíváncsi vagyok, értem ezalatt Rébuszt, Jokert, és mondjuk Méregcsókot. Elvileg az RTL vette meg a sorozat magyar vetítési jogait, szerintem nyáron érkezni fog a sorozat a csatornára. Ha lesz hozzá magyar szinkron, majd biztosan belenézek, de hosszú távon maradni fogok a feliratos verziónál. Ha szeretitek az eredettörténeket, a Batman univerzumot, a képregényadaptációkat vagy a nyomozós sorozatokat, akkor a Gotham nektek való. Ha még nem tettétek volna meg, nézzetek bele, mert nagyon megéri.

Értékelés: 10/7

Előzetes:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...