2014. dec. 8.

Ann Aguirre: Menedék (Razorland 1.)

Fülszöveg:
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel. Köszöntünk az apokalipszisben!


Őszintén bevallom ez tipikusan az a könyv, amit igazából valamiért sosem akaródzott annyira elolvasnom. Nem fogott meg a borító, hisz számomra egyszerű és semmit mondó, nem fogott meg a fülszöveg, hisz semmi egyedit nem kínál... csak egyet a ma már tengernyi (talán már egy kicsit unott) poszt-apokaliptikus történetek közül. Régóta a várólistámon van, és végül azért esett rá a választásom, mert az egyik általam olvasott blogger a trilógia nemrég megjelent utolsó részéről olyan dicsérő kritikát írt, hogy kedvem támadt a könyvhöz, holott előtte sosem érdekelt igazán.

Nem kellett csalódnom, hiszen már én is értem miért szeretik sokan ezt a trilógiát annak ellenére, hogy azért nálunk annyira nem ismert. Nagy kár, hogy sokan még csak a létezéséről sem tudnak, pedig igazán kiemelkedő alkotás a műfajában. Legalábbis az első rész bizakodásra ad okot, és már rögtön az elején kijelenthetem, hogy nekem is nagyon tetszett, és amint lehetőségem adódik rá, rögtön rávetem magam a folytatásra, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy folytatódik Pikk és a csapat kalandja.

A poszt-apokaliptikus műfajban megkövetelt elvárásokat maximálisan teljesített a regény, minden téren hozta azt az elvárt szintet, amiért bárkinek a kedvencévé válhat. Mik tehát a sikeres "világvége" történetek legalapvetőbb kellékei, a siker forrásai? Egy kidolgozott és rettenetes háttérvilág; rengeteg akció és izgalom, erős és bátor, ugyanakkor kedvelhető karakterek élükön egy szerethető főszereplővel, és ha mindezt egy kis humor és egy olvasmányos írói stílus egészíti ki, akkor kapjuk meg a letehetetlen könyvet. És ha trilógiáról van szó, akkor pedig még jobban örülhetünk, hiszen tovább tart majd a történet. A Razorland trilógiában ezek a feltételek teljesülnek, nem lehet okom a panaszra. Már rögtön az elején magába szippantott a történet, és olyan gyorsan kivégeztem a könyvet, hogy még én is meglepődtem.

Háttérvilág: Kicsiben kezdi a történet, és elsőnek csak egy kisebb csoport életébe nyerhetünk betekintést. Miután Pikk-et és Fakót száműzik az Enklávéból, velük együtt fedezzük fel a megmaradt világot annak minden titkával és rejtélyével együtt. Nagy utat tesznek meg, és fokozatosan tágul ki előttük a világ, elsőnek a lepusztult New York és ami belőle maradt, majd pedig végül sikerül eljutniuk az egyik túlélők által alapított menedékhelyre. Erről még nem sok mindent tudunk meg, de gondolom erre majd a második részben kerül sor. Imádtam, ahogy Pikk rácsodálkozott a dolgokra, amiket még nem látott azelőtt, ahogy kezelte a számára új és ismeretlen helyeket és helyzeteket.

Pikk (Pikk neve az eredeti angolban Deuce)

Karakterek: Pikk mindenképp a kedvelhető és szerethető főhősnők közé tartozik. Még nagyon fiatal, ennek ellenére komoly pozíciót töltött be az Enklávéban, ahol felnőtt. Úgy hitte, hogy erős, okos, ravasz és mindent tud, amire az életben szüksége lehet... egészen addig amíg nem száműzik és az ismeretlenbe kénytelen menekülni. Ekkor rá kell döbbennie, hogy korántsem tud olyan sok mindent a világról, mint azt korábban hitte, és hogy igenis van még mit tanulnia. Nem rettent meg ettől, hanem bátran vette az akadályokat. De nem csak őt zártam a szívembe, hanem a csapat két fiú tagját is. Fakó és Kósza ugyancsak érdekes karakterek, más-más módon, de nagyon nem szeretném, ha ebből később egy irritáló szerelmi háromszög válna, mert akkor mérges leszek. (Pedig az lesz, érzem.)

Izgalom és kaland: Ezen a téren sem szenvedtem hiányt. Pikk és a két fiú remek harcosok, volt itt rengeteg harc, verekedés, és sérülés. Tucatnyi alkalommal támadtak a Korcsok, akik olyanok mint a zombik, mert emberhúst esznek. Mondjuk róluk szívesen megtudtam volna többet is, hogy miért lettek ilyenek, hogy mi okozta, hogy egyes emberek Korcsokká váltak. Biztos ez is a folytatásra marad.

Humor és írói stílus: Humor terén se hagyott maga után kívánnivalót a könyv, és habár Pikk alapvetően komoly lány, azért akadtak olyan gondolatai vagy megszólalásai, amikor mosolyra fakasztott. Vagy amikor ilyen helyzetbe került. Az írói stílusra se lehet panasz, csak faltam a sorokat, egyszerű és olvasmányos a stílus, könnyen lehet vele haladni. Mégis csak egy ifjúsági könyvről beszélünk, így ez gyakorlatilag várható volt.

Összegezve... egyáltalán nem bántam meg, hogy végül mégis belekezdtem ebbe a trilógiába, mert ha nem tettem volna meg, akkor egy remek könyvélménnyel lettem volna szegényebb. Sajnálom, hogy nem annyira ismert náluk ez a trilógia, pedig igazán megérdemelné, mert néhány másik hasonló műfajú könyvet egyértelműen kenterbe ver. Minden feltétel adott, hogy az első részben található világfelépítés és bemutatás, valamint a főszereplők egymásra találása után, a következő két részben még nagyobb lendületet kapjon a történet, és hogy még jobban bepörögjenek az események. Remek kezdés, biztos olvasni fogom a folytatást. Hogy mikor? Amilyen hamar csak lehet.

További információk a könyvről:
http://moly.hu/konyvek/ann-aguirre-menedek
Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...