2012. aug. 18.

Dorian Gray

Ígértem, hogy a filmről is fogok írni, és hát itt vagyok. Ha jól tudom nem ez az első könyvadaptáció, van egy régebbi változat, de én most a 2009-est néztem meg, Ben Barnes-al és Colin Firth-el a főszerepben.

A történet alapját természetesen a könyv adja, ezt nem akarom újra leírni, hanem megtalálható az eggyel ezelőtti bejegyzésemben, csak annyit emelnék ki, mint az a filmek esetében lenni szokott, néhány dolgot megváltoztattak, főleg a film végét említeném meg, mely egy az egyben csak kitaláció. Ugyanis a könyvben Henry-nek nincsen lánya, akivel nem jön össze Dorian később. Bár ha őszinte akarok lenni, akkor valamilyen szinten tetszett ez a változtatás, hiszen így a filmben Henry végül is megkapja, ami jár neki. Megtudhatja milyen az, ha az ő kicsi lánya kerül veszélybe Dorian által, és természetesen a kedvenc jelenetem mikor a végén Dorian beolvas Henry-nek, hogy ő csak azzá lett, akivé a lord változtatta… hiszen Dorian egész jellemváltozása, életének kisiklása csak azért következett be, mert Henry régen teletömte a fejét mindenféle ostobasággal és ostoba téveszmével, amit persze Dorian elhitt és azok alapján kezdte el élni az életét.

A karakterek szerintem jól lettek a filmvászonra adaptálva, mindenki hozza a könyvbéli vonásokat, Ben Barnes mind az elején elbűvölő, mikor az ártatlan és naiv Dorian-t hozza, és mind később mikor elkezd egyre mélyebbre süllyedni és egyre gonoszabbá és ridegebbé válni. Épp ezért azt is megbocsájtom, hogy kinézetét tekintve nem a könyvbéli Dorian-t kaptuk, nem a szőke fürtöket, kék szemeket és fehér bőrt, hanem Ben Barnes sötét vonásait, melyek ennek ellenére ugyancsak angyali szépségűek. Nem mintha annyira odalennék érte, de azt meg kell jegyeznem, hogy igenis nagyon szép férfi… és a „szép” szót csak nagyon kevés férfira lehet használni.

Imádom Colin Firth-ot, akit én eddig csak pozitív szerepekben láttam (szerintem ő az egyik legjobb és legtehetségesebb angol színész) épp ezért fura volt megszoknom a manipulatív, okoskodó, gonosz Henry Wotton lordként… de azt mindenképp meg kell jegyeznem, nagyon hitelesen hozta számomra a figurát, nagyon utáltam az elejétől a végéig. És ennek éppen így kellett lennie. A többi színész nem volt annyira emlékezetes szerintem, és még azt emelném ki, hogy a film ugyebár kicsit több erotikus (és még meleg) jelenetet is mutat, ami a könyvben nem volt ennyire részletezve, de gondolom itt azért volt rá szükség, hogy szemléltetni lehessen Dorian hogyan változik egyre erkölcstelenebbé és gonoszabbá. (meg persze, hogy nézettebb legyen a film)

Jó filmnek mondanám és a maga nemében igenis megfelelő, bár sok mindenben eltér a könyvtől, de azért nekem tetszett, egyszer mindenképpen érdemes megnézni.
Trailer:
http://www.youtube.com/watch?v=5eAQWllCHHU
10/8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...