2012. ápr. 5.

L.J. Smith: Küzdelem (Vámpírnaplók 2.)

A 2. könyv ott folytatódik ahol az első abbamaradt, Elena a temetőbe siet, hogy megtalálja Damon-t és kiszedje belőle, mi történt Stefan-nal, de Damon nem valami segítőkész és miután nem jár sikerrel a lány elcsábításában, simán közli Elena-val, hogy megölte Stefan-t, aztán már el is tűnik.
Elena persze egyből letargiába esik, hogy elvesztette egyetlen és igaz szerelmét (Stefan-t, akit ugyebár még alig ismer, de máris beleszeretett) és mikor a város többi lakója még mindig Stefan bűnösségéről van meggyőződve akkor meg egyenesen hiszti rohamot kap, hogy az emberek miért nem bíznak Stefan ártatlanságában.

Így Elena eldönti, hogy meg kell találnia a fiút amihez Bonnie segítségét veszi igénybe. Bonnie most varázsol elsőnek valami érdemlegeset, egy kereső bűbájjal vagy mivel megtalálják Stefan-t az egyik kút mélyén és megmentik a kiszáradástól és a haláltól. Bonnie végre valamilyen mágikus tevékenységet is mutatott, aminek nagyon örültem, de nem nyűgözött le vele… úgy tűnik itt a könyvben nem annyira erős boszi, mint a sorozatban. De ekkor sem fordulnak jóra a dolgok, mert Damon egyre erőszakosabban hajt Elena után és szinte mindenhova követi, különböző helyeken és váratlan időpontokban tűnik fel, és közben azt sugallja a lánynak, hogy ha nem lesz az övé, akkor ennek a barátai és szerettei látják meg a kárát… Elena próbál ellenállni, de mit tehet az ember, ha Damon korántsem könnyű eset… így szinte lehetetlen lerázni.

Mikor Stefan visszatér az iskolába, akkor a többiek még mindig azon pusmognak a háta mögött, hogy csakis ő lehetett a gyilkos, és mivel Elena a fiúval jár, így a lányt, gyakorlatilag mindenki kiközösíti… hogy őszinte legyek nem nagyon tudtam sajnálni, mert Elena nagyon is megérdemelte, amit kapott. Néha neki is át kell élnie, milyen az, ha nem ő van a középpontban, ha az emberek nem úgy tekintenek rá, mint az iskola királynőjére. Lehet, hogy jót tett ez a hirtelen szerepváltozás a lelki fejlődése szempontjából… mondjuk erről szólva Elena jellemfejlődése szerintem iszonyatosan gyorsan végbement… egyik nap még egy elkényeztetett kis liba volt, aztán meg már maga lett a jóság és az önfeláldozás és arról győzködi magát, hogy Stefan kedvéért megéri jobb embernek lennie, mert csak így érdemelheti meg a fiút… bár ha jobban belegondolok ez az egész szerelmi szál olyan gyors volt, hogy az már hihetetlen… a valóságban ilyenek szerintem nincsenek.

Ami egyáltalán nem tetszett, hogy Judith néni gyakorlatilag rá akarta Damont-t erőszakolni Elena-ra, pedig a fiút sem ismerte igazán, számára csak elég volt annyi, hogy Damon váltott velük két szép szót, és Judith néni ebből máris azt szűrte le, hogy mennyire összeillenének Elena-val. Caroline és Tyler magánakciója szánalmas és gyerekes volt, ennél szerencsétlenebbek nem is lehettek volna… miért nem tudnak megülni a seggükön és nem féltékenykedni másokra?!

Ja és azt el ne felejtsem, hogy Stefan beszámol Elena-nak a vámpírok jellemzőiről, mint például hogyan lesz valakiből vámpír, meg hogy a nap megégeti őket, ha túl sokáig vannak kint, vagy, hogy egy karóval a szívbe lehet őket megölni, meg, hogy ha elég erősek, akkor meg tudják az embereket bűvölni, vagy akár állattá is tudnak változni, de csak egy-két állattá lehet. Damon alakja a holló, még Stefan-é a vadászsólyom, hát ennél röhejesebbet nem tudtam volna kitalálni… csak azt mondja meg nekem valaki, miért kellene egy vámpírnak állattá átalakulnia? És ha már átalakul, akkor miért hollóvá vagy sólyommá a denevér helyett? Nem tudom megérteni, minek kellene egy vámpírnak madárrá átalakulnia, szerintem anélkül is elég jól meglenne, nem értem egyszerűen, az írónő, hogyan találhatott ki ilyen nagy baromságot. Meg amit szintén nem értettem, hogy Stefan és Elena minek jegyezték el egymást… most komolyan erre mi szükség volt? Nem lett volna elég annyi, ha ők pedig kiállnak egymás mellett és nem hallgatnak mások véleményére? Komolyan azt hiszik, ha ilyen fiatalon egybekelnek attól valami jobb lesz?

Na de hogy pozitívumot is említsek, mert ilyen is volt, legalábbis számomra… az tetszett az egész könyvben, hogy Elena végig kiállt Stefan mellett és nem pártolt el tőle, annak ellenére, hogy az iskolában és a családja körében mindenki Stefan ellen volt. Elena mégsem mondott le róla, így ezt egy jó pontnak számítom… (habár még mindig nem értek egyet ezzel a gyors „hú de szerelmes lettem” dologgal, de Elena ragaszkodása és kitartása mindenképpen szimpatikus számomra)

Ha jobban belegondolok az egész könyvben nem történt sok minden, csak az elején Stefan megtalálása, aztán meg Damon csábítási kísérletei, végül pedig a nagy csattanó, ugyanis a könyv végén Elena meghal és Stefan és Damon megint egymásnak esnek, csakúgy, mint a múltban Katherine miatt. Csakhogy aztán valami váratlan dolog történik, ugyanis Elena új életre kel, csak immár vámpírként és elindul, hogy a hőn szeretett férfi segítségére siessen… és itt van vége… hát meg kell mondjam, ez egy elég béna vég (csakúgy mint az elsőnek, nem is értem miért nem lehetett ezt a három kb. 200 oldalas könyvet egyben kiadni inkább)
UI: itt is az angol borítót választottam hasonló okból, mint az első könyvnél…
5/2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...