2012. márc. 25.

Cassandra Clare: Hamuváros (Végzet ereklyéi 2.)

A Végzet Ereklyéi sorozat második könyvében, mely a Hamuváros címet viseli, tovább folytatódik Clary, Jace és barátaik története. Minden ott folytatódik ahol abbamaradt, Valentin folytatja titokzatos tervét, melynek alapját a végzet ereklyéinek megszerzése adja, ebből már az első könyvben megkaparintotta a kelyhet, most pedig a kardra is rátette a kezét. Közben pedig különféle démonokat tesz a szolgálóivá és azoknak a segítségével próbálja elérni a célját… emellett pedig még arra is marad ideje, hogy folyamatosan Jace-t ostromolja, hogy álljon mellé a közelgő nagy harcban.

Nekem ez a dolog tűnik talán a legfurábbnak ebben a könyvben, hogy Valentin végig Jace meggyőzésével próbálkozik, amiből nekem egyből az jön le, hogy menyire szeretné a fiát az oldalára állítani. Most vagy valóban szereti őt és tényleg vissza akarja kapni, vagy pedig csak ki szeretné használni valamilyen önző cél érdekében… ezt még nem tudhatjuk meg és talán nem is fogjuk soha, mert Jace eddig még nem tartott vele, erősen ellenáll az apja csábításának. És ami még szintén furcsa ezzel kapcsolatban, hogy Valentin egyáltalán nem érdeklődik annyira Clary, a lánya iránt, mint a fia, Jace iránt… a lánya talán nem fontos neki? Őt nem akarja megismerni és maga mellett tudni? Nem érdekli, mi van vele vagy, hogy talán árthat neki? Mert nekem a viselkedéséből nagyon az jött le, hogy a lánya sorsa cseppet sem érdekli… ami eléggé zavarossá teszi ezt az egészet számomra… ha Jace ennyire fontos neki, akkor Clary miért nem?

Aztán Jace-nek nem csak ez az egyetlen gondja akad, hanem az is, hogy miután kiderült ő Valentin fia, mindenki teljesen máshogy áll hozzá és szentül hiszik többen, hogy a fiú végig csak hazudott nekik és Valentin kémkedni küldte ide közéjük. Szegény Jace hiába bizonygatja, hogy erről szó sincsen, nem hisznek neki, Maryse Lightwood egyesen kidobja a családja életéből, az Inkvizítor pedig börtönbe záratja, hátha ezzel meg tudja majd Valentint állítani… Clary és Jace tovább szenvednek az érzéseik miatt, annak ellenére, hogy testvérek szeretik egymást, amit ugye nem lenne szabad, de hát a szívének senki nem tud parancsolni… így Clary, hogy megpróbálja elfelejteni, akit nem kaphat meg, elkezd járni Simon-nal, ha már jobb nem maradt neki… ez számomra teljesen unszimpatikus lépés volt, szegény fiút csak kihasználta.

Simon ebben a könyvben nagy változásokon megy keresztül, mert ugyebár vámpír lesz belőle, méghozzá a könyv végére nem is akármilyen, de erről nem szeretnék többet mondani, csak talán annyit, hogy hát mivel manapság milyen nagyon menők a vámpírok, hát ide is be kellett rakni egy főszereplőt, aki vámpír lesz, őszintén szólva e nélkül a történetszál nélkül, én szívesen meglettem volna… olyan mintha csak azért kellett volna belerakni, mert most mennyire kelendő ez a vámpír téma ugyebár.

Az első könyvben megkedvelt Magnus még mindig nem szerepelt olyan sokat, min amit szerettem volna, de minden jelentben ahol felbukkant, még szimpatikusabb lett számomra, és ha jól érzékelem, akkor ő és Alec, nos, lehet, hogy több lesz köztük puszta barátságnál, már ha Alec egyszer képes lesz arra, hogy túllépjen Jace iránti vonzalmán, vagy szerelmén, vagy mit tudom én min… Kaptunk új szereplőket is, mint például a vérfarkaslány Maia, vagy a Lightwood család többi tagja, megismerhettük jobban a tündéreket és a királynőjüket, a náluk tett látogatás az egyik kedvenc jelenetem ebben a könyvben, mikor a „csókos” kérdésen vitatkoznak, hogy kinek kit kellene megcsókolnia a királynő kérése… azon nagyon jót mulattam mikor olvastam.

Összességében ez a könyv továbbviszi az első történéséit és szépen felvezeti a trilógia utolsó részét, amit már alig várok, hogy olvashassak, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége… továbbra is megmosolyogtattak az apró kis poénok, amik éppen mindig a jó helyen vannak beszúrva, hogy vagy feldobjanak egy nem annyira izgalmas részt, vagy hogy feloldjanak egy jóval komorabb hangulatot… a lényeg, hogy Cassandra Clare tényleg nagyon jó írónő, csodálatos stílussal és érzékkel ahhoz, hogy mi kell a mai ifjúságnak… mert, hogy ebben A végzet ereklyéi sorozatban, ahogy már az első résznél is mondtam, tényleg minden megtalálható, amire csak vágyhat egy ember… és talán ezért szeretik annyian…
Ui: a 2. könyv borítóján Clary szerepel.
További információk a könyvről:
http://www.libri.hu/konyv/hamuvaros.html
5/5*

22 megjegyzés:

  1. Szia tudod mikor lesz a hamuvárosbol film vagy mikor kezdik forgatni es esetleg meg tudnad mondani mikor jelenik meg a mennyei tuz varosa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      A Csontváros film nagyot bukott kint Amerikában, így még kérdéses a folytatás, bár a legutóbbi hírek szerint még nem dobták be a készítők a törülközőt. Elvileg most tavasszal indul a forgatás, pontos dátum még nincs, és nem nagyon készülődnek, én semmilyen hírt nem hallok ezzel kapcsolatban, így szerintem még kérdéses a dolog.

      A mennyei tűz városa pedig idén május 27-én jelenik meg Amerikában, nálunk kb. egy félévre rá magyarul. :)

      Törlés
  2. szia most mar vann tobb hir vagy nincs?! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Még mindig semmi hír, de szerintem nem lesz második film. Nagyon hallgatnak a stúdió felől, ha akartak volna folytatást, akkor nem lenne ekkora a csend. :(

      Törlés
  3. jaj ne mar pedig nagyon vartam jaj sajnalom nagyon :(

    VálaszTörlés
  4. mit tudsz a konyvrol a mennnyeituz varosarol mikor lesz meg magyarul??

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Legutóbb azt hallottam, hogy szeptemberben jelenik meg valamikor, de pontos időpont még nincs.

    VálaszTörlés
  6. koszi az infokat ha lesz uj info akkor megirod jo a blogod. :D lilian

    VálaszTörlés
  7. hello nah az eslő részben Hodge azt mondta Valentinek ,hogy ha azt hazudja nekik ,hogy mindketten a gyerekei akkor megkapja a kelyhet. Szóval akkor mi van ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értem mire vonatkozik a kérdésed. :)
      Amúgy ne keverd a könyvet a filmmel, mert igaz, hogy a filmben ezt mondja Hodge, vagyis ott gyakorlatilag ez elejétől tudni lehet, hogy Valentine csak hazudik, míg a könyvekben csak a 3. rész végén derül ki.
      (Azt persze most hagyjuk figyelmen kívül, hogy azért sejteni lehetett végig, hogy Valentine csak hazudik és ezzel akarja kihasználni Jace-t.)

      Törlés
  8. Szia érdeklődnék.hogy hallani e valamit,hogy lesz e A Hamuvárosból film?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Biztos, hogy nem lesz folytatás, a Csontváros nagyot bukott a mozikban. Azóta nem hallani semmit a Hamuváros filmről, a forgatás még csak szóba se jött azóta sem.

      Viszont a producerek nemrég jelentették be, hogy az idei szezonban film helyett sorozatot próbálnak majd készíteni a könyvekből. Még semmit nem lehet tudni róla, de elvileg idén készül majd el a pilot valamelyik amerikai tévécsatorna részére.

      Mivel sokakat érdekel a téma, így lehet hogy majd írok erről egy posztot valamikor, ha lesz egy kis felesleges időm.

      Törlés
  9. Szia a filmel kapcsolatban már néhány szerződést aláirtek és megvan az inkvizitort jàtszo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lesz második film. Helyette sorozatot készítenek a könyvekből az elejétől új színészekkel.

      Törlés
  10. Azt szeretném kérdezni, hogy mikorra várható a sorozat megjelenése?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Pontos időpont még nincs, de 2016 elejére ígérték. Hamarosan hozok egy összegző posztot a sorozatról, az első hivatalos jelenetfotókkal és rengeteg forgatási képpel. :)

      Törlés
  11. a sorozatot úgy érted mint pl a halálos irambant vagy mint pl a teen wolf??

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Szerinted a főszereplőt is lecserélik?(a lányt)
    ??????????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen új szereplőgárda lesz a sorozatban. A filmes színészek közül senki se tér vissza.
      Írtam már a sorozatról több bejegyzést is, keress rá az oldalon és akkor több infót tudhatsz meg róla. :)

      Törlés
  13. Szia!
    Szoval nem lesz film a hamuvárosbol ugyan azzal a szereplökkel igaz?
    (Sajnos)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...